Tolna Megyei Népújság, 1957. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)

1957-09-04 / 207. szám

1957. szeptember 4. rOLNA MEGYEI NÉPtJJSÁG 3 A PÁRT TÖRVÉNYE A Magyar Szocialista Munkáspárt szervezeti szabályzata eljutott már a legtöbb elvtárshoz. így lehetőség van azt megismerni, tanulmányozni és megvalósítani. Rendkívül nagy jelentősége van annak, hogy min­den elvtárs megismerje a párt mű­ködésének szabályait, a párt belső életének rendjét, mert a szervezeti szabályzat betartása biztosítja csak az akarat és cselekvés szabadságát. A PÁRT SZERVEZETI SZABÁLYZATA és annak betartása elválaszthatatlan tartozéka a pártegységnek, mert szervezeti egység nélkül nincs aka­rategység és egyöntetű cselekvés. A pártéletben a szervezeti szabályzat megsértésének mindig súlyos követ­kezményei voltak, amelyek ön­kényeskedésben, a kollektív veze­tés (megsértéséiben, a demokratikus centralizmus gyengítésében nyilvá­nultak meg és gyengítették a párt egységét, erejét Ezért a szervezeti szabályzat betartását biztosítani kell minden körülmények között. A szervezeti szabályzat a marxiz- mus-leninizmusnak mai viszonyokra alkalmazott szervezeti elveit teste­síti meg. A lenini pártvezetés és pártépítés elveire épül, s ennek alapján meghatározza a párt felépí­tését és előírja a párt munkájának azokat a formáit, módszereit, ame­lyek szükségesek a kommunisták egységes cselekvéséhez. A szervezeti szabályzat minden párttag és párt- szervezet (törvénye, és ezi minden párttagra, pártszervezetre és párt­szervre egyformán kötelező. Ezért nekünk a szervezeti szabályzat elő­írásai szerint kell a pártéletet meg­teremteni és egész munkánk során e törvények szellemében cselekedni. A szervezeti szabályzat szoros kapcsolatban van pártunk politikai irányvonalával, közvetlen célkitűzé­seivel, a szocializmus felépítésével. Ez a kapcsolat jut kifejezésre a kö­telezettségek és jogok, valamint a párt felépítésének meghatározásánál is. A szervezeti szabályzat és a gya­korlati politikai vonal közötti szoros kapcsolatot azért kell látnunk, mert a párt politikájának alapos ismerete nélkül nem tudjuk teljesíteni kötele­zettségeinket, de jogainkat sem tud­juk gyakorolni. Ez pedig a szerve­zeti szabályzat megsértését vonja maga után. •• Ot perc a MINDIG csodáltam, a vitorlázó re­pülők munkáját, bátorságát, kép­zettségét. Nem egy esetben nézeget­tem őket, de arra sohasem gondol­tam, hogy magam is megpróbáljam a repülést. Pedig nem egyszer volt rá lehetőség. Ilyenkor mindig el­ütöttem valamivel a választ — hi­vatkoztam arra, hogy rengetegen akarnak felszállni, arra is, hogy nincs kedvem, azt persze sohasem mondtam — pedig ez volt az igaz­ság —, hogy bátortalan vagyok, még soha nem ültem repülőgépen. VASÁRNAP Őcsényben újra megkérdezték tőlem, nem akarok-e repülni. Újra azt válaszoltam, nincs kedvem. Láttam a csodálko­zást az arcokon — hiszen naponta százával kérik a repülősöket, vi­gyék fel őket — és egy kicsit szé- gyeltem is magam. Még sem vallot­tam be, hogy félek. Hogy eltereljem a figyelmet magamról, érdeklőd­tem arról, milyen érzés, mikor fel­emelkednek, mikor újra a földre érnek, nem okoz-e gyomor bántal- makat a repülés, van-e ejtőernyő stb. Valójában pedig attól tartot­tam, hogy rosszullét fog el és be- piszkolom a gépet, aztán rajtam mulat mindenki. A DÖNTÖ elhatározás akkor szü­letett meg bennem — a repülést il­letően —, amikor egy idősebb asz- szony szállt fel és a földre érve áradozott a repülés gyönyöreiről, a látottakról. Figyeltem és úgy dön­töttem, felszállók — persze az el­A szervezeti szabályzat minden