Tolna Megyei Népújság, 1958. november (3. évfolyam, 258-283. szám)

1958-11-16 / 271. szám

Tanácskozó Kíváncsian — mint a csintalan gyerek — kapaszkodott az őszi nap a felhők fodraira, hogy bepillanthas­son a dunaszentgyörgyi földműves­szövetkezet központi irodájának ab­lakán. Az ünnepélyes csend kellős közepén mindenki a „holtomiglan” előtt álló, a szövetkezet dolgozóitól, munkatársaitól búcsúzó Lencsés Ma­rikát nézi, aki meghatódva keresi a búcsú szavait. Marika nyolc éve el­múlt már, hogy a szövetkezetnél dolgozik. Most a beosztott könyve­lést felcseréli a háztartás gondjai­val, bajaival járó munkával. Még egy órája sem múlott a meg­ható búcsúzkodásnak, amikor az igazgatóság napirendjének első pont­jában köszönetével és elismerésével jutalmazta a mindenki szeretetében álló Marikát és sok boldogságot, hosszú életet kívánt neki. Az igazgatósági ülés tovább foly­tatódott. Ezen az ülésen teljest lét­számmal vett részt az igazgatóság, meghívták a felügyelőbizottság elnö­két is, résztvett Pálfi György, az SZ. B. elnöke is. Kevés földműves­szövetkezeti vezetőségi ülésen tapasz taltunk ennyi hozzászólást, ennyi fi­gyelmességet, mint itt. Minden egyes kérdést érdeklődéssel fogadtak és azt úgy vitatták meg, hogy abból a jegyzőkönyvbe komoly határozatot rögzíthettek le, és egészen biztos, nemcsak határozat marad, hanem az végre is lesz hajtva, mert ezt a ve­zetőség megköveteli. Az egyik pont az áruellátással, annak megjavítá­sával, valamint a boltok ellenőrzésé­vel foglalkozott. Megállapították azt, hogy ez a munka szorosan összefügg a boltosbizottságok munkájával és az egyéb határozatok és intézkedé­sek mellett utasították az üzemág vezetőjét, hogy havonként beszélje meg a boltosbizottságokkal a vég­zett munkákat, adja meg részükre a szükséges segítséget, valamint ha­vonta egyszer egy bizottsággal ő maga végezzen ellenőrzést. Termé­szetes, hogy az igazgatóságot erről Sólya József üzemág vezető köteles tájékoztatni. Az igazgatóság továbbá foglalkozott a nőbizottság megürese­dett elnöki székének további sorsá­val, mégpedig úgy, hogy javaslatot tesz új elölök választására Gödör Istvánná személyében. Azért is tartja sürgősnek e kérdés megoldá­sát a vezetőség, mert a 37 fős aktiva csoporton belül a nőbizottság is a munka tevékeny részese és őket összefogni sokkal jobban tudja a nők nyelvén értő elnöknő. Az aktiva csoport a választások idején a Hazafias Népfront, a pártszervezet és a tanács aktíváival szorosan együttműködik, mindenből igyekszik kivenni a részét, de ezen túlmenően már megállapodtak abban is, hpgy a választások befejezése után a föld­művesszövetkezet munkájával pró­bálják segítő erejüket gyümölcsóz- tetni. Első teendőjük az lesz, hogy az igazgatóság által javasolt 280 ezer forintos beruházásból 20 százalékot társadalmi munkával biztosítsanak. Ehhez az kell, hogy az aktíva cso­port a szövetkezet tagságát megláto­gatva, az idevonatkozó „egyességet” megkösse. B. L. Elérkezett november 16 ur A földművesszövetkezeti nőbizottság hírei A paksi földművesszövetkezet nő­bizottsága közel egy hónapja új el­nököt választott, Lacza Istvánné sze­mélyében. Alig egy hónapos tény­kedése alatt szép eredményt ért el a nőbizottság a rájuk bízott felada­tok elvégzésében. Bekapcsolódtak a tanácsválasztások előkészitésébe, a cukorrépa szerződéskötési munkába, maga az elnök is 400 négyszögöl cukorrépát szerződtetett. A tagszer­vezési munkában is eredményt éri el, három új tagot szervezett a föld­művesszövetkezetbe. Nagy terveik vannak a kultúrmunka terén is. Most szervezik az új színjátszó cso­portot, amellyel részt akarnak venni a MÉSZÖV 