Tolna Megyei Népújság, 1958. június (3. évfolyam, 128-152. szám)
1958-06-15 / 140. szám
1958 június 15. TOLNA MEGYEI NËPÜJSAG 7 Viharos élet... Tempós, nyugodt mozdulattal vészi elő zsebéből Klein József művezető a gyűrött cigarettacsomagot. Kivesz belőle egyet, megnyomkodja — akkor jobban szelei — rágyújt. Amikor már az első füstfelhő oszladozni kezd a homályos építésvezetőségi szobában, gondolataiba mélyedve megismétli a kérdést: ■— Mikor kezdtem az építő szakmát? — 12 éves voltam Perczel Mihály kőművesmesternél kezdtem a szakmát. Ott dolgozgattam mint segéd, munkás. Azután ... Nem sokáig voltam „handléger”, inas lettem három és félévig habarcsot kevertem, falaztam, vakoltam, minden munkát el kellett végezni, amit a mester elvállalt. S a viharos élet kezdetét vette. A 12 éves tolnai gyerek elindult, hogy az élet útján kitapossa magának azt az ösvényt, melyen utána jönnek majd utódai, a fiatalok, akik helyébe állnak majd az állványra, kezükbe veszik a malteros kanalat, ha kiöregszik, amikor már nem bírja lába, feje, a magasbani munkát. , — Hó, az még messzi van — mondja —, fiatalembernek érzem én még magam. Alig múltam 40 éves. Meg aztán dolgozni kell, tudja menynyi mindent kell nekünk építeni... Nagyon sokat, iskolákat, óvodákat, gyárakat és... lakásokat... nagyon sok lakást. És ha most művezető is vagyok, de így a nagy tapasztalatommal, talán még több hasznomat veszik, mintha én állnék az állványra. Ezt úgy mondja, mint aki bízik erejében, szaktudásában. S igaza vant. Éppen a nagy tapasztalata miatt állították felelős beosztásba, szervező képessége meg segítségére van a feladatok megoldásában. A szervezés. bin, különben nagy gyakorlata van. Tolnai születésű, ott nőtt fel, ott lett építőmunkássá — kőművessé — és köztudomású az is, hogy a tolnai építőmunkások körében régi keletű már a szervezeti élet. Klein József is i 936-ban lépett a szakszervezetbe. Kiharcolták azt, hogy 48 filléres órabér helyett 71 fillért kapjanak, hogy naponta csak kilenc órát dolgozzanak. —- És, aki többet dolgozott? — szólok közbe. — Nálunk nem volt olyan, a szak- szervezeti tagok fegyelmezettek voltak, tudtuk, ha többet dolgozunk, akkor valamelyik szaktársunk elől vesz szűk el a kenyeret, meg aztán le is löktük volna az állásról — teszi hozzá nevetve. Ilyenre nem került sor? — Nem, mi nagyon békés emberek voltunk. : J A fiatal kőművessegéd bejárta az országot, munkát keresett, s ahol kapott, ott egy időre megállapodott, amikor, meg befejezték az építést, fogta a mész-cementhabarcstól fakószínűre kopott zsákot, beletette a kalapácsot, függővasat, kanalat és indult újabb munkát keresni. A család meg várta haza az embert, s a pénz hol kevesebb, hol több, de alig jutott több, hogy a család megélt, a gyerekek felnőttek. Azután változás jött Klein József életébe is. A háború után újjá kellett építeni az országot. Újból kezébe vette a szerszámot és épített. Maga és társai kezenyomán egyre gyógyultak a sebek, mind több épületet hoztak rendbe, s amikor 1949-ben a nemzeti vállalathoz került, akkor már új épületeket kezdtek építeni. Házakat, gépállomásokat Szedresen, Dal- mandon. A gyorskezű, ügyes kőműves munkájára felfigyeltek a későbbi vállalatánál. Csoportvezetőnek tették, önálló munkát bíztak rá és amikor már megállapodott, amikor már több éve a vállalatnál dolgozott, kezére bíztak építkezéséket. Művezetővé léptették elő. Azóta nőttek gondjai, megtanult a tervrajzokon eligazodni, a bürokrácia útvesztőjében járni, s brigádjaival mind jobb eredményeket ér el. Most Hencsepusztán és Alsópélen dolgozik. A két építkezés művezetője. Kéttantermes iskolákat építenek. Fejből sorolja mennyi anyagot; — sódert, salakot, cementet, meszet téglát, előregyártott gerendákat — szállítottak oda, s azt, hogy ha az idő engedi, akkor ezt az építkezést is határidő előtt tudják majd átadni. Klein József