Tolna Megyei Népújság, 1957. augusztus (2. évfolyam, 180-204. szám)
1957-08-13 / 189. szám
1957 AUGUSZTUS 13. TOLNA MEGYEI NÍPÜJSAG 3 A VII. Vasutas Nap Tolna megyében (Folytatás az 1. oldalról.) mebb raktárában jól dolgoztak a Vasutas Nap előtt, arra tettek ígéretet, hogy ezután még jobb munkát végeznek, időben ellátják anyaggal a vasút üzemeit. A FORGALOMNÁL nem volt ünnep azoknak, akik szolgálatot teljesítettek. Mosoni Zoltán vasárnap a Vasutas Napon ott állt a vágányok között zöld tárcsájával, indította a vonatokat. A forgalmi irodán Miklós Mária távirász továbbította a parancsokat, Lót György kalauz ezen a napon a dombóvár— pécsi utat járta, ott kezelte a jegyeket. A forgalmi részleg szabadnapos dolgozói szombaton ünnepeltek. A vasutas kultúrotthonban tartották az ünnepséget, ahol közel húsz főt pénzjutalomban részesítettek. Z. Kovács Pál is a jutalmazottak között volt, lelki- ismeretes munkája után kapta. Bencze I. János személy vonatos vonatvezető egyike a legidősebb vasutasoknak Dombóvárott, 28 éve már a vasútnál teljesít szolgálatot és mindig pontosan, nála még hiba nem fordult elő. A FATELlTÖ VÁLLALATNÁL szombaton este jöttek össze az üzemi kultúrotthonban, hogy megünnepeljék a hetedik Vasutas Napot. Az üzem vezetőhelyettes méltatta a Vasutas Nap jelentőségét, elmondta, hogy a Fatelítő dolgozói milyen kimagasló eredményeket értek el és megjutalmazta a termelésben kiemelkedőket; Vadas Józsefet, Keczeli Lajost, Fodor Bélát, Sipos Lajost és még húsz társukat. Este, az ünnepség után pedig reggelig szórakoztak a Fatelítő dolgozói. VASÁRNAP REGGEL folytatódott az ünnepség. Hét órakor a vasutasok fúvószenekara zenés ébresztővel köszöntötte a vasutasokat. Nyolc órakor Monori elvtárs, a vasútállomás főnöke, a községi hangos- beszélőn köszöntötte a dombóvári vasutasokat. Kilenc órakor a vasútüzemek képviselői megkoszorúzták a fel- szabadulási emlékművet, 9 órától délig pedig a községi hangoshíradón keresztül ajándék nótákat küldtek a legjobb vasutasoknak, délután sport- és kultúrrendezvényeken, este pedig a Vasutas Kultúrotthonban szórakoztak a hetedik Vasutas Napon a dombóváriak. osztályvezetőhelyettese adta át a jól megérdemelt jutalmakat, pénzjutalmat, rendkívüli előléptetést, elismerő oklevelet a legjobb dolgozóknak A jutalmazottak között van Bodoki József mozdonyvezető, akinek három „Szakma kiváló dolgozója“ csillag díszíti a mellét, aki fűtőjével, Botos Jánossal együtt a 375—680-as mozdonnyal 72.3 tonna szenet takarított meg félév alatt. Egyhatodát annak a mennyiségnek, amit az egész fűtőházban megtakarítottak. Keresztes György pályafenntartó KlSZ-bri- gádja, amelyik az első lett a pályafenntartó ifi brigádok közötti versenyben. Gayer János pályamester, Kapás János pályamunkás. Fép Bálint pályaőr és még sokan mások, akik jó munkájukkal érdemelték ki a jutalmat. A megjutalmazott dolgozókat dalok kai köszöntötte az énekkar, majd az ünnepség hivatalos részének befejeződése után vidáman szórakoztak a báta széki vasutasok reggelig, hogy utána mindegyikük ismét munkahelyén fegyelmezett, pontos munkával segítse a vasút előtt álló nagy feladatok végrehajtását. HlREK Ünnepelnek a bátaszéki vasutasok A fellobogózott, feliratokkal díszített