'által megrendezésre ke­rülő kultúrfesztiválon. Szép elgon­dolásaik vannak: a tagszervezésből és rendezvényekből eredő bevételei­ket különböző háztartási és mező- gazdasági kisgépek vásárlására kí­vánják fordítani, amivel dolgozó asszonytársaik munkáján igyekez­nek könnyíteni. * * * A szedresi nőbizottság a földmű­vesszövetkezeti vezetőség problémá­ját igyekszik megoldani azzal, hogy részt vállal a tagszervezési és rész­jegynövelési munkából. Ezt a mun­kát megbeszélték közösen és körze­tekre osztották fel, 'hogy eredmé­nyeik biztosabbak, sikeresebbek le­hessenek. E hónap ÍB-én egy szabó­varró tanfolyamot közösen a nőta­náccsal és a Vöröskereszttel indíta­nak be, és a tanfolyam ideje alatt egészségügyi előadás-sorozatot is beiktatnak a körzeti orvos előadói részvételével. Időszerű politikai kér­désekkel foglalkoznak és a feltett kérdésekre mint válaszadót, a szö­vetkezet ügyvezetőjét kérték fel. A nőbizottság elnöke, Felhősi Lászlóné a legközelebbi párttaggyűlés előtt kéri tagjelölt felvételét. Ha figye­lembe veszik eddigi eredményes munkáját, egészen biztos, hogy kérel mét mindenki szívesen veszi és támogatni fogja. * * * Dunakömlődön a nőbizottság és a nőtanács közösen szabó-varró tan­folyamot Indított be, 30 fő részvéte­lével. Erről számolt be Polányl Má­téné nőbizottsági elnök az elmúlt héten Pakson a járási nőgyűlésen. A szervezésben a nőbizottság tagjai lelkesen kivették részüket. * * * * * Mőcsényben nagy volt a mozgó­sítás az asszonyok körében.A főmoz­gósító Fábián Márta, a nőbizottság elnöke volt, ő aktivizálta az asszo­nyokat a szerződéskötési munkára, hogy a tervüket teljesíteni tudják a szövetkezetiek. A cukorrépa szerződ­tetés terén az asszonyok szorgalmas munkája révén nagyban segítették a szövetkezetei abban, hogy eddig a cukorrépa szerződéskötési tervüket 90 százalékra tudta teljesíteni. % * * A zombai nőbizottság sem tétlen­kedik ezekben a napokban, amikor a választások sikeréért harcol az egész megye, az egész ország. Sipos Jánosné, a nőbizottság elnöke részt vállalt a Hazafias Népfront nagy munkájából, szervezték a jelölő gyű­léseket, kisgyűléseket és nemcsak az agitációs, hanem a technikai munka lebonyolításából aktívan kívánják kivenni a részüket. *■* j « ' \ Nagy gondot okozott Hogyészen al1 földművesszövetkezetnek a cukor-1| répa szerződtetési kampány. Mozgó­sították a földművesszövetkezet dol­gozóit és vezetőségét a munkák si­keres vitele érdekében. Ebből vállalt részt a szövetkezet nőbizottsága is. Célul tűzték ki, hogy amíg el nem érik a százszázalékos tervteljesítést, aktívan segítik a szövetkezetét eb­ben a munkájában. Eredményük: 2 katasztrális hold. ** * Bátaapátiban — ami késik nem{ múlik — e hónap másodikán megvá­lasztották a szövetkezeti nőbizottság vezetőségét, névszerint Czank Já­nosné, Fehérvári Ferencné és He- berling Józsefné vezetőségi tagok let tek és még nyolc tagot választottak a boltok ellenőrzésére alakuló boltos bizottságba. Munkájukkal, mint a földművesszövetkezet Ragjai, segít­séget kívánnak nyújtani a mozgalom eredményessé tétele érdekében. Rangáné Délután négy óra A dombóvári földrpűvesszö- vetkezet éttermében szépen megterített asztalok mellett megkezdte ülésezését 17 asz- szony, a földművesszövetkezet nőbizottsági tagjai, a MÉSZÖV részéről Biczó Ernőné és a dom­bóvári földművesszövetkezet ré­széről Bertus Ferenc, Fux és Horváth elvtársak. A beszámo­lót az asszonytársakhoz Biczó elvtársnő intézte. A beszámoló­jában utalt arra, hogy milyen előnyöket élveznek a jelen tár­sadalmi rendszerben a régi vi­lággal szemben az asszonyok, főleg, ha ezt értékelni tudják és élnek