párttag kötelességévé teszi, hogy ál­landóan világosítsa fel a pártonkívüli dolgozókat a párt politikájáról, hatá­rozatairól, legyen a pártonkívüliek ta­nácsadója, vezetője és kötelessége ta­nulni a tömegektől. E fontos kötele­zettség maradéktalan teljesítéséhez rendszeresen tanulni kell. Alaposan ISMERNI KELL AZ ORSZÁGOS PÁRTÉRTEKEZLET HATÁROZATÁT Bár aktívákon, taggyűléseken már is­mertették, de ezt a nagy elvi határo­zatot, amely hosszabb időre szól, nem lehetett egyetlen taggyűlésen alaposan megismerni. Esténkint, vagy munka­szüneti idő alatt vegyük elő a párt­értekezlet anyagáról szóló brosúrát és tanuljunk belőle, beszéljünk róla a pártonkívülieknek. Rendszeresen ol­vassuk a Népszabadságot és a megyei pártlapot. Az újságolvasás nélkülöz­hetetlen fegyvere a tömegek felvilágo­sításának. A pártlapokból határoza­tokkal, rendeletekkel, tapasztalatokkal ismerkedünk meg, s figyelemmel tud­juk kísérni az ország társadalmi és gazdasági életét, a nemzetközi hely­zet alakulását. Véleményem szerint a tájékozatlanság és a tanulás hiánya erősíti a tömegektől való szektáns el­zárkózást, ami számos esetben az ön­elégültségből is fakadhat. A tanácsadáshoz és a pártonkívüliek vezetéséhez nélkülözhetetlenül szük­séges az emberek problémáinak, gond­jainak, örömüknek ismerete. Ezek is­meretével, hasznos tanácsainkkal kö­zel tudunk jutni az emberekhez, mert kialakul a kölcsönös bizalom légköre. Türelmesen hallgassuk meg a párton- kívülieket, tanuljunk tőlük, fogadjuk el hasznos tapasztalataikat, munka- módszereiket, javaslataikat. Nekünk a tömegekhez tisztelettel és megbecsü­léssel, nem pedig lebecsülő magatar­tással kell közeledni. A SZERVEZETI SZABÁLYZAT KÖTELEZ BENNÜNKET a pártszerűségre, a demokratikus centralizmus betartására, ugyanakkor jogaink érvényesítésére is. Azt köve­teli tőlünk, hogy fáradhatatlan harco­sai legyünk a párt politikája végre­hajtásának és e közben engesztelhetet­len harcot folytassunk a revizionista nézetek, valamint a szektáns, dogma­tikus hibák ellen. A párt centraliz­musa gyengítésének konkrét megnyil­vánulása a revizionizmusnak párton belül. A leghatásosabb harci eszköz ellene a párthatározatok maradéktalan végrehajtása. Az MDP-ben az ellenforradalom előtti időkben nagyon elharapódzott a párthatározatok pártszerűtlen bírál- gatása. A végrehajtás helyett huza­vona volt a jó határozatok végrehaj­tásánál is. A centralizmus gyengítése újból ilyen helyzethez vezetne. Ne en­gedjünk teret a fecsegésnek, a határo­zatok pártszerűtlen bírálgatásának a végrehajtás helyett. A párttagnak joga van véleményét kifejteni, ha nem ért vele egyet, akkor is köteles végrehaj­tani. A különböző beadványoknál szükséges betartani a pártszerű uta­kat. Néhány helyen megcsinálják azt, hogy azonnal beadványt küldenek a pártközponthoz, a járási, vagy a me­gyei pártszervek megkerülésével. így ez helytelen, mert akaratlanul is ma­gában hordja a lebecsülést, vagy a bizalmatlanságot a terület közvetlen felsőbb pártszervei felé. A pártköz­ponthoz való közvetlen fordulás ak­kor indokolt, ha a helyi, járási, vagy megyei pártszerv nem intézkedik, vagy ha a Központi Bizottság hatá­rozataival szemben ellentétesen intéz­kedik. Nekünk viszont nagyon lelki- ismeretesen kell foglalkozni a beadvá­nyokkal. Döntéseinket alapos körül­tekintéssel hozzuk meg és egyetlen beadványt se hagyjunk intézkedés, vagy válasz nélkül. PÁRTUNK HELYES POLITIKÁJA és a szervezeti szabályzat szigorú be­tartása kedvező alapot nyújt, hogy dolgozó népünk minél nagyobb töme­gét sorakoztassuk fel a szocializmus építésére, az