Tolna Megyei Népújság, 1958. február (3. évfolyam, 27-50. szám)

1958-02-02 / 28. szám

Mozzanatok az udvari körzeti főldművcsszövetkezet életéből /^yönktől egy kőhajításnyira, Ezzel Udvari is bekapcsolódott az természetadta dombkoszorú ország vérkeringésébe. Villamosítot­sági eredménye. Jól sáfárkodtak a szövetkezet vagyonával. A szövet­közepén helyezkedik el a mintegy ták a községet. Lámpa helyett vil- kezeinél egy forint nem sok, de 1300 lakosú község, Udvari. A község központi részén — szem­ben az autóbusz megállónál — ta­lálható a földművesszövetkezet kor­szerű vegyesáru bolt és irodahelyi­ségei. A földművesszövetkezetet a falu lakosságának legaktívabb tagjai 1948-ban alakították, számszerint 45-en. A szövetkezet vagyonát ak­kor a tagonként befizetett 10 Ft-os részjegyösszegek alkották. A bolti berendezés mindössze egy lányt éget a lakosság. Szinte min­den házban a rádió is megjelent. A földművesszövetkezet összvagyona már kis híján eléri a másfél milliót. Ebből több mint 600 000 Ft a szövet­kezet saját tőkéjét képezi. A tagság is megszaporodott. Jelenleg közel 800 tagja van a szövetkezetnek, be­annyi leltárhiány sem volt. Az el­lenőrzés rendszeres, megelőzi a visszásságokat. A tavalyi évben a terményfelvá­sárlást is a szövetkezet végezte. Töb bet felvásároltak, mint a kötelező begyűjtés idején a T. V. begyűjtött. Egyre jobban kapcsolódik a szövet­leértve a miszlai helyi szervezet tag- kezet a termeltetés munkájába is. ságát is. (Ugyanis pár évvel ezelőtt az önálló miszlai földművesszövet­kezet Udvarival fuzionált, így lett Udvari körzeti földművesszövetke­kicsi helyiségben elhelyezett asztal- zet.) Nincs olyan tag a földműves­ből állott. Árukészletről akkor még szövetkezetnél, akinek ne lenne 50 beszélni sem lehetett. A boltvezető Ft-os részjegye. A tavalyi évben Annak ellenére, hogy pl. nem kap­tak tervet cukorrépa termeltetésre, 24 holdra kötöttek termelési szerző­dést. Túlteljesítették a majoránna és lencse termelési tervüket is. {VI unkájuk' eredményességéhez hozzájárul, hogy az igazgató­sokszor kicsi csomagokban a hóna alatt cipelte Szekszárdról, Tamási­ból a szükséges árut a szövetkezet­hez. Nem egy esetben előfordult, hogy saját ingóságait is eladta (pl. rádióját) csak, hogy több árut tud­jon biztosítani a lakosságnak. A helyzetet nehezítette, hogy ak­kor még a község nem volt bekap­csolva a közlekedési hálózatba. Ha valaki utazni akart, 15 km-t kel­lett gyalogolnia, hogy eljuthasson a legközelebbi vasútállomásra. A vil lány is hiányzott a községből. Az eltelt 10 év alatt Udvariban 14,5 ezer forinttal növelték a sző- ság alaposan megvitatja a szövetke­vetkezet részjegyalapját. A miszlai helyi szervezet ez évben is 500 Ft részjegyet jegyeztetett. A szövetkezetnek 3 korszerű ve- ■í*’ gyesáru boltja van. bő áru- választékkal és árukészlettel. Van ott minden, motorkerékpártól kezd ve a bizsu áruig. Csak egyik boltnak 650 000 Ft az árukészlete. A bolti dolgozók udvariasak, a vásárlókkal szemben figyelmesek. Mindannyian, élen Tóth