Tolna Megyei Népújság, 1957. december (2. évfolyam, 283-306. szám)
1957-12-06 / 287. szám
roLr *ie w , PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Ünnepi tanácsülés Pincehelyen Szerdán este ünnepi tanácsülést tartottak Pincehelyen a község felszabadulásának 13. évfordulója alkalmából. A megjelent tanácstagok és vendégek előtt Kun Józsefné vb elnökhelyettes tartott beszámolót. Felelevenítette a beszámoló a fel- szabadulás előtti körülményeket, majd azt hogy mit jelentett a felszabadulás a pincehelyieknek. Háromszáznál többen kaptak földet és soha annyi kisember nem épített házat, mint éppen a felszabadulás után; években. Ezek mellett sok más tényt sorakoztatott fel a beszámoló, a község megváltozott életének bizonyításaként. Az ünnepi tanácsülés résztvevői végül táviratot szövegeztek meg, amelyben követelték, hogy tiltsák be az atom- és hidrogénfegyvereket. A táviratot Kádár János elvtárshoz küldték el, az ENSZ-hez való továbbítás végett II. évfolyam, 287. szám. ÁRA: 50 FILLÉR. Péntek, 1957 december 6. B SZŐ VOSZ igazgatóságának ás a KISZ Kizpsiti Bizottságának határozata a falusi HISZ szervezetek ás f Síd mű vesszi vetk ezete k egyKttmttködésárSI Megnövekedett a Varsád! Gépállomás gépparkja A Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága a SZŐ VOSZ igazgatóságával egyetértésben határozatot hozott a falusi KlSZ-szerve- zetek és a földművesszövetkezetek jobb együttműködéséről. A határozat szerint helyes, ha a földművesszövetkezetek vezetőségeik megválasztásakor a helyi KISZ-szervezet vezetőségének egy tagját is beválasztják az igazgatóságba. Helyesli a SZÖVOSZ, ha a földművesszövetkezetek anyagilag is támogatják a helyi ifjúsági szervezeteket. Az igazgatóságok saját elhatározásuk alapján az évi tiszta feleslegnek legfeljebb egy százalékát bocsáthatják a helyi KISZ-szervezet rendelkezésére. A földművesszövetkezetek az ifjúsági művészeti csoportokat helyiségekkel és technikai felszereléssel is segítik, a KISZ téli mezőgazdasági tanfolyamok megtartásához pedig gondoskodnak előadókról. A falusi KISZ-szervezeteknek viszont azt tanácsolja a közös határozat, hogy mindenütt népszerűsítsék a szövetkezeti eszmét, vonják be szervezeti életükbe a földművesszövetkezeteknél dolgozó fiatalokat. Segítsenek az iskolaszövetkezeteknek eredményes működésiében, szervezzenek a földművesszövetkezeteken belüli termelési társulásokat, szakcsoportokat. A földművesszövetkezeti nőbizottságok által szervezett tanfolyamokon vegyenek részt a kiszista lányok is. A határozat — amelyet a SZÖVOSZ részéről Nyers Rezső, az igazgatóság elnöke, a KISZ Központi Bizottsága részéről pedig Gosztonyi János titkár írt alá — végül kimondja, hogy minden falusi KISZ-szervezet tartsa kötelességének a szövetkezeti demokrácia erősítését, valamint a szövetkezeti vagyon hathatós védelmét. Aa elmúlt években a simontornyai részen levő termelőszövetkezeteknek és községi tanácsoknak nagy bosszúságra adott okot, hogy nem a gyönki, hanem a tamási járás gépállomásához tartoztak. A varsádi gépállomáshoz közeleső Belecska is a pincehelyi gépállomással volt kénytelen dolgoztatni, mert így szólt az előírás. Ebben az évben ezek a problémák megoldódtak. Úgy szervezték át a gépállomások hálózatát a tamási és gyönki járásban, hogy a varsádi gépállomás — amely most már egyedül van a gyönki járásban — Pálfa község kivételével minden termelőszövetkezetnek és gyönki járási parasztoknak elvégzi a gépi munkát. Pálfát is csak azért csatolták a nagydorogi gépállomáshoz, mert ide közelebb van a község. A területbővítéssel együtt a varsádi gépállomás gépparkja is növekedett. Tizenkilenc erőgépet, egy teherkocsit, cséplőgép»,két, elevátorokat és több munkagépet vett át a tamási (gépállomás pincehelyi részlegétől a varsádi gépállomás. A kapott gépek nem a legjobb állapotban vannak, de a varsádi gépálloy máson folyamatban vannak a javítások. úgyhogy tavaszra minden erő- és munkagépet kijavítanak, hogy a jövő esztendőben ne okozzanak csalódást sem a termelőszövetkezeteknek, sem a géppel dolgoztatni akaró egyéni parasztoknak. Szépül Koppányszántó II bútorüzletben A szekszárdi bútorüzletben szokatlanul nagy a forgalom. Ifjú párok, akik csak az ősszel házasodtak össze, s idős feketefejkendős parasztnénik egyaránt láthatók itt a tágas bútorüzlet bemutató termében. A legnagyobb kereslet a hálószobáéi konyhabútorok iránt, de e mellett sokan vásárolnak az 1000—1200 forintig kapható ízléses kivitelezésű fotelekből, az 1030 forintos diófából készült f ehérneműtartókból és a gyér mekágyakból is amelyeket testetlenül 161 forintért lehet kapni. A csőgamiturákhoz érdekes csővázas könyvállványt is lehet vásárolni 237 forintért. S ugyancsak csőből készült az a kicsiny kere.keken. gördülő zsúrkocsi is» amit 560 forintos áron szerezhetned be a vásárlók. A forgalom nagy nagyok a vásárlási igények is. Még soha nem volt ekkora forgalma a bútorüzletnek, mint az idén. A 4,737.760 forintos for- j galom, amelyet ez a bútorüzlet lebonyolított az idén, népünk növekvő életszínvonaláról tanúskodik. Negyedszázad a betegek között Meghitt, kedves összejövetel a karácsonyest minden évben a pincehelyi kórházban. Tréfásan „mosókonyha-est”-nek nevezik, mert más hely hiányában> a mosókonyha helyiségeiben rendezik meg. Természetesen barátságossá varázsolják erre az alkalomra, feldíszítik. Együtt van ez- alkalommal a kórház valamennyi dolgozója, de meghívják a községbeli kollégákat, a gyógyszertár dolgozóit, a párt és a tanács képviselőit is. Ez az ünnepség egyúttal jutalmazási alkalom is, megjutalmazzák a kórház, dolgozóit. Az idei karácsonyest meghittségét megnöveli az, hogy a munkálkodásának negyedszázados jubileumát ünnepli a kórház 2 dolgozója, Cocher Mária, Valéria, műtősnő és dr. Vizlceleti Jánosné szülésznő. 25 évvel ezelőtt választották ezt a könnyűnek nem éppen mondható hivatást. A fiatalok sokát tanulhatnak mindkettőjüktől, főleg hivatásszeretetet és helytállást. A pincehelyi kórház Cocher Valériának harmadik, dr. Vizkeleti nének a második munkahelye. Cocher Valéria a műtősnői képesítés mellett ápolónői és a szülésznői képesítést is megszerezte. A jubileumi ünnepségen mindkettőjüknek azzal adják majd át az ajándékot, hogy még hosszú éveken át gondoskodjanak a betegekről, azzal a szeretettel, megértéssel, amellyel az eddigi 25 éven keresztül. A koppányszántói tanács okosan használta fel a gazdák községfejlesztési alapra befizetett pénzét. A kultúrház tatarozására a nyár folyamán 8800 forintot költöttek, 1000 forintot fordítottak a könyvtár fejlesztésére, a könyvállomány új könyvekkel való pótlására. Az iskolai szertárak kísérleti eszközeinek beszerzésére 2000 forintot adott a tanács a községfejlesztési alapból. Elhatározták, hogy új járdát építenek, s hogy tervüket végrehajthassák, a helyi téglaégetőben erre a célra már ki .is égettek 25.000 darab téglát. A Kossuth utcában a tavasz- szal kidőlt a támfal, s azt 3000 forintos költséggel megcsináltatta a tanács, s körülbelül ugyanilyen értékű társadalmi munkával segítette a lakosság is ezt az építkezést. A községfejlesztési alapból 3000 forintot szánt a tanács a községi sportkör támogatására is ezt paz összeget azonban nem használhatták fel, mert az idén nem működött a sportkör. Most úgy tervezik, hogy ezen az összegen a KISZ fiataloknak vesznek valamit. Érdemes megemlíteni, hogy tavaly csak hatan fizették ki a községfejlesztési hozzájárulást. Az idén azonban egyre többen belátták, hogy ezt az összeget a község szépítésére, a lakosság javára használja fel a tanács, s mind többen tesznek eleget e kötelezettségüknek. 12 óra alatt előkerült a tettes December 3-án reggelre betörtek a decsi 7-es számú ruházati boltba. Azonnal megkezdték az ügyben a nyomozást és igyekeztek előkeríteni a tettest. Még aznap kiderült, hogy Mészáros János 24 éves helyi lakos követte el a betörést. A betörés során 1700 forint készpénzt és mintegy 35"00 forint értékű ruhaneműt lopott el a boltból. A pénzt és az értékeket teljes egészében megtalálta a rendőrség. A betörést úgy követte el Mészáros hogy — mivel a bolt egy épületben van a községi tanáccsal — a tanács folyosójáról közelítette meg a boltot. Bicskával kivágott az ajtóból egy úgynevezett .fiókot’ és azon hatolt be először a ralitárba, majd pedig a bolthelyiségbe. Mészárost őrizetbe vették és meg- inditották ellene az eljárást. December 20-án a Babits Mihály A Babits Társaság, a Tolna megyei írók szervezete, december 20-án tartja közgyűlését, amelyen értékelik az eddig végzett munkát és megszabják az elkövetkező feladatokat tartja közgyűlését Irodalmi Társaság A Társaság vezetőségének terveiben szerepel a folyóirat újbóli megjelentetése, a könyvkiadás kiszélesítése, irodalmi estek, viták, ankétok rendezése, és a tehetséges fiatalokkal való foglalkozás. Orosz is német nyelvtanfolyamot indít a lengyel! művelődési otthon FELHÍVÁS A BM Tolna megyei Rendőrfőkapitányság Közlekedésrendészeti Ősz tálya felhívja a megye gépjárművezetőinek a figyelmét, hogy a sikos utakra való tekintettel, fokozott figyelemmel, gondossággal közlekedjenek körültekintő gondossággal tartsák be a KRESZ-ben előírt szabályokat és a szabályok betartásával védjék a személy- és vagyonibiztonságot SOPF IMRE hdgy, közi. csop. vez. A nyelvtanulásra nemcsak a városokban és a városi jellegű nagyobb községekben van meg az igény, hanem például Lengyelen is, ahol ezeknek az igényeknek a kielégítésére a művelődési otthon orosz és német nyelvtanfolyamot indít. Az orosz nyelvtanfolyam vezetője az általános iskola orosz szakos tanára, a német nyelvtanfolyamé pedig a mezőgazda- sági szakiskola egy tanára. A tanfolyam iipnt nemcsak a fiatalok, hanem az idősebbek körében is nagy az érdeklődés. Jól halad a kukoricafelvásárlás megyénkben Bőséges termés volt az idén kukoricából megyénkben is, s dolgozó parasztságunk kukoricafeleslegét igyekszik minél előbb pénzzé tenni. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a Terményforgalmi Vállalat megyei szinten 82 százalékra teljesítette már december 1-re kukoricafelvásárlási tervét. s az elmúlt héten a felvásárlás tovább növekedett, mivel egy hét alatt 63 vagon kukoricát adott el megyénk parasztsága a vállalatnak. A legnagyobb méretű felvásárlás a tamási járásban folyik. Fürgéd községben a tervezett ezer mázsa, helyett 2420 mázsát, Felsőnyéken a tervezett 1500 mázsa helyett 2069 mázsát, Nagykónyiban pedig 2905 mázsa kukoricát sikerült a terményforgalmi átvevőinek felvásárolni. Egy-két helyen akadozik a felvásárlás. Ez részben annak köszönhető, hegy egyes felvásárlók, akik a beszolgáltatás ideje alatt hozzászoktak ahhoz, hogy a helyükbe vigyék a terményeket, most is a magtárajtóban várják az eladókat, ahelyett, hogy felkeresnék és felvilágosítanák őket a Terményforgalmin keresztül történő értékesítés előnyeiről. Dunaföldváron spekulánsok is próbálkoznak a felvásárlással. Arra számítanak, hogy tavaszig tárolják a felvásárolt kukoricát és akkor majd drágábban értékesíthetik. Terveik azonban már eleve kudarcra vannak ítélve, mivel az árak tavaszra sem fognak változni. KÖZLEKEDÉSI HÍREK EGY DÉLUTÁN NÉGY ITTAS VEZETŐT FOGOTT EL A RENDŐRSÉG December 3-án .,rossz napjuk” volt az ittas vezetőknek, mert közülük négyen „lebuktak”. Kovács Péter nagydorogi lakost, a szedresi gépállomás vontatóvezetőjét Györköny és Nagy- dorog között ellenőrizték és kiderült róla, hogy erősen ittas állapotban van. Heffner János tabódi lakos a Fácán- kerti' Növényvédő Állomás vontató- vezetőjét Sárszentlőrinc és Nagydorcg között igazoltatták és aranyira ittas volt, hogy alig tudott megállni. Kiss István, a szedresi gépállomás vontató vezetője Szekszárdon vezetett ittas állapotban, Steide György bikácsi lakos, a nagydorogi gépállomás vontató vezetőjét pedig Nagydorog belterületén érték rajt az ittas vezetésen. Vala mennyiőjük ellen bűnvádi eljárást indítottak. A BALESET OKA: EGY ÖREGASSZONY Kiss Géza Puch motorkerékpárjával haladt a 6-os műúton Szekszárd felől Paks irányába. Amikor Paks község széléhez ért, látta, hogy a töltésről egy lovaskocsi rá akar hajtani a műútra. Annak rendje és módja szerint dudált. A kocsis, Varova Irén 60 éven felüli asszony — meg is hallotta a dudálást, ezt beismerte vallomásában, de úgy gondolta, hogy neki az ostort, azzal jelezte, hogy keresztül akar haladni a műúton, hogy a töltésen folytassa útját Gerjen felé. A motoros is haladt tovább „rendes tempóban’’, mert arra nyilván nem gondolhatott, hogy az asszony nem akar megállni s amikor már mintegy 10 méterre v°lt a töltéstől, amelyről jött lefelé" a lovaskocsi. Varova Irén, akkor rácsapott a lovára, hogy „minél előbb” átérj en az úton. A kocsi rúdja természetesen elkapta a motorost, az állát felhasította, kiütötte néhány fogát. Ráadásul az asszony meg sem várta a közlekedési rendőrséget, noha figyelmeztették erre, hanem elindult a töltésen. Nem sikerült azonban így sem megmenekülnie, mert előzési joga van, ezért előre tartotta elfogták és. eljárást indítottak ellene. Hangverseny Nagykónyiban Novemberben hangversenyt rendezett a nagykónyi általános iskola zenekara. Az ünnepséget megnyitó nyitány után. melyet az iskola zenekara adott elő, Nagy Ernő igazgató mondott ünnepi beszédet. Az ünnepi beszéd után következtek a műsorszámok, részlet Beethoven IX. szimfóniájából: az Örömóda, majd tangóharmonika, hegedű és énekkari számok következtek egymást váltogatva. A műsor utolsó 30. száma Huszka ke- ringője volt a Bob herceg című operettből. A műsorban fellépett az általános iskola tánccsoportja is a Kónyi- párcssal és a?, iskola énekkara magyar népdalokkal, valamint a szín- játszóesoport jelenetekkel.