Tolna Megyei Népújság, 1958. szeptember (3. évfolyam, 206-230. szám)

1958-09-02 / 206. szám

toliU MEGYEI I^'í-------­V ILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! III. évfolyam, 206. szám. ÄRA: 50 FILLÉR Kedd, 1958 szeptember 2. Több mint 4 és félezer vagon idei gabonát szállítottak eddig a megye raktáraiba Járdaépítés Gyuláján Hétszáz folyóméter járdát építenek az idén Gyulaj községben a tanács által megszavazott és lakosság részéről befizetett községfejlesztési hoz­zájárulásból. Képünkön Kovacsik Lajos háza előtt dolgoznak a járdaépí­tők, Kóbor Zsigmond, Szentgyörgyi Gyula és Ignász István, akiknek a házigazda is segít a munkában. A Meszes lett esz „Élssdihely" ű Slmontornfai Bőrgyárban Megyénkben mindenütt befejező­dött már a cséplés, minden gazda tisztában van azzal, hogy mennyi gabonája termett, mennyit adhat el belőle. A közismerten gyenge termés ellenére, a Terményforgalmi Válla­lat túlteljesítette gabonafelvásárlási tervét. A Terményforgalmi Vállalat egyéni parasztoktól és termelőszövet­kezetektől 2230 vagon gabonát vásá­rolt eddig fel. Ennek legnagyobb ré­Tolna község Szövetkezeti Tanácsa augusztus 27-én tartotta a községi pártszervezet és a községi tanács ál­tal felajánlott versenyzászló és pénz­jutalom elnyerésére a község szövet­kezetei közt indított verseny máso­dik negyedévi eredményeinek elbí­rálását. Imre László, a szövetkezeti tanács titkára ismertette a mérlegadatok alapján a versenyben részt vett öt szövetkezetnek a második negyed­évben elért eredményeit. Az első he­A közelmúltban lezajlott Kapos menti napok alkalmával néprajzi kiállítást is rendeztek Dombóvárott. Ez volt az első alkalom, hogy a Ka­pos mente népművészei és néprajzi gyűjtői találkoztak. A kiállítás fel­hívta a figyelmet a Kapos-csatoma környéke falvainak gazdag népmű­vészetére s a megyei tanács műve­Vékony gyerekhangok kórusa zengi a refrénszerűen többször visszatérő kis dalt. Szombat van, délután öt óra. Búcsúznak a szek­szárdi Bajcsy-Zsilinszky úti óvo­dától a kisiskolások. Gyerekzsivaj, boldog izgalom előzi meg az isko- lábaindulók ünnepségét. Az óvóné­ni hangja is remeg kissé, amikor üdvözli a szülőket és megnyitja az ünnepélyt. — Búcsúzunk, gyerekek tőletek. Tizennyolc kisfiút és kislányt bú­csúztatunk, tizennyolcán hagytok itt bennünket. (Látom, hogy né­hány anyuka félrefordulva törülge- ti kibuggyanó könnyeit.) Szeret­nénk, ha nem felejtenétek el az óvodát, pajtásaitokat és néhanap­ján látogatóba visszatérnétek hoz­zánk. Tanuljatok szorgalmasan. A műsor főként az iskoláról szól, arról, hogy ott lesznek nehézségek is. Kipirult arcú kislányok nagy igyekezettel verselnek, selypesbe- szédű kisfiú nevetteti meg a szü­lőket és gyerekeket. A műsor után kezdődik a körséta az óvodában. »•Ballagnak«. Mielőtt vállukra veszik a gyerekek az óvodától ka­pott kis bátyút, néhányan kedvtel­ve nézegetik, forgatják azt. A lá­nyoknak virágos főzőkanálra, a fi­úknak cifra ostornyélre erősítették az ízlésesen elkészített mutatós kis bátyúkat. A hatást figyelve, ragyo­gó szemekkel körültekintgetve in­dulnak el ők tizennyolcán, az óvo­dában most már utolsó körútjukra. Élbúcsúznak kedves játékuktól, a sze búza, a kisebbik része rozs, árpa és zab. A már említett gyenge ter­més ellenére viszonylag jól teljesí­tették eddig a dolgozó parasztok adógabona beadási kötelezettséglüket is. Adógabona címén a megye raktá­raiba 1208 vagon gabonát adtak be a parasztok, pontosan 100 vagonnal többet, mint az elmúlt év hasonló időszakában. Ha