Tolna Megyei Népújság, 1958. augusztus (3. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-03 / 182. szám
8 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1958 augusztus 3. Szenvedélyes öregek A férj, Horváth József 77 éves, a felesége pedig 67 éves. Néhány hónap múlva ünnepük házasságuk 50. évfordulóját. Szekszárdon laknak, a Felső városban. Szenvedélyes öregek és ez abban mutatkozik meg, hogy szenvedélyesen óvakodnak a semmitevéstől, szenvedélyesen szeretik a szépet, a jót, az életet. Horváth bácsi szenvedélyesen szeret kertészkedni, szakmája, a bognár mesterség mellett. A ház mellett jókora kert van. Ennek egy részét szőlővel telepítette be már évtizedekkel ezelőtt. Sokszor szüretelt már az öreg tőkékről és bizony itt-ott már kezdenek kipusztulni, ö azonban minden tavasszal szorgalmasan pótolja a kiveszett tőkéket. A gyümölcsfák is elöregedtek már, amelyeket ő ültetett: némelyik az idén már alig hajtott zöldet, termést pedig egyáltalában nem hozott. Tehát a télen ki kell majd vágni — ezt egyébként el is határozta Horváth bácsi. De amikor ezt kijelentette, mindjárt hozzá tette azt is, hogy a tavasszal pedig újakat ültet a helyükbe. Maga szemzi, oltja a fákat. Ezek terméséből ő talán már nem is eszik (kívánom, hogy még ehessen), de talán le sem lehetne beszélni arról, hogy „fiatalítsa” a kertjét. Hiába, a szenvedély... Egy fiatal körtefán háromféle termés van: mindegyik fő ágán más és más fajta. Horváth bácsi három fajtát szemzett egy törzsbe és láthatóan sikerült is a próbálkozás. Az udvarban Horváth néni szenvedélyének az eredménye látszik: nagyon szereti a dísznövényeket, pontosabban az örökzöld növényeket. Kevés házban látni annyi örökzöld növényt, mint itt és valamennyiről leolvasható, hogy gondos kezek ápolják. Horváth néni öreg kezei. Pedig ez nem kis fáradságot jelent számára, mert neki már a járás is nehezére esik. Bent a szobában egy csomó kézimunkát mutat: ablakfüggönyök, ágyteflítők, asztaldíszek. Ezenkívül megmutat néhány kisbabát Valahol egy játékáru gyárban készültek, „modern külsőjük” van, ruhájuk azonban „népi’’ — sárközi népviselet. Horváth néni saját kezűleg készíti a ruhákat és öltözteti ezeket a kis babákat. — Talán az unokának készülnek ezek a gyönyörű babák? ÉRDEKE A postai szállítás kiskátéja Angliában nemrégiben ismertető jelent meg arról, hogy mit szabad postán száüítani és mit tilos. Ezek szerint: méhek Kanadába, fegyverek Brazíliába, gyöngyök Argentínába, játékkártyák a Kanári szigetekre, só Görögországba és totószelvények Máltába nem adhatók fel postán. Ugyanakkor biztosít az angol királyi posta arról, hogy megfelelően csomagolt élő méheket, Kanada kivételével, bárhová, továbbá élő piócákat és Selyemhernyókat is lehet postán szállítani. — Van egy unokám. Egy kisleány. Dehát az már kezd eladósorban lenni, Csak úgy magamnak készítem. Neki meg ilyen szenvedélyei vannak. Az udvarban pedig egy különleges érdekességet mutatnak és ez olyan érdekesség, ami egyben rejtélyes is. — Nézze ezeket a tyúkokat. Alig veszem szemügyre, mindjárt feltűnik a nagy testük és mintha sán títanának. A lábuk ugyanis alig látszik, olyan kicsi és a mozgásuk olyan imbolygó majdnem, mint a kacsáké. — Talán meghibásodtak? — Nem. Ez ilyen fajta. Ennek az a sajátossága, hogy alig nő lábszára, a teste pedig jóval nagyobb, mint a többi tyúkoké. Valóban feltűnik, hogy nagyobb testűek, mint a többi, az általánosan ismert és tenyésztett tyúkoknak és különösen akkor csodálkozom el, amikor közlik, hogy ráadásul legalább olyan jó tojók, mint a többi tyúkok. Különleges Egy fiatal leány a következő apróhirdetést tett közzé a Popolo di Romában: „Tökéletes lovagot keresek, aki még a régi iskolából való és térdenállva kéri meg a kezemet. Legyen meggyőződve arról, hogy nem élhet tovább nélkülem”. A lányka egy héttel később panaszkodott a szerkesztőségben, hogy csak három öregúr jelentkezett: az egyik 87, a második 76, a harmadik pedig 84 éves. * Torre Marina olasz falucska reklámfüzetkéjében ez áll: „Csöndet és magányt biztosítunk nyaraló vendégeinknek. Minthogy magaslati üdülőhelyeinkre csak szamarak jutnak fel, pihenésüket e romantikus, távoleső helyen senki sem fogja zavarni”. * Kansas Cityben a napokban új mosoda nyílt meg, amely a következő szövegű plakáttal igyekezett cégét népszerűsíteni: „Az első személy, aki benyit üzletünkbe, ingyen mosathat nálunk, amíg csak jólesik”. A megnyitás napján kora reggel ott állt egy idősebb úr: 732 főnyi fiú internátus gondnoka... Egy hamburgi esti lap hirdetése: „Akasztáshoz fiatal embert kereSSÉGEK címe: „ötszáz kifogás férfiak részére.’’ A szerző komoly szakértelemmel oktatja ki a férfiakat, milyen kifogásokkal bújhatnak ki a házimunka alól, mondhatnak le kel-; lemetlen vendégeket, vagy meghívá-i sokat, avagy milyen címen csinálhat-' nak maguknak „önálló” programot. Az egyik londoni lap nem érti, miért van sikere ennek a könyvnek, hiszen aligha vannak olyan férfiak, akiknek ezt könyvből kellene meg- tanulniok. Menetrend — szellemek számára A rövid lábszárakat pedig egyszerűen nem értem. — Tehát ez ilyen fajta. Dehát hon- nét származnak, mert ilyen fajtát még sehol sem láttam. — Hiszen éppen ez az, hogy mi sem tudjuk. Ilyen tyúkjaink körülbelül 20 év óta vannak. Úgy történt a dolog, hogy a kakasunknak megszakadt a gégéje, le kellett vágni és egy ismerősünktől kértünk helyette kakast. Az illető adott is egyet szívesen, mert mint mondja, nem szeretik a rövid lába miatt. Szóval akkor kaptunk ilyen rövid lábú kakast és azóta ilyen tyúkjaink vannak. Próbáltunk ilyen fajtát keresni, hogy felfrissíthessük az állományt], de nem találunk sehol. A környékbeliek többsége csak azt tudja, hogy „két öreg él ebben a házban”, de azt sokan nem is sejtik, hogy milyen szenvedélyes, élni akaró és érdekes öregek ezek. Boda Ferenc hirdetések sünk. Értenie kell gyerekjátékok javításához is.” * Az ujzélandi Chrisohurch város rendőrségi hirdetőtábláján a következő hirdetést függesztették ki: „Felkérem azt az egyént, aki hivatali szobámból egy tortaszeletet vitt el, hogy haladéktalanul szolgáltassa vissza. Ez egyetlen tárgyi bizonyíték egy mérgezési bűnperben”. ♦ Egy philadelphiai lapban a következő szövegű apróhirdetés látott napvilágot: „Mindenkiből lehet festőművész: elegendő felkeresnie áruházunkat, ahol ecsetet, festéket és vásznat vásárolhat. Rembrandt is így kezdte... * Az iraki események egyik sorsdöntő reggelén, amikor a London Times óriási betűkkel közölte, hogy Bagdadban „kifosztották az angol követséget”, a hirdetés rovatban a következő állt: „Az Iraki Légiszállítási Társaság három fényűző Viscount repülőgépjáratot indít London és Bagdad között.” ÜTTÖRŐFA Üveghuta úttörőfalu, utolsó posta Bátaapáti. így is lehetne megcímezni a levelet erre a kis településre. Kevesen tudják a megyében, hogy itt a Mecsek utolsó nyúlványai között egy keskeny völgyben úttörőfalu van kialakulóban ... A történethez az is hozzátartozik, hogy itt valamikor 25—30 ház volt ugyanennyi családdal, akik itt a hegyek között éldegéltek. A családok azonban elköltöztek innét, elhagyták házaikat, amit az idő vasfoga hamarosan kikezdett. Ma már csak két család van Üveghután, s ők szintén azon gondolkoznak, hogy itt kellene hagyni ezt az istenháta- mögötti helyet. De nem így a bá- taszéki úttörők, akik viszont a nyári hónapokban itt akarnak letelepedni. Az elhagyott házak közül hármat már rendbehoztak, s úgy tervezik, hogy a jövő nyárra még kettőt használhatóvá tesznek. Az első úttörőház előtti magas oszlopon lengő tábori zászló már messziről látszik, jelezve, hogy ott van valahol a tábor. Amint közelebb érünk, már a vidám gyermekkacaj is eljut hozzánk, s halljuk néha a vízcsobogást is amint egy-egy gyerek beleugrik a tábor strandjába. Mert bármilyen hihetetlenül is hangzik, az úttörőknek strandjuk is van itt a Mecsek nyúlványai között. Létesítése körülbelül ötezer forintba került, de a gyerekek szerint megérte, mert ők nagyon jól érzik itt magukat. — De mennyire jól — jegyzi meg Csató László tanár, aki jelenleg felügyelője és vezetője a tábornak. — Sok gyerek haza sem akar menni, annyira jól érzi iti magát. A derék svájciak! A svájci posta híres udvariasságáról és a közönség előzékeny kiszolgálásáról. Legutóbb a postahivatalokban az idejét múlta és gyakran kellemetlen tintafoltokat okozó acél- tollakat, legmodernebb golyóstollak- kal és csavaros irónokkal helyettesítették. Az új írószereket természetesen vékony lánccal az asztalokhoz erősítették. A kísérlet ennek ellenére furcsa mérleggel zárult. Például a lausannei főpostán az első 130 golyóstoll, egy kivételével néhány óra alatt „elfogyott”. Ezen a tapasztalaton okulva, a berni főpostán a (golyóstóllakat már francia 'és németnyelvű felirattal látták el: „A posta tulajdona, 1958.” Két nappal később a golyóstcllakból már hírmondó sem maradt. A svájci posta vezetői most törik a fejüket, hogy mi ként védekezzenek a svájciak golyóstoll gyűjtési szenvedélye ellen. 500 kifogás férfiak részére Anglia könyvesboltjaiban! megjelent ez év „best seller”-je, amelynek Amerikai spiritiszta körök hosszú idők óta vizsgálgatják, mi az oka, hogy a megidézett szellem gyakran nem jelenik meg. Az ok nyilván az lehet, hogy egy és ugyanazon szellemet egyidejűleg többhelyen idézik. A „vizsgálóbizottság” mos! elhatározta, hogy valamiféle „menetrendet” szerkeszt, amelynek alapján a spiritiszta társaságok megtudhatják, „nem foglalt-e” az idézett szellem. Születési helye: — a drótkötélpálya A felsőolaszországi Bolzano anyakönyvi hivatala komoly jogügyi probléma előtt áll: döntenie kell afelől, hogy hol iktassák a városból a közeli hegyekben fekvő Janesien községbe vezető drótkötélpályán született leány gyermeket. Franz Oberkofler, a drótkötél-vasút egyik alkalmazottja, a községben élő feleségét éjszaka „különjárattal” akarta a bolzanoi kórházba szállítani, a fiatalasszony ; azonban útközben megszülte gyerme- ; két. PAKS AZ UTCA Legutóbb, amikor Pakson jártunk, lehet, hogy csupán véletlen volt, de akivel találkoztunk, mind arról panaszkodott, hogy sok szemét van Pairs utcáin, s hogy mennyivel szebb város lehetne Paks, ha tisztán tartanák. Ez vitathatatlanul igaz, s igaz az is, hogy kiábrándítóan hat a sok eltakarítatlan szemét a község főterén. Ezt látva olyan érzése támadt az arra sétálónak, hogy itt egy hete nem söpörtek. És azt is mondták a paksiak — némi irigységgel —, hogy Dunaföldváron milyen szép sétányt létesítettek a Duna-parton. Miért nem lehet nálunk is ugyanazt megvalósítani? Miért nem lehet Pakson is piros salakkal lehinteni az estén- kint igen forgalmas dunaparti sétányt? Megmondtuk őszintén, hogy mi nem fogjuk lehinteni, ezt nekik kell megcsinálni, mert ők a paksiak, s ha nagyon akarnák, biztos hogy sikerülne is. Csak a panaszkodás mellett tenni is kellene valamit. Például salakot teríteni. A CUKRÁSZDA ... Az utcán sétálva találkoztunk egy ismerősünkkel, aki közölte velünk, hogy a földművesszövetkezet cukrászdájában nagyon finom fagylaltot árusítanak, s a finom fagylaltot nagyon csinos kiszolgálónő adja. E két — nem éppen elvetendő — hír hallatára lépteinket az említett cukrászda felé irányítottuk és nem csalódtunk. A fagylalt valóban jó volt, a kiszolgáló pedig határozottan csinos. Rendeltünk egy kis adag fagylaltot és egy kis pohár málnát, amit jó egészséggel fogyasztottunk el. De amikor fizetni akartunk, akkor vettem észre, hogy az ingem nem aka- ródzik elválni az asztal üveglapjától. Gondos vizsgálódás után megállapítást nyert, hogy hozzáragadt. Ez még nem lett volna olyan túl nagy baj, hanem az asztaltól is hozzáragadt valami az ingemhez, amit közön séges szappanos mosással nem biztos, hogy el lehet belőle távolítani. A feleségemnek még mindig nem mutattam meg az inget, félve attól, hogy megszidja a cukrászdát, ahol nagyon csinos a kiszolgálónő, nagyon jó az őszibarack fagylalt, de egy kissé ragad az asztal... Illetve ragad az ing, mert tulajdonképpen az ingemhez ragadt hozzá valami. (B) Ingajárat a világűrben A nap melegen tűz, s a fürdő hullámzó vize — amit tavaly még csak egy cementvályú helyettesített — csábítóan csobog előttünk, és jólesően hűsít az a pár csepp víz, amit a hancurozó, labdázó gyerekek ránk fröcskölnek. Szinte irigyeljük őket. — Nézzünk szét egy kicsit — indítványozza a tábor vezetője talán azért, hogy elvigyen bennünket a csábító víz közelségéből... A tábor egy észak-dél irányú völgyben fekszik. Keleti és nyugati oldalán magas dombok emelkednek hatalmas, haragoszöld fákkal, amik úgy suttognak a forró, tikkadt délutáni melegben^ mintha azt üzennék: „Gyertek hallgassátok, hogy mit mesélünk ...” A fürdőtől alig 100 méterre következik az úttörők második háza, rajta piros betűkkel: „A bátaszéki úttörők étkezdéje.” Mellette a karcsútornyú kápolna, melynek üvegtelen ablakkeretén keresztül kilátszik a terem elhanyagolt belseje, a lehullott vakolat helyén sötétlő sárga foltok. A következő házban pedig a vendégszoba, ahol a tábor vendégeit helyezik el: szülőket, vagy más látogatókat, akiknek éppen kedvük van az éjszakát eltölteni itt a festői környezetű, ózondús levegőjű környezetben. Visszatérve a fürdőhöz, ismét valami újat fedezünk fel: fahasábok elszenesedett maradványait, s amint nézzük, a tábor vezetője már magyarázza is: — Esténként néha tábortüzet is gyújtunk. Ilyenkor a gyermekek rövid kis műsort tanulnak be, s azt a többiek szórakoztatására a tábortűz mellett bemutatják. Mivel telik el a napja az itt táborozó úttörőknek? Erre is választ kapunk: reggel 7 órakor ébresztő, utána tisztálkodás, nyolc órakor reggeli, utána pedig jó idő esetén kirándulnak az úttörők. A kirándulás néha csak egy-két órás, néha az egész délelőttöt magában foglalja. Ebéd után kötelező pihenő, majd szabad foglalkozás, fürdés, uzsonna és ismét szabad foglalkozás következik. Vacsora után, beszélgetnek, énekelnek a pattogó tábortűz mellett, 9 órakor pedig takarodó, s félóra múlva már csendes a környék, csak a sok apróság szuszo- gása hallatszik ki a nyitott ablakokon. Még a fürdő vize is mintha aludna. Az úttörő faluban nincs villany — gyertyával világítanak, de már nem sokáig. A jövő nyárra — persze csak úgy, ha sikerül — kis áramfejlesztőt építenek, a fürdőt vízzel ellátó patakon, ami a pár háznak elegendő villamosáramot termel. ... Üveghuta ma még csak a bátaszéki úttörőké, ök látták meg a lehetőséget három évvel ezelőtt az elhagyott házakban, de lehetne a megyéjé is, és a bátaszékiek mellett kellemesen tölthetnék itt idejüket a szekszárdi, vagy a sióagárdi úttörők is. Csak időben, lehetőleg még most gondoskodni kellene a még megmenthető épületek rendbehozásáról. Az erdészet — ahogy nem gördített akadályt a bátaszékiek terve elé — minden valószínűség szerint segítené az állandó megyei úttörőtábor létesítését is. Sokszáz úttörő örülne neki... BUNI GÉZA