Tolna Megyei Népújság, 1958. december (3. évfolyam, 284-307. szám)
1958-12-30 / 306. szám
1958 december 30. TOLNA MEG VEI NÉPÚJSÁG A sofőr szemével KARÁCSONY „MADE IN USA“... (Wéber Márton, a 25-ös AKÖV gépkocsivezetője téglát szállít a Teveli Téglagyárból a bonyhádi vasútállomásra.) Hörög a motor, a teherkocsi fuldokolva kapaszkodik felfelé a téglagyárhoz vezető úton. A kerekek megmegcsúsznak a vízmosta, rossz köves úton. Amikor a gépkocsi felér a kemecéhez, a motor megkönnyebbülten felgyorsul, a vezető leveszi lábát a gázpedálról, azután körülnéz, hova álljon, hol lehet könnyebben s gyorsan rakodni. A kemence középső kamrájából talicskán tolják ki a téglát. Odaállítja a kocsit, aztán a menetlevelét állítja ki, kiszáll a vezető fülkéből, nyújtózik egyet, s körülnéz. Mit lát a sofőr, az idegen ember az alatt az idő alatt, amíg ezer darab téglát felraknak a gépkocsira? A kemence környéke tiszta, azt is lehet mondani, hogy rendben tartják a kemencemunkások a portájukat, mert sehol nincs darab tégla, törmelék és salakhalom. Néhány méteres körzeten kívül azután már változik a kép, mert ott sár van. Kerékakasztó ragadós agyag-massza. A kemencétől balra gondosan csomóba- rakott téglaoszlopok — jobbra meg szárítófészerek. Az egyik fészer alatt munkások dolgoznak. Nyerstéglával rakják meg a talicskát, azután a vaslemez-úton tolják a kemencébe. Sikong, zörög a kerék a vaslapon, szalad a talicskával a munkás, azután a kanyarban nem tudja visszatartani a mozgásba lendült nagy súlyt és döccenve felborul. Szerteszét repül a vályog, a munkás káromkodik. A kemence sarkánál idős ember nézi az esetet. Halkan megjegyzést tesz, oda is megy segíteni a fiatalemberhez. S oktatja ... — Látod Józsi! Mondtam én már, hogy csináljátok meg az utat! Most minden harmadik talicskával felborultok. Hát jobb ez így? Csak szólni kellene a Józsi bácsinak, idehozna két talicska salakot és nem lenne gödör a kanyar előtt S könnyebben tudnátok fordulni... — Ej, nincs nekem arra időm, mit beszél még maga is — szól vissza a legény, azután beáll a talicska szarvai közé és nagy mérgesen betolja a kamrába. Wirth János égető oktatta Miklós Józsefet. — Mindig tanítani kell ezeket a gyerekeket. Nem bírnak az erejükkel, bravuroskodnak és mindig csinálnak valami kárt — mondja Wirth elvtárs. — De hát nem törött össze egy tégla sem — próbálom védeni Miklós Józsefet. — Nem, most nem. de nem ritka, amikor összetöri!; 5—6 vályog egy ilyen felborulásnál. Meg aztán, ha lassabban csinálja, akkor könnyebb is. gyorsabban haladhat a munkával. Azután, mint aki az ügyet befejezettnek tekinti, elköszön Wirth János, felballag a lépcsőn a . kemence tetejére, mert a tűzre kell tenni. Néhány perc múlva sárgás-fekete füst jelzi munkáját. Ott, ahol a talicskákat rakják tele' nyerstéglával; három munkás dolgozik. Fent a téglarakás tetején fiatal legényke. Asztalos Béla dolgozik. A tégla-koptatta csúszda rossz, közepén már kimarta a fát a sok dör zsölés. A gyárvezető szól neki ezért. — Miért nem csináljátok meg a csúszdát. Nehéz így dolgozni, meg könnyen baleset is lehet. — Megcsináljuk majd. Ha lesz egy kis időm, majd elszalajtom a gyereket kalapácsért fogóért és a vezető lécet a másik felére szegezem — mondja Bíró Gáspár. Gyors mozdulatokkal rakják a talicskákat, azután tolják be a kemencébe ... Cigarettaszünetet tartanak. S ilyenkor, ha idegen van, akkor panaszkodnak. Most is azt mondja Barabás Gergely: — Szép kis gyár ez! Még egy öltöző sincs, hogy az ember rendes ruhában tudjon bejönni. — Azt már ne mondja Gergely — szól közbe a gyárvezető —, hát a mosdó mellett, az a kis helyiség, az talán nem öltöző? Meg a szekrény, talán nem arra valók, hogy