Tolna Megyei Népújság, 1957. november (2. évfolyam, 257-282. szám)

1957-11-12 / 266. szám

4 TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG 1957 november 12. Beszámoló a megyei bajnokság mérkőzéseiről SZEKSZÁRDI SC—HÖGYÉSZI TRAKTOR 8:0 (1:0) Szekszárd, 300 néző. Vezette: Fátrai. Szekszárd: Gajdos — Klézli, Kiss, Bosnyák— Ihász, Simon — Szi­geti, Kázmér, Benács, Zörényi, Sohlarb. — Hőgyész: Borsos — Ulrich Gaál, Reiser — Vitzl, Bősz — Keller, Nicht er, Herr Pongrácz, Endre. Hő­gyész csapatában Trick tüdőgyulla­dása miatt tartalék szerepelt, viszont újra helyet kapott az együttesben a katonai szolgálatából leszerelt Nich­ten Az első negyedóra kiegyensúlyo­zott küzdelme után nagy technikai fölénybe került a hazai együttes, de főképpen a belső hármas (bosszantó hibái, no, meg aztán Borsos jó vé­dései miatt nem sikerült a hazai fö­lényt gólokra váltani. A félidő egyet­len gólját a 23. percben Szigeti lövi úgy, hogy lövését Reiser beljebb se­gíti. 1:0. Szünet után aztán megindul a gólözön. A 6. percben Simon előre- adásából Schlarb 2:0, a 10. percben Sziget; beadásából Be|nács fejessel lesz eredményes. 3:0. A 18. percben Schlarb hatalmas lövése a kapufán csattant s az eléje pattanó labdát Benács bevitte a kapuba. 4:0 Egy perc múlva egyéni játék után újra Benács lő gólt. 5:0. A 24. percben Zö­rényi előreadását Schlarb juttatja hálóba. 6:0. A 30. percben Zörényi előreadásából Benács lesz újra ered­ményes. 7:0. Ezután tíz percre a ven­dégcsapat veszi kezébe a támadások irányítását, de nincsen góllövő csa­tára. A befejezés előtt Kázmér állítja be a végeredményt. 8:0. A hazai csa­pat nagy technikai fölényét csak a második félidőben tudta gólokra vál­tani. Jók: Simon, Ihász, Bosnyák, illetve (a sok gól elenére is), Gál és Nichter. NAGYDOROGI TRAKTOR­MÁZAI BÁNYÁSZ 3:2 (2:0) Nagydcrog, 300 néző. Vezette: Ben- cze. — Nagydorog: Patai — Béres, Balogh I.. Horváth — Szeip, Vida — Balogh II., Szabó, Peterdi, Kovács I-, Vándor — Máza: Veres — Schnetz, Kovács II., Széles — Kádár, Bandi — Böröcz, Henczi, Gyorsok, Kasper I., Kasper II. Nagydorog kezd és azon­nal átveszi a mérkőzés irányítását. Az 5. percbe« agy előrevágott labdát Henczi lesről a hálóba rúgja, termé­szetesen a gól érvénytelen. Nagy iram van továbbra is. A 29. percben egy előrevágott labdát elcsíp és gólt lő. 1:0. Továbbra is a hazai csapat irányítja a játékot. A 43. percben Ve­rest átugorja a labda és Balogh II. gólt lő. 2:0. Szünet után Máza átveszi az irányítást és a 8. percben Széles révén szépít. 2:1. Védelmi hiba. A 13. percben Béres kézzel fogja meg a lab­dát, amiért büntető jár. Kádár értéke­síti is. 2:2. Már úgy látszik, hogy a Mázai Bányász megszerzi a bajnoki pontokat, de a 25. perctől teljesen feljön és a 30. percben Peterdi révén Nagydorog megszerzi a győztes gólt, amely a végeredményt jelenti. 3:2. Mezőnyjátékkal ér véget a mérkő­zés. Jók: Patai, Horváth, Balogh I. és Szabó, illetve Kasper I. és II. Kovács II. A játékvezető jól vezette a nehéz mérkőzést. Andrin László DOMBÓVÁRI IPAROSOK— TAMÁSI SK 3:1 (2:0) Tamási, 500 néző. Vezette: Dudás. Dombóvár: Csutorás II. — Tamási, Csutorás I. Halász — Egyed, Kovács — Mérei, Lehőcz, Láng, Tallósi, Hurai. — Tamási: Khiesz — Kele­men, Varga, Molnár I. — Csizmadia, Molnár H- — Hegedűs, Zsolnai, Ma­gyar, Csuhaj, Bédi. Lendvai sérülése miatt teljesen felforgatott csatársor­ral kezdenek a hazaiak. A vendég­csapat a szél segítségével játszik és nagy iramban támadnak. A szél ellen is a hazat csapat •Veszélyeztet. A 15. percben egy perces néma állással em­lékeznek meg a tragikusan elhunyt Steinbach játékvezetőről. A labdát a tamási kapu előtt 20 méterre feldo­bással hozza játékba a játékvezető. Mérei a tisztán álló Lehőczhöz játszik aki gólt lő. 1:0. A szél segítségét igyekszik a vendégcsapat mind job­ban kihasználni és fölényt harcol ki. A hazai csapat ritkán, de veszélyesen támad. Hegedűst csak szögletre tud­ják szerelni. A 27. percben Méret lö­vése Khiesz lábáról szögletre pattan. A 30. percben támadnak a hazaiak, az egész védelem a felezővonalon áll. A dombóváriak felszabadító rúgása leperdül Csizmadia lábáról és Hurai kapja a labdát, aki teljesen egyedül lefut és az eléje futó kapus mellett gólt lő. 2:0. A 35. percben Khiesz melléüt egy beadott labdának, de a védelem felszabadít. A második félidő 5. percében Csizmadiát lerúgják, 15 percig ápolják a partvonal mellett. A 8. percben a dombóváriak kihasz­nálják az emberelőnyt és kapushibá­ból Mérei újabb gólt lő. 3:0. A 17. percben Hédit szorongatják, aki buk­dácsolva is nagy gólt lő. A 20. perc­ben a dombóvári kapu előtt a védők kézzel ütik a labdát szögletre. A bíró szögletet ítél. A 38. percben Tallósi utánarúg Csuhajnak, -aki a labdát Tallósi után rúgja, a bíró mind a kettőt leküldi a pályáról. Tamási tá­mad végig, de a dombóváriak időhú­zással mindent mentenek. Jók: Egyed, Csutorás I., Mérei, ül. Varga, Hegedűs, Bédi. A játékvezető a nagy­iramú, kemény mérkőzésen egyikét hibát vétett. Rózsa Andor PAKSI KINIZSI—FADDI KSK 2:1 (1:0) Paks, 800 néző. Vezette: Nikoládi, Sztálinváros. Paks: Solymosi — Né­meth I., Hermann, Hauzmann — Jerkó, Wolf — Dömötör Németh II., Bencsik, Vida, Kunfalvi — Fadd: Ganczer — Tantos, Joó, Keserű — Puskás, Rábóczky — Pasinszky, Klop­fer, Mácsik, Schiffler, Fehér. A kapu­választás a vendégcsapatnak kedvez és a szél támogatásával kezdi a játé­kot. Feljön a Kinizsi és Bencsik ve­szélyes a kapura az első percekben, de lövését Ganczer jó érzékkel nyom­ja a kapu fölé. Továbbra is a helyi csapat támad. A 10. percben Németh II. nagy lövését Ganczer csak üggyel- bajjal tudja hárítani. A 13. percben esik az első gól. — Bencsik el­fut a balszélen, kapuratör, Ganczer kijön eléje, Bencsik kicselezi a ka­pust és nehéz szögből lőni nem tud, tehát begurít. így Dömötör akadály nélkül lő az üres kapuba. 