viharos kőműves élete lecsillapodott, állandó munkája van, s ha most hetenként csak szombaton meg vasárnap van is a család körében, már megszokta. Az asszony, a család is hozzászokott ehhez, s majd akkor lesz valóban nyugodt élete, ha nyugdíjba megy. Ez az idő még azonban messze van, Klein szaktárs addig még sokat akar építeni, alkotni. Sok-sok embernek akar örömet szerezni, amikor átadja a lakóház, vagy a bölcsőde kulcsát. Pálkovács Jenő Szépülő Szekszárdiunkért! TTi ne szeretné azt a várost, vagy falut, ahol él, szórakozik, szabadidejét tölti vagy munkáját végzi. Áz ember örül, sőt büszke rá, ha szülötte helyéről szépeket hall, s pironkodik az ellenkezőjétől. De nem is kell a mások véleménye: a magunk tapasztalata is ered- ményezheti ezt a belső örömöt vagy éppen rosszallást. Akár így van, akár úgy, mindkettőnek forrása mégis csak a szűkebb haza iránti szeretet, érdeklődés, az a tény, hogy törődünk vele. így vagyunk Szek- szárddal is mindazok, akik itt születtünk, vagy hosszabb-rövidebb idő óta itt élünk. Sokszor szidtuk a sáros mellékutcákat s szégyelltük a földbesüllyedt házat az emeletes palota mellett. Fájt és fáj, hogy még mindig nincs befejezve sporttelepünk, nincs egy valamire való ipari nagyüzem, zsúfolt és szűkös a könyvtár elhelyezése, ki kellene terjeszteni a vízvezetékhálózatot. Szobor kellene Babitsnak, emléktábla a szekszárdi születésű neves színművésznek vagy az európai hírű gombatudósnak. Nyugodtan lehetne folytatni a sort, kinek-ki- nek az igénye szerint. Persze lehet egy másik, vigasztalóbb felsorolás is. A szőlőhegyek oldaláról új házsorok mosolyognak a távolról érkezőre. Az állomásról jövőket a rendezett Séd-árok és új paloták fogadják. Egyre sűrűbben köveződik ki egy-egy mellékutca, az épülő új iskola monumentális homlokzata lassan éppúgy része lesz a városképnek, mint az évről évre gonddal virágosított Széchenyi utca vagy a zápor jó szagát maga után hagyó öntöző-autó ... £g.y, Uikatá mesietzséty Az aszony — mint mondja — nem szívesen hagyja abba a kézivetést, ezt szokta meg. Fél, hogy olyan munkát kap majd a gépnél, amit nem tud elvégezni. De a félelem fő oka az, hogy akkor nem lesznek olyan „szabadok” mint most, amikor maguk határozzák meg, mikor kezdenek, mikor hagyják abba a munkát. Most bizony nem egyszer fordul elő, hogy Kővári elvtárs, aki itt lakik a gyárban, hajnali háromkor arra ébred, hogy dolgoznak Szen- téék. Néha számolja a koppanáso- kat. Ahány koppanás, annyi tégla. Utolsó koppanások ezek, már csak az idén dolgoznak Kölesden kézivetéssel a téglagyártás ez évezredes módszerének utolsó mohikánjai. J. J. Iy an fejlődés, s különösen a ' legutóbbi pár év óta lemérhető pezsdülés. A múltkor egy valóban szép dunántúli városból itt járt emberek úgy nyilatkoztak, hogy szívesen vállalnák Szekszárdot is lakóhelyül. Volt ebben udvariasság is, de úgy éreztük, nyugodtan zseb- revágható dicséret is. Emberi gyarlóság viszont, hogy a jót hamar megszokjuk, és csak a hibákat vesszük észre. Ám éppen ez lehet — helyes mederbe terelődve — a továbbfejlődés rugója is. Már pedig mi szekszárdiak mindnyájan azt szeretnénk, hogy városunk tovább szépüljön, fejlődjön, s rendezettségében, civi- lizáltságában, kultúrájának emelkedésében méltó székhelye legyen a megyének. Látjuk, a városi tanács erőfeszítéseit, de azt is tudjuk, hogy a meglevő jószándék elé az anyagi nehézségek sokszor kemény falat emelnek. Egyre többet beszélünk mi szekszárdiak ezekről a dolgokról egymás között s időnként a városi tanács tagjaival is. Tudjuk, hogy a város parasztsága és ingatlantulajdonosai méltó áldozatot hoznak a város fejlesztésének ér* dekében, amikor olyan összegű községfejlesztési hozzájárulást vállaltak, ami élenjáró az egész országban. Ugyanakkor azonban mind gyakrabban vetődik fel az ötlet, ha még kissé tapogatózva és bátortalanul is, hogy a város fejlesztéséből annak összlakossága vegye ki a részét, tehát a csak fizetésükből élők is, bizonyos anyagi hozzájárulásokkal. Ezt jó néven venné parasztságunk is, de kielégítené a bérből élő dolgozók igazságérzetét is, hiszen minden, ami a városban meglévő vagy leendő hasznos és szép, annak áldásait az utóbbi réteg is éppúgy élvezi. Kialakult a beszélgetések során, hogy ennek az anyagi hozzájárulásnak az összege tel* jesen önkéntes lenne, kinek-kinek a bére és lelkesedése szerint. Hogy mennyi? öt-tíz forint havonta, vagy ha kötni akarjuk valamihez, talán a szakszervezeti díj fele. Néhány fröccs, pár tölcsér fagylalt vagy egy-két csomag cigaretta ára csupán, vagy bármié, amit az ember nyugodtan feláldozhat, ha éppen meg kívánja spórolni a felajánlott összeget. Ezt azután, minden intézmény fizetési felelőse valamelyik fizetési időszakban összegyűjthetné a dolgozóktól, és a megfelelő módon eljuttatná a városi tanácshoz, persze ezek csak hirtelenjében meg- fogalmazott ötletek. Akinek több a pénze, s van lelkesedése a köz* ügyek iránt, bármilyen összeget fel* ajá.nlhatna. TVfem kell ismételten hangsú- ' lyozni a mozgalom alulról jövő és teljesen önkéntes jellegét. Viszont az egésznek csak úgy lenne látszatja, ha a mozgalomba valóban a város valamennyi dolgozója bekapcsolódna, mert így az egyesek forintjából komoly százezrek lennének, s abból új aszfaltjárda, vízvezeték vagy több könyv a könyvtárban: szóval olyasvalami, ami végeredményben a dolgozók számára lenne szemmel látható es lemérhető haszon. Ez a kis cikk csupán a város iránti szerétéiből íródott. Megindítója kíván lenni egy mozgalomnak a „Szépülő Szekszárdért”. Egyelőre azt szeretnénk, ha visszhangot kapna a különböző intézményekben dolgozóknál, s ötletekkel, konkrét javaslatokkal járulnának hozzá hogy a mozgalom reális valósággá érlelődjék. A Megyei Könyvtár kis- létszámú dolgozógárdája és barát körünkből mindazok, akikkel a dologról beszélgettünk, szívesen vál laljuk a néhány forintos hozzájáru lást, egyszerűen azért, mert kedve, nekünk ez a város ahol élünk, ; tudjuk, hogy annál szívesebben la kunk benne, minél szebb, kényelme sebb lesz a számunkra. A Megyei Könyvtár dolgozói nevében; 's MISZLA1 ISTVÁN Aki a község felől jön a gyárba, —Téglagyárban láttam meg a azt hihetné, még mindig a tavasz- napvilágot, a mohácsi téglagyárban ra, a jóidőre várnak a Kölesdi Tég- születtem, pont ötven évvel ezelőtt, lagyárban, hogy még nem álltak azóta vagyok téglás — mondja munkába a téglavetők. Üresek a Szenté elvtárs. — Mert a mi szak- „placcok”, a fészerek, csak egy asz- mánkban korán megismerkedik a tálnál látni mozgást. Ugyanúgy, mesterséggel az ember. A szülők mint koratavasszal szokás, amikor először a tégla forgatását bízzák először csak egy család áll mun- rá, majd amikor már nagyobb, a kába, eltelik egy hét is, mire min- fészerbe való berakásnál segít, den asztalnál folyik a munka. Ha föléri az asztalt és elbírja a Persze, a gyárban már más a formát, már ő is veri a téglát, kép & meg is van a „titok” nyitja. — Hány gyárban dolgozott e fél „Teljes gőzzel” folyik a nyers- század alatt? gyártás, dolgozik az új, 450-es — Hát azt bizony nem is tudom présgép, szállítószalag táp- elsorolni. Dombóvár, Osztopa,' lálja szakadatlanul a legolcsóbb ipa- Belgrád, Dunaföldvár és még a jóég ri nyersanyaggal, a földdel. Mint tudja, hol fordultam én már meg. Kővári elvtárstól, a gyár vezetőjé- itt hetedik éve dolgozunk, tői megtudjuk, több, mint egymillió Hogy mennyi tégla került ki a nyerstégla készült már el az idén. kezéből, arra még nehezebb lenne És a gép már tud annyit termelni, válaszolni. Most évenkint közel há- amennyit a kemence „megemészt”, romszázezret csinálnak feleségével, így hát náluk kihalóban van a ké- de volt idő, amikor hárman dol- zivetés. Négy évvel ezelőtt még öt, goztak, öt-hatszázezer is kikerült egy évvel