Tolna Megyei Népújság, 1958. augusztus (3. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-02 / 181. szám
2 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1953 augusztus 2. 35 milliárd forint értékű munkát végez az építőipar a hároméves tervben Ülést tartott as Építők Ssaksxervesete Pénteken délelőtt ülést tartott az Építő Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezetének Központi Vezetősége. A napirend első pontjaként Kilián József, az építésügyi miniszter első helyettese tájékoztatta a Központi Vezetőséget az építőipar hároméves tervéről és az 1958. évi tervfeladatokról. Elmondotta, hogy az építőiparnak a hároméves tervben körülbelül 35 milliárd forint értékű építési—szerelési munkát kell elvégeznie. Ez azt jelenti, hogy 1960-ban körülbelül 20 százalékkal többet kell termelnie, mint 1957-ben. A terv 3500 uj általános iskolai és 20 középiskolai tanterem építését írja elő. Az előirányzott 110 ezer lakásból évenként körülbelül 37 ezret kell felépíteni. A többi legfontosabb feladat: a kohászati üzemek rekonstrukciójának építési munkái, a Duna Vasmű építésének folytatása, a dieselesítés- sel kapcsolatos építkezések, tiszapal- konyai, pécsújhegyi, az ajkai, az oroszlányi hőerőmű, a székesfehérvári alumínium présüzem, a tisza- menti vegyiművek, a miskolci 550 vagonos hűtőház, a békéscsabai hűtőház építése stb. Az építőanyagipar termelése 22.4 százalékkal fejlődik. A termelésnövelést 753 millió forintos beruházás fedezi. Bodrogkeresz- túron falazóblokkgyár létesült. Az idei feladatok között megemlítette a miniszter első helyettese, hogy 1958-ban 11240 (lakás építősét) kell befejezni. A vállalatok ezenkívül még körülbelül 600 lakás befejezését vállalták. Fokozni a lakásépítések ütemét, mert a tervet csak így lehet teljesíteni Hiány mutatkozik bizonyos szakmunkásokban. Ezért szükség van rá, hogy például a kőfaragóknál és a nyílászáró szerkezeteket készítő lakatosoknál néhány hónapra bevezessék az 56 órás munkahetet. A beszámolót követő vita sok „ó javaslattal és hasznos bírálattal járult hozza a tervek végrhajtásának előkészítéséhez. Nuri Szaid támadást tervezett Szíria ellen Volt iraki miniszterek vallomásai Kairó (Uj Kína). A megdöntött Nuri Szaid-kormány minisztereinek vallomásaiból kitűnik, hogy az Egyesült Államok közvetített Irak és Izrael között és összeegyeztette a két ország politikáját a bagdadi paktum keretében — jelenti az As Saab bagdadi tudósítója. Az az előzetes vizsgálat, amelyet Fadel Dzsamali, Tef- vik Hadidi és Ali Gavdat Ajubi volt iraki miniszterelnök és más iraki poltikusok ügyében folytatnak, feltárta, hogy Nuri Szaid azért akart iraki csapatokat küldeni Libanonba, illetve a már ott lévő iraki csapatokat megerősíteni, hogy támadást indítson Szíria ellen. Az iraki fejlesztési tanács ügyében folytatott vizsgálatnál kiderült, hogy a tanács költségvetésének 70 százalékát a külföldi tisztviselők és a volt királyi család tagjainak javadalmazására fordították. A vallomásokból kitűnt, hogy Nuri Szaid tanácsolta Edennek Egyiptom megtámadását egy Fejszál király tiszteletére rendezett fogadáson, amikor a Szuezi-csatorna államosításának híre megérkezett. Azt mondotta Eden-nek, hogy Nasszer fenyegeti Irakot és más arab országokat, tehát meg kell ragadni ezt az alkalmat, hogy azonnal megsemmisítsék. Nehru feltűnést keltő be§zéde a csúcsértekezlet feladatairól Delhi (Reuter) Nehru indiai miniszterelnök Delhiben egy gyűlésen mondott beszédében hangoztatta, hogy ha megvalósul a csúcsértekezlet, akkor annak legelőször azzal kell foglalkoznia, hogy kivonják a külföldi csapatokat Libanonból és Jordániából. A kormányfői értekezletnek — folytatta Nehru — másodsorban módot kell találnia arra, hogy a jövőben biztosítsák ennek a két országnak teljes függetlenségét. A válságot csak úgy lehet megoldani, ha szavául tolják, hogy Jordánia és Libanon nem kötelezett” ország marad. Az indiai miniszterelnök a továbbiakban hangoztatta, hogy meggyőződése szerint augusztus közepén Európában tartják majd a Közép- Kelet kérdésével foglalkozó kormány fői értekezletet. Nem tudja megmondani — folytatta —, hogy ki venne részt egy ilyen értekezleten, de Indiát megemlítették, ö (Nehru) nem akarja magát ráerőszakolni az értekezletre, de ha meghívják és ha mindkét fél kívánja, akkor részt vesz azon. KIS HÍREK A NAGYVILÁGBÓL ÚJ GYÓGYMÓD: A HIDROIONIZÄCIÖ Az orvosok jól tudják, hogy az ionizált levegő gyógyító hatást gyakorol a hipertóniás és a reumatikus betegségekben szenvedőkre. Ez az elv vezérelte J. Csernyjavszkij szovjet professzort, amikor olyan berendezést szerkesztett, amely mesterséges ionizált teret hoz létre, s így bárhol lehetővé teszi a beteg kezelését. A professzor nemrégiben a tas- kentffi Itextilkombinát polik|linikátján bemutatta hidiroionizátorát, amelyet tréfásan „a fürgeség akkumulátorának” nevezett. A berendezés két, egymásfölött elhelyezett edényből áll. Az alsó két, a felső pedig egy méter átmérőjű. Az alsó edény közepéből 2 atmoszféra víz tör fel, amely a felső edényben „fezétporlad’1 és ionokkal telíti a levegőt. A betegek 25—30 per cet töltenek kényelmes karosszékeikben a gép mellett. Egy-egy beteg átlag 15 kezelést kap. IBOLYÁNTÚLI SUGARAKKAL GYÓGYÍTJÁK AZ AGYRÁZKÓDÁST A szovjet tudósok egy csoportja O. Vilcsur professzor vezetésével új gyógyítási eljárást dolgozott ki. Az Az új gyógymódot eddig több mint 100 betegen próbálták ki, s a kísérletek azt bizonyították, hogy a fenti eljárások nemcsak gyorsabb, hanem hatásosabb gyógyulást biztosítanak. HAJÓCSAVAR NYLONBÓL Egy dán cég újabban nylon hajó- csavarokat állít elő. Ezeket legfőképpen halászhajók gyártásánál használják. Súlyuk jóval kisebb, mint a fémötvözetekből készült hajócsavaroké, ezenkívül az az előnyük, hogy külső sérülésekkel szemben sokkal ellenállóbbak, nem beszélve arról, hogy a nylont a tengeri folyondárok és kagylók messze kerülik. A LENGYEL ELLENÁLLÁSI MOZGALOM KÖLTÉSZETE Varsóban „Az ellenállási mozgalom könyvtára” sorozatban a közelmúltban megjelent „A lengyel illegális költészet antológiája.’’ A kötet W. Broniewski 1939-ben írt „Feltűzni a szuronyt!“ című versével kezdődik és E. Osmanczik 1945 áprilisában keltezett „Berlini levelek” című versével zárul. Az antológia 120 költő verseit és több névtelen partizán-költő műveit tartalmazza. A versek legnagyobb része a háború éveiben illegális agyrázkódást szenvedeti) betegeket folyóiratokban jelent meg. a sérülést követő napon ibolyántúli sugarakkal kezelik. Ezzel párhuzamosan az „aktív ágynyugalom” meg teremtése érdekében gyógytornát végeztetnek a betegekkel. Az antológiába olyan költői művek is bekerültek, amelyeket szer zőik a háború idején Lengyelország határain túl írtak, de rendkívül népszerűek voltak Lengyelországban. Anglia elismerte az iraki kormányt London: (AFP) Az AFP jelentése szerint az angol külügyminisztérium bejelentette, hogy Nagy-Britannia hivatalosan elismerte az új iraki kormányt. Lemond-e a libanoni kormány ? Beirut: (AP) Wilton Yynn, az AP tudósítója írja: Szarni Szolh miniszterelnök kormánya hírek szerint pénteken ösz- szeült, hogy eldöntse lemond-e azonnal vagy hivatalban marad mindaddig, amíg az elnökké választott Sehab tábornok át nem veszi hivatalát. Sehabot Szarni Szolh elkeseredett tiltakozása ellenére is megválasztották. Az új elnök azonban csak szeptember 24-e után kezdi meg hivatalos ténykedését. Ha Szolh lemond, az annyit jelent, hogy megszűnt a nyugattal leginkább rokonszenvező arab kormány. Amerikában élesen bírálják a hírszerző szolgálatot London: (MTI) A Newsweek washingtoni szerkesztőségének jelentése szerint a törvényhozás új ülésszaka során a