Tolna Megyei Népújság, 1958. október (3. évfolyam, 231-257. szám)
1958-10-05 / 235. szám
Szakmai felkészültség, í vagy politikai tisztánlátás ? A műkedvelő együttesek jóformán megalakulásuk óta műsorpolitikai gondokkal küzdenek. Az 1950 körüli években valószínűleg az egész országot bejárta a Sári bíró és az elnyűhetetlennek bizonyult Bor, Gárdonyi kedélyes darabja, aztán néhány — rendszerint rosszul megválasztott szovjet darab után — kimerült a rendezői lelemény. Az ellenforradalmat követő liberalizmus és zűrzavar viszont megnyitotta az utat az operett előtt s ma már jóformán el sem képzelhető egy falusi együttes a Lili bárónő, a Csárdáskirálynő s hasonszőrű arisztokratikus társaik nélkül. A józanabbakat már a kezdet is fejcsóválásra késztette: majdnem mindenütt Mól nár elég mulatságos, de a falusi kulturális forradalmat mégis csak hátráltató és akadályozó Doktor úr című elég avitt bohózatával kezdték; volt esztendő, amikor körülbelül 15 falusi együttes játszotta egyidőben. A megyei szervek, ha fanyalogtak is, de belenyugodtak. A Doktor úr után viszont olyan operett-áradat zúdult a falura, amire semmi, de semmi szükség nincs. Az egyébként is alacsony nívó további csökkentésére most már fel-felbukkan — egyelőre inkább maszek-társulatok műsorán — Eisemann Mihály is, ahonnan igazán csak egy lépés a teljes nívótlanság. Sokat beszéltünk, sokat írtunk már eddig is a falusi színjátszók fel adatáról, sajnos azonban néhány jószándékú, de meg nem valósult tervnél tovább nem jutott ez a kérdés. A Megyei Könyvtár műsor-* tanácsadót tervezett, amiből aztán nem lett semmi, a megyei tanács népművelési csoportja pedig, nagyon okosan, egy színjátszó vezetői levelező tanfolyamot akart indítani. Ez azonban valahol elakadt s úgy nézi ki, hogy nem is lesz belőle semmi. Sajnos a legnagyobb baj az, hogy a műkedvelőknél, általában, hiányzik a kellő hozzáértés, sőt sokszor hiányik a megfelelő mű veltség is. Lehet, hogy egy Kálmán- operett, amit a csoport vezetője »tanulmányozás« céljából megnéz a Fővárosi Operettszínházban, nagyon látványos, tetszetős, de ugyanaz a darab X községben, ahol a technikai adottságok is hiányoznak, csapnivaló lesz. Persze a falusi csoportok vezetőinek alkalmuk sem igen van arra, hogy továbbképezzék magukat, vagy egyszerűen az alapvető tudnivalókat elsajátítsák. •/K' ■ Annál meglepőbb az a mind gyakrabban felbukkanó nézet, hogy egyes csoportok munkáját — bármilyen nívótlan legyen is — elnézik azért, hogy kedvet csináljanak nekik s egyébként is — vezető helyeken is hallható szempont — a szakmai tudást, egy színjátszó csoport betanítását, a rendezés fur- fangjait meg kell becsülni, akár a politikai szempontok mellőzésével is. A szakmai tudás és a politikai tisztánlátás szétválasztása önmagában is zsákutca: aki elavult hitvány ságok színrehozatalát tekinti kizá-i rólagos becsvágyának, az nemcsak politikailag követ el hibát, hanem művészileg is. A kettő szorosan egybetartozik: a párt művelődési politikája — mint a neve is mutatja — műveltséget, több kultúrát akar adni falunak, városnak egyaránt. A szakmai szempontok szorosan ott állnak a politikai szempontok mellett, a kettőt mesterségesen lehet csak szétválasztani. Persze a több kultúrá, a nagyobb művelődés ne jelentse azt, hogy falusi együttesek a lehetetlenre vállalkoznak: mondjuk Az ember tragédiájának előadását senki nem kívánja egy műkedvelő együttestől sem. Viszont épp a szakmai szempontok érvényesítése, miatt lenne legfőbb ideje véget vetni a jelenlegi giccs-áradat- nak, amely elsősorban művészietturális célkitűzéseinek megvalósulását. A kérdés másik oldala: szerencsére túljutottunk azon, amikor minden színházi előadást, vagy akár könyvet is aszerint értékeltek, hogy »mennyit lehet belőle tanulni«. Indirekt eszközökkel is lehet nevelni, a hangsúly inkább azon van, hogy a művészietlenséggel, a nívó sutba- dobásával ne félre neveljük azokat, akik beülnek a falusi művelődési otthonok nézőterére. feladat sokféle és megoldása sürgető. Mindenek előtt a mű velödésügyi osztályoknak kellene jobban körülnézni saját portájukon. Itt van az ősz, a színjátszók mindenütt készülnek a téli hónapokra, de műsortervük csak egy kicsit is tükrözi-e azt, hogy 1958-at írunk? A mi korunkra, arra a valóban pél da nélkül álló kulturális előrehaladásra, amit nem egész másfél évtized alatt megtettünk a Lili bárónő, az Iglói diákok, vagy a Cirkuszhercegnő a jellemző? Nem parancsolgatásra gondolunk persze, nem arra, hogy előadásokat letiltsanak, másokat pedig erőltessenek, hanem elsősorban arra, hogy okos szóval, a jóra való neveléssel segítsék a falusi együttesek munkáját. Rendszeresítsenek tanácsadást, amibe be lehet kapcsolni a Megyei Könyvtárat és a járási könyvtárakat is, vegyenek részt az előadások előkészítésében, együtt segítsék a szakmai és a politikai szempontok érvényrejutá- sát, mint ahogy nem is választhatók szét. A megye kulturális élete, elsősorban falun, egy kicsit zsákutcába jutott. Segíteni ezen ugyan soha nincs késő, de úgy érezzük, itt a legfőbb ideje. (cs. I.) OKTÓBER Október itt van ... Látod újra eljött. Elhozta hervadt őszök bánatát. A sirató, a könnyes őszi felhőt s a télre váró sápadó határt. Az erdőket rőt rozsdaszínbe vonta, a zöld hegyekre kék fátylat vetett. Orgyilkos munkát végez ő naponta, s csöndben kioltja a sok életet. 1 ' De minket, édes, ugye ó nem ér el hóhér október gyilkos, durva kézzel, s meghagyja nyártermette szép virágunk? Ugye, ugye szivünkbe nem szökik be őszhervadásj október fájó könnye? Kedves, ugye sohse lesz ősz minálunk?.. s Miszlai György Egy gyenge előadás és tanulságai Az elmúlt vasárnap a simontor- nyai bőrgyári színjátszócsoport bemutatta Jacoby: Sybill című nagyoperettjét a szekszárdi városi művelődési házban. Az előadás számos gondolatot kelthetett a nézőkben és szakemberekben egyaránt, ezért szükséges néhány szót szólni róla. Hangsúlyozni kívánom, egy pillanatig sem áll szándékomban a hivatásos együttesek, színházak szerepléseinél használatos mércét felállítani és eszerint bírálni a si- montomyai műkedvelő együttest. Műkedvelő csoportról lévén szó, a mérce is legyen műkedvelő. Sajnos a csoport előadása még így is igen sok kívánnivalót hagyott maga után. Először nézzük az előadást, minden egyéb szempont figyelmen kívül hagyásával. Az előadást a rendezés nem tud ta egységes keretbe fogni, az egyes jelenetek nem egyszer szétestek, így aztán számos helyzetadta lehetőséget kihasználatlanul hagytak. Hol a színpad egyik oldalán, hol a másikon tömörültek a szereplők, hiányzott az egység az egyes figurák alakításában is. Minden szereplő olyan felfogásban alakította az általa megformált alakot, amilyennek ő elképzelte. A rendező nagyon sokat tudott volna ezen segíteni, de úgy éreztem, kissé kiengedte kezéből a darab irányítását. Bár minden bizonnyal az is hozzájárult a hibák ilyen kiéleződéséhez, hogy k£- sőn kellett az előadást kezdeni és akkor is csak igen gyérszámú közönség előtt. Nagy és jó közönség mellett biztosan sokkal jobb előA szereplők többségével sem lehettünk megelégedettek. Sybill- nek gyenge volt a hangja és az a közönség számára egyáltalán nem lehet vigasztaló, hogy megfázott és emiatt rekedt be. Csak növelte a hiányosság súlyát, hogy a Petrovot alakító Horváth Lászlóban kellemeshangú műkedvelőt ismerhettünk meg. A többi szereplők közül különösen a statisztéria nyújtott gyenge teljesítményt. Természetesen az egyébként kielégítő képességű simontomyaiak előadása sem volt sokkal gyengébb, mint egyéb műkedvelő együtteseké, ha hasonló nagylélegzetű darabot akarnak előadni. Sokszor elhangzott már, hogy járhatatlan út a műkedvelő csoportok számára nagyoperettek bemutatása. A régi, ásatag operettek előszedése műsorpolitikai szempontból is kifogásolható, de nem lényegtelen szempont az sem, hogy már csak ezért se akarjanak nagyoperetteket előadni, mert azok elfogadható színrevitelére át lagos képességű műkedvelő csoportok nem képesek. Sajnos a műkedvelő együttesek többsége ezt nem hiszi el és a hitetlenkedésnek a gyenge, alacsonyszínvonalú előadás az eredménye. Befejezésül meg kell még említeni; furcsa szájízt hagyott a nézőkben, hogy a honvédelmi nap keretében éppen a Sybill című ása tag, semmivel sem indokolt, operettet mutatták be. len voltával akadályozza a párt kul- adást láthattunk volna. Tíz éves az állami filmgyártás és forgalmazás Október hónapban ünnepli a magyar filmgyártás és a filmforgalmazás államosításának 10. évfordulóját.' Ünnepelni akkor ünnepelhetünk igazán, ha vissza is gondolunk azokra a körülményekre, melyek a filmgyártás és forgalmazás államosítását lehetővé tették. Hazánkban a felszabadulás után a játékfilmgyártás nem tudott kibontakozni kellőképpen, mert akkoriban a filmgyárak és az ország moziparkja magánkézen volt. A munkásosztály 1948-as politikai győzelme után következett a gazdasági hatalom átvétele, mely alapján a filmgyárakat és a forgalmazási üzemeket is államosították. Az államosítás adta lehetőségek felhasználásával már a kezdeti időszakban komoly eredményt értünk el. A felszabadulástól az államosításig tíz fiim készült. A kezdeti lépések igen bizonytalanok voltak és magukban viselték az eszmei és művész: tisztázatlanság jeleit. Az államosított filmgyártás első nagy filmje a „Talpalatnyi főid” volt. Ez a film a magyar filmművészet klasszikus alkotásává vált. Diadalra vitte a realizmust. A filmben először kapott hangot a felszabadulásig elnyomott magyar paraszt. A szatirikus játékfilm gyártásban első alkotásokként jelentkeznek a „Mágnás Miska“’, „Janika”, Díszmagyar“’. Megkezdődött a munkástémájú filmek gyártása és elsőnek Máriássy Félix rendezésében a „Szabóné” című film került bemutatásra. Az államosított filmgyártás 1955- ben igen sok kiváló filmet készített. Ekkor készült a felszabadulás évfordulójára a „Budapesti tavasz”. Ez időszakban készültek: „Különös ismertetőjel,“’ „Egy pikoló világos,“’ „Liiiomfi” és a „9-es kórterem.” Ezt a felfelé ívelő időszakot szakította meg az ellenforradalom. Az ellenforradalom eszmei zűrzavara, a filmművészet terén is erősen éreztette hatását. Az eszmei bizonytalanságot jehemzi a „Láz" és a „Külvárosi legenda" című film. Az ellenforradalom után rövidesen bekövetkezett politikai és gazdasági konszolidáció hatására 1957. II. felében a filmgyártás terén is megkezdődött azoknak a filmeknek a gyártása, melyek a vaió életet tükrözik, bár némelyiket még az útkeresés jellemzi; Ma már büszkék lehetünk a közeljövőben megyénkben is bemutatásra kerülő „Édes Anna” „Razzia” című filmalkotásainkra, melyek szakítanak a korábbi elvtelen állásponttal és határozottan a realizmusra törekednek. A filmgyártásban történt döntő változások mellett a forgalmazás területén is igen komoly fejlődés mutatkozik. 