Tolna Megyei Népújság, 1958. május (3. évfolyam, 102-127. szám)
1958-05-27 / 123. szám
1958 május 27. iOLIMA MEGYEI NÉPÚJSÁG „A magunk becsületét, a nép vagyonát" 4 z utas csak azt látja a vonat- **■ ablakból, hogy kis motorostargoncák száguldoznak a vágányok között csomagokkal rakottan. Azután azt is látja, hogy a postakocsikból, a különböző gyűjtőkocsikból hogyan rakják ki az árut. A vasúti raktár életét, a vasutasok munkáját nehéz kiismerni. Évek, hosszú évek kellenek ahhoz, míg a raktárnok el tud igazodni a csomaghalmazok között, amíg a legrövidebb utat tudja megválasztani a csomag útjának. Azt mondják a dombóvári raktáron, hogy Délmagyarország áruelosztását végzik. S szavaikat tettekkel, példákkal is bizonyítják. Megmutatják azokat a kocsikat, melyeket a budapesti pályaudvarokon adnak fel és amelyekben miskolci, sátoraljaújhelyi, győri, valamint csehszlovák és szovjet árut szállítanak, s itt Dombóvárott osztják el, rakják át külön vonal gyűjtőkocsikba. Amilyen nagymennyiségű áru érkezik naponta a raktárba, éppen olyan kicsi a rakterűiét. Ezelőtt 70 éve építették a raktárt az akkori forgalom -nagyságához méretezve, s most megnőtt a forgalom, a csomagszállítás így bővítésre szorul a raktár is. Még az idén mintegy hetven méter hosszúságban növelik a rak- területet. A raktárakra általában panaszkodnak a szállítók. Itt is előfordul, hogy vasúti munkások hibájából keletkezik kár, és az pedig még gyakoribb, hogy a feladó hanyagsága miatt, súlyos ezrek mennek veszendőbe. Az idén például 280 hiányoló jegyzőkönyvet vettek fel. S elrettentő példaként említik az olyan szállításokat, amikor rossz a csomagolás, hanyag az áru kezelése és ez mind többlet munkát jelent a raktáron. Itt van például a 40 láda láda citrom esete. Szekszárdról küldték a helybeli földművesszövetkezetnek. A ládák régiek voltak, rosszul is csomagolták és két ládából a citrom kiborult. A súlyellenőrzésnél megállapították, hogy dézsmálás nem volt, ellenben a bizottsági munka és adminisztratív munka volt a kár. Naponta átlagosan húsz vagon árut raknak át, és szinte minden vagonban találnak valami hiányosságot. Legutóbb például Budapest Nyugati pályaudvarról Komlóra feladott villanymotor hajtódob csapágya tört le a szakszerűtlen csomagolás miatt. A magánosok pedig szinte alig tartják be a szállítási szabályzatot, — ebben hibásak a raktárosok is — erre is tudnak példát mondani. Tapolcáról szállítottak Komlóra egy láda edényt, két zsák lisztet és egy hordó bort. A hordó régi volt, a vonatban a rázkódást nem bírta, az abroncsok meglazultak és 22 liter" bor elfolyt. A címzett az árut átvette. Ugyancsak a dombóvári címzett átvette azt a húsz zsákos száraztészta szállítmányt, melyet Pécsről küldtek és egy pa- pírzsák a szállítás közben kiszakad1, a tészta a vagonban elszóródott, 17 deka hiány mutatkozott, a címzett az árut kifogás nélkül átvette. J^isebb nagyobb gépek érkeznek Dombóvárra meghibá- sodva, csiszológép, amelynek karja letört, villanymotor, amelyet For- nádról adnak fel és a törött alkatrészt madzaggal kötik a motorhoz. Sokszor csak 10—20 forintos károk, sokszor pedig súlyos ezresek mennek veszendőbe. Erre is van példa. Kálmáncsáról élőállatszállítmányt küldtek a budapesti vágóhídra. A marhákat gyenge kötéllel kötötték meg, elszakították a kötelet, az állatok megvadultak egynek eltörött a lába, kényszervágást hajtottak végre. A másik eset pedig amikor külföldre szállítottak négy versenylovat. A lovakat kísérő személy — szabályellenesen — gyertyát gyújtott a vagonban, tolatáskor a gyertya eldőlt, a szalma meggyulladt, és a vagon a négy lóval együtt elégett, a kísérő is csak alig tudott megmenekülni. Vége hossza nincs a felsorolásnak, melyek mind megkárosították a népgazdaságot. S hiába a dombóváriak minden fáradozása, lelki- ismeretes munkája; nap nem múlik el úgy, hogy ne kelljen kárjegyzőkönyvet felvenni. Sokat tudnak) a dombóvári raktárban is tenni az áru megvédése érdekében. A rosszul csomagolt árukat úgy helyezik el, hogy útközben ne hibásodjon meg, átvizsgálják az átmenő kocsikat, jól van-e a raktározás, betartották-e a szabályokat. S az a legnagyobb öröm, amikor hónapok óta a raktári vasutasok munkája ellen nem érkezik panasz. p’vekkel ezelőtt jó módszerrel dolgoztak a raktári munkások: A gyűjtőkocsikban elhelyezték a „szavatossági cédulát” s a kirakó állomás megtudta, hogy melyik állomásról, melyik brigád küldte az árut. S nem volt ritka, amikor megdicsérték őket. Most újból fel kellene újítani ezt a mozgalmat. Papp elvtárs, raktárfőnök azt mondja, hogy nem rajtuk múlik ez, csak utasítást kellene kiadni az igazgatóságnak, és akkor az ország minden állomásán ezt az áruvédő módszert be lehetne vezetni. Néhá y évvel ezelőtt egy dézsmáló csoportot lepleztek le Dombóvárott. Most azt mondják, a vasutasok, „Nincsenek már közöttünk olyan emberek, becsületünk többet ér mindennél, és fontos az is, hogy a nép vagyonát védjük”. Ilyen emberek a raktárban Orbán Antal elvtárs, aki húsz éve raktárnok, Prokhos Attila, Nagy János, Béri Mihály és valamennyien, akik nap mint nap vigyáznak a nép vagyonára, a maguk becsületére. P. J. Híradás a szálkai Fejlődés Termelőszövetkezetből HI-RE-K — A Dombóvári Fűtőház KISZ szervezetének tíz legjobb tagja hatnapos jutalomüdülésen vesz részt Balatonzaimárdiban. A fiatalok között van többek között Polecsák Károly, Vörös Gyula, Rajczi József. — Május 28-án a Szekszárdi Városi Művelődési Házban vendégszerepei a Duna Művészegyüttes. A műsorban fellép többek között Járóka Sándor és népizenekara is. — A tamási úttörővezetők részére júliusban 2 hetes jutalomüdülést rendeznek Balatonföldváron. Az üdülésben 60 gyermek és velük együtt néhány szülő is résztvesz. — Az időjárás hirtelen lehűlése a közelmúltban viharokat és jeget váltott ki a Duna—Tisza közén. A vihar Gerjennél és Fajsznál fejlődött ki és végigsöpörte Bácsi-Kiskun megye nagy részét. Foktő, Kalocsa, Bátya, Szakmár környékén fákat csavart ki és tetőket vitt le Az utak mentén még most is láthatók a kicsavart fák. Egyik helyen egy bádogtetőt úgy sodort le a házról, hogy a tető egészen összepréselődve hullott az épület mögé. Kalocsán az Állami Biztosító fiók irodájában május 19-én fél 10- től 10 óráig egy fél óra leforgása alatt 56 viharkárt jelentettek be, de többszázra tehetők azoknak a gazdáknak a száma, akiknek például szőlőjét 50 százalékban sújtotta a jég. — Bonyhád—Ladományban május 18-án békenapot rendeztek, melyen a szomszéd községek és az ugyancsak szomszédos Dózsa Népe Tsz-ből is sokan résztvettek. A békegyűlést kultúrműsor követte, mely után a résztvevők a késő éjszakai órákig vidáman szórakoztak. — A Bonyhádi Zománcművekben a gyári védőital-szükségletek kielégítésére üzemi „szikvízgyárat’1 állítottak fel. Ezzel a létesítménnyel a kemencemunkások, savazók, hegesztők védőitallal való ellátását oldották meg. — A Nagy tormási Állami Gazdaságban a tavasz folyamán 500 köbméter zöldsiló takarmányt készítettek. — Dunaszentgyörgyön mintegy másfél km hosszúságban járdát építenek. A járdaépítéshez a község lakossága körülbelül 50 000 forint értékű társadalmi munkával járul hozzá. — Jelentős eseményt jelentettek be a napokban a Szombathelyi Pamutiparban. Az üzemben, az országban elsőként érték el, hogy a dolgozók teljes létszámukkal beléptek a Kölcsönös Segítő Takarékpénztárba, sőt a KST tagok száma a belépett családtagokkal, együtt az üzem létszámát is meghaladja. A KST-tagok száma jelenleg 1092 fő, akik havonta mintegy 42 000 forintot tesznek félre a közös kasszába. A tagok megtakarítása az év végéig, a betétek visz- szafizetéséig eléri a félmillió forintot. — West Point Mississippi állambeli községben május 1-én óriási riadalom keletkezett. A község felé egy mesterséges holdformájú gömb közeledett, amelyben egyesek „egészen világosan” egy Marslakót láttak. Körülbelül 300 ember felfegyverkezett puskával, vasvillával, hogy a betolakodót méltó fogadtatásban részesítse. Az izgalom csak akkor csillapodott le, amikor az egyik lakos távcsővel megállapította, hogy a gömbön ez a felirat áll: Meteorológiai léggömb, amelyet Texasban, El Pase egyetemén bocsátottak fel. Marslakónak persze nyoma sem volt; — Egy sálat és pénztárcát találtak. Jogos tulajdonosa a Szekszárdi Városi és Járási Rendőrkapitányságon átveheti. — A csibráki úttörők a nyáron balatoni kiránduláson vesznek részt. A kirándulás költségeihez a KISZ és a Nőtanács mintegy 1500 forinttal járni hozzá. A szálkai Fejlődés Tsz tagjainak zöme az elmúlt társadalmi rendszerben cseléd, nincstelen földmunkás, zsellér volt. Kora hajnaltól késő éjszakáig emberfeletti munkával éhbérért robotolt a nagybirtokosok, a kulákok földjén. Nekik is, mint any- nyi sokszázezer nincstelen parasztnak a felszabadulás adta kezükbe a lehetőséget, megkapták ősi jussukat, a földet. A párt felvilágosító munkája, a haladó gon. dolkodás, a szocializmusba vetett hit megérlelte bennük a gondolatot, döntöttek, megalakították Szálkán is a termelőszövetkezetet. Azóta sok év telt el, s a szorgalmas munka eredménye nem maradt el. A legnehezebb években is, az 1951—52-es, valamint az 1956-os októberi ellenforradalmi időszakban a tsz. tagságának zöme, elsősorban a kommunisták megállták a helyüket. Hiábavaló volt az ellenforradalmárok fegyveres fenyegetése, a tsz-t még ilyen eszközökkel sem bírták feloszlatni. Elsősorban Murányi elvtárs volt az — a tsz elnöke —, aki maga köré gyűjtötte a párttagokat, a tsz- tagokat a tsz megvédése érdekében. Harcuk nem volt hiábavaló. A termelőszövetkezet ma erősebb, mint eddig bármikor. Bátran mondhatni hogy a tsz tagságának egésze sajátjának érzi a termelőszövetkezetet. Ezt igazolja az, hogy minden tag, dolgozó, a termelés bármely reszortján, akár a növénytermelésben, vagy az állattenyésztésben, szorgalmasan, becsülettel végzi munkáját. Ez a szorgalmas igyekezet tükröződik úgy a termelőszövetkezet tábláin, mint az állattenyésztésben. A rossz időjárás ellenére az őszi kalászosaik búzából kataszteri holdanként a 12 mázsa, őszi árpából 16 mázsa biztosítottnak látszik, Ez azért van így, mert a talajmunkára a rendszeres szervestrágya utánpótlásra, a jó növényápolásra különös gondot fordítanak. A tavaszi vetést, valamint az ősziek növényápolását május 5-én befejezték. A példásan, megművelt kukorica táblájukon hamarosan a kapálásra is sor kerül. Az, hogy a munkák menetéiben járási szinten is az elsők között haladnak, azért lehetséges, mert a tsz apraja, nagyja nem csupán a jövedelem elosztásnál, de a munkák elvégzésénél is magáénak tudja a termelőszövetkezetet. így dolgoznak de a takarékosságra és a tsz vagyonának megvédésére is nagy gondot fordítanak. A tsz-tagság munkájának értékelésénél tagonként igen nehéz kivételt tenni, de a jók között is kiemelkednek Keresztes Eszter és Keresztes Júlia, akik fiatal leány létükre mindennap kiveszik a munkából a részüket. Méltán érdemlik ki a tsz tagságának megbecsülését. De ugyanolyan becsülettel dolgozik a tehenészetben Nagy Dénes és Zám Gábor elvtárs, akik az istállóban példás rendet tartanak, a takarmány összeállítással, a helyes gondozással a jelenlegi 10 literes fejési átlagot legalább 13—14 literre szeretnék emelni. A termelőszövetkezetnek 196 anya- és ürüjuha van. Az anyajuhok 156 bárányt ellettek melyből a jó gondozás következtében mindössze 7 darab hullott el. E jelentős eredmény Murányi Jánost dicséri, A termelőszövetkezet pártszervezete a gazdaság vezetőségével célul tűzte ki a belterjes, főleg állattenyésztéssel és hizlalással foglalkozó gazdaság kialakítását. E cél eléréséhez a termelőszövetkezet a szükséges alapokat lerakta. Különben is a tsz területi adottsága nagyszerűen megfelel ilyen cél megvalósításához. A tsz összes területe 658 hold, ebből szántó mindössze 270 holdat tesz ki. 150 hold kitűnő minőségű vetett rétjük van, amely az állatállomány részére a szükséges és kitűnő minőségű takarmány jelentős részét fedezi. Ezen túl a szántóterület mintegy 20 százaléka van pillangóssal bevetve. A termelőszövetkezet harcol azért, hogy azokat a lehetőségeket, melyeket a párt vezetésével a kormány biztosít, helyesen ki tudják használni. A gazdaságot úgy kívánják fejleszteni, hogy a belterjesség útján árutermelő gazdasággá válnak. Már ebben a gazdasági évben idáig 65 darab hízottsertést adtak le. Jelenleg 7 darab tinó hízik az istállóban, melyre szintén értékesítési szerződést kötöttek az állammalj valamint 4 da^ rab tenyészüszőt kívánnak leadni szintén szerződéssel. A termelőszövetkezet állatsűrűsége járási szinten a legjobbak közé tartozik. Jelenleg mintegy 100 számosállatot kitevő jószágállománnyal rendelkeznek, 2.8 hold szántóra jut egy számosállat. Az adottságok lehetővé teszik, hogy az állat- sűrűséget tovább növeljék. A termelőszövetkezet tagsága bizakodással néz a jövőbe Igaz, hogy ebben az évben a lehetőséget nem a legjobban mérték fel, így a betervezett egy munkaegység értéke év végére 35 forint. De a tsz vezetősége arról beszél, hogy az 50 forint munkaegység értékének meg kell lenni. Idáig egy munkaegységre 10 forintot osztottak. Természetesen minden tsz- tag háztáji gazdasággal is rendelkezik, amely még fokozza az évvégi jövedelmet. Kurilla József. Budapest, Pécs, (regszemcse, flballget. A dombóvári tanítóképző tanulói számos kiránduláson vettek részt a közelmúltban. A legnagyobbszabá- sú a harmadikosok kirándulása volt, akik négy napot töltöttek Budapesten, illetve Visegrádon. Budapesten megtekintették az Országházat, a várat, két este színházi előadásokon vettek részt, megtekintették az Erkel Színházban a „Pillangókisasszony”-!, a Jókai Színházban a „Ma:ndragorá”-t, majd Vi- segrádra tettek kirándulást. Az iskola tanulóinak egy csoportja Pécsett töltött három napot, ezalatt az idő alatt megtekintették a város nevezetességeit, és kirándultak a Mecsekbe. Egy-egy napos kiránduláson vettek részt az első osztályosok. A humánus-tagozat Iregszemcsére látogatott el a Gyógypedagógiai Intézetbe és a Növénynemesítési Kísérleti Intézetbe, a reál-tagozat pedig Abaligetre tett földrajzi-biológiai tárgyú kirándulást. Érettségizett lányok, figyelem! A Szegedi Állami Védőnőképző Iskolában 1958 szeptember hónapban történik új évfolyam beindítása. Az iskola kétéves. A növendékek díjtalan kollégiumi ellátásban és tanításban részesülnek. Munkaruháról és tankönyvekről az iskola vezetősége gondoskodik. Tanítási évek végén a jelöltek államvizsgát tesznek, s a sikeres képesítői vizsgák letétele után az Egészségügyi Minisztérium egészségügyi védőnői oklevelet és azonnali kinevezést ad falvakba, városokba, az illető végzett védőnő kérésének figyelembe vételével. Az iskola Újszeged legszebb területén, a Tisza és a ligeti sétány mellett fekszik. Hatalmas belső kertje, virágdíszes, lombos parkja, sportpályája szórakozást és üdülési lehetőséget, a központi fűtéses, csinos szobák meleg otthont nyújtanak minden tanuló számára. Jelentkezhetnek mindazok az érett ségizett lányok, akik szeretnének védőnői képesítést nyerni. Szükséges iratok: Érettségi bizonyítvány, vagy hiteles másolat, hatósági orvosi bizonyítvány, hatósági vagyoni bizonyítvány, születési anyakönyvi kivonat, kézzel írt önéletrajz és kérvény, egy fénykép, amely lehet amatőr is. (JiLg.ycUm. ! Értesítjük tisztelt vevőinket, hogy S'zekszárdon a Szabó KTSZ folyó hó 26-án a Széchenyi utca 28. szám alatt beindítja a női mérték utáni, nöi- és férfi fehérnemű részlegét A legújabb fazonok és a legkényesebb igények kielégítésével állunk tisztelt vevőink rendelkezésére. AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA Töltőképes hordók, kádak szőlészeti, savanyítási és cefrézési célokra, ipari hordók (barrelek), permetezésre és víztárolásra minden nagyságban kaphatók a Pest—Bács—Nógrád megyei MÉH Vállalat göngyöleg telepén (Budapest, XIII., Kresz Géza u. 45). Telefon: 203—062. Ugyanott ládák, méh- kaptárok javításéira, valamint faipari célokra, állandóan raktáron. Vasúti kiszállítást vállalunk. Védjük meg hurgonyavetésünket! IRTSUK az amerikai burgonyabogarat DDT porozószerekkel, vagy „HOLLÓ 10“ és DDT permetezőszerrel Beszerezhető: földmű vesszövetkezetekben, állami kiskereskedelmi vállalat boltjaiban és a vetőmagboltokban. Forgalomba hozza: A Műtrágya és Növényvédő értékesítő Szövetkezeti Vállalat és megyei kirendeltsége. oooooggogoooooqooogooooo