állomásépület külsőségeiben is mutatja, hogy ünnep van, a vasutasok ünnepe. Bár a hivatalos ünnepség csak este kezdődik, a községi kultúrotthonban, a szolgálati helyeken jó munkával ünnepelnek a vasutasok. Öromű pontosággal dolgozik az egész gépezet, a mai napon még nem fordult elő késés. Azaz, mégis egy kis szépséghiba; az egyik tehervonat két percet késett. Bosszankodik is rajta Marinkovics Szvetozár forgalmi szolgálattevő, most már csak az a feladat: behozni a késést. A fűtőházban jelenti a mozdonyjavító KISZ brigád: „Vasutasnapi vállalásunkat teljesítettük.“ A hét elején kezdtek hozzá a 342—127-es mozdony részlegvizsgájához, amire a tervek szerint, csak a jövő hónapban került volna sor (a betervezett mozdonyokkal már korábban végeztek), vállalták, hogy a munkát a korábban szokásos 9—10 nap helyett hat nap alatt, szombatig elvégzik. A mozdony útrakész, vasárnap reggel mát ez viszi a személyvonatot Szekszárd felé. Ünneplőbe öltözött vasutasokkal, férfiakkal, asszonyokkal, lányokkal telik meg a községi kultúrotthon nagyterme. Mozdonyvezetők, fűtők, pálya- fenntartási dolgozók, lakatosok, a forgalmi és a kereskedelmi szolgálat dolgozói töltik meg a padsorokat. Mármarosi László elvtársnak, az állomás páfttitkárának megnyitója után Somi Benjamin elvtárs, a járási párt- bizottság titkára tartja meg ünnepi beszédét. Beszél a vasutas dolgozók munkájának jelentőségéről, arról, hogy a vasutasok mindig becsülettel, tiszta szívvel váltották valóra azt, ami a párt, az ország dolgozó népe kért tőlük, nem egyszer a legmostohább körülmények között is. A vasút dolgozói éppen ezért méltán részesülnek nagy megbecsülésben. A mai nehéz gazdasági helyzetben is módot talált a kormány arra, hogy felemelje a vasutas dolgozók fizetését, kiterjessze a különböző kedvezményeket. Az ellenforradalom nagy károkat okozott a vasútnál is, de ügynökei csak rövid időre tudtak zavart okozni, a becsületes vasutasok elítélik az ellenforradalmat és ezt itt Bátaszéken is tettekkel mutatták meg Csókás, Balog, Kengyel, Szilágyi és a többiek, akik az ellenforradalmárok fegyveres fenyegetése ellenére is újrakezdték a munkát. Nem ijesztette meg őket a sok névtelen levél, telefon üzenet, hogy „ha indulni mertek, felrobbantjuk a vonatot“. Az ellenforradalmat legyőztük, de még sok a tennivaló. Az ellenség azt akarja, hogy minél nagyobb legyen a fegyelmezetlenség, minél több a baleset. Küzdjenek ezek ellen a vasút becsületes dolgozói. Az ünnepi beszéd után a jutalmak kiosztására kerül sor. Tóth Károly elvtárs tanácsos, a Pécsi Igazgatóság — Lapunkban a termelőszövetkezeti mérlegképes könyvelői tanfolyamról szóló cikkben elírás történt. A tanfolyam 1957 szeptemberében kezdődik és 1958 decemberig tart. Bővebb felvilágosítást a megyei tanács termelő szövetkezeti csoportja ad. — A MÉSZÖV kereskedelmi főosztályán tegnap megbeszélés zajlott le, amelyen a falusi földművesszövetkezeti kereskedelem feladatairól tárgyaltak, arról, hogyan tudják biztosítani a II. félévben az áruellátást, hogyan tudják lekötni a termények értékesítése után jelentkező vásárlóerőt. — Csütörtökön este a Városi kTiI- túrházban Seribe: „Asszonypárbaj“ című vígjátékát adják elő a Magyar Játékszín művészei. A darab főszerepét Simor Erzsi, a Madách Színház művésznője játssza. — Augusztus 19-én „Bányásznapi őrség“ néven bányásznapi munkaversenyt indítanak Nagymányokon. Erre a munkaversenyre az lesz jellemző, hogy nem tűznek ki százalékos célt k bányászok elé, nem is tesznek előkészületeket arra, hogy ezalatt az idő alatt különlegesen kiugró teljesítményeket érhessenek el. A legfőbb itt az lesz, hogy kiki a maga erejéhez, képességéhez mérten érjen el minél magasabb teljesítményt. — Heltai Jenő „Néma Levente“ című színművét augusztus 18-án Őcsényben adja elő a Magyar Játékszín együttese. Romániai vasutasok között írtai Vajda Gyula állomásfőnök II. A Magyar Autonom Terület fővárosában, Marosvásárhelyen (Tárgu Mures- ben) és az egész Székelyföldön átutazva megértem, hogy nem is olyan „kényes” kérdés a romániai magyarság ügye. Nem ér itt .senkit, a nacionalizmus vádja, ha magyarul beszél, vagy éppen magyarul tanul. A boltokon románul és magyarul van festve a címtábla. Az állomások nevei is magyarul és románul vannak feltüntetve. A kiszolgálás egyforma, udvarias és előzékeny. Bárhol az országban, kis- és nagyvárosokban, igen egyszerűek és szerények az emberek, anélkül, hogy szegények lennének. Ami meglepett, nyoma sincs a nálunk meghonosodni akaró ;,jampi” divatnak, viselkedésnek. Nem mintha hiányzott volna, de sokkal szem- revalóbbak voltak enélkül az ottani fiatalok. Egyik este Kolozsvárott résztvehettem a kolozsvári magyar színház előadásán. A közönség hálásan tapsolt minden jelenetnek. Másnap megnéztem a román színház előadását. Mindkét színház egyformán látogatott és gondozott. A pályaudvarok újságos bódéiban kapható a Kolozsvárott megjelenő Igazság, olvashattam a Marosvásárhelyen megjelenő Vörös Lobogót, az aradi Vörös Zászlót, Bukarestben az Aradon megjelenő Szabad Szót vehettem meg. Ha leszáll az este Kolozsvár falui közé, kiszűrődik az utcára a régi szép magyar nóta és muzsika. Ha kell, záróráig nem fogy ki a prímás vonójából a magyar nóta. Ha táncra szólít a muzsika, táncpartnerünk első kérdése biztos ez: Igaz-e, hogy újra olyan szép Budapest, mint régen volt? ... Valóban oly szép város Pécs? Megtudom azt is, kinek köszönheti mindezt a magyar lakosság Romániában. Mindenki elismeréssel beszél a Román Munkáspártról. Megnyugtató érzés hatja át az embert, járva az országot széliében, hoszában. Bukarestben, Ploestiben, Predeálon, Si- naiában nincs magyarellenesség és soviniszta gyűlölet. A vonaton, mint a ;,jó hír” úgy terjed el, ha megtudják utazásom. Tényleg így van? — Hiszen en|e már alig hallani magyar beszédet. Igen, így van. Ez az ország nem csak magyarjaival, de román lakosaival is baráti szomszédunk. Igaz barátok ők, mert nem csak szavakkal dicsérnek bennünket, hanem erről tettekkel is tanúságot tesznek. Legalább is ezt ígérték 1956 október 24-én amikor elbúcsúztunk egymástól Kolozsvár állomáson. Űtravalóul adták a búcsúszót: „Történjen nálatok akármi, de mi is ott leszünk. Segíteni fogunk, bízhattok bennünk!” Én még nem is sejtettem azt, amit ők már tudtak. Nem akarták kimondani, csak sejttették: „Baj van nálatok otthon.” A vonat sötét éjszakában vágtatott újra Biharkeresztes felé. .. Félve, kissé bizonytalanul tapogattam a biztató