Tolna Megyei Népújság, 1958. november (3. évfolyam, 258-283. szám)

1958-11-02 / 259. szám

Hji&âàJLùüb

Megjegyzések az MSZMP művelődési politikájának irányelveihez

Ö

reg, fejkendős parasztasszony lép be a könyvesboltba és azt kérdezi:

— Jött-e valami új az olcsóból? Az »olcsó« az Olcsó Könyvtár köteteit jelenti, s a boltoskisasz- szony a nénike elé teszi a nálunk korábban alig ismert Conrad Ferdinand Meyer könyvét, a Jürg Jenatschot, amit a nénike gondolkozás nélkül meg is vásárol. Semmi kétség, az öreg asszony soha nem hallotta ennek a különleges svájci írónak a nevét, de bízik benne, hogy csak jó lehet, ha Magyar- országon 1958-ban kiadták. Egy kicsit szimbólum a néni, művelődési politikánk eredményeinek jelképe, aki a piaci árusítás után bemegy a könyvesboltba, s megkérdezi, hogy jött-e valami az »olcsóból«? Nem kell megkérdezni, egészen biztos, hogy sok évtizedet könyv nélkül élt le s alig néhány éve lehet, hogy rákapott a könyvre, s neki is, mint annyi másnak, napi szükséglete lett az olvasás. Eredményeinknek, kulturális emelkedésünknek a számok mellett ő a legfontosabb mutatója, az olvasó, művelődő paraszt, vagy munkás asz- szony, aki évtizedek tudatlansága után végre eljutott oda, hogy megtanulhatja Conrad Ferdinand Meyer nevét is*

A párt művelődéspolitikai irányelvei azonban, amit a közelmúltban tettek közzé, ennél is továbbmegy. Nem is lenne helyes félúton megállni: a tárgyi műveltség, a bőséges ismeretek megszerzése után előttünk áll a következő feladat, az emberek gondolkodásának szocialista átformálása: Mindaz, amit az irányelvek ezzel kapcsolatban lefektet, mint megvalósítandó cél áll előttünk, s nem kétséges, hogy eléréséhez, a kultúra minden területén, türelmes és szívós munkára lesz szükség. Átalakult világunkban a kultúra szocialista eszmeiségének elsődleges fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni, s itt már nemcsak arról van szó, hogy valaki ismeri-e Conrad Ferdinand Meyert, aki ugyan gazdagíthatja az embert, de nem teheti szocialistává. Pedig, amint az irányelvekben is olvasható, »az emberek gondolkodásának szocialista átformálását fejleszteni és gyorsítani a szocializmus ügyének teljes győzelméhez elengedhetetlen, alapvető társadalmi feladat.«

A párt útmutatása valóban egyedül lehetséges útja kulturális életünk további fejlesztésének, emelésének. Éppen ézért ezt elősegíteni a kultúra minden munkásának kötelessége is. II

II megoldandó feladat jelen- tősége eleve magában rejti azt a veszélyt, hogy megvalósítása közben hibák is történhetnek, ügy gondolom, a kultúra semmilyen területén nem lebecsülendő az a veszély, amit bizonyos kettősségnek nevezhetnénk: az irányelvek főleg az elmélet, a szocialista kultúra politikai oldaláról közelíti meg a kérdést, s a művészi színvonalról csak keveset beszél. Pedig épp ezen a téren történhet és történik is sok visszaélés; a leghaladóbb, a szocialista építés vágyától átfűtött írás is lehet művészietlen, s következésképp hatástalan. Csak helyeselni lehet, hogy a párt felhívja az írók, művészek tévedésére, helytelen politikai nézeteire a figyelmet* de ugyanakkor többet kellene törődnie a színvonallal, mert csak

forma és tartalom szerves egysége jelenthet valóban művészi alkotást* A szocialista kultúra esztétikailag sem lehet alacsonyabbrendű, mint a burzsoá kultúra, s éppen magas művészi értékeivel kell szolgálnia a szocialista építést. Sajnos, kiadóink, szerkesztőink gyakran a könnyebb ellenállás irányát választják: az eszmei tisztaság, a politikai feddhetetlenség nem egyszer úgy válik elsődlegessé, hogy a művészi igény csorbát szenved* Csak ezzel magyarázható annak a sok rossz, vagy legfeljebb közepes versnek, novellának, sőt regénynek is a megjelentetése, ami nem válik javára kulturális életünknek. Máskor p>edig mintha valami »túlpolitizálástól« félnének, úgy akarnak »korszerűek« lenni, hogy a klasszikus, zárt formákat, a tiszta irodalmiságot felcserélik a ma már Nyugaton is anakronizmusnak ható halandzsa-költészettel — lásd elsősorban a Kortárs nem egy versét.

A helyes utat a párt irányelvei pontosan feltérképezték, csak járni kell rajta. Elsősorban a színvonalat kell emelni minden téren, s azt hiszem, a párt is, a Művelődésügyi Minisztérium is — amint erre maga a miniszternő is utalt szekszárdi beszédében is — túlságosan sok engedményt tett már eddig az úgynevezett »könnyű műfaj« területén. Nem bocsátkozhatunk most műfaji kérdésekbe, egy azonban bizonyos: ami »könnyű,« annak nem kell szükségszerűen értéktelen giccsnek is lennie. Fültépő slágereink bárgyú szövege sem használ a kultúra ügyének, amelyeknek oktalanul túlzott terjesztője elsősorban a rádió, de ide tartoznak a maszek társulatok együgyű »esztrád« műsorai is sok egyéb között.

*

Ä kulturális területek dolgo- zói mindenütt lépjenek fel a pazarlás, a felelőtlenség, valamint a szocialista erkölcsöt sértő összefonódások, juttatások rendszere ellen: sáfárkodjanak hűségesen minden egyes forinttal« — olvassuk az irányelvekben. Semmi kétség, a múlt hibáin okulva megszűnt az a felelőtlen tékozlás, ami tíz- és százezreket juttatott egyeseknek, de ezen a téren is sok még a javítanivaló. Tudok egészen jelentéktelen írókról, akik két esztendő alatt minden munka nélkül ötven, sőt százezer forintot vettek fel »előleg« címén soha meg nem írt és meg sem írható »művekre«* Mi ez, ha nem felelőtlen pazarlás?

A különböző összefonódások, a szocialista erkölcsöt mélyen sértő »haveri alap« sem tűnt el kulturális életünkből. A »kéz kezet mos« elve nagyon is érvényesül és sajnos a legtöbb esetben épp a minőség kárára. A pártnak ezen a téren is fokozottan kell őrködnie, mert az ilyen visszaélések egész kultúránkra kihatnak. Ebből következik többek között például az a minősíthetetlen gyakorlat, amit irodalmi lapjaink bevezettek, hogy a vidéki tehetségek — a tehetségek és nem a dilettánsok — kérdésével nem foglalkoznak, leveleikre legtöbbször nem is válaszolnak, vagy ha igen, nincs benne köszönet. A biztatás, a közös ügy sikeréért való aggódó segítség helyett inkább elrettentik, visszatartják azokat is, akiknek tehetségük alapján helyet

kellene biztosítani. Birtokomban van egy levél, amit egyik könyvkiadónk küldött, válaszul egy távolról sem jelentéktelen műre. A válaszból első olvasásra csak az derül ki, hogy a művet el sem olvasták, a szerző utánjárásával azonban azt is kiderítette, hogy az ostoba választ a gépírónő fogalmazta meg, aki azt sem tudta, hogy a könyvben miről van szó. Ilyen alapon irodalmat, méghozzá szocialista irodalmat csinálni nem lehet, még akkor sem, ha nem kizárólagos gyakorlatról van szó.

*

Alfáig megoldatlan a vidéki iro- ^ dalom kérdése, a vidéki kulturális központok kialakítása* Ma már túl vagyunk a papírnehézségeken, a vidéki folyóiratok megjelenése mégis késik, a meglévő néhány pedig rendszertelenül, anyagi és egyéb feltételektől függően tud csak megjelenni* Biztos, hogy ezen a téren is sok sérelmet, az évek sora óta immár az unalomig ismételt panaszt, természetesen jogos panaszt, lehetne orvosolni*

Az irányelvekben erről is sző van s most az a feladat, hogy a megvalósításban is legyen majd annyi jóakarat, önzetlenség és munkakedv, mint amennyire szükség van egy ilyen nagyszabású terv végrehajtásához. Iparunk szocialistává lett, mezőgazda águnk jelentős lépéseket tett a szocialista nagyüzemi gazdálkodás útján, kultúránk azonban csak kis részben tükrözi azt a szinte csodával határos fellendülést, ami az ország egész életében az ellenforradalom után bekövetkezett. Ezen a téren eredményeinket távolról sem lehet lebecsülni, de az eddiginél sokkal többet kellene és lehetne is produkálni. Minden adottságunk megvan hozzá, elsősorban most, az irányelvek közreadása után, amikor a párt megmutatta a helyes irányt, s az egész nép cselekvő részvételével az új, szocialista kultúra teljes győzelmet arathat a kapitalista kultúra reakciós, elavult maradványai felett*

Csányi László

ÚJ KÖNYV

105 éve halt meg Garay János

A Szekszárdra érkező utasnak mindenek előtt a város középpontjában lévő hatalmas szobor tűnik szemébe, amely a város szülöttét, »A* obsitos« szerzőjét ábrázolja. A szobor közelében van a költő szülőháza, illetve az a ház, amelynek helyén egykor a költő szülőháza állt — ma az Országos Takarékpénztár és a Nemzeti Bank épülete.

Garay János 1812. október 10-én született. Apja kereskedő volti majd később a városnál, mint az árvák atyja működött.

Garay pesti egyetemi tanulmányai után 1833-tól Mátray Gábor Regélőjének lett a segédszerkesztője, majd 1842-ben megindította saját lapját, a Regélő Pesti Divatlapot, amelyet két év múlva Vahot Imre vett át. Garay pedig Frankenburg Életképek című lapjának lett dolgozótársa. 1844-ben pesti egyetemi könyvtárosnak nevezték ki, 1848- ban pedig egyetemi tanár lett* 1853 október 5-én halt meg.

Költői működését Vörösmarty hatása alatt kezdte, s mindvégig őt tartotta mesterének. De erősen hatott rá Virág Benedek költészete és Himfy is, akinek különösen regéit szerette. Későbbi éveiben elsősorban a német romantika hatása alatt dolgozott, s balladáin Uhland erős hatása érződik*

Rengeteget írt* Hatalmas munkásságából főleg két költemény őrzi ma is emlékét: a Kont és Az obsitos, Háry alakjából eleven népi hőst tudott formálni, s verse méltán ihlette meg legnagyobb élő zeneszerzőnket, Kodály Zoltánt, akinek daljátéka világsikert aratott*

Garay János, bár két említett versén kívül úgyszólván minden munkája ma már csak irodalomtörténeti emlék, szerény és szorgalmas munkása volt irodalmunknak s szerteágazó munkásságával jelentős szerepet játszott a szabadságharc előkészítésében és magában a szabadságharcban is.

Emlékét a magyar irodalom és elsősorban szülővárosa kegyelettel

.őrzi.

ÍTÉLET

Amikor bekiáltották őket a tárgyalóterembe, úgy jöttek be szürkén, hétköznapian, mint sok ezren, tízezren előttük. Nem volt rajtuk semmi, de semmi érdekes. A férfi közel járt az ötvenhez, deres volt a haja, rendes, de egyszerű a ruhája, s az olcsó fémkeret mögül a világba néző tekintet nem volt kíváncsi semmire. A feleségétől akart elválni.

Igen, húszesztendős együttélés után.

Rövid a történet* Kis kölyök volt még, amikor szülei elváltak. A sors hol az anyjához, hol az apjához pofozta. Teher volt mindenütt, s végül felnőtt kegyelemkenyéren! Inaskorában már arról álmodott, ha majd neki lesz családja. S eljött ez az idő is. Alighogy férfivá serdült, megnősült. Szerette az asz- szonyt, aki felesége, testvére, anyja és gyermeke volt egyszerre. Szépen éltek húsz esztendeig*

Ekkor történt. Házat akartak építeni. Nem nagyot, nem is díszeset, de muskátlival az ablakban és piros cseréppel a háztetőn. Olyat, amiben meghúzhatják magukat, ha majd öregek lesznek. Gyűjteni kezdték a pénzt. A férj túlórázott, ahányszor tehette, s munkaidő után egy maszekhoz is eljárt segíteni. Az asszony kevesebbet költött a kosztra, nem vettek ruhát, és spóroltak a szórakozáson is* Mégis lassan gyűlt a pénz. Ezért fogadtak albérlőt*

Az albérlő fiatal ember volt, vidám, barna szemekkel. Sugárzott belőle a gondtalan életerő. A szorgalom egyhangúságába úgy viharzott bele, mint pókhálós erdőbe a májusi fergeteg* Szeretett beszélgetni.

A férj sokat volt távol hazulról, s először ilyen alkalommal, egy esős délutánon jött be az asszonyhoz. Semmiségről beszéltek. Az asszonyon szellős, nyári pongyola volt, s a kivágott, vékony karton alól a kicsit telt, de még mindig karcsú test formás vonalai vidáman törtek elő. A fiatalember szemei lassan és szomjasan simították végig őket. Az asszony észrevette ezt és lesütötte a szemét*

Ezután gyakrabban jött be, olyankor is, amikor nem esett az eső. Kétértelmű vicceket mondott.

karjuk néha összeért, s a férfi szemében valami néha kigyúit, A lakásban kezdett fojtó lenni a levegő, s elektromossággal telített minden, 4

A dolog először hízelgett az asz- szony hiúságának. Később, amikor őt is kezdte emészteni a furcsa, benső szorongás, megijedt, majd ismét csak izgatta a bizonytalan lehetőség, az alig leplezett és mégis titokzatos szándék. Félt is tőle és jól is esett a játék*- Minden erejét össze kellett szednie, hogy férje ne sejtsen meg semmit. Az együttlét ritka perceiben félve bújt hozzá, mint oltalmat ks- reső kis egér. De szólni már nem mert neki. Azzal áltatta^ magát, hogy nem történt semmi; Képzelődik, ennyi az egész.

Azután már együtt voltak minden adandó alkalommal. Húsz év megszokása után megint elöntötte az asszonyt kéjes borzalom, ha udvarlója szemében fellobbant a vágy. Egy különösen fülledt éjjel, amikor a teli hold valószínűtlen, ezüstös fénye ragyogott a tárgyakon, elszédült teljesen*

Az asszony boldog volt pár hónapig Már rabja volt a szenvedélynek, amikor a lelkiismeret gyötörni kezdte. Egyre kínosabb, egyre kibírhatatlanabb lett a kettősség, s végül megszökött szeretőjével.

— Üt, ver, megcsal! Férjemhez nem is hasonlítható! Nem kérek bocsánatot, tudom, hogy számomra nincs visszaút! Csak azért mondom, hogy elégtételt adjak neki! — nyöszörgi az asszony, és testét rázza az elfojtott, a kitörő zokogás,

Csend van a teremben. A férj ügyvédje is leveszi szemüvegét és zsebkendőjével megtörli a szemét*

•— Ki tudna békülni? — kérdi a bíró a férjtől*

Mindenki ránéz. Arca egykedvű, mint a tárgyalás kezdetén, nem tükrözik rajta részvét, könny nem csillog a szemében, nem indítja meg a zokogás, egyéniségében nincs is talán már emberi, maga a megtestesült tárgyilagosság és kikerülhetetlen igazságszolgáltatás, amint kimondja az ítéletet;

— Az életben vannak dolgok, melyeket nem lehet újrakezdeni!

Bakács Tibor