legélesebben fogják bírálni az Egyesült Államok központi titkos hírszerző szolgálatát. A legutóbbi válság mindkét párt törvényhozóit meggyőzte arról, hogy a hírszerző szolgálat fölé szigorú ellenőrző bizottságot kell állítani. A törvényhozók hangoztatják, hogy a szolgálat teljes csődöt vallott számos fontos esetben: többek között a szputnyikok, a Nixon- ellenes dél-amerikai zavargások és az iraki forradalom ügyében is. A törvényhozók tudni akarják, mekkora évi költségvetéssel dolgozik a szolgálat (A találgatások körülbelül 380 millió dollárról beszélnek — MTI Szerk.) és hogy ebből az összegből mennyit pocsékolnak el teljesen haszontalanul. oíoiobobcdbcdecdecdi A lottó e heti nyerőszámai: 4, 36, 51, 69, 72 ■ 010Í090Í0101010 •• Ülést tartott a Magyar Nők Országos Tanácsa A Magyar Nők Országos Tanácsa pénteken ülést tartott az Országház vadásztermében. Erdei Lászlóné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke számolt be a nőmozgalom egy éves munkájáról és feladatairól. Megállapíthatjuk, — mondotta —, hogy megnövekedett a nők érdeklődése a politikai és gazdasági kérdések iránt. Munkásasszonyok, parasztasszonyok és értelmiségi pályán dolgozó nők egyaránt legjobb tudásukkal vesznek részt a jobb életet jelentő szocialista társadalom építésében. A magyar nőmozgalom egészségesen fejlődik. 2669 helyi nőtanács, köztük 2500 falusi és városi, 22 budapesti kerületi, 128 járási és 19 megyei nőtanács működik. Az üzemek és hivatalok többségében is megalakultak a szakszervezeti nőbizottságok, a földművesszövetkezetek mellett 2400 nőbizottság tevékenykedik. A nemzetközi kérdések iránt eddig még soha nem tapasztalt érdeklődést tanúsítanak a nők. A nőtanácsok többszáz békegyűlést, békebeszélgetést és találkozót rendeztek, ismertették a moszkvai békekiáltványt. Különösen fontos állomása volt ennek a munkának a felkészülés a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség IV. kongresszusára: csaknem egymillió aláírást és üzenetet gyűjtöttek és juttattak el a kongresszusra. A nőmozgalom másik fontos feladata a párt- és kormányhatározatok ismertetése és végrehajtásuk támogatása, ezért az üzemekben megbeszélték, hogy a jobb élet megteremtésének fontos eszköze a munka- fegyelem és a takarékosság. A nőtanács országos takarékossági bizottsága most dolgozza ki a nőmozgalomra váró feladatokat az eredményesebb takarékosságért. — A falusi nőtanácsok és a földművesszövetkezeti nőbizottságok a párt és a kormány mezőgazdasági politikáját, a termelés növelését és a mezőgazdaság szocialista átszervezését segítik. Ismertették a párt agrártéziseit és az ezekből a nőkre háruló tennivalókat. A közeljövőben széles körben ismertetjük a termelőszövetkezetek asszonyainak jogait. Ezért vándor jogi bizottságokat alakítunk. Mindent megteszünk azért is, hogy a termelőszövetkezetekben a szociális alapok felhasználásával, bölcsődékkel, napközi otthonokkal, mosodákkal, közös étkeztetéssel könnyítsük meg a dolgozó asszonyok munkáját. A közeljövőben összehívják a termelőszövetkezeti nők országos tanácskozását. — Nagyon kevés még mindig a női vezető, itt most a tettek idejének kell elkövetkeznie. Meg kell néznünk, kik alkalmasak a vezetésre és harcolnunk kell, hogy mind az állami, mind a gazdasági vezetésben helyet foglalhassanak a rátermett nők. Erre kötelez a pártkonferencia határozata is! A továbbiakban foglalkozott a szülői munkaközösségek és a nőtanácsok kapcsolatával, majd hangoztatta, hogy a nőtanácsok a gyermek és ifjúságvédelmi tanáccsal együtt dolgoznak és különösen szép eredményeket értek el az államilag gondozott gyermekek patronálásában, valamint a Gyermekvárosért akcióban, amelynek során négymillió forint gyűlt össze. ESEMÉNYEK SOROKBAN London: (Reuter) Pénteken több angol lap diplomáciai tudósítója élesen bírálta de Gaulle tábornok magatartását a csúcsértekezlet ügyében. A szabadelvű News Chronicle diplomáciai tudósítója jelenti, hogy a tábornoknak Hruscsov miniszterei- Inőkhöz intézett levele leleplezi a nyugati szövetségben „tátongó rést”. A tudósító hozzáteszi: „Igaznak bizonyult az az aggodalom, amely de Gaulle hatalomra jutásakor nyilvánult meg, hogy a tábornok ismét tüske lesz a nyugati szövetség testében.” * Washington: (Reuter) A Washington Post pénteki számában azt követeli, hogy Amerika új politikát kezdeményezzen a közép-keleti kérdésben. Fuad Sehab libanoni elnökké választása egy kis lélegzetvételhez juttatja az Egyesült Államokat — írja a lap —, de ez csak az) első és a legkönnyebb a problémák között ... ( A New York Times azt írja a csúcsértekezlettel foglalkozó vezércikkében, hogy a Biztonsági Tanácsra vár az a feladat, hogy megállapítsa, ki üljön össze és hol, valamint azt, hogy miről legyen szó. Nehru miniszterelnök már bejelentette, hogy ott szándékszik lenni és a Szovjetunió az arabok részvétele mellett száll síkra. Ebben az esetben más érdekelt országokat, különösen Törökországot, Iránt, Pakisztánt és Izraelt szintén nem lehet kihagyni. Ez pedig könnyen olyan tömeggyűlésre vezethet, amilyent a Szovjetunió már régóta követel, de Hazatért a harmadik szovjet déli-sarkvidéki expedíció Moszkva: (TASZSZ) Az Ob Diesel-elektromos hajó több mint negyvennégyezer mérföldjnyi utat tett meg tízhónapi kutatómunkája alatt a harmadik szovjet déli-sarkvidéki expedíció keretében. A hajó rendkívül érdekes útjáról. V. Kort profesz- szor, az expedíció vezetője számol be a Vodnij transzport (Vízi közlekedés) c. lapban. A tudományos kutatók a hajón útközben, valamint tudományos kutatóállomásokon egyaránt, igen értékes munkát végeztek. Mélyvizi megfigyeléseket folytattak 155 megfigyelő állomáson a Csendes-óceán délUsarkvidéki területén. Több mint háromezemyolcszáz vízpróbát hoztak magukkal az óceán különböző mélységű szintjeiből. Több mint háromezer különféle halfajtát gyűjtöttek össze kutatási célokra. A gyűjtött anyag és a megfigyelések elsődleges feldolgozása most folyik, de máris megállapítható, hogy az expedíció jelentősen hozzájárult a nemzetközi geofizikai év programjának megvalósításához. az Egyesült Államok mindig ellenzett. * Párizs: (Reuter) De Gaulle tábornok csütörtökön este tekintélyes adó kát vetett ki a jachtok, versenylovak, vidéki kastélyok és nyaralók tulajdonosaira. Rendkívüli adót vetett ki a vállalatok tavalyi profit-f jára is, ugyanakkor felemelték a benzin árát és a tömény szeszesitalokét. Kairó: (Reuter) A közép-keleti hír- ügynökség közölte, hogy Chamoun libanoni elnök a jövő héten az Egyesült Államokba utazik, miután Fuad Sehab tábornokot megválasztották Libanon köztársasági elnökévé. * Párizs: (Reuter) Franciaország új alkotmányának tervezetét őszei országos népszavazásra bocsátják. A szavazócédulán a következő kérdés lesz: „Helyesli-e az alkotmányt, amelyet a köztársaság kormánya javasol.” Ezt a francia minisztertanács csütörtök este tartott teljes ülése határozta el. Augusztus 17. után a kormány végleges formábaj önti az alkotmány szövegét és a népszavazást szeptember 29-én vagy október 5-én tartják. Új gyárak Kínában Tunghua városban (Csilin tartomány) új, közepes kapacitású kohászati kombinát épül. Az év végére már két kohót üzembe helyeznek! A kombinát építését 1960-ra fejezik be. Az új iparvállalat évente 1 200 000 tonna öntöttvasat, 600 000 tonna acél- rudat, 500 000 tonna hengerelt árut, 1 200 000 tonna kokszot és 400 000 tonna műtrágyát állít majd elő; ♦ Csangcsun városában új traktorgyár épül, amely üzembehelyezése után, évente 7—10 000 traktort gyárt, s így jelentősen meggyorsítja Csilin tartomány mezőgazdaságának gépesítését. A gyárat 1959 elején helyezik üzembe, s már abban az évben 5000 traktort állít elő.