szóban: „Segíteni fogunk.” — Miben? ... Ki ellen? . .. Miért? ... A zakatoló sínpár nem adott választ mindaddig, amíg Szajolba nem értem. Itt is csak keveset tudtam meg. Elzárva előlem hazám fővárosa, Budapest. A vonatot feloszlatták. Budapest nem fogad. Állnak a harcok.. . „Le * vörös csillaggal!” — most már végképpen nem értettem, mi történt idehaza. Azelőtt sok mindent nem értettem meg. Csak az ellenforradalom sötét napjai voltak azok, amelyek megérttették, mit tesz a béketáborhoz tartozni. Mert a mi román vasutas elvtársaink és egész népük, beváltották ígéretüket. A CFR- vagonok hosszú sora között sokszor úgy éreztem, nem is Bátaszéken, hanem éppen valamelyik romániai állomáson vagyok. Só, tűzifa, rönkfa, bánvafa és amit éppen adni tudtak, minden ... Barátaink október előtt, október alatt és október után nagyon sokat tettek értünk, magyarokért. A LEVELEZŐKÉ A SZÓ Őcsényben történt.., . .. hogy egy traktor megunva a rossz bánásmódot, világgá indult az őcsényi határból. Hallottunk arról, hogy csínytevő kislányok, kisfiúk útnak indultak, de hiába, a XX. században élünk, kislányaink és kisfiáink helyett a gépek is világgá mennek, ha „gazdájuk” mostohán kezeli őket. Ügy volt, hogy a Széki cséplőcsapat letelepedett reggelizni a frissen rakott osztag tövében. Velük együtt leült a traktoros is, s magára hagyta a beindított gépet, amely szintén követelte reggelijét, már mint a gépolajat és a gépzsírt, amelyet előző gazdájától a munka megindulása előtt, a reggeli órákban szokott megkapni. A magára hagyott gép körbe-körbe járt a tarló közepén, s úgy látszik, hogy ez a reggeli nélküli céltalan körbesétálás felháborította a szóbanlevő traktordugattyú lelkét és elhatározta, hogy világgá megy. Kormány kér ekét kiszabadítva, belevetette magát egy napraforgótáblábaj majd „átballagott” egy kukoricatáblán és még vagy két tarlón, és hogy végleg eltűnhessen a világ szeme elől, egy nagyobb kukoricatáblába vetette magát. De itt bizony már póruljárt, mert a gazdája észrevette, fülön, illetve kormánykerekén csípve, mint rakoncátlan gyermekét terelte vissza munkahelyére. Büntetésből aztán a csavargó gép ebédre sem kapott egy csepp olajat sem. Efölötti nagy bánatában ki is folyt a főtengely csapágya. A traktor bánatára azután csúnyán ráfizetett a cséplőcsapat, mert négy napig nem dolgozott, nem keresett semmit. Ráfizettek a gazdák, mert a cséplés nem haladt. Ráfizetett a nemzetgazdaság, de még jobban ráfizetett volna akkor, ha a traktor történetesen nem a napraforgótáblának, hanem az osztag mellett álló gépnek megy neki. De ráfizetett Széki János traktoros is, mert neki kellett megfizetnie azt a sok napraforgót és kukoricát, amelyet a világjáró, bánatos traktor útjában kitaposott. Reméljük, hogy ebből az esetből levonja a tanulságot a gép vezetője, de levonja a várdombi gépállomás is, és megindítja az eljárást a drága gépek tönkretevőivel szemben. SZAKÄL LÁSZLÓ Öcsény község mezőgazdasági felügyelője A kölesdi tűsőrség munkájáról Kölesden is, mint a többi községekben, megfeszített erővel folyik a munka, amelynek eredményeként biztosítva lesz évi kenyerünk betakarítása. A dolgozó parasztok nyugodtan térhetnek pihenőre, mert két ember éber szemekkel vigyáz a