Tolna Megyei Népújság, 1958. március (3. évfolyam, 51-76. szám)

1958-03-15 / 63. szám

4 TOLNA MKRVKI NÉPŰ.ISAG 1958 máiéi»» !ä. Dorogi területi felnőtt bajnokságot nyert Komlón A Délnyugati terület felnőtt ököl vívó bajnokságait a Komlói Bányász rendezte meg Komlón nagy érdeklő­dés mellett az elmúlt szombat-vasár­nap. A kétnapos viadalon a megyét csak a szekszárdi versenyzők képvi­selték. Legjobban Dorogi szerepelt, aki négy versenyzőtársának legyőzé­se árán megszerezte a területi felnőtt bajnokságot. Első felnőtt évében nem kis teljesít­mény ez a győzelem. Sdres és Oláh a második helyen végzett, Kálmán és Takács, valamint Sörös a harmadik helyezéssel volt kénytelen megelé­gedni. Leposa Dezső elmondotta, hogy Kálmán ezúttal is még a döntő elett összekerült Dőrivel, a ka­posváriak országos hírű verseny­zőjével és ezúttal is alulmaradt. Hatalmas küzdelmet vívott egymás­sal a két versenyző és így is .csak a harmadik menetben domborodott ki Dóri nagyobb tapasztaltsága, amely pontozásos győzelemhez segítette. A pontversenyben a Kaposvári Dózsa legénysége nagy fölényben volt. Utána azonban nagy volt a küz­delem és fzúttal a szekszárdi öklö­zök tettek ki magukért és megsze- ] rezték a második helyet. 1. Kapos­vári Dózsa 44 pont, 2. Szekszárd 14 pont, 3. Komló 13 pont, 4. Pécs 13 ■ pont, 5. Baja 3 pont. Itt jegyezzük még meg azt is, hogy Dorogi első bajnokságát a kaposvári Nyári le­győzésével harcolta ki. Szombat—vasárnap lesz Budapes­ten az országos ifjúsági bajnokság, amelyen Kappel, Gyuricza, Markos és Cziráky képviseli majd a szek­szárdi színeket. Huszonharmadikán a_ felnőtt csapat Dombóvárra látogat majd az NB 11-es felnőtt mérkőzésre, így hazai mérkőzésre majd csak a következő hónapban, április 5-én kerül sor, amikoris az NB I-ben szereplő VKSE ökölvívócsapata látogat majd el Szék szárdra. A mérkőzés szombaton dél­után 2 órai kezdettel kerül majd meg rendezésre. Másnap vasárnap, ifjúsági csapat- bajnoki mérkőzésre kerül majd sor. amelynek keretében az NB I-bőI idén kiesett Kaposvári Dózsa ifjú­sági csapata látogat majd el Szek- szárdra. Vereséget sienvedett a Tolna megyei asztalitenisz válogatott Az Európa Bajnoksággal kapcso­latban Budapesten megrendezett megyék közti válogatott mérkőzés Pest megye fölényes győzelmét hoz­ta. Különösen a férfiak súlyos vere­sége számít meglepetésnek, hiszen Pálinkáson kívül egyetlen verseny­zőnk sem ' volt képes még játszma nyerésére sem. Kétségkívül tény, hogy a körülmények nem voltak ideálisak. Rosszak voltak az aszta­lok, zavart a világítás és a helyszű­ke, azonban legfeljebb azt fogadhat­juk el védekezésül, hogy a helyszű­ke a támadó versenyzőknek kedve­zett. A mérkőzések eredményéről és lefolyásáról az alábbiakban számo­lunk be: PEST MEGYE—TOLNA MEGYE 10:0 Férfi mérkőzés A megyét csupa tolnai versenyző: Luszka dr., Pálin­kás, Link és Koromvári képviselte. Nagy fölényben voltak a Pest me­gyeiek és hamarosan befejeződött a verseny, amelynek során mindössze az első találkozó, a Juhász—Pálin­kás találkozó hozott 2:l-es arányú Pest megyei győzelmet. PEST MEGYE—TOLNA MEGYE 10:3 Női találkozó. A megyei válogatot­tat Krommer, Reményi, Heller és Kiss alkotta. Pest megye 4:0-ás veze­tése után, amely mögött mind 2:0-ás mérkőzések vannak, Heller 2:l-re legyőzte Benét és így 4:l-re javított. Ezután azonban ismét négy Pest megyei győzelem következett és már 8:l-re vezettek a vendéglátók, ami­kor Kiss Benét, Krommer pedig Piachit győzte le 2:1 arányban és így 8:3-ra alakult a mérkőzés. Ezek a győzelmeink sem tudták azonban kétségessé tenni a Pest megyeiek győzelmét és a hátralévő két mérkő­zésen ismét Pest megyei győzelem született. A két megye válogatottjá­nak második összecsapására Szek- szárdon kerül majd sor április hó 3-án. A megyeszékhelyen máris nagy az érdeklődés a két megye találkozó­ja iránt. A Tolna megyei együttes erősen fogadkozik, hogy Szekszárdon szoros lesz a küzdelem, amely az ir­reális körülményeket fogja majd igazolni. Dombávárott tartott edzést a megyei felnőtt és ifjúsági válogatott A megyei Labdarúgó Alszövet- ség Dombóvárott rendezte a fel­nőtt és ifjúsági válogatott edző­mérkőzését. Mindkét csapat el­lenfele a DVSE—DIMSC vegyes volt. A felnőtt válogatott Egyed — G. Kiss, Halmosi, Pásztor — Tal- lósi, Pados — Gelencsér, Bajza, Molnár, Wéber, Szabó összeállí­tásban játszott és 1:0 arányban győzött. Szervezési hiányosságok miatt nagy késéssel került sor a mérkőzésre, emiatt a két félidő mindössze csak 30—30 perces volt. Sajnos, nem sok biztatót hozott az első edzés. A csapat és a me­zőny legjobbja a simontornyai Pados volt. A felnőtt válogatottak edzéséről a meghívottak közül a tolnai Schäffler maradt távol, akinek hivatalos ügyben Buda­pestre kellett utaznia, Dormány és Kondor pedig betegség miatt nem jelent meg. Az ifjúsági vá­logatott 4:2 arányú győzelmet aratott a dombóvári vegyes ellen. SZOMBAT—VASÁRNAPI SPORTMŰSOR LABBARÜGÄS NB II: Szombathely—Oroszlány, Kaposvári Kinizsi—Mosonmagyar­óvár, Zalaegerszegi TE—Pécs- báuyatelep, Nagykanizsa—Sztá- linváros, Székesfehérvár—Dél­budai Szpartakusz, Láng Gép­gyár—Győr, Budafok—Szekszárd, Sopron—Zalaegerszegi Dózsa, Veszprém—Kaposvári MTE. Sza­badnapos: Pécsi VSK. NB Hl: Pécsi BTC—Baja, Ka­posvári Textil—Simontornya, Csurgó—Szigetvár, Nagyatád— Dombóvár, Bonyhád—Mohács, Nagykanizsai Vasút—Tolna, Nagy kanizsai Építők—Kaposvári Dózsa Pécsi Vasas—Pécsújhegy. Megyei bajnokság: Dunaföld- vár—Dombóvár, Nagydorog— Kurd, Szekszárd—Máza, Paks— Hegyész, Döbrököz—Fadd, Ta­mási—Nagymányok, Váralja— Bátaszék. A mérkőzések előtt a sportkörök ifjúsági csapatai ját­szanak megyei ifjúsági bajnoki mérkőzést. A megyei bajnoki mérkőzése­ken kívül egyetlen NB III-as mér­kőzés lesz a megyében. NB ISI-as csapataink sokkal nehezebb hely­zetben vannak, mint az elmúlt két fordulóban. Ennek ellenére foly­tathatják kezdeti jó szereplésüket. Bonyhádnak és Dombóvárnak le­het győzelmi esélye ,de Simontor- nyát is képesnek tartjuk egy dön­tetlenre A szekszárdi NB 11-es csapatnak ismét 0:l-es ellenfele akad — ez­úttal azonban Budapesten. Ahhoz, hogy a csapat megközelítőleg is sikeresen szerepelhessen, gyöke­resen meg kell változnia küzdő- szellemének és játékfelfogásáaak. (Úgy érezzük, a vasárnapi mérkő­zés után, hogy erőnlétbeli hiá­nyosságok is mutatkoznak a csa­patnál.) A megyei bajnokságban ezúttal rangadó nem lesz. A legérdeke­sebb mérkőzéseknek a Szekszárd —Máza és a Dunafö'dvár—Domb­óvár mérkőzés ígérkezik. KOSÁRLABDA A Szekszárdi SC NB 11-es női kosárlabdacsapata ezúttal Buda­pesten szerepel a Bp. Betonútépí­tők ellen. A tavalyinál szorosabb vereség mutathatja a csapat to­vábbi javulását. ÖKÖLVÍVÁS Országos ifjúsági bajnokság szombat—vasárnap Budapesten. A megyét a bajnokság során négy szekszárdi versenyző fogja képvi­selni: Kappel, Gyuricza, Markos és Cziráky. Különösen Kappeltói és Gyuriczától várható figyelem­reméltó szereplés. SAKK A Szpartakusz Szekszárdon ren­dezi területi bajnokságait. A küz­delmekre szombaton délután ke­rül sor a KISZÖV székházban. ASZTALITENISZ Ugyancsak a Szpartakusz terü­leti bajnokságok keretében a fiú általános iskola tornatermé­ben vasárnap délelőtt rendezik meg az asztalitenisz küzdelmeket. HÍREK Várható időjárás szombaton estig: feihőátvonulások, több helyen hava­zás, mérsékelt, időnként élénk északi északkeleti szél. Az éjszakai lehűlés Északon fokozódik, a nappali hőmér­séklet alig változik. — Várható leg­magasabb nappali hőmérséklet kettő —öt fok között. — Ügyeletes orvos dr. Ferenczy József, Rákóczi utca 19- Telefon: 25—50. I — Szerdán hirdetett ítéletet a paksi járásbíróság a dunaföldvári paprikapanamázók ügyében. A tár­gyalásról lapunk holnapi számában részletes tájékoztatást adunk. — Az iregszemcsei községi tanács ebben az évben a községfejlesztési alapból 10 000 forintot fordít a községi sportkör javára. A tervek szerint ezen a pénzen öltözőt építe­nek a sportpálya mellett. — Holnap, vasárnap tartja a szek­szárdi földművesszövetkezet küldött gyűlését, melyen megvitatják a múlt évi mérleget és újjáválasztják a ve­zetőséget. — Március 25-én dr. Hargittay Fe­renc kórházi főorvos Bonyhádon tart előadást a terhesség megelőzéséről és megszakításáról. Áz előadáson csak nők vehetnek részt. — .lólsikeriilt ezüstkalászos gazda- tanfolyamot fejeztek be március 8-án, Dunaszentgyörgyön. A tanfo­lyam mintegy 40 résztvevője úgy ha­tározott. hogy a közeljövőben külön autóbusszal kirándulnak Budapest­re, ahol megtekintik a Mezőgazdasági Múzeumot és a főváros egyéb neve­zetességeit. — A zürichi bíróságon nemrégiben botrányos ügyet tárgyaltak. Amint a „Frankfurter Rundschau’’ közölte, egy csaló banda Rubens. Rembrandt és Van Dyck másolatokat nagy össze­gekért eredeti festményekként adott el. A csalók 487 ezer frankot nyertek az .„üzleten.” A banda vezetője, egy képkereskedő, hosszú ideig árnyék­ban tudott maradni. Csak akkor lep- leződött le. amikor az egyik vásárló szakértőnek hívta meg, hogy megál­lapítsa az egyik kép eredetiségét. — Az Alsóleperdi Állami Gazda­ságban az elmúlt évben több mint egy és félmillió liter tejet fejtek. Eb­ből 1 062 000 litert a közfogyasztásnak adtak át. — A madocsai községi tanács az elmúlt évben a községfejlesztési alap ból 1000 forintot adott a községi könyvtár könyvállományának bőví­tésére. — A japán filmszínházak már játsszák „A mai Moszkva“ című do- k'imentumfilrneti, ’ amelj(5t japán operatőrök készítettek a moszkvai VI. Világifjúsági Találkozó idején. — A z alsónánai gazdakör színját­szó csoportja Szigligeti Ede: „Cigány’' című színművének bemutatására készül. Úgy tarvezik, hogy a bemu­tató előadást husvétkor rendezik meg a községben. — A kisdorogi KISZ-szervezet színjátszói elhatározták, hogy bemu­tatják Kisfaludy: ..Lihomíi1’ című színművét. A darabbal a szomszéd községekbe-, is ellátogatnak s a be­vételből kirándulást terveznek Buda­pestre, vagy a Balatonra. Bonyhádi MTE—Tolnai SE 2:1 (1:1) Tolna, 1800 néző. Vezette: Páldi (Pécs). Tolna: Asztalos — Szépvölgyi, Straubinger, Schäffler — Kapéter, Pruzsina — Bajza, Elekes, Széles, Jagicza, Krausz. Bonyhád: Ásvány — Pálos, Hor­váth, Major — Hegedűs, Péter — Váradi, Loscnczi, Endrődi, Szabó, Németh. j A nagy érdeklődéssel várt mér- ; kőzésre a bonyhádiak mintegy 300-an utaztak el Tolnára. Hazai támadásokkal indul a mérkőzés. A bonyhádi szurkolók is biztatják csa­patukat és Bonyhád már a 2. perc­ben szögletet ér el, de Losonczi mel­lé lő. Ezt követően Elekes ejtett lö­vése száll mellé, majd később ugyan­csak Elekes kísérletezik távoli lö­véssel és Ásvány hibájából majdnem gólt is érnek el a ‘ hazaiak. A 20. percben a nagy tolnai fölény góllá érik. Széles labdája a kapus lába kö­zött a hálóba jut. 0:1. Tolna tovább­ra is nyomás alatt tartja a bonyhádi kaput, de gólt nem tudnak lőni. A 30. percben Elekes az ötös sarkáról óriási gólhelyzetből csúnyán mellé lő. Három perc múlva újabb nagy ! helyzet, de Bajza hibáz. Ellentáma­dás során egy jó beadás Németh elé kerül, aki a 11-es pontról lő, de mel­lé. A következő percben egy bony­hádi támadás elakad a homokban, a tolnai kapus elpattanást vár, és nem vetődik, de a szemfüles Németh fel­ismerve a helyzetet és gólt lő. 1:1. (Nagy potyagól!) Egy perc múlva új­ból veszélyes Bonyhád, de Németh lövését Asztalos jó érzékkel menti. • A II. félidőben a hazai csapat fo­kozatosan visszaesik és Bonyhád a széltől támogatva, fölénybe kerül. A hazaiak a szél ellen nem lapos, ha­nem magas labdákkal játszanak. Még így is nyílna alkalom gólszer­zésre, de Széles közelről mellé lő. Egy partdobás után a fedezetlenül álló Némethez kerül, aki közelről gólt lő. 2:1. Az utolsó 10 preben új­ból a hazai csapat rohamoz, de egyenlíteni nem tud a jól védekező bonyhádiakkal szemben. Bírálat: Az I. félidőben Tolna a helyzetei alapián több gólos veze­tésre tehetett volna szert. Az egyen­lítő gól elvette a hazaiak kedvét. A második félidőben Bonyhád sokkal többet és veszélyesebben támadott, főleg erőnléttel bírta jobban. Kurovszky Sándor A P R Ó II I R DETÉSEK A fetsőnánaiak nem akarnak as utolsók lenni Március 7-én a Felsőnánai Sport­kör taggyűlést tartott, melyen meg jelent Metz István, a Megyei Ifjú­sági Sportbizottság elnöke, vala­mint Horváth elvtárs, a Megyei KISZ Bizottság munkatársa, és Várkonyi Béla a gyönki járás sportfelügyelője. Mintegy százan vettek részt a gyűlésen, amikor Arató Vilmos a sportkör elnöke megnyitotta az ülést. Az ünnepé­lyes megnyitó után került sor a beszámolóra, melyet Csizmadia sporttárs tartott. A beszó.moló fog­lalkozott az 1956-os évben elért eredményekkel, de mint mondot­ta, az ellenforradalom nagyban közrejátszott, hogy Felsőnána sport sikerei megszakadtak. Az ellenfor­radalom. után a sportkörben nagy lett a fegyelmezetlenség, amit saj­nos még ma is meg lehet találni, s ez megmutatkozik az eredmé­nyekben is. Még ma is van olyan labdarúgó játékos, aki elvárja, hogy könyörögjenek neki. hogy játszón. A jövőben ilyesmi nem lesz, mert Lelkeshangú taggyűlés Felsőnánán ha továbbra is megengedik, a fa­luban tovább romlik a szocialista sporterkölcs. A beszámoló foglal­kozott azzal a nagy segítséggel, melyet a Zöld Mező Tsz adótt a sportkörnek. A beszámoló említet­te a községi tanács eddigi segítsé­gét, majd közölte a megjelentek­kel, hogy a községi tanács facse­metéket rendelt, melyből 2000 da­rabot társadalmi munkával a sportkör tagjai és sportolói fognak elültetni. A községi tanács biztosít a tartalékföldekből 2 hold földet, amit a sportköri tagok fognak meg művelni és a termények értékesí­tése után a sportkör anyagi bevé­telhez jut. Végül Csizmadia sport­társ beszámolójában köszönetét mondott a tanácsnak, a pártnak, a KISZ-szervezetnek, s minden sportbarátnak, sportolónak, illetve mindazoknak, akik a sportkör fel-, emelkedését elősegítik. A beszámoló után Orbán Antal hozzászólásában foglalkozott a ve­zetőség eddigi munkájával és java­solta, hogy a taggyűléseket ne évenként, hanem negyedévenként tartsák. Homoki István a Zöld Mező Termelőszövetkezet további támogatását helyezte kilátásba. Felajánlotta, hogy a termelőszövet­kezet bekeríti a pályát és az öltözőt társadalmi munká­val bevakolják. Nagy Dezső kije­lentette, hogy a KISZ-szervezet szorosan együtt kíván működni a sportkörrel és felajánlotta, hogy a KISZ önkéntes segítő brigádja is segít a sportkörnek a facsemeték elültetésében. Metz István általá­nosan érintette a sportkör mun­káját. Beszédében kihangsúlyozta a KISZ irányító szerepét a sport­körön belül. A hozzászólások után Metz István átadta A.rató Vilmos­nak a Sport Kiváló Dolgozója cí­mű jelvényt és kérte, hogy ezután is segítse a falusi sportkört mun­kájában. V. B. Eladó M 72. BMV 750. Szekszárd, Béri Balogh 62. __________________ A gytól’, kész párna, dunyha kapható. Pécs, Nagy Flórián utca 16. Dombóváron Hunyadi tér 40. sz. ház eladó. Érdeklődni lehet a Dombóvári Könvve-boltban. Egy darab 5 HP 1400 fordulatú Ganz villanymotor olcsón eladó. Konkoly, Bonvhád.________________________ T angóharmonika 120/16-os, kitűnő állapotban, eladó Gubányi László, Tamási. Damjanich utca 7. É. M. Baranya megyei Állami Építő­ipari Vállalat, Pécs Rákóczi út 56. építőioari tanulókat felvesz f. évi p- rilis hó 1-vel. Korhatár: 18 életev. Iskolai végzettség: 7 vapv 8 általános. Jelentkezni lehet személyesen, vagy jr^cHon Nagyobb családi ház eladó. Szekszárd, RelnionnRz u+ea 2R HofE örökösök. Fiadó 12 kataszteri hold, ebből egv kataszteri hold rét. Cím: Zomba, Fő út 30. ___________________________ É píttetők fiovotem! Tévla és építőkő szállítását vállaljuk bármely vasút­állomásra. Mesrans'eláooket tolódá­sok e'ke-ülése védett kn7"nn*un'c1'sT’, vaov báf-melv teier>ünknél míol51"b eszközöliék. Péos-Szekszárdi TÜZÉP Pécs, Rákóczi utca 46. sz. Egy kombinált asztalos gyalugép el- .adó Cím; Szegedi, Faipari Vállalat, Szekszárd. __________________ M özsi hegyen 1450 négyszögöl szőlő tanyával eladó. Érdeklődni: Mérei utca 9. alatt. Eladó Fonyódon 5 szobás mól1 ék­helyiségekkel, vízvezetékes villa. Víz- narttól 150 méter. Hajóállomás, vasút közel. Vállalati üdülőnek is meg­felelő. Leveleket „Emeletes villa** jeligére a Szekszárdi Kiadóhivatalba kérek. GARAY FILMSZÍNHÁZ Március 13-tól 16-ig: B makrancos feleség Színes francia—spanyol film. Előadások kezdete: Vasárnap: fél 4, fél 6 és fél 8. Hétköznap: fél 6 és fél 8. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt és a tanácsok lapja Felelős K'adrt­az MSZMP VégrehaJtáblzVtság® Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Szekszárd. Márdrok tere 15—17 Telefon: 20 10. 20-11 Szekszárdi Nyomda Telefon: 21-21

Next

/
Oldalképek
Tartalom