Tolna Megyei Népújság, 1958. augusztus (3. évfolyam, 180-205. szám)

1958-08-05 / 183. szám

4 TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG 1958 augusztus 5. SPURT Jól sikerült a Falusi Dolgozók Szpartakiádjának megyei döntője Öt új megyei szpartakiád csúcs született Elérkezett a falusi sportolók szá­mára oly nevezetes nap: a Falusi Dolgozók Szpartakiádjának megyei döntője. Úgyszólván a megye vala­mennyi községében már a kora reg­geli órákban készültek a versenyre. Ott, ahol a közlekedés rossz volt, már szombat este a járási székhelyekre érkeztek a versenyzők. Vasárnap kora reggel a járási székhelyekről autóbusszal szállították a sportolókat Szekszárdra. Reggel 8 órakor a Sztá- lin-téren már gyülekeztek a sporto­lók és 9 óra után elkezdődött a felvo­nulás a Sztálin-térről a sportpályáig. Kétszáznegyven sportoló egyöntetű öltözetben, piros és nemzeti színű zászlókkal — elől a KISZ megyebi­zottság százlajával — vonult végig a városon a sportpályára. Járásonként álltak fel a sportolók a pályán, ahol a sportolók feszes vigyázzállása mel­lett a Himnusz hangjainál húzták fel az árbocra a zászlót. Az ünnepé- lyes megnyitó után, melyet Metz István, az ifj. sportbizottság elnöke tartott, - elkezdődtek a küzdelmek. A hangosbeszélő már szólította is a versenyzőket. Elsőnek a férfi 100 méteres síkfutás időfutamaira került sor, majd a forgatókönyv szerint percnyi pontosságra, egymás után következtek a versenvszámek. Meg­lepetés is akadt bőven. Falusi fiatal­jaink öt versenyszámban állították fel az új szpartakiád csúcsot. Szeleczki Mihály 100 méteren 11.7-es eredménye is új megyei csúcs. A régi csúcsot is ő tartotta 11.9-es eredménnyel, melyet tavaly ért el. Női távolugrásban Krémer Erzsébet (Nagydorog) 4.30 méterrel szintén új szparla- kiád csúcsot ért el. A régit Kurcsi Gabriella 4.16-al ta­valy érte el. Férfi távolugxásban Peterdi István (paksi járás) 5.75-el lett az első, mely szintén új megyei csúcs. A régit Harsányi László tar­totta 2 év óta, mely eredmény 5.70. Súlylökésben a dunaföldvári Kun János a ta­valyi megyei csúcsait 11.38-tról 12.37-re javította. Női 100 méteren Szitkovics Mária 14.4-es eredménnyel lett első, s ezzel öt tized másodperccel javította a régi csúcstartó — Héjas Júlia eredmé­nyét. A 400 méteren is a paksi já­rás szerezte meg az új csúcsút. Két éve Forrai Júlia 80.3 eredménnyel győzött, melyet vasárnap Ender Te­réz 79.8-ra javított, tehát ez a megyei csúcs is öttized másodperccel jobb, mint a két év előtti. Női magasugrásban Semmelveisz Erzsébetnek ugyan nem sikerült új csúcsot elérni, ellenben a tavaly győztes Huber Éva 130 centi- méteres csúcsét beállította. Röplabdában is hatalmas küzdel­mek voltak és végül a nőknél a gyön- ki, a férfiaknál a tolnai csapat sze­rezte meg az első helyet, mely jogo­sítja őket arra, hogy részt vegyenek a szolnoki országos döntőn. Férfi ke­rékpárban is a várt eredmény szü­letett. Elsőnek Patai István ért célba, míg második szintén a szek­szárdi járásból Balogh János lett. A nőknél Sebestyén Irma lett az első és a második esélyes Greschner Gizella a cél előtt 4 kilométerrel bukott gép­törés következtében. így második­nak a gyönki járás versenyzője ért be. A verseny végén a sportolók újra gyülekeztek a pályán és megkezdő­dött az I., II., III. helyezettek díjazá­sa. Kardos György felolvasta az ered ményeket és a versenyzők a győzel­mi emelvényre álltak, ahol