a ruhát, meg az élelmet beletegyék? — Hát az éppenséggel arravaló — hagyja helyben Barabás Gerbely. Azután Miklós József egészíti ki a vitát ilyenformán: — Az a helyzet, hogy minek any- nyiszor öltözni, elég reggel meg lanuír 1-tiI a nagyközönség részére is megjelenik a „Szovjet Hfradé“ A magyar olvasóközönség bizonyára örömmel fogadja a hírt, hogy az új esztendő beköszöntésével lapkiadásunk tartalom és forma szempontjából egyaránt új színfolttal gaz dagodik. Január 1-től ugyanis a Szovjet—Magyar Barátság Társaságának képes folyóirata, a Szovjet Híradó a legszélesebb magyar olvasóközönség elé lép. A színesnyomású, 26 oldalas lap hivatalosan ugyan már második évfolyamát jegyzi,! eddig azonban csupán kulturális intézményeink útján juthatott el az olvasók egy szűkebb rétegéhez. Januártól kezdve viszont a havonta kétszer megjelenő folyóirat előfizetéssel vagy a lapárusoknál mindenki számára hozzáférhetővé válik. A Szovjet Híradó színes és sokoldalú képet ad a Szovjetunió népeinek életéről, s a szovjet embereket munka, tanulás, pihenés és szórakozás közben — egyszóval mindennapi életükben mutatja meg. Rendszeresen beszámol a szovjet és magyar nép baráti kapcsolatainak fejlődéséről s legfőbb célja a két nép barátságának további erősítése. este, ha tiszta ruhában jönnénk be, akkor négyszer kellene öltözni, mert munka után még otthon is dolgozik az ember, s akkor megint le kellene vetkőzni. — Inkább a kertek alatt járunk — — mondja nevetve Asztalos Béla. Amint elmegyünk a tégla-rakók- tól, s közelgünk ismét a kemencéhez, halljuk, hogy fent rádió szól, s a téli ködben még látni messzebb a gyár végében, amint munkások lapátolják a földet, készítik a tavaszi szezonra. De közben megrakják a gépkocsit, a sofőr felkapaszkodik a fülkébe, s azzal hagyja el a Teveli Téglagyárat, hogy ha rossz is az út, de az emberek jók és ennél még jobban dolgoznak. A sofőr indít, a kocsi megdöccen, azután gurul lefelé a síkos úton . . . Bonyhádra viszi a téglát. Pálkovács Jenő Mr. Smith, Mrs. Smith és a három Smith csemete körülállják a karácsonyfát. Az ünnepi gyertyák világítanak és a finom ételek szaga keveredik a megpörkölt fenyőágak illatával. Fenn a fa tetején fehérruhás angyal áldón tartja szét karjait! A legidősebb Smith fiú észreveszi a fa alatt elhelyezett hatalmas csomagot. Türelmetlenül letépi a csomagolást és lám, — itt van ő, az igazi »atomágyú«. A fiú már ki is lövi az első lövedéket. Nagy csattanás, a karácsonyfa ijesztően inog, s valami egészen fentről leesik és darabokra törik. Nem történt semmi különös, csak az áldóan széttárt karú angyal poty tyant le. » Atomágyú«, — ujjong a fiú. Igen, atomágyú, az amerikai Ideal Toy Corporation készített e 1958 karácsonyára. »Az atomágyú az amerikai hadsereg egyik legkomolyabb háborús fegy vérének majdnem egyméteres hasonmása, — írja az amerikai UPI hírügynökség erről az igazi amerikai játékról. A játék a hadsereg konstrukciós tervei alapján, az igazi atomágyú modelljeként készült«. »Az egyetlen eltérés a játékszer cs az igazi atomágyú között, hogy ez puha hegyű ártalmatlan gránátokat lő ki«. A kis Smith számára ez az »eltérés« csak egész kis különbséget jelent. A gyermekek még nem különböztetik meg pontosan a látszatot a valóságtól. Ezért lehet a kis Smithet atomágyúval könnyen megörvendeztetni. Megtanulja, hogyan kell örvendezve játszani a halállal és megtanulja azt is, hogy nem kell törődni a kis fehér angyallal, amely közben a földre zuhan és összetörik. (A »Voklsstimme«-ből) Légrádiék hasa... Földre földet építettem — mondja t Légrádi József bácsi. — Tudja hol van Kalocsa? — Igen. — Hajósról már hallott? — Igen. — Hajós 20 kilométerre van Kalocsától. Azt az utat fenéken csúszva tettük meg. A kövesút alapozását végeztük. Szászvár, Mágocs felé járt már? — Hogyne. Nagyon sokszor. — Mert azt az utat is mi építettük. Nem tudnám megmondani, hány helyen építettem utat abban az időben, 1920—1930 között. Nem tudnám megmondani, hány kilométert tettem meg térden vagy fenékencsúsz- va. Bizony, nehéz munka az útköve- zés. Mert útkövező voltam akkor. Nem mondhatnám, hogy rosszul kerestünk. Hogy mit jelentett mégis akkor házat építeni, azt manapság talán el sem tudnák képzelni. — Látja ezt a házat? Az első részt 1923-ban építettem, egy szoba-konyhát. Tudja, hogyan építettem? Földre földet. A rokonok, szomszédok segítettek feltömni. — Eredetileg úgy volt, hogy csak nádas lesz a tető, mert cserépre már nem tellett. De aztán a sógorom adott egy mázsa búzát, innen is segítettek, onnan is, így tudtam cserepet venni. Amikor a fakereskedővel megegyeztem, „jóindulatúan” figyelmeztetett, hogy az anyag árát fizessem ki lehetőleg holnap, mert ha holnapután fizetem, akkor már többet kér érte. — Amikor beköltöztünk a házba, megbetegedett az asszony. 153 napig feküdt Szekszárdon a kórházban. Én akkor a Sárbogárd—Cece közötti útépítésen dolgoztam, csak szombaton jártam haza. Csak a gyerekek — a 12 éves Jani, a hét éves Laci és a négy éves Éva — voltak a házban. Hogy ki vigyázott rájuk? Senki. Szóval, nagyon keser ves házépítés volt az akkor, de a szegénységből nagy házra amúgy sem tellett. — A fiam már egészen más körülmények között épített. Ö már kőre kővel, de olyan házat, hogy az valóságos palota. Ott van mindjárt az út mellett, amely Tolnára vezet. — Ha nincs a demokrácia, sohasem tudtunk volna ilyen házat építeni — mondja Légrádi Jánosné. — Egy év alatt építettük fel. Igaz, hogy még csak a konyha van berendezve. Jövőre akarjuk bevakoltatni, a szobákat berendezni. Hogy hány helyiségből áll a ház? Előtér, két szoba, konyha, fürdőszoba, éléskamra. Ha teljesen elkészül, benne lesz 150 000 forintba. — Nem könnyű az építkezés most sem, de mégis könnyebb, mint amikor az apósomék építettek. És nem csak a mi házunk ilyen, hanem mindegyik, ami most épül itt Mö- zsön. Bognár István Légrádi Jánosék háza, am it „köre kővel” építettek. Római-kori alapfalak kerültek elő Váralján Tolna megye kevés községe dicsekedhet olyan lelkes múzeumbarát gárdával, mint Váralja. A község apraja-nagyja, élen a vb-elnökkel és titkárral, és a helyi pedagógusokkal, állandóan éber figyelemmel kíséri az építkezéseket, földmunkálatokat. Az esetenként előkerülő leletekről késedelem nélkül értesítik a szekszárdi múzeumot. Különösen kitűnik a helytörténeti emlékek megmentésében Moldován Vilma tanítónő, múzeumi bizottsági tag. Az ő bejelentése alapján került sor a Kovács—Rajnai-féle bányászlakások telkén végrehajtott, őszi próbaásatásra. A november hó elején itt eszközölt kutatás hatalmas méretű, római kori tégla-alapfalak, kőépületek nyomait hozta felszínre. A 40x40 cm méretű, kitűnően égetett téglákból rakott épületmaradványoknak sem vége, sem hossza nem volt a méteres mélységben futó kutatóárkokban. Az épületcsoport sík területen, a rétegződésből megállapítható vízára- dásos területen fekszik, Rajnaiék és Kovácsék gyümölcsösében, szántóföldjeik humusztakarója alatt. Az őszi szántás-vetés lehetővé tétele érdekében, valamint a téli időszak közeledése miatt a fontosnak ígérkező ókori lelőhely részletes feltárását 1959-re kellett halasztani. Váralján nem a rómaiak voltak az első telepesek. Néhány évvel ezelőtt a szekszárdi múzeum a váraljai temető területén hajtott végre kisebb leletmentő ásatást. Itt, akárcsak Nagy mány okon, késő bronzkori (mintegy 3000 éves) lakótelep nyomai