Tolna Megyei Népújság, 1957. november (2. évfolyam, 257-282. szám)

1957-11-03 / 259. szám

VASÁRNAPI VERSEK JÄNOSSY ZOLTÁN: Ének a kormánykeréknél Éjjel-nappal úton járok, Elkísérnek hű barátok: Tűnő felhő, gyűlő csillag, Május végén akác-illat; Tűnő tájak országútja Cikk-cakkjait velem futja; Nyuszi fut a lámpa-fényben, Forró napfény jól feléget; Zápor ver, ha ki kell szállnom, Eggyé lesz a lét s az álom; Magas hegyről völgybe Iátok, Úgy látom át a világot, Mély völgyből felvisz az út, Hajnal nyit sugár-kaput, — Azon át új napba lépek, így peregnek el az évek — Elfogy az út, el a világ, Szárad a fű, hull a virág, Mégis bízón száll az ének: Tudom, egyszer célba érek! SIÓ SÁNDOR: Egy év múltán Már nem fáj Bár szemünkben Még ott ülnek a könnyek, Lelkünk sem zord már, Szivünk is könnyebb. Már oly sokan Vágynak vissza téged, Szülőhazát, otthont, feleséget S nincs olyan ország Mely feledtetne Téged. 1 Nincs olyan ország Mely pótolhatná őket, Bár magasak a hegyek, S mélyebbek a völgyek, De ott százszor sósabbak a könnyek. Már nem sírunk De még véresek a földek, S az arcokon látszik Vannak még meggyötörtek, Örök emlékezet, hisz létünkre törtek. Már mosolygunk S kezűnkben az élet, Dohog a föld alattunk, S most itt minden újjáéled, Uj tüzek után megújult a lélek. Veletek csatázunk, Szivetekre találunk, Eszménk a valóság S mi itt meg nem állunk Előttünk az élet s bátran elébevágunk. MISZLAI GYÖRGY: Az én kritikusom Félve mondok már verset leányomnak... Ö biz ijesztő, szörnyű kritikus. Hányszor kivágja: „Ez nem lírikus!“ „A verssorok mind prózában zokognak!'' Legyen zsánerkép, óda vagy szonettek, — bonckés alá esnek könyörtelen. Védem őket, kezemet tördelem, de nincs irgalom e hitvány seregnek. „Apu, ebben nincs dallam, tartalom, mit értesz te mondd, — jól hangzó dalon, fabrikál ilyet az Asztalos Pista!" Nem védekezem hát, csak kussolok, mint oldalbavert vén komondorok... A lányom: negyedikes gimnazista! $ Édes anyanyelvűnk ÍRÁSOM múlt héten megjelent be­vezető részével kapcsolatban névtelen levelet kaptam. A levélíró „aggodal­ma" miatt a cikk eredeti folytatásától eltérek. Egyetértve a levélíróval: „Céltalan lenne a tankönyvek és nyelvi brosúrák ki jegyzetelése azért, hogy rövid újságcikkbe szoríttassa- nak. „Elgondolkoztató és megható a befejezés is, melyben biztosítja ... a magyar nemzetet, hogy minden kö­rülmények között a magyar nyelv­kultúra harcosai között” marad. Maga a levél azonban —- sajnos, helyhiány miatt nincs mód közlésre — tele van nyugtalanító megállapításokkal, sőt néha egyenesen ellenséges hangú. Pél­dául: „Indokolatlan teljesen alaptalan vádak alapján és feltevésekre hivat­kozva nyelvhelyességi kérdéseket po­litikai szinten tárgyalni. Ezzel tor­kára forrasztják a nyelművelőknek a szót, mert legtöbbjüknek nincs mód­jában .. . politikai traktát is találni.” Az ismeretlen levélíró ezután azt bi­zonygatja, hogy ma semmivel sem tesz többet a hivatalos vezetés a nyelvoktatás érdekében, mint azelőtt például Hóman Bálint. Majd „bebizo­nyítja”, hogy a nyelv elszürkülésé- nek és a magyartalanságok felhalmo­zódásának a legfőbb oka a funkciót viselők „felelőtlenül sok nyilvános szereplése”. Ezután javasolja, hogy a „régi értelmiség nyelvi normája szol­gáljon ma is alapul.’ ELŐSZÖR MEGKÖSZÖNÖM a le­vélíró őszinte hangját és biztosítom, semmilyen veszély nem fenyegeti sem őt, sem más nyelvművelőt, ha véle­ménye „politikamentes”. Szükséges azonban a fenti lényeges megállapítá­sokra választ adni. 1. A nyelvművelés elsősorban nem „politikai kérdés”, hisz a nyelvműve­lők nagy része — sajnos — nem politikus ember. Politikai feladat azonban minden kommunista szá­mára, mert beletartozik a szocialista kultúrforradalomba, annak egyik je­lentős része. Mégpedig azért, mert: „Az új tá.sadalom ... a tudatos gon­dolkodást, a dolgok lényeges össze­függését és rendjét, a gondolatok vi­lágosságát és az érzelmek őszintesé­gét kifejező stílust tekinti eszmény­képének és ennek megkönnyítését, általánossá tételének megsegítését várja” (Mód Aladár) a nyelvművelők­től, a pedagógusoktól is. 2. Hogy a múltban vagy most tesz­nek-e többet az anyanyelvi oktatás érdekében, arra, úgy gondolom, leg­illetékesebbek választ adni azok a szülők, akiknek gyermekük iskolába jár. 3. A „régi értelmiség nyelvi nor­mája” sem a múltban, sem a jelen­ben és egyáltalán soha nem szerepel­het a helyes magyar beszéd példája­ként. Bár az értelmiségiek közül na­gyon sokan beszéltek és beszélnek ma is hibátlan és valóban példa­mutató magyarsággal, de éppen a múltban, az úgynevezett „társasági nyelv”, az értelmiség zsargonja volt az, ami ellen nemcsak a nyelvészek; hanem például Ady is lázadozott. 4. A levélírónak nyüván rosszul esik, ha egyszerű munkás vagy pa­rasztember (gyakran nem is magyar anyanyelvű), hibás és rossz magyar­sággal osztálya igazságait terjeszti. Meg kell é:itenie kedves ismeretlen; hogy most még forradalom van. Nincs arra idő, hogy a munkásosztály és a dolgozó parasztok legjobbjai, osztály- harcosai a papok képzéséhez hasonló külön nyelvi és szónokképző tanfolya­mokon tanuljanak, mint javasolja: Persze nagyon örülnénk, ha minden párt- és állami funkcionárius egyúttal kitűnő szónok is lenne. Ez nem azt jelenti, hogy nem tartjuk fontosnak elvtársaink nyelvi képzését, de szá­mukra nem ez a legfontosabb tenni­való. Engedje meg kedves levélíró; hogy emlékeztessem valamire. A Nagy Októbe d Szocialista Forradalom ka­tonái, a későbbi vezetők, irányítók közül sokan alacsony műveltségűek voltak még a huszas évek elején. A FIATAL szovjet állam művelt­ség tekintetében is elmaradott volt: Ma ugyanaz a Szovjetunió nemcsak utolérte a művelt Nyugatot többek között, hanem a nyelvi kultúra te­rén is, már messze maga mögé utas sította. Mivel példaképünk a Szovjet­unió, megnyugtathatom, nem kell fél­nie a magyar nyelv elszürkülésétől és eltorzulásától. (Vége) Gáli László Hogyan lehetne javítani a vállalati könyvtárak helyzetét? A népművelési munka egyik leg­jelentősebb, leghatásosabb formája a könyvtárak tevékenysége. Az állami irányítás alatt lévő, az állami szer­vek által fenntartott könyvtárak köl­csönzési statisztikája az olvasók szá­mának és az általuk kölcsönvett köny­vek számának állandó emelkedését mutatja. Közel sem ilyen biztató azonban a helyzet a különböző üze­mek, vállalatok könyvtáraiban. Az üzemi, vállalati könyvtárak helyze­tét Egyed Mihály elvtárs, az SZMT kultúrfelelőse így jellemzi: —• Tolna megyében a vállalatok és üzemek szakszervezeti könyvtáraiban mintegy százezer könyv van. Nem egy helyen szekrényekbe ömlesztve tárolják, s azokat senki sem olvassa. Volt idő, amikor rendben tartották azokat, a vállalatok dolgozói az idők folyamán azonban az összes könyve­ket elolvasták, s ma már nem talál­nak olyat köztük, amelyeket érdemes lenne kölcsönvenni. A könyvtárak anyagának felfrissítése általában nem tart lépést az olvasók igényeivel. Ez a helyzet, s ha nem is minden üzemi könyvtárban van így, általá­ban nem kielégítő a szakszervezeti könyvtárak helyzete, főleg a forgal­ma. A szakszervezeti vezető^ azon­ban látják a könyvtári munka meg­javításának módját is. Egyed elvtárs­nak vannak tervei, hogy a tervek va­lóra váljanak, annak viszont egyelőre még számos akadálya van. — Hogyan lehetne javítani a hely­zeten? — Az lenne a leghelyesebb, sőt, talán az egyedüli helyes megoldás, ha központi szakszervezeti könyvtárakat hoznának létre. Szekszárdon például az összes vállalati, üzemi könyvtár könyvanyagából egy nagy központi könyvtárat szervezni. Ugyanezt ter­mészetesen más városokban, közsé­gekben is meg lehetne valósítani. Te­hát egy helyre tömöríteni — s persze megfelelő helyre — az üzemek, vál­lalatok, s azok szakszervezeti könyv­tárainak könyvállományát. — És milyen okok akadályozzák a terv megvalósítását? — A vállalatok, hivatalok, üzemek vezetői sok helyen arra hivatkoznak, hogy a vállalati könyvtár a vállalat tulajdona, ott szerepel leltárban, s ha azt átadják, a váUátat vagyona csök­ken. Ebben igazuk van a vállalatveze­tőknek, a leltárakból azonban törölni lehetne ezeket a könyveket, s vég­eredményben a dolgozóknak hasznuk lenne abból, ha a megyei könyvtár irányításával működő könyvtárak mellett most egy szakszervezeti könyvtár könyvanyagából is válogat­hatnának. * Egyed elvtárs javaslatával csak egyetérteni lehet, s remélhetőleg ez az okos terv meg is valósul. Megkezdte munkáját a Megyei Könyvhét Bizottság Ebben az évben ismét megrendezésre kerül az ünnepi Könyvhét. A könyv ün­nepe rendezvényeinek megszervezésére és lebonyolításá ia a Hazafias Népfront, a megyei művelődési osztály, a megyei könyvtár, a könyvterjesztéssel foglal­kozó vállalatok és a MÉSZÖV képvise­lőiből Megyei Könyvhét Bizottság ala­kult. A könyvhét időtartama alatt: decem­ber 2—8-ig a városias jellegű községek­ben könyvsátrakat állítanak fel, decem­A hét József Farkas: Rohanunk a forrada­lomba. A modern magyar irodalom útja 1914—1919 (Bibliotheca). Majakovszkij válogatott művei. Pourtales■' Liszt Ferenc. Solohcw: Idegen vér. Turgenyev: Tavaszi vizek. Regény. (Olcsó Könyvtár.) Fodor János: A forradalom útja Oroszország­ban. (Gondolat Könyvkiadó.) Magyar in­ternacionalisták a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalomban. összeállították: Gyürkéi Jenő, Józsa Antal. A mi Volo- gyánk. Családtagok visszaemlékezései Leninre. (Kossuth Kiadó.) Gvadányi Jó­zsef: Egy falusi nótárius budai utazása. bér 8-án a könyvesboltok egész na_p nyitva tartanak. A tervezett rendezvé­nyek között szerepel könyvsorsjáték; könyvismertető előadások, irodalmi estek. Az iskolákban irodalomó án megemlékez­nek a könyvhétről és az olvasás fontos­ságáról beszélnek. Az ünnepi könyvhétre a magyar, szov­jet és népi demokratikus országok írói­nak számos könyvét jelentetik meg könyvkiadóink, amelyeket lapunk ké­sőbbi számaiban ismertetünk majd. könyvei (Magyar Helikon Könyvkiadó.) Beczássy Judit: Marika. Regény. (Móra Könyv­kiadó. Gergely Sándort A nagy föld. Váz­latok egy kórképhez. Szabó Lőrinc: Tü­csökzene. Költemények. Török Sándor: Tolvajok. (Szépirodalmi Könyvkiadó.) Dickens: A fekete fátyol. The biack veiL Thomas Mann: Boldogság. Ein Glück: — Das Wunderkind. A csodagyerek. El­beszélések. Wilde: The model millionaire. A mintnmilliomos. The sphinx without a secret. A titok nélküli szfinksz. (Terra Könyvkiadó.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom