Tolna Megyei Népújság, 1958. október (3. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-31 / 257. szám

1958 október 31.

TOLNA MEGYEI NÍPÜJSAG

5

SZÍNHÁZ

Kalandos vállalkozás volt a „Nyári kaland“

Szerdán az Országos Kamaraszínház vendégszereplésével megkezdődött a szekszárdi színházi évad. A zenés vígjáték szerzői N. Bogosz- lovszkij és Szolodár. Átdolgozták Szenes István és P.ékejfy István.

Egy zenés vígjátékkal szemben nem táplál különösebb igényelhet az eszmei mondanivaló tekintetében a néző, s a mondanivaló a maga nemében kielégítő is volt. Egy üdülő karrierista, talpnyaló igazgatóját és titkárát a vendégek leleplezik. De míg a leleplezéshez eljut a darab, számtalan nevettető fordulat, helyzetadta komikum ígérkezik. Az ígér kező lehetőségek nem kis része azonban végig csak ígéret marad, a poenek nem csattantak s a már nevetni készülő közönségben végül is bennrekedt a nevetés. Persze számos mulattató, sőt gondolatokat keltve mulattató, jelenet is akadt. Különösen Bilicsi Tivadar és Hegyi Péter »fúrás jelenete«, amely egészen művészi volt. E néhány jelenet azonban nem kárpótolt a sok kihagyott lehetőségért.

A darab gyengéit még szembetűnőbbé tette az együttes gyengesége. Egyedül Bilicsi Tivadar nyújtott kielégítő teljesítményt és ezzel messze kimagaslott az átlagszínvonalból. A háromtagú zenekar végig jól kísérte az előadási, s arról, hogy az énekesek hangja sok kívánnivalót hagyott maga után, igazán nem a zenekar tagjai tehetnek. Joggal hihette a néző, hogy az együttes felkészülésével bajok voltak. Ez persze nem abban jelentkezett, hogy a szöveget nem ismerték a színészek — ezen segít a rutin —, de az előadás sokszor szétesett, az előadás menete nem felfelé ívelő volt, hanem mint egy lázgörbe ingadozott.

Szemlér Mária Madeleine-je volt még jó, bár több mértéktartással hitelesebb figurát formálhatott volna. Kollár Lívia nem találta helyét a reáosztott szerepben, s ezt a szerepet — mi tagadás — nem is az ö alakjára szabták.

A »Nyári kaland«-dal indult a szekszárdi színházi évad. Ezérí volt vele szemben a kritika is erősebb hangú, mint a Szekszárdon bevett szokás. Mindenesetre: kezdetnek

nem volt rossz. Vígjáték is, zenés is, és a mondanivalója is sokkal egészségesebb, nevelőbb, előremutatóbb, mint a Sybil, vagy a Csárdáskirálynő, vagy a Luxemburg grófja ásatag témája.

Mondhatnák sokan, hogy a felsorolt hibák ellenére is szórakoztató volt az előadás. Ezt a kritikus sem tagadja, de mennyivel szórakoztatóbb lehetett volna, ha a hibákat nem követik el. L. GY.

Tengefici asszonyok a két bonyhádi üzemben

A barátkozás röpke órái, a különböző munkaterületeken dolgozó emberek találkozásainak tapasztalatai mindig sok hasznos és kedves eseménnyel teli. Ilyet tapasztaltunk kedden is, amikor a megyei, a szekszárdi és a bonyhádi járási nótanács, a tengelici községi nőtanács és a szövetkezeti nőbizottság közös szervezésében közel 50 főnyi tengelici asz- szonyküldöttség látogatta meg a két bonyhádi üzemet, a cipőgyárat és a zománcgyárat.

Már a találkozás is, a kölcsönös üdvözlések meleg hangja, szeretetteljes külsőségei a bonyhádi nőtanácsnál igen meghatónk voltak. A cipőgyárban először a napköziben néztek szét a tengelici küldöttségben résztvevő termelőszövetkezeti és egyénileg dolgozó parasztasszonyok s az értelmiségi nöküldöttek. A gyáriak vendéglátása után az üzembe vonultak az asszonyok s végignézték a cipőgyártás folyamatát.

Falász elvtárs, igazgató, Dobler elvtárs főmérnök és a többiek vezetésével sorraj árták a munkahelyeket. Látták mily sok munka, szorgalom és ügyesség kell ahhoz, hogy a közel 500 férfi és nő kezén megforduló bőr és gumianyagból az immár világhírű bonyhádi cipő legyen.

Nem egyszer elhangzott: „Nem cserélnék velük.” „Mi inkább kapálunk, hogy minél több élelmet juttassunk az itteni dolgozóknak.'' Végső következtetésként tehát arra jutottak, hogy egymásra szükségük van, s az ilyen'látogatások is még inkább elmélyítik a barátságot a falusi és az üzemben dolgozó asszonyok között.

A cipőgyárban különösen sok asz- szony és leány dolgozik. A tűződében például mindössze három férfit találtunk a hatalmas teremben a soksok nő között. A látogatók egyike a legközelebb dolgozó férfinek — nem lévén más ajándékféle nála — egy szál szekíűt nyújtott át.

A készárukhoz érve már látható izgalom fogott el mindenkit. Ez nem is csoda, látva a sok-sok gyönyörű cipőt. Szinte érzékelhető volt, mindenki talált volna magának valót, s szerette volna megvásárolni mindjárt. Mivel ezt nem lehetett, többen hangoztatták, ezután csak bonyhádi cipőt vásárolnak majd.

I

A búcsúzásnál a küldöttek szívélyesen meghívták viszontlátogatásra a cipőgyári asszonyokat Tengelicre.

Hasonló körülmények között zajlott le a találkozás az utána következő zománcgyári látogatáson is.

Hazai Károlyné, az egyik tengelici termelőszövetkezeti tag felesége például megkérdezte a kalauzoló Villányi Jakabnét, nem lehetne-e zománctáblát rendelni? Nagy volt az öröme, mikor az üzemnek abba a részébe érkeztek, ahol ezeket a dolgokat csinálják, sikerült választása szerint megrendelni a zománcozott lapot a tűzhelyéhez.

Mindent egybevéve, értékes és sokáig emlékezetes találkozás /olt ez. Erősítette a két különbő munkaterületen dolgozó nők barátságát, s még teljesebbé akkor lesz, amikor a viszonzás is megtörténik.

(i—e)

Hl BEK

— Száznegyvenöt darab tenyész- kocát és 35 tenyészkant adott át to- vábbtenyésztésre ebben a hónapban az Állattenyésztési Kutató Intézet Középhidvégi Kísérleti Gazdasága. A tenyészállatok nagyobb része a termelőszövetkezetekbe került.

— 1957. végén 7080 szakképzett

óvónő felügyelete mellett több mint 160 000 gyermek járt óvodába Magyarországon, az összes óvodáskorúak 29 százaléka. 1938-ban 112 000

gyermek óvodai nevelését 1600 óvónő látta el, ami azt jelentette, hogy egy óvónőre átlagosan 70 gyermek jutott. 1957-ben ez az arány 23 volt.

— November 10-én Latabár Kálmán, Latabár Árpád és Hajdú Júlia vendégszerepei Bonyhádon. A fővárosi művészek a Pécsi Nemzeti Színház vendégszereplőiként lépnek fel a járási kultúrházban.

— Az 1951-től 1956-ig terjedő statisztikai adatok szerint Görögország lakóinak száma évi százezerrel gyarapodott, ugyanakkor viszont évenként 20 000-en vándoroltak ki az országból. Ez nyilvánvalóan a munkanélküliséggel magyarázható. Jelenleg 360 000 munkanélküli van Görögországban, vagyis a keresetből élők 40 százaléka nem tud munkához jutni.

— A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 41. évfordulója tiszteletére a Tolnai Fémtömegcikk KTSZ dolgozói vállalták, hogy a negyedév végéig terven felül 100 darab nagy méretű mosdóállványt készítenek. Vállalták továbbá, hogy munkaidő után elkészítenek 15 darab újtípusú csőből készült kisméretű mosdóállványt, melyeket a szövetkezet mintaRosszul felfogott egyenjogúság

Napjainkban már természetes, hogy a nők — élve egyenjogúságukkal — képességüknek, rátermettségüknek megfelelően olyan munkahelyeken dolgoznak, ahol tudásukat a legjobban érvényesíthetik. Természetes az is, ügy ahogy azt a törvény is előírja, egyenlő munkáért egyenlő bér jár, függetlenül attól, hogy az illető milyen nemhez tartozik, férfi-e avagy nő.

Általában erről már nem kell vitatkozni, hiszen a többség elismeri a nők egyenjogúságát. Ugyanakkor vannak még — s ezeknek a száma szerencsére mindig kisebb területre szorul —, akikkel nem árt vitatkozni a nők egyenjogúságáról, illetve arról, hogy egyenlő munkáért egyenlő bért kell fizetni. Ezt a jogot egyébként a Magyar Népköztársaság törvénybe is iktatta. Hangsúlyozzuk ezzel kapcsolatban nincs általában

hiba. De, hogy mégis megemlítjük, magyarázható azzal, hogy még vannak — bár szórványosan — olyan munkahelyek, ahol ezzel kapcsolatban volna javítanivaló.

Van még javítanivaló például ezen a téren a Szekszárdi 2. -számú Ügyvédi Munkaközösségnél, ahol két ügyvédjelölt nőt alkalmaznak. Ez nem is hiba, sőt... A hiba — és ezt megemlítjük — abban van, hogy az ügyvéd nő jelöltek havi 864—864 forint fizetést kapnak, azaz 136 forinttal kevesebbet, mint a hasonló munkát végző férfi ügyvédjelöltek. Az igazság kedvéért meg kell mondani azt is, hogy az 5011/1949. OMB utasítás az ügyvédjelöltek fizetését egy évig tartó gyakorlatig 738 forinttól 864 forintig határozta meg. (Megjegyezzük, hogy maga az utasítás is vitatható, s úgy gondoljuk, ezen illetékesek változtatnak is.) De van

számtalan példa arra is, hogy Bonyhádon, Pakson, Tamásiban, sőt a Szekszárdi 1. számú Ügyvédi Munka- közösségben is — ahol méltányolták azt, hogy az ügyvédek havi jövedelmével szemben elenyészően kevés az ügyvédjelöltek fizetése — 1000 forinttól 1200 forintig fizetnek az azonos munkát végzőknek.

És itt ismételten beszélnünk kell arról, hogy népi demokratikus államunk rendje törvénybe rögzíti az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét, s ezt nem árt megszívlelni a Szekszárdi 2. számú Ügyvédi Munkaközösségnek. Másodsorban nem érdekte len beszélni arról, hogy az idősebb, tapasztaltabb jogászok segítsék elő az új ügyvéd generáció fejlődését, akiknek az lesz a feladatuk, hogy a szocialista gyakorlat érvényesítésében legyenek következetesek.

l’-nc

példányként szétküld az ország

nagykereskedelmi vállalataihoz. A csomagtartó brigád vállalta, hogy december 15-ig kifogástalan minőségben 39 000 darab csőből készült csomagtartót gyártanak.

A Dunaföldvári Községi Sportkör színjátszói a „Zsuzsi kisasszony” c. operett bemutatására készülnek, Az operettet előreláthatólag november elején mutatják be.

— Félmillió forintos költséggel kultúrházat építenek Pusztahencsén. Az építkezési költségeket a községfejlesztési hozzájárulásból fedezik. Az építkezés színhelyére eddig társadalmi munkában 50 000 darab téglát és 40 köbméter sódert szállítottak. Ugyancsak társadalmi munkában szállítják a helyszínre a még vissza- lévő mintegy 40 000 darab téglát és 100 köbméter sódert. A kultúrház építését a jövő évben kezdik.

— Megkezdte működését megyénk legfiatalabb szövetkezete, a Dunaföld vári Műbútorasztalos KTSZ, hogy a lakosság megnövekedett bútorigényének kielégítését segítse.

UJ KÖNYV

József Attila dokumentumkötet.

A Magyar Helikon és a Petőfi Irodalmi Múzeum közös kiadványainak 3. kötete József Attila életútján vezet végig, képeken és kéziratokon, nagy jelentőségű verseken keresztül. A bevezető tanulmányt Révai József írta, aki sokéves elemző és kutató munkájának eredményeit tárja ebben az önálló tanulmányban a nagyközönség elé. A dokumentumanyag kb. 90 képet tartalmaz a tragikus sorsú költő életének különböző szakaszaiból, a szívéhez közelálló emberekről, tájakról.

Sárgult lapokat forgatunk, Tolna vármegyének az 1919-es évben megjelent rendelet-gyűjteményének kötetét. Érdekes hirdetménnyel találkozunk. Vajon miért keresik az ellenforradalom urai Bokányi László »•volt« mözsi tanítót az egyik köröz- vényben — ötlik fel bennünk olvasás közben. Milyen ember vajon, él-e még és vajon az ellenforradalomnak miért sürgős az, hogy jelentkezzen náluk a mözsi tanító?

Ök akkor ugyan nem,, de mi megtaláltuk őt és választ kaptunk ezekre a kérdésekre tőle a beszélgetés során. Bokányi tanító bácsi 40 éves működése után nemrégiben vonult nyugalomba, Báta községben él feleségével. Mikor hozzájuk érkezünk, vidáman játszik unokájával, zaklatott nehéz múltja után is megőrizve jó kedélyét.

A nép-tanító 1918—1919-ben is a nép mellé állt. Azon ritka emberek közé tartozik, akik átélték az 1919- es Tanácsköztársaság eseményeit, mint aktív vezetők, majd átvészelték az ellenforradalmi üldözést és emlékeznek is a történtekre.

— Hogyan került bele a forradalmi eseményekbe? — kérdezem Bokányi bácsit.

Rövid gondolkodás után beszélni kezd.

— Azzal kezdem, hogy 1917-ben mint tartalékos tiszt beléptem a Szociáldemokrata Pártba. Természetesen titokban, mert ez akkor főbenjáró bűnnek számított. Mint a párt tagja tevékenykedtem az őszirózsás forradalom, de főként a nép hatalma, a Tanácsköztársaság idején, akkor már legálisan.

— Az 1918. októbervégi »őszirózsás« forradalmi események után Bátán voltam nemzetőr parancsnok. (Nálunk a nemzetőrség tagjai valamennyien haladó emberek voltak és ez volt a későbbi vörösőrség magja.) 1919. februártól májusig kisegítő tanítóként dolgoztam Mö- zsön. Mikor kikiáltották a Tanács- köztársaságot, a mözsi községi direktórium elnöke lettem. (Hangja átforrósodik, és magáva(ragadó hévvel magyarázza.) Az volt ám a gyönyörű május 1-i felvonulás! Olyan választásokat szerveztünk 19-ben, mint soha azelőtt! Tele volt mindkét kezünk munkával, de dolgoztunk is lelkesen. A Tanácsköztársaság Megyei Tanácsának is tagja voltam és kb. 1919. júniusában bekerültem Szekszárdra. Aranyos György kormányzótanácsi biztosnak és a megyei direktóriumnak lettem a titkára.

Amint olvasgatja a Tanácsköztársaság megyei rendeletéit és az aláírásokat, egyre fokozódik izgalma, emlékezik, kipirul, sorolja a neveket, elmondja melyik milyen ember és milyen vezető volt. A később áru lóvá lett osztályvezetők aláírásával ékeskedő rendeleteken gyorsan keresztüllapoz, szemmellátható megvetése, amit meg is mond aztán.

— Mennyi mindent megtett a Tanácsköztársaság, ami a dolgozó nép érdekét szolgálta! Éjt nappá téve dolgoztunk a megyei vezetőségben. Július végén esküvői szabadságra mentem — mert akkor szándékoztam megnősülni és rá néhány napra bekövetkezett a rettenetes esemény, megbukott a Tanácsköztársaság. Megkezdték a kommunisták, a haladó emberek üldözését, gyilkolását. Én is eszükbe jutottam, augusztus 16-án éjjel tolnai lakásomon letartóztattak a csendőrök és a nászéjszakát bizony a börtönben töltöttem, bár akkor ezen bosszankodni nem értem rá. Rettenetes napok voltak. Szinte óránként vitték ki közülünk az elvtársakat agyonlövetés- re, minden bírósági ítélet, törvé- vényesség nélkül. Egy régi katonám vigyázott rám Tolnán, őrséget állt cellám előtt, majd elhatározta, hogy bevisz Szekszárdra, az ügyészségre, afiol talán biztonságosabb lesz »rövid úton« nem intézik el az embereket. *

— Hogyan sikerült aztán megmenekülnie?

— Akkor pillanatnyilag úgy, hogy ifjú feleségem utánjárására jótáll- tak értem és feltételesen szabadlábra engedtek. Néhány hétig tanítottam is utána (1—2 hét), majd állásomból felfüggesztettek, csendőri felügyelet alá helyeztek. Rövid idő

múlva jóindulatúan figyelmeztetett valaki, hogy tűnjek el gyorsan, mert nem vagyok biztonságban. Gondolkoztam, csalétek ez, beugratni akar nának? Nem volt mit várnom, megpróbáltam és így menekültem Tolnáról Bátára, ahol akkor szerb megszállás volt. Feleségemet is utánamszöktették a határon, jelentős honorárium ellenében. Mindenünket el kellett hagynunk. Az a bizonyos kö- rözvény — ami a közlönyben van — ekkor látott napvilágot. Ismerőseim később elmondták, hogy plakáton is köröztek, jelentős jutalmat ígérve a nyomravezetőnek.

— Másodszor is menekülnünk kellett az üldözés elől, Bátáról Bácskába, ott ettem hosszú ideig az emigránsok keserű kenyerét. 1929-ig tanítottam is. Azután már ott sem volt maradásunk. 1930-ban katonai diktatúrát vezettek be, a kommunistákat ott is üldözni kezdték, elbo- csájtottak állásomból, majd 1930. januárjában négy apró gyerekkel egy váltás fehérneművel »átdobtak« a határon Magyarországra. — Rövid szünetet tart, elgondolkozik.

r— Úgy látom, nehéz, nagyon zaklatott életük volt — jegyzem meg.

— Még akkor nem ért véget az üldöztetés. A Tanácsköztársaság idején tevékenységem miatt eljárást indítottak ellenem — ennyire szá- montartották azt —, de egy év után kénytelenek voltak elejteni a vádat elévülés címén, mert »csupán« politikai »bűntettet követtem el és hosszú idő telt már el akkor. Hosz- szú évekig rendőri felügyelet alatt voltam.

— Családjával hogyan és miből éltek?

— A »sors« iróniája, hogy éppen egy gróf által fenntartott pusztai iskolában kaptam állást, aki a pályázók közül politikai múltam ellenére engem választott, mert a gyerekeimre volt tekintettel — mint hallottam később. Előléptetés számomra nem volt, a háborús időkben mindig beráncigáltak katonának. — (Megpróbálták megvenni is, amikor 3500 pengő havi fizetéssel egy fasiszta párt, a MÉP megyei vezetőjének akarták kinevezni. Nem alkudott Bokányi László, nem tudták őt mozgalmi múltja megtagadására, árulásra bírni.)

A bátaiak »a vörös tanító«-nak hívták. Bár 1945-ben nem lépett be a pártba, de a közéletben azóta is mindig tevékenykedett. És — meg kell mondani — nem is mindig megfelelően foglalkozott vele a párt. Érték őt kisebb-nagyobb sérelmek.

Szeretik, becsülik őket a faluban, az utcán mindenki megsüvegeli a tanító házaspárt. Ennek a megbecsülésnek adtak kifejezést legutóbb is, amikor a választópolgárok egyhangúan községi tanácstagnak jelölték Bokányi Laci bácsit, az 1919-es Tanácsköztársaság harcosát.

Somi Benjaminné