Tolna Megyei Népújság, 1958. június (3. évfolyam, 128-152. szám)
1958-06-18 / 142. szám
H TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1958 június 18. Eördögh 140 cm-f ugrott a HL osztályú egyesületi bajnoki versenyen A III. osztályú egyesületi bajnoki versenyre a rendező szekszárdiakon kívül elküldötte versenyzőit Bonyhád, Bátaszék, Dunaföldvár, Sióagárd, Simontornya és Dunaföldvár is. A nagylétszámú versenyzővel megrendezett verseny lebonyolítása nem kis feladatot jelentett a versenyrendezőség számára. A laza pálya és a szél itt is károsan befolyásolta az eredményeket. Az eredmények élén Eördögh Juditnak a női magasugrásban elért 140 ernes eredménye áll. A futószámokban nem elő, hanem csak idofutamokat rendeztek és ha a legjobbak nem kerültek azonos időfutamba, fordított eredmények is születhettek. Az egyesületi bajnokságban azonban végeredményben nem a helyezés, hanem az elért eredmény a döntő, ezért ez a körülmény végeredményben még 'nem befolyásolta károsan a ponteredményeket, amelyeknek a kiszámítása a sok versenyzőt figyelembevéve, nem volt kis feladat. A pontverseny eredményét majd csak az eredmények ismertetése után közöljük. Részletes eredmények a következők: FÉRFIAK: 100 m: 1. Sümegi Bátaszék 12.—, 2. Szeleczky Sióagárd 12.2, 3. Halmai Szekszárd 12.3. 400 m: 1. Szeleczky Sióagárd 57.1, 2. Katus Szekszárd 57.4, 3. Kató Baja 58.2. 1500 m: 1. Seibl Baja 4:46.2, 2. Kiss Szekszárd 4:49.—, 3. Rudolf Bátaszék 4:53.4. 110 gát: 1. Bien Szekszárd 18.8. Egyedül indult. Magasugrás: 1. Kasza Szekszárd 160, 2. Kucsera Baja 160, 3. Leitkám Sióagárd 155. Távolugrás: 1. Bien Szekszárd 598, 2. Lázár Szekszárd 549, 3. Horváth Szekszárd 548. Súlylökés: 1. Reha Dunaföldvár 11.52, 2. Illés Baja 10.80, 3. Rédei Baja 10.51. Serdülők: (5 kg-os súly- lyal): 1. Bakó Szekszárd 13.75, 2. Lipták Baja 13.57, 3. Pelényi Szekszárd 10.72. Gerelyhajítás: 1. Galambos Szekszárd 47.62, 2. Nyéki Bonyhád 45.80, 3. Martinovics Baja 43.38. Serdülő gerely: 1. Pelényi 41.90, 2. Marosi 37.48, 3. Hertelendi Baja 34.20. A serdülők női gerellyel dobtak. NŐK: 100 m: 1. Csendes Szekszárd 14.—, 2. Gindl Baja 14.—, 3. Franki Baja 14.—. 400 m: 1. Sajben Szekszárd 71.—, 2. Cseh Baja 72.4, 3. Grósz Simon- tomya 74.7. Magasugrás: 1. Eördögh Szekszárd 140, 2. Semmelweiss Dunaföldvár 130, 3. Fraknói Baja 130. Eördögh érintés nélkül ugrotta a 140 cm-t, amely számára egyéni csúcsot jelentett. Súly lökés: 1. Rozinszky Baja 959, 2. Bencsik Baja 924, 3. Tölgyes Baja 882. Gerelyhajítás: 1. Rozinszky Baja 27.44, 2. Török Szekszárd 26.76, 3. Tölgyes Baja 24.68. Á szakályi sportköri vezetőségi ülésről JÚNIUS 13-ÁN a szakályi kultúr- házban elnökségi ülésre jöttek ösz- sze a község vezetői, hogy megbeszéljék a sportkör munkájának néhány legégetőbb problémáját. Ezek között szerepel a vezetőség munkája, mert a vezetőségi tagok nem értették meg egymást, széthúzás volt. A nagy érdeklődéssel várt beszámolót Kordé sportköri elnök tartotta. A jelenlévők azt várták, hogy a beszámolóból kitűnik majd, hogy mi idézte elő a jól dolgozó sportkör hanyatlását, a vezetőség gyenge munkáját. A beszámoló azonban — mely 15 percig tartott — mindennel foglalkozott, csak a konkrét hibák feltárásával nem. A sportköri elnök a jelek szerint csak a labdarúgással törődik kizárólag, mert a beszámolójának legnagyobb részében erről beszélt. A hozzászólásokból viszont kitűnt, hogy a tamási járás sportjának alacsony színvonala annak tudható be, hogy az általános iskolai testneveléssel is nagy bajok vannak. A község fiataljai is távol tartják magukat tói, hogy a sportköri vezetésben, vagy bármilyen munkában részt- vegyenek. Az idősebb vezetők hiába igyekeznek rábírni őket, hogy vállaljanak tisztséget a vezetőségben, 5k nem végeznek semmi ilyen munkát. Az állami támogatásban részesülő szakályi sportkörnél egy életképes szakosztály működik, de ?zen belül is erős nézeteltérések vannak. Kiss József testnevelő véleménye szerint teljesen a fiataTársadalmi munkával öltöző épül Gyönkön| A gyönki járás sportja a mostoha körülmények ellenére is komoly fejlődést mutatott az elmúlt években. Sportlétesítmények területén a járás azonban a megye valamennyi járása közül a leggyengébben áll. A járási székhelyen — Gyönkön is mindössze egy gyenge minőségű labdarúgópálya jelenti a község összes sportlétesítményét. Ezév elejétől kezdve a járási' pártbizottság, a járási tanács, valamint a községi tanács segítségével megváltozott a helyzet. Elsőnek a gimnázium volt a kezdeményező, amikor kézilabda pályát építetU tek és a tornaterem építésében több* ezer forint társadalmi munkát vé-J ’ geztek a tanulók, a nevelők irányí-ty tásával. A községi sportkör elnöksége látta a fiatalok lelkesedését, ál dozatkészségét, kidolgozott egy töbl évre szóló tervet. Ennek alapján í közelmúltban a gyönki sporttelei mellett korszerű öltöző építésé kezdték meg. A járási szervek segítsége mellett komoly társadalm munkát ajánlottak fel a lelke: sportvezetők, sportbarátok is. Igj tehát végre megdőlt az a helyteler elv, hogy Gyönkön társadalmi munkával nem lehet semmit végezni. Csak egy kocsi I homokon múlott I Egy jegyzőkönyv fekszik e'őtlünk,] [mely szerint a tamási járási sport-, ‘felügyelőség helyiségében a járási1 (testnevelési sporttanács elnökségi] jülést tartott. Ebből a jegyzőkönyv-, ‘bői tudtuk meg, hogy a tamási já-1 (rásban legsikerültebb, legnépesebb] ! ’.zpartakiád Ozorán volt, ahol kilenc- ,ven versenyző állt rajthoz különböző1 (versenyszámokban. Ugyanakkor a] jrendező bizottság gyenge munkájá- ‘naik eredménye a pincehelyi eset, (ahol a szpartakiád versenyt azért] jnem tudták megtartani, mert hiány-, ‘zot<- egy kocsi homok. I Igen, sajnos nemcsak a tamási já-] jrásban és nemcsak Pincehelyen for- [dulnak elő ilyen esetek. Sok közsé- (gi szpartakiád verseny maradt el jazért, mert a 'községi rendező bizott- 'ság lelkiismeretlenül dolgozott. lokra kell alapozni, míg az idősebb vezetőknek az a véleményük, hogy nemcsak fiatalok kellenek a labdarúgó csapatban, hanem idősebbek is. A GAZDASÁGI vezetés, akár csak az egész sportkör, gyenge lábon áll. A községnek, illetve a sportkörnek szépfekvésű labdarúgó- pályája van, mely körül mintegy másfél éve épült az új atlétikai pálya, de ez is kihasználatlan. Atlétikai élet a községben csak ötletszerűen, egy évben háromszor-négy- szer van. így természetesen nem beszélhetünk atlétikai szakosztályról, bár papíron ezt atlétikai szakosztálynak és atlétikai életnek hívják. A rendkívüli elnökségi ülésen résztvett: Metz István, a Megyei Ifjúsági Sportbizottság elnöke, a Megyei Testnevelési Sporttanács elnökségének tagja. Javasolta, hogy a községi végrehajtó bizottság előtt tartson beszámolót időnként a sport köri vezetőség, majd ismertette azokat a feladatokat, amelyeket a legrövidebb időn belül végre kell hajtani. Ezek között szerepel többek között az elnökség kiegészítése, az új vezetőség megválasztásáig. A szakályi rendkívüli elnökségi ülés megmutatta, hogy miként nem szabad egy községben a sportköri vezetőknek dolgozni. A sportidény közepén vagyunk, még van idő, hogy ezévben Szakályban gyökeres változás álljon be. Most már csak a vezetőkön múlik, és bízunk abban, hogy a változás bekövetkezik. HÍREK Vasárnap délelőtt rendezte a Megyei Kerékpáros Szövetség Tolna megye 1958. évi 100 kilométeres ifjúsági és felnőtt országúti bajnokságát a 6-os budapesti műúton. A rendező szerv az ifjúsági és felnőtt versenyzőket egyszerre rajtoltatta. Az egész heti esőzés miatt minden edzés nélkül induló versenyzőket a táv első felében erős északi szél akadályozta. Az első 10 kilométeren az egyik kísérő autóban elakadt Balogh, kibükott és feladta. Váltott vezetéssel haladt a mezőny 25—28 kilométer/óra átlagot kerekezve. Nem igen akadt vállalkozás. Az esélyesek közül a szekszárdi Lemszider, Schmidt, Horváth és a bonyhádi Lovag leszakadtak, később Horváth egyedül felzárkózott. A fordító után fergeteges iram kezdődött. A kísérő járművek kilométer órái egy percre sem szálltak 45—48 alá, a dunakömlődi lejtőn pedig 65—70 kilométert is mutattak. Ebben a hajszában legelőször Gerendái fulladt ki, de Hepp megvárta és tovább küzdöttek. A szökevényeknél Alpár, majd Schneider is elkészült erejével, és nem tudtak tapadni, a versenyen kívül induló bajai fiúk rettenetes tempója miatt, s így lemaradtak. A Sió-hidi emelkedőn két ifjúsági faképnél hagyta a felnőtteket és a döntő hajrában a versenyen kívül induló Deitner (Baja) győzött Zöllner (Baja) és Németh (Szekszárdi Sparta- kusz) előtt. Gerendái pedig mintegy félkerék hosszal nyerte meg a 100 kilométeres országúti bajnokságot Heppel szemben. Eredmények: Tolna megye 1958. évi országúti bajnoka (felnőtt) Gerendái János. 100 kilométeres távon ideje 2 óra 49 perc 45 másodperc. Második Hepp József 2 óra 49 perc 46 másodperc. Mindkét versenyző a Szekszárdi Spartakusz színeiben indult. Az ifjúságiaknál bajnok Németh István 2 óra 42 perc 37 másodperc, második Alpár Miklós 2 óra 49 perc 02 másodperc, harmadik Schneider Konrád 2 óra 49 perc 03 másodperc. Mindhárom ifjúsági a Szekszárdi Spartakusz versenyzője. * Délután 5 órakor 25 körös háztömbkörüli pontversenyt rendezett a megyei szövetség a városi tanácsház előtti téren öt részhajrával. A háztömbkörüli verseny eredménye: 1. Németh István (Szekszárdi Spartakusz) 21 pont, 2. Leitner János (Bajai TC) 17 pont, 3. Gerendái János (Szekszárdi Spartakusz) 12 pont. Németh a 21. körben bukott, majd gépet cserélt és a nagyszámú közönség biztatása közben szép győzelmet aratott. Hőgyész—Váralja 4:1 (0:1) Hőgyész, 300 néző. Vezette: Nagy G. HÖGYÉSZ: Borsos — Túrna, Gál, Vitzl — Ulrich, Hegedűs — Pong- rácz, Keller, Trick, Magyar, Endre. VÁRALJA: Szabó — Rupa I., Rupa II., Zaikk — Fritz, Knéder — Mezei, Varga, Hurton Jáger, Horváth. A mérkőzés első 20 perce változó játékkal telt eb A 20. percben a hő- gyészi védelem bizonytalanságát kihasználva Hurton rúgja az első gólt. 0:1. A mérkőzés további része is változó játékkal telik el, több kapu- ralövéssel, de a kapusok a helyükön vannak. A második félidő hőgyészi támadásokkal indul. A hőgyészi fölény egész félidőn keresztül megmarad. A fölény a . 20. percben érik góllá. Ekkor Magyar egyenlít. 1:1. A 23. percben ismét Magyar lesz eredményes 5 méterről. 2:1. A 40. percben a kéj Rupa bizonytalankodását kihasználva Endre kiugrik és 3:l-re alakítja az eredményt. 3:1. A 44. percben Magyar nagyszerű labdát tálal Pongrácz elé, aki a 16-osról eresztett bombájával beállítja a végeredményt. 4:1. Jók: Gál, Hegedűs, Magyar, illetve Szabó, Horváth, Hurton. Bálint Gyula Nagydorogi Traktor—Faddi KSK 3:2 (2:1) Fadd, 1000 néző. Vezette: Paulai. FADD: Ganczer — Tantos, Keserű, Joó — Rábóczky, Schiff 1er — Má- csik II., Vass, Koleszár, Mácsik I., Fehér. NAGYDOROG: Patai — Varga, Balogh, Horváth — Szeip, Vida — Reizinger. Szabó, Peterdi. Vándor, Kistar. Élénk irammal kezd mindkét csapat. Fadd némi fölényt harcol ki, de a csatársor teljesen gólképtelen. Dorog ritkábban, de veszélyesen támad. Ezért a 20. percben (partdobé sból a faddi védelem pepecsel) Reizinger lövése a kapufáról a hálóba pattan. 1:0. A 25. percben góllá érik a faddi fölény. Kavarodás van a dorogi kapu előtt, a labda Koleszár elé keml, akinek 16 méteres lövése a hálóban köt ki. 1:1. Nagy az iram Fadd részéről. Schiffler az ötösről tiszta helyzetből fölélő. Hiába támadnak a faddiak, mégis a vendégcsapat ér el gólt. A 40. percben a faddi védelem lyukat rúg, Ganczer kifut, de a labda Peterdi révén mégis a hálóba jut. (Óriási védelmi hiba volt.) 2:1. Mindkét csapat veszélyesen támad. Fadd megint fölényt harcol ki és a 15. percben kavarodásból Fehér egyenlít. 2:2. A 30. percben Ganczer ordító helyzetből nem rúgja ki a labdát, habár felölelhette volna, Peterdi megszerzi és a hálóba gurítja a győztes gólt, amely a faddi csapat hazai veretlenségének az elvesztését jelenti. 3:2. A gól után már hiába támad a faddi csapat, az eredményen már változtatni nem tud. BÍRÁLAT: A lélek nélküli faddi csapat a védelemmel az élén megérdemelten vesztette el az őszi és a tavalyi bajnokság folyamán hazai veretlenségét az örök rivális, Nagy- dorog ellen. Jók: Kistar, Balogh, Peterdi. A hazai csapatból nem lehet kiemelni senkit sem. A játékvezető jól működött. NYIRATI ISTVÁN SPORTHÍREK Fadd röplabda-csapata a megyei bajnokságért küzdő Sióagárd együttesével mérkőzött az elmúlt vasárnap, mivel a sióagárdiaknak szabadnapjuk volt a bajnokságban. A mérkőzést meglepetésre a faddi együttes nyerte 3:0 arányban. Ez volt az első eset hogy a két község közti röplabdacsatát a faddiak nyerték. Kéj kézilabda rangadót is játszottak vasárnap Tolnán nagy közönség előtt. A tolnai férfi csapat 8:6-as félidő után 19:14-re nyerte a rangadót Dombóvár ellenében es ezzel a bajnokság első helyén végzett, a tolnai női együttes pedig az igen jó napot kifogó szekszárdiakat győzte le 3:1 (2:1) arányban. — A JÖVÖ hónapban ismét ta-, pasztalatcserét rendeznek az Regszemcséi Kísérleti Gazdaságban a környék termelőszövetkezeti tagjai és egyéni gazdái számára. Május- oan már volt egy hasonló tapasztalatcsere a kísérleti gazdaságban, az jól sikerült, igen sokan megtekintették akkor a gazdaságot és ezért határozták el, hogy most ismét szerveznek egy ilyet. — BOLGÁR fiatalok érkeznek g nyár folyamán Tolna megyébè, a KISZ-bizottság vendégeként. A bolgár fiatalok hosszabb időt töltenek itt, ellátogatnak több üzembe, faluba, majd kirándulnak a Balatonra stb. A bolgár fiatalok egy cserelátogatás keretében érkeznek hazánkba, illetve megyénkbe. Előzőleg ugyanis magyar fiatalok vendégeskedtek Bulgáriában. A megyei KISZ-bizottság készül a bolgár ifjúsági küldöttség fogadására és vendéglátására. — AZ ŐSZ folyamán befejeződik Nagykónyiban a Temető utca kövezése. A múlt évben elvégezték a földmunkákat, az idén pedig hozzákezdtek a kövezéshez. A nagy mezőgazdasági munkálatok most ugyan egy kicsit gátolják az útépítést, de mihelyt egy kicsit csökkennek a mezőgazdasági munkák, folytatják az útépítést. A költségek egy részét községfejlesztési alapból fedezik, egy részét pedig társadalmi munkával pótolják. — A TAMÁSI járás termelőszövetkezetei közül a tamási Üj Élet Ter melőszövetkezetben volt az idén a legjobb a juhok nyírási átlaga. Itt átlagosan 6,2 kilogramm gyapjút nyírtak egy-egy birkáról. — SIMONTORNYÁN az Iskola utcában mintegy 760 négyzetméternyi területet terméskővel köveztek ki. Most folyik az Óvoda utca kikövezése is. — TAMÁSIBAN járási ifjúsági napot rendeznek vasárnap, június 22-én. Az ifjúsági napot juniálissal kötik össze és kint tartják az erdőbem Értesüléseink szerint igen nagy az érdeklődés az ifjúsági nap iránt a járás községeiben. — Szekszárd város legutóbbi tanácsülése úgy határozott, hogy júniusban valamennyi tanácstag beszámolót tart választói körzetében. A beszámolók a városfejlesztéssel, a tanácstagok munkájával foglalkoznak és választ adnak azokra a kérdésekre, amelyeket a választók vetettek fel a tanácstagoknak. — Nyugat-Európa legnagyobb füg- gőbídja a franciaországi Tancarvill- ben épült a Szajnán, amelynek egyetlen 608 méteres íve szeli át a folyót. A hídpályát 112 sodrott, 1070 méter hosszúságú és 72 milliméter átmérőjű drótkötél tartja. Egy-egy drótkötél 27 tonna súlyú és 169 acélszálból van összesodorva '▼yyTTTT»VTT'’VTTVTYVTTTTyTYV*TV*T1,V»-~ \ 3 ► ► FIGYELEM ! Földművesszövetkezetek a cigánymecoy felvásárlását megkezdik Felvásárlási ár: 2.80 Ft/kg. Az átvételt a szövetkezetek felvásárló helyein vasár- és hétköznap egyaránt eszközük. Bővebb felvilágosítást a helyi földművesszövetkezet ad. Szövetkezetek Tolna m. Értékesítő Központja GARAY FILMSZÍNHÁZ Június 16—18-ig: IS második asszony Színes csehszlovák film. Előadások kezdete: Vasárnap: 4, 6 és fél 9 órakor. Hétköznap: 6 és fél 9 órakor. Apróhirdetések KAJDACSON kétszobás családi ház, melléképülettel azonnali be- költözhetőséggel olcsón eladó. , Komáromi János, Kajdacs. ÁCSOKAT, műkőmunkásokat, villanyszerelőket és kőművesek mellé segédmunkást felveszünk. Építővállalat, Szekszárd, Keselyüsi út. Dombóváron, Vörösmarty út 9. sz. családi ház azonnali beköltözhetőség- gel eladó. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt és a tanácsok lapja Felelős Kiadó: a* MSZMP Végrehajtóblzetlsága Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Szekszárd. Mártírok tere 15—17 Telefon* 20-10, 20-11 Szekszárdi Nyemda Telefon: 21-21 f ! Tolna megye 100 kilométeres országúti bajnokságát] felnőttben Gerenday, ifjúságiban Németh nyerte 1