Tolna Megyei Népújság, 1957. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)
1957-09-08 / 211. szám
4 rOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1957 szeptember 8. Csongor és Tünde átírva Nagy megdöbbenéssel hallottam a napokban, hogy a kurdi színjátszók előadták Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde tímű művét. No, nem egészen azon döbbentem meg, hogy előadták, inkább azon, hogy milyen Csongor és Tündét adtak elő. Azif, úgy ] látszik, érezte az előadás rendezője, hogy az irányítása alatt munkálkodó együttes nem elég erős és képzett arra, hogy az eredeti remekművet adja elő, s ezért átírta a darabot. Ez döbbentett meg. Átírni Vörösmarty remekművét, p Csongor és Tündét. Kurdon nem elég magyaros talán a Csongor és Tünde? Érthetőbbé akarták tenni? Lehet, de ez nem jól sikerült... Amit Vörösmarty, a nagy író nagyon jól megírt, azt így formálta át a „társszerző'’: Jé. Csongor úr, hát maga is ií)f- van? — mondta Mirigy, a vén boszorkány. Aztán egyebek közölt a helyi erők is képviselve voltak a darabban. Nem az előadásban, hanem az átírt szövegben. Valamelyik szereplőnek például olyan szöveget adott a szájába az átírt szövegkönyv, mely szerint úgy ellátja a baját . . . ‘hogy még a helybéli Sándor doktor sem tudja helyrehozni. Tisztelet és elismerés illeti Sándor doh:or munkáját, amit a faluban végez, de a Csongor és Tündébe beépíteni létezését, gyógyítási tudományát, helytelen. Talán említsük meg azt is, hogy az előadás bevételének felét a tűzoltóság 1fejlesztésére, másik /felét pedig a református Egyház helyi imaházának építésére fordítják. Az a véleményünk, hogy még ilyen nemes célok érdekében sem szabadna Vörösmartyt meghamisítani, különösen úgy meghamisítani, hogy nagy műve elveszítse értékét. Kulturális apróságok Bonyhád Tolna MÓRICZ ZSIGMOND Szeptember 11-én a Fővárosi Operett Színház és a Madách Színház művészei vendégszerepeinek Bonyhádon. A két színház tagjaiból álló együttes Ábrahám Pál: Utolsó Yerebély-lány című operettjét mutatja be. * Szeptember 21-én a nyári munkák befejezése megünneplésére nagyszabású ara- tóbáll rendez a kultúrbáz. A mulatsághoz a zenét az ismert Becht Henrik és 12 tagit fúvószenekara szolgáltatja. * Tovább bővül a kultúrbáz jelmeztára. A jelmezek gyűjtését már az elmúlt évben megindította a kultúrház, s a lakosság, sok — háznál már használhatatlan —- holmit ajánlott fel a színjátszók számára, amit a színpadon még használni lehet. A kultúrháznak a jelmeztár fenntartása bevételt is jelentett már eddig is, mert a községi csoportoknak kölcsönözlek. A gyűjtést most szép eredménnyel tovább folytatják, * Ismét megkezdte munkáját a kultúrház fotószakköre. A szakkör tagjai az ősz folyamán kiállítást szeretnének rendezni eddigi munkájukból. A kiállítást közösen rendezik meg a képzőművész szakkörrel. * Nagy közkedveltségnek örvendett eddig is Bonyhádon a bábszínház. Különösen a gyermekek látogatták előadásait szép számmal. Az elmúlt évhez hasonlóan az idén is tart dobásokat. Az ölőkészületek már megkezdődtek az évadnyitó előadásra, melyet szeptember 15-én tartanak. A tolnai szimfonikus zenekar eddigi munkájával már kivívta magának az őt megillető helyet a megye zenei életében. A zenekar az elmúlt hetekben zongorista gondokk3! küzdött. Ez a probléma meg- aldódott, s az együttes megkezdheti munkáját. A kultúrház vezetői úgy határoztak, hogy a zenekart 15 főre bővítik ki. Hangversenyt is terveznek még az őszre, melyben operett-, operarészletekeit és megfelelő zenekari műveket adnak elő. A színjátszó csoport operettel őad ásaihoz is a zeneikar szolgáltatja a zenét. * Tolnán úgy tervezik, hogy az ismeret- terjesztő előadássorozatokat október közepén indítják be. Az ismeretterjesztő előadások programjában többek között színháztörténeti, művészeti, történelmi, csillagászati téma szerepel. Az előadásokat klubestszerűen tervezik megrendezni. * Nagy érdeklődés kísérte az elmúlt évben a balettiskolában folyó munkát. Az idén szintén szervez balettiskolát a kul- túrliáz. Eddig már közel 50 gyermek jelentette be tanulási szándékát. Az oktatás a balettiskolában szeptember 9-én indul meg. Fiúk! Jelentkezzetek vájártanulónak! a nagymányoki iskolához. FELNŐTTEK, segéd- és szakmunkások! Jöjjenek dolgozni. Építőiparba, Szászvárra, Nagymányok- ra és Szekszárdra. Bányaiparba Szászvárra és Komlóra. Bővebb felvilágosítást adnak a Tanácsok. zeptember 7-én, tegnap múlott 15 éve, hogy Móricz Zsigmond frissen hantolt sírjára ráhullottak az első virágok és gyászkoszorúk, s a jelen nemzedék azóta sem tud elszakadni tőle, gondolataink újra és újra visszatérnek hozzá, próbáljuk megállapítani, hogy ki volt, mit jelentett nekünk. Túl merész vállalkozás lenne ilyen keretek között azt tűzni ki célul, hogy' ezt a ma is egyes tekintetben tisztázatlan kérdést vitassuk, nem célja ez ennek az írásnak, csupán megemlékezni kíván e kivételesen termékeny, csodálatosan tehetséges óriási munkabírású író életéről, munkásságáról. Hatvanhárom éves volt, amikor meghalt, s ez alatt a 63 év alatt mintegy 100 kötetnyit alkotott, és ez a 100 kötet időálló, maradandó érték. Csak egy pillanatig tekintve műveinek sokaságába, olyan örök értékű művek jutnak eszünkbe, mint a Hét krajcár, a Pillangó, a Sárarany, a Kerek Ferkó, az Úri-muri, a Rózsa Sándor... és mindezek betetőzéseként a hatalmas történelmi regény, az Erdély trilógiája. Hogy a nagy író teljes életművét megértsült, látnunk kell azt, hogy honnét indult el, mely talajból hozta magával érzéseit, vérét, amely műveiben éppen úgy lüktet, mint ereiben lüktetett. Apai ágon feltörekvő parasztok, anyai ágon elszegényedő nemesség az őse. Az apa ősöktől öröklött népi vonás élete végéig nagy hatást gyakorol rá — mégis anélkül, hogy egyoldalúvá tette volna felfogását. Műveiben elsősorban a magyar falu életét rajzolja meg, a próza- irodalmunkban első, aki nem igyekezett műveiben a megbékélést keresni, művei a valóság reális falusi élet észrevételét jelentik. A polgári irodalom tudomány Móri- ezot nem tudatos, hanem mint ösztönös írót tartotta számon. Móriczban valóban ösztönös elemi erejű tehetség volt, de csak ezt látni és nem észrevenni nagyfokú tudatosságát — bűn. Az ösztönös művész eszménye a „Tart pour Tart” elmélet bizonyítja a művész senkiden magányát, a kultúra önmagában való megtermékenyülését, majd önmagában való megsemmisiilését hirdeti. Ez az elmélet — a zseni kultusz — végülis a fasiszta barbárság