Tolna Megyei Népújság, 1958. szeptember (3. évfolyam, 206-230. szám)

1958-09-03 / 207. szám

2 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1958 szeptember 3. Hruscsov üzenete a genfi atomértekezlethez Moszkva (TASZSZ). Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának el­nöke, üdvözletei küldött az atom­energia békés felhasználásával fog­lalkozó második nemzetközi érte­kezletnek. Az üzenetben egyebek között hangsúlyozza, hogy az érte­kezlet összehívása nagy lehetősége­ket nyit meg az együttműködésre s az atomtudomány- és technika te­rületén szerzett legújabb ismeretek és tapasztalatok kicserélésére. Ez az együttműködés összehasonlíthatatla­nul több haszonnal járna, ha meg­egyezés jönne létre az atomfegyver megtiltásáról. Ebben az esetben az atomipar egész erejét a béke és a haladás szolgálatába lehetne állíta­ni, — hangoztatja a szovjet kormány feje. (MTI) Űj román A bukaresti Radio Popular gyár­ban „Romanta” (Románc) elneve­zéssel új rádiósorozat gyártását kezdték meg. A 4 plusz 1 lámpás készülék kis­méretű, három hullámhosszon vesz műsort. A Radio Popular gyár kollektívája „Balada” (Ballada) elnevezéssel egy rádiótipus olyan készülék gyártását készíti elő, amelynek sorozatgyártása ez év má­sodik felében kezdődik. A 3 plusz 1 lámpás készülék prototípusa már el készült, három hullámhosszon vesz műsort, s a hullámhosszok billen­tyűszerkezettel válthatók. E készü­lék belsejében elhelyezett mágneses antenna lehetővé teszi a műsor vé­telét antenna nélkül is. ESEMENYEK SOROKBAN Moszkva (MTI). A szovjet balti flotta egy haditengerészeti mentő­hajója többnapos munkával meg­mentett az elsüllyedéstől egy holland teherszállító gőzöst. Az Antares ne­vű hajó egy finnországi kikötőből London felé tartott, amikor a kedve­zőtlen időjárás és a műszerek hibái miatt letért útjáról, zátonyra futott és súlyosan megsérült. A helyszínre érkezett szovjet tengerészek megja­vították a hajót, amelynek kapitánya meleghangú köszönetét mondott a szovjet haditengerészeknek. Buoenos Aires (AP). Hétfőn az ar­gentin orvosok sztrájkja kiterjedt az egész országra. Az orvosok sztrájk­jukkal 300 társuk elbocsátása ellen tiltakoznak. * Athén (Reuter). Makariosz érsek Lezbesz szigetén tartott beszédében kijelentette, hogy „az angol kor­mánynak félmillió ciprusi holttesten kell átlépnie, mielőtt alkalmazni tudná ciprusi tervét.” Zürich (DPA). Chaudet svájci had­ügyminiszter kijelentette, hogy kor­mánya továbbra is ragaszkodik a svájci hadsereg atomfelfegyverzésé­hez. Nézete szerint a semlegesség Svájcot nem akadályozhatja meg ab­ban, hegy „adott időben atomfegy­verekkel is felszerelje hadseregét.’’ Prága (MTI). Csehszlovákiában és a Német Demokratikus Köztársaság­ban szeptember első hetében rende­zik meg a csehszlovák és a német nép barátságának hetét. A csehszlo­vákiai rendezvények sorát szeptem­ber 1-én barátsági est nyitotta meg Prágában. A csehszlovák—német ba­rátság hetében több mint ezer nyil­vános előadást tartanak Csehszlová­kia különböző városaiban. London (DPA). Az angol hadügy­minisztérium közlése szerint a NATO szeptember 18-tól kezdődően nyolc­napos tengeri hadgyakorlatot tart a csatornán és az Atlanti óceán keleti részén. A hadgyakorlaton Belgium, Franciaország, Nyugat-Németország. Hollandia, Portugália és Nagy- Britannia hajói) valamint repülőgé­pei vesznek részt. Rejkjavik (Reuter). Az izlandi kül­ügyminiszter rádióbeszédében jelen­tette be, hogy Izland párizsi nagy- követségén keresztül tiltakozást jut­tatott el a NATO főtitkárához, mi­vel az angolok erőszakot alkalmaz­tak az izlandi vizeken. A külügymi­niszter kijelentette, hogy tiltakozást juttatott el Anglia rejkjaviki nagy­követéhez is. A külügyminiszter rádióbeszédé­ben hangoztatta, az izlandiak még mindig remélik, hogy a kérdést si­keresen meg lehet oldani a környező államokkal fenntartott barátság meg­szakítása nélkül. „Az izlandi kor­mány továbbra is mindent megtesz nemzetközi vonatkozásban is ennek érdekében — mondotta a külügymi­niszter. Befejezésül felhívta az iz­landiakat, hogy szilárdan és tömör egységben védelmezzék meg az or­szág jogait és becsületüket. Meszkva (TASZSZ). Cyrus Eaton, a Szovjetunióban tartózkodó pénz­ügyi szakember és gyáriparos nyilat­kozatot adott a Trud munkatársának. Az Egyesült Államok és a Szovjet­unió között — mondotta — nemcsak kívánatos, hanem lehetséges is a rendes gazdasági kapcsolatok kiépí­tése. Igen hamar eljön az az idő, ami feor ezen a téren is sikerekről szá­molhatunk be. Csak véget kell vetni az országaink közötti meg nem ér­tésnek. Én, mint gyáriparos, nagy megtiszteltetésnek venném, ha ügy­leteket köthetnék Szovjetoroszor- szággal. Eaton az Egyesült Államok libano­ni akcióját érintve elmondotta, hogy ő sohasem helyeselte ezt a politikát, s elítélően nyilatkozott a esang- kajsekisták ENSZ-képviseletéről is. ÍVagyfoit tosságú biológiai kísérletek a szovjet óriásrakétával Moszkva (MTI). Mint ismeretes, az augusztus 27-én fellőtt óriás szov­jet geofizikai kutatórakétába két kísérleti állatot helyeztek el. A Fe­hér és a Tarka nevű kutyák segít­ségével nagyfontosságú biológiai kí­sérleteket végeztek el a szovjet tu­dósok, kik azt vizsgálják, milyen lehetőség van emberek űrutazására. A kozmikus térségbe vezető utat megnyitó kísérletek több szakaszban folytak. Eddig már lé kísérleti ál­lat, 5—7 kilogramm súlyú külön­legesben idomított kutya tette meg az utat a Föld felszínéről az atmosz­féra felső rétegeibe. Közülük nem egy több ízben is. A 450 km-es magasságba kilőtt rakéta két kísérleti állata a vizsgá­latok szerint két ízben volt alávetve rendkívül nagy megterhelésnek. El­ső ízben az indítás pillanatában, amikor az állatok viszonylagos sú­lya a rendes súly többszörösére nö­vekedett. A kutyák szervezete ezt a megterhelést kibírta. Rendesen mű­ködött az állatok szervezete azután is, amikor a két kutya a dinamikus súlytalanság állapotába került. A pályacsúcs magasságának elérése után a rakéta műszeres része elvált a törzsétől, a kísérleti állatok ka-1 binjával együtt zuhanni kezdett. Az állatok szervezete mind az emeU kedés, mind a zuhanás közben nor­málisan viselkedett. Abban a pilla­natban, amikor a Földtől mindössze 4—5 km-es magasságban kinyíltak a műszeres rész ejtőernyői, az álla­tok ismét igen nagy megterhelésen mentek át, de különösebb nehézség nélkül ezt is kibírták és egészsége­sen visszaérkeztek a Földre. A tudósok véleménye szerint ezek a kísérletek megfelelően bizonyít­ják, hogy az élő szervezet képes el­viselni az űrhajózásból származó nehézségeket. A több mint másfél tonna súlyú rakéta kilövése több más szempont­ból is figyelemreméltó eredménye­ket hozott. Sikerült például megol­dani, hogy a műszeres rész teljesen a megszabott helyen érjen földet. Nagyjelentőségűnek látszik az a tény, hogy sikerült meggátolni a ra kéta tengely körüli forgását, hogy az így beépített műszereket már a földön a lehető legpontosabban ál­líthassák be és pontosan tájolhassák a rádió-telemetrikus berendezése­ket. t Tudományos körökből származó értesülések szerint ez év végéig még több jelentős rakétakísérletre kerül sor a Szovjetunióban. (MTI) Londonban tovább folytatódnak a négerellenes zavargások London (Reuter). London Notting Hill-i negyedében hétfőn tovább folytatódtak a négerellenes zavargá­sok. Fiatal huligán elemek többez­res tömege verődött egybe az angol főváros néger lakta negyedében, a megtámadottak tejesüvegekkel és otthon készített gyújtóbombákkal védekeztek a tüntetés ellen. A tün­tetők köveket, téglákat és üvegeket dobáltak be az ablakokon. Megerősített rendőrosztagok vo­nultak ki és teherautókkal torla­szolták el az utcákat. A tömeg nö­vekedett, a fiatal zavargók megtá­madtak egy néger férfit és egy nőt. Csészékkel, tányérokkal és üvegek­kel dobálták meg őket, miközben a tömeg kórusban üvöltötte: „Kapjá­tok el a feketéket!” A rendőrség este 11-ig már 25 embert tartózta­tott le. A lakosok kénytelenek vol­tak elbarrikádozni otthonaikat. Mo_ torkerékpáros és riadókocsis rend­őrök próbálták szétszórni a töme­get. Késő éjszaka, hivatalos jelentés szerint 37 embert tartóztattak le. Ezek között 16 színest és egy fehér nőt. (MTI) Az angolok üldözik az ugandai nacionalista vezetőket Kairó (Uj Kína). John Kale, az ugandai nemzeti kongresszus kül­ügyi titkára^Kairóban egy sajtóérte­kezleten elmondotta, hogy az angol gyarmati hatóságok letartóztatták Otema Allimadit, az ugandai nem­zeti kongresszus állandó titkárát. Azzal vádolták, hogy „tiltott nyom­tatványokat hozott magával”. John Kale a sajtóértekezleten elmondot­ta, hogy az angolok más nacionalista vezetőket is üldöznek. Hangsúlyoz­ta, a nacionalista vezetők letartózta­tása kétségbeesett kísérlet arra, hogy meghosszabbítsák az angol gyarmati uralmat Ugandában, de ez semmiképpen nem gátolja meg a nacionalistáik pártjának harcát a nemzeti függetlenségért. Kale felszólította a világ közvé­leményét, különösen Ázsia és Afri­ka népeit, hogy ítélje el az angolok magatartását és támogassa Uganda népének jogos harcát nemzeti füg­getlenségéért. Felhívta továbbá Hammarskjöld ENSZ-főtitkár fi_ gyeimét az ugandai helyzetre. (MTI) Régészeti kutatások Turnu-Severinben A Tumu Severin-i „Portile de fier (Vaskapu) múzeum a Román Népköztársaság Tudományos Aka­démiájának régészeti intézetével karöltve régészeti ásatásokat foly­tatott Tumu Severin rajon hegy­vidékein. E munkálatok során több ősközösségi emberi település nyo­maira bukantak. A feltárt barlangok közül a legér­tékesebb eredményt a jupinesti bar­lang hozta. Ebben a barlangban vaskorszakból származó gazdag te­lepülést tártak fel, a ciucioarei bar­langban pedig két bronzkorszakból származó hamv-vedret találtak. Ez a felfedezés újdonságot jelent a ré­gészek számára, mert ezúttal oly hamv-vederről van szó, amelyet tar­talmával együtt ástak el a barlang­ban. A dr. C. S. Nicolaescu Plopsor professzor vezette kutató csoport a kutatások eredményei alapján 20 új fontos kérdést tisztázhat a mai Románia területén élt ősközössé­gekre vonatkozólag. Egy fiatal köztársaság tavasza Irta: L. Nyikityin Trópusi erdők között keskeny sáv­ként húzódik az indokínai félsziget részében Vietnam, a hős és dolgos nép országa. Zord és mostoha e nép történelmi múltja. Évszázados harc a hű- bérurak ellen, évtizedes hősi ellen­állás ä francia gyarmatosítóknak, később a franciákat felváltó japán megszállóknak. De beköszöntött 1945 és a japán imperialisták feletti szovjet győze­lem visszhangja Ázsiába is eljutott. Ez a győzelem az ázsiai kontinens népei, nemzeti felszabadító mozgal­mának hatalmas hullámát indította el. Ázsia népeivel együtt fegyvere­sen kelt fel Indokína népe is. 1945 szeptember 2-án Hanoi egyik ősi terén, aranycsillagos vörös zászló hirdette ki a világinak, hogy üj népi Állam született a Vietnami Demokratikus Köztársa­ság. Vietnam ’ ősi történelmében új oldal nyílt meg: a szocialista jövő építésének korszaka. Forradalmi for­dulat állt be a nép sorsában. Az im­perializmus gyarmati rendszerén újabb rés keletkezett. A francia gyarmatosítók azonban sehogysem akartak beletörődni a népi demokratikus rend győzelmébe, volt gyarmatukon. S a Vietnami Demo­kratikus Köztársaság kikiáltása után három héttel, hitszegben megtámad­ták az országot. Vietnam népének ismét fegyvert kellett ragadnia, hogy megvédelmezze történelmi győzel­mét. Körülbelül 9 esztendeig pusztított a háború tüze Vietnam földjén. A vietnami néphadsereg óriási nehézsé­gek , és nélkülözések, élelmiszer-, lő­szer- és fegyverhiány ellenére, kor­szerűen felszerelt ellenséges hadse­reggel szemben, győzelmet-győze- lemre aratott. Végül, 1954 májusá­ban, gyökeres fordulat állt be a há­borúban. Vietnam hős katonái, a Dien Bien Phu alatti ütközetben döntő csapást mértek a gyarmato­sítók elit csapataira. A francia im­perialisták kénytelenek voltak bele­egyezni a hadműveletek felfüggesz­tésébe és aláírni a genfi fegyverszü­neti egyezményt. A genfi egyezmény megszilárdította a vietnami nép győzelmét, elismerte az ország egységét és függetlenségét. Az ország ideiglenesen mégis két részre szakadt. Délen az amerikai imperialisták, kiszorítva a francia gyarmatosítókat, bevezették Ngo Dinh Diem, a vietnami nép ellensége fasiszta rendszerét. A Vietnami Demokratikus Köztár­saság, a hosszú háborúban kivívott győzelem után MEGKEZDTE A BÉKÉS ÉPÍTŐ MUNKÁT A fiatal köztársaságra súlyos örök­ség maradt. Számtalan sebet kellett begyógyítania. Fel kellett építeni a lerombolt városokat, falvakat, gyá­rakat. A Vietnami Dolgpzók Pártja és a köztársaság kormánya felhívta a népet, hogy mielőbb állítsák helyre az ország népgazdaságát és szilárdítsák meg a népi demokratikus rendszert. És az ország dolgozói hal­latlan energiával láttak hozzá fiatal, szabad államuk felépítéséhez. Vietnam agrár-ország. S a vietna­mi parasztok a termékeny mezők el­lenére, ahonnan évente két rizster­mést takaríthatnak be, mégis éhez­tek. De hiszen nem is lehetne más­ként, mert több mint 2 millió paraszt családnak egy darab földje sem volt A népi demokratikus rendszer föld­reformot hajtott végre, s ennek során több mint 10 millió paraszt kapott földet. A felszabadult munka nem is késlekedett gyümölcseivel. 1957-ben körülbelül 4 millió tonna rizst taka­rítottak be, másfélszer annyit, mint 1939-ben. A vietnami falvakban nagy, FORRADALMI ÁTALAKULÁSOK mennek végbe. A földművesek száz­ezrei egymást segítő csoportokba egyesülnek. Az országban már 44 ter­melőszövetkezet működik. A dolgozó parasztok egyre jobban meggyőződ­nek a közös munka előnyeiről. A nemzeti ipar helyreállításánál és újjáépítésénél hallatlan nehézségek­be ütköztek a vietnami dolgozók. Le kellett győzmiök az évszázados elma­radottságot, örökséget, amelyen a francia gyarmatosítók és a japán im­perialisták tartották őket. Vietnam dolgozói rövid idő alatt nagy sikereket értek el az újjáépí­tésben. Helyreállították és átépítet­ték a régi gyárakat, s ma már mű­ködik a hanoi mechanikai gyár is. Ez a gyár szerszámgépeken kívül évi 200 000 tonna nyersvasat és acélt ad az országnak. Teljes ütemben folyik a munka az ország ércdúsító kombi­nátjában, ólombányájában, szénbá­nyáiban, két teafeldolgozójában és lextilkombinátjában. Nagy sikereket értek el gazda­sági téren is. Történelmi változások mennek végbe az oktatás és a kul­túra terén. A népi demokratikus rend bevezetését megelőző években az or­szág lakosságának 93 százaléka írás- tudatlan volt. A 30 milliós országiban mindössze egyetlen főiskola volt. A háború befejezése után a kormány nyomban kidolgozta az írástudatlan­ság felszámolásának tervét. Ma az ország iskoláiban 1,700.000 gyermek tanul, ami az 1939. évi kontingens hatszorosa. A köztársaság többezer ifja és leánya tanul hazai vagy kül­földi főiskolákon. Egészen más a helyzet AZ ORSZÁG DÉLI RÉSZÉBEN, ahol az amerikai bérenc Ngo Dinh them fasiszta kormánya maradt uralmon. A „Life” című amerikai folyóirat egy alkalommal kifecsegte az igazságot Dél-Vietnamról. A de­mokrácia látszata mögött — írta a folyóirat — sötét politikai rendszer, jobban mondva, a politikai börtönök és koncentrációs táborok, titkosrend- őri szervek és átnevelő központok egész rendszere rejtőzik. Éppen ez a „sötét politikai rend­szer” teszi lehetővé az amerikai im­perialistáknak az ország további le­igázását és azt, hogy területét ame­rikai támaszponttá változtassák. Ép­pen ez a politikai rendszer akadá­lyozza meg aZ egész vietnami nép egyesülési törekvését. A Vietnami Demokratikus Köztár­saság kormánya véget kívánna vetni ennek az abnormális helyzetnek. 1955 februárjától kezdve több ízben javasolta a dél-vietnami hatóságok­nak, hogy vegyék fel a tárgyalásokat a normális viszony helyreállítása vé­gett. A Vietnami Demokratikus Köztár­saság, a szocialista tábor egyik leg­fiatalabb állama. Útjában még jelen­tős nehézségek vannak. A szocializ­mus építésében azonban óriási ered­ményeket ért el. A vietnami nép a marxizmus—leninizmus zászlaja alatt, az Októberi Forradalom útján, ö szocialista országok népeinek test­véri szövetségében, törhetetlen hittel halad előre a napfényes boldog jövő, a szocialista társadalom felé — mon­dotta nemrégen Ho Si Minh elnök.

Next

/
Oldalképek
Tartalom