Tolna Megyei Népújság, 1958. február (3. évfolyam, 27-50. szám)

1958-02-09 / 34. szám

1958 február 9.

TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG

7

IDEGENBEN...

Farsangi népszokások

IRÉNKÉVEL álmában a vonat, ismerős, lankás, Tolna megyei tájakon rohant a szülőfaluja felé, s már a kicsiny kis állomás is felbukkant előtte, ahol az édesanyja fehér zsebkendőt lobogtatva várt rá, amikor hirtelen megszakadt az álom, s felébredt.

Hirtelen fülébe csapott a kellemetlen horkolás hangja. Ideges pillantást vetett a mellette fekvő, őszülő hajú, petyhüdtarcú férfira, s mérhetetlen undort érzett.

Óvatosan lelépett az ágyról, papucsba bujtatta apró, formás lábacskáit, s a tükör elé állt.

Amikor a hatalmas tükörben meg látta magát, az álma ötlött eszébe és elszorult a szíve.

A szülei jutottak eszébe, s aztán a gimnáziumra gondolt. Vajon a töb bi lányok, az osztálytársai, akik nem disszidáltak leérettségiztek-e már?

Megint hallotta a horkolást. Gyűlölködve fordult a férfi felé. Pedig Herr Osztermannt néhány hónappal ezelőtt tisztelte és szerette. Herr Ősz termannban a szabadítóját látta, aki a láger poklából kimenti egy szebb életbe. De akkor még Herr Oszter- mann nem árulta el igazi szándékát. Ravasz módszerrel csalta magához. Azt mondta, hogy a leányának fogadja. Már az első estén elkábította édes italaival, s amikor másnap reggel az éjszakai vergődéssel teli kábulatból kijózanodott, sírógörcsök közepette döbbent rá, hogy vége leányéletének, s egy undok, vénember szeretője lett.

ODALÉPETT az ablakhoz és a függöny hasadékán keresztül lebámult az utcára. Nézte a bécsi belváros forgalmát, de nem látott belőle semmit. Lelki szemei előtt szülőfalujának a képe lebegett. A falujáé, amely szerényen, csaknem észrevétlenül húzódik meg a szőlőt termő tolnai dombok között.

Az órájára nézett — ilyenkor már megfeji az anyám a tehenet — gondolta — s a meleg, édes tőgy, meleg tej olyan erővel elevenedett fel emlékezetében, hogy összefutott a nyál szájában.

— Miért is jöttem el? Miért? Miért? — zakatolt szüntelenül agyá ban a kérdés, de nem tudott rá se- hogysem felelelet találni.

Lent az utcán egyensapkás diákfiút pillantott meg, s erről eszébe jutott, hogy nemrég még ő is diák volt. Vajon sikerült-e az érettségi a többieknek?... De miért is nem hallgatott a Jutka szavára, aki mellette ült az iskolapadban és könyörögve kérte, hogy ne menjen el!?

LEDOBTA MAGÁRÓL a finom, kínai selyemből készült tarkamintás pongyolát, s csendben öltözni kezdett.

Az ágy felől mély horkanás hallatszott, majd pillanatnyi csend következett, s kis idő múlva Herr Osz- termann Basedow-kóros, löttyedt áb rázata bámult éhes, tágrameredt szemeivel a paplan mögül.

— Wohin géhst du? (Hová mész?)

— kérdezte nyikorgó, kellemetlen hangján az öreg férfi, s megszokott mozdulattal emelte magához az éjjeliszekrényről a szivaros dobozt, hogy rágyújthasson.

Xrénke pár másodpercig zavartan állt, mint a kígyó által megbűvölt házinyúl, s végül is mentő gondolata támadt, s tört németséggel válaszolta Herr Osztermann kérdésére.

— Leszaladok pediküröztetni.

Az utcán egy épület képe jutott az eszébe. Az épületen kerek címer volt, a címerben háromszínű piros- fehér-zöld pajzs, s a pajzs fölött ötágú vöröscsillag. Amikor Herr Osztermanntól megkérdezte egyszer, hogy milyen épület ez, Herr Osztermann rikácsolva felelte a luxuskocsi volánja mellől: — a magyar követség!

TAXIBA ÜLT, s 15 perc eltelte után már ott állt a követség előtt. Néhány percig tétovázott a bejárat előtt, végül is bement.

Amikor a követségi tisztviselő udvariasan megkérdezte tőle, hogy mit óhajt, Irénke habozás nélkül válaszolta:

— Haza akarok menni! Vigyenek haza ebből az elátkozott világból!

(Haypál)

Új iskola épül Bölcskén

Bölcskén eddig 13 tanterembe» folyt a tanítás. Ez a szám kevésnek bizonyult és így a pedagógusoknak délután is kellett tanítani. A községi tanács úgy határozott, hogy új iskolát építenek a faluban. Az iskolát a kastélyból alakítják át, ami eddig aránylag kihasználatlan volt.

Az átépítéssel — ami 300 000 forintba kerül — négy tantermet és 2 pedagógus lakást nyernek. Az átépítéshez szükséges pénzt a község fejlesztési alapból biztosítja a tanács. Az építkezést már az elmúlt év októberében kezdték, s ebben az évben szándékoznak befejezni.

Itt a farsang ideje: a tréfaűzés, a

felszabadult jókedv, a vid m bálok színes forgataga. Szombaton és vasárnap már a délutáni órákban hangos a kultúrházak környéke, szól a zene és a táncoslábú fiatalok vidáman, önfeledten hálóznak városon és falun egyaránt.

A sióagárdi kultúrház is elkészítette farsangi programját. Az elmúlt hét szombatján az általános iskolások tartották meg az immár hagyományossá vált farsangi jelmezes báljukat.

Ezt követi majd a felnőttek bálja; táncol, mulat a falu apraja-nagyja.

És itt-ott előkerülnek a régi farsangi hagyományok, népszokások, amelyekkel még ma is élénkítik a farsang hangulatát- Még ma is különös jelentősége, varázsa van az első táncnak, nemcsak a lányokat, hanem a lányos mamákat is foglalkoztatja, hogy ki lesz az első táncos, sőt az éber szemmel figyelő mama még azt is számontartja, hogy az első legény hányat fordul lányával, az Hússal. És néhány napig erről beszélnek a fonóban, a tejcsarnokban, a földművesszövetkezet üzletében, mindenütt, ahol asszonyok, lányok jönnek ösz. sze, mert ha sokat együtt voltak a farsangi bálon a fiatalok, lehet, hogy húsvétra ebből házasság lesz.

Régi szokás Sióagárdon a karikatánc. Régen, úgy 60—70 évvel ezelőtt, a karikatánccal kezdődött a bál. A lányok egy hatalmas kört alsotva járták a lassút és a frisset. A legények a körön belül állva, ujjúkat csettintve hívták szívük választottját a karikából. Az volt a legnagyobb szégyen, ha a lány nem vette észre a hívást, vagy másik legényhez ment és szégyenszemre táncos nélkül maradt.

Ma már csak a menyecskék kari- káznak a maguk kedvtelésére. A férjek ugyanis rossz szokás szerint elhúzódnak az ivóba, vagy a kártya- asztaloknál komákkal, barátokkal ütik a „blattot”. A menyecskéknek pedig nem illik mással táncolni. Így — jobb híján — a lányos mamák mellett elüldögélve beszélgetnek köszörülik a nyelvüket, vagy elúnva magukat, öten-hatan összekapaszkodva „karikába” táncolnak. Éjfél után előkerülnek a férjek is, táncolnak egyet-kettőt feleségükkel, majd illendőségből elhívják a komaasz- szonyt, vagy a legénykori jóbar.-t feleségét. Ha ez nem történik meg, annak is valami jelentősége van és másnap arról is folyik a szóbeszéd, hogy úgy látszik, a Jánoséknál ösz- szezörrent a kanál, meg a tányér, mert János nem táncoltatta meg éjfél után a menyecskét.

MA TIL

Géza és a *'felesége egy hangversenyen ismerkedett meg Matilddal. Este, lefekvés előtt, az asszony ezt mondta:

— Milyen helyes lány ez a Ma- tüd!

De ekkor még nem tudtak róla semmi közelebbit. Később Matild járni kezdett hozzájuk, majd bemutatta az anyját is, akit érthetetlen okból Mamukának hívott. Mamuka elvált asszony volt, férje röviddel házasságkötésük után megszökött, amire meg is volt minden oka.

Mamuka és Matild állandó vendégek lettek Gézáéknál. A leglehetetlenebb időkben állítottak be s órákig maradtak. Mamuka állandóan panaszkodott, főleg Matildra, aki „elszalasztja a legjobb partikat”, de Matild is panaszkodott, főleg Mamukára, aki „garasos” és néha „olyan kiállhatatlan”.

Géza, akit gyászjelentésében méltán illetnek majd a legjobb férj, testvér és rokon dicséretével, kezdte unni Matildék látogatásait. A két nő barátsága ekkor már valóban idegesítő volt, főleg Matildé, aki néha éjfélig is maradt, különböző pletykákkal kínozta őket, kifogásolta, ha Géza pörköltet evett vacsorára, mert „megfekszi a gyomrát”, átrendezte a lakásukat, mert „így ízlésesebb", sőt a végén leveleiket is elolvasta, azzal az indokolással, „hát Irénke, csak nem titkolódzói előttem?” Ostoba és értelmetlen kirándulásokra cipelte őket,

melyeknek nem egyszer elég tetemes költségeit természetesen Gézának kellett állnia. A végén nem volt ritka, hogy amikor késő este megszabadultak a kellemetlen barátnőtől, Géza szabályos dührohamot kapott, minden ok nélkül kiabálni kezdett, sőt egy tányért is földhöz vágott egyszer, a nagyobb nyomaték kedvéért.

Az első időkben úgy próbáltak védekezni, hogy különböző példabeszédeket mondtak tapintatlan emberekről, akik vacsoraidőben tesznek látogatást, beleolvasnak más levelébe, vagy kéretlen tanácsokat adnak olyan dolgokban, amikhez semmi közük.

— Milyen rettenetes lehet, — mondta Matild és sóhajtott.

Az egy pillanatra sem volt kétséges, hogy Matild szereti őket, de ez a szeretet már túlment minden határon, ijesztő volt és borzalmas, amely megmérgezte az életüket s felesleges kiadásokba verte őket. Ez a szeretet maga volt a megtestesült tapintatlanság, ami ellen védekezni sem lehetett. Matild minden lépésükről tudott, „nyomozott utánuk”, ha hivatalosak voltak valahová, ke- rülőúton ellenőrizte őket, hogy valóban ott voltak-e?

A végén Géza már egészen kedélybeteg lett, rendetlenül járt haza, sőt — amint később megtudtam — ivott is, pedig azelőtt soha nem volt szokása.

D

Egy este aztán olyasmi történt, amire egyikük sem számított.

Matild, szokása szerint, vacsora közben állított be, s amikor udvariasságból tésztával kínálták, elhárította, mondván, hogy rettentő gyomoridegessége van, mert Mamuka megint felbosszantotta. S gyorsan elmesélte a családi perpatvar teljesen érdektelen történetét. „Jaj, de éhes vagyok!” — mondta a szóáradat végén s enni kezdett a lek- VÓ.TOS buktából. Közben állandóan beszélt, hogy milyen étvágytalan. „Borzalmas az ilyen gyomoridegesség” — mondta s egy egész buktát tömött a szájába. Tíz perc múlva egyetlen bukta sem maradt s ekkor, hátradőlve székén, Gézához fordult:

— Látja, most úgy meginnék egy kis bort, igazán hozhatna.

Géza lassan felemelkedett a helyéről, mereven nézte Matildot, arca vörös lett, nyakán kidagadtak az erek s hirtelen ordítani kezdett:

— Most pedig takarodjék innen! Mars ki innen! — az ajtóhoz rohant s mindkét szárnyát kitárta. Ma tild sápadt lett, kezével bizonytalan mozdulatot tett, mint aki nem ért valamit, aztán lassan, az emberi hálátlanságon töprengve, kiment.

Géza kettesben maradt a feleségével. Csendben visszaült a helyére, arcára boldog mosoly ült ki s egyszerre úgy érezte, mégis szép , az élet.

CSÁNYI LÁSZLÓ

Farsang vasárnap reggelén még néhány évvel ezelőtt is tyúkozók jártak végig a falut. Az egy „bandába” (korosztályba) tartozó legények kocsikon, nótázva járták végig a lányos házakat, ahol ettek, ittak, daloltak, s ezért minden lányos háznál egy-egy tyúkot kaptak, amelyből délután a tanyánál paprikást főztek. A mamák szíve fájt ugyan a kendermagos jér- céért és ez elég nagy kiad st is jelentett ott, ahol két-három férjhez- menő lány volt a háznál, nem lehetett visszautasítani, mert ha ilyen előfordult, a legények bosszúból egész éjjel nem vitték el a lányt t ncolni, szégyeszemre árulhatta a petrezselymet.

Húshagyó kedden tartják az utolsó farsangi bált Sióagárdon. Ezen a bálon mindenki, még azok is, akik már elhagyták a népi viseletét és .kivetkőztek” városi ruhaba — népviseletben jelennek meg a bálon Az idősebbek még tartják a régi szokásokat. Egy órával éjfél előtt m r nem táncolnak, mert azt mondja a babona, ha beletáncolnak a „böjtbe”, lehullik a kékszilva. A fiatalokat már az ilyen babona nem zavarja, önfeledten, vígan táncolnak.

Pozsonyi Ignácné

— Varsónak 1945-ben mindössze 140 000 lakosa volt. Ma a fővárosban 1 083 000 lakost tartanak nyilván. Szczecin lakosainak száma 1945_ ben alig 97 000 fő volt, ma pedig már felülmúlja a 250 000-et. Jellemző, hogy Varsó lakosainak mintegy 30 százaléka 18 évesnél fiatalabb. Ugyanígy Szczecinben a lakosságnak csak négy százaléka idősebb 60 évesnél. Lengyelország embervesztesége a második világháborúban mintegy hatmillió fő volt.

A fűtőházi kiszisták

A fehér hótakaróval borított pá- lyaudvaron különösen szépnek találtam a lomhán mozgó, sistergő fekete mozdonyokat, ahogy a fűtőházi műhelyből ki- és betolattak. Az ember még mosolyra is derűi, amikor az egyik mozdony — amelyik félórával előbb talán ezer, vagy még annál is több tonna súllyal száguldott —■ ráíár a fordítóra és az, mint eey játékszerrel, bánik vele. Az olajtól fekete fűtőházi munkások már megszokták ezt a látványos műveletet, ilyenkor mégis megásnak egy pillanatra. Mosoly fut végig az arcukon, azután tovább folytatják munkájukat. Akaratlanul is arra gondoltam, hogy mégis csak csodálni valók ezek az emberek.

Nem sokkal később a KlSZ-szerve- zet egyik vezetőségi tagjával beszélgettem A keze és az arca feketén csillogott az olajtól, még a szőke hajfürtjein is látni lehetett az olajfoltokat. A milliójuk után érdeklődtem. A történethez hozzátartozik, hogy a járási pártbizottság székháza előtt beszélgető elvtársaktól hallottam a fűtőházi fiatalok egymilliós felajánlásáról.

— Takarékossági mozgalmat kezdeményeztek a kiszisták- Erről írjon valamit — mondta a pártbizottság egyik munkatársa, s ezek után jutottam el a Dombóvári Fűtőházba.

A beszélgetés első perceiben már kirajzolódott bennem a fűtőházi KISZ-szervezet nagyszerű munkája.

A közel ötventagú KlSZ-szerve- zet ugyanis az új esztendő első napjaiban levelet küldött a MÁV pécsi igazgatóságához, amelyben a műhelyek KISZ-brig*djainak az újévre szóló felajánlását ismertette. A dombóvári kiszisták 300 000 forint értékű bronz-, vas-, acél és fűtőanyag megtakarítását ígérték az év végéig, de megjegyezték azt is, hogy ha az igazgatósághoz tartozó pécsi, bátaszéki, kanizsai és kaposvári fűtőházi fiatalok is hasonló feladatokat vállalnak, akkor a déldunántúli fűtőházak KISZ-szervezetei egymillió forintot takaríthatnának meg az ország számára.

Levelükre hamarosan válasz érkezett, sőt az említett fűtőházak sem

hagyták szó nélkül a dombóváriak levelét. Elég az hozzá, hogy a fűtőházi kiszisták Dombóvárott 300 000, a pécsi igazgatóság alá tartozó öt fűtőház fiataljai pedig az év végéig együttesen egymillió forint megtakarítására vállalkoztak és ez egymagában is igen figyelemre méltó cselekedet.

Van azonban a fűtőházi fiataloknak, a dombóvári kiszis iáknak egy másik figyelemre méltó munkamódszere, a KISZ-tagok és a szervezeten kívüli fiatalok ügyes-bajos dolgainak

együttes intézése, a minden fiatalról való gondoskodás munka közben és azon kívül egyaránt.

— Eleinte, amikor a taggyűléseinken szóbakerült egy-egy olyan fiatal munkája, aki nem állt közénk, s->k szemrehányást kaptunk. Milyen jogon foglalkoztok ti mivelünk? KISZ vagytok ti, vagy termelési értekezlet? — kérdeztek bennünket másnap a műhelyben. De nézeteinket nem változtattuk meg, sőt még jobban és körültekintőbben kezdtünk foglalkozni a szervezeten kívüli fiatalokkal is — mondotta a KISZ vezetőségi tagja, az olajtól csillogó fiatal, szőke lakatos. Aztán megkért, írjam meg azt is, hogy udvariassági mozgalmuk van az idősebb munkások iránti megbecsülés és tiszteletadás érdekében.

——— Jó, jó — mondtam —, de a fialok ügyeinek az intézéséről is szeretnék hallani valamit. Van-e olyan fiatal, aki nem KISZ-tag, de azér a munkája után a neki járó megbecsülésben részesíti a KISZ?

— Hogyne lenne. Itt van Krauth Sándor. Még nem állt közénk, bár lehet, hogy keveset tettünk mi is ennek érdekében. Nem tagja a KISZ-nek, mégis a kiváló dolgozó jelvényre javasoltuk.

milliója

— No és megkapta? — kérdeztem.

— Nem — mondotta csendesen, és anélkül, hogy szóhoz engedett volna jutni, elmondta Krauth Sándor esetét.

— A felterjesztést azért nem fogadták el, mert fél éve, a múlt év őszén egy cikk jelent meg róla a Tolna megyei Népújságban. A dől g úgy kezdődött, hogy Sanyi a munkahelyén mint jó munkás, sehogy sem akart alkalmazkodni ahhoz a műhelyrendhez, hogy munkakezdés előtt tíz perccel a munkahelyén legyen. Már mindenki a munkahelyén volt, de ő a legutolsó pillanatban érkezett. Nem tudtuk, mit tegyünk, s végülis úgy határoztunk, hogy ébresztőórát veszünk neki ajándékba- Ennyi volt az említett cikk lényege.

A cikk után azonban Sanyiékn 'l felborult a családi békesség. Mint ahogy faluhelyen szokás egyik szomszéd és ismerős a m síknak adta a kilincset, s valamennyien Sándor ügyével foglalkoztak. Szegény fiú azt sem tudta, hová legyen szégyenében. Eleinte neheztelt is ránk az újság miatt, de aztán pár nappal később mintha kicserélték volna Krauth Sándort. A munkából azelőtt sn késett, de most már a tízperces előkészületi időre is odaérkezett, A munkáját mégjobban végezte, olyannyira, hogy géplakatos beosztásából műszerésszé léptették elő. A legfinomabb, legprecízebb figyelmet kívánó munkákat bízta rá a fűtőház vezetősége. Ilyen előzmények után terjesztettük fel, mint szervezeten kívülit, a kiváló dolgozó jelvényre. Ez is a mi módszerünk — mondta a fiatal lakatos.

A dombóvári fűtőházi kiszisták™ nak ezt a módszerét egy újabb milliónyi értékűnek tartottam. Nem értettem egyet, ma sem értek egyet azzal hogy Krauth Sándor, a katonaidejét váró, alig húszesztendős fiatalember egy tréfás, de fegyben ötletes és ahogy az elmúlt hónapok már igazolták is, értékes, hasznos bírálatnak az eltorzított vélemény bélyegzőjét viseli. Az említett cikk a fü őházi kiszisták segíteniakarásából született, és ez a segíteniakarás nem is maradt eredmény nélkül. Krauth Sándor a fűtőházi kiszisták másik milliója, s ha ma még nem is KISZ-tag, holnap azzá lehet. Így vélekedett a KISZ- vezető, a szőke fiatalember is.

Az emberiesség csodálatos melege áradt ebből a névtelennek lenni akaró KISZ-vezetőből és amikor kiléptem a hideg, havas útra, az jutott eszembe, hogy még sem olyan rosszak a mi fiataljaink.

Nagy Ferenc