Metz Ist­ván, a Megyei Ifjúsági Sportbizottság elnöke kívánt szerencsét a verseny­zőknek és nyújtotta át az érmeket. Az ünnepélyes befejezés után a ver­senyzők közös ebéden vettek részt a Szabadság-szálló nagytermében. A sportolók még itt is a verseny „lázá­ban’* 1 égtek. Például a kerékpárosok első helyezettjei, Patai István és Se­bestyén Irma „tapasztalatcserét’’ tartottak, de a tornászok is egymás mellé ültek. Hiába, a verseny után is lehet tanulni. Négy óra felé járt az idő, amikor a sportolókat szállító autóbuszok el­indultak a megye különböző részeibe. Elmúlott ez a nagy nap is. Jól sike­rült és reméljük a győztesek a Szol­nokon megrendezésre kerülő országos döntőn is megállják versenyzőink helyüket. A szpartakiád verseny részletes eredményeit és annak értékelését la­punk holnapi számában közöljük. Néhány szó a járási bajnokságokról A napokban értekezletre gyűltek össze a járási TST-elnökök és meg­tárgyalták a járási bajnokságok megszervezésére lapunk hasábjain megjelent javaslatot. A javaslat el­len többrendbeli kifogással éltek és a többség odanyilatkozott, hogy já­rási bajnokságot kell rendezni. Ennek a véleménynek is készség­gel adunk helyet, leszögezzük azon­ban azt, hogy változatlanul várjuk az érdekelt sportkörök hozzászólá­sait is. A hozzászólások megkönnyí­tése érdekében megjegyezzük, hogy a JTST-elnökök értekezlete után kb. három javaslat közül kell majd dön­tenie a szövetségnek. E három javaslat a következő: 1. A járási határokhoz ragaszkodó járási bajnokság. 2. Hat csoportos járási bajnokság, azonban olyképpen, hogy egyes sportkörök felmentést kaphatnak a saját járásuk bajnokságában való részvétel alól és engedélyt kaphat­nak arra, hogy a szomszéd járás baj­nokságában vegyenek részt. Ez eset­ben gondoskodni kell az osztályozó mérkőzések lebonyolításának a rend­szere kidolgozásáról, mert a járási bajnokok közül valamennyi nem juthat fel, legfeljebb csak két vagy három csapat. 3. Nyolc vagy kilenc csoportos já­rási bajnokság az utazási körülmé­nyeknek a legszigorúbb figyelembe­vételével. (Természetesen ennél a ja­vaslatnál is elkerülhetetlen, hogy egyes csapatok a körzet szélére ke­rülnek és hasonlíthatatlanul nehe­zebb helyzetben lesznek, mint azok, amelyek a körzet közepén foglalnak helyet. Pl. Dombóvár is mindig ked­vezőbb helyzetben lesz az NB Hi­bán mind a bajai, mind pedig a nagykanizsai csapatoknál. Ebben a kérdésben az a döntő, hogy a beosz­tás a csapatok hány százalékának jó, hány százalékának rossz. Annál jobb a bajnoki rendszer, mennél inkább figyelembe veszi a csapatok érdekeit és mennél kevesebb azoknak a csa­patoknak a száma, amelyeknek nin­csen ínyére a beosztás.) Ez utóbbi ja­vaslatunk megtételekor kifejtettük, hogy a hat-nyolc részvevővel meg­rendezendő járási bajnokság győzte­sei további körmérkőzésen vesznek részt és csak annak a győztese jut majd fel a megyei bajnokságba. Ez esetben azonban nem osztályozó mérkőzésről van szó, mert a járási bajnokság befejezése után a bajno­kok részvételével sorrakerülő két­fordulós pont- és gólarányra menő küzdelem már nem viseli magán az osztályozó mérkőzések jellemvoná­sait és a küzdelmeknek a végén nem a viszonylag leghiggadtabb, hanem valóban a legjobb csapat kerül fel a megyei bajnokságba. Szó esett a JTST-elnökök értekez­letén arról is, hogy a Labdarúgó Al- szövetség miért kéri be a megyéhez a nevezéseket. Semmi esetre sem azért, mintha a járási bajnokságokat a megye kíván­ná lebonyolítani. Éppen az elmúlt esztendő mutatta meg, hogy mennyi­re szükséges ezen a téren a decentra­lizáció. Inkább arról van szó, hogy a megyei alszövetség látni kívánja, hogy hány nevezéssel lehet számol­ni a járási bajnokságban és nem utolsó sorban a nevezések száma dönti majd el azt, hogy a szövetség elnöksége miként foglaljon állást; Éppen ezért valamennyi, a bajnok­ságban indulni szándékozó sportkör, ha késve is, de azonnal juttassa el nevezését a szövetséghez. Itt jegyezzük meg azt, hogy a me­gyei alszövetség, amely várja a já­rási alszövetségek megalakulását és azok jelentkezését a megyei alszövet- ségnél, valóban megtehette volna azt, hogy nem törődik a járási baj­nokságok lebonyolításának a módjá­val. Ez esetben azonban nem lehet­ne egyöntetűséget biztosítani a me­gyében, másrészt pedig a szövetség nem akar az elmúlt esztendőnek a hibájába esni és valóban minden vé­lemény meghallgatásával, minden körülmény mérlegelésével igyekszik majd a járási bajnokságok ős a fel­jutás rendszerét meghatározni oly­képpen, hogy az a többség vélemé­nyével megegyezzék. Szekszárdi Dózsa—Bonyhádi MTE 6:1 (1:0) Szekszárd, 600. néző. Vezette: Me­cseki. Szekszárdi Dózsa: Gajdos — Kázmér, Hellebrandt, Bátori — Ihász, Vass — Dósai, Csapó, Bese­nyő, Dömötör, Novák. Bonyhád: Váll — Pálos, Horváth, Major — Hege­dűs, Péter — Fláding, Pataki, End- rődi, Szabó, Váradi. Az első tíz perc esemény nélkül telik el. Az első ko­moly akciót a 11. percben látni; Ihász, Besenyő, Csapó, Dósai a lab­da útja. Dósai szépen elhúz a szélen és szép beadását Besenyő a felső sa­rokba küldi. 1:0. (Szép akcióból szü­letett a gól.) Két perc múlva újabb gólt érnek el a hazaiak, de les cí­mén érvénytelen. A bonyhádiak me­zőnyben szépen tologatnak, bár já­tékukon látni, hogy azt nem veszik túl komolyan. A 20. percben a hát­véd Major felviszi a labdát és 25 méterről küldött éles lövése a felső sarok mellett közvetlen jut ki. Újból változó mezőnyjáték következik, ahol a vendégek kezdeményeznek többet. A 28. percben Endrődi jé labdát küld Fládingnak szélre, aki­nek lövése a kapufa éléről jut visz- sza a mezőnybe. (Nagy helyzet.) Két perc múlva újból a vendégek érhet­nének el gólt, de Endrődi jó helyzet­ből is hibáz. A szünetben mindkét csapatban cserékre kerül sor. Gajdos helyett Tóth, Dósai helyett Kormos áll be. A bonyhádiaknál Pálos, Hegedűs, Váradi és Endrődi cserél Losonczi- val, Réderrel, Borsodival és Búzás­sal. A második félidő elején mind­járt a vendégek lendülnek táma­dásba és a második percben Réder — a hazaiak szabálytalansága miatt — 20 méteres szabadrúgást küld Tóth kapujára, de a labda a felső kapu­fáról jut kapun túlra. A hazaiak is próbálkoznak, de egyelőre nem sok eredménnyel. A 8. percben a vendé­gek kiegyenlítenek. Fláding, Heileb­randt »díszkísérete« mellett lő és a labda Tóth hasa alatt jut a hálóba; 1:1. Négy perc múlva Borsodi sza­bálytalankodik a 16-oson belül és a 11-est Kázmér értékesíti. 2:1. Két perc múlva Tóth helyett Jiling áll a kapuba, Tancz is beáll Csapó he­lyett. Ettől kezdve feljön a Dózsa, a 18. percben Besenyő, hat perc múl­va Tancz ér el gólt. Mindkettő a bonyhádi kapus hibájából esik A bonyhádiak még az eddiginél is gyengébben játszanak és a Dózsa teljesen uralja már a mezőnyt. A 35. percben Váll lábbal tisztáz, de a labda a Dózsa-játékosok elé kerül. A következő pillanatban már lövés is megy kapura, melyet Major kézzel húz le. A 11-est Dömötör értékesíti. A 40. percben a bonyhádiak szépít­hetnének az eredményen, de hat mé­terről is mellélőnek. A mérkőzés utolsó gólját — Váll jóvoltából — Tancz állítja be. 6:1. Ismét fellendülőben van a megye hangverseny élete Az 1957—58. hangversenyévad tapasztalatai II. közlemény. A zenei központok kialakításánál elsősorban Szekszárdra vár komoly feladat, ahol már hagyományai van­nak a hangversenyéletnek. Rajta kí­vül Bonyhád, Tamási, Paks és Dom­bóvár jön tekintetbe. A felsorolt községek közül Bonyhád és Tamási már tanújelét adta annak, hogy kész erre a szerepre. Az elmúlt hang­versenyévadban Bonyhádon két, Ta­másiban egy alkalommal került sor a szekszárdi alkalmakhoz hasonló hangversenyekre és mind a három est nagy sikerrel zárult. Itt a tárgyi feltételek is biztosítottak. Dombóvá- rott és Pakson már nehezebb a hely­zeti. Egyelőre ezekben a községek­ben hiányzik az a személy is, aki ilyen és ehhez hasonló hangverse­nyeket szervezzen, másrészt nincsen olyan köztulajdonban lévő zongora, amely alkalmas arra, hogy ilyen magas színvonalú zenei esten hang­szerül szolgáljon. Egy másik pozitívuma a megye 1957—58. évi hangversenyéletének az a körülmény, hogy a növendék- hangversenyek túlnőttek Szekszárd határain. Különböző nehézségek miatt egyelőre csak Bonyhádon és Tolnán került sor a legjobb nö­vendékeknek a hangversenyére, de ezek a hangversenyek megmutatták, hogy az ilyen zenedélutánok alkal­masak a tanulóifjúság érdeklődésé­nek a zeneművészetek felé fordítá­sára. Éppen ezért az a határozott terve a zeneiskolának, hogy a követ­kező hangversenyévadban Dombó- várott és esetleg Hőgyészen is sor kerül majd ilyen növendékhangver­senyek rendezésére. A pozitívumok felsorolása közben természetesen nem szabad elfeled­keznünk a Liszt Ferenc Kórus meg­alakulásáról és megerősödéséről sem. Szekszárdon az utóbbi években minden olyan próbálkozás, amely énekkar összehozását tűzte célul, csúfos kudarcba fulladt. Ismét a ze­neiskola, főképpen természetesen annak ének tanszaka oldotta meg a problémát és a zeneiskola keretei között létrejött kórus ma már a ko­moly művészi igényt támasztókkal szemben is megállja a helyét. A kó­rus létrejöttében nagyrésze van a pécsiek kitűnő kórusának is, akik­nek tavaly decemberi hangverse­nye komoly lendületet adott a szek­szárdi énekkar megalakulásának. A kórus különben Bodonyi Fe­renc vezényletével több ízben bebi­zonyította, hogy egészen nagy fel­adatok megoldására is képes. Külö­nösen, ha a tenorszólamot sikerülne Keresünk azonnali belépésre Dombóvár II. új üzemünkbe elektromos meghajtású tégla­ipari gépek kezelésében jártas g ép észt. Havi 1600—2000 Ft-os kerese­tet biztosítunk. Tolna megyei Téglagyári Egyesülés, Szek­szárd, Dózsa György út 3. Apróhirdetések TELJESEN új 350-es IZS motor- kerékpár sürgősen eladó. Szekszárd, Széchenyi utca 61. ELADÓ 1 db Sachs 100-as 15 000-et futott és 1 db ezüsttankos 125-ös Csepel. Érdeklődni: Tolna, Garay utca 5. 