Tolna Megyei Népújság, 1958. november (3. évfolyam, 258-283. szám)

1958-11-12 / 267. szám

1958. november 12. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG S Munkásnők jelöltje Társadalmi rendünk egyik szociális juttatása a széleskörű nyugellátás C élénk, vékonyka kislány ’ kopogtatott 1934. márciu­sában a Tolnai Selyemfonógyár üzemvezetői irodájának ajtaján: Vékony ruhájában, varkocsra font hajával azután a művezető elé állt: — Dolgozni szeretnék, nagyon kell a pénz otthon... A művezető végig nézte a vézna ’gyereklányt, a szandálba bújtatott lábától barna hajáig... — Aztán bírod-e, mert nálunk dolgozni kell ám, nem játszani... — Bírom, mert muszáj... És a kis Szűcs Katit felvették munkásnak. Néhány filléres óra­bérért, szaladgált egész nap a mű­helyben, gubót főzött a fonónők­nek. Este meg fáradtan sietett ha­za, mert otthon is segíteni kellett a ház körül, az utcán vele egyidős lányok, fiúk szaladgáltak, játsza­doztak, amikor bátyújával balla­gott hazafelé... Változott a kislány, később már nem érezte annyira a fárad­ságot, a 10—12 órás munkát, fel­nőtt, de bére még a munkábalépés óta nem változott... Azután jött a háború, még több volt a munka a hadiüzemben, a bér meg kevés volt, éjjel-nappal zúgtak a fonó­gépek, a vékony selyemszálak meg szinte véghetetlennek tűntek örö­Féléve élt már magányosan az asszony vén, magatehetetlen apósá­val a falu szélső házában. Egész nap nem ment sehová, csak ha szük­séges volt, ritkán a boltba, s ilyen­kor mindenből bőven vásárolt, hogy hamarosan, ismét ne kelljen men­nie. A faluban azt beszélték róla, hogy mióta az urát megölték a fe­hérek, egészen búskomor lett és kerüli az embereket, még szót sem szívesen vált velük, csak amit iga­zán szükséges: elfogadja a köszö­nést és tovább megy. Dicsérték érte sokan, hogy nem hagyja magára a tehetetlen, beteg embert, kitart mel­lette, de voltak, akik nevettek rajta és bolondnak tartották érte — és az mondták, hogy jobban tenné, ha férj után nézne, mert így felkopik az álla, vagy megszakad a munká­ban. Hozzá nem jutott el egyik vélemény sem, nem volt aki el­mondja neki... Beletörődött már a sorsába, hogy volt férje apjával él, amíg az öreg meg nem hal, mert már nem sok volt neki vissza. Fél­éve béna volt már. Aztán meg majd egyedül... Nem zúgolódott a sorsa ellen, nem is gondolkodott azon, hogyan változtathatna az életén. Amikor ideje lett volna gondolkod­ni, akkor sírt, elbújva valamelyik szobában, siratta a férjét, akit ép­pen házasságuk egyéves évforduló­ján vesztett el. Még mindig szeret­te, éppenúgy, mint mikor élt. S tu­lajdonképpen nem is hitte el,, hogy meghalt, pedig saját szemével lát­ta véres mellét, két kezével tapin­totta hideg homlokát. Amikor esténként ketten voltak a vénemberrel, az öreg hosszan el­nézte menyét, s remegő hangon kérte, hogy hagyja itt őt, fiatal még, előtte az élet,, ő majd el lesz valahogy, aztán meg úgyis meghal. Nézte a fiatalasszonyt, de a szemé­ben félelem tükröződött, félelem attól, hogy megfogadja tanácsát és elmegy. Mert igaza lenne, ha elmen­ne* ő meg is-értené, de mégis bele­halna a szomorúságba, az egyedül­létbe. Mert így ketten azért olyan jól megvannak... ... A fiatalasszony lámpát gyúj­tott, aztán leült a kisszékre, a kály­ha mellé, maga elé húzta a szalma­vékát, s morzsolni kezdte a kukori­cát. A száraz szemek csörögve hul­lottak egymásra, az öreg meg nézte, és megint csak kibuggyant szeméből a köny, pedig nem akart sírni, mert akkor a fiatalasszonyt is elfogta a szomorúság és ő is sírni kezdett. De most mintha észre sem vette volna az öreg könnyeit, maga elé meredt és azon gondolkodott, hogy ott a stelázsin egy kis csomagban arzén van. Mi lenne, ha egyszer szórna belőle a levesbe? Az öreg nem tudna róla, azt hinné, hogy a kös pergésükben... Háború, bombá­zások, német csapatok megjelené­se volt esemény a fiatal munkás­lány életében, meg az, hogy egy­szer leállt a gyár, sztrájkoltak a munkásnők. Szűcs Kati is leállí­totta gépét, ült a háromlábú kis széken, várt... Csak akkor kezdett újból dolgozni, amikor mindenki oda ült gépéhez, s zúgni kezdtek a fonófejek a gépen... A lig kötötték be fejét az es­** küvő után, amikor jöttek a szovjet csapatok, felszabadult Tol­na, új élet kezdődött a gyárban... Nehéz volt a kezdet, élelmiszer s nyersanyaghiány, a gyerek már akkor született, amikor az új világ, az új élet első szárnycsapásaival a régit elsöpörte, amikor a régi tőkés igazgatót kitessékelték a gyárból, amikor a pártszervezet megala­kult az üzemben. Csoportvezetővé léptették elő Bolvári Józsefnét sz. Szűcs Katalint. Huszonöt munkás­nő tartozott hozzá, velük dolgozol!?, szórakozott, örült ő is a sikerek­nek, s bosszankodott, ha valami hiba volt... Később aztán párttitkárrá vá­lasztották az üzemben, az 1956-os ellenforradalom akkor zúdult a gyárra, az országra, a Bolváriné családjára, amikor már fia az sors küldte a halált... Neki meg úgyis mindegy. Felnézett a stelá- zsira, és amikor tekintete megtalálta a dobozt, megnyugodott. — Lányom, szomorú vagy — szólt az öreg halkan; — Nem, csak gondolkodok, — válaszolt ijedten felkapva fejét az asszony és zavarában elpirult, ami­kor az öregre tekintett. — Adj egy pohár vizet... — s ami­kor remegő kézzel megfogta a poha­rat, vele együtt megragadta a fiatal- asszony kezét is, és megcsókolta. — Ne gondolkozz. Nevess egy kicsit... Fiatal vagy. Az udvaron ugatni kezdett a ku­tya élesen, nyüszítve. Csak akkor ugatott így, ha valaki jött a házhoz. A két ember összenézett. Vajon ki lehet az. Féléve már, hogy Vass Pé­teren kívül, aki Jánosnak barátja volt, senki nem nyitotta meg az aj­tajukat. ... Valaki megrázta a kaput, csi- kordult a zár, aztán huppanás hal­latszott, s a két ember tudta, ki­emelték sarkából a kaput és a sárba dobták. Hangos léptekkel közeled­tek az ajtó felé. — Ki lehet az, Maris? — sóhajtott az öreg, s kivörösödött az erőlködés­től, hogy felkönyököljön, de hiába. Mielőtt a fiatalasszony válaszol­hatott volna, megkopogtatták az ajtót. A kopogás határozott, erélyes volt, jelezve, hogy a jövevény min­denáron be akar jönni. — Ki az? — kérdezte a fiatal- asszony, — Csendőrség — hallatszott kint­ről... Magas, vállas férfi lépett a konyhába, puskáját a kezében tart­va. Előbb körüljártatta szemét a he­lyiségben, csak azután köszönt és lépett beljebb az ajtóból. A három ember zavartan nézett egymásra, mindegyik a másiktól várta, hogy megszólaljon. Végül a csendőr törte meg a csendet: — Lát­tam, hogy világos van, gondoltam bejövök, mert ismeretlen vagyok a faluban. Ha adnának éjjelre helyet, hálás lennék. — Választ sem várva, leült az asztal melletti székre és puskáját maga mellé támasztotta a falhoz. — Nem járt itt még soha? — kér­dezte vizsgálódó tekintettel az öreg. — Nem. Még soha... Más vidéken szolgáltam eddig. Fent északon, Mis­kolc körül. Tudja, merre van? — Tudom, válaszolt kurtán az öreg... — Csak egyedül? — Egyedül. A fiatalasszony köténye sarkát morzsolgatta ujjai között, állt a kályha mellett és zavartan pislogott a csendőr vizsgálódó tekintete alatt. — Lány még, vagy asszony? — kérdezte a csendőr; érettségin túl volt, amikor a gyár­ban úgy dolgoztak a munkások, mint még soha... > Leváltották, az ellenforradalmá­rok visszaküldték a fonógép mellé, dolgozzon ott — mondták — úgyis sokat beszélt a munkáról, most majd megtudja, mi az..; S dolgo­zott, odaállt a fonógép mellé, ami­kor kint az udvaron a »nemzet felemelkedésének napjáról« be­széltek. Azután eltakarodtak az ellen­forradalmárok... A gyárban Bolvá­riné elsőként kezdte szervezni a pártot, több, mint félévig az üzem­ben dolgozott, azután új munkával bízták meg: intézze a gyár sze­mélyzeti ügyeit... .4 A múlt héten a Hazafias Nép« ** front a napilapokban közzé­tette jelöltjeinek névsorát... A Tolna megyei képviselőjelöltek között kilencediknek Bolvári Jó- zsefné nevét olvasták a gyáriak, a hír, hogy elfogadták a munkásnők jelöltjét, s felvették a jelöltek lis­tájára, néhány perc alatt bejárta az egész gyárat. S jöttek jókíván­ságokkal, útravalóval ellátni, meg­bízták jelöltjüket: képviselje ügyü­ket, érdeküket az Országházban, a népköztársaság parlamentjében. — Asszony! — válaszolt az öreg. — És a férje? — Meghalt. — Hogyan? Még mielőtt az öreg válaszolha­tott volna, a fiatalasszony megszó­lalt: — Kivégezték a kommunisták — elfordult és az öregre nézett, s amikor megértette, amit akar, kisie­tett a konyhából az udvarra. (Folytatjuk.) VÍZSZINTES: 1. A függ. 15. foly­tatása. 2. Ajtókon van. 13. ízletesen. 14. Majd. 16. P-vel egzotikus épület. 17. Ö-val a végén: szín. 18. Menj — oroszul (második kockába kettős­betű). 20. Állam Kis-Ázsiában. 21. Időjelzőnk. 23. Gyík belsejében van! 25. Nagyon drága. 27. Udvardi Ele­mér. 28. Ellene beszélő. 30. Biroda­lom németül. 32. K.Y.L. 33. Nyakra- valód. 34. R.C.É. 36. Bürokrata te­szi. 38. Ének. 39. Török, hang nél­kül. 41. Vörös németül. 42. Edények. 45. Francia kettősbetű. 47. Néz. 48. Főzelékféle. 49. Asszonyjelző. FÜGGŐLEGES: 1. A vízszintes 1. folytatása. 2. Beszéd része — név­elővel. 3. Gazemberek (utolsó kocká­ban két betű). 4. Vízi növény — név­elővel. 5. Nemes paripa. 6. Benne van a borban! 7. Kicsoda. 8. Becé­A Horthy-rendszerben a munka- nélküliség réme mellett ott állt a dolgozó előtt az az ijesztő kérdés is, hogy mi lesz, ha megöregszik, mi lesz vele és családjával, ha a túlhaj­szolt munka következtében baleset éri, elveszti munkaképességét. A tő­kés rendszerben ez esetben csak egy volt a válasz a munkás számára: kikerül az utcára, koldulhat, tenget­heti életét, várva az urak jótékony­ságát. Az úgynevezett társadalom- biztosítási járulék, melyet elegendő számú munkaviszonyban töltött év után megkapott, az éhhalál megaka­dályozására sem igen volt elegendő. Bár volt a felszabadulás előtt is nyugdíj rendszer, de azt a legna­gyobb rendszertelenség jellemezte. A közszolgálati alkalmazottak és egyes alkalmazotti rétegek ellátásá­ról még csak történt gondoskodás, de a dolgozók nagy tömege rendkí­vül alacsony járadékra volt utalva. Közvetlenül a felszabadulás után csak a régi rendszerű szolgáltatá­sok fokozatos megjavítására kerül­hetett sor. Az 1952. január 1-én életbe lépett nyugdíjtörvény lényeges változást hozott, amely egységes keretben azonos elvek szerint szabályozta a dolgozók nyugdíjjogosultságát. Nyugdíj szempontjából is megszűnt a szellemi és fizikai dolgozók kö­zötti megkülönböztetés. Az 1954. október 1-én megjelent új nyugdíjtörvény olyan nyugdíjrend­szernek vetette meg alapját, amely a munkában megöregedett, vagy megrokkant dolgozók részére továb­bi kedvezményeket, jobb megélhe­tést biztosít. A felszabadulás előtt az öreg­ségi járadék korhatára — mind férfiaknál, mind nőknél — 65 év volt. Ma a nyugdíj korhatár a férfiaknál 60, nőknél 55 év, föld­alatti, vagy egészségre ártalmas zett női név. 9. Majdnem az egész regiment. 10. Nagy szükség van rá a kerti munkákban. 11. Ad szerel­me. 15. Az idézet kezdősora. 18. Ha­rag latinul. 19. Foghús. 21. Nagy nemzet. 22. Nagy magyar filmrende­ző. 24. Ne sajnáld magadtól. 25. Rangjelzés. 26. Tiltás. 27. Kis utat. 29. Nemzetközösség. 31. Nagy pusz­títást viszek véghez. 35. Maga alól. 37. Lábtempó. 39. Szerencsejáték. 40. Vízi növény — ékezetfelesleggel. 43. Torkunkat védi. 44. Talál. 45. A függ. 1. folytatása. 46. Helyhatározó rag. 49. Nátrium vegyjele. 50. Hasító­szerszám. 51. Kálium vegyjele. November 5-i keresztrejtvényünk megfejtése: Vízsz.: 1. Az állam én vagyok. Függ. 21. és 15.: Hass, al­koss, gyarapíts, s a haza fényre de­rül. munkakörben férfiaknál 55, nőknél 50. 1939-ben a 65. életévét betöltött dolgozó törzsjáradék címén évente 120 pengőt kapott, ami havonta 10 pengő járadéknak felelt meg. Ma az öregségi törzsnyugdíj a munkabér 50 százaléka (amely 667 forint mun­kabérátlagot elérő, vagy meghaladó bér esetén 500 forintnál kevesebb nem lehet.) Nyugdíjkiegészítés cí­mén ehhez az 1945 óta munkában töltött évek után a nyugdíj 1 szá­zaléka jár. Kisfizetésű dolgozók nyugdíjként fizetésük 75 százalékát kapják. Az elhalt dolgozó, vagy járadékos özvegye csak 65. évének betöltése után, vagy megrokkanása esetén volt özvegyi nyugdíjra jogosult. Ma özvegyi nyugdíj jár élet­korra való tekintet nélkül min­den özvegynek egy éven át, ha férje a rokkantsági nyugdíjhoz szükséges időt munkaviszony­ban töltött, vagy üzemi baleset következtében halt meg. Egyéb­ként az özvegyi nyugdíj az 55. év betöltésétől már megilleti az özvegyet. Életkorára tekintet nélkül megilleti özvegyi nyug­díj az özvegyet, ha legalább két kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik, vagy megrokkan. Ma szülői nyugdíj illeti meg az elhalt dolgozó munkaképtelen szülő­jét, sőt nagyszülőjét is, míg a múlt­ban a szülők részére csak kivételes esetben járt ellátás. A mezőgazdasági dolgozók öreg­ségi biztosítása csak a 18. évét be­töltött férfiakra és csak 1939. január 1-től terjedt ki. Ma a mezőgazda- sági munkások nyugdíjbiztosítása a női munkavállalókra is kiterjed, öregségi járadékra csak a 65. élet­évét betöltött mezőgazdasági dolgo­zó volt jogosult, ha 15 évi várakozási időt igazolt. Ma férfiaknál 60, nők­nél 55 életév, és 10 évi munkavi­szony szükséges. Rendkívül alacsony volt a mező- gazdasági járadék összege, mind­össze havi 5 pengő. Ma a mezőgaz­dasági dolgozók öregségi nyugdíj címén a munkabérük 50 százalékát és nyugdíjkiegészítést kapnak. Ha világviszonylatban teszünk ösz- szehasonlítást más országok nyug­díjrendszerével, azt állapíthatjuk meg, hogy nyugdíjrendszerünk sokkal na­gyobb előnyöket biztosít a dol­gozóknak, mint egész sor más országban. Néhány adat: például míg Kanadában, Norvégiában 70 év, Svédországban 67 év, az Egyesült Államokban, Svájcban 65 év (még sorolni lehetne sok más országot) az öregségi kor­határ, addig nálunk 60, illetve nőknél 55 éves korban nyugdíj jár. A nyugdíj összege is alacsonyabb, mint nálunk. Például Franciaország­ban adnak ugyan 60 éves korban nyugdíjat, de a munkabér 20 száza­lékának megfelelő összegben. Mér­tékét 60 éves kor utáni igénylés ese­tén évenként a munkabér 4 százalé­kával emelik. Nyugdíjrendszerünk felszabadulás utáni fejlődését vizsgálva forint ösz- szegben a következő adatokkal ta­lálkozunk: országos viszonylatban míg például 1949-ben 808 millió fo­rint volt a nyugdíjakra fordított összeg, addig 1957-ben 2519 millió. Míg 1949-ben egy biztosítottra jutó nyugdíj kiadás 513 forint volt, addig 1957-ben 957 forint. Mindezeket egybevetve elmondhatjuk, hogy a felszabadulás után nagy erőfenzíté- sek történtek a nyugdíjasok helyze­tének könnyítésére. Tudjuk azt, hogy vannak még hibák, arányta­lanságok, ezek alapján jogos pana­szok. Kormányzatunk azonban célul tűzte ki ezen a területen mutat­kozó hibák felszámolását, és ko­moly erőfeszítéseket tesz a sé­relmek orvoslására, amelyre a a közeljövőben sor is kerül. Meggyőződésünk, hogy az eredmény nem marad el, és a munkában meg­öregedett és megrokkant dolgozók jobb megélhetését biztosítja álla­munk; A bosszú i. Atádi Géza Ä világirodalom gyöngyszemei Heine : SALAMON

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom