Tolna Megyei Népújság, 1957. november (2. évfolyam, 257-282. szám)
1957-11-10 / 265. szám
J 957 november 10. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG 3 Akkor is az újért, az igazságért harcolt. « • A KISKAPUN BELÉPVE, a tornác alatt nagy halom kukoricát pillantok meg. Az est sűrűsödő homályát csak a konyhából kivetődő fénynyaláb töri meg, mint egy keskeny útjelző szalag. Kutya nincs, így észrevétlenül, váratlanul nyitok be Keszthelyi György bácsihoz, a decsi Alkotmány Tsz tagjához. Valamikor, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelméért harcolt Csapá- jev vezetésével, 1950 óta pedig mint alapító tag, a tsz-ben tevékenykedik. A vér — azt mondják -— nem válik vízzé. Akkor is az újért, az igazságért harcolt, s a felszabadult hazában is ezt az utat követte. Mint kőműves dolgozott, s keze munkája nyomán a többi tagok segítségével sok-sok komoly létesítménnyel bővült a tsz gazdasága. Beszélgetésünk során felsorol egynéhányat1 1951-ben egy húsz férőhelyes sertésfiaztató, 1952—53-ban egy nyolcvan férőhelyes tehénistálló, ez időközben még egy száz köbméteres siló is készült. Ezenkívül tatarozások, átalakítások — szóval volt munka mindig, de van is látszata. — Van még hiány is — mondja —, majd dühösen teszi hozzá — de sertés- hizlaló építését éppen a tavalyi ellenforradalmi események akadályozták meg. De megcsináljuk, mert most már újra a kőművességet folytatom. Kiegészítésképpen el kell mondani, hogy egy évig, éppen az ellenforradalom idején, raktáros volt. A zavaros napokban ketten is megállították, követelték tőle a kulcsokat: szét akartak osztani mindent. — Nem adtam, hisz a közösével csak közösen lehet rendelkezni — mondja elégedetten. KESERNYÉS LESZ A SZAVA, amikor a mára kerül beszélgetésünk sora. •— Most már rendeződött helyzetünk, most már lehetne kezdeni az építkezéseket, s itt van, most meg én vagyok beteg- — S szinte reszket, midőn eszébe jut tehetetlenségeNémileg megvigasztalódik, amikor arról érdeklődöm, hogyan él? — Nem lehet panaszom, az idei év is elég jól sikerült. Ügy gondolom, „maszek” alapon sokkal nehezebb dolgom volna. Az idén is, bár az ellenforradalom sok kárt okozott, jutott nyolc mázsa búza. Kukorica is ennyi és sok más egyéb. A legtöbbre azonban a betegség esetére történő biztosítást tartja a „maszek” élet és a tsz-tagság közti összehasonlításban. — Különösen most, hogy beteg vagyok, érzem ezt igazán. Mit tudnék most csinálni? Teszi fel magának a kérdést. A gyógyszerre, orvosra elmenne a pénzem és még nem is keresnék. Így azonban mindez alig kerül valamibe és a tsz is biztosít minden hónapban 15 munkaegységet. — Vagy mi lett volna velem — sorolja tovább —, mikor a feleségem beteg volt. Hat hét kórházi ápolás, több, mint négyszáz injekció . . . Csak az a baj — teszi hozzá szomorúan —, hogy mégsem használt, meghalt, itthagyott. . . A FÁJÓ EMLÉK egyidőre elveszi szavunkat. Az idős harcost azonban nem olyan bölcsőben ringatták, hogy e csapás végleg lesújtsa. Máris azon tűnődik, mikorra tud hozzáfogni ismét a munkához. — Ez az egy izgat most — mondja búcsúzóul —, máskülönben meg vagyok elégedve — s míg lámpással a kezében kikísér a kapuhoz, rávillantja a fényt az aranysárga kukoricacsövekre. (i—el NYUGATI LEVEL A MAGYAR RÁDIÓHOZ------ " ..................Ilii..............................................................................................Ö rök életre megutáltam a nyugati „szabadságot66 A Szabad Európa Rádió az októberi ellenforradalommal kapcsolatban foglalkozott a disszidensek ügyével és a többi között a következőket mondotta: „Annak, hogy néhány ezren visszamennek, egyéni és többnyire érthető okai vannak.*’ Ök mondták, ám legyen, ezúttal igazat mondtak. Érthető okai vannak a hazatérésüknek, mert sok olyat láttak az elmúlt időszakban Nyugaton, mint amiről az alábbi levél szól. (A levél eredeti példánya a Magyar Rádió és Televíziónál van, Kanadából érkezett.) * „Elnézést kérek levelemért, de szükségesnek tartom hogy írjak. Én 1956. novemberében léptem át a magyar—osztrák határt. Sajnos, engem is magával sodort az ár hogy nyitva volt az út Nyugat felé. Bár sohasem jöttem volna el. Most szeretnék hazatérni, mert megelégeltem a nyugati paradicsomot, a rabló gyilkosok, betörők hazáját. Itt az ember nem érzi magát biztonság, ban, még otthonában sem. Az utcák nyüzsögnek a munkanélküliektől és az örömlányoktól. Nekem ez már mind elég ahhoz, hogy örök életre megutáljam a Nyugat által hirdetett „szabadságot”. Én jelenleg még dolgozom napi 16 órát egy üzemi konyhán, a fizetésemből csak a legszükségesebb dolgokat tudom megvenni. Pihenésre, szórakozásra nem is merek gondolni. Én — ha úgy vesszük — még szerencsés vagyok azokkal a magyar társaimmal szemben, akik különböző táborokban éheznek és sokszor az öngyilkosság gondolatával foglalkoznak. Itten nálunk is dolgoztak magyarok, de ezeket a munkavezető elküldte. mert nem voltak hajlandók a saját pénzükön italt vásárolni a munkavezető részére, mint ahogyan a többi munkások teszik azért hogy megmaradhassanak az állásukban. Az itteni társadalmi rendszer teljes egészében rothadt gyümölcshöz hasonlít, mely élvezetre nem alkalmas. A munkanélküliség óriási méreteket ölt. Nagyon sok ember az utcai szemétládákból szerzi meg mindennapi táplálékát. Én otthon a kőműves szakmában 1200—1300 forintot kerestem napi 8 órai munkával. Az egyéb szociális juttatásokon kívül. Ezért a pénzért nem kellett senkinek sem kezet csókolnom és a talpát nyalnom. Kérem Önöket, se-, gítsenek rajtam, hogy hazatérhessek.” Á hét könyve: A Gondolat könyvkiadó kiadásában jelent meg Riedl Frigyes: Arany János című munkája. A Képzőművészeti Alap kiadója megjelentette Ré- ber László karikatúragyűjteményét. Kossuth könyvkiadó: Szabó Miklós: A strassburgi Magyar Forradalmi Tanács tagja voltam. A Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványai közül a Magyar Helikon könyvkiadó most jelentette meg „Arany János 1817—1882’* című könyvét. Puskin: A bahesiszeráji szökőkút című elbeszélő költeményét ugyancsak a Magyar Helikon adta ki. , Megjelent Illés Béla: Szkipetárok című regénye Rózsa Imre: Szárnyas kisbarátaink című verses képeskönyve és Libegyinszkij: Egy hét című regénye. Az igényes közönség nagy örömmel fogadta Gábor Andor most megjelent művét: Miréio—Roland ének és kisebb műfordítások. A sakkozók számára a Sport könyvkiadó megjelentette Szily József: Maróczy Géza élete és pályafutása című munkáját. A könyvben a szerző 100 játszmát is közöl. Mátai Antal nevét viseli a Szekszárdi Vasipari Vállalat KISZ alapszervezete A Szekszárdi Vasipari Vállalat KISZ alapszervezete névadó ünnepi taggyűlést tartott a napokban. A taggyűlésen megjelent mintegy negyven fiatal előtt az alapszervezet titkára. Mácsik János, megemlékezett a Nagy Októberi Szocialista Forradalom negyvenedik évfordulójáról, majd arról szólt, hogy a magyar fiatalok is — mint hadifoglyok — részt vettek a forradalmi harcokban. Megemlékezett azokról a fiatalokról is, akik életüket adták a munkáshatalom védelméért az ellenforradalom elleni harcban. Az ünnepi beszéd után egymás után szólaltak fel a fiatalok és kérték, hogy szervezetüket nevezzék el Mátai Antalról, a lengyeli fiatalról, aki hős védője volt a Rádiónak. Amikor az ellenforradalmárok elfogták — megszökött, jelentkezett ismét parancsnokánál, kérte, hogy sebesülten is folytathassa a harcot. An ellenforradalom elleni kíméletlen harcban hősi halált halt. A taggyűlés egyetértett a felszólalók kérésével és úgy határozott, hogy felveszi a hős fiatal nevét. A taggyűlés határozata után Siklósi Imre elvtárs, a KISZ Tolna megyei Bizottságának titkára, átadta a működési engedélyt, amelyben engedélyezik, hogy a szervezet a „Kommunista Ifjúsági Szövetség Mátai Antal alapszervezele” nevet viselje. A fiatalok ezután fogadalmat tettek. A fiatalok megfogadták, hogy hűek lesznek ahhoz az eszméhez, hatalomhoz, amelyért Mátai Antal áldozta fiatal életét. A névadó ünnepi taggyűlés a DÍVSZ hangjaival ért véget. Próbázás Felsőtengelicen Az elmúlt vasárnap vidám gyermekzsivaj verte fel a felsőtengelici park csendjét. A szekszárdi fiú- és leányiskola és a megyei tanács úttörői látogattak el ide. Sürgés-forgás, gőzölgő bográcsok, vidám kiáltozás, sátorverés, labdázás!.. • Senki sem mondaná meg, hogy ezek az úttörők hajnalban indullak el Szekszárdról és tömött táskákkal, hátizsákokkal gyalogoltak ki ide a tengelici állomásról— A tengelici úttörők már vártak bennünket: két üstöt állítottak fel, még tüzelőt is hordtak össze. Felállítottuk a sátrakat, az egyik csoport tüzet gyújtott, a másik krumplit hámozott, a harmadik főzött. Akinek nem jutott tennivaló, az játszott és próbázott: kézilabda mérkőzés a tengelici úttörőkkel, fejelő- és futballmeccsek, rabiósdi, bújócska, számháború . . . s mennyi jókedv, s mennyi kacagás, mennyi vidám dal. . . Délfelé azonban, amikor a gulyás ínycsiklandozó szaga terjengett, felszólítás nélkül előkerültek a tányérok. Volt olyan pajtás is, aki háromszor kért a jóízű ebédből. Ebéd után tovább folytatódott a játék. A pajtásokkal bebarangoltuk a nagy parkot, náddárdákkal dobálóztunk a tó partján, gyönyörködtünk az őszi erdő szépségeiben. Mohát és levelet gyűjtöttünk. Négy órakor sorakoztunk, majd visszamentünk a tengelici iskolába. Mire beértünk, már besötétedett. Itt újra előkerültek az elemózsiás táskák, aztán ki az udvarra, kergetőzni! — Hát ezek a gyerekek még most sem fáradtak el? — kérdezte egyik tengelici kartárs. — Majd kipihenjük magunkat otthon. — válaszolták a gyermekek büszkén. Félnyolckor kimentünk az állomásra. Az úton már csendesebbek voltak a pajtások, de csak a kisebbek, ök bizony már elfáradtak, a nyolcadikosok még szívesen visszamentek volna, s hogy megmutassák, milyen edzettek, jókedvűen rákezdtek egy szép indulóra. A szekszárdi állomáson vártak bennünket a szülők. Mosolyogva ölelték szívükre a kissé fáradt, de jókedvű, pirosarcú gyermekeiket. Kelemen Zoltán úttörővezető II Szibériai rapszódiát tanulják a németkéri színjátszók Németkéren körülbelül december közepén mutatják be a Szibériai rapszódia című Miljutyin-operettet. Az előadáson hatvan tagú énekkar, tizenkét tagú tánc- kar, tizenkét tagú zenekar — melyet Véghelyi Miklós karnagy vezényel — és huszonnyolc színjátszó vesz részt. Az együttes utoljára a Lili bárónőt játszotta tizennyolcszor: tizenegy előadást tartottak vidéken, hetet pedig Németkéren. A Szibériai rapszódiából legalább 25 előadást teryeznek. Remélik, hogy Németkéren legalább tízszer játszhatják le telt ház előtt. T T i védőnőt kapott a község, s ez ^ foglalkoztatja most a falu fia. talságát. Milyen? Csinos? Szőke? Barna? — kérdezgetik egymástól. És megérkezik Éva, látszik rajta, hogy városi lány, elragadó maximka-frizu- rája van, különböző színű lakktáskái, szűk szoknyája, tűsarkú cipője. Helyes, kedélyes lány. Sokat nevet, ahogy mondják „teleszájjal”, mert szívesen mutogatja egészséges, erős fogsorát. Szereti a vicceket — persze nem úgy általában —, csak az olyanokat, amelyek nem lépik túl a jól- neveltség határát —, mert Éva jólnevelt lány. Alig néhány nap és ő a központ a faluban. A helybeli lányok is őt igyekeznek utánozni. A mamák legnagyobb bánatára. — Majd adok én neked — mondja Lukács néni Julikénak, amikor megtudja, hogy lánya is maximka-frizurát akar, mert ilyen van az Évanak. Éva tetszik a fiúknak és egész „udvartartása” van. Ha valami mulatság van a községben, egyik fiú karjából a másikba repül, „felkapták”, ő mulat a legjobban. De lassan elmaradoznak a fiúk egyre kevesebb az udvarló és végül marad egy, az „igazib, aki hűségesen kísérgeti a kacér lányt. És Éva szerelmes lett Jancsiba. Ahogy mondani szokták „nyakig”. Szereti a fiút őszintén és igazán s ezt nemcsak mondja, hanem érzi is. A szerelmesek veszekedni is szoktak. S ez alól az ő szerelmük sem kivétel. Vitatkoznak, veszekednek, egyre gyakrabban és egyre szenMegperzselt fiatalok • . . vedélyesebben. Majd kibékülnek és ilyenkor szent fogadalmat tesznek, hogy „ez volt az utolsó’’. — Ugy-e, Jancsikám, nem veszekszünk többé — mondja Éva. egy kibékülés után és még aznap este újból kezdődik minnden élőiről. Ezúttal azon vesztek össze hogy a Jancsi nővére mondott valamit Évára. — Miért is hittem neked? Tudhattam volna, hogy — tört ki a lány, — nem értékeled Te az én érzelmeimet. Pedig én meg is tudnék halni érted. — Könnyen dobálóztok Ti lányok a nagy szavakkal, amelyeknek nincs semmi alapja. Nem tudtok ti mai lányok igazán és őszintén szeretni és áldozatot hozni — így a fiú. — Nem? Hát tudd meg, hogy nekem már elegem van az egészből, nem bírom tovább — kiabál hisztériásán a lány és piros rózsák gyúlnak az arcán. — Menj ... látni sem akarlak, és tudd meg, hogy még ma este pontot teszek az egészre. Jöjjön, aminek jönni kell! — Hát legyen, tégy, amit akarsz, a kijelentéseiddel pedig nem ijesztettél meg, mert ismerek egy régi közmondást: „Amelyig kutya ugat, az nem harap” — kiabál vissza Jancsi és dörögve becsapódik utána az ajtó. A lány egyedül marad. Dermedten néz a távozó fiú után, majd ideges sírással az ágyra veti magát. Alaposan kisírja magát s utána nagy elszántsággal felegyenesedik. Hát így vagyunk. Ez lett a vége! Azt mondja, nem merek áldozatot hozni, hogy mi lányok gyávák vagyunk. Hát én megmutatom, hogy nem vagyok gyáva. Jönne még, de akkor már késő lesz. — Idegesen a ka- bátzsébében kotorász. Igen, megvan, a gyógyszeres szekrény kulcsa, ezt keresi. Ideges kézzel szedi össze a gyógyszerfiolákat, majd az injekciós tűt készíti elő. Most már teljesen nyugodt, s nem remeg meg a keze akkor sem, amikor beadja magának a morfiuminjekciót, ezután pedig egymásután nyeli el a különböző pirulákat. TVéhány óra múlva, úgy éjfél után, már a kórházi ágyon fekszik. A kórterem betegei valamennyien ébren vannak s feszülten figyelik, ml történik körülöttük. Az ügyeletes orvos gyomormosást alkalmaz, majd rövid konzultációt tartanak annak megállapítására hogy milyen gyógyszerekkel történt a mérgezés. Éva, az öngyilkos, nem tudja mi történik körülötte, önkívületben van. A feje mereven hátracsuklik. Injekciót adnak be neki, amely után időközönként észhez tér, kiabál, össze-vissza és a betegek egymás között suttogva beszélnek arról a tragédiáról, amelyet a lány beszédéből ki tudnak hámozni. A mamák, a nagymamák saját fiatalságukra, majd pedig saját gyermekeikre, unokáikra gondolnak. Mj is voltunk fiatalok, de hát ilyent... hiába, köny- nyelmű a mai fiatalság. Könnyen kaptak meg mindent az élettől, a társadalomtól, de nem is tudják ám értékelni, — mondja az egyik beteg. Éva életét, amelyet könnyelműen el akart dobni, visszaadta az orvostudomány, de sajnos, a szerencsétlen lány elméje a különböző mérgek felszívódása következtében elborult. — Elmegyógyintézetbe kellett szállítani. JMdig a történet. A ne vek ^ a Jancsi és Éva kitalált, de a történet, sajnos, igaz, helyét és idejét is szándékosan hallgattuk el. Manapság sokat foglalkozunk a fiatalság nevelésének problémáival, — amelyek, bár vannak helyes kezdeményezések — elég sok gondot adnak. Félre értés ne essék, a cikken belül nem Évákra és Jancsikra tipizáljuk a fiatalságot, mert a mi fiatalságunk általában életvidám és kiegyensúlyozott, hogy mégis megírtuk ezt a történetet, abból fakad, hogy az eredmények mellett nem felejtkezünk el a hibákról, a helytelen, nevelési módszerekről sem, amelyek Évák és Jancsik tragédiáját idézik elő. POZSONYI IGNÁCNÉ Törpe r/*mii létesül Oxorán Az elmúlt ötven esztendő alatt nem kapott, nem fejlődött Ozora annyit, mint ebben az esztendőben — így vélekednek a község lakói a községfejlesztés idei eredményéről. Mintegy 100 000 forintot fordítottak a község fejlesztésére, csinosítására, j A községnek volt olyan útja, amelyet novembertől áprilisig nem lehetett használni. Állandóan kukorica- szárt raktak le, hogy valamennyire ; használhassák az utat, a kocsi meg ne süllyedjen. Ezt az utat kikövezték. Döbrönte-pusztán az iskolában új padok vannak, s a község központ jában lévő iskolát, amely a község egyik legnagyobb épülete, 40 000 forint ráfordítással tatarozták. Eltüntették az épületnek még a háborúban szerzett sérüléseit is. A község tereit parkosították. A községi tanács elkészítette a jövő évre vonatkozó tervét. Ebben a legfontosabb, legnagyobbmérvű munka, a törpe vízmű létesítése. Er- j re mintegy 220 000 forintot fordíta- ! nak majd a községben. Ez azonban nem fedezi a szükséges költségeket. A községi tanács arra számított, amikor a tervet elkészítette, hogy a község lakói mintegy 70 000 forint értékű társadalmi munkával hozzájárulnak a törpe vízmű létesítéséhez, a község vízellátásának megjavításához.
