Tolna Megyei Népújság, 1958. május (3. évfolyam, 102-127. szám)

1958-05-11 / 110. szám

1 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1958 május 11. A lengyel párt- és kormányküldöttség baráti találkozása Budapest dolgozóival A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és Budapesti Bizottsága szombaton délután a Sport csarnokban rendezte meg a Lengyel Népköztársaság párt- és kormány- küldöttségének baráti találkozóját a főváros dolgozóival. A hatalmas csarnokot zsúfolásig megtöltötték a budapesti üzemek, hi­vatalok, intézmények dolgozói. A két ország zászlói díszítették a találkozó színhelyét, az üdvözlő feliratok pedig a szocialista tábor egységét, a Len­gyel Egyesült Munkáspártot és a Ma­gyar Szocialista Munkáspártot éltet­ték. Röviddel négy óra utána találkozó résztvevőinek lelkes tapsa, ünneplése közepette foglalták el helyüket a ta­lálkozó elnökségének tagjai, Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke, Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, dr. Mün- nich Ferenc, a minisztertanács el­nöke, Apró Antal, Biszku Béla, Fe­hér Lajos, Fock Jenő, Kállai Gyula, Kiss Károly, Marosán György, So­mogyi Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Komócsin Zol­tán és Nemes Dezső, a Politikai Bi­zottság póttagjai. A két nép barátságát éltetve fogad­ták a budapesti dolgozók a Lengyel Népköztársaság párt. és kormány- küldöttségét: Wladyslaw Gomulkát, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkárát, Jozef Cyrankiewiczet, a lengyel Nép- köztársaság minisztertanácsának el­nökét, Edward Ochabot, a LEMP Po­litikai Bizottságának tagját, Feliks Pisula élelmiszeripari és begyűjtési minisztert, Tadeusz Kropczynski kül­kereskedelmi miniszterhelyettest és Adam Willmannt, a Lengyel Népköz, társaság magyarországi nagykövetét. Ugyancsak az elnökségben foglalt helyet dr. Sík Endre külügyminisz­ter, Incze Jenő külkereskedelmi mi­niszter, Katona János Magyarország varsói nagykövete és Szirmai István, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetői, Berka Attila és Kelen Béla, az MSZMP budapesti bizottsá­gának titkárai. A lengyel és a magyar himnusz elhangzása után Marosán György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, la Budapesti Pártbizottság első titkára nyitotta meg a találko­zót, majd Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára emelkedett szólásra. Beszéde után Wladislaw/Gomulka, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első titkára mon­dott beszédet. Hatalmas tervek a szovjet vegyipar fejlesztésére N. Sz. Hruscsov beszámolója az SZKP Központi Bizottságának ülésén Moszkvából jelenti a TASZSZ: Hruscsov, az SZKP Központi Bi­zottságának május 6—7-én Moszkvá­ban tartott ülésén ismertette a vegy­ipar fejlesztésének nagyarányú ter­veit. A Szovjetunió a legközelebbi évek­ben több mint százmilliárd rubelt fordít a vegyipar fejlesztésére — mondotta Hruscsov. Előzetes számítások szerint —- foly­tatta — 1965-ben az 1958-as színvo­nalhoz viszonyítva az alapvető vegyi- termékeknek és a gépkocsiabroncsok nak gyártását megközelítően kétsze­resére, a műgumi gyártását több mint két és félszeresére kell növelni. A tervek szerint a mű- és a szintetikus szálak gyártásának termelési kapacitása 4.6-szeresére, a műanyagok és a szintetikus gyanta gyártása pe­dig nyolcszorosára (növekszik. Ennék megvalósítása szükségessé teszi, hogy ebben az időszakban 257 vegyipari vállalatot építsenek, illetve korszerűsítsenek, 14 vegyipari beren­dezéseket gyártó vállalatot építsenek és helyezzenek üzembe. Ez idő alatt 42 vegyi gépgyárat kell építeni, il­letve korszerűsíteni. Azt is tervezzük, hogy több meg­lévő gépgyárat vegyiipari gépek ter­melésére szakosítunk és felhasznál­juk erre a célra a honvédelmi válla­latok termelőképességét is. A Szovjetunió jelenleg — mon­dotta Hruscsov — a vegyipari terme­lésben az Egyesült Államok után a második helyen áll. De a vegyipar fejlesztésének ütemét tekintve, a Szovjetunió felülmúlja az iparilag fejlett tőkés országokat. Tavaly a Szovjetunió hétszer, az Egyesült Ál­lamok 4.1-szer, Anglia háromszor, Franciaország 2.3-szer, a Német Szö­vetségi Köztársaság 2.1-szer gyártott több vegyi terméket, mint 1937-ben. A mű- és szintetikus szál, a mű- és egyéb szintetikus anyagok gyártásá­ban azonban még mindig el vagyunk maradva egyes tőkés országok mö­gött. Ezért a vegyiipar fejlesztésének valamennyi fontos kérdése mögött — folytatta Hruscsov — különös jelen- ' tőségű a mű- és szintetikus szálak, a műanyag és az egyéb szintetikus anyagok, valamint az ezekből gyár­tott készítmények termelésének fej­lesztése. A Szovjetunió — hangsú­lyozta Hruscsov — rendelkezik mindazokkal a felté­telekkel, amelyek a vegyiipar gyorsított ütemű fejlesztéséhez szükségesek. A szintetikus anyagok termelésé­nek fejlesztése — mondotta a to­vábbiakban — a Szovjetunió gaz­dasági fejlődésében rendkívül fontos elvileg új irányzat, amely előmozdít­ja a népgazdaság műszaki fejlődését, a dolgozók jólétének további emelé­sét. Ahhoz, hogy valóra váltsuk a vegy­ipar gyorsított ütemű fejlesztésének programját, célszerű megállapodást kötnünk az együttműködés megvaló­sítására elsősorban a Német Demo­kratikus Köztársasággal, a Csehszlo­vák Köztársasággal és a többi szo­cialista ország kormányaival. Úgy gondolom, hogy megrendeléseink, amennyiben a testvéri országok el­fogadják azokat, előnyösek lesznek számunkra. A berendezések egy részét helyes lenne a tőkés országoktól, elsősorban az Egyesült Államoktól, Nyugat-Né- metországtól és Angliától megrendel­ni — jegyezte meg Hruscsov —, az ilyen üzletek kölcsönösen előnyösek lennének. A Szovjetunió számára le­hetővé tennék, hogy gyorsabban tel­jesítse az új vegyiipari vállalatok építésének programját, az Egyesült Államok és a többi tőkés ország pe­dig folyamatos megrendelést kapna. Abban is megállapodtunk, — foly­tatta —, hogy felhasználják azoknak a külföldi tudósoknak, mérnököknek, feltalálóknak és gyakorlati ismere­tekkel rendelkező embereknek szol­gálatait, akik előmozdíthatják fel­adataink megoldását, a műanyag és a szintetikus száltermelés fokozását. A Szovjetunió az ipari termelésben messze maga mögött hagyta a legfej­lettebb tőkés országokat és csupán az Egyesült Államok mögött maradt el. A legfontosabb iparcikkek termelé­sének évi átlagos és abszolút növeke­dését tekintve, az 1953—1957-es ada­tok azt mutatják, hogy a Szovjetunió a vasérc, a szén, a kőolaj, a nyersvas, az acél. a ce­ment, a gyapjúszövet termelésé­ben felülmúlja az Egyesült Álla­mokat, mind a növekedés ütemét, mind a növekedést magát te­kintve. Hruscsov ezután az acéltermelés növekedéséről közölt összehasonlító adatokat, majd így folytatta: — Rövidesen tanulmányozni fog­juk és elfogadjuk a Szovjetunió 1959—-1965-ös Inépigazdaságfejlesztési távlati tervét. A terv végrehajtása közvetlen közel viszi a Szovjetuniót az alapvető gazdasági feladat megol­dásához. A feladat most az, hogy történelmileg rövid idő alatt utolér­jük és elhagyjuk a legfejlettebb tő­kés országokat az egy főre eső terme­lésben. Hz „American Express“ képviselője Moszkvában Moszkvába érkezett Arsen Fripp- ler, az „American Express” nevű turistatársaság állandó moszkvai képviselője. A Szovjet Tájékoztatá­si Iroda munkatársa a következő beszélgetést folytatta vele: — Mister Frippler, mint az ame­rikai turistatársaság szovjet osztá­lyának vezetője, mondjon néhány szót a fenti, állandó szovjetunióbeli képviselet megalakulásáról. — Ez a képviselet az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti kulturális egyezmény keretében jött létre: Feladata: a turistacserék le­bonyolítása. Most még nehéz meg­mondani, hány amerikai turista lá­togat el az idei szezonban a Szov­jetunióba. Reméljük azonban, hogy az idő múlásával számuk egyre in­kább emelkedik. Az Egyesült Államokból nagyon sokan kívánnak ellátogatni a Szov­jetunióba. Most, hogy cégünk reklá­mozza a Szovjetunióba történő uta­zási lehetőségeket, a jelentkezők száma még inkább emelkedik. Hi­szen, akik ideutaznak, megismer­kedhetnek a szovjet emberek éle­tével, munkájával, kulturális és művészeti értékeivel. S ugyanezen célból szervezzük az amerikai uta­kat is. Helmer nyilatkozata az ausztriai disszidensek hazatéréséről Bécs: (MTI) Helmer osztrák bel­ügyminiszter vendégül látta a! Bécsben működő külföldi újságíró­kat és tájékoztatta őket a még Ausztriában tartózkodó disszidensek helyzetéről és kilátásairól. Helmer közölte a külföldi sajtó képviselőivel, hogy Lindttel, az ENSZ menekültügyi főbiztosával tervet dolgozott ki a jelenleg oszt­rák területen tartózkodó 18 250 magyar disszidens kérdésének vég­leges elintézésére. Eszerint az Ausztriában maradó 6—7000 magyar állampolgárnak igykeznek munka­helyet és lakást biztosítani, a töb­bit pedig európai és tengerentúli országokba akarják küldeni. A jelenleg Ausztriában tartózkodó 18 250 magyar disszidens közü? 10 500 lágerekben él. A belügyminiszter a közismert té­nyekkel ellentétben azt állította, hogy az osztrák hatóságok nem gör­dítenek akadályt a hazatérni kívá­nó nagy és kiskorú disszidáltak út­jába. Helmer azt mondta, hogy Ausztriából eddig 1200 tizennégy éven aluli magyar fiatalkorú tért vissza hazájába s ezidőszerint csu­pán mindössze 40 egyedülálló ma­gyar gyermek van Ausztriában. ESEMÉNYEK SOROKBAN Athén (Tanjug). Karamanlisz, a görög Radikális Nemzeti Egységpárt elnöke a választási nagygyűlésen kifejtette pártjának azt az elhatáro­zását, hogy amennyiben újból ha­talomra kerül, külpolitikáját az or­szág érdekeinek és szükségleteinek megfelelően irányítja. * Varsó (MTI). A lengyel államtanács Chopin-évnek nyilvánította az 1960-as esztendőt és egyúttal bizottságot hí­vott létre a méltó előkészítésre. * Párizs (TASZSZ). Az Humanité je­lentése szerint Burgiba tuniszi köz- társasági elnök heti rádiónyilatkoza­tában kijelentette, hogy „amennyi­ben folytatódik az algériai háború, az észak-afrikai országok harcra kel­nek, hogy megmentsék Algériát.“ — Amennyiben Franciaország to­vább folytatja az algériai háborút — jelentette kj Burgiba — Észak-Afrika független államai kénytelenek lesz­nek harcra kelni Algéria felszabadí­tásáért. * Berlin (MTI). Von Eckhardt, Ade­nauer kancellár sajtófőnöke a NATO tagállamok külügymnisztereinek ér­tekezletéről hazatérve nyilatkozatot tett, amelyben közölte, „az atlanti államok atomfegyverkezését már a NATO-tagállamok tavaly decemberi értekezlete erősítette meg." Eckhardt- nak ez a bejelentése különösen szo­ciáldemokrata körökben keltett nagy visszatetszést; * Berlin (MTI). Herbert Wehner, a szociáldemokrata párt balszárnyának vezetője az „oszthatatlan Né­metország kuratóriumának” ülé­sén síkraszállt amellett, hogy Nyugat Németország kezdjen tárgyalásokat a Német Demokratikus Körtársaság hatóságaival. Az NDK segítsége Kínának 41 nagy létesítmény építésénél A Kínai Népköztársaság szocialista kereskedelmi partnerei között a Né­met Demokratikus Köztársaság fog­lalja el a második helyet. Az NDK külkereskedelmében ugyancsak ki­emelkedő helyet foglal el a népi Kína. Hogy a két baráti ország közt folyó árucsereforgalom milyen nagy segít­séget jelent mindkét félnek — a kö­vetkező adatokból is kitűnik: A Né­met Demokratikus Köztársaság a népi Kína 41 nagy létesítményének építését segíti komplett üzemrészek vagy egész gyárberendezések szállí­tásával. Ezek közül kilenc létesít­mény már üzemben van — így a többi között három cementgyár, egy cukorgyár Paotoban, s egy rádióal­katrészeket gyártó üzem Pekingben. Szianban jelenleg, ugyancsak az NDK segítségével nagy, korszerű mérőműszer-gyár épül, Pekingben egy periongyár és Paotingban egy viszkóza-műselyemgyár. Az NDK az üzemberendezések elle­nében fontos nyersanyagokat, ipari, mezőgazdasági és kisipari cikkeket kap, amelyek jelentős szerepet ját­szanak a lakosság életszínvonalának emelésében. Komoly aggodalmat kelt a közbiztonság állapota Angliában London: (MTI) Az utóbbi hetek­ben sűrűn megismétlődő fegyveres rablások komoly aggodalmat keltet­tek Londonban a közbiztonság álla­pota iránt. Az üzlettulajdonosok sző vétségének értekezlete határozatá­ban felkérte a lordkancellárt, uta­sítsa a rendőrbíróságokat, szabjanak ki szigorú büntetéseket a fegyveres rablások és betörések tetteseire. A határozatban egyúttal felkérik a belügyminisztert, toborozzon több rendőrt Londonban és vidéken. Több szónok elmondotta: a múlt évben több boltost öltek meg vagy sebe­sítettek meg súlyosan boltjukban, mint ahány bányász vesztette éle­tét vagy sebesült meg a tárnákban. A postamesterek szövetségének értekezlete is határozatában foko­zott védelmet kért a postai személy­zet számára a fegyveres rablótáma­dások ellen. Az elmúlt hat évben 1600, tavaly pedig 281 postahivatalt fosztottak ki fegyveres rablók. Nyi­latkozatot adott ki a bankalkalma­zottak országos szövetsége is, amely ben súlyos aggodalmát fejezi ki a mind gyakoribb rablások miatt. Állandóan fejlődik a szövetkezeti lakásépítés Lengyelországban Lengyelországban tavaly október óta 150 új lakásépítő szövetkezet alakult. Eredményesen fejlődik a szövetkezeti lakásépítésnek az a for­mája, amikor a leendő lakók, rend­szerint egy-egy üzem munkásai fog­nak össze lakásépítkezésre. Ilyen szö­vetkezetek létesültek például a Bie- rut-hutában, több bányában, az „Ursus“ gépgyárban. összesen 27 ilyen lakásépítő szövetkezet létesült. A lakásépítő szövetkezetek ez évi terve: 6500 lakószoba átadása és 32 000 további lakószoba építése, amelyek jövőre kerülnek átadásra. A beruházások összege 830 millió zloty, ebből 300 millió a szövetkezeti tagok befizetése és 530 millió az állami hi­tel. A szövetkezetek további tervei: 1959-ben 32 000 kész és 40 000 félkész lakószoba, 1960-ban 40 000 kész és 45 000 félkész lakószoba építése. Ter­mészetesen az állami hitel is emelkedni fog: 1959-ben 1350 millió zloty, 1960-ban 1590 millió zloty ál­lami hitelt kapnak a lakásépítő szö­vetkezetek. Németek testvéri segítsége Korea újjáépítésében Három évvel ezelőtt a Német De­mokratikus Köztársaság kormánya elhatározta: segítséget nyújt Ham- hung koreai város újjáépítésében. Röviddel ezután német építészek, mérnökök, szakmunkások láttak munkához 12 000 kilométerre hazá­Soltészeket választanak a lengyel falvakban A lengyel minisztertanács rende­letet adott ki a falusi soltészek megválasztásának módjáról s a sol­tészek jogairól és kötelességeiről. Soltésznek nevezték a lengyel tör­ténelem folyamán hosszú évszáza­dokon keresztül a különleges jog­körrel rendelkező falusi bírákat, akik a falusi önkormányzat képvise­lői voltak. Most 40 000 lengyel falu­ban választanak soltészt három év­re. A jelölteket a politikai, gazda­sági és társadalmi szervezetek állít­ják, vagy a választógyűlés résztve­vői. A választások nyilvánosak, amennyiben a gyűlés nem határoz másként. ) A soltészek feladatai a követke­zők lesznek: kapcsolatot tartanak a község lakosai és a községi népi ta­nács, illetve annak végrehajtó bi­zottsága között, falugyűléseket hív­nak össze. juktól, hogy koreai barátaikkal együtt újjáépítsék az imperialista támadás során szinte teljesen el­pusztult várost. Hamhung több mint százezer la­kosú északkoreai tartományi főváros volt. A német szakemberek odaérke- zésükkor a romokon kívül olyan em- bekeret találtak, akik a legnehezebb körülmények között óriási lakarat- erővel kezdtek hozzá a város újjáé­pítéséhez. Sok száz kis lakóházat építettek fel saját erejükből s amikor a német barátok megérkeztek, közös erővel indult meg a munka. Német várostervezők tanulmányoz­ták a koreai nép építészeti hagyomá­nyait, s ennek alapján elkészítették az új, korszerű Hamhung tervrajzát. Hamhung nagy kulturális, igazgatási és főiskolai központ lesz, ipari jelleg­gel, könnyűipari üzemekkel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom