Tolna Megyei Népújság, 1958. május (3. évfolyam, 102-127. szám)
1958-05-11 / 110. szám
Mezőgazdaságunk szocialista átszervezésének néhány kérdése (VITACIKK.) Napjainkban pártunknak és kormányunknak, minden vezetőnek, becsületes hazafinak legnagyobb gondja. — miképpen lehetne mezőgazdaságunk területén is a termelési eredményeket fokozni, következésképpen népünk anyagi és kulturális életkörülményeit javítani. Megyénkben a párt, a tanács és a földművesszövetkezetek munkájában nagy helyet foglal el a mezőgazdasági termelés hozamainak fokozására irányuló különböző rendelkezések. eszközök, módszerek gyakorlati alkalmazása, s eredményességük tanulmányozására. A tudomány és a tapasztalat számtalan eszközével, módszerével rendelkezünk, melynek segítségével többet tudunk termelni. Azonban úgy a tudomány, mint a gyakorlat a legeredményt ebbnek, legcélravezetőbbnek a szövetkezést tartja. Az emberiség ősidők óta ismeri és felhasználja a szövetkezés és a kollektív munka előnyeit. Senki nem tudja tagadni, hogy a nagyüzemben a szövetkezeti gazdaságokban többet és olcsóbban lehet termelni, nagyobb jövedelemre lehet szert tenni, mint az egyéni gazdaságokban. A szövetkezés és a kollektív munka eredményességének elvitathatatlan bizonyítékát tárja elénk a Szovjetunió mezőgazdaságának példája is, ahol a nyomorból, s mérhetetlen elmaradottságból, történelmileg rendkívül rövid i iő alatt jómódú, művelt, magas termelési kultúrával rendelkező kolhoz-parasztság született. A szocializmust építő dolgozó népünknek létérdeke tehát a mezőgazdaság szocialista nagyüzemi átszervezése. Az elaprózott, szétszórt kisparaszti gazdaságok azon kívül, hogy drágán és elavult módszerekkel dolgoznak, fékezően hatnak egész népgazdaságunk fejlődésére, főképp a mezőgazdasági termelésre. Ugyancsak itt tudjuk politikai rendszerünk magasabbrendűsége mellett bizonyítani gazdasági rendszerünk fölényét is. Mindannyian tudjuk, hogy mezőgazdasági termésátlagaink igen alacsonyak és le vagyunk maradva a környező országokhoz képest. Emiatt azonban nem siránkoznunk kell, hanem fontos tudni és elemezni lemaradásunk okait. A fő okot pedig népgazdaságunk szerkezetében kell keresni. Pl. napjainkban a mezőgazdaságban csak fele annyi helyet foglal el a nagyüzem, mint a felszabadulás előtt. Parasztságunk túlnyomó többsége elmaradott kisüzemi módszerekkel, rendkívül drágán termel, nem csoda tehát, ha sok tekintetben nem vagyunk versenyképesek a világpiacon. A kapitalista nagybirtokosok is nagyüzemesítéssel teszik magukat versenyképessé. Emlékezzünk csak a Horthy-rendszerre, vagy nézzük meg jelenleg a kapitalista országokat, hogy törlik el, hogyan falják fel tömegesen a kapitalista nagybirtokok a kisáratermelő gazdaságokat. teszik nincstelen bérmunkássá. földönfutóvá a parasztok százezreit. Itt tehát egy kis réteg érdekében a parasztok tömegeinek rovására nagyüzemesítenek. Gondoljunk csak arra, mi lenne most, ha győzött volna az ellenforradalom, hogy nagy üzemesítettek volna, hogy tették volna magukat versenyképessé a világpiacon a régi „nagybirtokosaink”, Mindszenty és társai. Ehhez nem kell sok magyarázat, újra szolgasors lett volna parasztságunk osztályrésze. Hogy nem így lett — ez a szerencsénk. Munkásosztályunkat, parasztságunkat, dolgozó népünket nem lehetett félrevezetni, — szocialista építésünk vezetésében elkövetett hibák ellenére sem. Nagy elismeréssel tartozunk ezért a Szovjetunió és a népi demokratikus országok baráti segítségének. Nem a szocializmustól, hanem a kapitalizmustól kell tehát