Tolna Megyei Népújság, 1958. szeptember (3. évfolyam, 206-230. szám)

1958-09-20 / 222. szám

1958. szeptember 20. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG 3 HARÁCSOLÁS, HARÁCSOLÁS, HARÁCSOLÁS! Nehéz lenne pontosan meghatá­rozni e szó jelentését. Inkább le­írok egy konkrét esetet úgy, aho­gyan én láttam, tapasztaltam, érez­tem. Az eset Bátán történt, de a „szereplők’’ pontos nevét nem írom meg. A B. házaspár gondolkodásmódja teljes egészében egy célra van berendezkedve: „Vagyonosodni kel] — gazdagodni”. Számukra az a vágyak netovábbja, hogy évről évre nagyobb földterületet mondhassanak maguknak, több házuk legyen (nem' elírás) és a gazdagodásban a kör­nyéken nem tudja senki sem utol­érni őket. Hogy milyen módon gaz­dagodjanak? Ez számukra már szin­te teljesen mindegy — a módszerek­ben már nem válogatósak olyannyi­ra, hogy a gazdagodásért emberség­ről becsületeiül, mindenről hajlan­dók lemondani. A nyilvános hivatásuk — gazdál­kodnak. Szántanak, vetnek, állato­kat nevelnek, mint faluhelyen, a parasztembereknél szokásos. Tehát el kell ismerni azt is, hogy dolgoz­nak. Dehát nekik nem elég az, amit kétkézi munkájukkal és az okos gazdálkodással el lehet érni, aho­gyan ezáltal lehet gyarapodni, gaz­dagodni. Ezért van egy „mellékfog­lalkozásuk’’ is — a harácsolás. Ezt pedig teszik a következőképpen: Hozzátartozó nélküli öregek gon­dozását vállalják el — vagyonukért: a házukért, a földjükért és a Külön­féle értékeikért. „Jó szándékú” csa­lád színében igyekeznek tetszelegni, mint akik „megszánják” a szegény, gondozó nélkül álló öregeket és magukhoz fogadják gondozásra. Megkötik a szerződést, a gondozot­tat ráveszik, hogy írassa rájuk a va­gyonát. Még a felszabadulás előtt „megszánták” az első öregei: ma­gukhoz vették és természetesen az­zal kezdődött az „eltartás”, hogy az eltartott reájuk íratta a mintegy 80—100 000 forint értékű lakóházát és 4 hold földjét. Az „eltartás” az­tán azzal folytatódott, hogy számára az istállóban biztoslíltottak szállást, ahol meg is halt. Lényegében tehát ingyen kaptak egy házlat és 4 hold földet. A házat ezután értékesítette a B.-család, mert azért nekik még­sem kell kettő — ugyanis saját ma­guknak is volt. Ezután egy rokon „eltartását” vállalták — szintén egy nagyértékű lakóházért, 3 hold szántóért és 500 öl szőlőért. Ezt a házat is eladták... I „Papírmadarak a Nemrégen Japánban bemutatták a »Papírmadarak« című új filmet, amelynek cselekménye megtörtént eseményekből áll. 1955 őszén egy Szadako Szaszaki nevű 13 éves japáh kislány meg­halt. Amikor Hirosimát atombom­batámadás érte, a lányka egészen kicsi volt és megmenekült. A bom­ba semmiféle látható sérülést nem okozott rajta. 1955 tavaszán azon­ban az utcán váratlanul összeesett és ekkor megállapították, hogy a rádióaktivitás hatására fehérvérű­ségben szenved. Osztálytársai baráti összejöveteleket tartottak, hogy életkedvét visszaadják. Egyszer azt mondták neki, hogy meg fog gyó­gyulni, ha kivág ezer papírmada­rat. Szadako Szaszaki 643 mada­rat készített el s ekkor meghalt. Halála után osztálytársai moz­galmat indítottak, hogy kis társuk és az atombetegség többi áldozatai­nak emlékművet állítsanak. A moz­galom valamennyi japán iskolára kiterjedt. A gyermekek papírmada- rakat és más játékokat készítettek és a bevételt az emlékmű céljaira fordították. Végül elkészült az em­lékmű, amely híven tükrözi a japán gyermekek békevágyát. dőközben férjhez adták az egyetlen lányukat. A vő tisz­tességes, rendes ember, csakhogy nem rendelkezett azokkal a vagyon­szerzési tulajdonságokkal, mint a B.-csalácL Ez természetesen nem tetszett az apósnak és az anyósnak, mert hiszen ügy kalkuláltak, hogy leányuk házassága jó eszköz lesz a további vagyonosodáshoz. így elha­tározták, hogy „kerékbe törik” a vöt — betanítják a vagyonszerzés számukra bevált módszerére. A vő tisztességes állásban volt, ae rábeszélték, hogy azt hagyja ott és helyette vállalják el egy idős, de va­gyonos ember eltartását. Erre a meg­oldásra már csak azért is szükség volt. mert ha az após és az anyós vállalja el az eltartást, akkor az feltűnő lesz, ugyanis a faluban n.ér sok ember előtt kezdett gyanússá válni a B.-család vagyonosodása. így tehát most nem ők csinálják, hanem a leányuk és a vejük — azaz végeredményben mégis a családban marad a haszon. így aztán nem csak „érveltek”, hogy a vő menjen bele ebbe az üzletbe, hanem a fiatal fe­leség a hízelgés, mézesmázoskodás minden fortélyával is igyekezett fér­jét szülei akaratáról meggyőzni. A vő végül is — mit tehetett mást — belement az üzletbe. Elvállalták egy öreg ember gondozását, aki már el­múlt 80 éves. A vőnek volt egy há­za. az feleslegessé vált, miután oda­költöztek az öreg emberhez, akinek az eltartását vállalták — a nagyérté­kű házáért. A vő házát is eladták — s miután már az állását is ott hagy­ta a vő, így teljesen ki lett szolgál­tatva apósa-anyósa, felesége akara­tának s kénytelen volt úgy táncol­ni, ahogyan az nekik tetszett. Amikor nyélbe ütötték ezt az üz­letet, a feleség is megváltozott — elmúlt a kedvesség, s egyre kevesebb becsülete íett a férjnek és valóságos figurává kezdett változni a szerepe. Mi más következhetett volna ebből, mint a családi veszekedések, azaz nem is annyira veszekedések, mint a férj, a „vő” jogos felháborodása a feleség nemtörődömsége, ridegsége miatt, és a feleség pökhendi kije­lentései : — Akinek nem tetszik, majd odébb éli. ^égül is kiadták a férj „útle­velét” — azaz a válásra ke­rült a sor, de olyan körülmények között, hogy a férjnek már semmi joga nincs az „örökölt” názban, a sajátját eladták és most örülhet, hogy ideiglenesen meghúzódhat egy kis szobában, ahol szalmán alszik stb. Mindez lényegében azért, mert nem tudta megtanulni azt a táncot, amelyhez apósa és anyósa szolgál­tatták a zenét, azaz mert nem lett harácsoló... „Nem hivatalosan” értesültünk arról is, hogy ez a B.-család most folytat tárgyalásokat egy újabb öregasszonnyal, akinek nincs hozzá­tartozója és akit szintén elvállalná­nak — a vagyonáért. Nos. körülbelül így jelentkezik a harácsolás. És most helyesbítenem kell az előbbi megállapításomat, mert ennek alapján már össze lehet foglalni röviden a harácsolás 'énve­gét: „Vagyonszerzés — mindenáron, a legszennyesebb módszerekkel és ennek érdekében feláldozni mindent, becsületet, házasságot”. Azt nem ítéli el senki sem, hogy valakit a vagyonáért eltartsanak. De aki ezt üzletnek tekinti, mint a bátai B.-család, azt megvetik a jó érzésű emberek. Magam láttam, hogy a mostani „eltartottjuk” olyan ingben, ruhában volt, hogy késsel lehetett volna kaparni róla a pisz­kot. Ez nem Zavarta az „eltartót”, őt csak a nagiv, értékes ház érdekli. A harácsolás lehetősége. Boda Ferenc ÍREK Bátaapáfiban minden családra jut egy tehén Bátaapáti község határa hegyes- völgyes. Ezen a vidéken traktorra] szántani vagy géppel aratni nagyon nehéz. Ezért szarvasmarhatenyész­tésre rendezkedett be a községi pa­rasztemberek nagyobbik része. Ne­héz találni olyan parasztembert, aki földművelésből él és nem lenne a portáján két-három szarvasmarha íme erre néhány számadat: A községben 170 család lakik. Eb­ből körülbelül 140 egyéni paraszt, 22-en a termelőszövetkezetben van­nak. Ezzel szemben jelenleg a köz­ségben — a termelőszövetkezetet is ideértve — van közel 300 szarvas­jószág. Ezen belül annyi tehén van, hogy minden családra jutna egy. Évente a bátaapáti parasztok 45—50 tenyészüszőt adnak el szabadpiacon. Nem í'itka az olyan gazda, mini Schmidt Ádám, akinek a gazdasá­gában jelenleg is öt szarvasjószág van. Átlagban 5—6 holdas paraszt­emberek laknak itt. De még így is kifizetődő nekik az egy-két tehén­tartás, a két-három növendék szarvasjószág tartása, mert tavasz­tól őszig legeltetnek, télen pedig lucernát vagy más évelő pillangós­növényt etetnek. < — Háromnapos kirándulásra utaz­tak Budapestre a Palánki Mezőgaz­dasági Technikum IV. osztályos ta­nulói.- A mezőgazdasági kiállítás megtekintése mellett ellátogatnak Gödöllőre is, a Kisállattenyésztő Kutató Intézet tanulmányozására. * — Tizennégy új tag kérte felvéte­lét az elmúlt hónapban a faddi Győ­zelem Termelőszövetkezetbe. A ter­melőszövetkezet tagsága fel is vette valamennyit. * — Szilvavelőt készítenek a Paksi Konzervgyárban angliai exportra. A szilvát magtalanítják, kifőzik és hor­dókba rakva szállítják a szigetor­szágba. * — Televíziót vásárolt közösen a mözsi pártszervezet és nőtanács. A televízió megvásárlásához szükséges pénz nagyrészét két műsoros est be­vételéből fedezték. Ezenkívül a kü­lönböző szervek is hozzájárultak a teleúííúió költségeihez és már csak a szerelési munkálatok vannak hát­ra. Elhatározta a mözsi KlSZ-szer- vezet is, hogy előadásokat tart és a bevételből televíziót vásárol. * — A Medgyessy-kiállítást Pakson eddig mintegy ezer fő tekintette meg. A szomszédos községekből is igen sokan eljöttek Paksra a kiállí­tást megnézni. * — Újítást alkalmaznak a Simon- tomyai Bőrgyárban a bőr kikészí­tésénél 1958 január óta. Az újítással eddig közel 80 ezer forintos megta­karítást értek el. — Szentkép-csalót leplezett le a szentesi rendőrség. Patai László plakátfestő készítette a képeket és úgy csapta be vásárlóit, hogy el­adás után visszakérte a képeket az­zal, hogy azokról másolatot készít, s erre az időre adják neki kölcsön. A képeket azitán újból értékesítette. Ilyenképpen csaknem harminc asz- szonyt csapott be és 10 ezer forintos kárt okozott. Eljárás folyik ellene. * — Kerékpáros kirándulást szer­veztek a mai napra, szombatra a madocsai általános iskola VIII. osz­tályos tanulói. 4 kirándulás során megtekintik a Medgyessy-kiállítást, a konzervgyárat, a téglagyárat és Paks egyéb nevezetességeit. * — Megkezdték a földmunkálato­kat Öcsényben két utca lekövezésé- hez. A Zrínyi és a Jókai utcákat le­kövezik és a munkálatok nagy ré­szét a lakosság végzi el. Előrelátha­tólag] mindegyik utcában 20—20 000 forint értékű társadalmi munkát végez a lakosság. Ezenkívül a ta­nács jelentős pénzösszeggel járul hozzá a községfejlesztési alapból a két utca lekövezéséhez. * — Pakson statisztikát készítettek a község felszabadulás előtti és je­lenlegi életéről. A statisztika sze­rint a felszabadulás óta a rádiók száma 420-ról 1400 fölé, a motorok száma 16-ról 260-ra, a kerékpárok száma 350-ről 1700-ra növekedett. Ezenkívül 352 új házat építettek a községben és most van folyamatban 