elvtárssal az igazgatóság elnökével, szívükön viselik a szö­vetkezet ügyeit. Ezt mutatja az is, is nagyott változott a világ, hogy munkájuk nyomán 130 000 Ft- Autóbuszjáratot rendszeresítettek, on felül van a szövetkezet gazda­zetet érintő főbb kérdéseket és ha­tékonyan intézkedik, észrevételei­ket elmondják az igazgatósági ülé­seken. De hozzájárul az is, hogy a szövetkezet alkalmazottai 6—8 éve dolgoznak a szövetkezetnél. Tiszte­letben tartják a vezetőség utasítá­sait, a hozott határozatokat mara­déktalanul végrehajtják. A fentiek mutatják, hogy az elkövetkező köz- és küldöttgyűlésen lesz miről beszá- molniok a tagságnak és azok bizal­mát tovább élvezve megvan a fel­tétele újabb eredmények elérésének. Ehhez csak jó munkát kívánha­tunk. (X) A németkéri taggyűlésen elhangzottakból A tömegszervezeti munka megja­vítása érdekében ez év januárjában a paksi járás több szövetkezetében tartottunk taggyűléseket, melyeken a szövetkezet tagságával, dolgozói­val megbeszéltük a kommunista és munkáspártok Moszkvában közzé­tett kiáltványait. A taggyűlések beszámolóiban fog­lalkoztunk a IV. Földművesszövet­kezeti Kongresszus határozatával, az MSZMP agrártéziseinek végrehajtá­sával, a falu szocialista átszervezésé nek jelentőségével és annak szük­ségességével, valamint a társadalmi tulajdon védelmével a szövetkezeti hálózatban lévő hiányosságok meg­társadalmi vagyon védelmének szűk ségességét, felismerte, hogy akik a szövetkezet vagyonát megdézsmál­ják, ellopiák, az egész szövetkezet­nek, a dolgozó népnek okoznak kárt. Megmutatta a taggyűlés, hogy ha a vezetés bátran feltárja a hibákat a tagság előtt, a szövet­kezet tagsága, a falu dolgozói megvetéssel fordulnak el azok­tól, akik kezet emelnek a tár­sadalom, a nép vagyonára. A hozzászólásokban Farkásinszki ványt és helyeselte, hogy a beszá­moló foglalkozott a mezőgazdaság átszervezésének fontosságával. Eré­lyesen követelte Rózsavölgyi fele- lősségrevonását, aki mint boltkezelő visszaélt a tagok bizalmával. Kifo­gásolta Farkasinszki elvtárs, hogy a szövetkezet vezetősége nem tett feljelentést azok ellen, akik pénzt kölcsönöztek Rózsavölgyinek, hogy a leltárhiányt pótolhassa. A to­vábbi felszólalásokban is elhang­zott, hogy a hatóságok példásan jár­janak el ilyen esetekben és a bíró­elvtárs, szövetkezeti tag helyeselte, sági eljárás eredményét a taggyű- hogy a beszámoló ismertette a párt lésen tudassák a szövetkezet tagsá- politikáját, ismertette a békekiált- gával. (X) Megszokás dolga Györkönyben jártunk éppen dél idő alatt. Mint az utasok általában, először is a boltot, vagy hasonló hangzású névvel ellátott pénzköltőhe­lyet kerestünk. A vegyesboltot meg is találtuk, de sajnos zárva volt. Sebaj, majd megnézzük mikor nyit és addig várunk. Körülszimatolva az épületet, találtunk is egy darab rozsdás vaslemezt a falra nyomorít­va, néhány öttalálatot „pedző” számmal. Most azután kezdtük a totó­zást és rájöttünk, hogy ha keresztbe összeadjuk és a másik két szám szorzatával elosztjuk és az eredményt hárommal újra