Tolna Megyei Népújság, 1958. november (3. évfolyam, 258-283. szám)

1958-11-01 / 258. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SOÏ"* MEGW* / \ MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT ÉS A TANÁCSOK LAP U III. évfolyam, 258. szám. ARA: 50 FILLÉR Szombat, 1958 november 1. Országos elsők a bonyhádiak a zománcgyárak versenyében Az év elején a Népújságban hírt adtunk arról, hogy az immár öt éve tartó zománcgyárak versenyében a bonyhádiak az első negyedévben az első helyet érték el. Az első negyed­évben jól dolgoztak a bonyhádi gyár dolgozói, a második negyedévben különböző okok közrejátszottak ab­ban, hogy az önköltségi tervet ép­pen csak teljesíteni tudták* míg most, amikor a harmadik negyedévi munka értékelésére került sor, akkor már emelt fővel várták a kőbányai és budafoki zománc­gyárak vezetőit Bonyhádra. Népes küldöttség érkezett a há­rom gyár hagyományos versenyé­nek értékelésére. A Kőbányai Lam- part Műveket Csatári Miklós igaz­gató, főmérnök, a tervosztálvvezető, párt- és szakszervezeti titkárok kí­sérték, míg Budafokról a főmérnök és a szakszervezeti bizottság elnöke jött el. Ök elhozták a vándordíját is, amely a második negyedévben a buda­foki zománcgyáriak birtokában volt. A munkaverseny értékelése előtt Gyimesi Ferenc, a bonyhádi gyár párttitkára bizakodott az első hely­ben, mint mondta: »A munkaver­seny az utóbbi időben elősegítette a tervek teljesítését, csökkent az ön­költség is, így biztosak vagyunk a gyárak közötti verseny első helyére.« Nagy Ferenc, a bonyhádi gyár igaz­gatója számokkal is bizonyítja, hogy jól dolgoztak a munkások; A harmadik negyedéves tervet teljesítették, sőt egyes cikkek termelése jobb, s több a máso­dik negyedévi eredményeknél. Tudni kell a bonyhádiak versenyé­ről azt is, hogy a második negyedév végén kérték az illetékes felsőbb szerveket, hogy tervüket emeljék fel, több edényt akarnak a vásár­lóknak biztosítani. A tervfelemelési kérelmet jóváhagyták és ezután kezdték meg a harmadik negyedévi feladatok megvalósítását; A gyárak versenyének értékelé­séből kitűnt, hogy a bonyhádiak megelőzték az ország két másik zománcgyárát. Négy százalék­kal csökkentették a termékek gyártási költségét, ami már ma­gában több millió forintos meg­takarítást jelentett, ehhez hoz­zájött még az a tény is, hogy belföldre több mint hárommil­lió forint értékű áruval adtak több edényt az fizietekbe. Túl­teljesítették a bonyhádiak az export-tervet is. Ezekkel a termelési eredményekkel nyerték el az ország zománcművei közül az első helyet a harmadik ne­gyedévben. A je’enlévő sz kemberek abban is megegyeztek, hogy az éves versenyt a bonyhádiak nyerték meg, ugyanis a második helyezettnek az összesítés szerint csak hatvan pont­ja van, míg Bonyhád több mint száz ponttal rendelkezik. Elnapolták a tárgyalást a lengyel! tömegmészárlék ügyében A kaposvári katonai bíróság októ­ber 30 és 31-én tárgyalta Tímár La­jos volt csendőrfőtörz őrmester és Gyimesi nevű társa bűnügyét. A lengyeli cigánytelep 14 lakó­jának meggyilkolásával vádolja őket az ügyészség. A cselekményt 1944-ben, közvet'enül a felszabadulást megelőző időkben követték el. Erre a szadista cselek­ményre azonban csak most derült napfény. A meggyilkolt cigányok földi maradványait időközben