Tolna Megyei Népújság, 1958. augusztus (3. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-27 / 201. szám
1958 augusztus 27. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 5 fi termelés párlellenűrzésének helyes módszere a Tolnai PamatszSvSgyárbaa Termelési értekezleten történt. Tulajdonképpen ekkor kezdődött az alapszervezetben az új módszer. Az új módszer nem annyira új. mert már ezelőtt is tudtak a Tolnai Pamutszövőgyár kommunistái a termelés pártellenőrzéséről, be is számoltatták a gazdasági vezetőket a termelés alakulásáról. Figyelemmel kísérték a mennyiség és a minőség alakulását, de ezideig nem bíztak meg párttagokat, a vezetőség tagjait olyan pártmunkával, amelynek célja közvetlen bekapcsolódni a termelő munka jobbátételébe, a személyes példa- mutatáson kívül. A termelési értekezletre úgy jöttek el a kommunisták, hogy meghallgatják a féléves mérlegbeszámolót és majd azután megbeszélik a tennivalókat. Párttaggyűlésen határozták el, melyik az a munkaterület, ahol a legsürgősebben intézkedni kell, hegy a második féléves feladatokat sikeresen oldják meg. A szövődé előkészítő üzemrészeiben kellett nehéz, úgynevezett kényes feladatokat megoldani. A fűződé termelése nem elégítette ki a szövőgépeket, különösen azután nem, hogy újabb feladatot kaptak a gyáriak, ami szerint fűzött anyagp- kat kellett a gépekre tenni, a fűződében pedig ezideig olyan munkások dolgoztak, akik becsülettel, szorgalommal látták el feladatukat. Munkájuk ki is elégítette a szövődét addig, amíg új cikkek termelésére nem tértek át. Ezután át kellett csoportosítani a fűződében a munkásnőket. Néhány új tanulót is vettek fel. Az új munkásokat a nagy szaktudású asszonyok mellé kellett beoszr tani. A pártszervezet munkájának neheze ekkor kezdődött. Azok, akik már hosszú évek óta együtt dolgoznak, egymás munkamódszereit ismerték, a fűzést felváltva is el tudták végezni. Viszont, ha az idősebb munkásnők mellé fiatalokat osztanak be, akkor csökken a régi begyakorlott munkások keresete. Akiket ez érintett, nehezteltek a gyárvezetőre, a művezetőkre. (Utólag el kell ismerni, hogy a munkásnők aggodalma jogos volt.) A pártszervezet titkára, Bizony Ferenc elvtárs és Ganczer József vezetőségi tagok kapták pártfeladatul, hogy úgy oldják meg a fűződéi ügyet, hogy a munkások se károsodjanak, meg a termelés is olyan legyen, hogy a szövődét el tudják látni. Sikerült meggyőzni a munkásnőket arról, hogy vállaljanak maguk mellé fiatalokat. Az igazsághoz az is hozzátartozik, a pártszervezet elintézte, hogy a régi munkásnők, amíg a fiatalok elsajátítják a szakmát — három hétig — átlagbért kapjanak. Ez a tény megelégedést váltott ki a mun kásnőkből. És ma, amikor már két hét munkájára tekinthetnek vissza, azt kell megállapítani, hogy a szövődé előkészítése jó, és minden remény megvan arra is, hogy az átlagbér biztosításának letelte után nem fog csökkenni a munkásnők keresete. A másik nevezetes intézkedés is lényegében az alapszervezet nevéhez fűződik: Próba partit indítottak, a nagyszériára való áttérés előtt. Erre azért volt szükség, azért javasolták a négy géppel való próbaüzemeltetést az alapszervezet vezetői, mert az eddigi gyakorlat az volt, hogy megkapták a tervet és akkor egyszerre kellett sok esetben szádnál több géppé) kezdeni a termelést. Az ilyen tömeges gyártáskezdés sokszor katasztrofális. Száz gépen próbálták ki, melyik a legjobb fonal, minőség, kell-e irezni, stb., stb. Most a négy gépen kísérletezik ki a nagy-széria termelést. Ennek előnye már az első próba-partinál nyilvánvalóvá vált: Nem szükséges az anyagot szövés előtt irezni, el lehet hagyni egy munkafolyamatot. És ami igen lényeges: jelenleg csak négy gépen fordul elő ugyanaz a hiba, mint más eseteken száz gépnél. Oldalakon keresztül lehetne sorolni azokat az új módszereket, melyeket a pártszervezet alkalmaz. S ha arról van szó, hogy a termelésben valami hiba van, akkor a pártszervezet segít, szóval, tettel, mikor hogyan kívánja meg a helyzet. A legutóbbi esetben például az emberséges siónak, nevelésnek megi is lett az eredménye. A szövődében azt tapasztalták a művezetők — köztük néhány párttag is van —, hogy az átlagosnál több a szálszakadás. Amikor a hiba felderítését végezték rájöttek arra, hogy a szállítók az okai a szálszakadásnak. Ugyanis a száltisztító munkás, azért, hogy többet keressen, selejtes árut adoitt /tovább, jieim tisztította meg a fonalat, és a fonalon 'lévő kicsi gubancok elakadtak a gépben, akkor pedig nem egy, hanem 10—20 szál is szakadt. így a szövők nem tudtak úgy keresni, mint régebben, nőtt a selejt ég szaporodott a gépállás. Mint tényt megállapították és ezután keresték fel a száltisztítókat. Nem restclték azt sem a párt tagjai, hogy felkeressék a munkaügyi osztályt és ott megtudják a szövők keresetének alakulását, ugyanis ez volt egyik legfontosabb agitációs érv Példákkal bizonyították be a száltisztítóknak: ahogyan az ő keresetük emelkedett, úgy csökkent a szövőké. E mellett elmondták azt is, hogy a kár nem csak a szövőt éri, hanem a gyárat is és végül pedig az év végén majd kevesebb nyereséget kapnak. Bebizonyították azt is, hogy figyelmesebb munkával, lassúbb tempóval is ugyanazt a keresetet éri el egy száltisztító, mint amikor selejteset gyártott. Néhány módszert mondtunk el a Tolnai Pamutszövőgyár pártalapszer- vezetének munkájáról. E néhány példa igazolja azt, hogy megtalálták a párt tagjai azt a helyes módszert, ahogyan a termeléssel kell foglalkozni, elősegíteni, hogy mindig jobb és több árut adjanak. E mellett nem feledkeztek el az emberről sem, akik végrehajtják a feladatokat. S a párt- szervezet munkájában ez az emberséges módszer követésre méltó. P. J. Cigánylegény pályaválasztása Tizenhat év körüli cigánylegény ül mellettem a vonatfülkében, Pesten szállt fel ő is. Rendesen öltözött és nagyon jókedvű. Még indulás előtt megkérdezte, hova utazom? Mondom neki és ő is megmondja. Azután minden további nélkül kezembe nyom egy papirost, hogy nézzem csak. A sátoraljaújhelyi fiatalkorúak börtönének elbocsátó levelét olvasom: „X. Y., aki betöréses lopás miatt egy évet kapott, a mai nappal szabadul...” Kicsit fanyar, de inkább büszke mosollyal néz rám, figyeli a hatást. Megpróbálok egészen közvetlenül kérdezősködni, hogy mindent kiszedjek belőle, nagyon érdekel, mi történt vele? — Hát szabad ilyent csinálni? — Nem is gondoltunk mink arra, fiogy szabad-e, be voltunk rúgva. — Többen is voltatok? — Ketten, a bátyámmal. Ö négy évet kapott, Pécsen csücsül. — Hova törtetek be? — Egy boltba. Ruhát meg cipőt vittünk el és eldugtuk, de másnap- meg is találták. Kutyával jöttek utánunk. — Azelőtt is csináltál már ilyesmit? — Nem, csak verekedni szoktunk a kocsmában. Mindig sikerült elszaladnom a rendőrök elől. — Honnan szereztél pénzt, miből telt kocsmára? — Dolgoztam, fát vágtam az erdőgazdaságban. — Haza nem adtál? — Szoktam adni anyámnak, de keres a nővérem is, megélnek abból. Apám meg itthagyott bennünket, elment külföldre. — Nagyon rossz volt a fogházban? — Ä, nem volt rossz. Egész jó volt. Még mozit is láttunk. — (Milyen filmeket láttál? — Olyan rendes kintieket. Meg jártunk iskolába. Már tudok olvasni és írni is. Most, amikor elengedtek, kaptam egy szép könyvet. — Nagy, színes, verses-rajzos könyvet vesz elő, „Tücsökparádé” a címe. Elkezdi olvasni hangosan. Még tagolja a szavakat és elég rosszul hangsúlyoz, de folyékonyan olvas. Félbeszakítom, mert úgy belejött, hogy talán le sem tenné, míg a végére nem ér. — Csak délelőtt tanultatok? — Nem délelőtt tanultunk, hanem délután. Délelőtt varrtunk. — Mit csináltatok? — Varrtunk. — Mit varrtatok? — Rendes ruhákat. A mesterek kiszabták és meg is mutatták, hogyan kell varrni. Én hamar megtanultam. — Tetszik néked a szabóság? — Tetszik hát. Tiszta munka, meg érdekes. — Könnyebb a favágásnál, mi? — Azt elhiszem! Nem is vágok én több fát, csak otthon. Megmondom a tanácsnak, hogy engedjen tanulni. — Mit akarsz tanulni? — Hát a varrást. Mester leszek! (G.) Ketten beszélgetnek — Jószerencsét, Pista bátyám! — Jószerencsét, Gyurka. Hova sietsz? — Sietek haza, mert beszélgetni valóm van az asszonnyal. — Az asszonnyal, ugyan micsoda? — Tanácsot akarok tőle kérni. — Tanácsot, valami fogas ügyről van szó? — Nem olyan fogas ügy, de azért jó megbeszélni előre az asszonnyal. De elmondanám magának is, kíváncsi vagyok, mi a véleménye róla. — Hát halljuk. — Tudja, Pista bátyám, hogy bányász napra megkapjuk a hűség- jutalmat. öt éve vagyok a bányánál, nem mulasztottam egy műszakot sem, úgy számolom, hogy szép pénz üti a markomat. — No, ez tán! csak nem baj? — (Már hogy lenne az. Van azonban egy problémám. Ha már egész évben megdolgoztam ezért a pénzért, akkor nem szeretném könnyelmű módra kiereszteni a kezemből. Szóval úgy szeretném, ha látszatja is lenne a pénz elköltésének. — Mit akarsz csinálni? — Éppen ez a fogas kérdés. Valami szép bútort szeretnék venni, dehát azért a bútor ára nem kerekedik ki a hűségjutalomból. — Akkor tedd félre és gyújtsd hozzá a hiányzó részt. — Nohát éppen itt van a hiba, mert ha én hazaviszem a pénzt és elteszem a fiókba, akkor nemhogy gyűlne hozzá, hanem szép apránként elfogy az utolsó százasig. — Ez már nagy baj, de nem lehet rajta segítem? — Lehetni lehetne, éppen ezt akarom megbeszélni az asszonnyal. A barátom azt mondta, hogy tegyem a pénzt betétkönyvbe és ott megmarad. De hát én nem tudom, hogy jó lesz-e úgy. — Nem rossz tanács! — Honnan tudja, Pista bátyám? — Honnan? Hát már én harmadik éve takarékba teszem a hűségjutalmam egy részét és a havi fizetésből takarékoskodók mellé. Ha eljösz hozzám, meglátod, hogy milyen szépen berendeztük a lakást ilyen módon. — És a pénzt bármikor kiveheti a betétkönyvből? — Amikor jólesik. — így tennék én is, csak nem tudom, hogy mit szól hozzá az asz- szony. — Ugyanazt, amit az enyém. Megölel, megcsókol, mert láttál te már olyan asszonyt, aki haragszik azért, hogy a férje takarékoskodik? — Olyat még nem láttam. — Hát akkor próbáld ki, Gyurka öcsém, meglátod, javadra válik. Jó- szeren esét! — Jószerencsét! (D. L.) Kortesvilág Tolna megyében " 1919-1945 XIV. Hiába hangzottak el az ilyen szenteskedő magyarázatok, az eset fölött nem tértek napirendre. És ami igen kínos helyzet elé kezdte állítani a vezetőket, nemcsak Regölyben, hanem a környező községekbe, sőt az egész megyébe is eljutott a katasztrófa híre. Ha két ember összetalálkozott, ez volt az első és legfontosabb témájuk. És ami nagyon is természetes, mindenki azt kezdte kérdezgetni, hogy ki a felelős mindezért? Hogy lehet, hogy a XX. században barlanglakok élnek Tolna megyében? A regölyi katasztrófa híre tehát csak fokozta azokat az elégedetlenkedő hangokat, amelyeket most legutóbb a dicstelen emlékű nagyatádi-féle földreform, a munkanélküliség okozott. Az elégedetlenkedés híre eljutott a járásokhoz, a vármegyéhez. Kénytelenek voltak összedugni fejüket. — Valamit tenni kell, mert a »demagógok« ezt ki tudják használni ellenünk. — Nekünk kell tenni, mert minket okolnak az emberek és ha teszünk valamit, azzal csak megerősíthetjük pozíciónkat. Száváid Oszkár alispán maga vette a kezébe a »további intézkedések« ügyét, ami már magában is mutatja, hogy nagyfontosságú ügyről volt szó. Hogy mit tett? Amit egy vármegyei vezető tenni szokott: mozgósította az államapparátust, utasítás, kivizsgálás, jelentés ... Közben teltek, múltak a napok, hetek, s az ügy egyre inkább a feledés kosarába került. Valóságos intézkedés pedig semmi sem történt. Szévald utasítást adott a járási főszolgabíróknak és a szekszárdi polgármester- nek. hogy amennyiben a regölyihez hasonló barlanglakások vannak területükön, intézkedjenek sürgősen a lakók kilakoltatása érdekében. Ezenkívül a téglaégetőknél a függőleges magas partokat el kell tüntetni, azaz, hogy ne »merőlegesen« termeljenek ki földet, mert ezáltal további földcsuszamlások következhetnek be. Az államapparátus ez esetben gyors volt: rövid időn belül minden járási főszolgabíró közölte az alispánnal, hogy területén nem találhatók ilyen barlanglakások. Az. hogy nem volt igaz a jelentés, nem számított — a lényeg az volt, hogy intézkedés történt. Ellenben annál siralmasabb volt a szekszárdi polgármesternek a jelentése. Szekszárdon sok ezer ember él, a környékbeliek is jól ismerik a várost, s azt mégsem lehet jelenteni, hogy itt nincsenek barlanglakok, mert mindenki tudja, hogy vannak. Ezért aztán kénytelen-kelletlen, jelentenie kellett a polgármesternek: »A Benedek szurdikban 33, a Kerékhegyen 9, a Szücsény szurdikban 8, a Lisztes völgyben 7 család lakik barlanglakásban. Ezenkívül az Angyal szurdikban, a Kisbükki hegyen, Baranya-völgyben, Pálé gödrében is vannak olyan partba vájt üregek, amelyekben laknak. így a szekszárdi barlanglakok száma meghaladja a 180-at.« Szekszárdon tehát a — nyilván szépített — beismerés szerint is 180 ember volt kitéve annak a veszélynek, ami Regölyben bekövetkezett. A város elöljárósága megkapta az utasítást ezek kitelepítésére. Az utasítás azonban nem került különösebb visszhangra, mert a végrehajtás annyiból állt, hogy a »városatyák« minden nyilvános gyűlésen siránkoztak: — Roppant súlyos helyzet elé került városunk azáltal, hogy megfelelő épületekbe kell áttelepíteni a benedek-szurdikiakat és a többi barlanglakokat. Ezen nyomorúságos egyének sorsa immár évtizedek óta nagy gondot okoz a vezetőségnek, de mindezideig nem sikerült elfogadható megoldást találni. Reméljük azonban, hogy Isten segítségével hamarosan segíteni tudunk ezeken a szerencsétleneken és elháríthatjuk fejük felül azt a veszélyt, ami miatt nyolc regölyi embert sírba kellett tenni. Remélték, remélték a Benedek szurdik, azaz a barlanglakások megszüntetését, de hát a reménynél nem jutottak tovább, vagyis nem cselekedtek. Szévald alispán sem törődött már azzal, hogy ezt az intézkedését nem valósítják meg a városnál. Nem törődött már csak azért sem, mert tudta, hogy ilyen elgondolás végrehajtására nincs pénz és hiába nagy szégyen a Benedek szurdik a város és az egész vármegye számára, azt nem tudják megszüntetni. így történt, hogy még a felszabadulás is megtalálta a Benedek szur- diki és a többi szekszárdi barlanglakásokat. Csakúgy, mint ahogyan megtalálta a megye többi részein partba vájt nyomorúságos kuckókat is, amelyekről a járási főszolgabírók »nem tudtak« — azaz nem akartak tudni, mert eltitkolták még jelentéseikben is. A tévedések elkerülése végett azt is meg kell jegyezni, hogy ezek a barlanglakok csak részben voltak cigányok. Sokan egyszerűen úgy kerültek oda, hogy elárverezték fejük felül a házukat, vagy mert keresetükből nem telett másmilyen »lakásra«. Akik pedig rokkantak, vagy más ok miatt keresőképtelenek voltak, azok feltétlenül egy ilyen barlanglakásban kötöttek ki. A Benedek szurdikiak és általában a »barlanglakok« között különös erkölcsök voltak: a verekedés, bicskázás, lopás és általában a bűnös cselekedetek náluk éppen olyan természetesek voltak, mint másutt a »jó reggelt« köszönés. A bűnök tengerei voltak e helyek, s mindig újabb és újabb emberek jutottak e sorsra. Aki pedig egyszer e »közösségekbe« került — az állam jóvoltából —, az ha a bűnözés kezdetén volt is, bűnözővé vált. S arra nem, vagy csak nagyon ritkán volt példa, hogy valaki e posványból visszakerült volna a tisztességes útra. A barlanglakok tehát nemcsak a hegyomlások veszélyének voltak kitéve, hanem ez biztos út volt az erkölcsi lezüllés felé is. A vármegye székhelye éppen elég szégyenletes dologgal rendelkezett — többek között a barlanglakások tömegével, az éhezők seregével. S ugyanakkor díszpolgárai is voltak városunknak: dr. Pesthy Pál igazságügyminiszter, ezenkívül dr. örffy Imre és dr. Éry Márton országgyűlési képviselők, akiket Szekszárd város képviselőtestülete, Vendl István polgármester elnökletével 1927 júniusában választott meg a város díszpolgáraivá. Honatyáink azonban kicsit sem szégyenkeztek amiatt, hogy olyan városnak díszpolgárai, ahol a barlanglakások tömege van. (Folytatjuk.) Boda Ferenc
