Tolna Megyei Népújság, 1958. szeptember (3. évfolyam, 206-230. szám)
1958-09-26 / 227. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! fOP m MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT* ÉS A TANÁCSOK LAPJA III. évfolyam, 227. szám. ARA: 50 FILLER Péntek, 1958 szeptember 26. fpftkezÉs a Tolnai Selyemfonóovárban Két hónappal ezelőtt kezdték meg a Budapesti Hídépítő Vállalat dolgozói a Tolnai Selyemfonógyárban a több mint hatszázezer forintos költséggel készülő szennyvízderítő építését. A derítő első része, a vasbeton ülepítő tartály már el is készült. A munka gyors ütemben folyik, a derítő is és a hetvenkétezer forintos költséggel épülő kút — amely a gyár vízellátását! fogja megjavítani — az év végéig elkészül. A derítő üzembehelyezése nem csalt a gyárnak jelent előnyt azzal, hogy tisztább vizet kap az üzem a tolnai Duna-ágból, hanem a község lakosságának is. Tiszta lesz majd a tolnai strand vize és a horgászoknak sem kell bosszankodni azért, hogy a halak messzire elkerülik a szennyvíz miatt a különben kiváló horgász helyet. Fiatal, új belépők a kölesdi Kossuth Tsz-be A kölesdi Kossuth Termelőszövetkezet eredményeinek növekedésével párhuzamosan taglétszám tekintetében is hónapról hónapra gyarapodik. Az ő példájuk bizonyítja, hogy egyre' többen értik meg, győződnek meg róla, hogy ez az út az igazi paraszti felemelkedés útja. Az eredmények, még inkább a további lehetőségeket látva, éppen ezért emelkedett a termelőszövetkezet taglétszáma majdnem a duplájára. Ezek szerint az elmúlt évben még mintegy 25 tagja volt a termelőszövetkezetnek, s napjainkban már 40-en dolgoznak közösen a Kossuth Termelőszövetkezet földjein. Kölesden az ifjak közül is egyre többen vonzódnak a termelőszövetkezet felé. Az elmúlt hetekben például négy fiatalt vettek fel. Most már ott dolgoznak közösen a többi tagsággal Hortobágyi Éva és testvére, Julianna, valamint Csurgai Julianna és Csurgai Erzsébet is. Életképesek a hármas ikerborjak A szarvasmarhatenyésztésben rend kívül ritka, závodi hármas ellésről márt hírt adtunk lapunkban. A hármas ikerborjak életben maradáSSban" azonban sokan kételkedtek, mivel a tapasztalatok szerint legtöbb esetben életképtelenné válnak az átlagosnál többet ellő tehenek borjai. A kétkedőknek nem lett igazuk. Ugyanis a závodi Megértés Termelőszövetkezet három hónappal ezelőtt ellett hármas ikerborjait a napokban választották el anyjuktól. A borjak választási súlya az átlagos választási súllyal megegyezik. A három bikaborjú kiváló egészségnek örvend és ez főleg annak köszönhető, hogy a termelőszövetkezeten belül szakszerű gondozásban és gondos állategészségügyi kezelésben részesültek. Már az új idényre készülnek a Tolnai Baromfikeltető Állomáson Jó eredménnyel zárta az ezévi kel- tetési idényt a Tolnai Baromfikeltető Ál.omás. Összesen 678 967 kiscsibe ,.látta, meg a napvilágot’1 februártól szeptemberig az 'üzemben, közjel 110 ezerrel több, mint amennyit a terv előírt. De nem csak a mennyiséget tekintve, hanem a kelési arány szempontjából is jók az eredmények, a tervezett 70 százalékkal szemben a berakott tojásnál 70,4, a termékeny tojásoknál 79,1 százalék volt a kelési arány. A csibéken kívül keltettek 1600 pulykát is. A keltetőgépek már hetekkel ezelőtt leálltak, most folyik 2.7. üzem takarítása, meszelése, a gépek javítása. De készülnek az állomás dolgozói az új keltetési idényre az üzemen kívül is. Az állomáshoz tartozó „mintaközségekben“' — ahonnét a tojásokat beszerzik — újra elvégzik a baromfiak vérvételezését, vizsgálatát. hogy csak tífuszmentes baromfi- udvarból kerüljön tojás a keltetőbe. Megállapodtak a Juhéi Állami Gazdasággal is, ahol kiváló baromfiállomány van — az egész évi tojásfelesleg átvételére. Az állomás dolgozói úgy számítják, hogy a jövő évi idényben nagyobb mennyiségű tojás érkezik be aa üzembe — az idén is azért teljesítették túl „csak” 110 ezerrel a tervet, mert nem kaptak több tojást — ezért már januárban Inegkezdih a keltetést. Az országgyűlés pénteki ülésének napirendje Ismeretes, hogy a Népköztársaság Elnöki Tanácsa péntekre összehívta az országgyűlés ülését. A pénteki ülésen az elnöki megnyitó után az Elnöki Tanács beszámol az országgyűlés legutóbbi ülése óta végzett munkáról, majd a Minisztertanács beszámolója hangzik el a Minisztertanács munkájáról. A Minisztertanács beszámolóját vita követi, majd az országgyűlés megtárgyalja az országgyűlési képviselők, valamint 'a tanácsok tagjainak választásáról szóló Jogszabályok módosításáról és kiegészítéséről készült törvényjavaslatot. Az év végére minden pincehelyi hasban kigyullad a villany Valamikor, 30 évvel ezelőtt nagy esemény volt Pincehelyen, hogy a községbe bevezették a villanyt. De az örömben üröm is vegyült jócskán. Tudniillik csak azokban az utcákban ásták az oszlopokat, vitték be a világosságot, ahol a község elöljárói laktak. A dolgozó parasztok többsége viszont nem lakott a bíróval, a jegyzővel és az esküdtekkel egy utcában, ezért továbbra is gyertyafénnyel, vagy petróleumlámpával világítottak. Az elmúlt 30 év alatt aztán szinte minden évben kérték a villanyhálózal bővítését, de hiába... A felszabadulás előtt nem is akarták bevezetni a parasztok házába a villanyt, a felszabadulás után pedig 1957-ig erre nem. került sor. De tavaly aztán sor került rá. A községiben 1800 folyómétert kitevő vezetékkel bővítették a villanyhálózatot. De még ez sem váltotta ki az 1300 pincehelyi család teljes megelégedését Még mindig maradt négy utca, ahol nem hallgathatták a rádiót, ahol nem égett a villany. Ezért az idén úgy határozott a községi tanácsülés, hogy ebben az évben ismét bővítik a villanyhálózatot, de most már úgy, hogy minden házba eljuthasson a villanyfény. A nagyszabású munka elkezdődött- A községfejlesztési alapból 210 000 forint költséggel 4280 folyóméterrel tovább bővítették a villanyhálózatot, 200 villanyoszlopot ástak földbe a Vöröshadsereg, a Gyulaji Pál, az Apponyi és. Perczel Mór utcában. A villanyoszlopokat kizárólag , társadalmi munkával szállították a helyszínre és ásták a földbe. összesen a 210 000 forint mellé mintegy 50 000 forint társadalmi munkát végeztek a négy utca lakói. A társadalmi munkában a községi tanácstagok jártak az élen. Foghagyma Ferenc és Dolgos József tanácstagok míg a munka tartott, majdnem minden nap dolgoztak, ingyen fuvarozták a villany oszlopokat-> Ma már ott tartanak, hogy csak a vezeték szierelési munkálatai vannak vissza. De a nyersanyag már ehhez is megvan. Maga a községi tanács elnöke szerezte be a villamossági, szerelési cikkeket az értékesítő vállalattól Budapesten. A szerelési munkálatokat a megyei építőipari vállalat végzi. S ha ezzel készen lesz, befejeződik a község villamosítása. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy még ebben az évben minden pincehelyi házbanki gyulladhat a villany, ízólhatila rádió. 'Teljesül többszáz pincehelyi,*’ több évtizedes kívánsága. Gyakorló kertek a Tolna megyei iskoláknál Megyénk iskolái mellett is megvalósítják a gyakorlókerteket. A gyakorlókerti rmmkák .helyes megszervezésével az iskola növendékei ismereteiket közvetlen megfigyelések és kísérletek útjáún megszilárdítják, jártasságra tesznek szert aa egyes mezőgazdasági munkák végzésében 'és munkaeszközök használatában. A gyakorlókerti munka szoros összefüggésben van a biológiai tantervvel. Megyénk 208 iskolája mellett van már ilyen gyakorlókért, amelyek nagysága 400 négyszögöl és 3 ka- tasztrális hold között változik. Az idén valamennyi kertben bevezették a norfolki vetésforgót. A va r-kori 1 ~ Nagymányokon Római-kori IgyiV á r a l j á n Árpád-kori Szekszárdon „Lajos bácsi, mi versenyesni akarunk.,*“ A műszak vége előtt tíz perc^ cél leállították a gépet. A fiúk s lányok fogták a seprőt, törlőruhákat és rendbetették a műhelyt úgy ahogy átvették reggel. Amikor a váltótársak megérkeztek, már elkészültek a munkával, s a két órai kürtszó, a teljesítmény összeadása fölé hajolva találta a brigád tagjait. — Lemaradtunk, tenni kell valamit gyerekek — szól társainak a brigádvezető, Horváth József. — Tenni, de mit, javasolj valamit, Te vagy a főnök, majd mi aztán megyünk utánad... — Megyünk ám, de akkor ha már biztosan látom, hogy ismét kapunk pénzjutalmat a negyedév végén... — Neked, csak mindig a pénz jár az eszedben, azzal nem is törődsz, hogy teljesítsük a tervet... — Még, hogy én nem törődök a tervvel, mit gondolsz, ha többet keresünk, akkor nem többet termelünk?... Azt mondom, szóljunk a párttitkárnak, beszéljünk vele, mondjuk meg neki, hogy kevés a pénz, tegyen valamit, segítsen rajtunk... — Nem kevés az, a múlt hónapban is 1300 forintot vittél haza, én is annyit, meg a brigád tagjai mindannyian. A brigád tagok vitatkoznak Figyelem őket, és közbeszólnék; fiúk, én tudnék egy megoldást, de megelőz egy cserfes kis leány és ő mondja: — Veszekedtek, de nem gondolkodtok! Menjetek el az igazgatóhoz, meg a párttitkárhoz, mondjátok nekik, hogy versenyezni akartok, azután majd azok találnak módot arra, hogy jutalmat is adjanak, hogy több legyen a pénzetek... — Menjetek! Ti lányok mindig így beszéltek, de ha mondanám, hogy gyere velünk, biztos nem jönnél! — Még hogy én nem mennék?! Na gyerünk... A kis leány, aki termetre i» legkisebb, legfiatalabb, elöl megy, utána a többiek, Nagy József, Pintér Lajos, Bódog Kati. Amikor kiérnek az üzemépületből, olyan hirtelen torpannak meg mint ahogy elindultak. — Aztán mit mondunk? — állítja meg a társaságot Boros Kati. — Tényleg, beszéljük meg! Negyedóra is beletelt, míg megállapodtak, közlik a gyár vezetőivel: munkaversenyt indítanak, és tűzzenek ki jutalmat a verseny győzteseinek. A munkaversenyt november 7 tiszteletére rendezik de a fő cél: az élüzem cím meg. tartásához jó munkával hozzájárulni. A pártirodában, a