később három, tavaly két egy szezon alatt a kezükből. Az biz- kézivető család dolgozott a gyár- fos, hogy abból a téglából, amit ban, ma pedig már csak egy tégla- Szente bácsi csinált, kétszer is fel vető asztal „foglalt”, ahol Szente lehetne építeni Kölesdet. József dolgozik felségével. Jövőre — Nem sajnálják, hogy az idén már ők is átjönnek a géphez. végleg megszűnik Kölesden a kéMagas, szikár ember Szente Jó- zivetés? zsef. A nap és a szél csokoládébar- — Jobb lesz a gépnél — mondja nára égette-cserezte bőrét. A tég- Szente József. — Én már úgysem lavetőnek nehéz a munkája, izmai sokáig bírnám, kétszer operáltak között nem tud a zsír lerakodni. Ta- haskéreg repedéssel és az őszre új- lán akkor sem tudna „pocakot eresz- ból be kell mennem a kórházba, teni”, ha mesterséget változtatna, mert megint sérvem van. Kiugrik Apja, nagyapja, dédapja is ilyen néha, ilyenkor visszanyomom, leülök volt és talán még unokájából sem egy percre pihenni, aztán dolgozom lehet majd nehézsúlyú boxoló. tovább. Csak a motoros?.. A Népújság június íl-i számában „A közlekedésről” cím alatt egy rövid cikk jelent meg, melyben a motorosokat hibáztatja az előforduló balesetekért. Egy példát hoz föl, hogy a napokban Valkó Feri azért került törött lábbal a kórházba, mert a motoros elővigyázatlan volt A felhozott példa ezúttal nem jó, mert a motoros maximum 15 kilométeres sebességgel haladt, amikor Valkó Feri — aki különben csak öt éves — a főútvonalon kerékpárjával megfordult. A motoros, mivel egész lassan haladt, teljesen le tudott állni motorjával és a gyereket nem elütötte, hanem csak fellökte. A szemtanúk valamennyien látták, hogy a motoros nem volt hibás, hanem hibás az, aki megengedi, hogy egy ötéves gyermek a főútvonalon kerékpározzon. Tehát nem minden esetben a motorost kell hibáztatni. Ny. „Új” iskola épül Bölcskén A kastélyt újjávarázsolták. Csak a tetőzete, meg ahol valamikor kerítés volt, az árokhíd oszlopokról következtet az idegen arra, hogy valami nagy úré lehetett ez a szép épület. Tavaly kezdték el az építkezést a bölcskei kastélyban. Kőművesek jelentek meg állványokkal, szerszámokkal, s megkezdték a munkát. Azt kapták feladatul, hogy a régi rossz épületből, négytantermes iskolát építsenek. Több mint fél év telt el azóta, hogy az első bontási munkát megkezdték. A falubeliek csak rázták a fejüket, s mondták, tönkre teszik ezt a kastélyt, az egész falat kiszedik, még a tetőt is javítják, sose lesz ebből iskola. Ez volt a laikusok véleménye. A szakemberek véleménye meg ott volt a tervrajzon, hogy melyik szobát hogyan kell átalakítani, hol lesznek a tantermek, a mellék- helyiségek, a „zsibongó”, meg a tanító lakások. Most, amikor már látszik, hogy a régi falak helyébe nagyrészt új téglafalat építettek, hogy az ablakok, a kémények, helyükön vannak, most már hiszik, hogy lesz ebből iskola. Schwébl elvtárssal, az építésvezetővel beszélgettünk az építkezés haladásáról. Elmondta, hogy olyan munkát kellett végezni, hogy egy egész iskolát fel tudtak volna építeni, méghozzá újat, a költségekből. Tudni kellett volna ezt a megrendelőnek is. Néhány hét múlva a kőművesek befejezik a munkát. Németh József kőműves brigádjával újabb feladatok megoldására vonul: gátőrházakat ép tenek a Dunaparton. De addig it még sok a munka. Az épület nagyré szét, még kívül, belül vakolni kell hátra van még az iskola berendezés« és a vertikális munka egy része is. — Mikor fejezik be a munkát? — kérdezzük Németh József kőművestől. — Két hét múlva elkészülünk nem tudom a vertikálisok mikorra fejezik be munkájukat. — Az építkezés átadási határidejí augusztus 30 — mondja Schwébl elv társ —, de mi azt vállaltuk, hogj augusztus 20-ra, tíz nappal a határ idő előtt végzünk a munkával. Dí biztos, hogy július végén már átadjul a munkát, s olyan iskolát kapnak í bölcskei gyerekek, amilyent eddi? csak képeken láttak.