közság gabonájára, ha netán valaki arra a gazságra vetemedne, hogy gyújtogatással károsítson meg bennünket. A községi tanács és a tűzoltóparancsnokság ilyen irányú intézkedéseit csak helyeselni lehet, mert a tűsőrség mindennapi munkája azt mutatja, hogy ezzel is törődnek Kölesden. Ha azonban jobban megnézzük, hogy mi ezen a téren a valóság, azt látjuk, hogy csak íróasztal-munka ez a szervezés, mert a gyakorlatban ez mást mutat. A tüz- oltószertárban 24 órás szolgálat teljesítésével nincsen különösebb hiba. Nem lehet ezt elmondani a 12 órás szolgálatra kijelölt őrségről, amelyet a templomtoronyban kell teljesíteni. Ez nem lehet eredményes azért, mert a községi altiszt ugyan kiértesíti házszám szerint a kijelölt személyeket, hogy mikor, hova kötelesek őrségbe menni, de az illető sok esetben másod-, vagy harmadkézből kapja meg az értesítést. Az ilyen, és sokszor szűkszavú eligazítás után megjelenik a templom előtt. A toronyban koromsötét fogadja és ha van gyufája, felbotorkálhat a gyenge korlátú, meredek és tekervényes lépcsőn a toronyba. Bár van villanyi hiába próbálja meggyújtani, ugyanis a biztosítékokat gondosan kiszedték. Tíztizenöt szál gyufát is elgyújtogathat, mire felér. Ott ugyan talál egy üres petróleumos üveget és két lámpát, természetesen petróleum nélkül. Végső fokon a tűzőrök becsületére van bízva, hogy ilyen körülmények között marad- nak-e, vagy pedig odébbállnak. Véleményem szerint kissé nagyobb gondot kellene fordítani Kölesden e nagyon fontos szolgálat megszervezésére, hogy ne a céltalan éjszakázást szolgálja, hanem az esetleges tűz megakadályozása biztosítva legyen. —y—c— Vidám úttörőt ab or oxás A tolnai 1. számú iskolában egy horgász szakraj alakult. Huszonöt kis úttörő kiváltotta a horgászengedélyt és lázasan készült a nyári táborozásra. Július hónapban a Fadd—dombori Dunaág mellett táboroztak egy hétig, sátrakban laktak. A három Örsből álló úttörők között igazi barátság és nemes versengés alakult ki. Tisztasági, pontossági versenyt szerveztek az úttörők. Reggel, ébresztő után, torna, szemle, zászlófelvonás volt, délelőtt örsi elméleti foglalkozást, majd az őrsök között sportversenyeket, labdarúgást, csónakkirándulásokat szerveztek- Délben ebéd volt, délután pedig természetjáráson vettek részt. Mindennapi fogs lalkozásukhoz tartozott a horgászás, * a zsákmányt naponta megsütötték és elfogyasztották a fiúk. Este tábortűz mellett dalokat énekeltek kis műsor keretében. A táborozás költségeinek fedezésére a Megyei Üttörő Szövetség elnöksége, a helyi szervek, a tanács, a földművesszövetkezet is segítséget adott. Különösen köszönettel kell megemlékezni a földművesszövetkezet áldozatkészségéről, amely fogatot adott a kispajtások kiszállításához, továbbá fagylalttal és egyéb aprósággal kedveskedett a gyerekeknek. Két pedagógus, Saramó Sándor és Horváth Vilmos felügyelete mellett táboroztak gyermekeink, akik hálával és szeretettel fognak gondolni azokra a nevelőkre, akik a szünidő alatt egy hetet, fáradságot nem kímélve, velük foglalkoztak. De a szülők nevében köszönetét mondunk azoknak a szerveknek is> amelyek anyagi támogatást adtak. DEUTSCH MANONE Tolna Kelen Jolán: A föld méqis forog című kötetből Korvin Ottó arcképe