titkárt beszámoló készítése közben találják. — Lajos bácsi, mi versenyezni akarunk — kezdi a beszédet Boros Kati. — Versenyezni, tudja, úgy mint régen... — Mi kihívjuk a gyári brigádokat... — Ha jutalmat tűznek ki az ts jó lesz... — Meg kell a pénz... — Nem keresünk rosszul, de ha versenyzünk még több lesz majd a borítékban... — Ugye Lajos bácsi segít nekünk?... A párttitkár, az első pillanatokban kapkodja fejét... Mit akarnak ezek a gyerekek? Megint versenyezni? Hát jó, versenyezzenek. — Aztán mi lenne a versenyetek célja? — Megtartani az élüzem szintet, jó minőséget gyártani, csökkenteni az önköltséget... — mondja a brigádvezető. — Rendben van, én segítek, menjünk a gyárvezetőhöz... A gyárvezetőnek is bejelentik, tudomásul veszi. A fiatalok még nem mennek haza, hanem bevonulnak a KISZ irodába, ott egy plakátot festenek. Másnap reggel, a plakát a faliújságon adja tudtul: »A kendergyár ifjúsági brigádjának tagjai versenyre hívják a gyár összes dolgozóit...-« P. J. A nagymányoki új lakótelepen építkezés közben avarkori sírra bukkantak. A csontváz mellett fémtárgyakat és edényeket találtak. Miután már tavaly is találtak hasonló leleteket, a községi tanács vezetői ígéretet tettek dr. Mészáros Gyulának, a szekszárdi múzeum igazgatójának arra, hogy jelentős anyagi és erkölcsi támogatást nyújtanak p további feltárásokhoz, amelyek várhatóan újabb értékes leleteket hoznak felszínre. A szomszédos Váralján ugyancsak értékes római-kori és őskori leletekre bukkantak és a nagymányokihoz hasonló érdeklődéssel várják a közeljövőben meginduló nagyöbb- szabású kutatómunkát. Szekszárdon az egészségházi építkezésnél az előbbiekhez hasonló értékes leletek kerültek napvilágra, Árpád-kori és későbbi leletek; amelyek várostör- téneti szempontból különösen értékesek. A további kutatómunkához a városi tanács anyagi támogatására lenne szükség. Ételversony és cukrászati kiállítás lesz októberben Az állami kereskedelem fennállásának 10. évfordulója alkalmából a (i Tolna megyei Vendéglátó Vállalat is |l számos érdekességgel lép a közön- • ség elé. è Október végén magyaros ételversenyt <'rendez Seekszárdon, Bonyhádon és ^Pakson, amikoris a mostani ételek mellett régi magyaros ételeket tálaljnak majd fel a kisvendéglőkben, ( 1 éttermekben. Az ételek kiváló elké- ( iszítésében versenyeznek egymással a I'Vendéglátó Vállalat szakácsai, bemu- ('tathatják tudásukat. < Ugyancsak október végén cukrász- *ipari kiállításra is sor kerül, amelyet Szekszárdon rendeznek meg. A kiállításon, amelyen a készítményeket árusítják is, a megye valamennyi vendéglátóipari cukrásza — résztvesz — a most végzett tanulók is —, de számos földművesszövetkezeti cukrászt is meghívnak. A kiállításon a most forgalomban levő és a közönség által kedvelt készítmények mellett számos új — gesztenyész, tejszínes — cukrászárut is bemutatnak. Ezek mellett művészi cukrászmunkákat is bemutatnak, amely lehetőséget ad a cukrászoknak egyéni képességeik bemutatására. Az ételverseny és a cukrászati kiállítás előkészületei már megkezdődtek, és bizonyára nagy érdeklődésre tarthatnak számot a közönség körében. 10OOOOOCDGQOOOOOGOOOOOOOGOOGCDOOOOOOOOOO0OOOOOOOOOO MA ESTE 8 ÓRAKOR a tamási küllúrházhan vendégszerepel az Állami Budapest Táncegyüttes