hozzávesszük a fel­soroltakhoz azt a gabonamennyisé­lyezést •— 200 ponttal — a Tolnai Ruházati KTSz dolgozói nyerték el, a második helyezett a Tolnai Föld­művesszövetkezet 35,8 ponttal, har­madik pedig a Tolnai Asztalos és Mázoló KTSz 18,8 ponttal. A versenyzászlót és a pénzjutal­mat ünnepélyes keretek közt adták át szombat este, utána a dolgozók halvacsorán ünnepelték meg ered­ményes munkájukat. Nübl József lődésügyi osztálya most elhatározta, hogy tanácskozásra hívja össze a vidék népművészeit, néprajzi szak­embereit és magángyűjtőit. A ta­nácskozást a tervek szerint Döbrö- közön, az egyik legnagyobb és ha­gyományokban leggazdagabb Kapos menti községben tartják meg. türelmes óvónéniktől, körüljárják a homokozót, a kis virágos kertet — amit annyiszor segítettek megr öntözni. Körbeállnak az udvaron és most az új útra térőknek az »itthonma- radók« egy-egy szál vörös szegfűt adnak át. Váratlanul zokogni kezd egyik kisfiú és elcsukló hangon kéri a meghatódása miatt távolabb húzódott vezető óvónénit, hogy ne haragudjon rá, amiért olyan sokat rosszalkodott. Ragadós a sírás és érdekes, hogy inkább a fiúknál. A dajka néni, a gyerekek kedvessza- vú Erzsi nénije velük sír, egyen­ként búcsúzik tőlük. Felkészült a fényképész. gyors elrendeződés; Utána még egyszer búcsúzkodnak, /-zinte érezhető az elfogódottság nagyoknál és kicsiknél egyaránt. Gyors hangulatváltozás, többen már ismét mosolyognak, örülnek a nagyok, hogv mehetnek az iskolá­ba — némelyik ennek hangot is ad —, a kis óvodások meg kissé irigy­kedve néznek rájuk. Elcsendesül az óvoda, hazafelé indulnak a kisfiúk és kislányok szüleikkel együtt, hogy majd a ta­nítás kezdetekor az óvónéni és anyuka kíséretében elmenjenek az iskolába. Elindulnak egy új úton, megteszik az első lépéseket az »életbe« való induláshoz, ahol bi­zony nemcsak játékból áll az élet, hanem az eddiginél nagyobb lesz a felelősség és a tennivaló. Somi Benjaminné get is, amit az állami gazdaságok szállítottak eddig az állam raktárai­ba, akkor kitűnik, hogy több mint 4 és félezer vagon gabonát szállítottak be az állam raktáraiba a megyében. Régi versenyformát elevenítettek! fel néhány hónappal ezelőtt a Simon tornyai Bőrgyárban, az üzemrészek közti vetélkedést. Termelési tanács­kozásokon vitatták meg és fogadták el a dolgozók a versenyfeltételeket, melyeknek minden egyes pontja a gyár, üzemrészek előtt álló legfon­tosabb feladatokra, főként a gazda­ságosabb termelésre mozgósít. A versenyben — amelyet negyedéven­ként értékelnek — legjobb eredményt elérő részleg birtokosa lesz az „Él- műhely" címnek, dolgozói között hét­ezer forint jutalmat osztanak szét. A közelmúltban értékelték a ver­seny második negyedévi eredmé­nyeit. Ennek alapján az elmúlt negyed­évben a Meszes lett az „Élmű- hely” a gyárban. A jó műszaki szervezés és irányítás mellett elsősorban a munkafegye­lem megszilárdításának köszönhetik az elsőséget a részleg dolgozói. Ez nemcsak a versenyfeltételek első pontjánál, a munkafegyelemnél ho­zott „jó pontokat’’ — a negyedév alatt összesen egy igazolatlan hiányzás és Megyénkben 120 színjátszó együt­tes és közel kétezer népi színjátszó készül az őszi és téli idényre. A leg­több együttes már elkészítetté ter­vét, sőt több helyen megkezdődtek a próbák is. A bonyhádiak, akik a nyár folyamán is számos előadást tartottak a környező községekben, Fehér Klára: »Nem vagyunk angya­lok« című vígjátékát tanulják, Te­velen a »Bujócska«, Pakson »A szép 23 perc késés fordult elő a műhely­ben — hanem