125-ös elsőteleszkópos ZETKA ge- nerálozott, dukkozott eladó. Tolna, Damjanich utca 13. KŐMŰVESEKET, ácsokat, náda- zókat felveszünk. Jó étkezést, ren­dezett munkásszállást biztosítunk. Jelentkezni lehet: Sárszentmihályi Sertéstenyésztő és Hizlaló. Sárszent- mihály kastély, írásban vagy szemé­lyesen. MEKÉNYESI „Biztos Jövő” Mtsz. eladja most generálozott, új gumik­i kai felszerelt 3 tonnás „Rába Super” tehergépkocsiját. Mtsz-nek hitel át­vállalással. megerősíteni és az együttes taglét­számát mintegy 20 fővel sikerülne felemelni, akkor felvehetné a ver­senyt az együttes az ország legjobb vidéki kórusaival is. Szép eredményekre tekinthet vissza a zeneiskola elmúlt hangver­senyévadban szerepelt gyermekkó­rusa is. Nem volna helyes, ha a ta­pasztalatok felsorolása alkalmával csak a pozitívumokról emlékeznénk meg. Bizony sok nehézséggel kel­lett megküzdeniök a rendezőknek. Elsősorban az anyagi nehézségekre gondolunk. A 8 hangversenynek a bevétele hiába közelítette meg a 25 000 Ft-ot, különösen a két rep­rezentatív hangversenynek, elsősor­ban természetesen a Kodály emlék­hangversenynek, (amelyen 80 tagú énekkar és 50 tagú zenekarról kel­lett gondoskodni), tetemes ráfizetése volt. Szerencsére azonban a megyei tanács elnöke és a megyei tanács művelődésügyi osztálya mind er­kölcsileg, mind pedig anyagilag tá­mogatta a hangversenyrendezés gondját vállaló Természettudományi Társulatot és zeneiskolát ugyannyi- ra. hogy végül is eltűntek a hiányok. A jövőben Szekszárdon a társa­dalom valamennyi rétegét be kell vonni a mozgalomba és el kell érni, hogy az érdeklődés az egyes ren­dezvények iránt 100 százalékos le­gyen. Értesülésünk szerint a Zene­művészek Szakszervezete kíván an­nak a mozgalomnak az élére állni, amely azt tűzte zászlajára, hogy „Legyen a muzsika mindenkié”. A zeneiskola tanulóinak szülei vala­mint a régi értelmiség képviselői mellett arra kell majd törekedni, hogy az új értelmiség, a munkásság és a parasztság képviselői is érdek­lődjenek a zenei rendezvények iránt. Ez természetesen nem megy máról- holnapra. Itt ebben a munkában megint a zeneiskolára támaszkodha­tunk, mert az intézet munkás és paraszt növendékein keresztül lehet majd megnyerni a hangversenyek ügyének a város munkás és paraszt dolgozóit is. Mindent egybevetve az 1957— 58-as hangversenyévad a nehézsé­gek ellenére is szép eredményekkel zárult és biztosak vagyunk abban, hogy az elmúlt évadban megindult fejlődés új eredményeket, nagyszerű forró hangulatú esteket fog majd produkálni az elkövetkező időben és megvalósul majd a szakszerve­zetnek az a célkitűzése is, hogy le­gyen a muzsika mindenkié. T. L, ISMERETLEN VAN DYCK-FEST- MÉNYT TALÄLTAK ROMÁNIÁ­BAN A nagyszebeni képzőművészeti csar nokban hosszú évekkel ezelőtt isme­retlen művésztől származó festményt találtak. A kép címe: „Cleopatra halála”. A szakértők évtizedeken át nem tudták megállapítani, hogy ki festette a képeket. A Román Képzőművészeti Akadémia restaurá­torainak most különleges eljárások­kal sikerült helyreállítaniuk a fest­ményt, amely visszanyerte eredeti ragyogó színeit és kivehetővé vált rajta Van Dyck aláírása is. A kép hitelességét a legkiválóbb nyugati Van Dyck-szakértők is megerősítet­ték. Az Alsóleperdi Állami Gaz­daság 1958. augusztus 8-án 9 órakor Dalmandon csikó- és lóárverést tart. SARAY FILMSZÍNHÁZ Augusztus 4—6-ig: llmirül az utca mesíl Színes szovjet film. Előadások kezdete: Vasárnap: 4, 8 és fél 9 órakor. Hétköznap: 6 és fél 9 őrsikor. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialtita Munkáspárt és a tanácsok lapja Felelős Kiadó: az MSZMP Végrehajtőblzettiága Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Szekszárd, Mártírok tere 15—17 Telefon: 20-10. 20-11 Szekszárdi Nyomda Telefon: 21-21

Next

/
Oldalképek
Tartalom