exhu­málták. A tárgyalás során mindkét vádlott tagadta bűnösségét. Az ügyben szá­mos tanút kihallgattak, akik jelen voltak ennél a tömegmészárlásnál és csak szerencsés véletlen folytán tudtak megmenekülni, vagy akiknek egyéb úton volt valamilyen tudo­másuk az esetről. A körülmények teljes tisztázása érdekében azonban szükséges még újabb tanúk meghallgatása. így a tárgyalást a bíróság elnapolta. Az elnapolás nem utolsó sorban azért vált szükségessé, mert e két vádlotton kívül többen is részesei voltak a lengyeli tö­megmészárlásnak és ezért a többieknek is a bíróság i előtt kell állniuk, mint vádlottak- 1 nak. Két személy a rendelkezésekre álló adatok szerint külföldön tar­tózkodik. A következő tárgyalás előtt intézkednek ezen személyek felderítése ügyében és amennyiben ez sikerül, diplomáciai úton kikérik az illetékes külföldi hatóságoktól. A vádlottak továbbra is előzetes letar­tóztatásban maradnak. Hogy mikor kerül sor a tárgyalás folytatására, az attól függ, hogy mikor sikerül a j külföldön tartózkodó keresett sze­mélyek megtalálása és kikérése. Az ügy fejleményeire a későbbiek fo­lyamán visszatérünk; Diraakömlőd termelőszövetkezeti község Dunakömlődön kilenc éve műkö­dik a Szabadság Termelőszövetke­zet, s elég jól működik, tavaly pél­dául 60,15 forint volt az egy munka­egység pénzértéke. Ez a sablonos, de annál többet mondó szám jól agitált a szövetkezeti mozgalom mellett. Mindenki számára érthető­en bebizonyította, hogy a tsz biztos megélhetést nyújt mindenkinek. Hogy ez mennyire így van, azt a gyakorlat igazolja. Hiszen — első­sorban a Szabadság Tsz elmúlt évi eredményei alapján — Dunakömlőd folyó talajvizsgálatok alapján a föld erre alkalmas — 33 holdon őszi barackot telepítenek. S amint a szakcsoport egyik tagja, Sipos János mondotta, ha ez sikerül, akkor a szakcsoport rövid időn be­lül szakszövetkezetté alakul át. Ha ez nem sikerül, akkor csatlakoznak a Szabadság Terme’őszövetke ethez, hogy a falu egyéni parasztjainak túlnyomó többsége legfejlettebb tí­pusú szövetkezetben, termelőszövet­kezetben legyen. Áz ősziek jó magágyba kerültek Régi levelezőnk, Ludas András, a | teveli Kossuth Termelőszövetkezet tagja szerkesztőségünkhöz írt leve­lében termelőszövetkezetük tagjai­nak munkájáról, eredményéről tájé­koztat. Többek között ezt írja: »Határidő előtt befejeztük az ősziek vetését. Földbe tettük 50 hol­don az őszi árpa, 100 holdon a bú­za, 10 holdon a rozs és 4 holdon az őszi takarmánykeverék magját. A magasabb termés biztosítása érde­kében a vetések alá több mint 200 mázsa műtrágyát szórtunk ki. Vala­mennyi őszi vetés a legjobban elő­készített magágyba került, így jo­gosan bízunk a jövő gazdasági év jobb terméseredményeiben.« Levelében arról is írt Ludas And­rás, hogy 11 hold cukorrépájukat már régen elszállították, amelyért a tagság közel 32 mázsa cukrot ka­pott, amelyből egyes családok más­fél mázsa cukrot is kapnak. A bur­gonya és a kukorica betakarításának mintegy 50 százaléka fejeződött be eddig és e munkák mellett erejük­ből tellett egy 50 férőhelyes tehén­istálló építésére, ahova november elején beköthetik a teheneket. Végül, de nem utolsó sorban meg­említi levelében, hogy októberben két új belépővel gyarapodott a tag­ság. •• Ötvenezer naposcsirke kerül eladásra