1938. évben az országban ösz- szesen 544 filmszínház működött, ezzéi szemben 1957. december 31-én 4152 filmszínház volt, amely 763.2 százalékos emelkedésnek felel meg; Megyénkben 1938-ban 14 filmszínház működött, ez a szám 1957-ig 131-re emelkedett, amely 935.7 százalékos emelkedést jeient, 1949-ben az összlátogatók száma 633 539 fő volt. Ez a szám 1957-ben meghaladta a 3 milliót; A filmszínházak megyénk területén az államosítás időszakában igen elhanyagolt állapotban voltak, A forgalmazással foglalkozó vállalkozások kizárólag a magasabb haszon érdekében működtették üzemeiket és így a legszükségesebb felújítást sem végezték el. A műszaki berendezés korszerűtlen volt. Az államosítás után az épületek állagának megőrzése, majd később a tatarozás és felújítás volt a fő céh Ezt követte a műszaki berendezés korszerűsítése. A megyei Moziüzemi Vállalat 1953- tól beruházásra 2 056 000 forintot, tatarozásra 917 000 forintot felújításra 2 042 000 forintott fordított. Összesen tehát 5 év alatt 5 015 OOí forint összeg felhasználásával korszerűsítette filmszínházait. Megyénk területén ma már, mindenütt rendelkezünk filmszínházzal; Még a tanyaközpontokat is elláttuk vetítőhehyel. Ezzel is szolgáltuk a párt művelődéspolitikájának gyakorlati megvalósulását. A forgalmazási vállalat a párt kultúrpolitikai irányelveinek megfelelően dolgozott. Az elmúlt időszak és a feltüntetett forgalmazási eredmények bebizonyították azt, hogy a kultúrpolitikai irányelvekre nagy szükség vóit, mert a határozott pártirányítás nélkül a kultúrpolitikai eredmények nem mutatnának ily nagy számot. Jelenleg a pártunk új viszonyoknak megfelelő kultúrpolitikai irányelvei aiapján végezzük munkánkat. Ez az irányelv adja meg a lehetőséget, hogy segítsük kulturális téren a szocialista átalakítást. Külömjböző filmhetek nagyarányú látogatottsága mind azt bizonyítja, hogy nemcsak a magyar filmek, hanem a szovjet és népi demokratikus országok filmjei is igen kedveitek a közönség körében. A múlt évben megrendezett Szovjet Film Ünnepi Hetén 67 000 látogató nézte meg a megyében a szovjet filmeket. Ez a szám a megelőző időszakhoz viszonyítva legmagasabb. E sikereket nagy mértékben elősegítette a a, hogy szocialista filmgyártás művészileg a dolgozó ember ábrázolásában nemcsak, hogy elérte, hanem túlhaladta a kapitalista országok filmgyártását. Az államosított filmgyártás eddigi eredményei biztossá teszik, hogy a magyar filmgyártás az elkövetkezendő időszakban még jobban fogja segíteni a szocialista realista alkotások kialakításával a dolgozó nép harcát. Lángoló vonat Az Orienten tűz ütött ki, A sík mezőn — mögöttünk Prága: Az egyik fülkéből kilángolt Húsz lány piros tréningruhája. A folyosón úgy terjedt széjjel E sustorgó és izzó láva, Hogy mozdulni sem tudott senki, Akit elkapott aki látta. Ott álltam, néztem. Visszájára Fordult bennem előre érzett Robotom minden fáradtsága, Mohó szemmel és babonázva Néztem, hogy gyújt e köteg fáklya. Mellükön fehér írás: POLSKA — Láan, Lengyelország húsz leánya, Pozsonyba mennek ünnepségre, Fiatalok szent tornájára, S már nem kívülem: bennem [feszült A tömött izmok karneválja. Éreztem élő szobor mindnek Rugós csípője, háta, válla — És bánat és gond úgy hagyott el, Ahogy mögöttük maradt Prága S tűzcsíkot vont az Orient is A langyos-édes éjszakába. Gyenes István L. GY.