félteni a kisparaszti gazdaságokat. Ma már újra helyes úton járunk, hisz fellendült a parasztság termelési kedve, már nincsenek elhanyagolt földterületeink, sőt a művelésre alkalmatlan földterületeket is művelés alá veszik. Ezek a tények szintén a párt és a kormány vezetőinek helyes politikáját, intézkedéseiknek eredményességét bizonyítják. Pártunk tisztában van azzal, hogy a parasztságot erős szálak fűzik az egyéni kisparaszti gazdálkodáshoz. Tudjuk, hogy a parasztság sok esetben bizalmatlanul fogadja a felülről jövő intézkedéseket. Ezen nincs is mit csodálkozni, hisz a paraszt a magángazdálkodás körülményei közt állandó létbizonytalanságban él. Ki van téve az elemi csapások, a konkurencia és a piac következményeinek. Többek között ez is oka annak, hogy a paraszt a gyakorlat embere. Jók a könyveink, a propagandánk, a rendelkezéseink, melyekkel bizonygatjuk a párt, a munkásosztály igazát, azonban legfontosabb, hogy az életbe bizonyítsuk be a parasztnak a földművelés új módszerét. Tehát nem az erőszak, hanem a meggyőzés legyen igazunk bizonyításának módszere. Mezőgazdaságunk szocialista nagyüzemmé való átalakítása nem könnyű feladat. Nem tudjuk megoldani egyik napról a másikra* csak fokozatosan. Nagy jelentősége van ezért a nagyüzemi gazdálkodás irányában fejlődő minden termelési társulásnak, szak- szövetkezetnek és csoportnak, főként a mintaszerűen gazdálkodó termelőszövetkezeteknek. Támogatnunk kell minden olyan új társulást, szövetkezeti formát, melyek a földművelés új módszerét akarják megvalósítani, ahol a parasztok gyakorolhatják a kollektív munkát, nagyüzemi gazdálkodást. Nagy az érdeklődés főként a középparasztság részéről, több helyen kutatják, sőt követelik a pillanatnyilag felismert érdekeikkel megegyező különböző társulási, szövetkezeti formák megalakulásának engedélyezését, pl. tej szövetkezet, hib- rib kukorica, cukorrépa, vetőmag, szőlő és gyümölcstermelő szakcsoportokat, hegyközség és vízhasznosítási társulásokat, stb. Egyes vezetők azonban nem tulajdonítanak megfelelő jelentőséget az alacsonyabb szövetkezeti formáknak, nem is kutatják, keresik ezek fejlődési lehetőségeit, csak a hibákat gyűjtögetik. Előfordul az is, hogy a dolgozó parasztoktól is „féltik a társulásokat”. Pl. a tartalékföldeken egyes vezetők, illetve alkalmazottak alakítottak szakcsoportokat, ahol még bérmunkást is foglalkoztatnak. Pedig mindenütt lennének olyan egyéni parasztok is. akik hasonló feltételekkel társulnának és tapasztalnák a kollektív munka előnyeit, eredményeit. Ez a munka igen sok vitára, állásfoglalásra ad lehetőséget. Nagy körültekintést, sokoldalú, konkrét, elvi elemző munkát követel az adott terület vezetőitől. Rendkívül fontos, hogy a felsőbb szervek hallgassák meg a kipróbált helyi gyakorlati vezetők véleményét, s tanulmányozzák a legérdekeltebbek- nek, a dolgozó parasztoknak az érdeklődését. Tanulnunk kell az elmúlt években elkövetett hibáinkból is, amikor még kevés volt a tapasztalatunk és forradalmi lendületünkben azt hittük, hogy minden intézkedésünk hatékony és eredményes. Mellőznünk kell a sematikus gondolkodásmódot, nem kell félni az újtól, nem helyes módszer az, ha valaki görcsösen (ragaszkodik bizonyos sablonokhoz, vagy esetenként spekulatívan kialakított elvekhez melyekkel aztán mindenütt az elmélet tagadását igyekszik gyanítani. Az ilyen körülmények aztán fékeznek bennünket abban, hogy gondolkodjunk az elmélet és a gyakorlat összefüggéseinek kitapogatá- sán, tanulmányozásán. Erre pedig nálunk, a mezőgazdaság területén is nagy szükség van, hisz munkánk nagyrésze még hátra van. A következő időszakban minden lehetőséget fel kell kutatnunk, ki kell használnunk, melyekkel lépéseket tehetünk előre a mezőgazdaság szocialista átszervezése területén. Ha bátran alkalmazzuk a különböző szövetkezeti formák, társulások, szakcsoportok minden variánsát, elérhetjük, hogy dolgozó parasztságunk nagy többsége rövid időn belül megteszi az első lépéseket a kollektív gazdálkodás útján. Sok függ tehát a vezetők és a szakemberek felkészültségétől az ügy és a dolgozó nép iránti felelősség érzetüktől. KURVCZ ISTVÁN MÉSZÖV Szövetkezetpolitikai Főosztály vezetője Kérjük kedves olvasóinkat, hogy a cikkel kapcsolatos észrevételeiket, cikkeiket küldjék meg a MÉSZÖV Szövetkezetpolitikai Főosztályára. Pár szó a cukorrépáról Elérkezett a cukorrépa sarabolá- sának ideje. A sarabolás hármas célt szolgál éspedig: 1. gyomirtás, 2. gyökérzet levegőhöz juttatása és 3. nedvesség tárolás. A hűvös, sőt hideg időjárás mellett a nagyobb hőigényű répa lassabban kelt, mint a hideggel szemben kevésbé érzékeny, különféle gyomnövények. A répaföldek elgazosodtak. Éppen ezért, ha a répa sora már látható, a talaj tápanyagát és nedvességét zsaroló gyomokat alapos sarabolással pusztítsuk el, a sorokból kézzel tépjük ki. A gyökérzetet csak úgy juttatjuk levegőhöz, ha sortól-sorig jár a kapa és „padkát” nem hagyunk a sor mellett. A gyökér levegőhöz juttatása azért is nagyfontosságú, mert a hűvös időjárásban sok répa máris gyökérfekélyt kapott. A gyökérhez a jó sarabolás eredményeként köny- nyen behúzódik a meleg levegő, napfény, ami a legjobb gyógyszer. Pétisó fejtrágyázással — sorok mellé szórva és nem a sorra, mert perzselhet — erősítjük a répát, gyorsabban „elrúgja” magától a gyö kérfekélyt. Nedvességet akkor tárolunk a sarabolással, ha aprókat vágva kapálunk, a földet visszaejtjük oda, ahonnan felvettük. A jól sara- bclt talaj nem gödrös, hanem sima és a kapa után vékony, porhanyó réteg marad vissza a felszínen, amivel „lezárom” a talajt, illetve a benne lévő nedvességet. Ha a répa földje nagyon laza, akkor hengerezhetünk, de utána feltétlenül saraboljunk. A henger használatával visszaélni nem szabad. Helytelenül alkalmazva, munkája károssá válhat. A nyirkos talaj kérgessé válik, hosszú ideig hengere- zetten hagyott talaj feleslegesen párologtatja a nedvességet. A kártevőket állandóan kísérjük figyelemmel és ha megjelenésüket észleljük, (bolha, barkó) azonnal védekezzünk. A földművesszövetkezeteknél, úgy a termelőszövetkezetek, mint egyéni gazdák részére a védekezőszerek rendelkezésre állnak. Nagy Barnabás II kiszolgálás gyors és udvarias Az ebédidő kellős közepén léptünk be a dombóvári fmsz nemrégiben korszerűsített éttermébe, hogy egy kiadós, „fogravaló” menüvel éhségünket csillapítsuk. Amíg az üres asztalt keresve végig néztünk a jóétvággyal ebédelő vendégseregen, önkéntelenül is arra gondoltunk: Igaza volt Bertus elvtársnak, az fmsz igazgatósági elnökének, aki mielőtt étkezni indultunk, azt mondta: „Olyan a mi szövetkezeti éttermünk, mint a mágnes. Odavonza az embereket.” Valóban! Ahogy a vendég belép az étterembe, rögtön megragadja figyelmét a higiénia, a ragyogó tisztaság. Az étteremnek két terme van Mindkettő hangulatos. Egyik a fehér-terem, az asztalokon hófehér térítőkkel. A másik magyaros díszítésű, a falakon a „Falu rosz- szát” 3 képben bemutató nagyméretű bekeretezetten olajfestmények. A pincérek azt mondják, azÉct nincs bekeretezve, mert zsugori a főkönyvelő. A fehér-teremben sikerült asztalt szereznünk. Még el sem helyezkedünk, máris megjelenik Molnár kartárs, akit a legügyesebb felszolgálónak tartanak. „Tessék parancsolni” — mondja udvariasan. Rendelünk. Röpke pillanatok és máris asztalunkon a gőzölgő étel. Ez aztán igen! Csúcsforgalomban ilyen gyors kiszolgálás még Pesten is elkelne. Jó ég! Mekkora adagok! Ki fogja ezt megenni — mondogatjuk egymásnak. Szerencsére erről a két szakácsnő Boros Jenőné és Horváth Istvánná előre gondoskodott. Olyan ízletesen főztek, és főznek nap mint nap, hogy még a gyengébb étkűek is megbirkóznak az óriási adaggal. „Átlagosan naponta 130-an ebédelnek az étteremben” — mondja el kérdésünkre Kollár kartárs, az étterem vezetője. Igyekszünk, hogy ételeink ízesek, változatosak legyenek, és megfeleljünk vendégeink bizalmának”. Ezekután nem csoda, hogy a szövetkezet étterme mind több és több vendéget vonz magához. ORBÁN JÁNOS A parasztság és a szocializmus Parasztságunk életéről, s főleg jövőjéről nagyon sok írás jelent és jelenik meg nap-nap után. Becsülöm a magyar parasztot. Szeretem erényeivel, hibáival együtt. Mint annyiszor, ma este is elmegyek gondolatban egy családhoz és belenézek életébe. Múlt, jelen, s jövő! Mivel ez az időbeni sorrend, időzzünk hát el egy kicsit a múltról, a paraszti múltnál. Az idő kerekéből ne sokat, csak egy-két évtizedet forgassunk vissza, s nézzük meg az akkori idők paraszti életét. Tegyük fel, nyolc holdas a család. Teljes erővel küzdenek, a szó legszorosabb értelmében állati munkát végeznek nap, mint nap. Öh, de rossz kifejezést használok. Hol van még a napkelte, a reggel, amikor ők már legalább egyszer megizzadnak. És milyen rég elhagyta már este a látóhatárt, amikor a család még gürcöl, űzi, hajszolja erejét. Miért? Öh nem azért, hogy vasárnapra újruha kerüljön, vagy finomabb falat az asztalra, vagy mozi, vagy színházjegyre a városba. Nem! Ilyesmiről nem is álmodik az akkori idők dolgos népe. ök azért űzik, hajtják magukat, hogy a nyolc hold tízzé váljék, majd tizenkettővé és így tovább! Hogy emberszámba kerüljenek, hogy szóba álljanak vei„k a falu módo- sabbjai. Hogy nehogy egyetlen fiúkat esetleg úgy veszítsék el, mint a múlt télen a második szomszéduk. Mert bizony azt a szerencsétlen gyereket, hét holdas létére, tizenöt holdas leány felé vitte a szíve. Nem egyeztek a holdak, nem egyezhetett hát a két szerelmes szív sem — csak a halálban. S a tizenöt holdas szülőknek tán a tragédia, a lányuk elvesztése is elviselhetőbb, mint nászuramnak tekinteni azt a „faluvégit”. Torta, kifli, fagylalt, stb. nem temetett titeket egyetlen paraszti gyomor sem! Nem láttatok ti akkortájt egyetlen paraszti arcot sem! Annál többet littak az ügyvédek, a bírósági felek, tárgyalótermek. Apa és testvérgyilkosságok a vagyonért, napirendi pontok a falu életében. Abban az időben kevés pap áldott meg szerelmi házasságot. Ment a lány, akihez verték! Ugye ne soroljam tovább? Elég a szomorú dokumentumokból! Befejezésül tán annyit. Hol tartanánk, ha úgy folytatódott volna? Eltűnt volna-e a „rühes paraszt” szótárunkból? Lenne-e a kocsmán kiviil kulturális intézmény a faluban? Felépültek volna-e a kultúr- házak ezrei? Lenne-e a legkisebbik falunak is futball- és egyéb sportcsapata? Meg merne-e venni pár db kiflit, vagy cukrászsüteményt a piacra érkező parasztmenyecske? Lenne-e annyi rádió és motorkerékpár falvainkban? Lenne-e annyi helyen új bútor és lenne-e annyi közép- és főiskolát végzett paraszt fiatalunk? Ugye még egy ellenség sem állíthatja az ellenkezőjét? RESETERITS ISTVÁN