kedvezően befolyásol­ta a többi feltétel teljesítését is. Évek óta jelent komoly problé­mát az egész gyárban a munka­idő kihasználása. A Meszesben is szinte rendszer volt korábban, hogy fél vagy negyed órá­val is előbb hagyták abba á munkát a munkaidő végét jelző dudálás már „teljes készenlétben’’ talált minden­kit, a blokkoló óránál. Nem volt könnyű ennek megszüntetése, sokszor esett róla szó termelési értekezlete­ken, de a műszaki vezetők, pártta­gok, szakszervezeti bizalmiak egyé­nileg is elbeszélgettek erről a dolgo­zókkal, míg sikerült elérni, hogy „fújásig” dolgozzék mindenki. Meg­szüntették a munka közbeni cigaret­A Szekszárdi Sport- és Játéküz­letbe a napokban érdekes, új sport- felszerelés érkezett. Az ecidig isme­Juhászné« című operett kerül bemu­tatásra. A bonyhádi cipőgyár és zo­máncgyár színjátszói közös csopor­tot alakítottak, s a közös együttes bemutatja a »Két szerelem« című operettet. Ugyanakkor a bonyhádi járási művelődési ház színjátszói az ősz folyamán is előadják Kodolányi János drámáját, a nagy sikert ara­tott »Földindulás«-t. taszüneteket is, -ami indokolt, hiszen a műhely nedves, nincs tűzveszély, el lehet a gépek mellett is szívni a cigarettát. Az eredmény: 14,5 százalékkal volt magasabb a negyedévben — a korábbi időszakhoz viszonyítva !— az egy munkaóráira eső ki­menő sómentes kg, tehát a ter­melékenység. Ennek jelentősége nem csak az üzemrész és annak dolgozói számára nagy —i magasabb termelékenység több bért is jelent —, hanem az egész gyár részére is, hiszen jelenleg szűk a gyár meszes-kapacitása, az itteni termeléstől függ, mennyit tudnak feldolgozni a többi részlegek. Az új „Élműhely” dolgozói tehát megérdemelten kapták a kitüntető címet és a pénzjutalmat. rétién sporteszközöket gyűjtő néven »tollabdajátéknak« nevezik. A »tollabdajáték« tulajdonképpen a teniszhez hasonló. Óriási előnye, hogy 6x6 méter nagyságú terem is megfelel hozzá télen játéktérnek. A garnitúra ára 155 forint. Az ol­csó felszerelés lehetővé teszi, hogy megyénk fiataljai már az általános iskolákban megismerkedjenek a te­niszsport testvérével, a »tollabda- játékkal«. A diafilm-ellátás is megjavult az utóbbi időben. A Szekszárdi Sport- és 'Játéküzletben több mint 100 faj­ta tanulságos kis diafilmet lehet ma már kapni a diafilm vetítőgép tulaj­donosok legnagyobb örömére. A 36 ezer négyzetkilométer — te­hát Dunántúl területénél valamivel nagyobb — Tajvan szigetét, valamint a kínai partvidék előtt fekvő Kimoj és Macu szigetcsoportokat az ameri­kai militaristák által támogatott reakciós csangkajsekista klikk csa­patai tartják megszállva. A kínai partvidék előtti szigetcsoportokról a csangkajsekista tüzérség provoká­ciós célzattal rendszeresen lövi a partmenti vámosokat és falvakat. Jelmagyarázat: A) A Távol-Kelet áttekintő tér­képe. 1. Az USA igazgatása és befo­lyása alatt álló országok, 2. A Brit Nemzetközösség terü­letei. 3. Pozitív semlegességet foly­tató távolkeleti országok. B) Tajvan szigete és a vele szem­ben elterülő kínai partvidék. 4. Az amerikai VII flotta. 5. Hadikikötők Tajvanon. 6. Amerikai és csangkajsekista légitámaszpontok. I. A Kimoj szigetek, Tajvan előre­tolt bázisa. (TERRA) Äz USÄ „közvetett" intervenciója a Távol-Keleten A Ruházati KTSZ az első a tolnai szövetkezetek versenyében Tanácskozásra készülnek a kaposmenri népművészek és néprajzosok „Óvodánktól elbúcsúzunk szépen...66 Késsülnek as őssi és téli idényre megyénk ssinjátssői „TolS&bdajáíék66 és százfajta diaítlm

Next

/
Oldalképek
Tartalom