ellenforradalom marad­ványai elleni küzdelemre. Ismerje meg tehát minden elvtárs a párt szer­vezeti szabályzatát és annak szelle­mében dolgozzon. A párt-alapszerve- zetek és pártbizottságok pedig egy- egy párttag munkáját a szervezeti szabályzatban megállapított kötele­zettségek teljesítése alapján bírál­ják el. Szigeti János a megyei párt vb tagja A mezőgazdaságból jelentik A termelőszövetkezetek földjein me­gyénkben 5280 kataszteri holdon végez­ték el eddig a vetőszántást, az egyéni gazdák földjein pedig 14 600 kataszteri holdon. * A trágyázás üteme is elég kielégítő módon halad. Az aratás-cséplés nagy munkái után mindenhol nekikezdtek a trágya kihordásának. A termelőszövetke­zetek 1425 kataszteri Íróidat, az egyéniek pedig 17 086 kataszteri holdat láttak el eddig az idén istállótrágyával. * A sarjúszéna területének körülbelül 75 százalékát kaszálták le a legutóbbi jelen­tések szerint. * Az arankairtást 1044 kataszteri holdon végezték el. Huszonöt termelő ellen el­járást indítottak, mivel az előírásnak megfelelően nem végezték el a kötelező gyomirtást. A maglucernának 70 százalékát, a maglóherének pedig 65 százalékát ka­szálták le. * A cséplést a megye 108 községéből 105 már teljesen befejezte. Tamási, Bátaszék és Tolnanémedi is befejezi a napokban. Az állami gazdaságokban körülbelül 25 vagon csépelni való van még vissza. Kü­lönösen az alsóleperdi és fomádi állami gazdaság maradt el. A becslések szerint azonban csütörtökre ezekben a gazdasá­gokban is befejezik a cséplést. # levegőben határozásomhoz társaim ugratása is hozzájárult. Beültem és izgalmamat leplezve, akasztófa humorral kö­zöltem a többiekkel — ha netán valami történik, mondják meg a feleségemnek — hősiesen viselked­tem. REPÜLTÜNK. 200 méter magas­ban megszűnt minden izgalom és csodáltam a tájat, a földeket, háza­kat. Nagyszerű volt. Amikor a föld­re értem, fülig érő szájjal mesél­tem én is — mint aki már legalább százszor felszállt — nem kell félni, nagyszerű érzés repülni. Most még jobban értékelem a vitorlázókat, munkájukat és szeretnék minden­kit meggyőzni, legyen vitorlázó, ez a legszebb sport. Petrits Ferenc Hétffin hirdetett ítéletet a megyei bíróság Sulyok István és tár­sai ügyében. A bíróság Sulyok Istvánt hatévi börtönre, négyévi jogvesztésre, Cziráki Ádámot háromévi börtönre, két­évi jogvesztésre ítélte. Dorogi Imrét egy­évi javító-nevelő munkára, 20 százalékos bércsökkentéssel, Lánger Istvánt egyévi börtönre, egy év jogvesztésre, Tóka Mi­hályt nyolchónapi börtönre, három év felfüggesztéssel, Kiss Györgyöt hathónapi börtönre, 3 év felfüggesztéssel, Hollendus Józsefet 10 hónapi javító-nevelő mun­kára, 10 százalékos bércsökkentéssel, ítélte. Hallotta ? A pillangók vándorútjait is fi- zalékkal nagyobb a múltévi országos gyelemmel kísérik? A pillangók út­ját persze sokkal nehezebb kiku­tatni, mint a madarakét, amelyeket gyűrűkkel látnak el. Kezdetben az­zal próbálkoztak, hogy festékkel je­lölték meg a pillangók szárnyát, de ez nem bizonyult eredményes mód­szernek. Nyugatnémet tudósok sok­évi kísérletezés után jó jelzési mó­dot találtak ki: pillangók szárnyát perforálják, majd alsó oldalukra le­heletvékony aluminium lapkát, felső oldalára pedig ragasztóanyaggal be­kent légipostapapir-darabkát he­lyeznek, úgyhogy a kettő összeragad. A napfényben felcsillámló alumi- niumlapka felhívja a figyelmet a pillangókra. A nyugatnémet tudó­sok már sok olyan helyről kaptak ér­tesítést, hogy ilyen pillangókat láttak. * Anglia a dohányosok országa. Ezért itt a nemdohányosoknak is van szövetségük. E szövetség most egy különösen vonzó külsejű, fiatal höl­gyet keres, egy úgynevezett „Miss Nemdohányzót“, akinek az volna a feladata, hogy rendszeresen látogassa a londoni klubokat és itt a fiatal do­hányosokat elriassza a dohányzástól. A kívánalmak szerint a fiatal hölgy­nek „ragyogó szemmel, különösen tiszta arcbőrrel, arányos termettel és igéző kebellel1’ kell rendelkeznie. * A MALÉV kidolgozta hároméves fej­lesztési tervét, amelyet a már megkötött nemzetközi szerződések alapján készítet­tek el, s most a hároméves tervben ki­szélesítenek. Mind az utas-, mind az áru­forgalom jelentős növelését tűzték ki cé­lul a következő években. Eddig Berlinbe, Varsóba, Bukarestbe, Szófiába, Prágába és Bratislavába indultak magyar gépek. 1958-ban már mintegy újabb nyolc kül­földi légiútra kötnek szerződést. Többek között Amszterdammal és Brüsszellel már megkötötték a szerződést és tervek vannak arra, hogy Kassára és Kolozs­várra is megindítják a magyar légijára­tokat. 1959-ben további négy külföldi út­vonalon is magyar gépek közlekednek. A hároméves fejlesztés során lényegesen növelik a légiúton szállított áruk meny- nyiségét. A fejlesztési terv kiterjed a Feri­hegyi repülőtér korszerűsítésére. * A Kulturális Kapcsolatok Intézete kiállítást állított össze azokból a re­produkciókból, amelyeket a Képző- művészeti Alap Kiadóvállalata adott ki, s a kiállítás most világkörüli út­nak indul. Az első bemutatót Argen­tínában, Buenos Airesben rendezi meg a Kulturális Kapcsolatok Inté­zete. Utána más városba és dél­amerikai országokba vándorol a ki­állítás. * Nemrégiben egy angol gőzös futott be Archangelszk kikötőjébe. A hajó egyik tengerésze súlyos tüdőgyulla­dásba megbetegedett. A kapitány a kikötő orvosához fordult, aki azonnal kórházba vitette a matrózt. A fiatal­embert természetesen ingyenes kór­házi ellátásban részesítették és né­hány nap múlva gyógyultan hagyta el a kórházat. Hazájába visszatérve, le­velet írt a kórház dolgozóinak: „Egyet lenegy országban sem tapasztaltam olyan nagy figyelmet a külföldi ten­gerészek iránt, mint a Szovjetunió­ban. Soha sem felejtem el a vendég- szerető Archangelszket.” * A Külkereskedelmi Minisztérium ille­tékes osztályának közlése szerint ebben az évben majdnem kétszer annyi citro­mot hozunk be, mint amennyit a háború előtti években importáltunk. Az 1934— 1938. évek átlagában 5500 tonna citro­mot hoztak forgalomba. Az év első felé­ben pedig 4500 tonna jött be az országba, s a második félévre 6000 tonna behoza­talát tervezik. A narancs- és citromvásár­lásokról külkereskedelmünk megbízottai egyébként most tárgyalnak külföldön. Kínában ezer tonna narancsot kötöttünk le, ebből az év végéig 400 tonna ér ide. Karácsony és újév táján lesz tehát cit­rom és narancs, sőt még datolya, füge, banán és szentjánoskenyér is. Mazsola most is bőségesen, korlátlanul kapható üzleteinkben. Megvásárolták külkereske­delmi szerveink az egész évben szüksé­ges kávé- és teamennyiséget, Brazíliából és más tengerentúli országból többféle kávét vettünk, s így lehetővé válik a kü­lönböző minőségek keverése. Ebben az évben megkezdődik a kakaópor rendsze­res behozatala és árusítása. Hollandiá­ból elsőrendű kakaóport vásároltunk és már az utolsó negyedévben is 300 tonna érkezik. * A Földművelésügyi Minisztérium termésbecslése szerint az idén jó kendertermés várható. A termésho­zam országosan eléri a holdanként! 