Tolna Megyei Népújság, 1958. február (3. évfolyam, 27-50. szám)

1958-02-16 / 40. szám

8

TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG

1958 febntár IS.

Látta-e már Szekszárdot éjjel?.

Ki nem ismeri a dalt: „Látta-e már Budapestet éjjel?” Bizonyára már sokan látták Önök közül is, nyájas olvasó, de vajon látták-e már Szekszárdot éjjel a szekszárdiak? Talán sokkal kevesebben, mint hinnénk. Azoknak, akik még nem látták, hadd segítsek.

Tehát, hölgyeim, szabad a karjukat, uraim tartsanak velem, ha van kedvük hozzá — ma én leszek az idegenvezető.

Este hét óra. Nehéz, áporodott csend üli meg az utcákat. Elvétve látni csak egy-egy embert, azok is sietnek valahová. A napnak már vége, de az éjszaka még nem kezdődött el. Nyolc óra felé kezd aztán élénkülni a város. A vendéglőkben xs. Ez alól egyedül a Béla téri borkóstoló a kivétel, mert itt már előbb nagy a forgalom. Ide igen sokan térnek be munkaidő után, hogy megigyanak egy pohár bort. Megesik, hogy az egy pohárból kettő lesz, a kettőből három, a háromból... szóval a számtani haladvány szabályai szermt. No és itt vannak a törzsvendégek. Ha megengedik, bemutatok közülük kettőt. Éppen vitatkoznak. Amint látom, mindketten túl vannak már a „hatvan cseppen.1’ „Csak te ne avatkozz közbe, te Putnyik“. Hogy-hogy Putnyik? Amint abbahagyják a vitát, megérdeklődöm a rőtthajútól, aki keresztbe álló üzemekkel magyarázza: „Tudja kkké- rem, eez azért Put... put... putny- nynyik” — szóval azért kapta a Putnyik, pontosabban az „amerikai putnyik nevet, mert az amerikai szput- nyik felrobbant, ő meg lerobbant — már mint anyagilag és józanság tekintetében. Erre egyébként emberünk meg is esküszik, mert ő mindenkinek igazat ad, mindent helyesel, s ha óhajtja valaki, tanúskodik is. Pláne másfél liter után. így aztán ő a „hites tanú”. Ezt a jelzőt én bátorkodtam adni neki. Ö nem tud róla...

Máris kissé hosszan időztünk a borkóstolóban. Menjünk. mert amúgyis záróra van. S valóban, ki egyenesen, ki mint a villám (olyan cikk-cakkban) elhagyja a helyiséget.

A következő állomás a Szabadság Étterem. A vendégek csendesek, feltűnő sokan isznak sört, s mindehhez Csorba Géza és népi zenekara szolgáltat muzsikát. Furcsa „vendéglátóipari egység“ ez az étterem. Kocsma is, kávéház is, egy kicsit eszpresszó is, meg még egy csomó dolog, de egyik sem igazán. Olyan öszvér féle. S az öszvérnek igaz, hogy sok jótulajdonsága van, de végeredményben se nem ló, se nem szamár. S ez a szóbanforgó étterem is legfeljebb arra jó, hogy megvacsorázzék az ember, szórakozásra kevésbé alkalmas. (A szórakozáson persze nem duhajkodást értek.) Itt a szolid hangulat kissé áporodottan nyárspolgárivá válik.

De nicsak, mégis megtelik az étterem. Most tódul ki ugyanis a közönség a moziból. Megint telt ház volt. Szűk már az egy mozi Szek- szárdnak s ha kettőt még nem is bir el a város, helyes lenne gondolkodni valamilyen áthidaló megoldáson. Vagy egyszer legyünk batrak és merészek, nyissuk meg a másik mozit, ha van rá mód. Bátraké a szerencse ...

Következik a Kis pipa. Kétségtelenül a város legtisztább, legbarátságosabb vendéglője. A zene egy kicsit keveréke a jazznak és a sramli zenének, közvetlen és barátságos, de — legyünk őszinték — egy kicsit a pénzre utazó is. A halászlé remek, nem kevésbé a kocsonya, itt igazán jól vacsoráztunk. Nem akarok persze ezzel reklámot csinálni a Kis pipának, sőt azt is megmondom, hogy a bor lehetne sokkal jobb. Dehát, „központi készletéből látják el a vendéglőket. A terem zsúfolt, de nincs duhajkodás, amolyan családias a hangulat, egy kicsit a budai kiskocsmák hangulatát idézi.

Hová menjünk innen? A Kulacsba még korán van. — Gyerünk a Téli-kertbe. A név és a róla szóló hírek valami exkluzív helyet ígérnek. Az exkluzivitásból persze nem találunk semmit, ellenben jó zenét, s lehetőséget arra, hogy jól táncoljunk. Az árak kicsit borsosak, az áruk nem jobbak, mint másutt, de azért kárpótol a tánc.

Még egy vendéglőről nem emlékeztem meg. Látogassunk el a Kis kulacs-ba is. Valamikor „Hamis tanú” volt a neve, talán nem is alaptalanul, de erről ne beszéljünk. A város egyetlen éjszakai mulatója, mert, amikor már mindegyik bezár, itt akkor kezdődik az élet. Ez az élet azonban egy kissé — vagy talán túlságosan is — borgőzös.

Egy zilált férfi, a „Testőr’1 ott támolyog egyelőre a söntésben. Miért „testőr?“ Mert néhány fröccs ellenszolgáltatásért, vagy egyáltalán csak annak reményében, kinevezi magát valaki „testőréinek, s valóban őrködik felette egész este. Illetve nem egész este, csak addig, amíg végkép el nem „ázik“’, utána mellette és felette lehet „testőrködni“. Alkalmi hangversenyekben sincs hiány. Egykét liter után mindenki kiereszti a hangját, s azt hiszi magáról, hogy az ő hangja a legszebb, egy Svéd Sándor veszett el benne. Hát ez igaz, elveszett, de úgy elveszett, hogy soha többé nem lehet megtalálni. Végérvényesen elveszett.

A záróra elég alkalomszerű, függ attól is, milyen kedve van a vendégnek. Cserxsznye-papriká juk a legerősebb, s a halászlé is kiállja a próbát. A habzó-borok minősége ellen sem lehet kifogást emelni.

Reggel felé aztán ki saját lábán, ki saját kezén és lábán (a világért sem akarom azt mondani, hogy négykézláb), ki némi baráti segédlettel, kitódul az ajtón, s amikor virradni kezd a Duna felől, már mindenki alszik a városban.

Menjünk haza mi is. Vége az éjszakának. Jól szórakoztunk? Hát akiben még nem áporodott meg az életúntság, s lelke nem keményedett puritánná, az nem unatkozott. Persze találkoztunk részegekkel is. Számuk azonban örvendetesen kevesebb volt, mint hinnénk, 4—5-re ha tehető. De annál többen jól érezték magukat, botrány nem volt egy sem, s ha dalolt valaki, hát egyszer hadd eressze ki a hangját, az ilyen emberek otthon amúgyis igen csendesek. A feleségük ellenben ... No, de erről most ne beszéljünk.

Megittunk fejenkint egy liter bort, ettünk egy jó halászlét, mulattunk is, meg be sem rúgtunk, s nem költöttünk el többet fejenkint, mint 40 forintot. S ugye, egy hónapban egyszer ennyit szabad?

L. Gy.

A HUMOR VILÁGÁBÓL

Szélhámossági rekord — hivatalos papírral

A dolog ott kezdődött, hogy Varga oldották, mégpedig a -garai földműLászló bátaszéki és Oláh Márton bajai lakosok fakitermelésre mentek az erdőbe. Csakhamar „rájöttek” azonban arra, hogy a munka nem is olyan egyszerű dolog. Oláh mindjárt javaslattal is élt ebből kifolyólag:

— Ne dolgozzunk... Jobb lenne, ha napszámosokat fogadnánk és mi csak az értékesítéssel foglalkoznánk. Ez lenne a jó üzlet.

— Nem is rossz ötlet — hagyta helyben a másik majd pedig hozzáláttak az elgondolás kivitelezéséhez.

Az első nehézség ott mutatkozott, hogy ha fogadnak napszámosként több embert az erdei munkára, az

vesszövetkezet jóhiszeműsége segítségével. Itt ugyanis rátaláltak olyan vezetőkre, akiket könnyen rá tudtak szedni, megkötötték velük a szerződést: a vállalkozók 2000 mázsa fát ígértek és mindjárt fel is vettek 15 000 forint előleget a földművesszövetkezettől. Persze a fa szállítása elmaradt nem szállították le a fát, dőzsöltek a pénzből, fizették a napszámosokat és újabb előlegért jelentkeztek. Felvettek egy alkalommal majdnem 30 000 forintot is. A tessék-lássék kedvéért szállítottak is pár ezer forint értékű fát, de ezután ismét 20 000 forint előleget vettek fel. Végül már mintegy 65 000 forintot fizetett ki neés 5 évi jogvesztésre, Kelemen Imrét pedig 6 hónapi börtönbüntetésre ítélte a szekszárdi járásbíróság dr. Málinger tanácsa. Ezenkívül kötelezte őket közel 40 000 forint kár megtérítésére is.

A pontosság kedvéért meg kellene írni azt is, hogy hol volt a vállalkozás központja. A vállalkozók azon ban állandóan egy étteremben székeltek, onnan irányították, szervezték az üzletet és nem akarjuk lcomp- romitálni azt az éttermet...

FEJLŐDŐKÉPES

A bíró kimondja az ítéletet:

— Hathavi börtönbüntetésre ítéli a bíróság Kovács Jánost becsület- sértés miatt. Indok: alaptalanul megrágalmazta a vele szomszédságban lakó Vargánét, akinek emiatt a családi életében komoly kellemetlenségek adódtak.

Kovács annak rendje és módja szerint leüli a börtönbüntetést, a bíró pedig megnyugszik, hogy minden bizonnyal komoly nevelő hatással volt rá ez a büntetés. Amikor kiszabadul, a bíró fel is hívatja az irodájába, hogy meggyőződjék róla: csakugyan használt-e neki a büntetés. A bíró kezet fog Kovács Jánossal, majd így szól hozzá:

— No, használt-e ez a hat hónap?

— Természetesen — válaszol Kovács, miközben zsebébe nyúl és elővesz onnét egy zsebórát. — Á bizonyíték kedvéért ittvan a bíró úr zsebórája, amelyet akkor szereztem meg, amikor kezet fogtunk ...

SEGlTÖKÉSZSÉG

A csónak felborult és az evezős a vízbe esett. Jajveszékelve kiabál: Segítség!!!

A partról egy jólelkű atyafi bekiabál neki;

— Uram. várjon egy pillanatra, mindjárt hazaszaladok a fürdőruhámért.

ÍGY MÁR MÁS...

Egy férfi és egy nő a két nem egyenjogúságán vitatkozik.

Férfi: Jó, jó, addig rendben van, hogy egyenjogúak vagyunk, de azért egy hajszállal mégis csak többek vagyunk, mint a nők, mert azért mégis csak a férfi a család feje.

Nő: Ezt mi nem is vitatjuk. Sőt, tökéletesen egyetértünk ezzel. A férfi a család feje, a nő, a feleség, pedig csak a nyak... Így teh t a fejnek úgy kell mozognia, ahogyan a nyak mozgatja.

DICSŐ LOVAGKOR

Két gróf összeszólalkozott. Ugyanis nem tudtak megegyezni abban, hogy melyikőjiik jogosult az első pohárköszöntőrc a harmadik grófnál levő ünnepi vacsorán, A dicső lovagkor szabályai szerint természetesen párbajra hívták egymást.

Megérkeztek a tett színhelyére, a város szélére, a párbajok hagyományos színterére. A segédszemélyzet kiméri a távolságot1, „üzembiztonságba” helyezi a fegyvereket és mindegyik párbajozó kezébe egy- egy csőre töltött pisztolyt nyomnak Megszólal János gróf:

— Tehát most egyőnknek itt kell maradnia ezen a szent helyen.

Vince gróf helyeslőleg bólint:

— Jól van, János gróf. Ön csak maradjon itt, de én megyek... — Ezzel eldobta a fegyvert és otthagyta a viadal színterét.

TUDOMÁNY

A tanító Petikét felelteti az iskolában. Miután feladja a kérdést, kihajol az ablakon és a természetet figyeli. Pétiké pedig folyékonyan felel, azaz folyékonyan kiolvasta a leckét a könyvből. A tanítóbácsi csak akkor nézett hátra az ablakból, amikor Pétiké már befejezte a felelést.

— Fiacskám, el tudnád mégegy- szer mondani ilyen értelmesen a leckét? — kérdezte tőle.

— Igen, tanító bácsi, csak tessék mégegyszer kikönyökölni az ablakba.

RÉGI, EGYETEMI TÖRTÉNET

A professzor nagyon dühös lett a hallgatókra, mert nem voltak képesek megérteni magyarázatait. Végül nagy dühében azt mondotta a hallgatóknak:

— Annyi eszük sincs az uraknak, mint egy lónak.

Természetesen nagyon neheztelt eme kijelentés miatt a hallgatóság és elhatározták, hogy addig nem látogatják a professzor előadásait, amíg nem ad elégtételt. A profesz- szor, mikor már látta, hogy nem megy semmire a hallgatókkal fenyegetéssel, közhírré tette, hogy a legközelebbi óra kezdetép elégtételt kíván adni a múltkori sértésért. Mindenki megjelent az órán. A professzor pedig e szavakkal fordult hallgatóihoz:

— Uraim, a múltkor nagyon megsértettem önöket. Azt mondottam, hogy annyi eszük sincs, mint egy lónak. Visszavonom ezt a kijelentésemet. Tehát van annyi eszük, mint egy lónak ...

ÍGY MÁR IGEN...

— Meg tudná mondani, milyen hosszú az út a Kovacsik-féle kocsmáig?

— Hogyne kérem ... Odáig két kilométer, visszafelé három.

— Hogy értsem ezt?

— Egyszerű dolog. Visszafelé az; út szélességét is kell mérni.

BŐR

— Te Zsuzsi, ez a ruha úgy feszül rajtad, akár egy második bőr.

— Még szűkebb is, mint a saját bőröm.

— Olyat már ne mondj.

— Már hogyne mondanék. A saját bőrömben le tudok ülni, de ebben a ruhában nem.

, , , ... ,, , . kik a garai földművesszövetkezet

«M**. “ben úi ügyvezető- je lett a szövetkezetnek és kezdett

tűnik és ilyet nyilván nem engednek meg. Kell tehát valami fedőszerv, valami „szépszínű takaró”, ami leplezi az egész ügyet. Ezen végül is úgy segítettek, hogy „alakítottak” egy fakitermelési társulást és engedélyt kértek a működéséhez. A kérelem szerint olyan faanyag hasznosítását tervezték, amelyet az erdő- gazdaság, mint nagy vállalat nem tudott hasznosítani (szétszórt hulladékfa). Szépen hangzott mindez, „egyezett” a népgazdasági törekvésekkel, így hát meg is kapták az engedélyt a működésre és a fatermelésre is. Persze a valóságban szó sem volt itt társulásról, mint tervezték, napszámosokat fogadtak és azokkal végeztettek is valami fakitermelés-félét.

Ezután pedig jött a másik nehézség: a napszámosoknak fizetni kellett és hát saját maguk sem „pasz- szióból” mentek bele ebbe a vállalkozásba, hanem nyilván azért, hogy egy „kis” haszon is legyen belőle. A vállalkozást tehát „pénzesíteni”

gyanússá válni a dolog. Meg is bízták Kelemen Imre felvásárlót, hogy nézzen utána az ügynek, ellenőrizze le. Kelemen megjelent a „vállalkozóknál” és előadta azt a kívánságát, hogy szeretné megtekinteni a fát, amit már eddig kitermeltek és amit szállítanak majd. A vállalkozók „készséggel” álltak szolgálatára és kivezették a bajai vasút melletti ártéri erdőbe, ahol valóban volt fatermelés, de az erdőgazdaság termeltette ki a fát, és Varga nagy lelkinyugalommal rámutatott az ott lévő mintegy 200 köbméter állami fára:

„Nézze barátom, ez mind a mienk és nemsokára meg is kezdjük a szállítást.”

Kelemen pedig mindebbe belenyugodott, ahelyett, hogy alaposan utána nézett volna a dolgoknak. Végül is „lebukott” és bíróság elé került a társaság. A szekszárdi járás- bíróság Varga Lászlót 2 évi börtönkellett, különben nem ér az egész- büntetésre, 3 évi jogvesztésre, Oláh semmit... Ezt a problémát is meg- Mártont 2 év és 8 hónapi börtönre

GYERMEKBIRODALOM

— Ma nagy napjuk van a gyermekeknek — mondja Sza'.ai Pálné, a paksi bölcsőde vezetője -- „Fáradtságos” munkát végeznek.

Erről nemsokára meg is győződhetek. Megjelenik a gyermeksereg a kapuban, de már olyan is van köz tűk, akit a gondozónők az ölükben hoznak, mert annyira elfáradt a hosszú úton. Kint a bölcsőde előtti járdán sétálgattak a délelőtti napsütésben és hát ez nekik bizony „nagy” megerőltetés: körülbelül akkora, mint egy parasztembernek a félnapi kaszálás. Legtöbbje azonban még türelmesen szorítja a spárgát, amelynek végét viszont az egyik gondozónő fogja és azzal irányítja a „menetet”. Illedelmesen köszönnek és bizony nem zavarja őket különösebben az idegen bácsi jelenléte. Bátran elmesélik, hogy „sétálni” voltak, legtöbbje már a nevét is értelmesen megmondja, sőt, meggyőződhetünk arról is, hogy némelyik már „szerelmes”. Arra a kérdésre, hogy „kit szeretsz”, megnevezik a vezetőnőt, vagy valamelyik gondozónőt... Nagy eredmény ez

már náluk — a 2—3 éves ifjú nemzedéknél. Persze bemutatják az énektudásukat is. A vezetőnő biztatására énekelni kezd a legbátrabb- ja és némelyik annyit cseveg, hogy az ember azt gondolja: az egész csöppség „hangberendezésből” áll. Az egyik ápolónő meg is jegyzi:

— Már most megmutatkozik, hogy melyik leánykából lesz majd nyel- ves asszony ...

Persze nem mindegyiket köti le az idegen bácsi jelenléte. Van amelyik mit sem törődve az énekkel, „társalgással”, kiválasztja magának azt a bizonyos „edényt” és használni kezdi (egyébként mindegyiknek külön „edénye” van), közben elkezdik a mosakodást.

— Hozzászoktattuk őket ahhoz, hogy minden étkezés előtt kezet kell mosniok. Legtöbb annyira megszokta, hogy otthon sem tudják mosakodás előtt odaültetni az asztalhoz ... Mindegyiknek külön törölközője van.

— Látogassuk meg a konyhát is. Mi lesz az ebéd?

— Zöldségleves, utána pedig tyúkhús sült — válaszolja a szakácsnő.

— Ez igen! El is hiszem, hogy a gyermekek legalább itt is ^annyira otthon érzik magukat, mint szüleiknél.

— No, ne higyje, hogy mindig tyúkhúst adunk ebédre, van amikor úgynevezett tésztásebéd kerül az asztalra. A gyerekek azonban egyforma jóízűen fogyasztják el, akármit készítünk ebédre. Még nem fordult elő, kivéve amikor felveszünk egy új gyermeket, hogy valamelyik is finnyáskodott volna. Különösen ilyen „fáradtságos” délelőtt után ízlik az ebéd.

Jó gondozás, tisztaság, rend, szak- szerűség — arról nem is beszélve, hogy mindez szinte fillérekbe kerül a szülőknek —-, így aztán az sem csoda, hogy még legalább annyi gyér meket szeretnének beíratni a bölcsődébe, mint amennyi a befogadó- képesség.

B. F.