Tolna Megyei Népújság, 1958. december (3. évfolyam, 284-307. szám)

1958-12-23 / 302. szám

195S december 23.

TOLNA MEGYEI NEPtJJSÁG

3

Gazdagodnak a bonyhádi járás termelőszövetkezetei

Jobb sorsra érdemes kifli

A bonyhádi járás területén 1958. november 1-el 18 termelőszövetkezetnél készítettünk zárszámadást, melyből két tsz 1958. tavaszán alakult. Valamennyi tsz-ben a zárszámadási közgyűlések megtörténtek. A közgyűléseken több kívülálló egyéni dolgozó paraszt vett részt, akik felszólalásukban is elismerték a nagyüzemi gazdálkodás fölényét és kérték felvételüket a termelőszövetkezetbe.

A járás területén a zárszámadási közgyűléseken 28 családdal, 35 taggal és 45 hold földterülettel szaporodtak a tsz-ek.

A bonyhádi Petőfi Tsz-be nyolc, a zombai Vörös Csillag Tsz-be négy, a bonyhádi Dózsa Népe Tsz-be tíz család, a többi tsz-be egy-kSt család lépett be. A belépők túlnyomó része volt tsz-tagokból tevődik össze. De van közöttük olyan is, akit az ellenforradalom láza zavart meg, s két évig mint egyéni dolgozó paraszt gazdálkodott. Ezek a dolgozó parasztok elmondták, hogy mennyivel jobb volt nekik 1956-ig a termelőszövetkezetben és ezért választották újból ezt az utat.

3004/1958. számú rendelete, amelyet a termelőszövetkezetek kihasználtak s ennek következtében összesen 1 768 190 forinttal nőtt a termelőszövetkezetek jövedelme, ami az egy munkaegység értékét 8,46 forinttal növelte.

Mindemellett jelentős kedvezményt kaptak a tenyészállat vásárlásnál, összesen 40 766 forintot, beruházási anyag után 135 250 forintot.

Az 1957. évi zárszámadástól az

1958-as zárszámadásig egy év alatt a szövetkezetek tiszta vagyona 2 538 271 forinttal emelkedett,

vagyis napjainkban elérte a 12 960 397 forintot. Ez azt jelenti, hogy a járás területén egy családra eső szövetkezeti vagyonból minden tagra 27 000 forint esik, amit semmiféle kötelezettségek nem terhelnek. De kedvezően alakult a termelőszövetkezetek bevétele is. Például amíg 1957-ben a növénytermelésből 3 143 555 forint volt a bevétel, addig 1958-ban 5 530 993 forint.

Az állattenyésztésből 1957-ben 3 664 645 forint, addig 1958-ban 6 554 562 forint volt a bevétel.

Dózsa Népe Tsz-ben 1957-hez viszonyítva 1041, a bonyhádi Petőfi Tsz- ben 1957-hez viszonyítva 1218, az aparhanti Március 15 Tsz-ben 1957- hez viszonyítva 616, a kétyi Kossuth Tsz-ben 484 literrel fejtek többet egy tehéntől.

A termelőszövetkezet megerősödésével, megszilárdulásával egyidőben 1957. november 1-től 1958. október 30-ig belépett 151 család, 414 hold földdel.

A belépettek között számos olyan termelőszövetkezeti tag van, aki 1958. tavaszán lépett be, eléri a havi jövedelme az 1400—1500 forintot;

A bonyhádi Dózsa Népe Tsz-ben Kiss Mátyás, aki 1958. áprilisában lett tsz-tag, a hét hónap alatt 364 munkaegységet szerzett és 12 740 forintot kapott természetben és készpénzben. Ennek alapján Kiss Mátyás havi keresete elérte az 1820 forintot. De lehetne még több ehhez hasonló példát említeni.

Jakab Albert—Szabó Dezső

A város köztisztasági alkalmazottai nyesik az út fáit, gondosan csomóba rakják a galyakat.

Tőlük lépésnyire a megyei tanács járdáján görbe felkiáltó jelként egy jobbsorsra érdemes kifli várja, hogy valaki megszánja. Már órákon át ott didereg, s a járó-kelők gondosan kikerülik, de nincs senki, aki megmentené.

Diák, vagy felnőtt ejthette le. nem tudni, de nem ritka jelenség ez nálunk. Elnézem üzemi étkezdénkben egy-egy étkezés után kosárra való kenyérdarabkák gyűlnek össze. Mi ez? Könnyelműség? Az is! De mikor válnak könnyelművé az emberek? Amikor létük biztosítva van, amikor a társadalomban nincs olyan elhagyatott ember, akinek »kenyérgondjai« legyenek.

Emlékszem jóanyám asztalán gyermekkorunkban ismeretlen volt

I

a kifli. Sok-sok nagy ünnep elmúlt s jó volt ha görhőnprószá- nak (kukoricaliszt vízzel behabarva és tepsiben kisütve) örvendhettünk. Iskolában? Ha jutott kis piroszsíros kenyér, amit »úri házaktól« varrásért kaptak nővéreim. Ez is olyan csemege volt, hogy még hencegtünk vele. Pedig mit robotoltunk! Sanyi barátom akkora kis gyermek volt, hogy még az édesanyjával aludt és már mentem ébreszteni, hogy Med- gyes-pusztára napkeltére odaérjünk. S mentünk egy sereg sápadt, vézna gyermek kenyeret — nem kiflit! — keresni.

Később felnőtt koromban sem találkoztam elhagyott kiflivel, még Pest legragyogóbb negyedében sem.

Váci utcába is el-elmerészked- tünk hátha akad csomaghordás. Sok-sok hozzánk hasonló koplalástól lázas munkanélküli leste, hogy csomagvitelért tíz-húsz fillért kap jón. De hát ránk sem bízták a bundás naccságák, mert rongyosak voltunk.

— s —

A bonyhádi járás területén az egy munkaegység értéke 33 forint 78 fillér, ami a következőképpen oszlik meg: 15,36 forint természetben, 18,42 forint pedig készpénzben. Ez azt jelenti, hogy a járásban egy tsz-tag átlagkeresete 10 800 forint. Hozzászámítva a háztáji területből eredő jövedelmet is, az egy havi kereset 1150 forintot tesz ki. Ezt a jövedelmezőséget elősegítette a kormány

155 FONT EGY FÉLPENNYS BÉLYEGÉRT

Az angol bélyegtőzsdén 155 fontért cserélt gazdát az a zöld fél- pennys bélyeg, melyet 1909-ben bocsátottak ki. A bélyeg VII. Edward király duplanyomásos baloldalra néző arcképét viseli, összesen 12 darabot bocsátottak ki ebből a hibás sorozatból. A bélyeget osztrák grafikus rajzolta.

BERMUDAI EMLÉKBÉLYEG

Üjév napján Bermuda új hat pennys emlékbélyeget bocsát ki az angol kolónia 350 éves évfordulójának tiszteletére.

A megjelenés napján az emlék- bélyeget egyetlen postahivatal fogja csak árusítani. Ezt a postahivatalt a Hamilton-i postamester alapította az 1800-as évek elején. A posta ajtajára szekrényt szerelt, amelybe a közönség beledobta a leveleket és egy pennys pénzdarabot, a belföldi kézbesítés díját. Perot postamester rövidesen azt tapasztalta, hogy a leAz ilyen irányú alakulás abból adódott, hogy amíg 1957-ben a 100 kát. hold szántóra jutó tejtermelés 11 070 liter volt, addig 1958-ban 16 479 liter. Vagyis amíg 1957-ben az egy tehénre eső tejtermelés 1604 liter volt, addig 1958-ban 2475 liter. Az ilyen értelmű fejlődés azokban a termelő- szövetkezetekben mutatkozik meg, ahol megfelelő az állatgondozó, s a takarmány összetétele. A bonyhádi

vélszekrényben jóval több a levél, mint a pénzdarab. Úgy segített magán,, hogy papírlapokat lebélyegzett és ráírta »1 penny«. Aláírta a nevét és a lapokat darabonként egy pen- nyért árusította. Ma már legfeljebb 12 ilyen lap maradt fenn, értékük darabonként 1000 font.

