Tolna Megyei Népújság, 1958. április (3. évfolyam, 77-101. szám)
1958-04-02 / 78. szám
1958 április 2. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 5 HÍREK Olvasom a Népújságban, hogy két köteg sírkereszt hetekig gazdátlanul vándorolt Dombóvár és Bátaszék között, mert sem a feladó, sem a címzett nem szerepelt rajta. A feladótól mindenesetre tisztességtelenség névtelenül sírkereszteket küldözgetni; igazán nem árt, ha az ember megtudja, hogy még életében ki kedveskedik neki ilyen ajándékkal. Azt azonban, hogy a címzett nevét sem írták rá, a magam részérói csak helyeselni tudom. Mégis csak furcsának találnám, ha egyik nap a postás egy sírkeresztet hozna a címemre, esetleg utánvéttel s kénytelen lennék átvenni ezt az éppen nem barátságos csomagot. Nagyon helyes, ne is írják rá a címet, így mégis csak kellemesebb élni, mint egy sírkereszttel, amit addig is, amíg használni tudom, kénytelen lennék a szoba sajkába állítani. Lehet, hogy a szállítási szabályzói felettébb helyteleníti ez ilyen eljárást, de legyünk őszintek, mégis ez a tapintatosabb. (cs) Ifideg, szeles idő! Várható időjárás szerdán estig: hideg idő, felhőátvonulások, több helyen havaseső, havazás, élénk, időnként erős északnyugati, északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán: 3—6 fok között. — A tavasz folyamán 80—100 hold lucemafélét vetnek a kétyi gazdák, hogy az egyre növekvő állatállomány részére megtermeljék a szükséges takarmányt. Az állatállomány növekedését mutatja az is, hogy az k'én jóval több jószág hizlalására kötöttek szerződést, mint a múlt évben. Ifj. Bíró Ferenc három növendékmarha és négy sertés, Bíró Gergely hét sertés és két növendékbika, ifj. Bogos Menyhért három növendékmarha és öt sertés hizlalására szerződött. Rajtuk kívül még sok gazdánál hízik nagyobb számú szerződéses jószág. — Tizennégy ezer forint a legfiatalabb lakosságra. Bonyhádvarasd község költségvetésében irányozták elő ezt az összeget egy 25 fős, háromhónapos időtartammal működő nyári idény-napköziotthon fenntartására. — A keszőhidegkúti gazdák évek óta arról ismertek, hogy állampolgári kötelezettségüket mindig pontosan teljesítik. Ezt a jóhírt most is megőrizték, ugyanis 144 százalékra fizették be az első negyedévre eső adójukat. — A paksi Építőipari KTSZ vezetősége határozatot hozott, hogy a KISZ-csónakház építési munkájához jelentős mértékű társadalmi segítséget nyújt. — Nankingban épül a Kínai Nép- köztársaság legnagyobb foszfor-műtrágyagyára. A terveket kínai mérnökök dolgozták ki szovjet szakemberek segítségével. A gyár évi teljesítménye 400 000 tonna műtrágya. A termelés ez év júliusában indul meg. — Űj főútvonal épül Moszkvában. Vosztocsnij Lucs — így h vják az új főútvonalat, amely Moszkva központját a most épülő délnyugati kerülettel köti majd össze. Az út mintegy nyolc kilométer hosszú és 28 méter széles lesz, a járdákat nem számítva. A központi Lenin Stadionnál 700 mé.er hosszú hídon halad át az úttest. — Javában folynak a szekszárdi kenyérgyár építésének előkészületei. A felvonulási épületek jórészben már elkészültek. Mintegy 300—400 méter hosszú vízvezetékhálózat lefektetése is folyik, amely az építkezés vízellátását biztosítja. — Az idén összesen 720 férőhelyet kitevő szarvasmarhaistállót építenek a Tolna megyei termelőszövetkezetek. Az új épületek építése mellett összesen 280 férőhelyet kitevő istállót alakítanak át. Az építési költesé- geket a termelőszövetkezetek részben saját erejükből fedezik. — Az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek KISZ-szervezetei is közreműködnek az április 4-i ünnepségeken. A Biritói Állami Gazdaság és a kajdacsi Igazság Termelő- szövetkezet KISZ-szervezete háromhárom egyfelvonásos darabbal vesz részt az ünnepi műsorban. — A szekszárdi kórházban harminc fővel működik kétéves bentlak ' sós ápolónőképző tanfolyam. A tanfolyam résztvevői az elméleti oktatás mellett gyakorlati munkát is végeznek a kór, házban. A tanfolyam végeztével egy- részük a kórházban dolgozik tovább, ! másik részük pedig a megye különböző egészségügyi intézményeiben dolgozik majd. — A bonyhádi Cipőgyár KlSZ-szer- vezete 24 helyen, 30 alkalommal adta elő a „Zeng az erdő” című darabot. Az előadásokkal az anyagi siker 1 mellett jelentős erkölcsi sikert is aratott a szervezet, amint azt legutóbb Mecseknádasdon tapasztalták. A_ sikerekben része van a KISZ-vezetőség [valamennyi tagjának, de a szervezet I tagjainak is. Megkezdték a nyersgyártási a téglagyárakban A Tolna megyei Téglagyári Egyesülés üzemeiben — az eredeti tervek szerint — március elején kellett volna megindulni a nyersgyártással. A februári „tavasz” után váratlanul téliesre forduló időjárás azonban keresztülhúzta ezt a számítást. Nyerstéglát gyártani ugyanis csak fagymentes időben lehet. Most azonban úgy látszik, — bár néhány hetes késéssel —, de megjött a tavasz. Az Egyesülés valamennyi gépi üzemében, miután átél folyamán mindenütt elvégezték a gépek, berendezések évi nagyjavítását, megkezdték a nyersgyártást. A Dombóvár I. és II., a mázai, valamint a paksi üzemben pénteken indultak meg a gépek, míg a szek- szárd—palánki gyárban, ahol az elmúlt hónapokban új, a réginél nagyobb teljesítőképességű présgépet, valamint hozzátartozó egyéb berendezést szereltek fel, új villany-kotrógépet helyeztek üzembe, pénteken a próbajáratást tartották meg és szombaton kezdték meg az üzemszerű gyártást. Uj feltételek közt kezdte meg az idényt a Mázai Téglagyár is, ahol az égetőkemencét felsőhuzatúról al- sóhuzatúra építették át és így a kemence termelése két hét óta — amikor is befejezték az átépítést, — 25 százalékkal magasabb a réginél. A Liszt Ferenc zeneiskola április 4-e tiszteletére március 31-én növendékhangversenyt rendezett. Az igényes műsorú és szép egyéni teljesítményeket mutató növendékhangverseny a növendékek további fejlődésének újabb állomása volt. A legnagyobb sikert ezúttal is Bessenyő Hedvig, Szakály Ilona, Lázár Nó- rika és Varga Márta aratta. Rajtuk kívül a hegedűsök közül Béres János, Sólyomvári Magda, a zongoristák közül pedig Levente Judit, Reg- lődi Zoltán és Balogh Katalin játékát kell kiemelnünk a nagyobbak közül, anélkül azonban, hogy teljességre törekednénk. Véghelyi Miklós trombitaszáma, valamint a zongora négykezesek és az énekduók egyaránt alkalmasak voltak arra, hogy az ünnepi est műsorát színessé, változatossá tegyék. Több mint 22 ezer naposcsirke A termelőszövetkezetek, ha gondot [ordítanak a baromfitenyésztésre, jelentősen növelhetik jövedelmüket. Az elmúlt években az volt a tapasztalat és a gyakorlat, hogy a termelő- szövetkezetek, csak azért foglalkoztak baromfitenyésztéssel, hogy a baromfi leadást tudják teljesíteni. Az idei évben már másképpen gondolkodnak a termelőszövetkezeti gazdák. A tamási Vörös Szikra Tsz 4000 a tengelici Petőfi Tsz 5000, a bâtai Vörös Zászló Tsz 2000, az aparhanti Március 15. Tsz pedig 1000 darab naposcsirkét rendelt. Összesen a megye termelőszövetkezetei több mint 22 000 naposcsirkére jelentették be igényüket. Ezen kívül négy termelőszövetkezet tagsága, az aparhanti Március 15, a tolnai Alkotmány, a faddi Szabadság Földje és a kurdi Uj Élet termelőszövetkezetek összesen mintegy 2500 darab kacsát és libát igényeltek. Mindezek mellett még 3000 darab pulykát is felnevelnek megyénk termelőszövetkezeteiben . PÁRTÉLET HÍREI A tamási járásban februárban és márciusban több mint tíz tagjelöltfelvételt bíráltak el taggyűlésen. A tagjelöltek többsége dolgozó paraszt, üzemi munkás. * A bonyhádi járásban igen látogatottak a pártnapi előadások. Öt községben 310-en hallgatták meg az előadásokat. A vitákban számosán felszólaltak. * A falvakban a befejezés előtt áll az időszerű kérdések tanfolyamának évzárója. Legutóbb a bonyhádi, a kis- dorogi és a teveli tanfolyam évzárójáról érkezett jelentés. Kibővítettek az MSZBT Megyei Elnökségét Szombaton délelőtt tartotta kibővített elnökségi ülését a Magyar-Szovjet Baráti Társaság Tolna megyei Elnöksége. Beszámolót Göndöcs Fe- rencné elvtársnő tartott az elmúlt másfél év munkájáról. — Az ellenforradalom után az elmúlt év áprilisában a Szekszárdon megrendezett alakuló ülésen és az ezt követő