Tolna Megyei Népújság, 1957. október (2. évfolyam, 230-256. szám)

1957-10-12 / 240. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁS? Szombat, 1957 október 12. II. évfolyam, 240. szám. ARA: 50 FILLÉR Az ország legjobbjai akarnak lenni Dombóvár állomás forgalmi dolgozói Siker koronázta a vasútállomás dolgozóinak harmadik negyedéves munkáját. A szeptemberi tervelőirányzatokat 112 százalékra teljesítették. Ez a termelési eredmény magasan az élüzem-szint felett áll. De a harmadik negyedéves átlagteljesítés is meg­haladta az élüzem cím elnyeréséhez szükséges fel­tételeket. A hét első napjaiban termelési értekezleteket tartot­tak. Ezeken az értekezleteken határozták el a forgalmi dolgozók, hogy a negyedik negyedévben is úgy teljesítik a tervfeladatokat, hogy az élüzem címet elnyerhessék. A vasútállomás minden brigádja fogadalmat tett a munka pontosabb elvégzésére, s végcélként mindegyik brigád az élüzem cím elnyerését tűzte feladatul. Ezen belül szabták meg feladataikat is. November hetedikéig, s azután is munkaversenyben végzik munkájukat. A munkaverseny győzteseinek a pécsi vasútigaz- gatóság négyezer forint jutalmat, a vasút orszá­gos központja pedig 18 ezer forint jutalmat tűzött célul. Minden remény megvan arra, hogy a dombóváriak a ver­senyt megnyerjék. Még tovább kívánják csökkenteni a kocsifordulót, ami jelenleg is az országos átlag alatt van, és meg akarják szüntetni a nem Dombóvárról indított vo­natok késését is. November hatodikán. a versenyszakasz méltó lezárásaképpen irányvonatot indítanak Budapestre, a vonat Budapestig nem áll meg, s a személyzet a dombó­vári legjobb vasutasokból áll majd. R legfejlettebb mezőgazdasági módszerekkel oktatnak az iskolák 2-3 holdas kfsárleti parcelláin A Hazafias Népfront mellett működő mezőgazdasági bi­zottság elkészítette a megye általános iskolái kezelésébe átmenő két-három holdas kísérleti parcellák vetésforgóját. Előzőleg a Megyei Tanács mezőgazdasági osztálya készített vetésforgó tervet, a Hazafias Népfront mezőgazdasági bizottsága azon­ban általánossága és kevés szakismeretet nyújtó tar­talma miatt nem fogadta el ezt a tervet s újat készí­tett helyette. A mezőgazdasági bizottság által készí­tett terv szerint — melyet agronómusok és biológu­sok közösen készítettek — a kísérleti parcellák egy kisebb részén botanikus kertet létesítenek, amelyben a falu határában termelt összes növényfajtát ter­melik majd minőségi vetőmaggal vetett apró parcellákon, négyes vetésforgó alapján. Az iskolai kísérleti parcellák egy részén mesterségesen fertőzött gabonaféléket is vetnek, hogy a vegyszeres gyom­irtást már az iskola padjai között megismertessék és meg­szerettessék a parasztfiatalokkal. Most folynak a megyében az agronómus-biológus kiskörzeti értekezletek, amelyek során az első je lentős kapcsolatok létesülnek a szakemberek és az Iskolák között. Dunaföldvárott és még néhány helyen már megtartották az iskolákban az első kiskörzeti értekezleteket a mezőgazdasági szakemberek és a diákok képviselői. VISSZAÉLÉSEK A KERESKEDELEMBEN Hírek az állami gazdaságokból A megye állami gazdaságaiban 3 464 vagon silót készítettek a terve­zett 3 140 vagon helyett. Egyes álla­mi gazdaságokban még most is tart a silózás. A trágyázás üteme is meggyorsúlt az utóbbi időben 7647 kataszteri holdat trágyáztak le a legutóbbi je­lentések szerint, s ezáltal előrelátha­tóan tudják majd teljesíteni állami gazdaságaink a tervezett 10 000 ka­taszteri holdas terület letrágyázását. Az őszi mélyszántást 10 500 ka­taszteri holdon végezték el. s a szakemberek becslése szerint, ha az őszi mélyszántás ütemé továbbra is így halad, november végére végez­nek az őszi mélyszántással. Befejeződött a rozs és az őszi ár­pa vetése. Rozsból 480 kataszteri holdat, őszi árpából 3 600 kataszteri holdat vetettek az idén. Megkezdték Biritón, Alsópélen és Kajmádon a szüretelést. A Kajmá- di Állami Gazdasá- naksi szőlejéről a becslések alapján 32 hektoliteres kataszteri holdankénti termést vár­nak. AZ ELLENFORRADALOMRA AKARTA HÁRÍTANI A LELTÁRHIÁNYT Fellegi Gusztáv dunaföldvári nép­boltvezetőt előzetes letartóztatásba helyezte a rendőrség, mivel több, mint 80 000 forintos hiánnj'al szá­molt el a rendelkezésre álló adatok szerint. A hiány minden jel szerint bűncselekmény útján keletkezett. Fellegi Gusztáv a felelősségét úgy akarta elhárítani, hogy az ellenforra­dalmi eseményekre igyekezett áthá­rítani a hiányt. Természetesen nem lehet félrevezetni a bűnügyi szerve­ket, ezesetben is megállapították, hogy nem az ellenforradalmi esemé­nyek miatt keletkezett a nagyará­nyú hiány, hanem minden valószí­nűség szerint Fellegi Gusztáv azt gondolta, hogy ezek a „zűrös” idők alkalmasak arra, hogy azt csináljon a társadalom vagyonával, ami neki tetszik és nem gondolt arra, hogy a konszolidáció után azért neki felel­nie kell. TOJÁSSAL ÜZÉRKEDETT A BOLTVEZETŐ Gergely Sándor a tamási 29. szá­mú földművesszövetkezeti bolt veze­tője rendszeresen Budapestre járt. Először a piacon vett 250 darab to­jást és azt nagy haszonnal eladta Budapesten. Tehát „sikerült” az üz­let. Ez kedvet és bátorságot adott neki a további üzérkedéshez. Ezután az ügyvezető elnök engedélyével a földművesszövetkezet felvásárlási részlegétől vett át különböző meny- nyiségű tojást és azt szállította Bu­dapestre — vagyis azzal üzérkedett. A földművesszövetkezet hozzászá­molta a tojás felvásárlási árához a maga előírt forgalmi költségeit, de Gergelynek még így is „megérte” a tojással üzérkedni. így aztán minden héten felszállított Budapestre több­száz tojást, összesen mintegy nyolc­ezret. Ezáltal Gergely Sándor termé­szetesen jelentős illetéktelen haszon­ra tett szert és éppen ezért megindí­tották ellene az eljárást. Az ügy­ben most folyik a nyomozás és Ger­gely Sándor ügye rövidesen a bíró­ság elé kerül. HANYAGUL KEZELTE A TÁRSADALMI TULAJDONT Pálkovács János a Nak és Vidéke Körzeti földművesszövetkezet lápa- fői felvásárlóját a járási földműves­szövetkezeti központ revizora három­szor elszámoltatta és az elszámolta­tások során megállapították, hogy több, mint 8 000 forintos hiány mu­tatkozik az általa kezelt értékeknél. A nyomozás során megállapították, hogy ez a társadalmi tulajdon hűt­len kezeléséből fakad: pontatlan, rossz könyvelést vezetett Pálkovács János, a különféle előírásokat nem tartotta be és mindehhez nem volt meg a kellő szakértelme sem. Az ügyben befejeződött a nyomozás és most készíti a dombóvári járási ügyészség a vádiratot. v'~'- «litwvivvji ct i/ia­con ezt a mennyiséget 1 dolár 75 centért adják el. A pártnapon mintegy 300 hallgató vett részt, akik közül többen kérdé­seket tettek fel az előadónak. így többek között érdeklődtek a nyugat­német választások nemzetközi kiha­tásáról, a francia kormányválság­ról és a szovjet technika fejlődésé­nek nyugaton kiváltott hatásáról. *­Az elmúlt hetekben Szekszárdon hat helyen rendeztek párt na pót. ősz szesen több mint ezer hallgató rész­vételével. Zöldéi a búza Kocsolán felülvizsgálják az I. tí­pusú termelőszövetkezeti csoportok működését, s amennyiben nem dol­goznak az alapszabály szerint, meg­vonják tőlük a működési engedélyt. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy a községben működő három tszcs, kö­zül csak a Rákóczi dolgozott minden tekintetben az alapszabály szerint, a másik két csoport kevésbé. A Rákóczi Tszcs tagjai táblás gaz­dálkodást folytatnak, s munkájuk eredményesebbnek is bizonyul, mint a másik két tszcs-é. Jövőre is jó ga­bonatermést várnak, mert búzájuk már szépen zöldéi a határban. A má­sik két tszcs, tagjai külön parcellá­kon akarnak dolgozni s természetes, hogy így nem érhetnek el oly ered­ményeket, mint ha egy tagban mű­velnék meg földjeiket. A lottó e heti nyerőszámai: 1, 50, @6, 73, 77 j ,AA*AAi>AAAAAAAA..AAAAAAAAAAAAAAAAAAA4AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA*Aj A szilárd fogyasztói árak védelmében A múlt hónapban rövid hír jelent meg az újságokban, az illetékesek ar­ról tájékoztatták a lakosságot, hogy a tojás árának emelkedése szüksé­gessé tette a cukrászsütemények árá­nak átmeneti felemelését. Tehát csak egy „icike-picike”, 10—15 százalékos áremelésről volt szó, ami csak addig tart, amíg a tojás ára újra lemegy, azonban alig telt bele néhány nap, máris megjelent a kormány hivatalos közleménye, amely szerint nem lehet engedélyezni semmiféle áremelést sem. Megtiltani a cukrászsütemé­nyek árának emelését — nem valami óriási dolog. Mégis mutatja forradal­mi munkás-paraszt kormányunk eltSkélt szándékát, amit egyébként mind pártunk, mind kormányunk az utóbbi hónapokban nem egyszer hangsúlyozott: Az eddig elért élet- színvonalat — amit egyébként a magyar nép történetében most értünk el először — a jövőben csak emelni lehet. Kormányunk azóta is fellép min­denfajta burkolt, vagy nyílt áreme­lés ellen.. A májusban végrehajtott fogyasztói árintézkedésekkel, amely­nek következtében néhány árucikk­nek fogyasztói árát — éppen eddig elért életszínvonalunk stabilizálása érdekében — emelni kellett, a kor­mány semmiféle áremeléshez nem járult hozzá. Nincs okunk tehát at­tól tartani, ami az elmúlt években bizony gyakran előfordult, hogy né­hány év alatt szinte észrevétlenül emelkedtek az árak — néhány cikk­nél akár kétszeresükre is — semmivé téve az időközben végrehajtott bér­emeléseket. Az áremelések megakadályozása azonban nem egyszerű feladat. Nem egyszer fordul elő, hogy egyes ipar­ágak, egyes üzemek vezetői — az iparág, vagy a gyár dolgozóinak szűkén vett érdekét nézve — külön­böző módokat keresnek az árak nö­velésére. Az árak ilyen illegális emelésének egyik módja például az, hogy változatlan áron, rosszabb mi­nőségű árut szállítani a kereskede­lemnek. Az Újpesti Gyapjúszövő például nem tud egyenletesen jó­minőségű alapanyagból dolgozni, az anyagellátás a külkereskedelem ala­kulásától függ. De amikor rosszabb minőségű anyagot használ fel, akkor is a régi áron számlázza termékeit a nagykereskedelemnek, ezért romlik a szövetek minősége. A Cipőnagykeres­kedelmi Vállalathoz négy héttel ez­előtt érkezett egy szállítmány a Szombathelyi Cipőgyártól, amiben az elsőosztályú áru között több másod- osztályú cipőt találtak. Ugyanez elő­fordul néha kisipari szövetkezetek áruinál is. Az év első felében, ami­kor az ellenforradalom által szerve-- zett sztrájkok és a vásárlási lóz kö­vetkeztében kiürültek a kereskede­lem ratárai, némikép indokolt volt az, hogy elsősorban a mennyiséget nézték, hadd teljenek a raktárak, kissé liberális volt a kereskedelem az átvételnél, ma azonban — nagyon helyesen — a kereskedelmi vállala­tok többsége visszautasítja a burkolt áremelés ilyen kísérleteit. Legyenek tehát igényesek a keres­kedelmi dolgozók a minőségi átvétel­nél, döntő mértékben rajtuk múlik, hogy a dolgozók jóminőségű árut kapjanak pézükért. Persze, a minő­ségi kifogásolás nem egyszer „rizikó­val“ jár, a gyártó vállalat azt mond­ja: „Ha nem kell az árunk, majd megveszi más és nem szállítunk nek­tek“’, mint ahogy a Dombóvári Fém­tömegcikkgyártó Vállalat is tette nemrég, amikor a Vas-Műszaki Nagy kereskedelmi Vállalat reklamálta egy horganyzott vödör szállítmány minőségét. „Küldjék az egészet visz- sza, majd eladjuk máshol” — vála­szolták a reklamációra. És ebben „igazuk“ volt, mert másutt, ahol el­nézőbbek a minőségi átvételnél, örülnek a rossz árunak is. Persze, mindennek a fogyasztó látja a kárát. A burkolt áremelésnek egyik mód­ja—és nehezen ellenőrizhető módszere — „új gyártmányok“ bevezetése, új árakon. Az árhatóság ugyanis csak nagyon indokolt esetben engedélyezi az eddig is folyamatosan gyártott áruk árának emelését. A gyakorlat pedig azt mutatja, hogy új cikkek­nél könnyebben lehet elérni magasabb árat. Érdemes tehát a régiek helyett új cikkeket gyártani. Érdekes pél­dákat mondtak el erre a Vas-Műszaki Nagykereskedelmi Vállalatnál a na­pokban megtartottt ankéton: A 4250 forintért forgalomba hozott „Mozart’“ zeneszekrény nem áll más­ból mint egy T 426-os, 2280 forintos rádióból és egy 800 forintos lemez­játszóból, ezenkívül még két hang­szórót is beleszereltek. Persze, mind­ez díszesebb, nagyobb dobozban van. A 426 G jelű zeneszekrénynél sem indokolja semmi, hogy 3800 forint le­gyen az ára, hiszen szintén egy 2280 forintos rádióból és egy 800 forintos Suprophon-ból áll — díszesebb, na­gyobb ládában. A Kőbányai Zo- máncművek újabban leszállított vizes vödrök nagy részét pasztellszínben gyártja, aminek ára majdnem két­szerese a közönséges vödörének. Ez régi gyártmány, de gyakran előfor­dul, hogy a vevő nem talál az üzlet­ben olcsó vödröt, csak ezt a drágáb­bat. „Szabályos”, de mégis burkolt áremelés ez is. Mi hajtja az áremelésre egyes üze­mek vezetőit? Kétségtelenül az, hogy nagyobb tiszta nyereség esetén, na­gyobb lesz a dolgozók évégi nyereség- részesedése. Itt azonban az üzem dol­gozóinak szűkén vett „érdeke“ üt­közik az öszes dolgozók, a fogyasztók, végsősoron az illető üzem dolgozói­nak érdekével is, akiknek életszín­vonalát szintén veszélyezteti az ár­emelés, ha általánossá válik. Meg kell akadályozni az árak eme­lését. Erre az utóbbi időben több in­tézkedés született, a gazdasági bizott­ság is foglalkozott a kérdéssel és olyan intézkedések vannak születő­ben, amelyek segítségével gátat lehet szabni az árak burkolt emelésének mind az állami iparban, mind a szö­vetkezeti, vagy magánkisiparban. Szükséges azonban a kereskedelem dolgozóinak és valamennyiünknek ébersége, hogy ne fenyegesse veszély eddig elért életszínvonalunkat. Szünetel a beteolátnoatás a szekszárdi kórházban Az influenza járvány elleni véde­kezés érdekében kórházunkban a beteglátogatás szünetel! A betegek hozzátartozói érdeklődhetnek a régi kórház portáján tartózkodó orvosnál: vasárnap: 11—12.30 óráig, „ 17—18 szerdán 11—12.30 „ „ 17—18 Dr. Pelikán Erzsébet kórház igazgató főorvos, Szekszárd. A nemzetközi kérdésekről tartott előadást Komjáth Irén a szekszárdi nártnanon Nagy érdeklődés előzte meg a szekszárdi belvárosi pártszervezet által rendezett pártnapot, amelyen október 10-én Komjáth Irén elvtárs­nő, a Társadalmi Szemle felelős szerkesztője tartott előadást a nem­zetközi kérdésekről. Előadásában részletesen foglalkozott a nyugatné­met választások kérdésével, szám­adatok ismertetésével világított rá a kapitalista országok gazdasági életének alakulására. Ismertette a közelkeleti helyzetet és elmondta, hogy az imperialisták elsősorban az olaj miatt ragaszkodnak a közel- keleti országok gyarmati sorban való tartásához. A tőkéseknek egy barel (150 literi ólai kihánvászása

Next

/
Oldalképek
Tartalom