— Korszerűsítik az igényeknek megfelelően, növelik a vendégek kényelmét a Bonyhádi Vendéglátóipari Vállalat szállodai részében. Ennek megfelelően a szállodai ágyak száma hattal bővül. A korszerűsítést szolgálja az, hogy három szobát modern csőbútorokkal szerelnek fel. A bővítést és a korszerűsítést elsősorban az tette szükségessé, hogy megnöveke- ! dett a kereslet Bonyhádon is a szállodai szolgáltatások iránt. Ennek megfelelően a Bonyhádi Vendéglátóipari Vállalat igyekszik is eleget tenni az igényeknek.

A LYONS-HOTEL MOSOGATÓLEGÉNYE

Nagyon nehéz volt munkát szerezni. Naphosszat ődöngött Antal Jóska a széles, sugárutakon. A ruhája gyűrött lett, s mivel tiszta inget már nem tudott magára venni, egy kopott trikóban járt. A láger kosztja csak az éhenhalástól mentette meg.

Egyszer az egyik utcakereszteződésnél idős néni szólította meg.

— Nem magyar maga, kedvesem?

— De az vagyok.

— Mindjárt gondoltam. Elárulta a ruhája — mondta a néni.

— Hol lakik?

— Lágerban.

— És hogy érzi itt magát?

— Szeretnék hazamenni — válaszolt a fiú.

— Hol dolgozik?

— Sehol;

— Pedig másként nem tud hazamenni. Dolgoznia kell... Pénzt kell gyűjtenie a hazautazáshoz — mondta a néni és elhívta a lakására.

Antal Jóska még aznap megismerte az egész családot. Vendéglátó gazdája Finán Imre 1938-ban menekült ki Magj^arországról Angliába, az egyre fokozódó antiszemitizmus elől feleségével. A lányuk, Valika már Angliában született. Imre bács' neoncsőtervező volt egy angol— francia vegyes üzemben, a felesége női szabó, a kislányuk, Valika pedig üzletben dolgozott.

Antal Jóska Finánéknál maradt. Egy apró kis szobát bocsátottak rendelkezésére. Finán Imre a demokratikus magyarok londoni klubjának

egyik vezetője volt. Esténként sokat beszélt Jóskának arról, hogy Londonban is vannak demokratikus érzelmű, sőt kommunisa magyarok is, azok között, akik a fasizmus elől menekültek Angliába. Csak a második világháború utáni években bukkantak fel Londonban volt föld- birtokosok, gyárosok, horthysta katonatisztek, akik a népi hatalom elől menekültek Nyugatra.

Finánék gyakran kaptak levelet magyarországi rokonaiktól, magyar házi könyvtáruk volt, s esténként mindig meghallgatták a Kossuth- rádió adását.

Két hétig tartó lázas keresés után Finánéknak sikerült ismerőseik révén Jóska számára munkát találni a Lyons-Hotelben.

Antal Jóskát mosogatólegénynek szerződtették. Éjszakai műszakban mosogatott.

1957 karácsony éjszakáján Antal Jóska a szokottnál fásultabban végezte a munkát. Nem kapott hazulról levelet. Nagyon el volt keseredve. A mosogató fölött lévő bárból leszűrődő egyhangú zene elálmosí- totta. Gondolatai Bonyhádon jártak. A mosogató helyiség undorító illatába úgy tűnt, mintha a távolból fenyőfa illata áradt volna, összefutott a nyál a szájában, amikor a sötétpiros héjú, ízletes mákoskalácsra gondolt, amit karácsonykor szoktak sütni otthon a számára. Amikor pedig az édesanyja jóságos aggódó arcát idézték elő lázasan kalandozó gondolatai, elejtette a tányért.

A mosogató helyiség gorombaságáról hírhedt főnöke, Mister Volent

odaugrott hozzak s a fülénél fogva cibálni kezdte.

— Itt nincs szükség álmodozókra, kispajtás. Már egy órája figyellek, olyan lassan mozogsz, mint egy elefánt. Hát mit gondolsz, miért fizetünk mi?

A fiú zavartan állt egy darabig, aztán az önérzet váratlanul felülkerekedett benne.

— Engedje el a fülemet! — kiáltotta, s a tekintete villámokat szórt.

A mosogató személyzete feszült érdeklődéssel figyelte az epizódot.

— Na, ha visszapofázol, akkor le is út, fel is út — kiáltott kivörösödve Mister Volent, és a kijárat felé lökte a fiút.

Újból munkanélküli napok következtek. A karácsonyt követő 24. napon azonban Valika örömtől sugárzó arccal köszöntött Antal Jóskára.

— Van munka. Megüresedett egy hely az áruraktárban — újságolta.

Ettől a naptól kezdve az áruház szőnyeg-raktárában dolgozott Jóska. Rendkívül nehéz munka volt. Hetven—nyolcvan kilós szőnyegeket kellett cipelnie. Összeszorított fogakkal tűrt minden gorombaságot.

Csendben dolgozott, s tíz hónapos

szívós munka után sikerült összeku- porgatnia a hazautazáshoz szükséges pénzt. Az idei karácsonyt már Bonyhádon tölti, s a mosogató fiúnak kijáró fülcibálások és nyaklevesek már csak kellemetlen emlékként élnek benne.

(Haypál)

BÉLYEGROVÀÏ

Békítő tárgyalások

Két asszonyt szólítanak be. Mindkettő középkorú és láthatóan még egymás tekintetét is kerülik. Az egyik felperes, a másik alperes.

— Tudja, hogy miért került ide? — kérdezi a bíró az alperest.

— -Sejtem. Feljelentett az a... — bök a felperes felé.

Ezután pedig a felpereshez fordul a bíró:

— Nem lehetne ezt az ügyet békésen elintézni? Az egyikőjüknek sem lesz hasznos, ha most perlekedni kezdenek. Abból csak további harag származhat és nem jobb lenne, ha békességben élnének? Próbáljon megbocsájtani szomszédasz- szonyának.

Az asszony nem sok hajlandóságot mutat erre. Bosszúvágy tükröződik arcáról, de közben látszik az is rajta, hogy nem ez az alaptermészete, inkább valami pillanatnyi felindulás váltotta ki ezt benne.

— Hét évig voltunk szomszédasz- szonyok. Jóbarátságban is voltunk mindig. Nekem éppen elég sok családi bajom van, nemhogy mással ellenségeskedtem volna. De hát, hogyan bocsássák meg neki, amikor még most sem mutat semmiféle meg bánást. Megsértette a becsületemet, nem hagyhatom ennyiben.

Az alperes indulatosan felugrik:

— Nem is úgy volt. Rosszul állította be azt a bizonyos dolgot. Ö kezdte a pletykát és nem is tőlem eredtek a dolgok.

— Nem igaz, te mondtad, hogy csak én lophattam el a függönyt. Tanúim vannak.

A bíró nyugalomra inti a teleket:

— A részletek az érdembeli tárgyalásra tartoznak. De éppen ez az amit lehetőleg el kellene kerülni. Tegyük fel, hogy beigazolódik a tárgyaláson a rágalmazás, és ha kéri, a bíróság megbünteti az alperest. A rágalmazást szigorúan ítéli meg a bíróság. De mondja asszonyom, maga akkor boldogabb lesz, ha megbüntetjük az alperest? Kétségtelen, elítélendő dolog a rágalmazás, dehát nem lehet az a cél, hogy egy embert, ha megtévedt, mindjárt megbüntessünk. A megtévedés emberi dolog. Bizonyára maga is tett már olyan kijelentést, hogy azért a bíróság elítélhette volna,, de magának megbocsájitottak. A megbocsájtás egy igen szép, emberi dolog. Miért ne tehetné ezt meg maga is. Ha az alperes kijelentené, hogy megbánta már azokat a sértő kijelentésekért többet nem is tesz olyat és mi ezt jegyzőkönyvbe foglaljuk, hajlandó lenne megbocsájtani?

