Tolna Megyei Népújság, 1958. június (3. évfolyam, 128-152. szám)
1958-06-22 / 146. szám
FENYŐ LAJOS: Strófák a Balatonról Jártam, szép Balaton zöld vized árja közt, hol lágy habok ölén csillog a napsugár s hol hullám tarajon könnyű vitorla leng a két távoli part között. Itt, hol kéklik a táj, mint ölelő füzér s a párák köde szűr lágy színein hegyet hátad nyúlt tükörén nap tüze foly körül s bágyadt testemet ingatod. Cfh ringó Balaton, mily derű ömlik el fénylő tág vizeden, melyen a csillogás, a Szépség ez örök parttalan ünnepe, rendez most színes orgiát! A lélek lebegőn éli nagy álmait s fátylas mennybe suhan messzi pacsirtaként: — elmúltán hona új otthoni tája sző erről lágy hevü éneket. Tajtékos hab ölel, mint kicsiny óceán s kristályos hab alatt tárul a vízfenék, hol matt fényű kövek fénytelen útja közt gyorsan siklik a halsereg. A nap s a víz melegén nyúlt föveny árnya int, távol fénybe’ dereng a temető: amott a hajló hegy alatt most köve mind fehér — szikrázik s lobog a tető. SIÓMMAL Renato Lelli : Áz éjszaka útjain 1956 szeptemberében „Az év legjobb olasz drámája” félmillió lírás nagydíjat nyerte el Renato Lelli darabja, „Az éjszaka útjain”. A darab sok szempontból emlékeztet a jólismert és nagy sikert aratott „Az özönvíz előtt” című filmre. Itt is a serdülő fiatalok problémáiról, a szülők és gyerekek viszonyának megoldatlan kérdéseiről van szó. Hazugságuk és képmutatás harca a becsülettel, az ellentmondások között vergődő lelkek drámai küzdelme — ez Lelli darabja. Először csak remek detektívdrámának látszik, aztán a lüktető, rohanó történet mögött emberi lelkek bontakoznak ki a maguk rendkívüli bonyolultságában. A darabot a Déryné Színház Június 22. Száz éve, 1858-ban született Gia- comi Puccini olasz zeneszerző. Kilencven éve, 1868-ban született Sven Lange, dán író. Június 23. Hetven éve, 1888-ban Lille franciaországi városban a munkások dalköre először énekelte az Inter- nacionálét. Kilencvenöt éve, 1863-ban született Bródy Sándor író. együttese mutatja be Tolna megyében a nyár végén. Szereplők: Petiik József, Takács Anna és Kenderesi Tibor. Rendező: Nagy György. A Déryné Színház másik darabja, melyet a színházi évad elején láthat még a Tolna megyei közönség Begovics Milán Ketten a viharban című háromfelvonásos drámája. A drámát Magyarországon a felszabadulás előtt a budapesti Nemzeti Színház, a felszabadulás után pedig a szegedi Nemzeti Színház játszotta megérdemelt nagy sikerrel. A Déryné Színház előadását Árva János rendezte. Szereplők: Kassai Ilona és Rajna Mihály. Nyolcvanöt éve, 1873-ban született Beck ö. Fülöp szobrász. Június 24. Hetven éve, 1888-ban született Karinthy Frigyes író. Június 28. 160 éve, 1798-ban született G. Leopardi olasz költő. Június 29. Huszonöt éve, 1933-ban halt meg Pauler Ákos bölcsész. Űj könyvek Stendhal: A szerelemről Nincs a szerelemnek olyan kutatója — tudós, regényíró, vagy ifjú szerelmes —, aki ne tanulhatna ebből az izgalmas eredeti könyvből Lélektani megfigyelések hatalmas tömegére támaszkodva írja le a szerelem születését, különféle formáit, korok és népek szerint ismerteti a különféle szerelmi szokásokat. Stendhal az első, aki megkísérelte az „összehasonlító szerelem tudomány” megalapozását: megfigyelte, hogyan változik országonként a szerelem. Pszichológiai, néplélektani, történelmi elemzések, anekdoták, naplórészletek, regény és versidézetek, hosszabb elbeszélések egészítik ki Stendhal e remekművét. Balázs Béla: Az én utam Hosszú és viszontagságos az út, melyet a költő, filmrendező, esztéta és forradalmár Balázs Béla megtett A Nj'ugat-nál kezdte, majd a forradalom ráeszmélteti a valóságra. Örök híve lesz az eszmének, vállalja az emigrációt is. Talán senki olyan mélyen nem élte át, mint ő a kommunista emigráns problémáját, á hontalanság és a hazafájó álmok örök konfliktusát. Saját maga válogatta össze költői termésének legjavát, mely 1945-ben jelent meg az Athe-f naeum kiadásában. A jelenlegi válogatáshoz ez a kötet szolgált alapul. A versgyűjtemény előszavát Komlós Aladár írta. Kisöcsémhez Drágagyöngyök, tarka rét Táncot lejt sok margarét. Arany napfény csillan, ó — Kis lepke száll, illanó, Két partja közt hallgatag Folydogál a kis patak. A fiirdőző levelek Lengenek a víz felett. A kisöcsém szendereg, Agyacskája jó meleg. Vagy már föl is kelt talán Ës firkál az asztalán. Kuncorog a kis papír: A kisöcsém verset ír. Kicsi költőm, kis fivér Nem lesz kár a papírért? Czeidli István B hét kulturális évfordulói SPANYOLUL Környékünk legnevezetesebb sze mélyisége mégis csak Weiler bácsi volt, akit a kisvárosban közönségesen Mokány Bercinek neveztek viasszal pedert, villás bajusza miatt. Egyedülálló csodaként emlegették s ha szabad így mondanom, a mi szűkreszabott életünkben világhírre vitte, mert állítólag nyolc nyelvet beszélt. Állítólag, hangsúlyozom, mert a nyolc között nem volt egy se olyan, |amit ad emberek általá\ ban meg szoktak tanulni; nem tudott németül, sem franciául, az angolt is lenézte, ellenben tökéletes volt például a szanszkritban és folyékonyan beszélt arabul. Senki .nem tudta ellenőrizni, de eszébe se jutott senkinek, csak én éltem a sanda gyanúval, hogy kegyes csalás az egész. Az igaz, hogy dolgozószobája, ahol minden délután jó ügyhöz méltó buzgalommal sakkoztunk, nyelvkönyvvel volt tele. Néha elővett egy vaskos kötetet és elém tette: — Liv nyelvtan, liv—svéd szójegyzékkel. Tudja azt öcsém- uram, hogy livül ma már mindössze 216 ember beszél a világon? Persze nem tudtam, de megil- letődve hallgattam, mert tetszett, hogy öcsém-uramnak szólít. — Bátyám-uram a kétszáztizenhetedik, — mondtam, mert ragaszkodott ehhez a megszólításhoz. De mire jó ez bátyám-uram- nak? — Soha nem tudhatja az ember, hogy mire jó, — felelte bölcsen. Egy délután, a tizedik sakkjátszma után azzal lepett meg, hogy spanyolul tanul. Rögtön elő is húzott egy arab—spanyol nyelvtant és biztatott, hogy tartsak vele. Mit tagadjam, elég hebehurgya fiatalember voltam s azt hittem, sokkal fontosabb dolgaim vannak, mint hogy spanyolul tanuljak. így aztán alig haladtam valamit, de valószínűleg ő sem vitte sokra. Bár azt mondta, hogy esténként szorgalmasan tanul, közös nyelvtanóráinkon nem jutottunk túl néhány udvarias kifejezésen. — Buenas tardes! — így kellett ráköszönnöm minden délután s ragaszkodott ahhoz is, hogy a jelentéktelen don vagy senor helyett caballeronak szólítsam. Amikor elváltunk, harsányan ezt kiabáltuk egy más felé: — Hasta la vista! 1944 tavaszán találkoztam vele utoljára. Fáradt volt, megtört és öreg, csak kackiás bajusza őrizte meg hetykeségét. — Buenas tardes, caballero! — nyitottam be nyelvkönyvekkel zsúfolt szobájába. Egyszerre felélénkült s jókedvűen újságolta, hogy amióta nem találkoztunk, tökéletesen megtanult spanyolul is. Bogaras öregember volt, s barátságunk ideje alatt ez volt az egyetlen eset, hogy vitatkozni kezdtem vele. — Csak azt mondja meg uram- bátyám, minek? Ha jól tudom, évek óta ki sem mozdult Tapolcáról, az ország határain pedig soha nem jutott túl. Sokáig szótlanul nézett maga elé. — Így van öcsém-uram, — mondta végre. — De látja, ha nem tanultam volna meg spanyolul, akkor is elmúlt volna az idő. Így mégsem múlt el hiába. Maga még fiatalember, gondoljon időnként erre. S ha tanul valamit, maga még hasznát veheti. En bizony már nem. Ekkor láttam utoljára. Néhány hónap múlva a németek a maut- hauseni koncentrációs táborba hurcolták. CSANYI LÁSZLÓ Vasárnapi levél éhány nappal ezelőtt autóbuszon utaztam. Utazni nyári hőségben, zsúfolt gépkocsin, rázós országutakon igazán nem nevezhető kellemes dolognak, az új ságiról csak az vigasztalja, hogy az ' *yiittlét sokféle emberrel ismerteti meg, s ilyenkor az emberek mindig őszintébbek, ösztöneiknek, rossz szokásaiknak inkább hagynak szabad folyást, mint egyébként, hiszen a nagy tömegben érzi leginkább el- zárkózottnak magát az ember — mindenkinek tudata mélyén lappang az a meggyőződés, hogy elbújni leginkább sok ember között lehet, itt vagyunk leginkább magunkban. Ez nyilvánvaló ellentmondás, de hiszen az életben igazán nem ritka az ellentmondás. Tehát, autóbuszon utaztam. Viszonylag nyugodtan telt az út, míg az egyik járási székhelyre nem értünk. Itt nagy tömeg várta gépkocsinkat, mindenki ezen a járművön akart otthonába jutni. A felszállásnál visszataszító tülekedés kezdődött. Egy sereg fiatalember, hónuk alá csapott aktatáskájukról ítélve diákok, az elsőként kapaszkodtak fel és foglalták el a szabadon hagyott üléseket. Végül is néhány ember lentrekedt, a kalauz kijelentette ugyanis, hogy az engedélyezett létszámon felül senkit nem hajlandó felvenni a kocsira. Ez érthető. Ekkor megszólalt egy középkorú férfi s rámutatva egy tehetetlenül ott ácsorgó öregasszonyra, elmondta, hogy a néni jóval a többiek érkezése előtt már várt az autóbuszra, csupán testi gyengeségének köszönheti,. hogy lemaradt, a fiatalabbak elsodorták a felszállásnál. A kalauz, intelligens arcú fiatalember, töprengett. Látszott rajta, hogy zavarban van. Ez tartott vagy fél percig, akkor megkérdezte: „Hova utazik, nénike?” Az öregasszony bemondta a község nevét. „Na, jó!’’ Körülnézett a kocsiban: „Ki utazik a szomszéd községbe?” Persze csend, senki sem válaszolt. Summa summárum, a vita addig tartott, míg a kalauz leszállította az egyik fiatalembert, s helyette felengedte a nénit, sőt egy ifjút felállított ülőhelyéről és arra leültette az öregasszonyt. Hogy erre milyen vita tört ki a kocsiban, azt hiszem, nem kell elmondanom. Akadtak védői a kalauznak, s számosán ellenzői is. ö állta a rohamot. Végül elindultunk, s a nénit annak rendje-módja szerint hazaszállította a MÁVAUT. L' redetileg bevezetőnek szántam ezt a történetet, azonban magam is érzem, hogy hosszúra nyúlt. Viszont vigasztal az, hogy voltaképp ugyanezt akartam elmondani a továbbiakban is. Az udvariasságról már rengeteget és rengetegen szóltak, nem valószínű, hogy én újat tudjak mondani, nem árt azonban, ha minél több szó esik róla, van hiba ugyanig épp elég, s javítanivaló is untig. Meri igazán viszket minden jóérzésű ember tenyere, ha azt hallja egy reményteli ifjú szájából, amikor az apjához szól, hogy „hallja, fater”, vagy én a legteljesebben ellene vagyok, hogy a gyerekek tegezzél' szüleiket, mert lehet, hogy igazán „aranyos“, „bájos“ a gyerek, ha anyját úgy szólítja, hogy „te“, de félő, hogy később egész életében az anyja iránti magatartása ilyen „tegező” marad. A világ legtermészetesebb dolga, hogy a fiatalok betelepednek abba, amit szüleik és a többi felnőttek verejtékes munkával számukra megteremtettek, de hogy ezért köszönet is járna, az már sokak számára ugyan nem természetes. „Ért is maga ehhez, öregem“, „hallod^ mijt beszél az öreg szivar“, „maga mondja, aki még a fatengelyes világban született“ — ugye, milyen ismerősök ezek a mondatok. Vagy bizonyosan hallották már ezt az épületes megszólítást: „anyafej“, s látták már, hogy a fiatalember mutatóujjának begörbítésével hívja táncba a lányt, a zene végén hátul domborodó felére csap és otthagyja a táncterem közepén. Az autó- ibuszkaiauzok réködtre beszélhetik magukat, hogy „adjuk át helyünket kérem, a hölgyeknek és az idősebbeknek!“ Átadják? Hát kérem ... Sorolhatnám napestig. Persze, nem olyan fekete az ördög, mint amilyenre festik. Nem minden ifjú ilyen, s hálistennek, egyre kevesebb az ilyen. De vannak. Sokszor ennek a néhánynak a magatartása lehetőségét teremti meg az általánosításnak. Most már csak az maradt hátra, hogy levonjam a tanulságokat és a „feladatokat“. Nem teszem. Hiszen megteszi mindenki. Csak éppen a megváltoztatásukért tesznek sokan keveset. Pedig, kedves szülők, ha az én gyermekem tiszteletlen, azért elsősorban nem a „társadalom“ a felelős, ellenben, ha az egész társadalom tiszteletlenné válik, azért én is felelős vagyok. LETENYEI GYÖRGY JEGYZETEK A jegyzetfüzet mindig nagy szerepet játszik az író életében. Nem érdektelen ha közlünk néhány részletet Pavlenko, az 1951-ben elhunyt kiváló szovjet író rendkívül szellemes feljegyzéseiből. A hősiesség annyira csábító, hogy mindenki megkívánja — de egyúttal annyira kockázatos, hogy nem mindenki próbálja meg. » * A hazafi az, aki a haza legnehezebb perceiben harcol a haza legnehezebb ügyeiért. * Csak az gyújt lángra másokat, aki maga is ég. * Könnyű annak szellemesnek lenni, aki semmi iránt nem érez tiszteletet. * Tehetség, aki akkor jelenik meg, amikor kell. Lángelme, aki korábban jelenik meg, mint várják. * Az a jó ember, akinek közelében könnyebben lélegzik az ember. * Minden író panaszkodik, hogy kevés ideje van az alkotásra. De éppen azok írnak legkevesebbet, akiknek a legtöbb idejük van. Az író óriási szív. Nyugodt emberből ritkán válik író. Annak, aki nem tud beleszeretni ezer hajnal közül egybe, ezer fa közül egybe, nem tud szívében hordozni ezer mosoly közül egyet, annak nehéz írnia. Az írónak okos embernek kell lennie, de még fontosabb, hogy szíve legyen. * Az életnek szakadatlanul áramla- nia kell az íróba, mint a víznek a kazánba. Ha nincs víz, megreped a cső. * Alkotni nem annyi, mint elképzelni, vagy megjeleníteni valamit, hanem annyi, mint építeni, teremteni. * Sohase fordul elő, hogy egy mű valamely részlete megdobbantsa bárkinek a szívót, ha az a részlet nem izgatta fel magát a szerzőt — ötszörié annyira.
