Tolna Megyei Népújság, 1957. október (2. évfolyam, 230-256. szám)

1957-10-06 / 235. szám

1957 október 6. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSÁG S Szeressük és ápoljuk édes anyanyelvűnket! A szekszárdi — palánk! avar temető A Tolna megyei Népújság szeptem­ber 22. számában fenti címmel meg­jelent felhívás nagyon is indokolt és időszerű, mert — .lám — még ez a jószándékú cikk is éppen eléggé sú­lyosan meg-megsérti nyelvünknek azt a legfőbb törvényét, mely előírja, hogy beszéljünk — és írjunk — vi­lágosan, szabatosan és magyarosan és ... ne keverjük össze a fogalmakat. 1. Ugyanis mindjárt első mondatá­ban azzal érvel, hogy a ^tanulóifjúsá­gunk .anyanyelvi kultúrájának és szó­beli és írásbeli kifejezőkészségének- meggyorsítása művelődési kormány­zatunk követelménye”. Hát ez bizony indokolásnak nagyon gyenge, amellett vaskos tévedés is. Drága anyanyelvűnket nem azért kell szeretnünk és ápolnunk, mert vala­melyik minisztérium ezt megköve­teli, hanem azért, mivel az még Mezzofanti szerint is a világ egyik legszebb, legtömörebb és grammati­kájában legszellemesebb nyelve és mert... „Nyelvében él a nemzet.’’ Másrészt: anyanyelvi kultúra és kifejezőkészség két teljesen külön­böző dolog. Tudhat valaki kitűnően magyarul anélkül, hogy a kifejező- készség — akár mint hajlam, akár mint képesség — megvolna benne. De ha történetesen mind a két adott­ság meg is van a tanulóban, az isko­la csak nevelni és fejleszteni tudja azokat, meggyorsítani nem. Meg gyorsítani ugyanis csak a cselek­ményt, az események folyását lehet, a dolgokat nem. 2. A cikk szerint „kétségtelen, hogy a nyelvi elszürkülés, a kifejező erő­ben való megfogyatkozás, ízetlensé­gek és hordalékok elszaporodása a gondolkodásbeli pongyolaság kön­töse”. Pontosan úgy, mint ahogy a bútorok porossága, a konyhaedények piszka, a ruházat rongyossága és gombhiánya, a háztartásbeli pongyo­laság köntöse. Csak azt nem értem, mit keres itt a köntös?! Vajon az a felsorolt hibáknak velejárója oka, vagy okozata? A szerzőnek éppen ezt a kérdést, a szónak és a gondolkodás­nak egymáshoz való viszonyát kellett volna megvilágítania: ehelyett kön­tösével csak letakarta azt. 3. „Kétségtelen az is, — mondja a cikk, — hogy az iskola eddig nem maradt közömbös a veszély elhárítása érdekében.’’ Maradni — megmaradni, kitartani — csak valamilyen korábbi állapot­ban, helyzetben, valaki vagy valami mellett (nál-nél) lehet vagy szabad, illetve nem lehet, vagy nem szabad. Ha tehát az iskola az anyanyelv dol­gában nem maradt közömbös, akkor nyilvánvaló, hogy korábban az volt. Igen ám, de a cikk szerint csak eddig nem maradt közömbös. Amiből ön­ként következik, hogy most már — megint? — közömbös. Ez pedig bi­zony elég súlyos vád az iskolával szemben, s vajmi kétesértékű véde­lem az, hogy az iskolát is „behíná- rozza’’ a hibás nyelvi környezet. De had áruljam el még azt is, hogy közömbösek sohasem lehetünk vala­kinek vagy valaminek az érdeké­ben hanem csak iránta, vagy vele szemben. 4. A cikkíró „A hibás nyelvi kör- hyezet káros jelenségeire is ki 'kíván­ja terjeszteni figyelmét és pedig a nyilvánosság előtt.” A szándék dicséretes ,de a két ki ki egymásmelleit fülsértő s egy pillana­tig értelemzavaró is. Azt hisszük, hogy belőle kívánkozik ki valami. Másrészt pedig az, hogy ő mire kí­vánja a maga figyelmét kiterjeszteni, az ő magánügye, amire — őszintén szólva — mi nem is vagyunk kíván­csiak. Helyesebb lett volna tehát azt mondani, hogy szeretné erre vagy arra a közösségi hibára a nyilvános­ság figyelmét felhívni vagy rá­terelni. 5. „Nagyobb Cerberus“ mondja a a cikkíró. Hát volt — vagy van — eb­ből az alvilági szörnyetegből kisebb- nagycbb választék is?! 6. Az egyszerű és már megszokott hátsó helyett ezt írja: a far zsebben bujkáló gondolat. No, ezért az újításért aztán igazán nem gratulálok neki. Már csak azért sem, mert félő, hogy ezen a csapáson haladva, holnap valaki már a végbél körül neszező gondolatról fog cse­vegni. 7. A cikkíró elmeséli egy tanárkori élményét is ezzel a hangulatos beve­zetéssel: „A nyári szünet nagy Ígé­reteire, terveire, a boldogság ritmusá­val felelt nekem a Szombathelyről Győr felé robogó gyors.” Hát ez aztán gyönyörű szócsokor! Éppen csak értelme nincs. „Csizmadia és kéjgáz!” 8. A rákövetkező harmadik mon­datban pedig az áll: „A titok nyitja megnyílt.” Ejnye-ejnye! Ennyire mégsem kol- dusszegény a mi édes anyanyelvűnk! Lehetett volna ezt megmondani így is: A titok kiderült, vagy kipattant. Vagy: A titok ajtaja vagy zárja ki­tárult vagy kinyílt. Nem folytatom tovább — pedig még lehetne — a gáncsoskodást. Eny- nyi is bőven elég ők annak a régi mondásnak az idézésére, hogy aki nem tud arabusul, az ne akarjon tanítani arabusul. ELEKES SÁNDOR A SIÖ GÁTJÁNAK építése közben, ez év tavaszán, csontvázakra bukkantak a munká­sok. A Szekszárdi Béri Balogh Ádám Muzeum tudományos dolgozóinak jelentése nyomán megindult a sírok feltárása. Már az első napokban meg lehetett állapítani, hogy avar teme­tő került felszínre. Az ásatás azóta — csekély megszakításokkal— folyik. A lap hasábjain hírt adtunk a lelet­mentésről. Jelenleg már részlete­sebben, sokoldalúbban látjuk a szek­szárdi temető anyagát. Elöljáróban meg kell mondanunk, hogy a temető nagyobbik fele még a földben kell, hogy legyen. A fel­tárt rész tudományos feldolgozása sem történt meg még teljes egészé­ben. Éppen ezért a következőkben csak a magunk véleményét mond­hatjuk, amely újabb anyag előkerü­lésével, bizonyára változni, módo- súlni fog. Az eddig előkerült 84 sír legna­gyobb részében nő feküdt. A felnőtt nők és férfiak aránya 3:2. Még a gyermekek száma is magasabb, mint a férfiaké! Itt a Bizánccal folytatott állandó háborúkra kell gondolnunk, s mindjárt világossá válik: a férfiak java elesett a harcokban. Erre utal az is, hogy igen kevés az ereje teljé­ben lévő fiatal férfi a temető halott­jai között. A harcok idején otthon csak az asszonyok, gyerekek és a férfiak öregebbje maradt — ott is nyugszanak szép sorjában a teme­tőben egymás mellett. A temető térképének elemzéséből kiderül, hogy ÉLES TÁRSADALMI KÜLÖNBSÉGEK voltak az avar népen belül. László Gyula professzor nemrég kiadott könyvében kimutatta, hogy a teme­tőn belül szigorú rend uralkodik. A sírba mjndenki csak azt vihetett, ami neki az életben is kijárt. A szegé- nyebbje meg kellett elégedjék egy vaskéssel, legfeljebb, ha derékszíjá­nak csattja volt bronzból. A temetőben eddig hat lovas sír került elő. A ló és egyéb mellékle­tek rendszerint a harcos réteg jelen­létét jelzik. Nem lehet véletlen, hogy ezek egymáshoz közel, zárt csoport- ton belül fekszenek. Egyedül ezek­ből került eddig elő íjj és lándzsa. (Természetesen zabla és kengyelek is.) A temető 27. sírjában kardot és öt nyílhegyet találtunk. Feltűnő, hogy a kardos, nyilas harcos is a lovasok közelében fekszik. Történetírásunk a közelmúltban előszeretettel alkal­mazta a „katonai demokrácia” meg­jelölést olyan jelenségekre, amelye­ket meg nem értett, vagy megma­gyarázni nem egészen tudott. A szekszárdi avar temető előbb emlí­tett jelenségei azonban határozottan valami ilyesmi felé mutatnak. Fel­tétlenül számolnunk kell egy kie­melkedő, harcos, uralkodó réteggel. Ifjúsági házat létesítettek a németkéri fiatalok Megyénkben úgyszólván valameny- nyi ifjúsági szervezet helyiséggon­dokkal küzd. A legtöbb községben a kultúrotthonban bonyolítja le mű­ködését a KISZ szervezet. Ez aztán nem egyszer súrlódásokat eredmé­nyez. Kevés az olyan hely, mint Bölcske, ahol az együttműködés az ifjúsági szervezet és a kultúrotthon között tökéletes. A titka elsősorban abban rejlik, hogy a KISZ titkár és a kultúrotthon igazgató ugyanaz a személy: Kaszner Miklós. Minden KISZ szervezet vágya, hogy önálló helyisége legyen, ifjúsági há­zat tudjanak létrehozni. Ilyen me­gyénkben ezideig egy van: Németké- ren, amelyben három szoba és egy előcsarnok áll a fiatalok rendelkezé­sére. Hosszas munka előzte meg az ifjú­sági ház létrehozását. Legutóbb lakás volt az épületben. A tanács segített abban, hogy a lakónak másutt biz­tosítsanak megfelelő lakást, a párt- szervezet bútorokat adott, a pedagó­gusok, segítettek a berendezésben, a KISZ-szervezet táncmulatságokat ren dezett, amelyek bevételét berende­zési tárgyak, társasjátékok vásárlá­sára fordították, az épületet társa­dalmi munkában rendbehozták és a célra alkalmassá tették a fiatalok. A KISZ vezetőségnek, Varga László­nak, Farkasinszki Lászlónak és a többieknek nagy segítséget nyújta­nak a pedagógusok közül néhányan és a kultúrotthon vezetője, Orova János, akik tanácsadó testületet al­kotnak a vezetőség mellett. Az ifjúsági ház még működésének kezdetén van, hiszen a nagy dologidő elfoglalja a fiatalokat, de a tervek olyanok, hogy bármelyik kultúrott­hon is megirigyelhetné. Szakköröket szándékoznak létrehozni. A lányok számára varié, kézimunkázó és főző­tanfolyamot szerveznek, a fiúk mű­szaki szakkörökben gyarapíthatják tudásukat. Vitaesteket tartanak, be­indítják a KISZ oktatást és emellett még egy ismeretterjesztő előadássoro zatot is szerveznek a tél folyamán. A szórakozást két rádió, társasjátékok és sakkészletek biztosítják. Tervbe­vették, hogy a községi népkönyvtá­rat is az ifjúsági házban helyezik el. A NŐK SÍRJAI általában gazdagabbak. A fiatal lá­nyoknak, hajadonoknak, menyecs­kéknek temérdek gyön­gyük van. Találtunk olyat, aki öt sorban, egészen a csípőjéig lelógat­va hordta a kék, sárga, fehér sőt be­rakásokkal több színűre díszített gyöngyeit. Ezenfelül gyűrű, két kar­perec, fülbevaló volt a sírban. (Óh, női hiúság! Ugy-e férfiak, nin­csen új a nap alatt?) Az előbbi nő azonban dolgozni is szeretett. — Erről tanúskodik orsó­gombja, mely halála után ott feküdt kezeügyében. Egy másiknál díszes tű­tartóját találtuk meg. A csontból fa­ragott tubus ékessége, büszkesége volt az asszonyoknak. A csontfaragás hoz az asszonynép soha sem értett. Bizonyára úgy kapták ajándékba. Hány szerelmes avar legény faragta bele szíve szeretetét azokba a cson­tokba, amelyeket féltő gonddal simo­gat ki a szakember az ezernéhányszáz éves sírokból? A szekszárdi temető aránylag gaz­dag lehetett. Tudták ezt a közel la­kók, vagy az avarokat követő törzsek is, mert a temető felét kirabolták. Ahogyan az egyik munkásom, Orbán Pista bácsi mondja: „Jártak itt már hullarablók máskor is“ — és kajánul ránkhunyorít. — Jártak, jártak, de azért hagytak a mostaniaknak is valamit. Milyen nagy öröm volt megtalálni az egyik nőnél az olyan FESTETT TOJÁSOKAT, amelyekről Móra Ferenc már 25 éve hírt adott. A mi húsvéti hímestojá- sainknak ősei ezek, a díszítésük tán még szebb is a mostaniaknál. (Vajon nem az avaroktól került át hozzánk ez a kedves népi szokás?) Ahol tojás van, ott tyúknak is kell lennie gon­doltuk, s meg is találtuk. A gyermeki szeretet tetette egy öreg anyóka lá­bához őket. Biztosan a puha tyúkhús kedvéért. Fogatlan volt már szegény­ke. Beszélhetnénk még órákat e rend­kívül érdekes szekszárd-palánki avar temetőről, de az eredmények leszű­rése a temető teljes feltárása utáni időre vár. Nem mulaszthatom el azonban an­nak megemlítését, hogy a jelenlegi leletmentés a Tolna megyei Tanács költségén folyik. Reméljük, hogy a jövőben is módot és lehetőséget fog­nak találni arra, hogy az ilyenirányú munkákat anyagilag is támogassák. Kőhegyi Mihály a Nemzeti Múzeum tudományos munkatársa. €D©ÄNIY©K A ház olyan, mint a többi tolnai rózsadombi cigányház. Talán kicsit takarosabbak is vannak, de ennek ab­lakából is kihallatszik a rádió zenéje, meg a gyermekzsivaj. Három eleven­szemű kis cigánygyerek hancurozik az asztal körül. A két nagyobbik most ért haza az iskolából. — Ma nem kell ám házi feladatot készíteni, mert a tanítónéni beszedte a füzeteket. Ötösöket ír rájuk — új­ságolja Marika. Megcsillan gyönyörű fehér fogsora, pereg a nyelve. — Ma „semmiket’’ rajzoltunk, néz­ze csak — tartja elém az iskolai fü­zetet. Valóban szép gömbölyűek a „semmik”. Egyik-másik elüt ugyan a többitől, inkább a tojást formálja, de senkisem született mesternek- Marika sem, Laci sem. Fényes fekete hajuk­ból kevés fog kihullani vagy meg­őszülni a tudományokért. S nevelő- szüleik sem nagyon „erőltetik” a ta­nulást. Az olvasókönyvből előkerül a betű- táblázat. A pufók ujjacskák végig­csúsznak a sorokon, de bizony sok­szor megállnak bizonytalanul. S mi­lyen kérdően tudnak nézni azok a szép fekete szemek! S mennyi hun­cutság, jókedv csillog bennük. Az a csúnya „sz”-betű! Egyiknek sem jut eszébe. — Hát a kígyó mit csinálna, ha rá­lépnél? — Rátekeredne a lábamra. (Ezt jól megmondta! Nesze neked kérdve- kifejtő módszer!) — Milyen hangot ad? — Sziszeg. Végre. A „sz’’-vel hát rendben len­nénk. Most meg a „k’’-betűbe törik bele a bicskájuk. — Mit csinál a kakas hajnalban? — Alszik. Mintha szándékosan huncutkodná- nak velem. Mindent mondanak, csak azt nem ,amit kellene. — Télen, hógolyózás közben, ho­gyan melegíted meg kezedet? — Bedugom a zsebembe. Igaza van. Nem mindenki lehel a markába, ha fázik a keze. Mosolygunk a hét kis feketéképű nebuló erőfeszítésén. Én is, a nevelő­szülők is, még az 5 éves „kis teknős” leányka is. így hívják a kislányt, mert a másik két gyerek muzsikus cigány, a harmadik teknővájó. Ezt pedig nagyon meg kell különböztetni, mert mindegyik büszke a maga mes­terségére! Zsolnai Károly bácsi — a nevelő­apa — zenész. Zenész lesz Laci és Marika is. Lacinak már van hege­dűje. — Ha fel tudják fogni a kottát, megtanítom őket kottáról muzsikálni — ígéri Károly bácsi. A kottával is baj lesz, hiszen a betűk körül is akad még keserűség bőven. Pedig harmad­szor járnak már elsőbe, s ha valami komoly változás nem lesz, aligha vé­geznek el néhány osztálynál többet, ez pedig nagy baj. Orrocskájuk csillog, zsebkendőt nem használnak. Igaz: Zsolnai bá­csiék már felnevelték saját gyerme­keiket, de mégsem megnyugtató a három kis állami gondozott gyermek helyzete náluk. Mi lesz belőlük, ha ilyen „ütemben“ haladnak előre a tudományokban? Ki a felelős sorsuk­ért? Azok-e, akik évekkel ezelőtt ilyen körülményeket biztosítottak csak szegény, elhagyott gyermekek­nek? Talán az iskola? Talán a ta­nács? Hogy lehetett tétlenül elnézni, hogy a múlt évben 160—170 napot mulasztottak? Búcsúzom. — Aztán tessék, elintézni, hogy örökbefogadhassuk a gyermekeket — kéri Károly bácsi — olyan hal­paprikást főzök magának, hogy mind a tíz újját megnyalja! Nem intézhetem el! Azt azonban mindenképpen el kell intéznünk, hogy legárvább gyermekeink — az állami gondozottak — nevelésének, tanulásának, jövőjének kérdésével felelősséggel foglalkozzon mindenki: nevelők, nevelőszülők, állami és tö­megszervezeteink — egész társadal­munk, hogy jóeszű apróságaink ne kallódjanak el.

Next

/
Oldalképek
Tartalom