Tolna Megyei Népújság, 1958. március (3. évfolyam, 51-76. szám)

1958-03-04 / 53. szám

195» március 4.

TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG

3

—

Állattenyésztők••.

Ahogy' járjuk a községeket, mindenhol megtalálhatók. Egyik helyen modem gépek segítik munkájukat, máshol viszont ugyanolyan keserves fárasztó munkát végeznek az állatok körül, mint egykor nagyapáik. Egy közös tulajdonság — az állatok szeretet® — kivétel nélkül mindegyikben fellelhető. Aki nem szereti az állatokat, a» nem lehet állattenyésztő és hiába is próbálkozik azzá lenni.

Csirkelceltető állomás

A teremben, ahol járunk, tíz „mű- kotlós” található, s kodácsoló hang helyett, állandó zúgás, a villanygépek jellegzetes zenéjét árasztják.

A tíz „műkő tlós‘’-ban pontosan

százezer tyúktojás alakul át 21 napos mennyiségi és főleg minőségi fejlődés következtében csibévé.

— Ha ezt a tengernyi tojást úgy akarnánk kikeltetni, ahogy anyáink, nagyanyáink tették, legkevesebb 5000 kctlósrá lenne szükségünk —- mondja a fehérköppenyes íiatalasz- szony, Pruzsina Mihályné, aki már második éve dolgozik a Tolnai Baromfikeltető Állomás gépei mellett.

Pruzsina Mihálynénak kevesebb dolga van a darabonként tízezer tojást magukba rejtő „műkotlósok- kal", mint a háziasszonynak a valódi kotiósával. Tevékenysége abban merül ki, hogy műszerek segítségével időnként ellenőrzi a gépek hőfokát, s a gépekben levő levegő páratartalmát, kétóránként pedig megforgatja a tojásokat. A sokezer tojás forgatása sem jelent különösebb munkát, csupán egyt kart kell lenyomnia és néhány pillanat leforgása alatt a többezer tojást megfordítja a „mű- kotlós.”

Apaállatgondozók ,

— Öt év óta gondozom a falu bikáit, de nekem eddig még semmi bajom nem történt. Az apám is apaállatgondozó volt 15 évig, tőle „örököltem’1 a mesterséget. Ö azonban nem úszta meg simán a bikagcndo- zást, mert háromszor odanyomta a tálhoz a bika, egyszer pedig úgy megtaposta, hogy öt oldalbordája tört össze — mondja Kovács Mihály Madocsa kjözség apaállatgondozója, miközben elszedi a trágyát a hatalÁz eladó birtok

Mikszáth Kálmán Jókai Mór mellett a századforduló legnagyobb és legnépszerűbb regényírója volt. A maga idejében A tót atyafiak-kál, a Jó palócok-kal és Parlamenti kar- colatai-val megalapozott hírnevét a kitűnő regények egész sorával öregbítette. Halála óta a színpad, sőt a film is nagy sikereket köszönhet Mikszáth Kálmán zsenijének. Filmen láttuk megelevenedni a Beszterce ostroma, a Beszélő köntös, a Különös házasság alakjait és színpadon nagy sikerrel keltek életre a Szent Péter esernyője, a Vén gazember, a Noszty fiú esete Tóth Marival, a Körtvélyesi csíny, a Sipsi- rica című regényei és most egy mámas állatok alól, görbenvelü vasvillájával.

Mérges János, a bölcskei bikagondozó, aki meglátogatta madocsai „kollégáját”, s most itt áll az istállóajtóban, szintén bekapcsolódik a beszélgetésbe.

— Nálunk, Bölcskén az elődömet, a bikák „ölték” meg. Úgy összelapították, hogy csak 10—15 percig maradt benne élet a „bikaviadaT’ után.

— Pároztatásoknál, nincsenek balesetek?

Mérges János nevetve válaszolja: — Nálom volt egyszer. Menyecske vezette el a tehenet a bikaistállóhoz, a ' tehén kiszakította a menyecske kezéből a kötelet, s akkor aztán a bikával sem lehetett bírni. Faluhosz- szat üldözte a megvadult bika a szerencsétlen tehenet, s az emberek az utcáról a kerítések mögé húzódva merték csak szemlélni a feldühödött állatot, ahogy végigvágtázott az utcán.

