Tolna Megyei Népújság, 1958. július (3. évfolyam, 153-179. szám)
1958-07-20 / 170. szám
195« július 20. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 9 Jövedelmező az Álig két éves termelőszövetkezeti múltra tekint vissza a tamási Uj Élet Termelőszövetkezet tagsága. Eredményeik láttán az a vélemény, hogy évről évre alaposabb munkát végeznek! Szövetkezetük megszilárdítása érdekében. Bár a tagság legnagyobb része nem két évvel ezelőtt ismerkedett meg először a szövetkezeti gaz dálkodásal, mert már a Vörös Szikra Tsz-ben lerakták alapját a közös élet nek. Két évvel ezelőtt különváltak és azóta önálló szövetkezetként gazdálkodnak, mint már mondottuk is, egyre jobban. A tagság a tavasz folyamán különöse» dicséretreméltó munkát végzett. A szeszélyes időjárás ellenére biztató a termés, fő jövedelmüket azonban1 az állattenyésztés biztosítja. A szövetkezet tagjainak legfőbb törekvése a törzsállattenyésztés alapjainak lerakása és ezen belül a szarvasmarhatenyésztés növelése. Jelenleg 67 tehenük van, amelyet év végére 72-re kívánnak növelni, de 37-ről 50-re növelik a növendék állatállományt is. Jelentős összeget biz tosít az értékesítés. Hetvenegy hízómarha helyett 90 hízott állatot tudnak eladni, ami 497 000 forintot jelent. A leszállított tej évi értéke 271 960 forint és 42 000 forint értékben adnak el 7 sajátnevelésű tenyész- üszőt. Bár az állattenyésztésnek csak az ■egyik ágát néztük, amely nem kis jövedelmet biztosít a szövetkezeti parasztoknak, ha ehhez számítjuk, hogy az értékesítésre kerülő 421 nagyobbrészt sonkasüldő 815 000 forintot biztosít, hogy a gyapjúért Béka Istvánné pári lakost bűnösnek mondotta ki a tamási járásbíróság dr. Málinger tanácsa. Amint az a tárgyaláson is bebizonyosodott, Bekőné megígérte özvegy Igar Ig- nácnénak, hogy ő majd intézkedik útlevél ügyében, mert neki olyan funkciója van, hogy olyan helyre is bejuthat, ahova más ember nem, és majd megsürgeti a kérelem elintézését. Utána is járt az útlevélkérelemnek. Természetesen erre semmi szükség nem volt, mert a kérelem így sem intéződött el előbb, mint rendes körülmények között. A bíróság 3 hónapi börtönbüntetésre és 500 forint pénzbüntetésre ítélje Bekő Istvánnét. A börtönbüntetés végrehajtását három évi próbaidőre felfüggesztették. * Idős Erdélyi Ferenc regölyi lakos társadalmi tulajdon sérelmére a jogtalan elsajátítás bűntettét követte el és ezért 500 forint pénz- büntetésre ítélte a bíróság. Kocsival ment a határba dolgozni és egy tejeskannát találtak, amit feltettek a kocsira. Két-három hét múlva ismét ezen az úton haladtak és ekkor két darab 25 literes tejeskannát találtak. Ezeket ugyancsak hazavitték. A tejeskannákat nem szolgáltatta be a hatóságoknak, hanem saját céljaikra használták. Az okozott 900 forint kár megtérült, mert a kannákat visszaadták a tulajdonosnak. álIattenYésztés 64 000, a halakért pedig 130 000 forint jövedelmet számítanak, decemberben 50 pecsenye bárányt kilónként 14 forint 80 fillérért exportra szállítanak, akkor láthatjuk, hogy a biztos jövedelemi kitűnő állatttenyész- tés nélkül nem képzelhető el. Az állatállomány növelése természetesen megköveteli a nagyobb építkezési beruházásokat. Terveik: 45—50 férőhelyes borjúnevelő, 500 befogadó képességű süldő szállás építése. A 10 éves vetésforgót is úgy állították be, hogy a takarmány terület 75 százalékán az állatállomány ellátására szükséges takarmányt termelik. E mellett fokozatosan növelik a pillangós virágúak területét. Tények, tervek mindezek, amelyek biztosítják a tamási Uj Élet Termelő szövetkezet 111 tagja számára a megélhetést. A tagság valóban reménykedve várja a következő hónapokat, éveket, mert állattenyésztési terveik megvalósításán keresztül biztosítottnak látják további felemelkedésüket. Helyes dolog az állatállomány növelése, melyet bizonyít az állattenyésztésből eddig befolyt 850 000 forint, míg a növénytermesztés csak 312 000 forintot hozott. 1070 holdon gazdálkodnak a tamási Uj Élet Termelőszövetkezet tagjai és az elmondottak alapján eredményeik jónak mondhatók, igyekeznek és jó munkájuk jutalmát év végén élvezik majd, amikor örömmel hallanak arról, hogy a tervezett 35 forint helyett 50 forintot ér az átszámított egy munkaegység értéke. Polgár Béla nagyszokolyi lakos bűnösségét árdrágító üzérkedés bűntettében állapította meg a bíróság, Polgár Béla kertjében több diófa van és azok termését helyben és Budapesten értékesítették. Az idei év tavaszán azonban Katona Gyu- lánétól is vettek több, mint egy mázsa diót, amit megtisztítottak és ezt a saját termésű diójukkal együtt Budapestre akarták szállítani. A csomagot már postára is adták, de a nyomozó szervek lefoglalták mielőtt elszállították volna. A bíróság két hónapi börtönbüntetésre és 500 forint pénzbüntetésre ítélte, a börtön- büntetés végrehajtását három évi próbaidőre felfüggesztette. * ítéletet hozott a bíróság László Mihály, a tamási járási tanács voll szabálysértési előadója ügyében, aki a járás területén különböző indokokkal több személyt megbírságolt. A pénzbírságot, összesen 1972 forintot és az egyéb címen összeszedett 250 forintot azonban teljes egészében saját céljaira fordította. A társadalmi tulajdon sérelmére ismételten elkövetett hivatali sikkasztás és kétrendbeli közhivatalnoki megbízás körében elkövetett csalás bűntettében mondotta ki bűnösnek László Mihályt a tamási járásbíróság és ezért 1 év és 6 hónapi börtönbüntetésre, 5 évi jogvesztésre és az 1972 forint megtérítésére kötelezte. HÍREK — ÜGYELETES ORVOS 1958. július 20-án: dr. Horváth József, Szekszárd, Széchenyi u. 68. Tel.: 26—21. — 1958 első negyedévében a bonyhádi járási könyvtár 47 725 a paksi járási könyvtár 41 778, a tamási járási könyvtár 28 693 kötet könyvet kölcsönzött. — A BONYHÁDI járási művelődési ház bábszakköre szeptembertől rendszeresen tart ismét előadásokat. A színjátszószakkör tagjai a Csongor és Tünde bemutatására készülnek. — VENEZUELA az utóbbi években mindinkább a gengszterek és egyéb bűnözők eldorádója lett, akik menedéket keresve, a világ minden tájáról ebbe az országba özönlöttek. A helyzet most már elviselhetetlenné vált, úgy hogy a venezuelai rendőrség a közelmúltban nagyarányú tisztogatási akciót kezdett a nemzetközi gengszterek ellen. Már a hírhedt Cesaroni olasz gengsztervezér nyomában vannak. A rendőrség becslése szerint Venezuelában körülbelül 6000 „nemzetközi formátumú” külföldi gonosztevő tartózkodik. — A MEGYE TERMELŐSZÖVETKEZETEI KÖZÜL 12 szállít Budapestre a standokra különböző terményeket. —• A TOLNA MEGYEI tanács ba- latonlellei üdülőjében jelenleg 68 úttörő üdül két hétig. Az itt tartózkodó úttörők kirándulások alkalmával tekintik meg a Balaton nevezetességeit. — JÚLIUS 16-án az ozorai tanács kibővített tanácsülést tartott. Ezen elhatározták, hogy a nagy munkák végeztével nagyszabású ozorai napot tartanak a községben. — RÁDIÓ szórakoztatja Bölcskén a tűzoltószertámál szolgálatot teljesítő lakosokat. A rádiót a községi önkéntes tűzoltótestület nyerte Kurdon, ahol a megyei tűzoltóversenyben második helyezést értek el. — AZ ÉLELMEZÉSÜGYI MINISZTÉRIUM korpa-csereakciót indított. Ebben mezőgazdasági termelőszövetkezetek, termelőszövetkezeti csoportok, mezőgazdasági társulások, szakcsoportok, egyénileg termelők egyaránt résztvehetnek. Egy mázsa fehérjében gazdag korpáért 1 mázsa 20 kiló szokványminőségű morzsolt ókukoricát kell átadni a terményfelvásárló telepeken. Az átvett kukoricáról szóló utalvány alapján a cserekorpát a legközelebbi malomban vagy lisztcseretelepeken vehetik át. — A BONYHÁDI CIPŐGYÁR három évvel ezelőtt 12 fiatalt küldött tanulni a Könnyűipari Minisztérium cipőipari intézetébe. A tanulók most visszaérkeztek a gyárba és megfelelő beosztásban megkezdték a munkát. — EGY ERSZÉNYT TALÁLTAK. Jogos tulajdonosa átveheti a B. M. Városi és Járási Rendőrfőkapitányságon. (Szekszárd, Várköz 4.) — SCHAERF, Svájc szövetségi elnöke az utóbbi időben a lakosság különböző rétegeitől leveleket kapott, amelyekben naiv emberek toto-tippeket kérnek tőle. Az elnöki iroda kénytelen volt a válaszlevelek egész sorában rámutatni arra, hogy az államfő éppoly kevésbé tudja befolyásolni a szerencsét, mint bármely más közönséges halandó. Bírósági ítéletek A dombóvári cementáruüzemben Az egyik 375-ös betonkeverőgépen dolgozik Sár János, A nagy kánikulai melegben különösen fontos, hogy a az üzem egyik legjobb gépkezelője. Nemcsak normáját kész betonelemeket gyakran locsolják. Ezt a munkát teljesíti tűi rendszeresen, hanem gépét is példásan végzi egy év óta lelkiismeretesen az üzem egyik legtartja rendben. fiatalabb dolgozója, a 15 éves Honos Ibolya. Utólagos magyarázat a másfélmillió forintról Cikkünk után Decsen A Tolna megyei Népújság június 12-i számában „Miért dobnak ki másfél milliót az ablakon?” címmel cikk jelent meg, amely elmarasztalja a pécsi Malomipari Vállalatot és a megyei tanács illetékes osztályát azért, mert a községi vezetők megkérdezése nélkül szüntették meg a decsi malmot, amelyet négyt évvel ezelőtt másfél millió forintos beruházással korszerűsítettek. A cikk nyomán — amellyel egyetértettek az illetékesek — pótolták a mulasztásukat. A Malomipari Vállalat részéről Csörgei János főmérnök és dr. Péterfi Sándor, míg á megyei tanácstól Szántai János, a szekszárdi járási tanácsot Bors István képviselte. A községi tárnics szűkebbkörű végrehajtó bizottságával tárgyalták meg a malom leszerelésének ügyét. Tájékoztatásuk szerint nincs szükség arra, hogy 30 kilométeres körzetben három nagykapacitású malom dolgozzék, amelyeknek kapacitását mindössze 34 százalékban tudják csak kihasználni. Ezért szüntették meg a decsi malmot. Azért, hogy a malom nélkül maradt község lisztellátása zavartalan legyen, a községben cseretelepet létesítettek, ahol a csere zavartalanul bo- nyolódhat le. Előző cikkünkben kifogásoltuk, hogy a Sárköz e nagy községében két alkalommal is veszélyeztették a kenyérellátást, mert a cseretelepen nem volt liszt. A község vezetői ezúttal ígéretet kaptak arra, hogy többé ez nem fordul elő. A végrehajtó - bizottságot tájékoztatták arról is, hogy a gépeket más községben működő malmok korszerűsítésére használják fel. A község vezetői megértették, hogy népgazdasági érdekből nem1, üzemeltetik a község malmát. Abba azonban nem nyugszanak bele, hogy a malom épületét a TERZSÁK-nak adták oda. Méltatlankodásuk oka, amint mondják az, hogy a községben működő termelőszövetkezetnek sem a földművesszövetkezetnek nincs megfelelő raktára, szükségük lett volna rá. A jogosságot még azzal is indokolják, hogy az épület a decsi dolgozók filléreiből épült fel. Kovács Sándor a községi tanács v. b. nevében kijelentette: „Ha kell, akkor a Minisztertanácsig is elmennek, hogy az épületet a községnek adják”. Nem akarjuk a decsi vezetőket lebeszélni arról, hogy tovább menjenek, tovább keressék igazukat, de szeretnénk felhívni figyelmüket arra, hogy nem végleges a TERZSÁK decsi raktározása. Ha találnak megfelelő épületet arra, ahol a zsákokat raktározzák, ez a cég abban a pillanatban elköltözik a decsi malomból és átadják az épületet a községnek. A zsákokat addig sem tárolhatják a szabad ég alatt. MOLNÁR LÁSZLÖNÉ Miért vessünk zöldtrágyának növényt. Zöldtrágyának a nitrogénben gazdag pillangós növényeket használják, amelyet megfelelő nagyságban alászántanak. A homoktalajok trágyázá sára legalkalmasabb a csillagfürt, a meszes talajokon a somkóró. Igénytelen, és nagy tömeget ad a napraforgó, éppen ezért a szikes területek legalkalmasabb zöldtrágya növénye. Jelentős a zöldtrágyázás hatása a talajra azért, mert kedvező hatást gyakorol a talaj szerkezetére, nitrogén táplálékot szolgáltat, a mélyreható gyökérzet valóságos altalaj feltárást végez, elnyomják a gyomnövényeket, stb. Ha figyelembe vesszük, hogy a fokozott zöldtrágya növény vetéssel, amely alászántva nagy tömeget ad, jelentősen lehet növelni a talaj táperejét, akkor látható igazán a zöldtrágya jelentősége. Érdemes megjegyezni, hogy; a nem pillangósokat, tehát a napraforgót is csak hosszú idővel, a vetés előtt szabad zöldtrágyaként alászántani, vagy pedig nitrogén műtrágyával kell az asszimilációt semlegesíteni. Fontos, hogy a zöldtrágya alászántásakor a munkát úgy kell elvégezni, hogy a leforgatott zöld tömegből semmi se Iássék ki. Ha őszi mélyszántással forgatjuk alá a zöldtrágyát, gyorsan haladó traktorral kell elvégezni az alászántást, mert így nem a barázda aljára, hanem a barázda oldalára kerül az alászántott növény és az eke mélyebb járása esetén sem kerül túlságosan mélyen a talajba. Egyéni termelők is használhatják a Wofatox permetező- szert A földművelésügyi miniszter az egészségügyi miniszterrel egyetértésben a Wofatox metilparathiontar- talmú permetezőszer forgalombaho- zatalát és felhasználását egyéni termelők részére is engedélyezte. Az egyéni termelők a Wofatoxot a helyi tanács által kiadott méregjegy aiap- ján szerezhetik be az erre a célra kijelölt földművesszövetkezetben. A szer alkalmazható rajzó pajzstetvek, levéltetű, almamoly és egyéb 'almakáittevők ellen, gyümölcsösökben, a szőlőilonca ellen a szőlőben; Nyári permetezés ideje július második fele, télialma-gyümölcsósben, szőlőben augusztus közepe. Nyári almafajtákon v/ofatoxos permetezést végezni tilos. Az egyéni termelők a munkavédelmi és permetezési óvórendszabályok betartása medett Wofatox-szal hetenként legfeljebb egys/er 3 órán át permetezhetnek „AD” betétes védőálarc nélkül. A szer lakott területeken, tehát közvetlenül a lakóházakhoz kapcsolódó kertekben egyáltalán v.em használható. A wofatoxszcs per metezést be kell jelenteni a kerule- tileg illetékes orvosnak. A felhasználatlanul maradt permetszert novem bér 30-ig a helyi földművesszövetke- zeteknek vissza kell adni. Az eredetileg zárt csomag árát a földművesszövetkezetek visszatérítik. A sertéspestis elleni kötelező védőoltásról A földművelésügyi miniszter 18/1958 FM. számú rendeletében a sertéspestis elleni kötelező védőoltásról a földművelésügyi miniszter első helyettese a következőket mondja. 1. §. Azokban a községekben (városokban, városi kerületekben), amelyekben sertések pestises megbetegedése rendszerint minden évben előfordul, vagy a sertéseket a helyi jámványhelyzet folytán sertéspestis veszélye fenyegeti, a járási (városi, kerületi) tanács végrehajtó bizottságának mezőgazdasági osztálya sertés pestis elleni kötelező védőoltást rendelhet el 2. §. A kötelező védőoltást sertés- pestis elleni vakcinával kell elvégezni. A kötelező védőoltás elvégzéséhez — indokolt esetben — a vakcina ingyenesen is rendelkezésre bocsátható, amelyet az illetékes tanács végrehajtó bizottsága mezőgazdasági osztályán működő főállatorvos javaslatával ellátott igénylése alapján a .földművelésügyi miniszter! enge-i délyezi.