Tolna Megyei Népújság, 1958. október (3. évfolyam, 231-257. szám)
1958-10-25 / 252. szám
fOLF MEGI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Október 28-án, kedden délután S órakor less a Babits-ssobor leleplezése 111. évfolyam, 252. szám. ÁRA: 50 FILLËR Szombat, 1958 október 25. Elkészült az új bonyhádi kórház épülete A felszabadulás előtt Tolna megyének mindössze egy kórháza volt Szekszárdon. Emellett meglehetősen nehéz körülmények között működött még Bonyhádon a trachoma-gondozó, tekintettel arra, hogy a bonyhádi járásban gyakori volt a trachoma-megbetegedés. 1952-ben megnyitották a nyolcvan ágyas pincehelyi kórházat, az idén pedig, a fejlődés további eredményeképpen, a bonyhádi trachomagondozó kórházzá bővítésével új egészségügyi intézménnyel gyarapodott Tolna megye. Az új bonyhádi kórházat, amelynek együk osztálya lesz a trachoma-gondozó, — ezenkívül még számos osztály működik majd, — száz ággyal rendezik be. A kórház, amelynek építését most fejezték be, közel hárommillió forintos költséggel épült. A kórházi berendezések javarésze már meg is érkezett Bonyhádra s a tervek szerint a jövő év elején meg is kezdi működését megyénk harmadik kórháza. 50 ezer forint a szekszárdi úttörő zenekar részére A szekszárdi úttörőknek a városi tanács hangszer vásárlására 50 000 forintot adományozott. Az 50 000 forintból 45 darab különböző fúvóshangszert és egyéb felszereléseket vásároltak. Szeptember közepével kezdte meg az úttörőzenekar a tervszerű tanulást, Végheiyi Miklós zeneoktató vezetésével. A zenekar tagjai az alapismeretek elsajátítása után indulókat és mozgalmi dalokat tanulnak. A tervek szerint a május 1-i felvonulásra tervezik első nyilvános szereplésüket. A szekszárdi 20 tantermes általános iskola képzőművészeti alkotást is kapott a hároméves terv keretében. Minthogy a művelődésügyi miniszter hozzájárult ahhoz, hogy az iskola a város szülöttéről, Babits Mihályról nyerjen elnevezést, az iskolát építtető művelődésügyi osztály Babits Mihály mellszobrát rendelte meg a Képzőművészeti Alap nál. A szobrot Csorba Géza Kossuth-díj as szobrászművész készítette el és azt szeptemberben a szekszárdi származású Konrád Sándor szobrászművész irányításával állították fel. A szobor leleplezésére 28-án. kedden délután 5 órakor, a III. számú Babits Mihály általános iskola előcsarnokában kerül sor. Az ünnepi megemlékezést dr. Szirmay Endre, a dombóvári tanítóképző igazgatóhelyettese tartja. Közreműködik majd az új iskola énekkara is, és ezenkívül szavalatok teszik változatossá az iskola ünnepségét, amelyre a város minden dolgozóját ezúton is meghívja az iskola igazgatósága. Jelen lesz a szobor leleplezésén Babits Mihály öccse, Babits István, jelenleg budapesti lakos is, akit az iskola igazgatósága külön is meghívott az ünnepségre. A szobor leleplezését, amely az első Babits-szobor lesz az országban, az a körülmény is aktuálissá teszi, hogy a költőnek 1958-ban lesz születése 70. évfordulója. Ebből az alkalomból a TIT és a Babits Mihály Társaság ünnepi Babits-estet rendez majd november végén a Zeneiskola nagytermében. A rendkívül színvonalasnak ígérkező emlékestre, csakúgy, mint a szobor keddi leleplezésére, már most felhívjuk olvasóink figyelmét. Egy hónap alatt közel egymillió forint órtékű áruvásárlási hitelt vettek Igónybe Tolna megyében Az áruvásárlási hitel egy hónap alatt nagyon népszerűvé vált Tolna megyében: 458 dolgozó kért és kapott különböző értékű árucikkek vásárlására OTP hitelt. A legkellendőbb árucikkek a motorkerékpárok, lemezjátszók, rádiók és a különböző villamossági cikkek voltak, amelyből több mint félmillió forint értékűt vásároltak a dolgozók részletre. Az ágynemű és egyéb tárgyak vásárlása jóval kevesebb volt, de ezekből is 200 000 forintot meghaladó összegért vásároltak egy hónap alatt a megyében az áruvásárlási hitelakció keretében. 4200 mázsa szőlőt, 9000 hektó mustot vásárolt fel a paksi állami korpincészet Az állami borpincészeteknek mindenütt nagy gondot okozott a várakozáson felüli mennyiségű szőlő és must átvétele. Amint az átvételek megindultak, nyomban olyan meny- nyiségben szállítottak a szőlősgazr dák, hogy a tárolóedények rövidesen megteltek. Különböző intézkedésekkel sikerült rövidesen tárolóedényt — hordókat, tartályokat — biztosítani, így nagyobb akadály nem merült fel. Egy hónappal ezelőtt kezdte meg a gazdáktól a szőlő és a must átvételét a Paksi Állami Borpincészet, és ugyancsak a fent említett helyzetbe került. A feldolgozó üzem két műszakban dolgozott, hogy ne legyen túlnagy a torlódás — így mindössze egy napig kellett szüneteltetni az átvételt. A bolgár gyártmányú présgép szinte éjjelnappal működésben volt, a kipréselt, illetve átvett mustot tehergépkocsikkal kellett Pécsre, Bátaszék- re, Nagydorogra, Szántód-Kőrös- hegyre szállítani, a kevésbé forgalmas pincékbe. Ez a bolgár gép 400—500 mázsa napi teljesítményével úgymond feleslegessé tette a hatalmas, hidraulikus préseket. nek a tárolási gondok enyhítésére. Ugyanis rendelkezésre bocsátja most épülő száz vagonos velőtárolójának sorozatosan készülő tartályait és innen zavartalanul tudják majd továbbszállítani a bort. Tervek vannak arra, hogy a közeljövőben új borpince készül el a konzervgyárral szemben. Amennyiben a pince megépül, könnyebbé válik az átvétel, mert a paksi gazdáknak jelenleg a csámpai pincéhez kell leszállítani az eladásra kerülő bort. Igyekezni kell az őszi munkákkal — Különösen fokozni kell a kukoricabetakarítást — Nem lehet fontosabb munka napjainkban más, mint a soronlévő vetési munkák mielőbbi befejezése, amellyel párhuzamosan kell haladnia a kapások betakarításának és a szőlőszüretnek. Ha a megye jelenlegi mezőgazdasági munkáit kísérjük figyelemmel, akkor mondhatjuk, hogy fokozottabban kell igyekezni az őszi munkákkal, amely különösen kitolódik azért, mert a rendkívüli tavaszi időjárás miatt későbben érnek be az őszi kapások. JÓL HALAD A VETÖMAGCSERE Nem lehet , közömbös senki számára sem, hogy a következő évben kalászosaink mennyi termést adnak. Ezt nemcsak a kitűnő erőben lévő föld, az időbeni munka biztosítja, hanem a jó és minőségi vetőmag is. A megye területén a termelőszövetkezetek, szakcsoportok és egyéni gazdák 53 vagon őszi árpát, 6 vagon rozsot és eddig 200 vagon őszi búzát cseréltek ki, s ezek a számok biztosítékai a jövő évi magasabb termésnek. Nem kis jelentőségű, hogy a megye gépállomásainak szelektorai közel 400 vagon őszi kalászost szelektoroztak, a növényvédő gépállomás csávázó-egységei pedig közel 50 vagon gabona szakszerű Levelező Hét kezdődik 1958. október hó 26-tól november hó 1-ig terjedő héten a magyar posta az idén első alkalommal megrendezi az úgynevezett Levelező Hetet. A Levelező Hét a levél kultuszát, a levelezés népszerűsítését célozza. A levél nemcsak egyszerű hírközlési eszköz, de társadalmi jelentősége is óriási. Erősíti a családi, baráti és társadalmi kapcsolatokat, közel hozza egymáshoz a távollévőket. Előmozdítja a kultúra terjesztését, idegen nyelvek tanulására serkent, felkelti az érdeklődést a földrajzi, a társadalmi ismeretek és a szellemi élet termékei iránt. A Levelező Héi tehát nem valami ügyes propaganda a postai levélforgalom fokozása érdekében. A Levelező Hét alatt a levélforgalom természetesen rendkívüli módon megnövekszik, de ez csak kísérő jelensége a fentebb említett céloknak. Levélről lévén szó, az is természetes, hogy mindenütt a pos iák a kezdeményezői és zászlóvivői ennek a mozgalomnak. A Levelező Hét megtartásának szokásos időpontja is egy fontos postai esemény dátumához kapcsolódik. Az emberiség egyik leghatalmasabb nemzetközi szervezetének, az Egyetemes Postaegyesületnek az alapítási napja az irányadó. Az Egyesület alapító okiratát Bernben 1874. október 9-én írták alá. csávázását fejezték be, legnagyobb részt termelőszövetkezetekben. A BŰZA 50 SZÁZALÉKA KERÜLT EDDIG A FÖLDBE Mondhatjuk, hogy a megyében az őszi árpa vetése befejezés előtt áll, a rozsot 80 százalékban már a földbe tették, sajnos, a búza vetése, éppenúgy, mint a múlt években is, lassan halad és eddig az elvetésre kerülő terület mintegy 50 százalékán fejeződött be a vetés, ami azt jelenti, hogy körülbelül mintegy 35 000 hold búzavetés van még visz- sza. A vetés mielőbbi befejezésének munkáját hátráltatja az őszi kapások késői érése és az, hogy például az egyéni gazdáknál a vetés nagyobb részt kukorica után kerül. LASSAN HALAD A SZÄRLETAKARITÄS A kapások közül a burgonya és a napraforgó letakarítása a végéhez közeledik, a cukorrépa szedése és az átvétel ütemszerűen történik jelenleg. A kukorica letakarítása a megye területén eddig mintegy 50 százalékos, amely nem kielégítő, de még ennél is rosszabb a szárletaka- rítás üteme. A leszedett terület mintegy 25 százalékán vágták csak le a szárt. IGYEKEZNI KELL A SZÜRETTEL Bár kedvezőek az őszi napok, mégis gondolni kell arra, hogy ezután már mindig kedvezőtlenebb időjárás köszönthet be. így a kukoricabetakarítás, a búza vetése, a mélyszántás végzése mellett különösen kell igyekezni a szüret befejezésével. A megye területén mintegy 18 000 hold termőszőlő van, amelynek 70 százalékán fejeződött be a szüret. A termésátlag jónak mondható, holdanként 16—20 ^mázsa és a must cukorfoka átlag 16— 23 fok között van. A szüret mielőbbi befejezése azért is fontos, mert a gyakori esőzések nem növelik, inkább csökkentik a must cukorfokát) „Tiszta lappal“ kezdjük az új évet Szövetkezetünkben, az uzdi Táncsics Tsz-ben 260 hold az őszi kalászosok vetésterülete, a betakarításra váró növényeké pedig 250 hold. E két számadat azt bizonyítja, hogy az összes szántóterület 70 százalékán adódott munka, amelyet egymásután, szinte egyszerre kellett elvégezni. Szövetkezetünk valamennyi tagja igyekezétt ezt a hatalmas feladatot időben megoldani, igyekezett megoldani annak ellenére, hogy nem kis munkát jelentett a tagoknak a háztáji területek termésének betakarítása sem. A kézi munkaerő, fogat és gépierő teljes