A termelőszövetkezet méhésze

Nem is gondolná az ember, hogy ezeknek az apró, jelentéktelennek látszó állatkáknak a tenyésztése mennyi gondot, mennyi szaktudást és türelmet igényel.

Nem hiába mondják, hogy az atomkorszak beköszöntése jelentőségében felér a tűz feltalálásával. Mai tapasztalattal rendelkezve az atomokról, elképzelem a megszokás utóm akkor is a gyerekek nagy érdeklődését váltotta ki míg fel nem ismerték, hogy nagy károkat, súlyos veszedelmeket idézhetnek elő vele.

Az atommal talán nem járunk így, de az biztos, hogy a gyerekek is ismerik e nagyjelentőségű felfedezést. Még az ősszel, szőlőérés idején történt, az ötéves fiam egy fürt szőlőt szemelgetett. De külön szertartása volt a szemelgetésnek ... Csak figyeltem elképedve, csak elgondolkodtam, honnan vesz ilyeneket ... Egy szemet ugyanis, amikor levett a fürtről, nem tette azonnal

Tolna megyében

sík regénye került színpadra a Déryné Színház (Állami Faluszín- ház) előadásában: Az eladó birtok. Bondy Endre irta a verseket és szerzetté a zenét. A zenés vígjáték 100. előadáson túl aratja remek és mulatságos figuráival, fordulatos történetével, fülbemászó énekszámaival, megismételt táncaival megérdemelt sikersorozatát.

A darab szereplői régi ismerései Tolna megye közönségének is. A főszerepeket Sándor Böske, Varga Edit, Károlyi Judit, Vámossy Böske, Sághy István, Fóti Fülöp, Sándor, Szávai Lajos, Horváth Ottó, Gyurics János és Szécsi Iván ját- szák, Váradi György rendezésében.

— A méhésznek még az asztalosmesterséghez is kell érteni — mondja Schiffler Gyuri bácsi, a faddi Győzelem Tsz méhésze, akit éppen a gyalupad mellett találunk.

A 71 éves Schiffler Gyuri bácsi már 50 év óta méhészkedik. Először postás korában, mint mellékfoglalkozást űzte a méhészetet, de amióta nyugdíjba ment, fő foglalkozása lett ez a munka, s három év óta már a termelőszövetkezetben gyümölcsöz- teti tudását.

Gyuri bácsi kezében, amikor beszélgetni kezdtünk, megállt a gyalu, s miközben a félig kész boconádi kaptár szélére telepedett, azt mondta:

— Nekem a méhek tetszenek a legjobban az állatok közül. Én éppúgy gyönyörködök bennük, mint a lótenyésztő a kényes járású paripájában, vagy a juhász szelíd, fehér báránykában. A méhek társaságában fiatalnak érzem magam, s minden gondomat elfelejtem. Jelenleg 23 méhcsaládunk van, de ha minden jól megy, az idén tízzel több lesz. Ne vegye elfogultságnak, ha azt mondom, hogy ezek a méhek a legszorgalmasabb „tagjai” a szövetkezetnek.

H. T.

a szájáéba. Előbb a karjó.t meglengetve néhányszor egy-egy kört írt le vele, s mondván — züm, züm, brr, brr, itt jön az atom — és hirtelen bekapta.

Már feledésbe is ment bennem ez a kis epizód, de a nagyobbik fiam az egyik este újra felidézte, csak más formában.

— Apuka — szólt — tanultam egy új játékot... — S mindjárt szedte is elő a készleteit, míg mondta: Atomkukac. Most már érdeklődéssel figyeltem, előkészületeit. Előkotorászott a zsebéből, a sok lim-lom közül, egy fényes kis vasgolyót. Az olvasókönyvéből egy darab sztaniol papírt húzott elő, s ezt a ceruzáján hengeralo,kúra képezte ki: Ekkor

beletette az így képzett hengerbe a vasgolyót, a két végét a hengernek betürte. Kíváncsian lestem mi lesz ebből. De még nem volt vége ...

Feneketlen zsebéből, egy kis dobozt halászott elő s betéve a hengert, elkezdte rázni az egészet. — Miért kell ez fiam — kérdeztem. Nem valami precíz lehetett a tapasz talatcsere, mert valami zavaros választ adott, hogy ennek össze kell rázódni, meg nyomódni, stb.