szorozzuk, a vég­összegekből a következőket állapíthatjuk meg: reggel 8 órakor kinyit a bolt és a várható napi középhőmérséklet — 6 és fél fok. Az ajtó között találtunk egy franciakockás füzetlapot is, amelyen a tsz jó hírnevét óhajtják kelteni a széles nöptömegek között, vagy hát annak szól, aki esetleg észreveszi. Elég nehezen bár, de a hivatalos tanácsbélyegző miatt gondoltunk arra, hogy kisilabizáljuk, hogy mit mond az írás. A másik oldalon lóg egy kopott tábla. Az első látásra megállapítottuk, hogy műemléket fedeztünk fel. Trafikárusítást hirde­tett már Ferencz Jóska alatt a monarchiában és hát most is a nagy ba­juszé hortobágyi gulyás Modianó szivarkát tartva szemfogán. Amíg ezt mind megfejtettük, megjött a boltkezelő Galambos bácsi — gyalog és nem rossz szekérrel az országúton. így aztán bejutottunk a boltba és rögtön tudtam, hogy szerencse ért: rám ereszkedett a függővasút hálózatáról egy hatalmas pók. Sze­rencsém volt nem a mennyezet szakadt rám az összes pókhálóval. Még észrevettünk egy néhány dolgot, ami nekünk furcsának tűnt, de hát a györkönyiek úgylátszik nem törődnek sokat vele... Megszokás dolga.(x) ' Láttuk — Hallottuk! ... hogy a kölesdi földművesszövet- ahol nem alakították meg a földmű­kezet közreműködésével Borjúdon vesszövetkezeti nőbizottságot. Helyes és Hangoson új termelőszövetkeze- lenne, ha megalakítanák, tek alakultak. A szövetkezet komo- * lyan veszi a kongresszusi határo­zatok végrehajtását. ... hogy a bonyhádi földművesszövet kezet 10. számú vegyesáru boltjában tisztaság és rend uralkodik, a kiszol­gálás gyors és udvarias. Ezért Brauer János boltkezelő, Temesi Éva, Riegl József és Szőcs Erzsébet bolti dolgo­zókat csak dicséret illeti. ... hogy a decsi nőbizottság újabb cukorrépatermelő szakcsoport szer­vezési munkájába kapcsolódott be. Jó agitációs munkát folytattak, fő­leg az asszonyok körében, mivel a társulásnak 14 nőtagja van. rí. hogy a bátaszéki nőbizottság gyű­lésen elhatározta, hogy a téli hóna­pokat nem ülik végig tétlenül a kályha mellett, hanem idejüket hasz- , nosítják. Szerveztek egy játékkészítő, kézimunka és szabó-varró tanfolya- ... hogy a tolnai földművesszövet- mot. Nem volt nehéz megszervezni, kezet nőbizottságának már 40 aktív mert egyöntetűen határozták el ma­tagja van, akik az ellenőrző mun- gukat, hogy ilyen tafolyamokat kán kívül a dolgozó parasztasszo- szerveznek az asszonyok érdekében, nyokkal a IV. Kongresszus határo- * zatait is ismertetik. ... hogy a szekszárdi járásban a harci földművesszövetkezet az egyedüli, ...hogy a tamási 3. sz. italbolt ét­termében és a dunakömlődi italbolt éttermében a vendégek az 3 forin­ton felüli étel fogyasztása után jegyzéket nem kaptak. iSeTÍSzámolÍTmS említettek mellett tárgyalta a bolt íj I évet 38 000 Pihen a komp, kikötötték • • • kezelő tevékenységét. A beszámoló feltárta, hogy Rózsavölgyi József az 1956-os jp CSIKOROG lábunk alatt a szikrá- A boltvezető a kereskedői tevé­Jól dolgoztak az üzemágak, nyere­séges a működésük. Azért van még javítani való