is a jogok által biztosított lehetőségekkel. Ma társadal­munkban sok ezer • nő önfelál­dozó munkát végez, de ha tevé­kenységüket a nőmozgalom régi harcosainak tevékenységével ha­sonlítjuk össze, munkájuk* lé­nyegesen könnyebbnek látszik, mögöttük áll a törvény, a jog, az államhatalom teljes súlyával. Munkájukért köszönetét kapnak dolgozó társaiktól, elismerést a párt és az állam vezetőitől, míg régen erről szó sem lehetett. Sok száz harcos, szervezett nő­munkás visszaemlékezése, élmé­nyeinek leírása, akik félig gyer­mekfővel ott küzdöttek már a nép szabadságáért vívott harc­ban, példaképül ma itt áll előt­tünk. A továbbiakban a tanács- választási munkák eddigi érté­kelése keretében elismerőleg nyilatkozott azokról a Dombó­váron jelölő listára került asszo­nyokról, Fadgyas Károlyné, Gyenei Istvánné és Tüskéné ta­nácstag jelöltekről, akik mint egyszerű munkás-paraszt asszo­nyok, a közösség ügyét ezúttal képviselik. A beszámolót élénk vita kö­vette. Az asszonyok a beszámoló minden pontjához hozzászóltak és, kicserélték tapasztalataikat az ellenőrzési munkák terén és helyes javaslatokkal még inkább értékessé tették az értekezletet. Fél hétkor már égtek a villanyok az utcán, amikor az étterem előtt megelégedetten, jó hangu­latban búcsúztak el az összejö­vetel résztvevői a közeli viszont­látás reményében. f jnnepi díszbe öltözött az or­szág, a tanácstagi és képvi­selőválasztási előkészületek utolsó szakaszukba érkeztek. A szavazó­lapok a friss nyomdafesték illatát árasztják, amelyeket az urna éhes, nyitott szája vár. Földművesszövetkezeteink aktíva csoportjai, maga a szövetkezeti tag­ság az elmúlt egy hónap alatt ko­moly erőfeszítéseket tett annak ér­dekében, hogy a választásokat ne zavarja meg semmi gátló körül­mény, hogy tudatában legyen min­den választópolgár annak, hogy sza­vazatára miért van szüksége a kö­zösségnek, hogy a Hazafias Népfront jelöltjeit miért kell demokratikus elvek és elgondolások alapján meg­választani? Most, amikor elérkezett az ünne­pélyes pillanat, hogy hitet tegyünk pártunk és kormányunk mellett, y még egyszer és ezzel befejezve munkánkat, látogassuk meg azokat a körzeteket, azoknak lakóit, akik­kel eddig kisgyűléseken, jelölő gyűléseken szoros barátságot kö­ltöttünk. A földművesszövetkeze- ,iteink tagsága ugyanazért harcol, |i amiért a tanácsi szervek és a párt­szervezet aktívái, ugyanúgy tagjai '[a béke sokmilliós táborának, amely ( harcol az elnyomás ellen A föld- I'művesszövetkezeti mozgalom me- , gyénkben is a legtöbb tagot szám­lálja és minden egyes szövetkezeti tag szavazata egy tégla abban a vé­dőbástyában, amellyel eredményein két és további célkitűzéseinloet a szocializmus békés, nyugodt építését védjük. a z eggyé forrottság fényesen bizonyítja az is, hogy me­gyénk képviselőjelöltjei és póttag­jai majdnem kivétel nélkül tagjai a földművesszövetkezetnek. Prantner József elvtárs, az MSZMP Megyei Bizottságának első titkára, Hunyadi Károly elvtárs, a Hazafias Népfront megyei elnöke* Péti János elvtárs, Bolvári Józsefné, Hosnyánszki Já- pos, Kaszás Imre, Lakatos Antal, Batyalik István és a tamási járási választmány elnöke: Tóth József elvtárs, mint a Hazafias Népfront képviselőjelöltjei és póttagjai min­den szövetkezeti tag szavazatát ki­érdemelték már eddig is, és a meny­nyiben ezt a szövetkezeti tagság sza­vazatával megerősíti, úgy biztos tá­maszai lesznek a szövetkezeti moz. galomnak valóban képviselői orszá­gos szinten a szövetkezeti tagság­nak. Lengenek a zászlók a szavazóhe­lyiségek bejárata fölött, a fogadta­tás kedvességét vetítik a feliratok és az ünnepet tegyük még ünnepé­lyesebbé