Nemcsak a gazdaság környékén, de a megyén kívül is megismerté1: az idén az Állattenyésztési Kutató In­tézet Középhidvégi Kísérleti Gaz­dasága Lencse-pusztai baromfitele­pének állományát, ahol két éve kezd ték meg tisztavérben tenyészteni a Hollandiából és Ausztriából szármá­zó sávozott, fehér Plimouth és Hampshire baromfifajták nagyüze­mi tenyésztését. Az idén mintegy 30 000, e fajtákból származó napos­csirkét adtak el az igénylőknek, ezenkívül 12 000-et keltettek saját- nevelésre, amelyekből többezret mint rántani való csirkéket és elő­nevelt csirkéket értékesítettek is. A gazdaságban arról hallottunk, hogy a januárban induló keltetési szezonban összesen 25 00G-es kelteté­si kapacitással tudnak kezdeni, ami lehetővé teszi, hogy a keltetési idény végéig mintegy 50 000 naposcsirkét értékesítsenek az érdeklődőknek, azonkívül a telep számára keltetett állományból 10 000 csirkét, mint rántanivalót, újabb tízezer csirkét pedig 4—7 hetes korban, mint elő­nevelt csirkét értékesítenek. rr Ossi fásítás és erdősítés Az erdőgazdaságok és erdészetek felkészültek az őszi erdősítésre, ki­dolgozták a terveket. Bár a tavaszi szeszélyes időjárás hátráltatta a fa­csemeték fejlődését, az augusztusi 70 milliméteres csapadék hatására szépen fejlődtek, s a facsemeték ki­ültetésének időpontja mindössze egy héttel későbbre tolódott ki. A csemetekertekben több millió fa­csemete vár kiültetésre. Erdőt általában olyan területen telepítünk, mint például hullámté­ren, ártéren, gyenge minőségű ho­mokon, vagy egyéb, olyan kopár te­rületeken, amelyek mezőgazdasági termelésre nem alkalmasak. De nem árt néhány számadaton keresztül is bemutatni a fatermelés anyagi elő­nyeit sem. Egy átlagos, erdőtalajon levő nyárfaerdő évenként átlag nyolc köbméter fát ad holdanként. (A fa köbmétere 500 forint.) Az egy hold erdő évi jövedelme tehát négyezer forintot tesz ki, ugyanak­kor, ha egy átlagos termőtalajon búzát termelünk, katasztrális hol­danként nyolc mázsájával 1800 fo­rint jövedelmet hoz. A fásítás nemzetgazdasági erdek, s most az őszi fásítás időszaxában nem érdektelen beszélni a faterme­lés fontosságáról. Állami gazdasá­gaink, termelőszövetkezeteink és az egyéni gazdák között nem ártana fásítási versenyeket szervezni, a »legjobb, legtöbb erdősítő« címmel Lehetne bizonyos céljutalmakat ki­tűzni, amelyeknek igen mozgósító hatásuk van. Mi, Tolna megyei er­dészek szívesen segítünk abban, hogy ez a kezdeményezés országos mozgalommá fejlődjék. Tolna me­gye hazánk egyik legjobb és leg­kedvezőbb éghajlatú vidéke, s meg­terem itt a bükkfától a nyárfáig és a vörösfenyőig minden fafajta. Csak az a fontos,, hogy szakszerűen irányítva legyen, hova, hogyan, és milyen fával fásítsunk. Kis Tóth Tamás erdész Hétszáz hektoliterrel több bor termett, mint tavaly A tüzes bort termő szekszárdi domboldalak nem szűkölködtek az idén és lehet azt mondani, hogy egy-egy tőkén annyi szőlő termett, hogy sokhelyütt többet már rá sem lehetett volna rakni. Jó volt az idei szőlőtermés a Kajmádi Állami Gaz­daságban és a gazdasághoz tartozó szekszárdi szőlészetben, ahol hete­ken keresztül tartott a szüret, amely október utolsó napjával ért véget. Székely János, a szekszárdi sző­lészet vezetőjének szavai szerint a szőlészet összesen 90 hold termő- területén 700 hektoliterrel több bor termett, mint az elmúlt évben, ösz- szesen 3500 mázsa szőlőt szedtek le az emberek, amelyből mintegy 2450 hektoliter bort préseltek ki. A bor minősége 6—7 tized fokkal jobb, mint tavaly, ami azt jelenti, hogy míg az elmúlt évben átlagosan 12 fokos volt a boruk, az idén 12,6— 12,7 fok. Nem megvetendő, hogy a leszüretelt bor mintegy 90 százaléka minőségi. ma már termelőszövetkezeti község. A Szabadság Tsz-ben az 1957— 58-as gazdasági évben ugyanis 35 új tagot vettek fel. Ezek egyrésze kis- és középpéraszt, a másik része pedig olyan ember, aki azelőtt napszámból élt. így Du­nakömlődön a Szabadság Tsz-nek 105 tagja és 1395 hold földje van. A Szabadság Termelőszövetkezet mellett működik egy alacsonyabb típusú társulás is: diótermelő szak­csoport. Ennek 18 tagja van, túl­nyomó részt középparasztok. Ez a szakcsoport az idén 40 hol­dat ültetett be diófával, s most tervezik — amennyiben a most A Szabadság Tsz és a diótermelő szakcsoport tagjai együttesen a község egyéni parasztjainak 86,6 százalékát teszik ki. Egyéni paraszt mindössze nyolc van a községben. így tehát Dunakömlőd termelőszövetkezeti község. Az ezt hirdető tábla ugyan még nincs kint a falu szélén, de a járási szerveknél úgy tájékoztattak bennünket, hogy a választások után megtartják az »avatást«. Ezzel Dunakömlőd az el­lenforradalom után elsőnek lett a megyében termel "szövetkezeti köz­ség, amelyre méltán büszkék a Sza­badság Tsz tagjai, a község kommu­nistái, s a tanács vezetői. Tragikusvégű közúti len ség történt csütörtökön délután 3 óra tájban Bonyhád község belte­rületén a Majos felé vezető útvona­lon. A kaposvári OTP Tátraplan személygépkocsija, amelyet Pál Jó­zsef kaposvári lakos vezetett, elgá­zolta Faludi Magdolna 7 éves kis­leányt. Faludi Magdolna a sérülések következtében azonnal meghalt. A gázolás körülményei még nincsenek teljesen tisztázva. A kisleány át akart menni a keskeny utcában az úttesten, s így került a gépkocsi elé. A gépkocsi ugyan lassan haladt, mi­vel forgalmas volt az út, de még­sem tudott leállni. Az ügyben meg­indult az eljárás. Halálosvégű baleset szerencsét­JAPAN KÍNAI C "1 NÉPKÖZTÁRSASÁG^ DEL-KOREA aP-.:j N D I A'-' AjïïcfàzrÂfc fULOËi —-----­z oWmsef-'. CEYLON (BRIT)­(AusmuA)­-Ausztrália Thai föld A hátsó-indiai félszigeten Burma, Laosz és Kambodzsa határolja az 514 000 négyzetkilométer nagyságú, ZZ mill'ó lakosú Thaiföldet — régi nevén Sziámot. Az ázsiai kontinens déli részén Thaiföld igen jelentős sirat giai helyzettel rendelkezik. A nyugati imperialista köiök által vezetett ag­resszív SEATO (Délkelet-ázsiai Szervezet) székhelye Thaiföld, ösz- szekötő láncszem a Fülöp-szige.ek és Pakisztán között. A főtérkép Ázsia déli és keleti ré­szének politikai áttekintő tér’épe. A melléktérképen (balra, lent) Thai­föld. Jelmagyarázat: 1. A Szovjetunió és a szocial'zmust építő ázsiai országok. 2. SEATO tagállamai és azok bir­toka. 3 Az USA és Nagy-Br itatni a be­folyása a’att álló más országok és területek. 4. Semleges politikát folytató or­szágok. A = Afganisztán, B = Burma, I = Irak, K == Kam' o^zsa. K 'kör­ben) = Koreai N'"pi Demokratikus Közár ,as 'g, L = Lao'z, M = Ma- lájfö d, N — Nepál, V = Vietnami Demokratikus Köztársaság.

Next

/
Oldalképek
Tartalom