— De hát neki esze ágában sincs ilyen kijelentést tenni.

Az asszony hangja már nem olyan

indulatos. A bosszúvágy is mintha alábbhagyott volna.

A bíró az alpereshez fordul:

— Hajlandó olyan kijelentést tenni, hogy megbánta azt a sértő kijelentést és nem tesz többé olyat?

Az alperes gondolkodik, szomszéd asszonyára néz, egy pillanatra találkozik a tekintetük. Nincs benn? gyűlölködés, harag, inkább mindegyik azt bánja, hogy ide kerültek a hét évi jó szomszédság után. Néhány másodpercnyi csiend, a bíró a választ várja s végül megszólal az alperes:

— Nézd Julis, én kijelentem, hogy megbántam azt amit mondtam, ne haragudj érte, 'többet nem mondok ilyet, de te se beszélj többet olyan csúnya dolgokat rólam.

Kopog az írógép: »A felek kiegyeztek. A bíróság az eljárást megszünteti.« A két asszony elhagyja a termet. De most már nem mint haragosok, hanem mint régi jó szomszédasszonyok. Kicsit elhamarkodott volt a feljelentés — a nézeteltérést bíróság nélkül is elintézhették volna.

Ezután két házaspár lép a terembe.

— Nem történt időközben békü- lés? — kérdi a bíró.

Mind a két fél ugyanazt feleli:

— Hogyan történt volna? Ezt nem lehet »csak annyiban« hagyni.

Az egyik házaspár a háztulajdonos, a másik pedig a lakó. Az egész dolog körülbelül ott kezdődött, hogy a tulajdonosnak szüksége lett volna arra a házrészre is, amelyet még régebben kiutaltak lakás céljára. A törvény szerint arra jogosult is, csak hogy mit csináljon a benne lakó há zaspárral, az utcára nem lehet kirakni őket. A tulajdonos mondogatni kezdte, hogy költözzenek el a lakásból, mert oda ő akar beköltözni. A lakók viszont mit válaszolhattak volna mást:

— Elköltözünk szívesen, ha kapunk megfelelő lakást.

Azt viszont természetesen nem kaptak. Hiszen nem olyan egyszerű dolog jó lakáshoz hozzájutni. így tehát maradtak. A házigazda mindezt látva, »taktikát« változtatott: igyekezett megvonni a lakóktól a melléképületek használatát a különféle módszerekkel megkeseríteni a lakók életét, hogy ha másért nem, hát legalább a kellemetlenségek miatt menjenek más lakásba.

A lakók egy darabig hallgattak, de aztán ők is kezdték megsokalni

a házigazda viselkedését: igyekezték ők is bosszantani azt. Végül is idekerültek a bíróság elé. A feljelentést a lakók tették a házigazda ellen. A beadott keresetben van rágalmazás, becsületsértés és olyan bonyolult história, hogy elég kiigazodni rajta. Csakhamar kiderül azonban, hogy hasonló feljelentést a házigazda is tehetne, hiszen a lakók sem »fukarkodtak« a különféle becsületsértő, rágalmazó kijelentésekben. A tanulság nyilvánvaló: A házigazdának mindenekelőtt meg kellene értenie, hogy a lakókat nem lehet kirakni az utcára, másrészt pedig mindkettőjüknek abból kellene kiindulniok, hogy semmi esetre sem vezethet jóra az ilyen kölcsönös piszkálódás. Egyikőjüknek sincs joga a másikra sértő kijelentést tenni, viselkedjenek mindketten kellő tisz telettel egymás iránt s akkor nem kell költségesikedniök a bíráskodásért esetleg napokat eltölteniök a bíróságra való utazgatások miatt.

Minderről nehéz volt meggyőzni őket, de végül is ígéretet tettek arra, hogy kölcsönösen keresik a békességet. Hogy mi lesz a következmény? Majd meglátjuk... Ha mindketten keresik a békességet — amint megígérték —, akkor mindkettőjük nek nyugodt élete lesz, ha pedig nem, lehet, hogy egy hónap múlva ismét itt találkozunk velük.

BODA FERENC