Tolna Megyei Népújság, 1958. december (3. évfolyam, 284-307. szám)
1958-12-09 / 290. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG 1958 december 9 Dombóvár győzött Balinkán, Bonyhád egy gólos, Simontornya sima, Szekszárd pedig katasztrofális vereséget szenvedett Az NB III utolsó előtti fordulója a Tolna megyei csapatok szempontjából a várakozásnak megtelem eredményeket hozott, ha a megszerzett vagy elvesztett bajnoki pontokra gondolunk. Mint ahogyan szombati számunkban is írtuk, ebben a fordulóban csak arra lehetett számítani, hogy Dombóvár vagy esetleg Szekszárd pontot vagy pontokat szerez idegenben. Ezzel szemben Dombóvár első vidéki győzelmét aratta Balinkán, de már a szekszárdi csapat katasztrofális vereséget szenvedett. A szekszárdi csapat szereplése kétségkívül elgondolkoztató. Egy hét szenvedtek" tel korábban 5:1 arányban legyőzi a listavezetőt, hogy azután az egyik sereghajtótól 5:0-ás katasztrofális vereséget szenvedjen. Ez arra vall, hogy valami nincs rendben a csapat lelki felkészítése körül. Ez a vereség már a harmadik nagyarányú vidéki vereség volt, köztük két olyan egy üt tessel szemben, amely nem képvi- sei nagyobb játékerőit. A csapat különben vidéken rendkívül gyengén szerepelt az őszi idény folyamán. lően Bácsalmás nyerte meg Nagyatád ellenében. A mérkőzésekről az alábbiakban számolunk be: Pécsi Vasas—Bajai Bácska 12 (0:1). Pécs, 500 néző. Borsodi egy ll-esből szerzett vezetést az első félidőben. A Bácska előnyét a II. fél időben Dujmov góljával növelte, majd a többet támadó Pécsi Vasas Somogyvári révén szépített. Bajai Építők—Nagykanizsa 7:0 (4:0). Baja, 3000 néző. Az Építők két lesgólja alaposan megzavarta a vendégeket, akik aztán súlyos vereséget Balinka—Dombóvár 0:1 (0:1) Balinkáról nem érkezett jelentés a mérkőzésről. A dombóváriak első vidéki győzelme mindenesetre kellemes meglepetés. Kár, hogy vége van az idénynek. Bonyhád ellenben minden dicséretet megérdemel azért, hogy a listavezetővel szemben Pécsett is megállta a helyét. A mérkőzés nagy részében vezetett a bonyhádi csapat és csak a hajrában tudta megfordítani a mérkőzés sorsát a listavezető. Simontornya kaposvári veresége is előrelátható volt. A kitűnő ka- poavári támadósor az első félidőben ezúttal is kijátszotta formáját és Kaposvárott 3:0 arányban alulmaradni nem ok a temetési hangulat ra. A forduló többi mérkőzése is szol gáltatott meglepetést. így elsősorban annak számít, hogy a székesfehérvári csapat, amely pályája betiltása miatt Sárbogárdon (s nem Simontor- nyán,| amint azt előzőleg írtuk) játszotta le mérkőzését, nem tudott győzni a Pécsi BTC ellen. így a pécsi csapat értékes ponthoz jutott. Nagy meglepetés a nagykanizsaiak súlyos bajai veresége is, amelynek aránya még a szekszárdiak vereségénél is nagyobb volt. A Bajai Bácska értékes győzelmett aratott a Pécsi Vasas otthonában, míg a kiesési rangadót a várakozásnak megfeleKaposvár—Simontornya 3:0 (3:0). Kaposvár, 1000 néző. Jutási 2 és Zsoldos gólja már az első félidőben eldöntötte a mérkőzés sorsát. Ebben a félidőben a hazaiak jó csatárjátékot nyújtottak. Szünet után már kiegyenlített volt a küzdelem. Bázakerettye—Szekszárd 5:0 (2:0). 200 néző előtt Fierhendl, Horváth I., Horváth II és Tamás 2 góljaival nagyobb arányban is győzhetett volna a lelkesen és jól játszó hazai következő : együttes. A szekszárdi csapat nagy csalódást keltett. Pécsi Bányász—Bonyhád 2:1 (1:1). Pécs, 400 néző. Derekasan helytállt a bonyhádi csapat a listavezető ellenében. Fláding szerezte meg a vezetést, amelyre Dévai válaszait. A győztes gólt Pintér lőtte. A bonyhádi csatárok sok helyzetet kihasználatlanul hagytak, de mindvégig lelkesen játszottak. Bácsalmás—Nagyatád 4:1 (1:0). Bácsalmás, 800 néző. Mezei és Seve- rák, 2—2 góljára csak Sinjon tudott válaszolni. így Bácsalmás biztos győ zelmet aratott. Székesfehérvár—Pécsi BTC 1:1 (0:1). A Sárbogárdon lejátszott mérkőzésen a Pécsi BTC szerezte meg a vezetést Horváth 11-esével, amelyre a pályaválasztó fehérváriak Pál szabadrúgás-góljával válaszoltak. A bajnoki táblázaton a bonyhádi csapat továbbra is az előkelő 5. helyen van veresége ellenére is, ezzel szemben a többi Tolna megyei együttes mind inkább beleolvad a sereghajtók mezőnyébe. A kiesést jelentő 13. helyezettnek már 11 pont ja van, Simontornya pontjainak a száma pedig mindössze 12, Szek- szárdé 14. Dombóvár javított valamit eddigi helyezésén, a kiesés elkerülését jelentő 12. helyezett 12 pontjától azonban még mindig 4 pont választja el. A bajnokság állása a 1. Pécsi Bányász 14 11 1 2 36:14 23 2. Bajai Bácska 14 10 2 2 27:12 22 3. Kaposvár 14 9 2 3 41:17 20 4. Bajai Építők 14 8 1 5 32:17 17 5. Bonyhád 14 7 3 4 20:19 17 6. Pécsi Vasas 14 7 2 5 22:19 16 7. Székesfehérvár 14 5 5 4 27:20 15 8. Nagykanizsa 14 5 4 5 29:27 14 9. Szekszárd 14 6 2 6 23:25 14 10. Pécsi BTC 14 5 4 5 13:18 14 11. (Bázakerettye 14 5 2 7 25:26 12 12. Simontornya 14 4 4 6 17:25 12 13. Bácsalmás 14 5 1 8 27:40 11 14. Dombóvár 14 3 2 9 12:31 8 15. Balinka 14 3 1 10 12:31 7 16. Nagyatád 14 1 r— 13 8:30 2 Az utolsó bajnoki forduló párosítása: Nagyatád—Székesfehérvár, Bonyhád—Bajai Bácska, Szekszárd— Pécsi Vasas, Simontornya—Bácsalmás, Dombóvár—Pécsi Bányász, Nagykanizsa—Bázakerettye, Pécsi BTC—Kaposvár, Bajai Építők—Balinka. HÍMEK •• Orom volt nézni... Serény munkának lehettünk tanúi öröm és meglepetés rejlik a munkaa napokban egyik este a nagydorogi cukrászdában. Az. arcokat pirosító csípős hideg elől sokan itt kerestek menedéket. Az asztaloknál egyszerű paraszt bácsik és gépállomási dolgozók beszélgettek. Egy másik asztalnál a fiatalabb korosztály a rádió kellemes zenéjét hallgatva beszélget. A vendégek felfigyelnek egy kedves epizódra. Serény készülődés, lelkes munka folyik az egyik asztalnál. Az óvónő és egyik tanítónő mosolyogva készíti a nagy család, az iskola és az óvoda gyermekeinek a meglepetést. * * * — Több mint egy évig javították a simontornyai Bőrgyár lendkerekes gőzgenerátorát. A felújított géppel megkezdték a próbaüzemeltetést, mely nyolc napig tart. — Szombaton este tartották hagyományos Télapó ünnepségüket a szálkái óvodások. A kis növendékek ked vés jelenetei után megjelent az „igazi” Télapó és mindnyájukat meg jutalmazta egy kis csomaggal. Az óvoda részére új játékokat is hozott nagy puttonyában. — Harminchat mosógépet vásároltak eddig a földművesszövetkezeti nőbizottságok a megyében a nők második műszakjának megkönnyítése érdekében. A gépeket csekély díjazásért adják kölcsön a családos asz- szonyoknak. — A bécsi Johanna Kahn asszony egymillió dollár kártérítésre perelte Elizabeth Taylort, az elhúnyt Mike Todd filmrendező özvegyét. A felperes állítása szerint a dal, amely Todd nagyszabású filmjén, a „Nyolcvan nap alatt a világ körül” című filmben oly nagy sikert aratott, pontos mása egy operettszámnak, melyet Johanna Kahn édesapja a huszas években írt. A dal állítólagos szerzője tehát Bruno Granishc- tätten, a szám pedig az „Orlov” c. operettben szerepel. Bécsi szakértők véleménye szerint a két dallam any- nyira azonos, hogy nem lehet szó véletlenről. jukban és ezért boldogan csinálják. Vajon hány kicsi gyermek fog örülni a Mikulás napi ajándéknak? Lassan minden csomag elkészül és a Mikulás kosarába kerül. Ebből a kosárból dogja kiosztani a piciny gyermek kezekbe, a szívet melegítő ajándékát a Mikulás bácsi. Elismeréssel icöszöntjük a szülőkkel együtt a gondos óvónőt és segítőtársát, akik munkájukkal, igyekezetükkel igazi boldogságot szereztek és vidám, öröm- tpli nevetést varázsoltak a piciny emberkék arcára. F. !.. — Szombaton éjjel ismeretlen *et- tesek betörtek a bátaszéki földművesszövetkezet áruházába és onnét nagyobb mennyiségű árut loptak el. A tettesek kézrekeritésére a rendőrség megindította a nyomozást. — Tanfolyamokon képeznek ki a megyében többszáz dolgozót a kézi tűzoltókészülékek karbantartására, ellenőrzésére és töltésére. Ezáltal a készülékeket — a gáz és szénsavoltó kivételével — nem kell Budapestre küldeni töltetni. A kétnapos tanfolyamokat néhány járásban már megrendezték, a többit a közeljövőben rendezi meg a Megyei Tűzoltóparancsnokság. — A Bonyhádi Járási Kultúrház bábszínháza december 21-én az „Okos szamár” című darabot mutatja be. — Taggyűlést tart december 10-én este fél 7 órai kezdettel Decs, Led- neczky KISZ-szervezet. A gyűlésen a titkár az évi munkáról és az elért eredményekről számol be a szervezet tagjainak. I — Az olaszországi Ferucci nevű városkában, andalítóan szép környezetben egy sírkő látható a következő felirattal: „Itt nyugszik Fernando, a 42. hadsereg öszvére: életében hat tábornokot, tíz ezredest, húsz századost, négyszáz közlegényt és egy gránátot hordott a hátán.” Új ft Nemcsak névcsere *$8 Jól kezdett a kézilabdacsapat Annak ellenére, hogy diszkvalifikálták a csapatot, jól szerepeltek a kézilabdázóink a járási szpartakiád döntőjén. Pár héttel a járási döntő előtt alakította meg a sportklub a kézilabda szakosztályt. A hirtelei összeszedett csapat mégis megszerezte az első helyet, olyan csapató: előtt, mint a Sióagárdi FSK csapati mely már közel két éve dolgozik. A szpartakiád döntője a követkéz eredménnyel végződött. 1. Szedresi SC (versenyből kiz.) 2 2 — — 21:12 4 2. Sióagárdi FSK 2 1 — 1 15:18 2 3. öcsényi SK 2 — — 2 10:15 — A fentiek szerint biztató a kezdet. ban. Ha a tavasszal megkezdi ft i 'ft A bonyhádi női kosárlabda csa-ft pat, mely a területi kosárlabda\f bajnokságban vesz részt, a Bony- ; hádi MTE-hez tartozott. A bony j hádi egyesület a körülményekhez j képest támogatta a szakosztályt, < azonban ez a támogatás kevésnek* bizonyult. Közel egy hónapja a ( női kosárlabda csapatot a Traktor ! (azóta már MEDOSZ) vette át. • A bonyhádi kosaras lányok ré-1 szere ez a változás sokat jelentett. j Ezúttal — mint azt már megszok- j tűk — nemcsak névcsere történt, ' hanem tényleges komoly anyagi t és erkölcsi segítséget kaptak. A j Bonyhádi Gépállomás szakszerve- j zetétől, valamint az igazgatói alapJ bői 5000 forint támogatásban r szesültek és a MEDOSZ Megy Elnökségtől több mint 10 000 f rint támogatást kaptak. A félsz relési gondokkal küszködő sza osztály 2 teljes garnitúra félsz relést kapott, beleértve a meleç tőket és a kosárlabda sporth szükséges egyéb felszerelések (kosárlabda, tornacipő, stb.) Bonyhádi MEDOSZ sportkön belül megalakult a férfi kézilabi csapat is, mely a megrendezés kerülő bajnokságban vesz ma részt. SKODA alkatrészek kaphatók: lökésgátló 1 db vízszivattyú szeleprugó 1 „ vízszivattyúház izzó 1 „ vízszivat yú-tengely csapszeg 1 „ vízpumpa csapágyház szeleptányér emelő 2 „ vízpumpa lapátkerék lökésgáíló 1 „ központi olajcső keresztrugó, hátsó 2 „ dinamó szíjtárcsa gömbcsapszegház, belső 3 „ olajcső agysdmeüng 1 „ sebességváltó csonk kormányház 4 „ motorszeleptányér kormányösszekötőrúd 8 „ hátsórugó felerősítő lemez első villáskar 2 „ diferencia porv-'dő dekli első kerékagy 4 „ hátsó agyszimering hátsó ke ékagy 2 „ kormánydióház belső rugócsapszeg 1 „ központi fékdugattyú gázosító 2 „ hátsó szimeiing Cím a kiadóban! 1 2 x 2 2 2 Komoly reményeket táplálhat a sportklub Vezetősége a csapat iránya Tanulnak az öklözök Egy éve, hogy megalakult a sportklubbon belül az ökölvívó szakosztály. Egy nehéz munkásév után megállapíthatjuk, hogy jó úton halad a szakosztály munkája. Teljesen fiatal, kiforratlan gárdából kellett kialakítani a csapatot. Tíz hónapos készülődés után kerülhetett sor, az első találkozóra. A Szekszárdi Dózsa ökölvívói jöttek el Szedresre hírverő mérkőzésre. A mérkőzés sok hívet szerzett Szedresen is, az ökölvívó sportnak. Évadzáró labdarúgómérkőzés November 30-án a Szekszárdi Dózsa labdarúgó csapata látogatott zést, még sok győzelmet, dicsősége j szerezhet a sportklubnak. Szedresre, barátságos mérkőzésre. / j szedresi csapat ezévi utolsó mérkő . zése 5:2 arányú vereséggel végző J dött. f Hideg időben kezdődött a játék. / « Dózsa játékosai heves támadások? j vezettek. Már a 15. percben 3:0-á ( vezetést szereztek. A hazai csapa j gyengén kezdett. A védelem tehetet-. lenül állt a támadásokkal szemben j Az első félidő 4:l-es eredménnyé!) végződött. A második félidőben mes j változtatták a szedresi csapat össze-- állítását és megjavult a csapat játéka. Ezt mutatja, hogy a második fél ! időben csak egy gólt tudott a Dózs; elérni és erre a hazai csapat szintén egy góllal válaszolt. így a találkozó 5:2 arányban végződött. Iker László levelező. 2:0 0:1 0:0 1:3 0:4 0:2 0:0 1:2 0:1 2:0 1:1 KERESEK házvezetőnőt 3 gyermekem mellé. Fizetésem: 1500 Ft. Cím a Kiadóban. 9. Oroszlány—Sztálinváros 2 10. Db. Spartac.—Szállítók 1 11. Spal—Milan x 12. Alessandria—Lazio törölve félbeszakadt. 13. B. Bányász—Egyetértés 1 2:1 Köszönetnyilvánítás Mindazoknak akik drága jó gyermekünk, feleség, édesanya, rokonunk és ismerősür k Lippay Sándorné szül. Ladó Friderika temetésén lésztvettek, sírjára virágot helyeztek és ezzel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetét. r , Gyászoló család TOI.NA MEGYEI NtPOJSAG A Magyar Szocialista Munkáapárt és & tanácsok laaja Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Szekszárd, Mártírok tere 15—17 Felelői Kiadó: ■■ MSZMP Végrebajtóblzattsása Telefon: 20-10, 20-11 Szekszárdi Nyemda Telefon: 21-21 Hirek a Szedresi SC életéből