23.6 mázsát, ami mintegy húsz szá­átlagnál. A jó termés következtében az összes hozam — jóllehet a beve­tett terület az idén mintegy har­minc százalékkal kisebb — nem lesz sokkal kevesebb a múlt évinél. * Amerikában betiltották Shean O’Caisy ír drámaíró „Piros rózsák” c. színművét, azzal az indokolással, hogy írója kommunista. „Szakasztott olyan kommunista vagyok” — felelte erre az író — „mint Shelley, Dickens, Byron és Milton, akik a felemelő emberszeretet és humaniz­must vallották, amit Marx is val­lott és én is vallók.” * Az élgárdához tartotó kínai iro­dalomtörténészek egy csoportja a kí­nai irodalom történetének összeállí­tásán dolgozik. A kutatóknak az a szándékuk, hogy elkerüljék az utóbbi 50 esztendő során készült irodalom- történeti művek dogmatikus hibáit. * A pályaudvarok peronjainak tisztántar­tása mindmáig kézi erővel történik. Ez a művelet hosszadalmas, s főleg egész­ségtelen. A MÁV a sepregetést rövidesen gépesíti. Az újfajta pályaudvari sepre- gető gép porszívóval van ellátva, s a felsepert port, hulladékot gyűjtőzsákba szívja. Ezzel teljesen elkerülhető a levegő szennyeződése. A gép első példányai rö­videsen elkészülnek, s fokozatosan elő­ször a budapesti, majd a vidéki pálya- udvarokat is ellátják ilyen sepregető gé­pekkel. * A „Vityaz“ nevű szovjet hajóval 70 szovjet tudós nyolc éve kutatáso­kat végez a Csendes-Óceánon. Mosta­náig 200 eddig nem ismert halfajtát és egyéb tengeri állatot fedeztek fel. A tudós-csoport egy tengeri szondát is bocsátott le 9600 méter mélységbe, ami rekord eredmény. * Szeptemberben a 27., 28., 29. és a 30. heti lottósorsolást rendezi meg a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. A húzások közül kettőt vidéken, kettőt a fővárosban tartanak. Szep­tember- 6-án a MEDOSZ színházter­mében ismét kettős sorsolás — az augusztusi tárgynyereményhúzás és a 27. heti nyerőszámok húzása — rendeznek. Szeptember 13-án a ba­latoni hetekben Balatonfüreden per­dül meg a lottógömb. Szeptember 20-án a Danuvia Gorkij Művelődési Háza, szeptember 27-én pedig Győr lesz a sorsolás színhelye. • Az Országos Vasutas Ifjúsági Nevelési Tanács vasárnap a hűvösvölgyi nagyréten rendezte meg a III. Országos Vasutas Ifjúsági Találkozót. A fiatalokat az or­szág minden részéből különvonatok szál­lították Budapestre. A vasárnapi gyűlésen egyhangúlag tiltakozó táviratot fogadtak el, amelyet az ENSZ-hez való továbbí­tásra megküldték a külügyminisztérium­nak. A találkozó sokrétű, vidám prog­ramja egész nap tartott. * Vasárnap a menetrend szerinti prága—berlin—varsói gyorsvonattal bratislavai vendégszereplésre utaz­tak a Nemzeti Színház művészei. A búcsúztatásnál sokan megjelentek a Nemzeti Színház társulatának tiszt­viselői közül. A Nemzeti Színház Bratislavában a Tartuffe-el, a Gali­leivel és a Bcrnarda házával ven­dégszerepei. * Az ember fején 20 méter haj nő na­ponta. Szakértők megállapítása szerint az emberi fejen körülbelül 85 000 hajszál van, s minden hajszál körülbelül 0.2—0,3 millimétert növekszik naponta. A közepes korú emberek fejéről átlag 90 hajszál hull ki naponta. * Vasárnap ünnepélyes keretek kö­zött adta át rendeltetésének Kállai Gyula művelődésügyi miniszter Ko-' mádiban a nyntegy másfél millió forintos költséggel épült új, négy­tantermes, korszerűen berendezett általános iskolát. * Nemcsak az emberek, hanem sok nö­vény is szereti a társaságot. Az Üjzélan- don honos kauli-fenyő például menthe­tetlenül elpusztul, ha egymagában áll. Mindig több ilyen fenyőnek kell együtt állnia, hogy életben maradhassanak és fejlődhessenek. * Az ember bőre a talpán a leg­vastagabb? Ezen a helyen körülbe­lül 5 milliméter vastag. A legvéko­nyabb viszont a szemhéjon és a fü­lön, ahol vastagsága nem haladja meg az egy millimétert.

Next

/
Oldalképek
Tartalom