igazolásába torkol. Móricz Zsigmond tehetsége korán megmutatkozott, de már a verselgető kisdiák sem az álmok világában él, nem temetkezik a diákkorban kedvelt Jókai-regények világába — történelmi irodalomelméleti munkák iránt érdeklődik — s tehetségével párhuzamosan jelentkezik ellentétlátó, töprengő hajlama is. A tudás, a minden megismerése utáni vágy kergeti; így kerül teológiára, amely a világtitkok végső magyarázatát ígéri, de kiábrándul, s jogásznak megy, hogy az igazságot megismerje, s amikor itt is csalódik, tanárnak készül. De tanár sem lesz belőle, nem vonzzák a szikkadt bölcsességek és idejétmúlt frázisok — már könyvtáros szeretne lenni a Budapesti Egyetemi Könyvtárban — majd népdalokat gyűjt, s a Statisztikai Hivatalban dolgozik. Munkája közben megismeri a való életet, az úri Magyarország valóságos képét, így születik meg benne egy, az egész társadalom életét ábrázoló regénysorozat terve, melyben nemcsak ábrázoln akarja a valóságot, hanem érteni és magyarázni is. Első írásai állatmesék. Állatbőrbe bújt emberekről írt szimvólikus történeteket. Az állatban mindig ott van az ember, ahogy az ember lényében ott rejtőzik az állat, újra és újra kitör a civilizáció, számára nyűgös korlátái közül, s amit az ember akarata tart féken. írásainak a különböző osztályokban élő emberek harcán kívül az emberben levő állat és ember harca is ad valami fojtott drámaiságot. IHősei szinte valamennyien vidéki emberek, urak, parasztok, diákok, kisvárosiak, tanyaiak, akik már bevonultak az irodalomba: Mikszáth, Gárdonyi . . . révén s mégis mások, mezítelenre vetkőztetett emberek, akik valójukban jelennek meg, egyszerre jók és rosszak .. . igaza. Mikszáth vidékiábrázolása enyhe derűben veszíti el élességét. Gárdonyi pedig a szépet kereső költő szemével nézi a falut, nem akarja, talán nem is tudja észrevenni a földéhes parasztok harcát. Móricz mélyebbről tárja fel a paraszti élatét. Nem szépít, nem hallgat el semmit. Regényeiben nemcsak kékegű napsütés van, hanem be is borul az ég, megrajzolt helységeiben nemcsak muskátliszag, hanem a szegénység savanyú penészszaga is terjeng. Beszélgető paraszt- alakjai nemcsak tiszta népiességgel beszélnek hanem káromkodnak is, s ez mögött a káromkodás mögött a nagybirtoktól való gúzsbakötöttség elleni erőlködés ropog. A valóságot mutatja, másként ábrázolja a nagyparasztot, másként a pár holdast és a nincstelen zsellért. A valóságot ábrázolja, amikor parasztjának arcán mosoly vibrál, amikor hahotázva nevet, vagy merev tekintete köré ráncolódik arca, vagy öklét emeli ütésre bor, asszony vagy egyéb sérelem miatt. Móricz műveiben találkozunk először olyan népi alakokkal, akiknél először emelkednek ki jelentősen szociális vonások: a paraszt kioMiatatlan földéhsége, az engesztelhetetlen úrgyűlölet, a férfi és a nő örök harca. Illusztráció Berchtold Brecht Háromgarasos regény című könyvéből . . . Móricz nemcsak mint szépíró, hanem mint publicista és irodalomtörténész is jelenllőset alkotott. Első nagyobb irodalmi történeti tanulmányát 24 éves korában adta ki, s benne állástfoglal az öncélú irodalmiság hamis elve ellen, melyben „csak játéknak, vasárnap délutáni társasjátéknak nézik az irodalmat.” Később Csokonairól ír tanulmányt, melyben hibáit is felemlíti, elítéli, hogy az urak kedvéért „zabolát tett tehetségére”. Ugyanebben az évben „A magyar színpad traditiói” című elvi műve is megjelenik: ebben tisztázza maga számára a valóságábrázolást, a realizmus kérdését. A forradalom idején nagyjelentőségű javasla'.ot tesz a földosztásról és nagy meggyőző erővel propagálja a szövetkezeti gazdálkodást. Úgy látja, a parasztság évszázados harca a feudalizmus ellen, a parasztság győzelmével végződött, s meglátja, hogy e harc győ- zelemrevitelében oroszlánésze volt a munkásoszilálynak. A kultúrát nem félti a munkásoktól, nekik szánja, s azt vallja, hogy ezután következik felvirágzása. A forradalom bukása megtöri a nagy író felfelé fejlődési vonalát. A Horthy- uralom még alacsonyabb szintre löki vissza az országot, mint a forradalom előtt volt. A munkásságot csak vád, rágalom és fenyegetés éri. A nemrég radikális polgárság félve hajt fejet a halálom kegyetlen urai előtt. Az irodalomban is teljes a pusztulás... A nagy Ady halott, a haladás harcos tábora szétforgácsolódott. Móricz Zsigmondot is üldözik, az irodalmi társaságok kizárják tagjaik közül, s alig akad lap, amelyik helyet ad írásainak. Rendőrök zaklatják, mint egy bűnözőt... . .i .iMóricz a népből indult el, s mint azt egész élete és munkássága bizonyítja, a népet sohasem hagyta eL Ha örülni akart, visszatért hozzá, és Olyankor is, ha szenvedni akart. Sokan azt a szót, hogy nép, teljesen azonosítják a parasztsággal, pedig nála nemcsak ezt jelentette, itöbböt és mélyebb valamit: embert. Embert, akiért küzdött, harcolt egész életén át . Illusztráció Storm: Aquis submersus című ^ könyvéből \ Könyvismertetés 300QQQOQQOOOOOOOOOOOOOOOOC^^ 30000000000000Q0000CO0000000000000000000000000000000O000O000Q Móricz Zsigmod: tanít a mester Az öreg kőműves felegyenesedik a fal mellett. Nem szeret így lehajolva dolgozni. Most még csak épp az alapfalat rakták meg. Míg a vájáshan voltak, oda se ment. Faragta a köveket, a föld színe feletti sorokhoz. De ezeket már neki kell lerakni, hogy rendesen induljon a munka. De minduntalan felegyenesedik s a kézbeadó napszámosra rászól. — Csak te soha meg ne állj. Te csak mindig arra vigyázz, hogy a kőműveseknek kérni ne kelljen. Mindenki dolgozik. Gyönyörű az idő. Megint felegyenesedik. •— Veled mi van, András. Meg ne utáld azt a maltert. Ha sokat babrálsz benne, még hajszálat találsz. Csapd oda sebesen és ha egy követ leteszel, az többet meg ne mozduljon. IJjra csak megáll néhány kő után. — Mert úgy jársz, mint a pesti kőműves. Hajszálat lelt a malterbe és úgy megiszonyodott tőle, hogy azt mondta: én többet ilyen csúnya mesterséggel nem foglalkozok. Egy kicsit várt, — El is ment szemeteskocsisnak. Felemelt egy nagy követ, megforgatta, megfarag'a, beállította, akkor plajbász- szal megvonalazila. hogy mit kell róla lefaragni, kivette, lediribolta a nagy ormótlan kőműveskalapáccsal s visszatette. Odajöltt a gazda, az építtető. Ránéz. — Jó vón már megint egy kis eső. A gazda nem szól. Nagy hasa van, nehezen szólal meg. Akkor azt mondja: — Azúr elébb csak gyűjtsük fel a szénát. A kőműves hallgat. Körülnéz a kerten. Egy kis fű van ott, azt kaszálták meg éppen ma reggel. — Rendben van . .. Hát akkor várhatunk egy pár napot az esővel. .. Pedig szokott ilyenkor jönni egy kis esőcs- ke. Mikor a herét kaszálják. IJjra tovább dolgozik. A gazda hűségesen szivarozik s nézi a munkát. Minden követ megnéz. Mindeniket úgy nézi, hogy nem tesznek-e valami rosszat a kőmívesek. Hogy nem rontanak-e el valamit. Nem ismeri a munkát, de azt tudja, hogy ezeknek az eszén nem lehet eligazodni. Résen kell lenni. A mester újra felegyenesedik.-— E meg házasodik, ez az András. A kőmívesek fölnevetnek egy kicsit. Nehéz a követ emelni, rakni: Nem igen van kedve senkinek nevetni. De erre fölnevetnek s megállanak. — Öngyilkosjelölt — mondja a mester. ...— Csak maga ne beszéljen, maga is meglette. — Nem tudtam, mit tettem. Most már tudom. Ma? . . . Ma nem venném el. Mindenki nevet. A kőmíves felesége persze ma már öregasszony. De har- minohat évvel ezelőtt belső szobalány volt a méltóságos úréknál. Szép lány volt. Kackiás lány volt. Kertész lánya volt. Hált ma persze öregasszony. — Mikor én házasodtam — mondja a gazda. — Megvolt a nagy esküvő. Este meg a nagy lakodalom ... A vacsorán a pap beszédet mondott. Elkezdett olyanokat mondani, hogy: a házasságban nemcsak öröm van, nemcsak színméz . .. Jönnek a nézeteltérések is, a viták és az elkeseredések. . . Majd megvertem .. . — Minek mond ilyen csúnyákat. — Nem vót addig miköziünk nézet- eltérés ... — Hallod, András. — El akarnak ijeszteni — mondja panaszosan a vaskos kis legény. — Ki lesz a násznagy? — kérdi a gazda. — A keresztapa — szól a mester. Senki se szól. Erre ő folytatja. — Tetszik emlékezni a Rónai Janira? Meghalt már, de húsz évvel ezeló'tt, mikor a nagy házat építettük, dógozott az itt egy pár hétig. Mikor annak a lánya Dérhez ment, elment ehhez a Laki Zsigához, hogy jöjjön el násznagynak. . . De fentelmes csúnya idő vót... — Hova megyünk? ... A másik faluba . . . Kocsin? ... Nem, gvalog... Hát mér nem a keresztapját híjjátok? . .. Annak kutyakötelessége elmenni ... Ereggy el hozzá, mondd meg neki, hogy neki kutyakötelessége elmenni násznagynak ... így kitanította, s Rónai Jani, el is ment Békáshoz; a meg szegény ember vót, hát tisztesség volt neki ,hogy elhíjták násznagynak ... El is ment. . . Zimankós idő volt. Térdig jártak a hóba... De megtette szívesen. Mikor aztán visszatértek a menyasszonnyal, hát azt mondja a fiatalasszony neki itt a falu szélén: mer a lány keresztapja volt, hogy: köszönjük a szívességit, keresztapám, most már magára nincs tovább szükség .. . Nagyot nevettek mindnyájan. A kőmívesek is, a gazda is, a mester is. Ilyen a szegény ember lakodalma. — Egén, de, — folytatja a mester — akkorára már a násznagy felesége elvitte a lakodalmas házhoz a sok ajándékot. A tyúkot, meg a kalácsot. — Nem ment el visszakérni az asz- szony? — Nem. ük mentek el utána, hogy gyüjjenek, keresztanyám. — Észretértek. — Persze. Nem is számítottak ilyen nagy galantériára. A‘ gazda jót nevetett, aztán továbbsétált. Ott hagyta őket. Napszámba vannak nála a kőmívesek. Hát ha napszámba vannak, dógozzanak, ne meséljenek napszámba. Mikor a gazda elment, a mester odakacsintott a legényeire. Értették egymást. Nem kell az építésnél a gazda. — No te* öngyilkosjelölt, hát csapd azt a maltert 1 i