azzal, hogy a Hazafias Nép frontra leadott szavazataink mara­déktalanok és teljes értékűek le­gyenek úgy számban, mint elviségé- ben. —i —6. Hol lehet a hiba? Furcsa, — olyan sokat váró érzés­sel indultam el kolleganőmmel Paks ra, szétnézni a földművesszövetke­zet portáján. A pergő évektől fakuló emlékek kezdtek derengeni ben­nem, a fiatal évek sok szép perce, a vadgesztenyés Duna-korzó, egy bar­na lány, akinek a szeme csupa »i«, iszája, csupa »a«... Az emlékek panoptikája az embe­reket, a vén Dunát és mindent oly .ikedves szeretettel, életlüktetéssel ,1 teli délibábként tartja előttem, hogy szinte boldog voltam, hogy ennyi IHdő után egy napot paksi emberek I'között tölthetek. És mégis valami I1 furcsa volt érzéseimben. Amikor ('megérkeztünk, mégegyszer kimen- 1 ,tem a régi emlékek szülőhelyére. A vadgesztenyés sétányt elsöpörte a 1 szürkén rohanó betonút, a vén Duna ' hátán rőt ködök járták dermesztő táncukat és sárga faleveleket zárt jihullámsírjába Villany utcával szem­ben a zúgó örvény... Nem, ez nem a régi Paks, itt idegen lett minden, vagy tán én vétettem e hét kilomé­teres kőhalmaz misztikuma ellen?... Ekkor már kolléganőm dossziék fölé \hajolva, jegyzőkönyvekből próbált rr.egállapításokat tenni a földműves- szövetkezet munkájára vonatkozó­lag. Nem szívesen fogadtak ben­nünket, nem tudom miért? Nem eb­ből indulok ki, amikor bírálatot per- icegtet papírra a toliam, ezt csak megjegyeztem, mert nem ezt vár­tam. Viszont szövetkezetpolitikai ([munkát is jobbat vártunk volna. Van a szövetkezetnek választott vezetősége, vannak olyan alkalma­zottai, akik maradéktalanul tudnák végezni munkájukat, de ez nem így megy. A vezetőségi ülésekről itt-ott iegy-egy jegyzőkönyv »akad«, de tar­talmilag még egy kis rosszul dolgo- (izó szövetkezettől sem lehetne elfo­gadni. Érdekes az is, hogy fizetés­emeléssel kapcsolatos kérelmet rend kívüli igazgatósági ülésen tárgyal­ták. Ez ellen idáig sincs kifogás. Viszont ez év július 29-én — a rend­kívüli ülést megelőzően — a Járási Központ elnöke egy szigorú átiratot küldött a szövetkezetnek, amely a népi ellenőrzés során felmerüli hiá­nyosságokat, súlyos hibákat rögzíti és azok megszüntetésére intézkedést követel a földművesszövetkezet ve_ zetőségétől. Amit a népi ellenőrök vizsgálataik során megállapítottak, le tagadhatatlanul hiba és hiányosság volt a szövetkezetnél, de, hogy a né­pi ellenőrök védelmét szolgásam soraimmal továbbra is, azt kell mondanom, hogy ezeknél is nagyobb hiba volt, hogy az igazgatóság elnöke ezekről a megállapításokról a veze­tőséget egyáltalán nem tájékoztatta. Most már a népi ellenőrök ne res- teljék a fáradtságot és ellenőrizzék a hibák kiküszöbölését is, hogy a szövetkezet milyen formában oldot­ta meg. Sajnálom, hogy személyesen nem ismerem az igazgatóság tagjait, vé. leményüket egyes dolgokról csak a jegyzőkönyv-töredékekből láthatom, és kénytelen vagyok elfogadni azt a részükről megnyilvánuló nemtörő­dömséget, amelynek hiába kutatom, az okát, egyelőre nem tudom, hogy hol lehet a hiba. Soraim nem dúsak az eseményektől, csupán egyetlen kérdéssel próbáltam foglalkozni, de ez a kérdés, ha megoldatlan marad, a földművesszövetkezet működése mindinkább tele lesz zökkenőkkel, a jó vezetés és irányítás hiánya lej­tőre juttatja a szövetkezetei. Ezek után úgy éreztem, hogy el­vitt minden emléket a víz, álmot, ■ időt magába zárt. Nem, ez nem le­het, hisz a tavasz úgyis visszajön, az idő nem véges. A paksi földműves­szövetkezet vezetőségének is módja van — bár ideje kevés —, hogy mun káját kijavítsa. BALSAl LÁSZLÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom