Tolna Megyei Népújság, 1958. október (3. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-16 / 244. szám

4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1953 október 16. Á Dombóvári YSE nyerte a délnyugati ifjúsági vizilabdabajnokságot A tolnai vízilabdacsapat idei hal­ványabb szereplése (ezúttal a tol- naiaiknak nem sikerült megnyer­niük a területi vizilabdabajnoksá­got) miatt kissé háttérbe szorult idén lapunk hasábjain a vízilabda. Pedig a tolnaiak halványabb sze­repléséért a dombóváriak kárpótol­tak bennünket: megnyerték a dél­nyugati ifjúsági bajnokságot. A dombóvári fiatalok sikere an­nál örvendetesebb, mert egyenlete­sen felfelé ívelő pályájukon, több évi kitartó munkának a gyümölcse volt a bajnokság megnyerése. Két évnek ennekelőtte még csak sereg­hajtó volt a csapat. Az idei jósze­replés már tavaly előrevetítette ár­nyékát, amikor a dombóvári fiata­lok a bajnokság második helyén vé­geztek. Mégis meglepetésnek szá­mított az, hogy idén a négy pécsi és egy bajai csapatot. megelőzve, sikerült számukra minden csapat álma: a bajnokság megnyerése. Bár nincsen a játékosok között olyan gyorsúszó, mint a pécsi — különösen a Dózsa — csapatokban, mégis technikailag és taktikailag jól képzett játékukkal sikert értek el. A csapat tagjainak erőssége: Hajós Károly, aki a védelemben mindig jól megállta a helyét. A középhát­véd szerepkörében Kátai Gyula ki­tűnően látta el támadó és védőfel­adatait is. A csatársorban igen ügyesen mozgott a kis Cséry Kont, míg a legtöbb gólt Bubori József 8 7 7 4 2 és Kamarás József dobta. De dicsé­ret illeti a csapat többi tagját is: Pető Gézát, Kovácsik Attilát, Fried rich Lászlót és Bubori Jenőt. A csapat szép eredménye mögött sze­rényen áll az együttes edzője: dr. Kalocsa Jenő, aki már több év óta társadalmi munkában teljesen egye dűl látja el a szakosztály vezetését. Áldozatos munkájáért nagyobb megbecsülést és támogatást érde­melne a jövő szezonban a DVSE vezetősége részéről. A bajnokság végeredményét a fenti szerény mél­tatás után az alábbiakban közöl­jük; 1 1 67:26 17 2 1 75:13 16 1 2 61:25 15 — 6 21:44 8 — 8 37:69 4 — 10 12:97 — 1. Dombóvár 10 2. Pécsi Vasutas 10 3. Pécsi Dózsa 10 4. Bajai TC 10 5. Pécsi Spartakusz 10 6. Pécsi Urán SC 10 Á Tolna megyei női csapatok jól, a férfiak rosszul szerepeltek a területi kosárlabdabajnokság IV. fordulójában A területi kosárlabdabajnokság IV. fordulója a -női csapatok szempont­jából kedvező eredményeket hozott. Két csapatunk (Szekszárd és Bony- hád) itthon, három vidéken szerepelt, mégis a mérleg 3 győzelem és egy súlyos, illetve két pontos vereség. Különösen értékes a paksiak győzel­me Pécsett a PEAC ellen, de minden bizonnyal örömöt okozott a bonyhá­diak győzelme a szekszárdi lányok ellen győztes Pedagógiai Főiskola el­len. A fiúk már korántsem szerepeltek ilyen jól. Mind a három Tolna me­1. Bonyhád 4 2. Szekszárd 4 3. Bajai Vasút—Posztó 4 4. Pécsi Meteor 3 5. Paks 4 6. Bátaszék 4 7. Bajai Építők 4 8. Pécsi Ped. Főisk. 4 9. Szigetvár 3 10. Nagydorog 3 11. Pécsi EAC 3 Férfiak: Szekszárd — Pécsi Postás 61:80, Pécsi EAC — Dombóvár 84:31, Pécsi 1. Pécsi Ped. Főisk. 4 2. Pécsi EAC 3 3. Pécsi Postás 3 4. Szekszárd 4 5. Dombóvár 4 6. Baja II. 3 7. Bátaszék 4 8. Pécsi VSK II. 3 9. Szigetvár o A Szekszárdi SC a múlt hét pén­tek—szombatján meghívásos atléti­kai versenyt rendezett Szekszárdon a városi sporttelepen. A meghívot­tak — sajnos — távolmaradtak és a verseny háziversennyé zsugorodott. Az eredmények élén Szabónak a magasugrásban elért 181 cm-es ered menye áll. De meg kell említeni a még serdülő Bakó teljesítményét is: felnőtt súllyal (engedélye van rá a MASZ-tól és a sportorvostól is) 11 méteren felül dobott. Jól szerepel­tek a férfi középtávfutók, és a női serdülő váltó tagjai is, akik a szom­bat—vasárnapi országos váltóbaj­nokságokon való részvételre ké­szültek. A verseny jobb eredmé­nyeit az alábbiakban ismertetjük: NŐK: 100 m: Csendes 13.5, Hamar 13.5, Balassa 14. gyei együttes vereséggel volt kényte­len elhagyni a pályát. Különösen kel­lemetlen meglepetés a dombóváriak nagyarányú veresége a PEAC-tól. A forduló részletes eredményeit és a bajnokság állását az alábbiakban is­mertetjük: Nők: Pécsi EAC — Paks 20:48, Bony- hád — Pécsi Pedagógiai Főiskola 44:36, Szekszárd — Bajai Építők II. 50:41, Pécsi Meteor — Bátaszék 39:37, Bajai Posztó ­- Vasút — Nagy derog 48:17. A bajnokság állása a kő­Vetkező: 4 — 193:119 8 3 1 201:154 7 3 1 141:108 7 3 — 138:108 6 2 2 164:144 6 2 2 107:105 6 1 3 102:106 5 1 3 120:145 5 1 2 76:131 4 — 3 64:131 3 — 3 62:139 3 VSK ____ P écsi Ped. Főisk. 23:118, Baja II ­- Bátaszék 2:0 játék nélkül. 4 ____ 327 :146 8 3 — 228:79 6 3 — 225:113 6 2 2 255:227 6 2 2 241:270 6 1 2 67:155 4 — 4 106:216 3 1 -----­3 110 :267 3 — 2 58:135 2 Magasugrás: Kovács 130, Eördögh 130, Sólyom 125. Távolugrás: Csendes 447, Hamar 447. Súly lök és: Török 9.55. Diszkoszvetés: Török 29.71. Gerelyhajítás: Török 29.74, Var­ga 27.12. FÉRFIAK: 100 m: Breutigan 12.1, Lázár 12.1. 800 m: Garbacz 2:05.4, Galambos 2:06. 1500 m: Katus 4:26.4, Kiss 4:31.4. 200 gát: Szabó 28.2, Bien 28.6. Magasugrás: Szabó 181. Szabó 170-en kezdett ugrani. Minden ma­gasságot elsőre vitt, közben a 178- at kihagyta. A 184 cm-t jelentő csúcsmagassággal is megpróbálko­zott, de eredménytelenül. Távolugrás: Bien 578. Diszkoszvetés: Bakó 32.30. Súlylökés: Bakó 11.03. Decs—Öcsény 2:1 (1:1) Decs, 200 néző. Vezette. Máté II. Járási bajnoki mérkőzés, amelyen helyenként érdekes, élvezetes mér­kőzést vívott egymással a két. csa­pat. Mindkét együttes sok gólhely­zetet hagyott kihasználatlanul. Az első félidő alapján a találkozónak Decs volt az esélyese, de szünet után az őcsényiek teremtettek több gólhelyzetet. 1—1-es állásnál I'ulai hatalmas kapufát lőtt, amely eldönt- hette volna a mérkőzést a vendégek javára. A mérkőzést mégis a decsiek nyerték meg, mert egy váratlan el­futás után Jelasich 20 méterről jól eltalált lövéssel szerezte meg a győ­zelmet jelentő gólt. A második két gólt Jelasich, illetve Brandt (Öcsény) szerezte. A második félidő közepén Brandt és Asztalos a kiál­lítás sorsára jutott. Németh Károly Dombóvár — Tamási 4:0 (2:0) Dombóvár, 500 néző. Vezette: Po­gány. Dombóvár: Csutorás — Talló- si II, Schneider, Halász — Egyed, Kardos — Mérei, Korpádi, Tallósi I, Gálosi, Koller. Tamási: Főnitz — Kurz, Kelemen, Galambos — Mol­nár, Kiss — Szabó, Hegedűs, Zsol­nai, Lendvai, Ambrus. Hazai táma­dások vezetik be a mérkőzést. Tal­lósi fut el szépen, de elpattan tőle a labda. A vendégek az ellentáma­dásnál szögletet érnek el, de ered­ménytelenül. Hazai mezőnyfölény van, de nincsen, aki az i-betűre fel­tegye a pontot. Végre a 15. percben szép összjáték után Tallósi kapja meg a labdát és nem hibáz. 1:0. To­vábbra sem változik a játék képe és a 28. perc újabb hazai gólt hoz. Koller elfut és a kifutó kapus mel­lett szép gólt lő. 2:0. Továbbra is nagy hazai fölény. A helyzetek sor­ra kihasználatlanul maradnak. Ta­mási csak elvétve szórványosan tá­mad. Szünet után mezőnyjáték alakul ki, majd a 11. percben Tallósi to­vább növeli a góloknak a számát az alapvonalon ragadt kapus mellett. 3:0. A gól után lanyhul a küzde­lem, bár most is a hazaiak játsza­nak fölényben. Újabb gól mégiscsak a 39. percben esik, amikor Mérei szépen fut el és beállítja a vég­eredményt. 4:0. Bírálat: Végig nagy fölényben játszott a hazai csapat és sokkal nagyobb arányban is győzhetett vol­na. Azonban a hazai csapat csatá­rai egy szezonra való gólhelyzetet hagytak kihasználatlanul. Nagy kü­lönbség volt a dombóvári és a ta­mási csapat között és az eredmény a tamásiakra nagyon is hízelgő. Ki­tűntek: Koller, Schneider, Egyed, illetve Molnár, Hegedűs és Lendvai. A játékveziető egy-két hibától elte­kintve jól vezette a mérkőzést. Sebök Gyula Szabó 181 cm-r@1 nyerte a magasugrást a Szekszárdi SC meghívásos atlétikai versenyén Á Szekszárd-Szőlőhegyi fiatalok vasárnap Szekszárdon szerepeltek a Szekszárdi SC tartalékcsapata ellen járási bajnoki labdarúgó mérkőzé­seken. A lényegesen tapasztaltabb játékosokkal rendelkező hazai csa­pat végeredményben nagy fölény­ben játszva érte el 8:0-ás győzelmét. Sokan hajlandók voltak lebecsül­ni a szőlőhegyi fiatalok teljesítmé­nyét a 8:0-ás eredmény és a muta­tott játék láttán. Ezeknek a szur­kolóknak azonban nem lett volna szabad elfelejteniük azt, hogy ami­kor Szekszárd labdarúgósportja a Szekszárdi SC csapataira zsugoro­dott össze megszüntetve működését a Dózsa, az Építők, a Postás, a Vö­rös Meteor, a Lendület, a Sparta- kusz, Palánk és a Kendergyár lab­darúgószakosztálya, a szőlőhegyi fiatalok akkor is tovább működtek és szinte teljesen önerejükre tá­maszkodva hódoltak kedvenc szó­rakozásuknak. Bízunk abban, hogy a szőlőhegyi fiatalokat nem keserítik el ezek a vereségek és sokat fognak majd tanulni a járási bajnokságban. HÍREK — Tűz ütött ki szerdán reggel 7 óra tájban Szekszárdon, a Kossuth Lajos utca 38. számú ház alatt. A tűz következtében mintegy nyolc ko­csi szalma égett el. A kivonult tűz­oltóságnak sikerült a tűz továbbter­jedését megakadályozni. — Száznegyvenegy baleset történt az év első nyolc hónapjában a me­gye mezőgazdasági üzemeiben. A balesetek mintegy fele a rossz mun­kaszervezés és a munkafegyelem la­zasága miatt, 25 százaléka az óvó­rendszabályok be nem tartása miatt, 25 százaléka pedig a dolgozók hely­telen magatartása (munkaidő előtt és alatt szeszfogyasztás) miatt tör­tént. — Alfonzo Magliocco SOS-el for­dult a világ orvosaihoz: 17 éve nem hunyta le a szemét, mióta a háború alatt kiráncigálták az ágyából Ad- disz Abeba környékén. — Soha nem tudom elfelejteni azt a borzalmas éjszakát, mindig magam előtt látom őket — mondotta kétségbeesetten. Sem idegcsillapítók, sem altatók nem használnak, 17 éve minden éj­szakát olvasással tölt, rádiót hall­gat, vagy a mennyezetet bámulja. — A Szekszárdi Közgazdasági Technikum tanulói segítenek a kör­nyékbeli termelőszövetkezeteknek a cukorrépaszedésnél és a szőlőszüre- telésnél. — Függővasutat akarnak építeni 15 kilométer hosszan a homok felett a Szaharában. Az első próbaszakasz Kairó és a Vörös-tenger között épül. Ha beválik, akkor Orántól Timbuk- tuig folytatják majd a munkát, 2100 kilométeres távon a megállók az A Déldunántúli Áramszol­gáltató V. szekszárdi igazga­tósága felvételre keres kü­lönböző munkahelyekre vil­lamosképzettséggel rendel­kező mérnököket, technikusokat és villanyszerelőket. Bérezés a jelenleg érvényben lévő jogszabályok szerint. Jelentkezés: minden nap Szekszárd, Bezerédj u. 9. Fisessen elő a NÉPÚJSÁGRA Legyen állandó olvasója Előfizetést a megye valamennyi postahivatala és kézbesítője felvesz Kérjük kedves olvasóinkat, hogy a lapunk kézbesítésével kapcsolatos panaszaikat, ész­revételeiket, kívánságaikat kö­zöljék Kiadóhivatalunkkal. — Szekszárd, Mártírok tere 15— 17 szám. Telefon: 20-11. egyes oázisokon lennének. Tizennégy főpályaudvart és kitérő állomáso­kat is építenek. Egynapi teveutazást 40 perc alatt lehetne lebonyolítani. — Kodolányi: Földindulás című drámáját mutatták be Tevelen a bonyhádi járási kultúrház színját­szói október 11-én. — Sárpilisen a községfejlesztési alapból 846 négyzetméter betonjár­dát készítettek. Ez mintegy 32 000 forintba került. A járdaépítést több minjt 4000 forint értékű társadalmi munkával segítette a lakosság. — Mucsíán a felszabadulás 'előtt 40 rádió volt, most száz rádiót tar­tanak nyilván a községben. — Elnökségi ülést tart október 16- án délelőtt 10 órakor a Magyar Ut- törőszövetség Tolna megyei Elnök­sége. Az elnökségi ülésen megvitat­ják a mozgalom előtt álló feladato­kat és a járási elnökségek munka­terveit. — Több mint 3000 önkéntes tűz­oltó van a megyében. — A kaliforniai Pasadenában be­törtek egy házba, mialatt a lakók nyaralni voltak. A zenekedvelő tol­vaj két és féltonnás orgonát szállí­tott el a lakásból: természetesen csak darabokra szedve tudta a sípo­kat magával vinni. A rendőrség még nem találta meg a különleges igényű tolvajt. Feltételezik, hogy az orgo­nával az erdő mélyére vonult visz- sza, ahol a muzsikaszót legfeljebb a vadállatok hallják. — Nemzetiségi estet tartanak ok­tóber 18-án Benyhádcn, amelyen dr. Wild Frigyes, a Magyarországi Né­metek Szövetségének főtitkára tart előadást. Részt vesznek az esten budapesti művészek is és különböző német számokkal szórakoztatják a közönséget. A műsoros est után a fúvószenekar kezdi meg műsorát és táncmulatság) lesz. — Szakadát községben a felszaba­dulás előtt nem volt autóbuszjárat és jelenleg naponta négy járat van. Ugyanígy nem volt villanyvilágítás, mozi és kultúrotthon sem a község­ben és jelenleg már ea is van. Apróhirdetések A Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat segédmunkásokat felvesz most beinduló kaposvári munkahe­lyeire. Jelentkezés: Kaposvár, Május 1 utca 57. Eladó 11 000 km-t futott oldalkocsis zöld Pannónia. Részletre is. Érdek­lődni lehet Mártha Sándor Alsóhid- vég, Kísérleti Gazdaság. GARAY FILMSZÍNHÁZ Október 16—17-ig: Teuton kard akció Izgalmas dokumentumfilm. Kezdések hétköznap: fél 6 és 8 órakor. Vasárnap fél 4, fél 6 és 8 órakor. TOLNA MEGYEI NCPÚJSAG A Magyar Szocialista Munkáidért éa a tanácsok lapja Felelős Kiadó: az MSZMP VégrehaJtóblE«ttiáaa Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Szekszárd. Mártírok tere 15—17 Telefon: 2(L10, 20-11 Szekszárdi Nyomda Telefon: 21-21 TeSevizlók, motorkerékpárok, kerékpárok, rádiók, mosógépek, konfekciók, méteráruk, cipők, mezőgazdasági gépek és eszközök nagy választéka a dunaföldvári ŐSZI VÁSÁRON október 18 és 19-én

Next

/
Oldalképek
Tartalom