A kísérlet se valami nagyon sikerült. A lényeg az lett volna — úgy vettem észre —, hogy a bezó.rt golyó a tenyerén legurítva várhatóan megáll az asztalon. De a tok nem állt meg, mert a golyó tovább mozgott benne. S ez a láthatatlan erőtől mozgásnak induló valami az atomkukac.

(i—e)

PILLANATKÉP

A% atamhuhac.

HÍREK

Várható időjárás kedden estig: felszakadozó felhőzet, kevesebb helyen havazás, havaseső. Élénk, időnként erős északi, északkeleti szél.

Várható legmagasabb nappali hőmérséklet kedden plusz egy, plusz négy fok között.

•

— A faddi Győzelem Termelőszövetkezetben a Cornvall-anyáknál átlagosan nyolc malacot ellett egy-egy koca, ami jó eredménynek számít. Ezt az eredményt még növeli az, hogy nem volt elhullás a malacok között.

— Nagy keletje van a műtrágyának. Ezt igazolja a szekszárdi földművesszövetkezet forgalma is. Ugyanis ebben az évben, illetve az év két hónapja alatt nem kevesebb, mint 14 vagon műtrágyát vásároltak a szekszárdi gazdák a földművesszövetkezettől.

— A berlini Robert Koch-intézet- ben olyan oltóanyagot kísérleteztek ki az ázsiai nátha ellen, amely sokszorta hatékonyabb, mint az eddig ismert szerek. A többheti immunitást adó gyógyszer alumíniumoxid kristályokra telepített élő vírusokból áll.

— Román rajz- és bábfilmeket mutatnak be az Egyesült Államok, Franciaország, Belgium és Olaszország televíziós állomásai.

— Nagy sikerrel zárult Szekszárdon a Népbolt csőbútorkiállítása. A múzeumban megrendezett kiállításnak a három nap alatt ezeregyszáz nézője volt. A megnyitás napján, pénteken, négyszázan, vasárnap ugyancsak négyszázan tekintették meg a kiállítást.

—Az UNESCO adatai szerint jelenleg 60 millió televíziótulajdonos van a világon. Csupán az elmúlt év folyamán hétmillióval emelkedett a számuk. Ebben az évben különösen Európában számolnak a televíziótulajdonosok számának gyors emelkedésével.

— Üzemi bizottsági választásra kerül sor március 4-én a mázai téglagyárban. Utoljára 1956 tavaszán volt ÜB-választás, és most a választás során új ÜB-tagok kerülnek be a megüresedett helvekre.

— A MEZÖSZÖV olyan tervekkkel foglalkozik, hogy Szekszárdon bemutatótermet létesít központi helyen, ahol az érdeklődők állandóan megtekinthetik a legkorszerűbb mező- gazdasági gépeket. Amennyiben ez a terv megvalósul, akkor a bemutató- teremben az érdeklődőknek tanácsokat is adnak a gének használatára, kezelésére vonatkozóan.

— A mórágyi nőtanács tagjai elhatározták, hogy segítenek az árva gyermekeken. Legutóbbi megbeszélésükön három asszony jelenteje be, hogy gyermeket vállal gondozásra.

A kemenceépítők

A februári szél fütyörészve csap a tető alá,, a huzatos kemence tetejéről, nyalábszám szórja le a szénport az udvarra. Hideg van a kemencén, csak a déli részen van még némi kis meleg, az is csak annyira melegíti a munkásokat, hogy nagy- kabát helyett kiskabátban tudnak dolgozni. Javítják, átépítik a mázai téglagyár kemencéjét.

Faragó József, gyárvezető, bőrkabátban, slides sapkával fején, zseb- redugbtt kézzel járkál az ásókkal, csákányokkal felszántott kemencében. Gödrök, lyukak csaknem minden kamrában, ahol majd a szellőző csatornákat vezetik.

— Már há.rom éve meg akartuk csinálni a kemencét, de közbejött az ellenforradalom, elvitte a pénzt, s a mi kemencénk meg csak m,aradt a régi. Most átépítjük, a kőművesek két hét múlva elkészülnek, akkor megkezdjük újból az égetést, úgy számítjuk, havonta kétszázezer darab téglával többet tudunk majd kiégetni.

A gumikerekes talicska nesztelenül gördül a vaslapon, szinte hihetetlen, hogy a hatvamhetven kilós talicskát nő tolja. Pedig így van, Szilágyiné — nyáron a nyerstéglagyártásnál dolgozik — férfimódra rakja a talicskát a kemencéből kiásott földdel, téglatörmelékkel, azután beáll a talicska két szarva közé, felemeli és tolja kifelé a placcra.

— Nehéz-e a munka?

— Hát, istenem, nem könnyű, nem is nehéz, téglás munka — mondja. S ebben benne van az Is, hogy elégedett, mert most már jól megfizet tik a téglásokat is.

A kemence vasútállomási oldala: Hat-nyolc munkás veri az acélkeménnyé égett követ, téglát, lapátold ja talicskákba a két Varga, meg a Sohonyai-testvérek által kitermelt föld.et. Nagrj a por, nem sokat beszélnek munka közben, csak a lapátok csosszanása, meg a „spájcerok” zuhanása hallik, amint a kemény falba vágják, s néha egy fogak között megszűrt szitkot, amikor a „spájcer” félrecsúszik, s nagy szik-* rázással, rossz helyről dönti le a falat.

Szabó Imre, a kemenceátépítés vezetője, szaladgál a kemence egyik oldaláról a másikra, ellenőrzi, jól törik-e a szellőzölyukak helyét a falba, a rajz szerint fut-e a szellőző csatorna. Oda megy Faragóhoz, s mondja neki: — Jól haladunk, március 20-án már begyújthatnak a kemencébe, nézze meg, annyira kemény a föld, meg a tégla úgy ösz- szeégett, hogy vízzel lazítjuk fel.

— Faragó elismerően bólint, megértette Szabó bácsit.

A. kemencétől a présházhoz megy

— nem szőlőt, hanem téglát préselnek majd ott — a gépeket már ösz- szeszerelték, megtörtént a próbajá- ratás is, jöhet a jó idő, Mázán fel- készülten várják a tavaszt.

PALKOVÁCS JENŐ

VIII.

Ma, 1958-ban, eredménynek lehet elkönyvelni egy településen az írás- tudatlanság megszűnését — látszólag alacsony mérce. Ez esetben nem az, » szellemi elmaradottságot csak lassan, fokozatosan lehet megszüntetni és itt a háború utáni években még ex volt a következő lépcsőfok.

Persze ne gondoljuk hogy itt az emberek érdeklődért köre nem nagyobb az ábécé ismereténél. Ennél már jóval magasabb és egyre inkább közeledik valamiféle „kultúrköz- ség” szintjéhez Balogh András tanító — hat év óta tanít itt — azt mondja;

— Aki nem ismeri az itteni lakosságot, talán el sem hiszi, hogy menynyire nőtt azidő alatt is, mióta mi itt vagyunk, az emberek érdeklődési köre. Sikerült felkelteni az emberekben az érdeklődést a nagyvilág dolgai iránt. Hat éve tanítunk itt.

Illyés Gyula még azt írta Rácsges népéről, hogy az 1848-as szabadság- harc vihara szinte észrevétlenül vonult át a puszta felett, nem csináltak belőle nagy ügyet és a későbbi országos, vagy világra szóló események sem váltottak ki bennük különösebb, észrevehető jelenséget. A második világháborút csak akkor kezdték átkozni, amikor katonának vitték a férfiakat. Az ellenforradalomról először nem volt különösebb megjegyzésük, mint az, hogy ,,cs-k a pusztát hagyják ki a játsz mából” é* később is csak azt féltették, ami a saját magtárukban, istállójukban

PUSZTAI CSENDÉLET

volt. Ez egymagában véve nyilván nem nagy eredmény, de ha figyel m- be vesszük azokat a jelenségeket, amelyek már nem a közömbösséget mutatják, más a helyzet.

A pusztának két politikai központja van: a puszta kovácsműhelye és a kocsmája. Kicsit talán furcsa ez, de így van. Azt nem lehet „megszabni”, hogy az emberek hol politizáljanak, ahol az emberek találkoznak és véletlenül ráérnek, rendszerint ott alakul ki valamiféle eszmecsere központ. Azelőtt még az uradalomban rendszerint az istállóitokban találkoztak és vasárnap délután elte- referélgettek az eseményekről, amikor ráértek. Mostanában minden embernek akad dolga a kovác műhelyben. Különösen ilyenkor, amikor még a határban nem lehet dolgozni, még négyen-öten is ténferegnek ott. Én is beállítottam ide.

Győri Sándor a puszta kovácsa. Valamikor régen itt tanulta a mesterséget is a pusztán, az uradalmi műhelyben. Most „maszek”.

— Feloszlott a szövetkezet így hát mit tehetnék mást. Ott legalább volt

Rácegres, 1958

állandó munka. Most meg elvégzem a műhelyben a munkát ezenkívül van pár hold földem, nevelünk állatokat és így éldegélünk.

A műhely épülete új, nemrég építette. Nem hinném, hovv az ipar- engedélyét félti, azért adott „papírra kívánkozó nyilatkozatot”, v°gy mert mindenáron szereiná, ha újságba kerülne a neve. Ugyanis többen voltak a műhelyben és a pusztai emberek annyira ismerik egymást, hogy mindjárt észre veszik, ha va1 aki nen úgy beszél, mint ahogyan érez. Ezért itt a pusztán az őszinte szó mintha „születési adottság” lenne.

— Most sem halunk éhen, de paradicsomunk lenne már a szövetkezetben, ha nem oszlik szét.

Nagyot üt a pirosra izzott vasra, mintha valami indulat törne kj/ belőle. A vas el is törik és újat kell helyette tüzesíteni.

— Azt gondoltuk azokban a zavaros napokban hogy így majd nem lesz semmi bajunk ...

V.T701 h» is fei°mdik ez a „téma”. Szóba kerül az időjárás meg a nagy sár. Aki kilép a házakból, mindjárt bokáig merül a sárba.

— Látja, erről kellene írni — ezt szüntessék már meg egyszer. De a tanács sem nagyon iparkodik

Itt is a máshol már megismert hangnemben beszélnek, mintha esek nem is épült volna itt egy év alatt vagy negyven új ház és mintha nem is lennének irígylésreméLó anyagi helyzetben. Próbálok „vitázni”.

— Hiszen látom ott van már az utca végén a sok betonlap a járdához.

— Na, nem is azért mondtuk.,..

A kovács, Győri Sándor, leteszi a

kalapácsot az üllőre, kezeit csípőre teszi, felém fordul:

—- Persze hogy nem azért, hanem ... hanem ... Szóval arról van szó, hogy ha az ember belegondol, csak többet érne ide kövesutat épí* teni a pusztára, meg járdát, meg bevezetni a villanyt, mint azt a sok atombombát gyártani. Hát nincs igazam, mondja? Az ember egyebet sem olvas az újságokban, mint itt is kipróbáltak egy atombombát, ott is. Hát nem jobb lenne békességben élni és azt a pénzt másra fordítani? Bolond az az ország, amrty háborút akar. Pedig, higyje el, nem retteg itt

az ember mástól, mint attól, ha olyan híreket hall, hogy egyik ország is fenyegetődzik, a másik is.

Nem valami diplomáciai okfejtés ez — nem is lehet ezt hibának felróni, hiszen a lényeg benne van: a puszta népének már nem közömbös, hogy mi történik a külpolitikában, hogy lesz-e háború, vagy rém, hogy rombolásra használják-e az atomot, vagy „azon a pénzen” kövesutat építenek a pusztára

— Üjságot is olvasnak itt a pusztán?

Értetlenül néznek rám, mint valami „naív” lélekre, akinek feltűnő, hogy újsás jár ide.

— Hogy olvasunk-e? De még menynyire. Minden nap hoznak ide újságot és majd minden házba jár egy- kettő. Meg rádiózunk is. Hát honnan tudnánk, hogy mi történik a nagyvilágban, ha ez nem lenne.

Nincs „tagság”, hivatalos formájú gyűlés, de itt is foglalkoznak a világ gondjával. Nem csak patkót, meg kerékszeget kovácsolnak, hanem politizálnak is és aki ideiön egy vas- darabot megmunkáltatni, az közben magyarázatokat, híreket is hall a világ dolgairól, tehát művelődik, szélesedik az ismeretköre a nagyvilágról és ha nem is válik mindj rt „kül- politikussá”, érdeklődési köre tovább terjed a puszta határainál.

A pusztán a kocsma sem csak azt jelenti, hogy ott féldeciket és pohár söröket fogyasztanak.

(Folytatjuk)

Boda Peren*