Tolna Megyei Népújság, 1958. november (3. évfolyam, 258-283. szám)
1958-11-30 / 283. szám
Babits Mihálr: VERSEK Szőlőhegy télen Az egész szőlőhegyet látni most, a hegy húsát most látni meztelen, mint ájult hölgy mutatja fesztelen telt formáját, a gömbölyűt, a csinost. A barna föld emlőjét látni most, emlőt száradva, dombot nesztelen, hol az áttetsző gyöngygerezd terem, melyből szűrik a mézízű pirost. Karók serege bús-meredten áll, arannyal árnyal a ferde sugár, a puszta hanton egy lélek se jár. December, január és a február — mikor jön már a tavasz és a nyár? a fosztott tőke álmodozva vár. Hegytetőn Fürteinket a magaségbe mártjuk s a csillagok egész közeire jönnek, mint színésznők egy nagy fekete bársony függöny mögül; vagy mint kezes madárkák. Forog a Föld: ma elhiszed! ma látod! Szinte kifordul alólunk; de nem baj. Az Ég közepén állunk, életünket messze hagyva, mint elszállt mag a fáját. Ott hol vagytok lenn, kis földi csatáink? Győzni majdnem oly kicsiség, mint bukni. Milyen világba, micsoda jövőkbe visszük a korhadt vén fa csecsemőjét? Egy-egy meleg szikrát viszünk magunkban, s ha győzünk, ellenségeink is győznek. Tűz és levegő utazik hajónkkal: jer, fagyos űr! jertek hideg eónok! Füst és korom közül Füst és korom, megtorlik a Vád feje körül, aki fáklyával megy ilyen fulladt, szűk pincéken át. Maró füst és keserű korom: oh, be gonosz levegőt kell színom bujkáló bús magyar utamon! Megvakít, rág, bénít, töm, tapad, Látjátok még lángom? Én nem látom, csak a füstöt, amit visszacsap. És már mindent elveti undorom ... Hig madarak szárnya hull szememre: hull a híg, lágy, loncsos, langy korom. Különös álarcosként halok s untalan fogják képemet föltárni a morc hullamosó századok, kiknek arca csak akként derül, mint a kapzsi archeológ arca, ha a múmiából kincs kerül. ; Egy ismeretlen Babits kép !— kép a híres esztergomi autogram falról |( Babits Mihály élete utolsó szaka- l'szát Esztergomban töltötte, ahol kis (' házat vett magának, amelyhez ké- 1. sőbb még egy szobát is épített. Az [ J esztergomi Babits-viíla a XX. szá- ! I zad magyar irodalmának valóságos I(búcsújára helye lett: itt keresték fel (• i költőt, aki abban az időben a Nyu- !1 gatot szerkesztette, barátai harcos- *1 társai. Megfordult Esztergomban '.Móricz Zsigmond, Kosztolányi De- \ 'ső, Tóth Árpád, a fiatalabbak kö- , I vjI József Attila, Radnóti Miklós, 11 Izabó Lőrinc, de itt vendégeskedett íaz irodalomtörténész Szerb Antal, ('az esszéíró Halász Gábor, Tóth Ala- lár és zongoraművész felesége, Fischer Annie is. 1| A villa feljárójánál lévő két fal ( »autogramm-f alnak« szolgált, Babits ( I minden arra érdemes vendégével felíratta ide a nevét. Amint Simán- !>di Bélától, Babits barátjától tud- ( ( iuk, nem egyszer megtörtént, hogy ('hivatalos személyiségek, politikusok ' keresték fel a költőt, akiknek a kérése elől^ nem tudott Babits kitérem, s meg kellett engednie, hogy ,iezek is felírják nevüket a nevezetes falra. Amikor azonban eltávoztak, Babits rögtön lemeszelte nevű- eket s így egyetlen korabeli politikus '[nevét sem őrizte meg az autogramm- f fal. '[ Képünket, mely az azóta elpusztult falnak egyetlen fényképfelvé- itele, Simándi Béla bocsátotta renJ delkezésünkre, aki gyakran megfor- fdult az esztergomi Babits-házban. f A másik kén ugyancsak Esztergomban készült, s a sú'yos beteg Ba- Jbitsot ábrázolja kevéssel ha'ála lelőtt. A szörnyű betegség éveken át f ágyba kényszerítette a költőt, s a i gégerák ellen az orvosok sem tud*ak (►védekezni. Betegsége alatt olyan re- ( mekművek kerültek ki t"l a alól, •mint a híres »Jónás könyve«, vaey Jaz esztergomi napok alatt ke'etke- Jzett »Zengő légypokol-«. Halálos ágyán még kedves Sophoklés fordí- ( ' tását javítgatta, s a kis esztergomi ' szobából, mely a magyar irodalom- ' ! ban olyan nagy szerepet játszott, JI szállították el az egyik budapesti 11 szanatóriumba, ahonnan az annyira |i szeretett Esztergomba se térhetett 11 többé vissza. (' A hírek szerint az esztergomi ' városi tanács most saját kezelésbe ', akarja venni Babits egykori házát, Amelyben Babits-múzeumot rendez- ! I nek be. Ami kincseimben legcsudább, dk lelik meg, mert ti eldobtátok, mint a gyermek az almacsutát. Babits szekszárdi emlékei Árva, kemény, nedvtelen csutak: mégis benne minden nedvek anyja, a jövőnek szórt morzsa, a Mag. Zengő légypokol Fekszel az ágyon s nézed a félsötét betegszobád meszelt mennyezetét, mely mint az élet pusztasága nyúl közted s a szabad ég közt makacsul. Fehér a mennyezet, de egyhelyiitt, ahol a füstös olajlámpa függ, koromfolt, másutt zápormosta nyom Polinéziát rajzol a falon. Felfelé fordult lábbal, téveteg járnak1 e mappán szerte a legyek, mint egy semmibe-lógó sivatag szikes rétjén a csúf, sötét vadak. Messzebb egy légvonatban lobogó egyves pántlika leng; a légyfogó; rajt elfogott legyeknek tízei s halálig tartó kínjuk zengeti. Te hallod s mintha vergődő saját lelked sötét zengés ét hallanád; szárnyát veri, halálos csöpp fogoly, s röpül a Föld, a zengő légypokol. Ott künn az eső megered s kopog, mint majd ítéletnapján a dobok s mindent valami nagy magányba zár szennyesen és puhán a sár, a sár. * * (' :: (» ;; !' (' Szekszárd és Esztergom, ez a két dunántúli város volt Babits életének legfontosabb állomása. A fiatal Babits Szekszárdról indult el, s mindig ide vágyódott vissza, de a férfi Babitsnak Esztergom adott otthont, s a szűk és szerény esztergomi lakból már csak a halálba vezetett az út. Babits Mihály királyi törvény- széki bíró és Kelemen Auróra elsőszülöttje a keresztségben Mihály László Ákos nevet kapott, s az 1883-as anyakönyv adatai szerint november 26-án született és három nappal később keresztelte meg az anyai nagybácsi, Kelemen László kurdi plébános, akiről egy szép költeményében is megemlékezett. Babits egész gyerekkora Szek- szárdon játszódott le, s a szülőváros, ha határozatlan körvonalakkal is, de visszatér nagy regényében, a Halálfiaiban. A rokonság, Cenci néni, akinek kőkeresztje ma is megvan a Kálvin tér feletti szőlősdombokon, az egykori Babits-szőlő mesgyekövénél, a törvényszéki bíró apa, a rokonok mind felvonulnak a regény lapjain. A színhely pedig — ha nem is földrajzilag meghatároz- hatóan, de szellemében, kisvárosi szűklátókörűségében Szekszárd, a kártyás, borissza és ostoba megyei urakkal, városi előkelőségekkel, úri kaszinójával. Babits pontosan ismerte környezetét, s hűségesen ábrázolta is: a Halálfiai a Szekszárdról mintázott magyar közép- osztály pusztulásának körképe. Szekszárd a versekben is megjelenik. Az Aestati hiems, a Szőlőhegy télen, a szekszárdi Intermezzo, az Édes az otthon, hogy csak a korai Babits-versekből idézzünk, mind a szülővárosra emlékeznek. S élete utolsó éveiben írt önéletrajzi jegyzeteiben ismét felbukkannak a szekszárdi emlékek: a gyerekkor varázsát idézi, régi szekszárdi szüretek emlékét, a nevezetes mustos tököt, amit annyira szerettek, s a szülőházat, melynek pontosan emlékezik minden zugára. Magától Babitstól tudjuk, hogy már ismert és elismert író korában is legfőbb gondja az volt, hogyan fogadják írásait Szekszárdon? A szülőváros elismerését becsülte legtöbbre, ezt tartotta igazi értékmérőnek. Persze, Szekszárd nem sokat törődött vele. A kaszinó könyvtárában ha meg is lehetett találni egy-egy kötetét, azt se olvasta senki; az uraknak sokkal fontosabb volt egy pinceszer vagy egy halászlé, mint Babits egész életműve. Szekszárd azóta törlesztette adósságát. A költőről utcát neveztek el, szülőházának falán emléktábla van, az új szekszárdi iskolát pedig róla nevezték el, s előcsarnokában felállították az ország első Babits-szobrát. De mindennél sokkal nagyobb elismerés és megbecsülés az, hogy Babits művei közkinccsé váltak. Méltán híres irodalomtörténete, a közelmúltban jelent meg 15 000 példányban. Néhány nap alatt az utolsó darabig elfogyott. (os)