1:0. Kez­dés után is a Kinizsi irányítja a já­tékot. Dömötör ível labdájára Ben­csik és Ganczer együtt ugranak fel, a kapus öklöz, mire Bencsik a földön marad és pár perc ápolásra szorul. A következő percekben sarokrúgás­hoz jut a Kinizsi, de Bencsik éles fejesét Ganczer védi. Szünet után a Kinizsit támogatja a szél. Már az első percekben támadólag lép fel." Bencsik veszélyes a jobbszélen, Né­meth II. azonban beadását a kapu mellé lövi. A 12. percben feljön a vendégcsapat. A balszélen vezetnek támadást. A beadását Mácsik lövi kapura, Németh I. belelép a lövésbe és lábáról a jobbsarokba jut a labda, öngól. 1:1. Az egyenlítés felrázza a Kinizsit, egyik támadást a másik után vezeti. A vendégcsapat erősen véde­kezik. A 20. percben Keserű a bünte­tőn belül kezez, a 11-est Dömötör a balsarok mellé rúgja. A következő percekben Bencsik húz góltigérően kapura, Tantos azonban a 16-oson belül felvágja a csatárt. A büntetőt most Németh II. rúgja a kapu mellé. Sok a reklamálás a vendégcsapat ré­széről. A 26. percben reklamálásért Klopfert a játékvezető a játékból ki­zárja. A helyi csapat nagy hajrába kezd, de Bencsik lövése a léc mellett zúg el. A 34. percben esik a győztes gól. Hauzmann ívelt szabadrúgása a 11-es poríton Németh II. elé kerül, ki a jobb sarokba lő. 2:1. Továbbra is a helyi csapat támad, de azv eredmény már nem változik. Jók: Bencsik, Hauzmann, Jerkó, illetve Ganczer, Joó és Keserű. A játékvezető sokat hibázott. Golenszky Gyula Váralja—Kurd 4:2 (1:1), Dunaföld- vár—Bátaszék 3:0 (1:0), Nagymányok —Döbrököz 5:1 (3:1). E mérkőzé­sekről később számolunk be. Dombóvár pontot szerzett idegenben, Bonyhád pontot vesztett otthonában az NB lli-bar Kellemes és kellemetlen eredmé­1. Baja 12 11 1 — 37:11 Zó nyek váltják egymást az NB III. va­2. Pécsi BTC 11 7 2 2 28:13 16 sárnapi fordulójában. Tolna nagy fö­3. Pécsújhegy 12 6 3 3 23:14 15 lényben volt végig kaposvári ellen­4. Pécsi Vasas P 6 1 5 24:20 13 felével szemben és biztosan győzött 5. Dombóvár 12 4 5 3 21:20 13 is. Dombóvár Nagykanizsáról az Épí 6. Nagyk. Ép. 12 4 5 3 23:22 13 tőktől is hazahozta az egyik bajnoki 7. Szigetvár 11 5 2 4 23:24 12 pontot. Ugyancsak pontot szerzett 8. Csurgó 12 4 3 5 20:23 11 0:l-es félidő után a bonyhádi csapat 9. Simontornya 11 4 3 4 15:22 11 is, ez azonban inkább a nagykanizsai 10. Mohács 11 3 4 4 11:13 10 vasutasoknak válik dicséretükre. Sú­11. Tolna 12 4 2 6 21:26 10 lyos vereséget szenvedett Pécsett a 12. Nagyatád 11 3 3 5 13:16 9 csütörtöki mérkőzéstől fáradt sinson­13. Bonyhád 12 9 3 6 19:27 9 tornyai bőrös csapat. A forduló töb­14. Nagyk. Vasút 12 2 3 7 15:23 7 bi mérkőzése is szolgáltatott megle­15. Kaposvári Dózsa 11 2 3 6 12:21 7 petést: a sereghajtó Kaposvári Dó­16. Kaposv. Text. 12 1 5 6 11:21 7 Ismét gólképtelen volt a szekszárdi csatársor Az NB II. XIII. fordulója sok meg­lepetést szolgáltatott. Sok mérkó'zésen győzött a vendégcsapat. Nem így Zala­egerszegen, ahol a szekszárdi csapat csa­társora ismét gólképtelennek mutatkozott és egyetlen góllal ugyan, de elvesztette azt a mérkőzést, amelyen ismét pontot, vagy pontokat kellett volna szereznünk, hiszen a mezőnyben ismét ellenfelünk fe­lett állt a szekszárdi csapat. Győr Kapos­várott a KMTE ellen, Sztálinváros Sop­ronban (de csak egyetlen góllal), a Kapos­vári Kinizsi Székesfehérvárott győzött. A többi mérkőzésen a körülbelül várt ered­mény született. Részletes eredmények: Győr—Kaposvári MTE 4:2 (3:1), Kapos­vár, 2000 néző. Sztálinváros—Sopron 1:0 (0:0), Sopron, 3500 néző. Láng Gépgyár —Oroszlány 5:0 (2:0), Budapest, 1500 néző. Budafok—Magyaróvár 2:1 (0:0), Budapest, 1500 néző. Nagykanizsa—Zala­egerszegi TE 2:2 (2:0), Nagykanizsa, 2500 néző. Kaposvári Kinizsi-—Székesfehérvár 1:0 (1:0), 5500 néző. Veszprém—Dél­budai Spartakusz 0:0, Veszprém, 2000 néző. Zalaegerszegi Dózsa—Szekszárd 1:0 (1:0), Zalaegerszeg, 1500 néző. Pécsi VSK —Pécsbányatelep 2:0 (1:0), Pécs, 1000 néző. A forduló után a bajnokság állása a következő: 1. Győr 13 10 2 1 36:13 22 2. Sztálinváros 13 9 3 1 38:11 21 3. Láng Gépgyár 12 8 2 2 25:16 18 4. Székesfehérvár 12 8 1 3 21:10 17 5. Pécsi VSK 12 7 2 3 21:13 16 6. Zalaegerszegi TE 12 4 6 2 21:16 14 7. Kaposvári Kinizsi 11 6 1 4 23:21 13 8. Magyaróvár 13 6 1 6 18:18 13 9. Délbudai Spartakusz 13 4 5 4 16:19 13 10. Budafok 12 6 1 5 18:25 13 11. Veszprém 12 4 3 5 28:24 11 12. Nagykanizsa 11 2 6 3 14:21 10 13. Oroszlány 12 4 1 7 17:28 9 14. Sopron 12 3 2 7 23:28 8 15. Kaposvári MTE 12 4 _ 8 25 :34 8 16. Zalaegerszegi Dózsa 13 3 1 9 15:26 7 17. Szombathely 11 2 3 6 9:17 7 18. Szekszárd 13 2 2 9 12:25 6 19. Pécsbányatelep 13 1 4 8 8:23 6 Szekszárd a következő vasárnap Szom­bathelyre megy a Pamutipar ellen. A for­duló további mérkőzései: Budafok—Ka­posvári Kinizsi. Láng Gépgyár—Zalaeger­szegi TE, Székesfehérvár—Nagykanizsa, Zalaegerszegi Dózsa—Délbudai Sparta­kusz, KMTE—Sztálinváros, Veszprém— Pécsbányatelep, Sopron—Magyaróvár, Pécsi VSK—Oroszlány. Megjelent a Nagyvilág novemberi száma November 7-én jelent meg a Nagy­világ című reprezentatív világiro­dalmi folyóirat ünnepi száma. A legújabb szám Gergely Sándor ava­tott fordításában közli Vszevolod Vis- nyevszkij: Optimista tragédia című színművét. Dzsambul Dzsabajevnek hat verse jelent meg, amelyeket Trencsényí Waldapfel Imre rövid is­mertetője vezet be. Marietta Sagi- nyan „Üljanov család” című regény­krónikájából Karakazov pisztolylö­vése címmel közöl részletet. Verseket Gyémjan Bednij, Borisz Szluckij, Rafael Alberti, Hugh Mac- Diarmid, Charles Dobzynski, William Blake, Fodor József, Gereblyés Lász­ló és Mihail Beniuc költőktől olvas­hatunk. Az elbeszélők közül kiemel­zsa döntetlenül mérkőzött a PBTC- vel Kaposvárott. Baja biztosan nyert Nagyatádon, Csurgó ugyancsak biz­tosan gyűrte maga alá Mohácsot, a Pécsi Vasas pedig Szigetvárt. Rész­letes eredmények a következők: Tolna—Kaposvári Textiles 3:0, Bonyhád—Nagykanizsai Vasút 2:2, Nagyatád—Baja 0:3, Csurgó—Mo­hács 3:0, Kaposvári Dózsa—Pécsi ETC 1:1, Pécsi Vasas—Szigetvár 3:0, Pécsújhegy—Simontornya 6:1, Nagy- kanizsai Építők—Dombóvár 2:2. A bajnokság állása a XII. forduló után a következő: Amint látható igen nagy a tömörü- tői. Pontarány most: Baranya 16, lés az első helyeket kivéve. Earanya Tolna 38, Somogy 51. Olyan tömör még mindig nagy fölénnyel vezet, a mezőny azonban .hogy hamarosan de a Tolna megyei csapatok is kéz- visszaeshetünk. Szükséges tehát a denek elhúzni a Somogy megyeiek- jó hajrá! APRÓHIRDETÉSEK Borseprő-t, egészséges, mindenféle megbetegedéstől és hibáktól mentest cserepálinkáért átvesz a Szeszipari V. telepe, Szekszárd, Epreskert. Te­lefon: 21—66. ________________ G óré eladó egészben vagy részben. Tizenötméter hosszú. Bogyiszló, Mikszáth tér 5. Kókai József. Tolnán Marx Károly útca 106 számú, gazdálkodáshoz alkalmas lakóház, valamint 6 kataszteri hold földin­gatlan együtt, vagy a lakóház külön is szabadkézből eladó. Érdeklődni lehet Nagy Gyula tulajdonosnál. A Totó eredménye 1. Magyarország — Norvégia i 5:0 2. Sopron — Sztálinváros 2 0:1 3. Kaposvári MTE —Győr 2 2:4 4. Nagykanizsa — Z.egerszegi TE X 2:2 5. Csepel A—Bükkalja 1 3:0 6. Hatvan — Előre 2 0:1 7. Pereces—Miskolci MTE 2 2:4 8. Békéscsaba — Vác X 2:2 9. Szeg. VSE —Pénzügyőrök X 1:1 10. Alessandria — Napoli elm., törölve 11. Sampdoria — Inter, elm., törölve 12. Spal —Bologna 2 0:2 13. Pécsi VSK —Pécsbánya 1 2:0 14. Veszprém —Dél-budai S. X 0:0 kedik Vercors: A szavak című no­vellájával. Adolf Rudnickinek A csá­szár címen jelent meg novellája, Lion Feuchtvanger pedig a Patyom- kin cirkálóról írt karcolatot. William Blake-ről Képes Géza em­lékezik meg tanulmányában, a „Tá­jékozódás” rovatban pedig megjelent Lister Cohen írása: Emlékeim The­odore Dreiserről. Barabás Tibor méltatja Zalka Máté poszthumusz regényét ,,iA bolygók visszatérnek”-et Nagy érdeklődésre tart számot a folyóirat „Kerekasztal” rovata. A ro­vat az olvasó elé tárja Ilja Eren- burg Stendhal-tanulmányának né­hány részletét és ismerteti azt a vi- .tát, amely körülötte — főleg egy szovjet kritika és a vele vitázó Ara­gon állásfoglalása között — kiala­kult. Forgács Marcell Frank Har- dyval az ausztráliai irodalomról foly­tatott beszélgetését adja közre. A Don Qijote-ról írt filmkritikát Simon Gy. Ferenc, „Az elkötelezett­ség irodalma” címen Gellért Gábor a Times Literary Supplement leg­utóbbi különszámának világirodalmi körképét bírálja, Oelmacher Anna pedig az egyiptomi képzőművészeti kiállítást ismerteti. A „Szemle” ro­vatban Török Endre, Pándi Pál, Im­re Katalin, Kis Tamás, Bene Ede, Sziklay László, Katkó István, Galsai Pongrác és Bajomi Lázár Endre írt könyvismertetést. Idöjárásjelentés Várható időjárás kedden estig Erősen felhős idő, sok helyen eső, mérsékelt északkeleti-keleti szél, a hőmérséklet kissé csökken. ’ Várható legalacsonyabb hőmérsék­let 6—9 legmagasabb nappali hőmér­séklet kedden: 11—14 fok között. GARAY FILMSZÍNHÁZ November 12—13 Az én lányom Egy család drámai története. Szovjet film Előadások kezdete: Hétköznap 6 és 8, vasárnap 4, 6 és 8 órakor. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt és a tanácsok lapja Szerkeszti a Szerkesztőbizottság Szekszárd, Mártírok tere 15—17 Telefon: 20-10, 20-11 Felelős Kiadó: az MSZMP Intézőbizottsága Szekszárdi Nyomda Telefon: 21-21 Cilii r "A 1Ä tx Illusztráció Palotai Boris Kegyetlen if|usáq :imü Könyvéből. Olvasd, terjeszd a TOLNA MEGYEI Népújságot!

Next

/
Oldalképek
Tartalom