használatára szükség volt, hogy a jelenlegi eredmények megszülethettek, hogy arról számolhatunk be, hogy közel 100 vagon termény szállítását és raktározását rövid idő alatt elvégeztük, befejeztük 10 hold cukorrépa "szedését és szállítását és a burgonya szedése, a napraforgócséplés, silózás, kukorica szedés mellett befejeztük 60 holdon az őszi árpa, 15 holdon az őszi keverék és 180 holdon a búza vetését. Természetesen a tagság szorgalmas munkája mellett kell megemlíteni a Nagydorogi Gépállomás traktorosait és zetorvezetőit, akik szín. tén szorgalmasan dolgoztak e nagy feladat időbeni megoldásán. Legfontosabb feladatunk jelenleg az őszi mélyszántás mielőbbi befejezése, amelyet biztosan időben el tudunk végezni, mert letakarítottuk a területeket és csak szántani kell. így sikerült elérnünk azt, hogy az 1958f 59-es új gazdasági évet, november 1-vel, áthúzódó munkák nélkül, tisztán kezdhetjük. FARKASFALVI JÓZSEF tsz agronómus Az átvétel rövidesen befejeződik, mintegy száz mázsa szőlőt kell még feldolgozni. Ezideig közel 4200 mázsa szőlőt és 9000 hektónál több mustot vettek át a szőlősgazdáktól Pakson, Dunaszentgyörgyön, Bölcskén és Dunaföldváron. Naponta átlagosan 200 000 forintot fizettek ki az átvett szőlőért, mustért. A szőlőn kívül még mintegy 600 hektó seprős bor átvételére számít a paksi borpincészet, ugyanis azok a termelők, akik a szerződésnek megfelelően nem tudtak szőlőt, illetve mustot átadni, seprős borral is teljesíthetik a szerződést. A Paksi Konzervgyár most jelentős segítséget ad a borpincészetA tolnai Alkotmány Tsz-nek már eddig is jó jövedelmet hozott a szerződéses aprómagtermesztés. A következő gazdasági évre nemcsak aprómag, hanem gyógynövény termelésére is szerződtek. A Herbária Gyógynövény Termelő szövetkezettel öt hold borsosmenta termelésre köttek szerződést. A tsz- hez tartozó Szabad Nép tanyán már meg is kezdték a telepítéshez szükséges előkészületeket. A talajon középmélyszántást végeztek, majd tárcsáztak és fogasoltak, s ahogy a szaporító anyagot megkapják, hamarosan, még az ősz folyamán meg is kezdik a borsosmenta dugványozását. A borsosmenta termelés az előzetes számítások szerint kifizetődő, mert nem túl munkaigényes és jó termés esetén holdanként 15 000— 20 000 forint jövedelmet hoz. Gyógynövényterm@szfési szerződéskötés A választás hírei... Befejeződtek megyénkben a jelölőgyűlések. Az utolsó jelölőgyűlést október 21-én tartották. A gyűlések alkalmával 3594 községi, 80 városi, 275 járási, 70 megyei tanácstagot jelö’tek a választók. Ezenkívül 10 képviselőt és 5 pótképviselőt is jelöltek a megyében. * A községi tanácsok a tegnapi nappal megkezdték a végleges választási névjegyzékek elkészítését. A végleges választási névjegyzéket a felmerült reklamációk és bí ó- sági döntések alapján á'lítják ösz- sze. Akik a végleges választási névjegyzékből véletlenül kimaradnak, azok számára pótjegyzéket állítanak össze. * Ülést tartott csütörtökön a megyei választási elnökség, me'yen a járási választási elnökségek is részt vettek. Az ülésen a jelölőgyűlések eredményeit tárgyalták meg és megszabták a további feladatokat. * Most folyik a megyében a sza- vaza'szedő bizottságok tagjának kiválogatása. A szavazatszedő bizottságok tagjai ok'éber 30-án tesznek esküt. A szavazitszedő bizottságoknak öt tagja van.