magyar—szovjet kultúrműsoron ötszázan vettek részt — mondotta. — A megyei elnökség munkájának beindítása után került sor a járási elnökségek kiépítésére. November 7-ét megelőzően baráti összejöveteleket szervezett az MSZBT, ahol üzemek munkásai találkoztak a szovjet elvtársakkal. Ezenkívül megyei viszonylatban körülbelül 50 élmény- beszámolót tartottak a Szovjetunióban járt küldöttségek tagjai. A beszámolót élénk vita követte. Szendy János, a Dombóvári Tanítóképző igazgatója, a dombóvári tapasztalatokról beszélt és ismertette azokat a terveket, amelyeket a Magyar-Szovjet Baráti Társaság szervezésében valósítanak meg. A vitában felszólalt Prantner József elvtárs, az MSZMp megyei végrehajtó bizottságának tagja is. — Nemzeti érdekünk a magyar- szovjet barátság — mondotta. A ma. gyár nép a szovjet emberek vére árán jutott a szabadsághoz, a szovjet katonák segítségével kapta meg ősi jussát, a földet, a magyar paraszt, amelyért évszázadokon keresztül hiába küzdött. Ahogy nem lehet meggátolni a Nap felkelését Ke’e én, úgy nem lehet meggátolni a Szovjetunió vezetőszerepének elterjedését sem, mert a Szovjetunióban testesii’ meg mindaz, ami az emberiség számára szén. jó és előremutató. A Szovjetunióban valósult meg a szó' ializmus, afnelynek eszméje az egész világon elterjedt. Tanuljunk a szovjet emberektől és ezt segítsék elő a Magyar—Szovjet Baráti Társaságok — mondotta többek között. Bárd Flórián, a megyei tanács művelődésügyi osztályának dolgozója, a magyar és a szovjet iskolások közötti csereüdültetés tervezetét ismertette. A tervek szerint a nyár folyamán 50 szovjet iskolást látnak vendégül Siófokon és cserébe ugyanannyi magyar iskolás menne ki a Szovjetunióba Grénus János, Végh Józsefné és a többi felszólalók gyakorlati tapasztalataikat mondták el, majd Scherer Sándor elvtárs, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság megyei titkára ismertette a Magyar—Szovjet Baráti Társaság megyénkre vonatkozó terveit. Ezután egyhangúlag megválasztották az új kibővített elnökséget, amelynek 36 tagja van. Áz április 4-i ünnepi nagygyűlések előadói Tamási: Rapai Gyula, a Megyei Pártbizottság titkára. Szekszárd: Tuska Pál, a Megyei Pártbizottság tagja, a Megyei Tanács elnöke. Dunaföldvár: Prantner József, a Megyei Párt VB. tagja. Szakcs: Hornok István, a Megyei Párt VB. tagja. Decs: Szirácki István, a Megyei Párt VB. tagja. Bonyhád: Siklósi Imre, a Megyei Párt BV. tagja, a Megyei KISZ Bizottság titkára. Szakály: Katona József, a Megyei Pá.-tbizottság oszt. vezetője. Pincehely: Ruzsa János, a Megyei KISZ Bizottság titkár helyettese. Zomba: Tolnai Ferenc, a Megyei Pártbizottság osztályvezetője. Kéty: Dr. Polgár Ferenc, a Megyei Tanács titkára. Paks: Vígh Dezső, a Megyei Tanács elnökhelyettese. Dunaszentgyörgy: Schrottner Károly, a Megyei Pártbizottság tagja, az SZMT megyei elnöke. Fadd: Petrits Ferenc, a Megyei Pártbizottság tagja, a Tolna megyei Népújság szerkesztőbizottságának vezetője. Tengelic: Takács Mihályné, a Megyei Pártbizottság póttagja, a Megyei Nőtanács elnöke. Tolna: Palkovics István, a Megyei Pártbizottság tagja, a munkásőrség megyei parancsnoka. ICocsola: Rábóczki György százados. Mucsi: Bacsa József, a Magyar Honvédelmi Sportszövetség megyei elnöke. Felsőnána: György József, a Megyei Pártbizottság munkatársa. J a vítóműhelyben A száguldó géperiások kerekei, alkatrészei is mulandók és bizony elég gyakori, amikor javításra a mozdonyjavító-brigádnak adják a gépeket. A dombóvári fűtőházban több száz lakatos, esztergályos, kazánkovács és hegesztő: mérnökök irányításával végzi a mozdonyok javítását. Képeink a javítémunkásokat mutatja be munka közben. Iberhardt György kazánkovács a 324946-os mozdony füstszekrényéből a ..segédfűtőt'' szereli ki. Sok felesleges gőzt „fognak meg” a javítás elkészülte után. Nagyon ritkán akad munka a kerékpáresztergapadon, ugyanis ezt csak akkor üzemeltetik, ha egy mozdonynak valamelyik kerékpárja már a sok igénybevételtől elkopott és újjá kell esztergálni. Képünkön Kiss József esztergályos az esztergapad munkáját ellenőrzi.