Tolna Megyei Népújság, 1958. május (3. évfolyam, 102-127. szám)

1958-05-06 / 105. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! TOLA MEG nvvtár A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT ÉS A TANÁCSOK LAPJA III. évfolyam. 105. szám. ÁRA: 50 FILLER. Kedd, 1958 május 6. Országos elsőségüket ünnepelték a Szövetkezetek Tolna megyei Értékesítő Központ dolgozói Szombaton délután kedves ünnep­ségen vettek részt a Szövetkezetek Tolna megyei Értékesítő Központjá­nak dolgozói és a megye földműves­szövetkezeti hálózatának képviselői. Országos elsőségüket ünnepelték az Értékesítő Központ dolgozói, s ott voltak a SZÖVOSZ elnökségé­nek, a megyei pártbizottságnak és a megyei tanácsnak a képviselői is. A délután öt órakor kezdődött ünnep­ségen Kovács József, az Értékesítő Központ igazgatója emlékezett meg a múlt évi eredményekről. A többi között elmondotta, hogy a begyűjtési rendszer eltörlése utáni első évben, 1957-ben több mint tízmillió forint­tal teljesítették túl a forgalmi tervü­ket, az előző esztendő összes forgal­mánál pedig 20 millióval bonyolítot­tak le nagyobb forgalmat 1957-ben. Teljesítették a gabonafelvásárlási ter vüket, a baromfi, a tojás és a füstölt áru felvásárlási tervüket és az idén is sikeresen oldották meg a szerződé­ses termeltető feladataikat. Ezer holddal több cukorrépa és 300 holddal több borsó termelte­tésére szerződtek az egyéni gaz­dákkal és szakcsoportokkal, mint az elmúlt évben. Eredményeiket a dolgozó parasz­tokkal való álladó kapcsolataik révén érték el. Az egyéni gazdák közül is igen sokan szerződnek köz­vetlenül az Értékesítő Központtal az árufeleslegeik értékesítésére, a föld- m űvesszövetkezetek közvetítésével pedig mintegy tízezer dolgozó paraszt mezőgazdasági termékét vásárolja fel naponta az értékesítő szövetkezeti központ. Kovács igazgató örömmel számolt be a dolgozóknak és a vendégeknek arról, hogy a szekszárdi Béke Tsz, a tengelici Petőfi Tsz és a belecskai Szabadság Tsz Tolna megyében első­ként léptek be tagszövetkezet­ként a földművesszövetkezetbe, így ugyanis kedvezőbb felté­telek mellett értékesíthetik áruikat a termelőszövetkezetek, s az eddig közbeesett kereskedelmi szervek ki­kapcsolásával közvetlenül a nagyke­reskedelem vásárolja fel áruikat. Az ünnepségen felszólalt Panák \ László, a SZÖVOSZ elnökének he- j lyettese is. Az országos elsőség alkalmából mintegy tízezer forinttal jutal­mazták meg az Értékesítő Köz­pont dolgozóit. s ugyancsak a szombat délutáni ün­nepségen avatták fel a dolgozók klubhelyiségében az »Értékesítő Köz­pont televíziós készülékét. Nagy Teljesítették tavaszi talafmunkaterviiket a Tolna megyei gépállomások Tolna megye gépállomásainak mintegy 500 traktora dolgozott va­sárnap is a földeken. A termelőszö­vetkezetek legtöbbjében vasárnap es­tig végeztek a kukorica vetéssel, másutt a borsó és a napraforgó első kapálásával. A nyújtott műszakban dolgozó traktorosok a vasárnapi munka eredményekén t hétfőn délig már mintegy ezer holddal túlteljesítették a negy­venezernyolcszáz holdas tavaszi talajmunkatervüket és 1300 hold­dal vetettek el többet az 5110 holdas tavaszi vetéstervüknél. A megye tíz gépállomása közül a várdombi gépállomás országosan is az első helyezést akarja biztosítani a maga számára a gépállomások ta­vaszi versenyében. A várdombi traktorosok már 2500 holddal teljesítették túl tavaszi talajmunka tervüket, ott van a megyei versenyben első és harmadik traktoros, sőt Tolna megye gépállcmási brigádjainak a legjobbja is. A várdombi traktorosok főleg az egyéni parasztgazdaságokban vég­zett munkájukkal lettek Tolnában az elsők. A földművesszövetkezetek és a brigádvezetők közötti csaknem na­ponkénti tájékoztatások révén gyor­san kapják az igényelt munkagépe­ket a Várdombbal szomszédos sárközi falvak egyéni gazdái, de a termelő- szövetkezetek is a leghamarabb vé­geztek tavaszi munkáikkal a vár­dombi traktorosok helytállásával. A bátaszéki Búzakalász Tsz pél­dául elsőnek végzett Tolnában a kukoricavetéssel és már csak a növényápclási munkák várnak a szövetkezetiekre. Ifjúsági és bérezési problémákat vitat meg a Hegyei Tanács VB szerdai ülése A megyei tanács v. b. május 7-i ülésén az egyik napirendi pontként megvitatják a bonyhádi járási ta­nács jelentését az ifjúság helyzeté­ről, s az idevonatkozó kormányha­tározat végrehajtásáról. A napiren­di pont előadója Bercsényi Vince, a bonyhádi járási tanács v. b. elnöke. Egy másik napirendi pontként pe­dig a megye bérezési helyzetéről lesz szó, Földes Imréné a munka­ügyi osztály vezetőjének beszámoló­ja alapján. Foglalkoznak még az ülésen többek között a Megyei Mű­emlékvédelmi Albizottság létesítésé­nek kérdésével, a tavaszi fásítási program végrehajtásával, a tamási községben lévő ONCSA lakóházak telekkönyi rendezésével és döntenek majd több magánjellegű kérelem ügyében, így Sebestyén Zsigmond kölesdi, Tóbiás István és neje szek­szárdi, Fekete József szedresi lako­sok ügyében. Engedélyezték a decsi iskolaépítést Az -április 26-i számunkban cik­ket írtunk a decsi „tanyavilágban” megépítésre tervezett iskola ügyé­ről. Az építkezés engedélyezésénél huza-vona mutatkozott, megvonták az engedélyt és így veszélyben volt egy igen jó helyi kezdeményezés sorsa. Mint értesültünk, a községi tanács fellebbezett és most a me­gyei tanács v. b. elnöke, Tuska Pál elvtárs tett pontot az ügy végére. Tuska elvtárs élve a hatáskörével, engedélyezte az iskola felépítését a rendkívüli körülmények figyelem- bevételével. Anyák-napi ünnepség Szekszárdon örömkönnyes, boldog anyak-napi ünnepségekre került sor vasárnap szerte a megyében. Hetekkel ez­előtt a gyermekek lázas izgalom­mal készültek erre a napra, s az e napon megtartott ünnepségek az örök gyermeki szeretet dokumen­tumai voltak. A szekszárdi Garay téri fiúiskola nagy udvarát is teljesen megtöltöt­ték a szülők, hogy a hetekig tartó előkészületek eredményeit, a gyer­mekek kedves műsorát meghallgas­sák az Anyák Napja alkalmából. Elöljáróban az iskola igazgatója köszöntötte meleghangú beszédével az édesanyákat, majd utána a gyer­mekek versekkel, dalokkal, jelene­tekkel adóztak a legnemesebb, az anyai szeretet, az anyai szív tiszte­letének. Az anyák férjeiket és a kisebb gyermekeket is elhozták erre a vi­rágerdőtől illatozó ünnepre. A szekszárdi általános leányis­kola tanulói is megünnepelték az Anyák Napját. Itt is a szabadtéren, az udvaron kellett megtartani az ünnepséget, hiszen a termekben ta­lán el sem fértek volna az ünnepé­lyen résztvevő anyák. Az ünnepség legmeghatóbb epi­zódja talán az volt, hogy amikor befejeződött az ünnepség, a gyer­mekek szüleikhez siettek s virág­csokrokkal ajándékozták meg őket. Az ötszázadik kölcsönt adta l<i az egyéres fennállását ünneplő bátaszékl gazdák takarékszövetkezete Múlt év májusának első napjaiban alakult meg Bátaszéken a község és a környező falvak gazdáinak taka­rékszövetkezete, amely szombaton és vasárnap ünnepelte egyéves fennál­lását. Az ünneplő takarékszövetkeze­tet szombaton és vasárnap is többen keresték fel a bátaszéki gazdák kö­zül. Több gazda váltott betétkönyvet, s az egy éve 301 taggal alakult szö­vetkezet szombaton írta sorai közé a 660-ik tagot. Simon György bátaszéki gazdának szombaton adták át ünnepélyes kere­tek között az ezer forint összegű gyorshitelt a takarékszövetkezetben. Ez volt az ötszázadik kölcsön, amelyet a gazdák részére folyósí­tott az egy éve működő takarék- szövetkezet. A gazdák körében nagy népszerű­ségnek örvend a takarékszövetkezet, amely a rövidlejáratú gyorshiteleivel hozzásegíti őket állattenyésztésük és mezőgazdaságuk felszerelési fejlesz­téséhez. Simon György gazda is a sertésállománya nevelésére — mala­cok vásárlására — fordítja a felvett kölcsönt. A bátaszéki takarékszövetkezet, amely a taglétszáma és kölcsön- képefsége tekintetében országo­san az első helyen áll a takarék- szövetkezetek között, vasárnap a félmillió forinton felüli betétösszeget jegyezte már, s a be­tétkönyvvel rendelkező tagjainak a száma is elérte a kétszázat. Egyébként Tolnában a bátaszéki, a dunaföldvári és a decsi takarékszö­vetkezetek után az elmúlt napokban Nagymányokon és Szakoson alakítot­tak takarékszövetkezetet a két köz­ség dolgozói. Képek a felejthetetlen május 1-ről Tolnán a községi ünnepségen adták át a csapatzászlót a H. számú általá­nos iskola úttörőcsapatának. A két tolnai üzem dolgozóival együtt ünnepeltek az ott állomásozó szovjet helyőrség katonái. Közösen vonultak fel a tolnai szövetkezetek, a községi szövetkezeti ta­nács zászlaja alatt. Simontornyán az ünnepség után vidáman koccintgattak a földművessaö- vetkezet dolgozói — cgy-egy pohár sörrel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom