Tolna Megyei Népújság, 1957. december (2. évfolyam, 283-306. szám)
1957-12-03 / 284. szám
VOLNA MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! II. évfolyam, 284. szám. ARA: 50 FILLÉR. Kedd, 1957 december 3. A termelőszövetkezetekben hallottuk A bátaszéki Búzakalász Tsz-ben ezüstkalászos tanfolyamot szerveznek, a tanfolyamnak több egyénileg gazdálkodó bátaszéki gazda is hallgatója lesz. A tamási Uj Élet Tsz-ben 16 új tagot vettek fel az utóbbi napokban. Az új tagok nagyrésze az Alföldről jött a szövetkezetbe. A nagyszokolyi Béke Tsz-ben 115 köbméter silót készítettek eddig. A kukoricaszár levágása után újabb 450 köbméter siló készítését tervezik. * A zombai Vörös Csillag Tsz 135 mázsa hízósertést adott el eddig az államnak, s ennélfogva a sertéshizlalás jelentős jövedelmet biztosított a tsz-nek. * A bátai Vörös Zászló Tsz-ben gombatenyésztést terveznek, és erre a célra megkezdték a tsz egyik pincéjének átalakítását. * A sárszentlőrinci Táncsics Termelőszövetkezetben 42 mázsás kataszteri holdankénti kukorica termés átlagot értek el az idén. * A madccsai Igazság Termelőszövetkezetben 100 kataszteri holdra 33 számosállat jut, ezért ebben a tsz-ben a legnagyobb az állatsűrűség megyénkben. * A pusztahencseí Kossuth Termelő- szövetkezetben 420 mázsa takarmányrépát termeltek kataszteri holdanként. * A mözsi Uj Élet Tsz állatállománya bőségesen el van látva a télre abrakkal, s ezt főleg annak köszönhetik a mözsiek, hogy a nyáron 8 kataszteri hold földről kataszteri holdanként átlagosan 23 mázsa tavaszi árpát arattak. Ez a megye legkiemelkedőbb termésátlaga volt tavaszi árpából az idén. Intézkedések a város rendben tartásár ól, elképzelések a vízellátás megjavításáról Beszélgetés Zsuró György VB. elnökhelyettessel Kereskedelmi hírek SERTÉSSÜLT — HALPAPRIKÄS A megye húsellátása zavartalan. Megszűnt a húsboltok előtt a sorbán- állás is — esetleg azok állnak sorban Szekszárdon. akik nem tudnak szakítani a „régi” szokásokkal. Erre okuk nincs, mert a keresletet ki tudják elégíteni és állandóan kapható sertés- és marhahús, s időnként borjú hús is, az üzletekben. Ez utóbbiból kevés kerül piacra — érthetően —, mert hiszen ha kiirtanánk a szaporulatot. mit ennénk holnap... December hónapban mintegy 1400 mázsa vágott hús kerül forgalomba — főként sertés- és marhahús. Ezenkívül piacra kerül az állami kereskedelem által 100 mázsa hal is a megye tógazdaságaiból. Ez főként Szekszárdon, Tolnán, Bonvhádon és vidékén kerül az üzletekbe. Ezenkívül igen nagymennyiségű halat hoznak forgalomba a megyében működő halászszövetkezetek is, mint a tolnai, paksi. KÜLFÖLDI ÉS HAZAI MOSÓGÉPEK Tavaly alig több, mint félszáz mosógép került forgalomba. Az idén már eddig forgalomba hoztak a megye területén közel 500 mosógépet, de még december hónapban jelentős mennyiségű kerül az üzletekbe. A mosógépek zöme 1800 forintos áron került forgalomba. A mosógépeknek — amelyeket eddig eladtak vagy a közel Január elejével kezdődően a Szek- szárd városi tanács irányítása alá kerül a Városgazdálkodási Vállalat út-parkfenntartó, köztisztasági és kertészeti részlege. Ennek megfelelően e részlegek fenntartása a Városi Tanácsra hárul. Zsuró Györgyöt, a városi tanács elnökhelyettesét kérdeztük meg, milyen elgondolástól vezettetve született meg ez az intézkedés. — Eveken keresztül nagy költségeket emésztett fel a fentemlített részlegek n Városgazdálkodási Vállalaton belüli működése mégsem lehetett megfelelő eredményt elérni. A Városgazdálkodási Vállalat egyéb feladatai mellett elhanyagolta ezeket a részlegeket. Azonfelül a vállalati rezsi, terhelte a költségvetési kiadásokat is. — Most, hogy az út-park-temető- fenntartó részleget, a kertészetet kivesszük a Városgazdálkodási Vállalat irányítása alól. megtakarítjuk a mintegy 40 százalékos vállalati rezsit, így ténylegesen majdnem mégegyszer annyit fordíthatunk a város rendbentartására. Ezt a megoldást választotta már tavaly a kaposvári városi tanács is és komoly előrehaladást tudtak elérni. Reméljük, Szekszárdon is beválik ez a gyakorlat — mondotta Zsuró elvtárs. És még egy kérdés. Milyen intézkedések, illetve tervek vannak a város vízellátásának megjavítására? — A városi tanács költségvetésében a vízvezetékhálózat felújítására 350.000 forintot fordítunk jövőre. 1926-bart^ amikor a vízvezetéket lerakták, már használt csöveket építettek be, tehát fokozatosan ki kell cserélni. Egyébként is az egész vízvezetékhálózat elavult, korszerűtlen. A vízellátás is komoly gondot okoz néhány éven belül új megoldást kell találnunk, mert amíg 1955- ben 500.000 köbméter víz volt a város fogyasztása, addig ebben az évben már egymillió köbméteren felül. Ezért nj víznyerőhelyekről kell gondoskodnunk. Két elképzelés van: a Dunáról behozni a vizet, vagy a kakasdi árterületről. Az utóbbi nyolc, az előbbi tizenhárom kilométeres távolság, ebből három kilométer árterületen keresztül. — Természetesen új derítőtelepre is volna szükség. Azt, sajnos, nem tudjukt melyik évben kerülne erre sor, mert a beruházások, amelyekkel a vízellátást a szükségleteknek megfelelően biztosítani tudnánk. — vagyis a vízmű megépítésének a költsége — megközelítenék a 36 millió forintot. Mindenesetre a város vízellátásának megjavítására a jövő évre 5 millió forintot terve- zünk% ezt ugyan a kormány még nem igazolta vissza. Ugyanakkor elfogadták már az új gőzfürdő építésének tervét, a jövő évben erre 700 ezer forintot fordítunk. Az új gőzfürdő a népfürdő mellett épül majd fel. Hatvanepy termelőszövetkezetben készült el a zárszámadás Elkészült az új pektin-üzem a Paksi Konzervgyárban jövőben kerülnek forgalomba — csak egy részük magvar gyártmány, jelentős részük külföldi: holland, szovjet és csehszlovák gyártmányú. SZEBBEK A KIRAKATOK November 7-re kirakatverseny volt a megyében. Ezt mindenekelőtt az tette szükségessé, hogy rendbehoz- zák a — különösen a vidéki boltokra jellemző — poros, időszerűtlen. ízléstelen kirakatokat. A verseny jó eredménnyel végződött, mert szinte minden boltban átrendezték a kirakatokat s ami igen örvendetes, a verseny lendülete nem állt meg november 7-én. Legtöbb helyen már azóta egyszer ismét átrendezték a kirakatokat s mindenekelőtt téli. karácsonyi dolgokkal rendezték be. Értesüléseink szerint a Nénbolt Vállalat jutalom- díiakat is tűzött ki a legjobb kirakatok készítői díjazására. A KSZ-EK IS FELKÉSZÜLTEK A KARÁCSONYI VASÁRRA A karácsonyig hátralévő egy hónapban még nagymennyiségű árut, több újdonságot szállítanak a kereskedelemnek a kisipari szövetkezetek. A karácsonyi vásáron százezer különféle kötött holmi — pullover, sál, sapka, kesztyű — között lehet válaszA megyei tanács mezőgazdasági osztályának termelőszövetkezeti csoportjától nyert értesülésünk szerint december 1-ig a 103 termelőszövetkezet közül 61 tsz-ben készítették el a zárszámadást. Ugyanerre az időre 10 termelőszövetkezetben tartották meg az éwégi zárszámadó közgyűlést. A legmagasabb részesedés eddig a bonyhádi Petőfi Termelőszövetkezetben volt. Itt egy munkaegységre 71 forint 96 fillér a részesedés, 20 fillérrel több, mint az aparhanti Március 15 Tsz-ben. A legkevesebbet — az eddig beérkezett adatok szerint — a miszlai Saiíó Kalapács Tsz- ben osztottak, ahol az egy munkaegységre eső részesedés 25 forint 5 fillér volt. Ezen a héten tovább folyik a termelőszövetkezetek zárszámadásának elkészítése, valamint felülvizsgálása, s ezzel egyidejűleg tartják a termelő- szövetkezetekben a zárszámadó közgyűléseket. Ezzel kapcsolatban a megyei tanács termelőszövetkezeti csoportjánál elmondották, hogy a hét végéig a termelőszövetkezetek 95 százalékában megtartják az évvégi zárszámadási közgyűléseket. A pektin — a konzervipar egyik fontos anyaga. A különböző gyümölcsízeknél, dzsemeknél pektin hozzáadásával érik el, hogy az áru ne folyós, hanem kocsonyás legyen. A Paksi Konzervgyárban már régóta kísérleteznek pektin előállításával. A múlt évben például a napraforgó tányérból próbálták a pektint kivonni. Ez azonban nem vált be. Ezután — a KOHIKI-vel (Konzerv- és Húsipari Kutató Intézet) közösen almával kísérleteztek. A kísérletek eredményei jártak, kidolgozták a pektingyártás technológiáját. Javítani kíván a kereskedelem a lakosság petróleum ellátásán A Belkereskedelmi Minisztérium vegyi és kultúrcikk főigazgatója 1958 első félévében könnyíteni kíván a lakosság petróleum ellátásán. Ezért megállapodást kötött a Kőolajipari Tröszttel és a SZÖVOSZ-sztíl, amely szerint az említett időponttól az ÄFORT Vállalattal nem kell szállítási szerződést kötni. Eszerint a földművesszövetkezeti boltok és más kiskereskedelmi vállalatok a szükséglet felmerülésekor eseténként jelentkeznek az ÁFORT kirendeltségnél az áruért. A kereskedelemnek az a véleménye, hogy így egyenletesebb lesz a világító petróleum ellátás, nem fordul elő, hogy egyes helyeken esetleg felesleges mennyiségeket tárolnak, másutt viszont hiány van és hetekig várni kell az új szállításra. Abban az esetben, ha valamely vállalat egy tonnánál többet igényel, 12 nappal korábban be kell jelenteni az igényeket, hogy az ÁFORT idejében biztosíthassa az árut. E tapasztalatok alapján döntik el, hogy az új rendszert a jövő év második felében is fenntartják-e. ' tani ajándéknak valót. A szövetkezetek 15 000 textiliátékot, babákat, állatfigurákat is küldenek az üzletekbe. Egymillió forint értékben a legkülönfélébb műanyagjátékokat készítik. A háziipari szövetkezetek ötszázezer forint értékű ajándéktárgyat adnak át, köztük vert és horgolt csipkéket is. Negyvenezer hímzett kislányruhát készítenek. A ruházati KSZ-ek női kabátokat és kosztümöket, 12 000 férfiinget és hétezer öltönyt varrnak. Az írószerkészítő KSZ karácsonyra piros- és kékbetétes műanyagtollat bocsát ki. A Novochemia KSZ újdonsága a színes fotóelőhívó. A Technochemia KSZ új kölnit és rúzst hoz forgalomba. I 9 előadást tart decemMen a bonyhádi bábszínház A Bonyhádi Járási Művelődési Otthon Bábszínháza már eddig is sok sikert aratott és nagy népszerűségnek örvend nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek körében is. Elkészült a bábszínház decemberi műsorterve, amely szerint egy hónap alatt kilenc előadást tartanak Bonvhádon. Műsorukban a következő előadások szerepelnek: Mackó és tükör, Vasember (két alkalommal), Aranysárkány (két alkalommal), ezeken kívül december 5-én Télapó-estet rendeznek, Karácsonykor és Szilveszterkor pedig karácsonyi, illetve szilveszteri műsorral szórakoztatják a lonyhádi gyerekeket. A nagydorogi gépállomás két brigádja befejezte éves tervét A nagydorogi gépállomás körzetébe kilenc termelőszövetkezet és hat község határa tartozik. A gépállomás az őszi munkák során jól dolgozott, vetéstervét 134 százalékban teljesítette. A gépállomás kollektívája felelevenítette a szocialista munkaversenyt és a brigádok között az éves terv teljesítésében az első helyezést a Sarló- Kalapács brigád érte el 118 százalékkal. A második a Petőfi brigád 110 százalékos teljesítéssel. A tervszerű irányító munka és a dolgozók között kialakult jó kapcsolat eredményeképpen éves tervük teliesítésében a gépállomás dolgozói eddig 96 százalékot értek el. De úgy számítják, hogy december hónapban már az éves terv túlteljesítésén dolgoznak. ÜNNEPI KÖZGYŰLÉS A TOLNAI ASZTALOS KTSZ-BEN Az elmúlt héten a tolnai Asztalos KTSZ tagjai ünnepi közgyűlést tartottak. A közgyűlésen a szövetkezet elnöke és könyvelője számolt be a harmadik negyedéves munkáról. A szövetkezet az elmúlt negyedévben iól működött, nyereségesen zárták a negyedévet. Ebből az alkalomból zártkörű ünnepséget rendeztek a ha- lászszövetkezet csárdájában, ahol az ünnepi vacsorán a tagok és hozzá'ar- tozóik vettek részt. Elkészítették a pektin-üzem berendezését, amelynek — a vá- kum-üst kivételével — minden darabja a gyár lakatosműhelyében készült és a hét folyamán már meg is kezdik a pektin üzemszerű gyártását. Ebben a konzervgyártási idényben körülbelül egy vagon pektint gyártanak, amely nem csak a paksi gyár szükségletét fedezi, hanem jut belőle más konzervgyáraknak is. Az üzem beindulása jelentős azért is, mert eddig hazánkban élelmiszer- ipari pektint még nem gyártottak, azt külföldről kellett importálni. 1500 matracót készítenek havonta Dunaföldváron Két hónap óta a Dunaföldvári Vasipari Vállalatnál a terveket rendszeresen teljesítik. Az év elején még sok hiányosság volt az anyagellátásban, a bérezésben. S ezek rendezése után most már a havi terveket részleteiben teljesíteni tudják. A különböző szakmákban már tömegmunkát is készítenek a lakosság igényeinek kielégítésére. A lakatos- és bádogos-részleg dolgozói például nagymennyiségű háztartási cikket készítenek a bonyhádi Vas-, Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat megrendelésére. Eredményesen működik a vállalat matrackészítő üzeme. Havonta mintegy 1500 darab matracot adnak át a kereskedelemnek. Az üzem termékeit Hódmezővásárhelyre, Bajára, Pécsre és Budapestre, a Corvin és a Röltex áruházakba szállítják. A matrackészító üzem termékének minősége ellen még kifogás nem volt. A jó munkát igazolja az is, hogy már most sok megrendelésük van a jövő évre.