bukkantak elő. Van azonban Váraljának egy másik nevezetessége is: A helység felett magasba szökkenő, névadó földerőd: a várhegy. Felső szakaszán még ma is élesen rajzolódik ki az ősi, mesterséges sáncmű profilja. Melyik kor, milyen fajta nép formálta át a maga védelmi, esetleg kultikus céljaira a természet-alkotta földvárat? A helyi hagyomány színes »történetekben« őrzi a vár törökkori eredetét, a földalatti meseszép palota hiedelmét. »Kincsei« felkutatásának meddő kísérleteiről tanúskodnak a hegyoldalban látható, barlangszerű nyílások, elszánt kincskeresők túrkálásának nyomai. A tudományos kultatás azonban józanabbul ítéli meg az ilyen, ősi, építészeti emlékek jeleit magukon viselő földvárakat. Tolna megye mesterséges földerődítményeiben, sáncművekkel meg erősített természetes magaslatai mé- hében sohasem voltak kacsalábon forgó, mesebeli várkastélyok. A jórészt a bronzkor vége felé, emelt sáncok a katonatársadalmak kialakulásának, a háborús korszak kezdetének hírmondói. Természetesen a sáncgyűrűs dombok, magányos hegyormok sorában olyan is akad, mely valamelyik letűnt népcsoport vallási szertartásának volt színtere, áldozatot bemutató, »szent« hegye. Különösen áll ez azokra a mesterséges sáncokra, melyek már aránylag kicsiny kiterjedésüknél fogva sem lehettek védelmi erődök, megerősített lakótelepek. Az is tény, hogy a ránk maradt védművek nem kizárólagosan csak a fent említett időben nyújtottak menedéket, szállást, katonai támaszpontot az ember számára. A re- gölyi hatalmas földvár, melynek sán cai mögül késő bronzkori, kora vaskori leletek is kerülnek elő, a későbbi térhódító nép: a keltaság és a rómaiak idején is fontos szerepet vitt. Tehát vannak őskori földerődök, melyeket a rómaiak Dunántúlra; Pannóniára is kiható terjeszkedése szintén igénybe vett. Sőt, magaslatokon épült magyar középkori váraink egyike-másika szintén ilyen őskori fundamentum fölé került, s a török háborúk idején is még fontos szerephez jutott. A váraljai Várfő sáncai mögött így nemcsak őskori nyomokra, hanem esetleg római, sőt középkori alapmaradványokra is számíthatunk, ennek bizonyítására azonban nem a hegy oldalába történő bgfúrásokta, hanem a sáncműben magában végzendő,, tudományos, szakszerű feltá - rásra van szükség, mely rétegről- rétegre hámozza majd le különböző korok és kultúrák történelmi emlékeket rejtő üledékeit, romjait, mint valami régi írású történeti könyv egymásba tapadt lapjait. Ehhez a munkához Váralja község tanácsa készséggel nyújtana anyagi segítséget, mint ahogy Nagy- mányok vezetősége tette és teszi. Az illetékes járási tanács azonban, sajnálatos módon,, mereven elzárkózik mindennemű olyan anyagi támogatás biztosításától, melynek felhasználásával fény derülne Váralja község, a váraljai Várfő településtörténetére, másrészt a környék jelentősen gyarapodna történelmi és kul turális emlékekben. Az említett felettes szervvel szem ben azonban örvendetes az az áldozatkészség és segíteni akarás, amivel a község lakossága eddig is támogatta a feltárási munkákat. Társadalmi gyűjtés útján 550 forintot biztosítottak a rómaikori lelőhely hitelesítő próbaásatására. Külön bá nyászbrigád alakult, melynek lelkes tagjai társadalmi munkában segítenek majd az ásatás munkájában. A helyi tanácsapparátus is mindent megtesz a kutató munka sikere érdekében. Végül nem hallgathatjuk el azt a szinte megható segítségnyújtást, ami vei Salavin elvtárs, a sérült karú bányász teljes ásatási felszerelést bitosított díjtalanul nemcsak a váraljai próbaásatás, hanem a nagymá- nyoki kutatások idejére is, és a múzeumot ilyen irányú támogatásáról a továbbiakban is biztosítja. Dr. Mészáros Gyula múzeumigazgató