52 ház építése. A második döntés ami a jelenlegi súlyos élet-halál küzdelemben kiszámíthatatlan ve­szélyeket rejthet magában és az állami érdek szempontjából nagyon •aggályos és káros.»» Amikor szabadon engedték, Paks­ról kitiltották és állandó rendőri felügyelet alá helyezték. Naponta kellett jelentkeznie... De ezzel még nem ért véget az ügy. A Pécsi Ál­lami Ügyészség ismét vádat emelt ellene: azzal vádolta, hogy a rend­szer ellen uszított, azt hangoztatva, hogy a háborút úgyis az oroszok nyerik meg, és akkor jobb sorsa lesz a szegény népnek. Ügyét egy úgynevezett ötös tanács elé utalták, s pár nap múlva bírósági tárgyalás nélkül beszállították a szekszárdi börtönbe, harmadmagával, Izsgum Józseffel és egy Horváth nevű parasztemberrel. Alig töltöttek pár napot a szekszárdi börtönben, to­vább szállították egy újabb cso­porttal a komáromi várba, ahol a németek vették át őket. A szekszár­di börtönből kilencen voltak. Hár­mukon kívül még hat ozorai em­ber. Pár nap múlva innét is to­vább indultak a flasenburgi tábor­ba, ahova 1944. november 18-án érkeztek meg. Arasznyi hó borította már a láger területét, amikor megérkeztek, s a hóval borított udvaron géppisz- tolyos SS legények várták őket, der­mesztő hidegben, anyaszült mez­telenre kellett vetkőzniök. — Mozgás — siettették a vetkő- zést, s aki félve a hidegtől vonako­dott levetkőzni, azt gyorsabb moz­gásra biztatták a géppisztoly-agy- gyal. Az emberek hátán huppanó ütést már úgy megszokta a fülük, mintha egész életükben azt hall­gatták volna, mégis amikor vala­kin tompán puffant a géppisztoly­agy, valamennyiük idege belesaj- dult, valamennyien szenvedtek. — Irány a fürdőbe, vezényelt az egyik katona, s a meztelen embe­rekből álló menetoszlop megindult a fürdő felé a géppisztolyos kato­nák sorfala között... Valamennyiü- ket bezsúfolták a fürdőbe és el­kezdték jéghideg vízzel fröccsköl- ni őket..; Ahogy közeledett a front, tovább szállították őket egy másik láger­be. Csak azokat, akikről remélték, hogy tudnak még dolgozni. A be­tegeket, magatehetetleneket agyon- lődözték és otthagyták... Már a harmadik lágerben volt és még mindig abban bízott, hogy ta-5 Ián alkalmasnak találják munká-i ra. Valamennyiükben ez a reményi tartotta még az életet. A legnyo-l1 morultabb is kihúzta magát, ami-l1 kor munkára válogattak, még mo-<[ solyogtak is, amikor a válogatói tisztek elibük értek... Mindenki nem mehetett dolgozni. ...A legelviselhetetlenebb az éhség i érzése volt. Nem volt egy perc, egy |l pillanat, amikor ne járt volna az|i eszükben az éhség szédítő, bódult-f Ságot okozó érzése. A jóllakottság állapota elképzelhetetlen volt előt­tük, bár folyton arra gondoltak, hogy vajon milyen érzés is az? Egy \ jóllakottságért még az életüket is | odaadták volna. A lágerben tifusz tört ki és az emberek úgy hullottak, mint a le­gyek. Nekik, maguknak kellett elte­metni halottjaikat. Aki vállalkozott arra, hogy a halottakat a temetke­zési helyre szállítja, annak dupla adag levest ígértek. Egyik nap aztán az éhségtől el­bódulva Racsmány Dezső is eltán- torgott jelentkezni hullaszállításra. (Folytatjuk.) (Atádi Géza) AMIKOR hazavitte Jauch István két évvel ezelőtt azt a több, mint 50 mázsa búzát, amit a Petőfi Tsz-ből kapott — nagyon elégedett volt. Azt mondta ekkor a feleségének, hogy végre egyenesben vannak. Látta az egész család, hogy nem hiába gon­dozták olyan lelkiismeretesen a tehe­neket a szövetkezetben, nem hiába virrasztottak éjszakákon át az istál­lóban, amikor egy—egy kisborju iparkodott a világra. Nem, mindez nem volt hiába, mert a tsz-nek Jauch István megbecsült tagja volt, munkája után tisztességesen, gond­talanul élt a család. De 1956. október 27-én nagy dolog történt. Jauch Ist­ván látta, hogy hordták szét a szö­vetkezet teheneit, lovait, disznóit és ekkor egy világ omlott össze benne. A szövetkezettel együtt odalett min­den. Ettől kezdve hiába ballagott fel mindennap az istállóba, nem bőgtek a tehenek, üres volt a placc. A bonyhádvarasdi Petőfi Tsz-nek csak a híre, meg a nyoma maradt meg. A híre annyiban, hogy az em­berek azóta is emlegetik, nap mint nap beszélnek róla, nyoma pedig aimÿiban, hogy megmaradtek a kö­zös istállók és a községi tanácsnál megtalálható a lista, hogy x, y eny- nyi értékű vagyont vitt el annak ide­jén a közösből. De minek soroljam ezt tovább . . . Hiszen az emberek egy részének emlékezetében még frissen él a szövetkezet és biztosra veszem, hogy az akkori tagok zöme hetvenhétszer megbánta már, hogy belement a boltba, a szövetkezet fel­oszlatásába. A LEGUTÓBBI mondatot azért mer­tem leírni, mert a minap, mikor fel­kerestem Jauch Istvánt, azt mon­dotta: »Nem nagyon ugrálhattam én akkor kérem, kimondták a szövet­kezet feloszlatását, odébb kellett áll- | nom, ha akartam, ha nem. Pedig én most is ott lennék, ez holt biztos.« Ebben sem kételkedem, mert el­mondta, hogy — bár példásan mű­velte meg az idén is a nyolc hold földet, — mégis csak 15 mázsa bú­zája termett, ebből még adót is fi­zetni kellett. Míg a szövetkezetben volt, addig viszont zsákszámra állt a gabona a kamrájában. Nyilván ez a magyarázata annak, hogy Jauch István és vele együtt még többen óhajtják vissza a szövetkezetét. Még pedig azért, mert a termelőszövetke­zettől sorsuk jobbra fordulását re­mélik. Ezért ma Bonyhádvarasdon tesznek is egyet-mást. A községi tanács vezetői például már hetek óta beszélgetnek a szövetkezethez közel­álló parasztemberekkel, hogy alakít­sanak egy közös gazdaságot. Akar­nak is alakítani. Plessz József, Végeli Pál és még hatan már oda is írták nevüket a belépési nyilatko­zatra. DE VANNAK további érdeklődők is. Kerekes Zoltán még nem írta ugyan alá a belépési nyilatkozatot, de azt mondta, ha megalakul a szö­vetkezet, ő is belép. No és persze, már másodszor is a szövetkezet mel­lett döntött Jauch István, aki népes családjával, ötödmagával kíván dol­gozni a közösben. S mire ez a cikk megjelenik, talán tudja is Jauch Ist­ván, hogy mit fog dolgozni az első nap a termelőszövetkezetben. Mikor legutóbb kintjártam Ráduly Lajos, a községi tanácstitkár ugyanis azt mondta, hogy még e héten megala­kítják a szövetkezetét. Már kijelöl­ték a nagytáblákat, már csak az van hátra, hogy eldöntsék mi lesz a szö­vetkezet neve, ki lesz a szövetkezet elnöke, ki, mit fog dolgozni a követ­kező hetekben a közös gazdaságban. — DE — KÖNYVISMERTETÉS Emily Bronté: Üvöltő szelek Harminc éves sem volt még Emily Bronté, amikor — egy esz­tendővel halála előtt — megírta ezt a regényt, a világirodalom egyik legkülönösebb szerelmi regé­nyét. Elemzése kegyetlen mélysé­geket tár fel és nyomasztó légkört teremt: titokzatosság, babonák ho­málya övezi szereplőinek jellemét, a romlás sötét erői csapnak össze és küzdenek egymással, míg végül a tragikus feszültséget ismét a sze­relem, a fiatalok, az újabb nem­zedék szerelme oldja fel.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom