Tolna Megyei Népújság, 1958. július (3. évfolyam, 153-179. szám)

1958-07-20 / 170. szám

Vasárnapi levél

A z egyik Tolna megyei vállalat nál, Szekszárdon történt az eset, ^ amelyet alább elmondok, egy részt okulásképpen, másrészt hogy rosszallásomat fejezzem ki a megtö rténtek miatt.

A vállalat egyik munkahelyén dolgozik egy tízgyerekes családapa. Fizetése ezer forint körül mozog, am ihez természetesen hozzájön még kis földjük jövedelme, s a nagyobbacsk a gyerekek keresete, akik szintén hozzásegítenek a család megélhetés éhez. Ahol azonban egyszerre tizen két éhes ember üli körül az asztalt — mit szépítsük — nem a legköny- nyebb a helyzet. Az apa a szóbanforgó vállalat alkalmazottja, nem lak- helyén dolgozik azonban, hanem egy más községben, ahonnan havonta egyszer, legjobb esetben is csak két szer tud hazamenni családjához. Hat hónapig, amint azt a törvények és rendeletek előírják, ez a dolgozó megkapta a különélést pótlékot a vá llalattól. A hat hónap eltelte . után sem volt módja arra, hogy abba a községbe költözzék, ahol munkahelye van, viszont a különélést pótlé kot sem szerette volna elveszíteni, kérte tehát a vállalat megyei vezetőségét, javasolják a vállalat országos igazgatójának, engedélyezze továbbra is a különélést pótlék kifizetését. A megyei igazgató a kérelmet eluta sította.

Ezzel az esettel majdnem egyidőben járt le az igazgató és helyettesének szekszárdi munkaidejéből az első hat hónap. Tekintettel arra, hogy családjuk nem Szekszárdon la kik, hanem másutt, ők is megkapták at különélést pótlékot és a hat hónap leteltével kérvényezték az országos vezető szervüktől a pótlék folyósításának meghosszabbítását. Az igazgató természetesen javasolta, fo gadják el helyettesének kérelmét, a sajátja teljesítésében meg amugyis biztos volt. Az országos központ, amely előbb az egyszerű beosztott kérését ,figyelembevéve az igazgató ellenjavaslatát, elutasította, most a megyei igazgató és helyettese kérését teljesítette.

Az esetet hallanom könnyű volt. nem szükségeltetett különösebb utánajárás, mert a vállalatnál szélt ében-hosszában beszélik. Es azt sem akarom elhallgatni, hogy amikor beszélik, akkor mindjárt hangot ad- 7iak rosszallásuknak is. Az igazgató, akinek eddig igen nagy tekintélye volt a vállalatnál és minden beosz tottja szeretett, most az eset kapcsán sokat vesztett népszerűségéb ől.

Félreértés ne essék, egy szóval sem akarom azt mondani, hogy a szóbanforgó igazgató törvénytelen dolgot cselekedett. Az is törvényes és jogában áll, hogy egy beosztottjának kérését támogassa és saját maga is hasonló kérését terjesszen felettesei elé. Sőt teljesen érthető, ha a kérése teljesítéseként kapott pénzt jóleső érzéssel tudomásul veszi és persze minden hónap elején felveszi. A vállalat dolgozóClem mondják azt, hogy törvénytelen dolgokat cselekedett az igazgató, azt azonban mondják, hogy ízléstelen amit tett és ezt mondom én is. Az illető egyszerű beosztott, akinek kérését elutasította, nem kiváló munkás, de nem is rosszabb, mint az átlag. Olyan, amilyenből sok száz és sok ezer van. Amit rábíznak, elvégzi, túl ug y an nem teljesíti, de mulasztást sem követ el. Ezzel nem indokolható tehát a kérés elutasítása. A takarékossági szempontok... azt hiszem mondanom sem kell, hogy azzal indokolni is furcsa lenne. Szociális szempontok... Hát, ez sem elfogadható. Akkor hát mi magyarázza és'indokol ja az igazgató tettét? Az égvilágon semmi. Pedig megtörtént. Nem törvénytelenül ugyan, de ízléstelenül. Vagy mondjam úgy inkább, hogy erkölcstelenül?

LETENYEI GYÖRGY

Á Tolna megyei képzőművészek érdekében

A Tolna megyei képzművészek körében egyre gyakrabban elhangzik a kérdés: lesz-e megyei kiállítás, s vannak-e a megyei szerveknek tervei arra, hogyan lehetne fellendíteni a képzőművészek alkotó kedvét, hogyan lehetne ösz- szefogni munkásságukat? Nem könnyű ezekre a kérdésekre válaszolni. Miközben a választ kerestem az elmondottakon kívül egyéb kérdésekre is, lévén a legközelebbi, Szabó Jenőt kerestem fel Decsen. Képeivel a megyei kiállításokon találkozni lehetett, s a képek, köztük elsősorban is — véleményem szerint — a rajzok, igen tehetséges művészt mutattak, akiért beszéljünk őszintén, súlyos kár, ha elsikkad.

Ha nem ismerném személyesen, sőt igen jól, csodálkoztam volna láttán. Kéthetes szakáll, ütött- kopott, szakadtkarimájú kalap, s a ruha is hát, enyhén (de egészen enyhén) szólva, szegényes. És Szabó Jenő számára a saját szegénysége mégcsak hagyj án, a legnagyobb csapás, hogy drága a festék, drága a vászon, drága az ecset, s képet nem vásárol senki.

Nem akarom szószerint idézni, j amit Szabó Jenőtől hallottam, inkább csoportba szedem — teljesen jogos — panaszait s megtoldva azokat a magam véleményével tálalom illetékesek és illetéktelenek} elé. De talán ebben a kérdésben nincsenek illetéktelenek, hiszen a művészet, a műveltség, a kultúra közügy és egyre inkább azzá válik.

1. A kiállítási lehetőség nagyon kevés. Néhányszor ugyan már megrendezték a szekszárdi múzeumban a Tolna megyei képzőművészek kiállítását, azonban jó- néhányszor már el is maradt és egyelőre az idén is úgy néz ki, hogy elmarad. Fővárosi kiállításokra bejutni egyrészt nem köny- nyű, másrészt Szabó Jenő esetében ezt anyagi gondok is gátolják.

2. Szeretnének gyakran találkozni a megye képzőművészei. Jó lenne, ha összejöveteleket tartanának részükre. Ehhez azonban mindenekelőtt arra lenne szükség hogy legyen valaki, aki meg is szervezi ezeket. Úgy vélik, a képzőművészek — s magam is osztozom ebbeli véleményükben — a megyei tanács népművelési csoportja lenne hivatott ennek a feladatnak ellátására.

3. A fejlődés lehetősége is eléggé szegényes. A megyei könyvtár is gyengén áll művészeti könyvek, művészeti folyóiratok dolgában. Hát még a községi könyvtárak. Van olyan képzőművész is — itt

főleg kettőre hivatkozom, Szabó Jenőre és Staub Ferencre — akinél anyagi okok is meggátolják, hogy hozzájussanak e könyvekhez. Nem lehetne-e megtenni, hogy a népművelési csoport legalább a folyóiratokra előfizessen és azokat kölcsön, rendszeresen eljuttassa a képzőművészekhez? Lehetne!

4. Hivatalokat, vállalati, szövetkezeti irodákat egyes magukat „művésznek” kinevező dilettánsok, vagy még annál is rosszabb üzletemberek elárasztanak mindenféle giccsel. Ismeretesek a mindenütt fellelhető 10—15—20 forintos temperák, amelyek ára igazán olcsó, de hogy gyomorkeverő látványt nyújtanak, ahhoz nem fér kétség. És sajnos a hivatalok, vállalatok vezetői ezeket találják szépnek, „művészinek”. Nem ártana egy kis ismeretterjesztés ezen a téren.

5. És végül, utolsó pontként, felmerül a kérdés: Helyes-e amit a Képzőművészeti Alap csinál. Igaz, hogy forgalombahoz művészi, értékes alkotásokat, vagy azok

reprodukcióit, az utóbbi időben „divatossá” vált — márcsak az Alap részéről — rézkarcdömping ugyancsak nélkülözi a művészi igényességet. A múltkoriban magam is szemtanúja voltam, amikor az Alap egyik ügynöke 48 rézkarcot mutatott, s köztük mindössze három volt, amelyre el lehet mondani, hogy „hát igen ..

összefoglalóul: A megyei népművelési csoport foglalkozzék többet és alaposabban a megye képzőművészeivel s amennyiben képet vásárol a jövőben is — amit nagyon helyesen tesz — valóban olyan képeket vásároljon, amelyek tényleg értékesek. Ha az idén már nem is sikerült, jövőre ne maradjon el a művésztelep. Feltétlenül rendezzék meg az évi megyei kiállítást. És — nem tudom van-e erre mód — támogassák az erre legjobban rászoruló és az ezt leginkább megérdemlő művészeket. Hogy ezekből mennyit lehet megvalósítani, én el nem tudom dönteni, de amit meg lehet csinálni; azzal lehetőleg ne késlekedjünk.

PARASZT AI GYÖRGY

A dunántúli székelyek életérél ír összefoglaló tanulmányt Földi István

Bukoviniai székelyek életéről indított gyűjtést a Megyei Tanács VE Művelődésügyi Osztálya. A megtisztelő — de ugyanakkor sok munkával járó — feladatot Földi Istvár dombóvári tanár kapta.

— Mi az ön célja a gyűjtéssel? —

kérdeztem a diákok örök jóbarátjától, »-Pista bácsitól-«. • «

— Idestova már egy bő évtized telt el, a bukovinai székelyek letelepedéséről, fejlődésükről semmi történelmi hűségnek örvendő, összefoglaló írás nincs. Most én valami egységes, egészet próbálok alkotni . ; .

— Mennyi időt vesz igénybe a nagy munka?

— Ha jól számítom, a gyűjtés három évig fog tartani. Tudniillik csak nyáron tudok behatóbban foglalkozni a dolgokkal. Ezidei nyári tervem: Tolna megye anyagának feldolgozása, a jövő évben Baranyában tartózkodom, azután pedig Bács-Kiskun megyében.

— Jelenlegi állomáshelye?

— Ezen a héten például Tevelen laktam. Azt hiszem, hogy továbbra is ez lesz a centrumom, innen fogok kijárni a községekbe. Baranyában

Ä foayreuth-í ünnepi játékok-ról

Az idei bayreuthi fesztivál megnyitóján Wieland Wagner új Lohengrin-rendezése került bemutatásra. Első eset az ünnepi bayreuthi játékok történetében, hogy a főszerepeket csupa külföldi énekelte, a francia André Cluytens vezényletével. Lohengrin a magyar Kónya

Sándor volt, Elza az osztrák Leo nie, i Rysanek, Ortrud äz Amerikában élő Astrid Varnay, a király az amerikai Kieth Engen. Telramund szerepét a francia Emest Blanc, a hírnököt a svéd Eric Saeden éne-j > kelte.

KULTURÁLIS

HÍREK

TJosszú idő után ismét kezembe ** került az az antológia, amit Babits állított össze 1932-ben, fiatal költők verseiből. A kötet 33 költő száz versét mutatja be s Babits a felfedezők boldog örömével bizonyítja velük, hogy a líra, ’eg- alább nálunk, nem halt meg. Jól emlékszem, hetekig szinte kizárólagos olvasmányom volt ez a vékony kötet, ennek verseivel mértem ifjonti kísérleteimet s azt hiszem, ha a nevem is szerepelhet a halhatatlanság reményét kínáló gyűjteményben, szívesen adtam volna az életemet is. Kár lett volna értem, ma már tudom. A 33 költő közül alig van néhány, akit még számontartunk s kérdés, velük is mi lesz? De most, amikor újra végigolvastam verseiket, elsősorban az érdekelt, milyen eszközeik, műhelytitkaik voltak, s mi változott líránkban az elmúlt két és fél évtized alatt? A forma érdekelt, amiről Babits olyan büszkén írta előszavában, hogy a szabadvers és a kötött forma milyen arányosan cseréli és váltja egymást, a költők hajlama és ízlése szerint.

A szabadverset, minden szabad verset, csiak gyanakvással ltudok nézni. Forma dat esse rei s a vers

Jegyzetek a versről

kötöttsége azért van, hogy legyőzzük, nem pedig azért, hogy kitérjünk előle. Ezek a szabadversek annak idején sem lelkesítettek, ma pedig egyenesen bántóan, néha fül- tépően hatnak. Mindegyikben van valami szádékolt és erőltetett modernség, afféle hivalkodó póz, amely keresettségével akar korszerű lenni. De kötött formájú verseik sem okoz nak több örömöt s csak most értem meg, mennyire igaza volt Kosztolányinak, amikor Illyést és rajta keresztül az egész népies irányt figyelmeztette: „Ha egymás után

olvasom ezt a sok pusztai marha- bőgést, ezt a sok paszulyt és tinót, ezt a sok szürke és bárgyú sületlenséget, ezt a térben egymásmellé rakott pongyola eseménysorozatot, álmosság fog el... Ti a szabadverstől visszatértetek a zárt formához és a rímhez. De a ti zárt formáitok olyan lazák, mint egy gatya.”

Nem értette meg őket Kosztolányi, vagy túlságosan szigorú volt hozzájuk? Aligha. Az akkori irodalmi közvélemény az „őstehetség’1 kedvéért megbocsátotta a fegyelem, a művészt ökonómia hiányát,

ami tág teret nyitott mindenfajta önkénynek. A kritika — ma sem gyógyultunk ki belőle egészen — minden a spontaneitás, a „népi mesélő kedv” javára írt s így lett a pongyolaságból és felületességből — tisztelet a kivételnek — új népiesség, amit pedig a kötet bevezetőjében Babits is dicsért.

/"'•sak találomra, egyik irodal- ^ mi hetilapunk verseivel

(Élet és irodalom, 1958 VII. 11.)

vetem egybe a régi antológiát. A kezemügyében levő számban hat vers van. különböző korú és tehetségű költőktől. Ismétlem, csak a forma érdekel most, azt vizsgálom emelkedett, vagy süllyedt a vers technikája Babits válogatása óta?

A hat közül kettő , szabadvers, amelyek eleve kiesnek vizsgálódásom köréből. A másik négy azonban, zárt formájával sem lelkesít jobban. Rosszak ezek a versek? Rosszak is. Nem is a mondanivaló lapossága teszi rosszá őket, mert a legfenköltebb témáról is lehet

csapnivaló verset írni. Vállalom a formalizmus vádját is: mégis az előadás módja alakít remekké egy verset, az a titkos technika, amely megbonthatatlan egységben van, szinte eggyé válik a „témával.” A legtöbb nagy vers tartalmi kivonattá szüirkítve rendszerint teljesen érdektelenné válik: minden a költői közlésen múlik;

71 verstechnikában nincs olyan fej T*1 lődés, mint az iparban, de aki ma olyan zörgő sorokat, hevenyészett rímeket ír, amiért Kazinczy is a körmére koppintott volna, nem írhat jó verset. Ez a négy vers az irodalmi hetilapban, ilyen szavakat csendít össze: napraforgó — porból, néger — hegedűjében, ember — istenben, vagy: hegyek — fellegek, bódulatát — dalát, kedvesemmel — szívemmel, stb.

Nem hiszem, hogy lenne költői- etlen téma. Vergilius zengő hexameterekben írt a barmok nemi életéről, pedig Vergilius igazán költő volt. Ellenben van satnya, rossz forma, nyikorgó, zörgő verssorok s a legfenköltebb téma is úgy hat ilyenkor, mintha kereplővel kísérnének egy Schubert-dalt.

Csányi László

Egy Permben lakó szovjet tiszt a németek által a második világháború idején összerabolt és hátrahagyott holmik között egy festményt talált, amely fenyőerdőt ábrázol, a háttérben folyóval. A képszakértők most megállapították, hogy a képet I. Siskin festette 1878- ban. Az újonnan felfedezett Siskin- festményt a permi képzőművészeti csarnokban helyezték el.

**

*

A firenzei Pitti palota kertjében egy 1.80 méter magas Vénusz szobrot fedeztek fel. Rossi, Marozzi és Procacci professzorok, az ismert képzőművészeti szakértők azt állítják, hogy a szóbanforgó szobor minden kétséget kizáróan Michel Angelo műve.

* *

*

A californiai egyetemen megtalálták Mark Twain egyik eddig ismeretlen kéziratát. Ezúttal az „Uj dinasztia” című cikkéről van szó, amelyről a nagy író több művében említést^ tett. Az „Uj dinasztia” című cikkében Twain hevesen bírálja az amerikai polgárháborút követő időszakban megjelent nagy tőkéseket és súlyosan elítéli az embernek ember által való kizsákmányolását.

Véménden ütöm fel »főhadiszállásomat«, Kiskunban pedig Csátaljám

— Meséljen még! — kérem.

— Szívesen. Minden község monográfiáját el fogom készíteni a mai napokig. Felkutatom, hogy ki jött be elsőnek a faluba, milyen bukovinai községből valók a falu lakói. Megvizsgálom a fejlődést, összegyűjtöm, hányán tanulnak egyetemen, főiskolán, középiskolán, technikumokbani Hányán végeztek, milyen pályákon helyezkedtek el. Jóleső érzés tölt el, amikor azt tapasztalom, hogy számottevő tanár, tanító, jogász került ki a bukovinai székelyek soraiból! A székely parasztnak is könnyebb lett az élete. A mezőgazdaságot gépesítik, emelkedik az emberek élet“ színvonala.

Csak kis része Földi István munkájának, amiről itt szó esett. Nemcsak a szakemberek és a székelyek tekintenek érdeklődéssel a készülő tanulmány elé, hanem mindenki, aki figyelemmel kíséri a dunántúli székely községek népének életét;

B. D;