Tolna Megyei Népújság, 1958. november (3. évfolyam, 258-283. szám)

1958-11-11 / 266. szám

2 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1958 november 11. Jóbora Magda felszólalása az UNESCO-értekezlet teljes ülésén Párizs (MTI). Az Unesco páriísi értekezletének szombati teljes ülé­sén a világszervezet 1959—60. évi programjának általános vitájában felszólalt Jóboru Magda, a magyar küldöttség vezetője is. Bevezetőben hangsúlyozta, hogy a Magyar Népköztársaság kormánya nagy jelentőséget tulajdonít a nem­zetközi kulturális kapcsolatoknak, és rámutatott, hogy Magyarország szo­cialista fejlődése kulturális terüle­ten is nagy változásokat és ered­ményeket hoz. Magyarország aktí­van részt vett az elmúlt két évben az Unesco különböző programjának megvalósításában és csatlakozott az Unesco kezdeményezte nemzetközi egyezményekhez. A magyar küldött­ség véleménye szerint a világszerve­zet 1959—60. évi programja több fontos és hasznos feladatot tartal­maz. Ilyen feladatok: a Kelet és Nyugat kulturális értékeinek kölcsö­nös megismertetése, az atomerő bé­kés célú felhasználásának előmozdí­tása, az írástudatlanság elleni harc. Egyszersmind az a véleményünk — folytata Jóboru Magda —, hogy az Unesco nem tesz meg minden tőle Linz (TASZSZ). Linzben ünnepi ülésen emlékeztek meg a kommu­nista párt felső-ausztriai szervezete a párt megalakulásának 40. évfordu­lójáról. Az ünnepségen felszólalt N. M. Svernyik, az SZKP Központi Bi­zottsága elnökségének tagja, aki a Szovjetunió Kommunista Pártja ne­vében üdvözölte az osztrák kommu­Moszkva (TASZSZ). A lengyel párt- és kormányküldöttség hétfőn délelőtt a Kremlben találkozott az SZKP és a szovjet kormány vezetői­vel. Lengyel részről ott volt Wladis- law Gomulka, a LEMP Központi Bizottságának első titkára, Alek- szander Zawadzki, az államtanács elnöke és a küldöttség több más tagja. Mind nagyobb méretekben bonta­kozik ki a kultúra forradalma a né­pi Kína nemzetiségek lakta terüle­tein is. Olyan vidékeken, ahol né­hány évvel ezelőtt még feudális, vagy éppen rabszolga társadalom volt, az emberek mind nagyobb számban sajátítják el az írás-olva­sás tudományát, lépnek rá a szocia­lista kultúra útjára. A kínai Hszincsiang tartomány 29 járásában az idei télen 160 000 fia­tal tanul írni és olvasni a kom­munista párt és a népi szervek ál­tal létesített esti iskolákon. Ez a szám azt jelenti, hogy ebben a 29 járásban az írástudatlan fiatalok mintegy 63 százaléka tanul meg írni és olvasni ezen a télen. Az olyan falu és járás sem ritkaság már Hszincsiang tar­tományban, amelyben minden em­ber, fiatal és felnőtt tud írni és ol­vasni. Az ujgur nemzetiség falvai­ban a lakosság teleragasztotta a ‘há­zak falát, a jurták oldalát díszes feliratokkal, a szocialista építés jel­szavaival. Sokan úgy tanulnak meg írni és olvasni, hogy napokon át ta­nulmányozzák ezeket a feliratokat az írást ismerő lakosok segítségével. A. nemzetiségi parasztok rávésik a betűket szerszámaik nyelére, hogy még munka közben is tanulhas­sanak. A kínai nemzetiségek egy másik tartományában, Jünnanban hasonló a helyzet, itt is rengeteg ember ta­nul írni és olvasni. A tartomány öt telhetőt korunk nagy problémáinak megoldásáért a nevelés, a tudo­mány és a kultúra eszközeivel. En­nek az az oka, hogy az Unesco megkülönböztető politikát folytat egyes országok és egyes szervezetek irányában, pedig ezeknek nagy je­lentőségük van a nemzetközi kultu­rális együttműködésben, a békéért vívott harcban. Különösen élesen « mutatja ezt, hogy a Kínai Népköz- társaságot kizárták az Unesco te­vékenységéből. Hasonlóképpen korlátozza az Unesco tevékenységének sikerét, hogy elzárkózik a demokratikus if­júsági világszövetséggel és a nem­zetközi demokratikus diákszövet­séggel való együttműködéstől — mondotta a továbbiakban a magyar küldöttség vezetője. A Magyar Nép- köztársaság kormánya és az Unesco magyar nemzeti bizottsága támo­gatni fogja a világszervezet minden olyan akcióját, amely a népek kö­zötti megértést szolgálja, abban a reményben, hogy az Unesco a jövő­ben a népek megkülönböztetés nél­küli egyenjogúságának és békés együttműködésének politikáját foly­tatja majd. nistákat, A hallgatóság viharos taps­sal fogadta Svernyik szavait a Szovjetunió újabb kimagasló ered­ményeiről. Nagy beszédet mondott J. Kople- nig, az Osztrák Kommunista Párt elnöke is. Ezután Svernyik átnyúj­totta a szovjet testvérpárt ajándé­kát, az első szputnyik modelljét. Szovjet részről jelen volt Kliment V orosilov, Alekszej Kiricsenko, Frei Kozlov, Anasztasz Mikojan, Mihail Szuszlov és Nyikita Hrus­csov, valamint Andrej Gromiko külügyminiszter, Nyikolaj Patolicsev külkereskedelmi miniszter és több más személyiség. és félmillió analfabétája közül több mint négymillió tanul írni és olvas­ni, s eddig már 2,2 millió sajátította el az írás-olvasást. Jelenleg nincs a nemzetiségi tartománynak olyan te­rülete, járása, vagy faluja, ahol nem tanulnak. Az sem véletlen ezek után, hogyj feltűntek a nemzetiségi tartományokban az első munkás és paraszt írók és költők, akiknek mű­veit emberek milliói ismerik meg és tekintik sajátjuknak. Olyan járások is vannak már, ahol túljutva az analfabetizmus megszüntetésének problémáján, a kommunista párt és a népi közigazgatás szervei létre­hozták az első nemzetiségi techni­kumokat és politikai, valamint gaz­dasági iskolákat. Ezeken a maga- sabbfokú iskolákon a nemzetiségi káderek százai tanulnak, hogy jó szakemberekké váljanak. Kuanghszi tartorríányban a csüng nemzetiség vörös vándorzászlót aján­dékozott azoknak a falvaknak, ame­lyekben a legszebb sikereket érik el az analfabétizmus elleni harc­ban. Minden egyes lakos nagy fi­gyelemmel kíséri ezeknek a vándor- zászlóknak az útját és az a falu a legboldogabb, amelyik tovább tart­hatja magánál a kultúra zászlaját. A versengés eredménye, hogy egy hónap alatt kétszeresére, 1,3 millió­ról 2,6 millióra emelkedett az esti tanfolyamokon résztvevő, írni és ol­vasni tanuló nemzetiségi lakosok száma. ESEMÉNYEK SOROKBAN Genf 1 (Reuter). A meglepetés­szerű támadások elhárításának mód­jaival foglalkozó kelet—nyugati technikai értekezlet 12 órakor a nemzetek palotájában megkezdte első ülését. * Montreal (AP). Montreal belváro­sában szombaton valamivel éjfél után két óriási robbanás rombadön- tött egy négyemeletes lakóépületet. A robbanást óriási tűz követte, ezért a tűzoltók és mentők, akik a romok között rekedtek, mintegy 50 lakót akartak megmenteni, nem tud­ták megközelíteni a lángtengert. A ház égési sebekkel és csonttörések­kel megmenekült kilenc lakóját kórházba szállították. A halálos ál­dozatok száma még nem állapítható meg. • Genf (AFP). A nukleáris fegyver- kísérletek megszüntetésének kérdé­sével foglalkozó genfi értekezlet résztvevői hétfőn délután nem tar­tottak teljes ülést. Az amerikai, a szovjet és az angol küldöttség csak szűkebbkörű megbeszélést tartott három küldött bevonásával. * Nicosia l(AFP). Antimesz püspök a limaszoli székesegyházban vasár­nap beszédet mondott. Hangsúlyoz­ta: „tovább harcolunk a szabadság­ért. A megszálló erők csalódnak, ha azt hiszik, hogy a fegyveres erő­vel arra kényszeríthetnek bennün­ket, hogy lemondjunk a szabad élet vágyáról.” A püspök beszédét gyakran szakították félbe az „éljen Makariosz” „éljen az EOKA” kiál­tások. * Peking (TASZSZ). Amint a Csangcsjan Ribao közli, Vuhanon- ban a városi stadionban több mint húszezer ember jelenlétében, nyilvá­nosan tárgyalták' amerikai—csang- kajsekista kémek ügyét. Ezeket az ügynököket hongkongi és tajvani ki­képzés után átdobták Kinába, hogy terrorcselekményeket hajtsanak végre és különböző kémértesülésekel szerezzenek. Hupci tartomány nép­bírósága és Vuhan város bírósága hét kémet halálra ítélt. Az ítéletet végrehajtották. * Lapaz (AFP). A bolíviai belügy­minisztérium jelentése szerint vasár nap újabb kormányellenes összees­küvést lepleztek le. Az összeesküvés több vezetőjét, köztük Enrique Herzog volt köztársasági elnököt le­tartóztatták. * Algír (Reuter). Katonai forrásból származó értesülések szerint az al­gíri francia katonai bíróság az FLN 8 tagját halálra ítélte. • Kairó (Reuter). A Reuter jelentése szerint Japán kereskedelmi és fize­tési egyezményt kötött az Egyesült Arab Köztársasággal. Az egyezmény november 28-án lép életbe. Az Egyesült Arab Köztársaság 35 millió font értékben főleg ipari terméke­ket importál. * Karacsi (AFP). Manzir Kadir pa­kisztáni külügyminiszter hétfőn közzétett nyilatkozatában ezeket mondja: „a pakisztáni kormányhoz nyugtalanító jelentések érkeztek izraeli csapatmozdulatokról. Ezek szerint Izrael ürügyet keres a Jordán folyó nyugati partjának megszállá­sára. Hangsúlyoznom kell, hogy egy ilyen izraeli kísérlet súlyos követ­kezményekkel járna a Közép-Keleten és veszélyeztetné a világbékét. Re­mélem az izraeli kormány alaposan meggondolja mielőtt ilyen veszélyes kalandba bocsátkoznék. Az arab ér­dekek minden fenyegetése közelről érinti Pakisztánt is.” * Moszkva (TASZSZ). A Szovjetunió Legfelső Tanácsának elnöksége a 70 éves Andrej Tupoîjev akadémikust, a világhírű szovjet repülőgépterve­zőt I íenin-renddel tüntette ki. And­rej Tupoljev vezetésével a Szovjet­unióban több mint 100 repülőgép­típust terveztek és építettek. Ezek nagy részét sorozatban is gyártották. Tupoljev értékesen hozzájárult a repülőgéptudományhoz, kidolgozta a repülőgép aerodinamikai számítá­sának alapjait, valamint; a szilárd­sági számítások elméletét. Az Osztrák Kommunista Párt 40. évfordulójának ünnepségei II lengyel küldöttség találkozása a szovjet párt- és kormányvezetőkkel Kínai nemzetiségek a kulturális forradalom útján „A Nagy Október eszméinek diadala“ A Pravda vezércikke Moszkva (TASZSZ). A Pravda hétfői számának vezércikkében meg­állapítja, hogy a szocialista tábor országaiban a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 41. évfordulójá­nak ünnepségei az egység és a ba­rátság hatalmas demonstrációjává terebélyesedtek. A szocialista világ- rendszer mind nagyobb hatást gya­korol a nemzetközi helyzetre a béke és a haladás érdekében; A Pravda kiemeli, hogy a szocia­lista tábor országai a kommunista és munkáspártok vezetésével mind nagyszerűbb eredményeket vívnak ki. A Szovjetunió több fontos ter­melési ágban számottevően közele­dett az Egyesült Államok termelési színvonalához. A múlt év szeptem­berétől ez év augusztusáig terjedő tizenkét 'hónapos időszakban, az előző hasonló időszakhoz képest az Egyesült Államok acéltermelése a válság hatására 32,8 millió tonnával csökkent, ugyanakkor a Szovjetunió acéltermelése 3,6 millió tonnával emelkedett. Az Egyesült Államok kőolajtermelésének 32 millió tonnás csökkenésével szemben a Szovjet­unió kőolajipara 15,6 millió tonnás termelési többletet mutatott fel. A Pravda vezércikke utal a többi szocialista ország sikereire is. A Kí­nai Népköztársaság azt a feladatot tűzte maga elé, hogy rövid idő alatt túlszárnyalja az ipari termelésben a kapitalista Angliát. Olyan szocia­lista államok, mint Csehszlovákia, és a Német Demokratikus Köztár­saság, a legfőbb termelési ágakban az egy főre eső termelést tekintve* máris utolérték, sőt több esetben túlszárnyalták a legfejlettebb kapi­talista országokat. Londoni lopok a ciprusi problémáról London (Reuter). Mint ismeretes, az utóbbi napokban Cipruson több olyan merénylet történt, amelynek angol polgári személyek estek áldo­zatul. Az angol lapok bőségesen kommentálják a ciprusi eseménye­ket. A konzervatív Daily Sketch hétfői számában »a gyilkosok kö­nyörtelen kiirtását« követeli. Erre a feladatra a lap Montgomery tá­bornagyot, a »nagyhírű harcost« ja­vasolja. A szintén konzervatív Daily Mail azonban arra figyelmez­teti Angliát, hogy »ne veszítse el a fejét«. A News Chronicle szerint helyes megoldás lenne, ha az ENSZ tár­gyalna a görögökkel és a törökök­kel, vagy ha szükséges, Anglia hoz- járulásával rendfenntartó fegyveres erőket küldene a szigetre. A munkáspárti Daily Herald meg­állapítja, hogy az angol kormány politikáját kell megváltoztatni, nem pedig a ciprusi kormányzó szemé­lyét. A Daily Worker vádolja a konzer­vatív pártot, hogy Cipruson még az eddiginél is nagyobb vérfürdő ren­dezésére készül. A békét csak tár­gyalások útján lehet megvalósítani — fűzi hozzá a lap. Áz algériai választási helyzet Párizs (MTI). Vasárnap éjfélkor lejárt a képviselőjelölti listák be­nyújtásának határideje Algériában. A legutóbbi jelentések szerint éjfé­lig 52 képviselőjelölti listát nyújtot­tak be Algéria 18 választókerületé­ben. A párizsi baloldali sajtó megálla­pításai szerint de Gaulle-nak az al­gériai választásokkal kapcsolatos­terve kudarcba fulladt. Emlékeztet­nek a lapok arra, hogy a francia kor­mányfő az algériai választásokból kikerülő „hivatott tárgyalófelekkel” szerette volna megvitatni Algéria politikai jövőjét. Az Humanité megállapítja, hogy csak fejbólintó jánosokat találtak a muzulmán képviselőjelölteknek fenntartott helyekre. A lap kimu­tatja, hogy az algériai muzulmán képviselőjelöltek többségükben a közüdv-bizottságok tagjai, vagy a francia államgépezet alkalmazottai, mindannyian algériai integrációjá­nak hívei. A Libération kiemeli, hogy de Gaulle tábornok egész amerikai terve recseg-ropog. Az egész párizsi sajtó nagy figyel­met szentel egy „baloldali” degaul- leista algériai képviselőjelölt vissza­lépésének és nyilatkozatának. Fon- lupt, Espéraber volt MRP képviselő, aki „baloldali” degaulleista prog­rammal kívánt fellépni az algériai választásokon, lemondott szándéká­ról és táviratot intézett de Gaulle tábornokhoz. Helyszíni vizsgálatom teljesen meggyőzött, hogy jelenleg nem lehet szabad és őszinte válasz­tásokat rendezni Algériában és Szaharában. A jelenlegi helyzetben a liberális szellemű európaiak, vagy muzulmánok nem hajlandók harcba indulni a szavazatokért, amelyek épp oly kevéssé szabadok, mint 1958 jú­niusa előtt. Andrew Berewiec, az AP hírma­gyarázója kommentálja az algériai választások előkészületeit. Megálla­pítja, hogy az algériai választási kampány a küzdelem érvényessége iránti kétkedés légkörében kezdődik meg hétfőn. A jobboldali európai csoportok az algériai francia ura­lom megőrzését követelik. A hírmagyarázó hangsúlyozza, jól­lehet elméletileg valamennyi poli­tikai árnyalatnak megengedték, hogy részt vegyen a küzdelemben, egyet­len pártlista sem hangoztatja nyíl­tan, hogy Algéria függetlenségére törekszik. Az ilyen irányzat hiánya egészségtelennek tűnik abban az or­szágban, amelyben már csaknem négy éve folytatják a felkelést a francia uralom ellen. A 18 algériai választási körzetben összesen 52 listát nyújtottak be. ösz- szesen 193 képviselőjelölt lép fel a választásokon, 126 muzulmán és 67 európai. A mandátumok száma 66, ebből 45 muzulmán, 21 európai. Üldözik a kommunistákat Hollandiában Hága: (TASZSZ) Mint a De Waar- heid közli, Bakker kommunista kép­viselő a parlament külügyi költség- vetési vitája során felszólalt és eré­lyesen tiltakozott amiatt, hogy a holland »belbiztonsági szolgálat« ül­dözi a kommunistákat. Bakker elmondotta, hogy a Hol­land Kommunista Párt Központi Bi­zottságának székházában már két ízben találtak lehallgató készüléket. Ugyanilyen lehallgató készülékre bukkantak egy amszterdami épü­letben is, ahol pártkonferenciát tar­tottak. A szíriai lapok Husszein király lemondásáról Damaszkusz (TASZSZ) Az amma- ni rádió szombaton bejelentette, hogy Husszein király rendeletére Jordániában régenstanács alakult, amely a király európai »üdülése« alatt a király nevében kormányoz. A damaszkuszi lapok kommen­tárokat fűznek ehhez a bejelentés­hez. Mint az An Naszr írja, jordá- niai diplomáciai körökben kételked­nek abban, hogy Husszein király valaha is hazatér. Valószínűnek tart­ják, hogy lemond a trónról.

Next

/
Oldalképek
Tartalom