is. Az igazgatóság el­nöke, Horváth elvtárs a vezetőséggel Ft-os hiánnyal zárta. }K fehér hó, a Dunán lomhán úsz- kenységét itt kezdte meg. Kérte is karöltve megszervezte az állandó el----“N alr a críirlrí* fohár fnHorral hocTO. Rnksrnr ar íiT'pmáffnict .Tilincf Irnr- IDonWon ofÁT-z~,rr4-Ál A mikor a leltárhiányról tudomás szerzett, ellenőrző leltárt kért azo a címen, hogy több áru kimaradt rfj’ajlással ostromolják meg a ; ,ir ak a szürke, fehér fodorral besze? sokszor az üzemágast, Jiling kar- • ifi tett jégtáblák és olykor tompa mo- társat, hogy legyen segítségére, néz­F jU Pányvázott kompot a dombori part alakítani úgy, hogy az engedélyezett igazgatóság és a szakszervezet kö- ból néhányat bemutatunk: Először is ''‘alatt. kereten belül nagy legyen a válasz- zösen szerkesztett havonta megjele- megszervezték az ellenőrzést és * Fadd-dombori földművesszö­kereten belül nagy legyen a válasz- zösen szerkesztett havonta megjele- ték. Jiling kartárs augusztus dere- nő helyi lapja is. Ez a lap foglalko- kán ígérte meg, hogy kimegy ilyen zik a szövetkezet egy havi munká­leltárból és az előzőnél a 38 000 hiány kiegyenlítődött. 1957 őszén ellenőrző leltárt ren m- a deltünk el, s az elszámoltatás sorá $ . ... .... újabb 28000 Ft hiány mutatkozottAvetKez®t vegyesboltja előtt aJiunK céllal, de azóta öt hónap telt el, jával, a termelőszövetkezetek ered­Vizsgálat során Rózsavölgyi Józse X lPg’ erme oszove eze bol isme- reméljük, hogy ezután gyakrabban ményeinek tudatosításával, a nőbi­beismerte, hogy az 1956. évvégi lel $ros aSSf.ny°,k Mgy bfb°skend°be látogat el Domboriba. tári hiányának a fedezésére nagyob’ & ugott kézzel lgyekeznek ide, hogy lenőrzést. Pontosan meghatározták az ellenőrző párok feladatát. Hason­nos, Jelencsik Pál, Schwartz Pál és Jiling Jánosné szövetkezeti dolgo­zók. Az idő lassan az éjszakába nyúlik és a téli csend jégvirágos ablakon néz be a vakító villanyfényű irodá­ba. Még csupán a nőbizottság mű­ki- ze meg az árukészletét, segítse ki- ló célokat szolgál a szövetkezeti ködöséről érdeklődünk. A válaszok­összegű kölcsönöket vett fel és azo' szükségességet a zsebkendő kai egyenlítette ki a nagymérv,J árkába kötött „konyhapenzbol” ha- hiányt. Ezen kívül az üzletben pul jj! a% lgye alól is árusított árukat. A boltbar | J Az asszonynéppel együtt lépünk vásárolt fel a termelőktől tojást é jj oe a boltba és megállunk a hideg, ezt a felvásárlást olcsóbban végezte, j űtetlen helyiségben, ahol a pult mint ahogy átadta a felvásárlónak J. nellett pirosra csípett arccal méri ezen kb. 3000 Ft összeget kereset! íz élesztőt a boltkezelő kartársnő, 2,15 kg kakaót vásárolt Túri Pá J j Rácz Jánosné. Július óta vezeti a németkéri lakostól, majd újra 5 kf -»öltöt, szorgalmas, becsületes mun- kakaót 300 Ft-ért. tk <ával. Szép tiszta is a bolt, csak Ezeket a bolti pénztárból fizet- Jp íz a hiba, hogy az áru nagyon ke­Igy eshetett meg az is, hogy ja­nuár első napjaiban beküldte az ital bolt a hordót borért és csak 28-án kapták vissza megtöltve. Azt mond­ják „baj van a kerettel”. Hát ezen is lehetne segíteni. A SZÖVETKEZETI IRODA felé tartunk. Ott még dolgoznak. A köny­velésnél a nagy munkának, a mér­legnek a simításait végzik. Ez mutatja a szövetkezet képét, a az oktatásra az ig. elnök kartársat kér­ték fel. Ez szép! És mit határoztak el az asszonytársak? Pettyesbált tartanak, amelynek be­lépődíját a Gyermekvárosnak, a büffé zottságok munkájával, egyszóval: jóval-rosszal. Jó hatással lesz ez a ..... .. ,. , ... ... , népszerűsíteni kívánt lap Schwartz ^telét^ped.g az uj fadd. ovodának elvtársra is biztosan, akire sokat pa játékok beszerzésére adják. Beindult naszkodnak a Vásárlók.” Durva~'sok 35 fő részvételével a szabász, 22 fő­esetben a vevőkkel. Nem tudjuk, v’el P«1* kézimunka tanfolyam, hogy miért teszi, hiszen ő a leg­jobb kereskedők egyike. Vegyes­boltjában rend és tisztaság van, amelyen felolvasásokat tartanak. A NÖBIZOTTSÁG TAGJAI elha tározták, hegy részjegybefizetéseket emellett százezer forint forgalma eszközölnek, belőle vásárolnak mosó van. A részjegynövelési versenyben gépet & kiadják> hogy ezzel is segít­is jutalmat kapott. HA MÁR ITT TARTUNK, te ki, hasonlóan a 2000 Ft értékű rés, a szépen festett polcok üresen forgalma tizenhat és félmillió fo- gombvásárlást, de nem terhelte púinak. Egymás után halljuk a vá- rint°t tesz ki. A tiszta nyereség íÓt_’..£í_r°S!Z_a.t:uA: SVVfVeZ?‘ ,ÖSS"eS zük meg a részjegynövelés munká­ját, amelynek eredménye az, hogy „Nincs, még nem hoz­meg magát vele. "faszokat is: A taggyűlés résztvevői miután pfí ak” felvetettekből értesültek arról, hog" A Rózsavölgyi boltkezelő milyen fon «S Ilyenkor aztán kicsusszan a Trisó dorlatosan csapta be az igazgatósé Jé íelyett „nincs”-et kapó asszonytárs got 1956. évi elszámolásnál, erélye -.záján valami átkozódásszerű mor­sen követelték felelősségrevonását jvj nogás. Kit szid? A szövetkezetei? A taggyűlés hangulata bizonyítja^ \zt mondja, hogy „ott bent nem In- hogy a szövetkezeti tagság látja a’iiézkednek”. majd csaknem négyszázezer forintot mutat ki. Ebből mintegy hetvenhá- romezer forint kerül részjegy és vá­sárlási visszatérítés kiegyenlítésére. Másfélmillió forint a saját vagyon, a bankhitelekkel szemben 20,7 szá­zalék. A beruházási hitelekkel szem ben a saját vagyon a 92,4 százalé­kot haladja meg. senek a háziasszonyoknak az amúgy néz- is sokrétű és nehéz munkájukban. A kilincsen van már a kezünk, bú­csúzunk. Élesen csap arcunkba a dunai levegő. Valahol Várszegen a 40 és félezer forint folyt be az 1957- es évben. A versenyszervezés itt is kutyák a holdra dühöngenek, az uga- meghozta a maga eredményét. Az visszhangja végigreng a nádas első öt helyezést elérőket jutalmaz­ták meg. Az értékelés sorrendjében állítsuk ide azokat a kartársakat, partokon. Az öreganyó kezéből kiesik a csé­vélő, a szülők mégegyszer megigazít­ják kisfiúk, lányuk takaróját, akik­akiket a szövetkezet is már megdi- nek a jelen küzdelmes napjaival ad­ósért. Mosony Mihály, Nyirati Já- juk kezébe: a szocializmust, (x)

Next

/
Oldalképek
Tartalom