Tolna Megyei Népújság, 1957. október (2. évfolyam, 230-256. szám)

1957-10-06 / 235. szám

1957 október 6.

TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG

3

Vasárnap délután

Borbíró arcán ravasz mosoly suhant át, hetek óta most sikerült ismét kényszerhelyzetbe hozni Cserhalmit a sakktáblán.

— Győztél Borbíró barátom — mondotta Cserhalmi —, feladom a mérkőzést. Erezd jól magad, egy hét múlva ismét találkozunk.

— Ne siess már annyira, vannak friss értesüléseim, meg kellene azokat beszélni. Tudod, az este hallgattam a Szabad Európát.

— Jobb dologgal is töltlietnéd az idődet — jegyezte meg Cserhalmi egy odavetett mondatban.

— A Magyar Ifjúság szeptember 28-án közölt képéről hallottam egy kis csevegést. Valami Bujdosó István írását olvasták fel. Olyan szépen beszélt a lucfenyővel borított hegyes-dombos vidékről, a derengő napsütésről, a békéről. Azt mondta, hogy az egész tájról a béke gondolata árad. De a képen van két férfi, határőrök. Ez nem tetszett neki. Nagyon kikelt magából.

— Ez igazán nem új dolog, sokkal inkább az lepne meg, ha tetszene nekik, hogy vigyázunk hazánk nyugati határainak sérthetetlenségére.

— Azt mondta, hogy ez a két férfi, akik géppisztollyal állnak a határon, ördögivé teszi a képet, a tájat, mindent.

— Nem is baj ez. Legyen az ő részükre, a Bujdosó és hasonszőrűek részére, ördögi ez a táj. Mert ha nekik ördögi, akkor nekünk biztosan jó. Emlékezz vissza: októberben, novemberben milyen dicsérő szavakat küldtek felénk. Akkor nagyon tetszett nekik az itteni dolog. Persze tetszhetett is. Himár nem bírtuk tovább. A kimerültség, az éhség és az álmatlanság felmorzsolta maradék erőnket is. Elhatároztuk, hogy betérünk egy tanyára.

Körülbelül hat kilométert vonszoltuk még magunkat, amikor egy dombra épült, alacsony, szalmafedeles kis tanyára bukkantunk.

Száz lépés távolságból figyeltük egész délután a tanyát. Senki nem mutatkozott. Az épület elhagyatottnak, üresnek látszott.

Ahogy leszállt az est, Schechter Vili, akinek egész nap a hangját sem lehetett hallani, megszólalt:

— Menjünk, nézzük meg a belsejét is a kunyhónak.

Nem mozdult egyikünk sem, a csendet Szabó Miklós hangja törte meg:

— Csak egy menjen közülünk. Lehet, hogy fasiszták vannak a házban, s akkor valamennyiünk áldozatul esik.

Nehéz, gvötrelmes percek következtek. Forró homlokunkat a nedves fűre szorítottuk, s gondolkozni próbáltunk, kigondolni valamit, valami jó ötletet, ami megmenthetne bennünket, de semmi nem jutott az eszünkbe.

Végiilis magam sem tudom, mitől sugallva, keserves kínok között feltápász- kodtam a földről, s megindultam a tanya felé.

Amikor a vesszőből font kerítés aitajá- hoz értem, vad kutyaugatás riasztott meg. Kis idő múlva nyílt a kunyhó ajszen a magamfajta munkásokat, meg persze a parasztokat is háttérbe szorították volna. Mennyei volt nekik ez a táj októberben, mert megjelentek a földesurak. Csak néhány megyei példát. Ugye, milyen jelentős szerepet játszott Klein Antal volt földbirtokos? Fácánkertben is a „saját" földjeiből ígért már a megjelent Ranga földbirtokos annak, aki segíti a kommunistákat „elszigetelni”, akik résztvesznek a tőkés rend visszaállításában. Szedresen megjelent Fiáth báró is — hasonló érzelmektől fűtve. Persze olyan megyei példát talán már nem is kell említenem, hogy herceg Eszterházy, akinek több mint kétszázhúszezer hold földbirtoka volt, meg Mindszenty bíboros hercegprímás —aki ugyancsak a népi demokratikus rend megdöntésére törekedett —, követelték vissza a földjeiket.

— Nagy az igazságod, barátom — mondotta Borbíró elgondolkozva —, mert valóban a nyakunkon voltak a földbirtokosok a kulákokkal együtt. En nem vagyok kommunista. Nem érlek mindenben egyet veletek. De nyitott szemmel járok és... és ebben a kérdésben igazatok van.

— De várjál csak — folytatta Borbíró. — A csütörtöki adásban hallottam azt is. hogy az a bizonyos Bujdosó István úr. Magyarországot a saját hazájának nevezte. Ebben mégis csak van valami igazság, hiszen ő is itt született, magyarul beszél, sokáig itt élt. Magyar ő is, Magyarország az ő hazája is.

— Erről nem érdemes vitázni, de ha

taja és egy nagybajúszú, borostársarcú öregember lépett ki rajta, kezében egy gyengén pislákoló zsírmécsessel.

— Koe tám? (Ki van ott?) — kérdezte kissé bizalmatlan hangon. Ahogy közelebb jött és a zsírmécsessel megvilágította az arcomat, mutogatni kezdtem, hogy enni szeretnék, mert éhes vagyok, ügy látszik, megértette a jelbeszédemet, mert mutatta, hogy kövessem.

Miközben az acsarkodó hatalmas kuvaszt csitítgatta, megindultunk a ház bejárata felé. Mielőtt odaérhettünk volna, egy huszonhét év körüli, csizmás, fehér- inges fiatalember alakja jelent meg az ajtóban, jópárszor kíváncsian végigmért tekintetével, s aztán megkérdezte rossz németséggel:-— Schprechen deutsch? (Beszélsz németül??

Végem van, ez német katona — zúgott át az agyamon a gondolat a másodperc tört része alatt, s a kimerültséggel vegyes félelem hatása alatt, elvesztettem az eszméletemet.

Arra eszméltem, hogy a füstösfalú házikó egyetlen szobájában fekszem és a csizmanadrágos fiatalember, meg a borostásarcú nagyapó a halántékomat és a szívem tájékát dörzsölgeti pálinkával.

— Beszélhetsz nyugodtan, jó emberek között vagy, — szólalt meg ismét német nyelven a csizmanadrágos fiatalember, amikor észrevette, hogy eszmélethez térek, s a hangjából barátságos együttérzés csendült.

már szóbahozod, hát elmondom a véleményemet. Olyan embernek, mint Bujdosó, aki elárulta százszor és ezerszer ezt az országot, annak nem lehet sajátja a dolgozók hazája. Lehetséges, hogy Magyarországon látta meg a napvilágot, lehetséges az is, hogy folyékonyan beszél magyarul, de a szíve — a szívével már baj van. Nem a magyar haza felvirágozásáért dobban. Neki és a hozzá hasonlóknak a föld. a hatalom kellene ismét. Olyan ez a Bujdosó — ráillene a kóborló, hazátlan név is — mint a mesében a farkas.

— Hogyan is volt az?

— Bekente magát liszttel, hogy úgy nézzen ki, mint a kis gidák anyja. Elment, bekopogott a gidákhoz, amikor az anyjuk nem volt otthon. Mézesmázos szavakkal kérte a kis teremtéseket, hogy engedjék be. De a gidák felismerték és nem nyitották ki az ajtót.

így vagyunk mi ezzel a Bujdosóval, meg tisztelt gyülevész hadával is. Olyan nagy hazafinak adják ki magukat, ha az ember őket hallgatja, hogy nincsen náluk nagyobb hazafi szerte a világon. De amikor a tetteiket nézzük, hamarosan kiderül, hogy álarcban járnak, éppen úgy, mint a mesebeli farkas.

— Igazad van. erre én nem is gondoltam. pedig láthattuk őket itt néhány napig egy évvel ezelőtt. En nem kérek belőlük többet — biztosan más sem.

Cserhalmi vette kabátját, kezetfogtak, s búcsúzóid megállapodtak abban, hogy legközelebb — jövő vasárnap — találkoznak Cserhalmiéknál.

Mondtam, hogy társaim is vannak. Amikor őket is behívtuk a házba, az anyóka, aki a tűzhely körül foglalatoskodott, aludttejet, túrót és kenyeret rakott elénk az asztalra, miközben könnyes szemmel szemlélgette beesett arcunkat, tépett ruhánkat, csontsovány, görbe alakunkat. ,

Vacsora után a csizmanadrágos fiú az istállóba vezetett bennünket, ahol két tehén és egy kecske kérödzött békésen. Felmásztunk az istálló padlására, s fekhelyet készítettünk magunknak az illatos erdei szénából.

A fiatalember, mielőtt elvitte volna a padlásfeljárótól a létrát, megint németül szólt hozzánk:-— Most a sötétben úgysem találnátok a partizánokhoz. Pihenjétek ki jól magatokat, s reggel majd én megmutatom az utat.

Csend lett ismét. Az illatos széna hódító illa*a elálmosított valamennyiünket, felznklntntt idegeink azonban nem hagytak aludni. Fiiéi felé járhatott az idő, amikor közeli lódohogásra lettünk figyelmesek. Mindannyian a tenyérnyi padlás- hasadékhoz húzódtunk.

A holdfényben pompázó éjszakában két lovas um-atott át a kunyhó udvarának vesszőből font kerítésén, s a ruháin Íréi megismertük őket. Német tábori csendőrök voltak.

(Folytatjuk)

H. T.

Márcsak néhány nap választ el bennünket az 1957/58-as pártoktatási év kezdésétől, már a legtöbb alapszervezetnél megtörtént a propagandisták és a hallgatók kiválasztása, még sem érdektelen arról beszélni, hogy milyen is legyen a jó propagandista, kik legyenek a hallgatók és milyen módszerekkel vezessük a szemináriumokat. Azt hangsúlyozni sem kell, hogy az oktatási év sikere elsősorban a propagandistán múlik. Éppen ezért kiválasztásánál elsősorban is figyelemmel kell lenni arra, hogy a propagandista szívesen végzi-e ezt a munkát, érez-e erőt magában arra, hogy az elvtársak nevelését és oktatását sikerre tudja vinni? Meg van-e mélységesen győződve annak igazáról, amit tanít, hiszi-e azokat az elveket, amit elvtársainak át akar adni? Tisztában van-e azzal a nagy felelősséggel, ami reá, mint propagandistára hárul, hiszen nem kisebbről, mint arról van szó, hogy elvtársakat nevel és oktat.

Még az oktatás megkezdése előtt nemcsak elvtársi, hanem baráti kapcsolatot teremtsen közte és elvtársai között. Teremtse meg a bizalom légkörét, el kell jutniok addig, hogy az elvtársak a legnagyobb bizalommal merjék legkényesebb problémáikat is felvetni, mert az oktatásnak elsőrendű feladata, hogy a zavaros nézeteket tisztázza, különösen most az ellenforradalom után. Éppen ezért a propagandista alaposan készüljön fel a foglalkozásokra és ne elégedjék meg azzal, hogy az útmutatókat és egyéb segédleteket tanulmányozza, hanem kísérje figyelemmel a sajtót, a napi kül- és belpolitikai eseményeket, a falu életében történt változásokat, hogy előadása alaposan alá legyen támasztva a gyakorlati élettel. Előadásában törekedjék a sallangmentes, túlságosan tudományos fejtegetést mellőző, egyszerű, világos és érthető beszédre. Ne arra törekedjék, hogy megmutassa elvtársainak a kép zettségét és felkészültségét, hanem arra, hogy a hallgatóság megértse mindazt, amit velük ismertetni kíván.;

A megbeszélések alatt törekedjünk arra, hogy főként azok az elvtársak problémái vetődjenek fel, akiknél valamilyen kérdés nem tiszta, akiknek helytelen nézeteik vannak, hiszen az oktatásnak nemcsak az a célja, hogy egy bizonyos anyagot megtanítsunk, hanem az is, hogy téves és helytelen nézeteket tisztázzunk, hogy világosan álljon előttünk pártunk politikája az egyes kérdésekben és ezeket az elveket a mindennapi életben, a termelő munkában hasznosítani is tudjuk.

A hallgatók kiválasztásánál ügyeljünk arra, hogy ne vigyük magasabb oktatási formába azokat, akik nek nincs meg az előképzettségük, mert ezek az elvtársak elidegenednek az oktatástól, részben azért, mert nem értik az anyagot, részben pedig, mert elvesztik önbizalmukat. De ne engedjük azt sem, hogy egyes jól felkészült és kellő előképzettségű elvtársak pusztán kényelemszeretetből az alsóbb oktatási formákban vegyenek részt. Sajnos, ez utóbbi a gyakorlatban igen sokszor előfordul.

Még egyszer szeretném hangsúlyozni azt, hogy az oktatás és nevelés sikere nagyban azon is múlik, hogy milyen baráti légkör alakul ki az egyes szemináriumokon.

Magam részéről ezekkel a gondolatokkal indulok az oktatási évben és ha ezeket sikerül megvalósítanunk, közös munkával, akkor az 1957/58 as óktatási évet sikerrel fejezzük be.

Fűzi István

propagandista, Iregszemcse.

A várdombiak tervei

Várdomban a község lakói már évek óta kérték a községi tanácsot, hogy építsen járdát. A községi tanács ebben az évben meg is szavazta a járda építését. A tanács 400 méter hosszú járda építéséhez meg is szerezte az anyagot. Ez azonban teljesen felemésztette a rendelkezésre álló összeget, annak ellenére, hogy a község lakói társadalmi munkával szállították a betonelemeket. A községi tanács elnökének véleménye szerint a tavasszal megépül — további társadalmi munkával — a községi járda hálózat.

Más tervük is van a várdombiaknak. A község közepén sportpályát akarnak építeni társadalmi munkával. Azokhoz a munkákhoz, amelyeket nem tudnak elvégezni társadalmi munkaként — szakmunkák — a községi EPOSZ szervezete biztosítja a szükséges pénz fedezetét. Az EPOSZ-nak maradt pénze a farsangi bevételekből — pedig egy jólsikerült kirándulás költségeit is fedezték — ezen kívül még a szüreti bál bevételének egy részét is szükség esetén erre fordítják.

Jól használják fel a községfejlesztési hozzájárulást Tamásiban

A tamási községi tanács igyekszik jól gazdálkodni a községfejlesztési járulék befolyt összegeivel. Mintegy 13 000 forintos beruházással padokat állítottak fel a főtéren.

Ezenkívül a falú művelődését is közvetlenül segítik. A községfejlesztési alapból, 10 ezer forintos költséggel a kulturházat nagyobbították. Annyit jelent ez, hogy több mint 100 személlyel több dolgozó élvezheti a műsoros előadásokat mint eddig.

A szórakozás, a művelődés hatékony segítését jelenti az a 15 000 forint is, amelyet a könyvtár olvasmányanyagának bővítésére fordítottak.

Nyilvánvalóan ezek az eredmények is hozzájárultak, hogy a falu dolgozói sem hanyagolják el az állammal szembeni kötelezettségeik teljesítését. Ennek ékes példája,' hogy a harmadik negyedévi adófizetési tervet határidő előtt 100 százalékig teljesítették.

Képek Bétáról

Bátán nagy előkészületek folynak a téli sertésvágásokra. A községben levő 956 házban mintegy 1500 sertést vágnak le az idén.

A közelmúltban búcsú volt a községben. Előkerültek ezúttal ismét a gyönyörű népviseletek. De a népviselet mellett ott volt a tűsarkú cipő és a szűk szoknya is.

Báta, megyénk legdélibb fekvésű községe, ma már nem csak arról nevezetes, hogy hosszan elnyúló község, hanem arról is, hogy sajátos módon számozzák házaikat. Bátán régi, még régebbi és legújabb számozásról beszélnek. Ennek története a következő:

A felszabadulás előtt a malomtól kezdődött a házak számozása, a számok körbejártak a községben és a legmagasabb szám a malomhoz jutott. Ez a körkörös megoldás nem tetszett a község lakóinak. Ezért úgy határoztak, hogy minden utcát — éppen úgy, mint másutt — külön számsorral látnak el. Igen ám, de van olyan „utca” is — nem is egy — amelyben mindössze két ház van. Ez sem tetszett valami nagyon a hátainknak. Gondoltak egyet, s az idén újból visszatértek a régi, körkörös megoldáshoz azzal a különbséggel, hogy nem a malomnál, hanem a község északi bejárójánál kezdték a számozást.

Most már a bátaiak sem ismerik ki magukat, hogy melyik ház hányas számú, melyik érvényes a három közül.

Tíz nap,

amely megrengette a világét

John Reed, a kiváló amerikai újságíró könyvében a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tíz napjának történetét írta meg. Orosz nyelven a mű Krupszkaja fordításában, Lenin előszavával Jelent meg, s igen nagy sikert ért el. Az első teljes, hazai, magyar nyelvű kiadása most látott napvilágot. Ebből közlünk részleteket.

„ROHAMLÉPÉSBEN ELŐRE” ClMÜ FEJEZETBŐL, A NOVEMBER 8-1 ESEMÉNYEKBŐL

... A Szmolnijban az izgalom tetőpontjára hágott. A sötét folyosókon most is siető férfiak, fegyveres munkáscsoportok, vitatkozó, gondterhelt arcú, utasításokat osztogató vezetők, hónuk alatt tömött aktatáskákkal, körülöttük barátok, munkatársak. Sok, végtelenül sok a munkájuk! Át kellett venni a kormányt, rendet teremteni a városban, biztosítani a helyőrség lojalitását, küzdeni a duma és a Honmentő Bizottság ellen, feltartóztatni a németeket, előkészíteni a Kerenszkijjel való összecsapást, tájékoztatni a vidéket az eseményekről, propagandát kifejteni országszerte Arhangelszluől Vlagyivosztokig ... És mindezt akkor, amikor az állami és községi hivatalnokok megtagad- iák az engedelmességet a biztosoknak, a nostások nem hajlandók nekik dolgozni, a vasutasok szabotálnak. Kerenszkij előnyo- mulóban van, a helyőrség nem teljesen megbízható, a kozákok ugrásra készen állnak...

Pontosan nyolc óra negyven perc volt, amikor hatalmas tapsvihar köszöntötte a belépő elnökség tagjait, köztük Lenint — a Nagy Lenint! Ruhája kopott, nadrágja túl hosszú. A tömeg bálványa, akit úgy szeretnek és tisztelnek, mint kevés vezetőt a történelem folyamán. Különös népvezér, olyan, aki szellemi fölényénél fogva vezető. ,

Kamenvev beszámolt a Forradalmi Katonai Tanács működéséről, a hadseregben eltörölték a halálbüntetést, visszaállították a propaganda szabadságát, szabadon bocsátották a politikai vétségért bebörtönzött tiszteket és katonákat, le- tartóztatási parancsot adtak ki Kerenszkij ellen, lefoglal Iák a magánraktárakban felhalmozott élelmiszerkészletekets viharos taps.

Kamenyev után megint a Bund képviselője szólalt fel. Azt fejtegette, hogy a bolsevikok kérlelhetetlensége a forradalom összeomlására vezet. A Bund képviselői éppen ezért kénytelenek elhagyni a kongresszust. Közbeszólások: „Azt hittük, hogy már tegnap kivonultatok! Hányszor fogtok még kivonulni?”

Következett az internacionalista men- sevikek szónoka: „Mi az, ti még mindig itt vagytok?” ■— kiáltották feléje. A szónok megmagyarázta, hogy az internacionalista mensevikeknek csak egy része hagyta el a kongresszust, a többiek itt maradnak.

„Mi a hatalomnak a szovjetek kezébe való átadását a forradalomra mért halálos csapásnak tartjuk, de kötelességünk- neik tekintjük, jiogy a kongresszuson résztvegyünk és itt a hatalom átadása ellen szavazzunk!”

Aztán más szónokok következtek. A Donyec-medence bányászainak képviselője arra kérte a kongresszust, hogy te- gven lépéseket Kalegyin megfékezésére; aki elvághatja a fővárost szén- és élelmiszerforrásaitól. Néhány katona, akik most érkeztek a frontról, ezredeik lelkes üdvözletét tolmácsolták . . . S ekkor Lenin kezével az asztal szélébe kapaszkodik: kis. összehúzott szeme végigfut a tömegen; amíg várakozik, s a percekig tartó taps és ünneplés látszólag közömbösen hagyja. Amikor a tapsvihar elül, egyszerűen annvit mond: „Most hozzálátunk a szocialista rend felépítéséhez!” Ismét felzúg a taps.

„A szovjethatalom fel fogja ajánlani va^mennvi népnek az azonnali demokratikus békét és az azonnali fegyverszünetet minden fronton. A béke kérdése égető kérdés, napjaink fájó kérdése. Engedjék meg ezért, hogy áttérjek annak a nyilatkozatnak a felolvasására, amelyet áz önök által választott kormánynak kell majd kiadnia ...”

Száját, mintha mosolygott volna, beszéd közben nagyon kinyitotta: hangja rekedtes volt. nem kellemetlenül, hanem mintha a sokévi beszéd tette volna azzá — és monoton, minlha örökké tudna így folytatni . . . Néha kissé előrehajolt. Nem gesztikulált. S ezer egyszerű ember néma csodálattal tekintett rá .. .

Propagandisták tapasztalatcseréje

Baráti légkört a szemináriumokon