Tolna Megyei Népújság, 1957. október (2. évfolyam, 230-256. szám)
1957-10-09 / 237. szám
1957 október 9. TOLNA MEGYEI NÉPŰJSAG 3 Tíz nap, amely megrengette a világot XJri huncutság — paraszt fnrfang... — Epizód Szekszárd történetéből — Afar több esztendőtől fogva szo- 97-1-" morúan tapasztaltatott, hogy ezen mezőváros néhai Babits Mihály doktor lírnak úgy Pantl János és Mandl György seborvos úraknak hivatalsaikhoz kapcsolt szoros kötelességük mellett ezen tekintetes nemes vármegyében tett ide s tova való fáradozásaik, s itthon nem lételek miatt betegeire nézve annyira szenvedett, s orvos nélkül annyira szűkölködött, hogy gyakran olyasok is, kiket egy értelmes orvosnak tudományos segedelmével a halálnak torkából kimenteni és életben megtartani lehe. tett volna, az orvosi szereknek nem alkalmaztathatása miatt talán időnek előtte is az örökkévalóságba által költöztek.” Ezzel a beadvánnyal fordultak a szekszárdi jobbágyok a nemes vármegye uraihoz az 1800-as évek elején. Abban az időben évente százan és százan haltak meg „heptikában”, így nevezték a magyar -népbetegséget a Morbus Hungaricust, a tüdőbajt. IT érésük ügyében a nemes vár- megyén pártfogóra is találtak a szekszárdi jobbágyok, Augusz Antal személyében, akik abban az időben vármegyei aljegyző volt és még nem „dicsekedhetett” a büszke bárói címmel. (A bárói címet ugyanis Rozi — Rozi néni!.. Átjön hozzánk — kérdezi Ornód Julia tanárnő Kelemen Jánosnét. — Megyek, persze hogy megyek, de korán ne várjanak. — Hozza ám el a fényképeket is — mondja mé" a tanárnő, mert az iskolában is be akarjuk mutatni a gyerekeknek. Kelemen Jánosné szakályi paraszt asszony a Szovjetunióban járt. — Egyik tagja volt ő is annak a 300 tagú békekiildöttségnek, amely 10 napot töltött a Szovjetunióban. — Meghívnak a falubeliek magúkhoz — mondja és „mesélni” kell ,hol, merre jártunk, mit láttunk — mondja. És Rozi néni beszél az ő ízes, paraszti nyelvén, egyszerűen, szívből- jövően ... És mutogatja a képeket, amelyből vagy 60 darab van »cek- kerkosarában” gondosan betakargatva a piroscsíkos szakajtó ruhában. — Soha nem gondoltam arra, hogy én, egyszerű parasztasszony kijuthatok külföldre, méghozzá a Szovjetunióba. De mondhatom, amii III. A XV. Majevicskai brigád. A szemüveges, bozontoshajú fiatalember, aki a rádió adó-vevő készülék mellől elénk lépett, megint megkérdezte. — Wer spricht von euch deutsch? (Ki beszél közületek németül?) Bizonyára leolvasta az arcomról, hogy értem, amit kérdezett, mert most már egyenest felém fordulva azt mondta. — Beszélhetsz nyugodtan németül, mert mi nem a német nyelvre haragszunk, az nem bűnös, csak a fasiszták a bűnösek. Megeredt a nyelvem. Elmondtam 10 hónapos szörnyű, rabszolga munkánk történetét, a kínzásokat, a veréseket, amiket a bori rézbánya poklában elszenvedtünk. A szemüveges fiatalember lefordította szavaimat a körülállóknak szerb nyelvre. Keserves életünk történetét csendben hallgatták a partizánok, s amikor a végéhez értem, a parancsnok kérdést intézett hozzánk a tolmács segítségével; — Mit akartok csinálni? — Harcolni akarunk — válaszoltuk egyhangúan; — Ha harcolni akartok, akkor lesz az Augusz család a Bach-korszak idején kapta, nyilván Magyarország elnémetesítésében végzett „kiváló" tevékenységért. A nemesi birtokot és a bárói címet adományozó díszes oklevelet ugyanis a Habsburg-ház kegyetlen magyarnyúzó minisztere, Bach Sándor írta alá.) Augusz vármegyei aljegyző anyagi támogatást ígért a szekszárdi jobbágyoknak, az anyagi támogatással együtt azonban a nemes vármegye igényekkel lépett fel. Augusz aljegyző úr Hermann Károly német orvost szánta a szekszárdi „közdoktori" állás betöltésére. A szekszárdi jobbágyok eszén nehéz volt túljárni. Jó szívvel eL fogadták a birtokos családok részéről felajánlott anyagi segítséget, de a doktor személyében maguk akartak dönteni. — A német orvos nekünk nem kell — jelentették ki és a vármegye tudta nélkül a budai egyetemhez fordultak ahonnét egy „jónevű” orvost kértek. Miután az egyetem részéről a támogatást megkapták, sebtiben le is hozták a budai orvost, Nagy Károly személyében. Nagy volt a felhördülés a vármegye részéről, és Augusz Antal engedetlenség miatt, eljárást indíttatott a szekszárdi jobbágyok ellen. ott láttam, egy életre szóló emlék. Erről sokat, nagyon sokat lehet beszélni. — Kiev gyönyörű város. Itt egy olyan kötöttáru gyárban voltunk, ahol 2000 munkás dolgozik, többségükben nők Megnéztük a gyár egészségügyi berendezését. Valóságos kis kórház van berendezve betegszobákkal, műtővel, s elmondták azt, hogy kisebb műtéteket is végeznek. Hát még Moszkva — ahol sokat jártunk, nézegelődtünk. Utaztunk a Metrón, voltunk a Lenin Múzeumban. Megnéztük a város nevezetességeit, az Anya szobránál valameny nyien sírtunk. Moszkvában a Nőtanács fogadást rendezett tiszteletünkre. Itt találkoztunk Zója, a hős partizánlány édesanyjával, akit selyemgubóból készült színes virágcsokorral ajándékoztunk meg mi Tolna megyei asszonyok. — Hát faházakat nem látott Rozi néni? — kérdezi az egyik szomszéd, aki a II. világháború idején járt kint. bőven részetek benne — mondotta a parancsnok rejtélyesen mosolyogva, s intézkedett, hogy élelmet hozzanak részünkre. A bujkálás, a végtelennek tűnő napok rettegése, izgalma feloldódott bennünk. Schechter Vili szinte megfiatalodott ezalatt a pár óra alatt, a mozgása eleven, fürge, magabiztos lett. Szabó Miki pedig tréfálkozott is falatozás közben. Lefekvéskor gyorsan álomba merültem, tudtam, hogy éber, fegyveres barátok, elvtársak, kipróbált harcosok őrzik álmunkat az éjszakában. A XV. Majevicskai brigád nagyrésze Majevicska vidékéről származott, de harcoltak más nemzetek fiai is a brigádban. Később, ahogy ösz- szeismerkedtünk, megtudtam, hogy a brigád legmagasabb embere a 2 méter 4 centiméter magas Baldino Alpin olasz nemzetiségű. A brigád két legügyesebb ezermestere pedig bécsi származású kommunista volt, mindketten egy szerbiai német repülőtér szerelői voltak, s úgy szöktek át a partizán egységhez. — Megtagadja a nemes vármegye az anyagi segítséget? Majd gyűjtünk mi magunk — mondották a jobbágyok. f',yűlt a pénz. A jobbágyok szívesen adták forintjaikat, kraj cárjaikat. Bogyai Márton, Seres János, Vesztergombi Antal két-két forintot adtak. A céhmesterek és iparosok sem tagadták meg a hozzájárulást. Kerecsenyi Antal, Nikitics Antal és a többiek szintén két-két f orin tot ajánlottak fel. A közhivatalok dolgozói is segedelmet nyújtottak Antal János vice nótárius 4 forintot adományozott. Az így befolyt pénzből évi 400 váltó forintot és lakást szavaztak meg a közdoktor javadalmazására, azzal a kikötéssel, hegy a szegényeket teljesen igyenes gyógykezelésben kell részesítenie. A szekszárdi jobbágyok, jó lehet az országban is az elsők voltak, akik városi orvosról gondoskodtak. Igényük volt az egészségügy megjavítására s hadat üzentek a javas asszonyok kuruzslása ellen. Bár nagy volt az elnyomás, már abban az időben is önállóságra törekedtek és ha másként nem ment, fúrfangjukkal jártak túl a nemes vármegye eszén. Pozsonyi Ignácné — De láttam bizony, mert jártunk a külvárosokban is. — És kolhozokban voltak-e? — hangzik az újabb kérdés. — Voltunk, voltunk bizony. Éppen a déli fejés idején jártunk a Moszkvához közel fekvő Lenin kolhozban. Szemeimmel láttam, hogy egy tehéntől 16—17 liter tejet fejtek. És nem egy ilyen tehén volt ám... Ha hiszitek, ha nem 45—46 liter tejet ad egy-egy tehén naponta. Mondja, sorolja élményeit Kelemen néni aki sok szép emlékkel gazdagodott a Szovjetunióban eltöltött 10 nap alatt. — Kedves, barátságos vidám emberek a szovjet emberek. És tudjátok-e, hogy még táncoltam is. Sokan lefényképeztek és még filmre is felvettek. Úgy látszik, tetszett a bőszoknyás szakályi viselet. Ezt abból is gondolom, hogy bár már nem vagyok éppen fiatal, sokan elvittek táncolni is, sőt, volt olyan táncosom — szovjet ember —. aki egy kicsit beszélni is tudott magyarul és nagyon jól, olyan „mártogatósan” tudta táncolni a csárdást. — i—é A brigád 280 harcosból állt ebben az időben. S a zöm férfiakból tevődött össze, de voltak szép számmal nők is. Tizenhat éves fiúk és 60 éves öregek egyaránt találhatók voltak közöttük. Boszniai tanító, montenegrói hegyi pásztor és belgrádi egyetemi hallgató teljes egyetértésben testvérien össze- kovácsolódva harcolt a közös ellenség ellen. Az élelmet a partizán brigád számára a falvakban illegálisan működő népfront bizottságok gyűjtötték ösz- sze a,lakosságtól, s ez mellett a német osztagok elleni rajtaütések is hoztak néha-néha valamit a brigád konyhájára. A ruházatunk nagyon vegyes volt, a régi jugoszláv hadseregbeli egyenruha mellett sokan német, vagy olasz katonaruhában, ejtőernyőn érkezett szovjet egyenruhában, vagy szíjbocskorban és házi szőttesből készült paraszti gúnyában jártak. A közös ismertetőjel az ötágú vöröscsillag volt, amit a falvak bádogosai és ezermesterei százszámra kéJohn Reed, a kiváló amerikai újságíró könyvében a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tíz napjának történetét irta meg. Az alábbi részlet a szerzőnek november 10-én, a forradalmi Petrog- rád utcáin szerzett élményeiből való: ... Bementünk a városba. A pályaudvar kijáratánál két szuronyos katona állt. Körülöttük vagy száz főnyi tömeg, üzletemberek, állami hivatalnokok és diákok, akik szenvedélyesen támadták őket. A két katona kínosan és sértődötten feszengett, mint az igazságtalanul összeszidott gyerekek. Egy diákegyenruhás, pökhendi fiatalember vitte a szót: „Remélem, megértik — mondta pimaszul —, hogy gyilkosok és árulók eszközeivé válnak, ha fegyvert fognak testvéreik ellen?“ „Ugyan, elvtárs — felelte komolyan a katona — maga ezt nem érti. Két osztály van. Hát nem látja? A proletárok és a burzsoázia. Mi.. „Ismerem ezt a hülye dumát’1! — szakította félbe a diák a katonát. „Ti buta parasztok, bedűltök néhány jelszónak. De ,hogy ezek mit jelentenek, azt már nem tudjátok. Csak száj kozzátok őket, mint a papagályok“. A tömeg nevetett. A diák folytatta: ,.Én marxista vagyok, de azt mondom nektek, amiért ti küzdőtök, az minden, csak nem szocializmus. Németbarát anarchia ez!’1 „Igen, igen tudom“ —* mondta a katona és veritékcsöppek gyöngyöztek a homlokán. „Te művelt ember vagy, az világos, én meg csak egyszerű ember. De azt hiszem.. Üresen konganak még a nagydorogi dohánybeváltó hatalmas raktárai. A tavalyi termést az év folyamán fokozatosan elszállították, az új termésből nem érkezett be számottevő mennyiség. Volt ugyan már átvétel, az elmúlt hónapban átvettek 800 mázsa dohányt, de ez csak a kezdet kezdete volt és főleg azzal a céllal, hogy a termelők pénzhez jussanak. Ez a holtidény már nem tart sokáig, nemsokára megkezdődik a rendes átvétel, és tart egész télen keresztül. * Az átvett 800 mázsa újtermésű dohány, de főleg a termelőknél végzett szítettek számunkra. Az volt a szokás a partizán brigádon belül, hogy az első tűzkeresztség után minden harcos vörös szalagot kapott, amit aztán büszkén viselt a sapkáján. Májusban kerültünk a partizán bri gádhoz, s mivel gyakran változtattuk a helyünket, tavasszal és nyáron már nem építettünk magunknak az erdőben állandó lakhelyet. Egyetlen sátort vertünk csak a rádió adóvevő készülék számára. Itt lakott ebben a sátorban Milan, a belgrádi orvostanhallgató, aki írnoka, tolmácsa és orvosa volt egyszemélyben a brigádnak. Sátorlapjainkba a fegyvereket göngyölgettük, hogy megvédjük őket a rozsdától. Mi pedig kint a szabadban aludtunk. Egy régi rozsdás borotvapengét csiszolgattam éppen' egy üvegdarabon már vagy egy fél napon keresztül, hogy háromhetes szakállamtól megszabadulhassak, amikor Szabó Miki közölte velem a hírt, hogy egységünkhöz az adó-vevő készüléken keresztül parancs érkezett a XVII. Divíziótól, amely felettes parancsnokságunk volt, hogy a Bor-Negotin és Zajecsár közötti erdőségekből húzódjunk át a montenegrói Lovcsen hegységbe. H. T. (Folytatjuk.) „Te alighanem azt hiszed — szakította félbe megvetően a fiatalember —, hogy Lenin a proletariátus őszinte barátja?“ „Igen, azt hiszem’1 — felelte a katona. „Hát azt tudod-e, barátom, hogy Lenin zárt vasúti kocsiban utazott át Németországon? Tudod-e, hogy pénzt kapott a németektől’“ „Nem, erről nem tudok’1 — felelte a katona mogorván. „De úgy látom, hogy azt mondja, amit én meg más egyszerű emberek hallani akarunk. Két osztály van — a burzsoázia, meg a proletariátus.” „Ostoba vagy, barátom! Én már két évet ültem Schlüsselburgban forradalmi tevékenységért, amikor te még forradalmárokra lövöldöztél és azt énekelted: „Isten óvja a nagy cárt!“ Az én nevem Vaszilij Jurjevics Pa- nyin. Még sohasem hallottál rólam?11 „Sajnos, nem — felelte a katona alázatosan — de én nem vagyok művelt ember. Te bizonyára nagy hős vagy.’1 „Igen, az vagyok’1 — mondta a diák öntudatosan. „És ellensége vagyok a bolsevikoknak, akik tönkreteszik Oroszországot és a mi szabad forradalmunkat. Mi a véleményed erről?“ A katona a fejét vakarta. „Én ezt nem értem. Én ezt egészen egyszerűnek látom. De hát nem vagyok művelt ember. Én úgy látom, hogy csak két osztály van — a burzsoázia meg a proletariátus:..“ „Már megint ezekkel a buta sémákkal jössz!’1 — ordította a diák. „Csak két osztály van — folytatta makacsul a katona — és aki nincs az egyik oldalon, az a másikon van...’1 szemlék, vizsgálatok arra következtetnek, hogy a termés jobb lesz a tavalyinál, az akkori 10,38 mázsás hol- dankénti átlaggal szemben a 11 mázsát is eléri. Most is lesznek a tavalyihoz hasonló rekordtermések, lesz- majd olyan dohánytermelő, aki 25 000 —30 000 forintot kap fél hold dohányért. Az érdekesség még az, hogy főleg a „szűz“ területeken lesznek különösen jó átlagok, tehát az olyan helyeken, ahol ezelőtt nem termeltek, vagy csak egy-két év óta termelnek dohányt. A jövő évre még meg sem kezdték a szerződéskötéseket, máris jelentkeznek a termelők szép számmal — olyan községekből is, ahol azelőtt nem termeltek dohányt. A nagydorogi dohánybeváltó körzetében például négy év alatt megkétszereződött a termelők száma. Amíg 1952-ben 1967 szerződéses termelő volt, addig 1957-ben 3334. Az „ős’1 dohánytermelő községekben, Nagydorogon, Kaj- dacson, Pálfán, alig van olyan lakos, aki ne foglalkozna dohánytermeléssel. Nincs is annyi gond az adófizetés sei ezeken a helyeken. Igen jó például az átlagtermés alakulása. 1952- ben 792 holdon átlagosan 4,88 mázsa dohány termett, 1957-ben viszont 1010 holdon eléri all mázsát. Egyszerű a magyarázat arra is, miért lett ilyen népszerű a dohány- termelés. 1952-ben a világos, I. osztályú dohány mázsájáért 780 forintot, az idén pedig 2200 forintot kapnak a termelők, a II. osztályúért 660 forint helyett 1800 forintot. Elvégre a pénz beszél..: • Az eddigiektől eltérően a dohány termelőknek nem kell kint a szabadban várakozniok. Egy várakozóhelyiséget rendeztek be részükre és egyúttal kifizetőhelyet is. A télen fűtött helyiségben várhatnak a termelők az átvételre és főleg — a pénzre.;. Emberek a viharban néni külföldön járt lő jövedelmet jelent a dohány...
