Tolna Megyei Népújság, 1957. november (2. évfolyam, 257-282. szám)
1957-11-07 / 262. szám
«4 {óMfáUd&tnUólduUúHáfyi Hatvanöt év nyomja már a vál. lát és még mindig dolgozik. Pedig nyugalomba vonulhatna már e hosszú, küzdelmes élet után megérdemelné a pihenést a hátai Patonai János, telne rá a nyugdíjból is, amit a Szovjetunióból kap. A termelőszövetkezet bognárműhelyében találtunk rá, éppen egy kocsinak az oldalát javította. Amikor megkérjük, hagyja egy kicsit félbe munkáját, hadd beszélgessünk életéről, munkájáról, az egyszerű emberek szerénységével szabódik, hiszen abban „nincs semmi különös, semmi érdekes. Azt tettem, ami minden igaz munkásember kötelessége.’“ Valóban, élete egy munkásember élettörténete, aki ^közkatona a munkában, közkatona a harcban is. Egyike azoknak a millióknak, akik negyven esztendővel ezelőtt fegyvert fogtak, hogy végetvessenek az elnyomásnak, a kizsákmányolásnak, egyike azoknak a millióknak, akik 16 évvel ezelőtt a fasizmus sötét erőivel szálltak szembe. Egyike annak a soktízezer magyarnak, akik az orosz proletárokkal vállvetve har coltak a forradalom győzelméért, akik tudták, hogy az orosz nép hősi harca nem csak a világ egy- hatodán változtatja meg az évezredes elnyomást, hanem elindítója annak a történelmi folyamatnak, amit méltán neveznek az egész emberiség hajnalhasadásának, ami nálunk is forrása az új, szabad életnek. HADIFOGOLYBÓL VÖRÖS - KATONA — Tényleges katona voltam — kezdi élettörténetét Patonai bácsi —, amikor kitört a világháború. Minket vittek ki elsőként az orosz frontra. 1915 januárjában) fogságba kerültem, Szibériába vit tek bennünket. Ott ide-oda dobáltak bennünket, istenhátamö- götti erdőkben termeltük ki a fát. A hírek nagyon lassan jártak arrafelé, alig hallottunk valamit a nagy változásokról. Egyszer egy „idegen“ magyar hadifogoly jött a barakunkba. Először az tűnt fel nekünk, hogy fegyvere van. Hogyan lehet az, hogy amikor mitőlünk még a bicskákat is elszedték, nála puska van. Szavaiból aztán megértettünk mindent. A forradalomról, Leninről beszélt, arról, hogy itt a szabadság nem csak az orosz munkásoknak és parasztoknak, hanem nekünk, magyar hadifoglyoknak is. Elmondta, hogy a jekaterinburgi magyar hadifoglyok közül sokan beálltak a Vörös Hadseregbe. Több se kellett nekünk. Adjanak csak fegyvert — mondtuk. — így lettem én is tagja a Vörös Hadseregnek. Először Kolcsak ellen harcoltunk, majd 1919-ben Moszkvába mentünk. Tudtuk már, hogy Kun Béla 18 ezer kommunistával hazament, itthon tanácsköztársaság van. Moszkvában szervezték azt a volt magyar hadifoglyokból álló egységet, amely majd hazajön, hogy segítsen a proletárdiktatúra védelmében. Sajnos, elkéstünk. Éppen indultunk volna, amikor megjött a szomorú hír, hogy a Magyar Tanácsköztársaságot leverték. Ekkor az „Élelmezési front’“-ra osztottak be. Éhezett Moszkva, Petrográd, éhínség volt majdnem az egész országban. Szibériába mentünk élelemért. Persze, ez nem volt olyan egyszerű utazás, útközben gyakran támadtak meg bennünket a fehérek. Az egyik fordulónál csonkavágányra iráa föld, a munkásoké a gyár, a népé a hatalom. A nyomdában a nők és a nálánál is öregebbek veszik át a vezetést, az olyan munkákat, amit eddig fegyverfogható férfiak végeztek, Patonai Jánosi, aki nem csak mint ember, hanem már mint bolsevik is ..öreg’“, rövid kiképzés után géppuskásként harcol Moszkva védelménél. A túlerőben lévő fasiszták bekerítik egységüket. Nyolcadma- gával, egy tiszt vezetésével az erdőbe megy. Hol van már az a fiatal katona, aki 1915-ben örült, hogy fogságba került, hogy megszabadult a fegyvertől? — És hol vannak azok az idők?... Akkor nem volt értelme és célja a harcnak. Most pedig — elvágva a világtól, egységüktől, ott ártanak a megszállóknak, ahol tudnak. Telefonvezetékeket vágnak el, kisebb szállítmányokat támadnak meg. A cél: Átvágni magukat a fronton, újra találkozni a harcoló egységekkel. Nem sikerült. A németek bekerítik a házat, ahol nyolcadma- gukkal meghúzódtak, fogságba estek. Szerencséjükre egy német egészségügyi alakulat ejti fogságba őket, ahol több volt a fasiszták számára is megbízhatatlan katona — köztük néhány kommunista is — így élet- benmaradnak. Ott ápolják a sebesült szovjet katonákat. Amikor megtudják, hogy Patonai magyar megengedik, hogy írjon haza, Bátéra. Csodával határos módon, közel kétévi fogság, többszöri vallatás után, a németek átadják a magyaroknak, nyolc hónapot tölt a komáromi internálótáborban, mire hazakerül Bátá- ra, öreg szüleihez, akik mée most is féltve őrzik 18 éves korában bevonult és azóta sem látott fiuk ruháját. ITTHON A bátai szivattyútelepre kerül dolgozni. Tapogatódzik, kikkel lehet itt őszintén beszélni. Prant- ner elvtárs, aki szintén ott dolgozik. nyugtatja meg. „Én tőlem ne féljen, én is úgy gondolkodok, mint maga.’“ T. Sümegivel és más elvtársakkal együtt hallgatják és terjesztik a moszkvai híreket, kezdik szervezni a pártot. Közben jószándékú, becsületes emberek figyelmeztetik: „János bácsi, vigyázzon, kik előtt beszél, mert magát nagyon figyelik." A felszabadulás után hivatalosan is megalakítják a Magyar Kommunista Párt bátai szervezetét, az egyik alapító tag Patonai János. Amikor az Ármentesítő reakciós vezetői szabotálják a munkát, azt akarják, hogy üzemanyag hiányában a szivattyúk mondják fel a szolgálatot, az öreg bolsevik egyike azoknak, akik megszervezik a naprafogósajto- lást, hogy az így nyert olajjal működtessék a gépeket. , 1946-ban — mint szovjet állam-' polgárnak — „haza“’ kell mennie,' de a saját és az itteni pártszer-' vek kérésére megengedik, hogy, visszajöjjön. A termelőszövetke-, zet egyik alapítótagja, egyik leg-, jobb dolgozója lesz. Az októberi' elleniorradalcm után ismét az el-' sők közt segíti a pártszervezet és' a szövetkezet talpraállását. I Amikor azt kérdezem, hogy most melyik a hazája, a Szovjet-' unió, vagy Magyarország, látszik1 a szeméből, hogy nem érti a kér-1 dést. Elmosolyodik aztán és úgy, mondja: „Mind a kettő. Itt szü-, lettem, ott dolgoztam többet. Ot-i tan ezért a hazáért is megtettem' mindent, itteni munkámmal azt' a másikat, a világ proletárjainak' nagy hazáját is segítem.” A születésének negyvenedik évfordu lóját ünneplő Szovjetunió hozta el 1 népünknek is a szabadságot, 1945 tavaszán, tette lehetővé, hogy a dolgozó nép legyen a gazdája az országnak. Földoszíó parasztok 1915-ben.J L- T £ Nagy szocialista alkotásaink egyike: Sztálinváros. nyitották a vonatot, majd megtámadták az ellenforradalmár ban dák. A második fordulónál pedig felszedték a síneket. A kronstadti lázadás híre bátorította fel a ku- lákokat a támadásra. Úgy kellett dolgozni a pálya megjavításán, hogy egyik kezünkben a szerszám, a másikban a puska volt. Szerencsére Omszkból is kaptunk segítséget, így vissza tudtuk verni a támadást és az élelmiszert is gyorsan Moszkvába vinni. 1921-ben társaimmal együtt leszereltem. Hazajöhettünk volna, de nagyon rossz hírek jöttek akkor Magyarországról. Mi lesz velünk itthon, ahol Horthy az úr? — gondoltuk. így hát sokan, — főként azok, akik még nem voltak házasemberek — kint maradtunk. A BOLSEVIK PÁRT TAGJA Patonai János, amikor a szovjethatalom véglegesen legyőzte az intervenciósokat, az ellenforradal már lázadókat, leszerelt. Dolgozott építkezéseken, gyárakban. Legkedvesebb emlékei közé a „kommunista szombatok“’ tartoznak, amikor sok társával együtt — munkaidőn túl — dolgozott. Romokat takarítottak, erdőbe mentek fáért, ha kevés volt a tüzelő. Egy alkalommal látta Lenint is, amint a munkásokkal együtt cipelte a gerendákat. 1924 egyik zord januári napján hallotta meg a gyászhírt: Lenin meghalt, ő is ott volt azok közt, akik órákig álltak sorba azért, hogy megpillanthassák a ravatalon Lenint, ott volt a temetésen is. Ekkor döntött véglegesen arról, hogy belép a pártba. —• Nagyon megnézték ám ott, hogy kit vesznek fel — emlékezik vissza az öreg harcos — sokáig vitatkoztak a taggyűlésen egy- egy jelentkezőnél. Nagyot dobbant a szívem, amikor olvasták: „Iván Ivanovics Patonai.“’ És a taggyűlés egyhangúlag fogadta el felvételemet. Egyik ajánlóm, tanítóm, Nyisztor György elvtárs volt. A NAGY HONVÉDŐ HÁBORŰ ÖNKÉNTESE 1941 június 22. A fasiszta Németország orvul megtámadja a Szovjetuniót. Patonai János már az ötvenedik évében jár. Már túl van a katonköteles koron, otthonmaradhatna, munkahelyén, családjánál. De amikor a nyomdában — ahol tíz éve dolgozik — gyűlést tartanak, az elsők közt jelentkezik önként a frontra. Elhatározásához az utolsó lökést az adja, hogy megjött a hír: Horthy Magyarországa is háborúba lépett a Szovjetunió ellen. A harc tehát nemcsak a szovjethatalom megvédéséért, a fasiszta Németország ellen, hanem a magyar fasizmus ellen is folyik. Azért is, hogy itthon is a parasztoké legyen Tiszteletadás a szabadságot hozo szovjgt hősök emlékművénél. Kombájn arat a termelő szövetkezetek gabonatábláin.
