Tolna Megyei Népújság, 1957. augusztus (2. évfolyam, 180-204. szám)
1957-08-02 / 180. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1957 AUGUSZTUS 2. Beck András: J\incókeveóő i. Amikor én megismertem, már túl járt a hetvenen. A faluban bolondnak tartották, pedig nem volt az! -— Legfeljebb egy kicsit gyengeelméjű! — Volt egy rögeszméje: kincset keresett. Erre áldozta élete egész munkáját és dolgozott, ásott, sokat, nagyon sokat! Ha kenyérkereső munkában forgatta volna ennyit az ásóját, talán megtalálta volna azt, amit annyira keresett: a jólétet — a boldogságot. Suhanckodó legényke volt még, s nyári éjszakákon — mint a többi hasonló korú legény — ökröket legeltetett a domboldalakon. Egy csillagtalan nyári éjszakán a „Lesvölgyben” legelésztek ökrei, ő maga hasonfekve vigyázott utánuk. Egyszer- csak távolról apró fényeket, tüzeket látott felvillanni. Előbb csak egyet, aztán megint egyet, majd kettőt, hármat, kisebbet, nagyobbat, hol ott, hol itt. Lehet, hogy szentjánosbogarak villogása volt, lehet, hogy a többi legeltető pipatüze, de ő lidércfénynek látta. Egész éjjel nem tudott aludni. Tágranyflt szemekkel bámult a sötét éjszakába, figyelte a fel-felvillanó fényeket. Másnap otthon elmondta apjának, mit látott és tőle hallotta a mesét, amelynek egész életére megszállottja lett. Egyszer, valamikor nagyon régen — így kezdődött az apjától hallott mese •— török csapatok törtek az országra. Nagy- bajuszú, nagyszakállú janicsárok lóháton vágtattak városról városra, faluról falura. Pusztították az országot. Fölégették a falvakat, elhordták a gabonát, az eleséget. Elhajtották a lábasjószágot. Az embereket — aki a kezükbe került — vagy felnégyelték, vagy láncraverve rabságba hurcolták. Különösen a fiata- labbját szerették elkapdosni. De kiváltkép a növendék lánykákat, akiket aztán drága pénzért adtak el messzi idegen országba. Ezért, ha janicsárok közeledésének hírét hallották, menekült, aki csak tudott. Ki szekéren, ki lóháton, ki gyalog. Kinek mije volt: jószága, elesége, kincse, apró családja, vitte magával. Az urasá- gok a várakba, a szegényebb nép a sűrű erdőkben keresett menedéket. Gyakran megtörtént, hogy a várak elestek. Ilyenkor a marhák, kincsek, meg a vámépség a török kezére került. A sűrű erdőségbe már nem mert a pogány olyan mélyre behatolni. Inkább csak kerülgette, mert nagyobb lovascsapatokkal nem tudott a sűrűség miatt járni, a kisebb csapatokat pedig a ka- szára-kapára kapott parasztság megleste, alkalmas helyen meglepte, akkor aztán ott sem babra ment a dolog! Mégis előfordult, hogy egy-egy ilyen erdei menedékhelyre rajtaütött a török, megt- tizedelte, elvitte az asszonynép fiatalját. (Egyebet a szegény paraszttól nem tudott elvinni!) Hanem aztán egyszer megfordult a dolog! A kontyos töröknek lett nagyon sietős az út hazafelé. Jófajta magyar huszárok szorongatták a késlekedőket! Nagy falkában igyekeztek a dombok közül a síkság felé, ahol messzebbre lehet látni. Temérdek szekéren hozták a rabolt holmit, marhát hajtották maguk előtt a rabokat. A Dunánál aztán megtorpantak. A török falkányi, temérdek a szekér, a lovas, a rab, a vízi edény meg kevés. Mindegyik elsőnek akart átmenni a vizen és átvinni a maga rabolt holmiját. Előbb csak úgy szóval veszekedtek, kiabáltak, utóbb kardra kaptak az elsőbbségért. Már jól összekeveredtek, amikor egy nagyszakállú pasa vágtat közéjük lóháton, az teremtett köztük rendet. Megmondta, hogy a magyar huszárok már nagyon közel járnak, nincs idő az áthurcolkodásra. ürüljön a török, ha a saját bőrét átviheti épségben. Ezért minden lovat, marhát, szekeret, rabot szélnek ereszteni, mindent itthagyni, ladikba, dereglyébe csak török ülhet, de az is csak egy szál kardot vihet magával. No erre még nagyobb lett a lárma, a keveredés! Egy feketehajú, fekete- szakállú fiatal török — valami aga — szekerét négy erős ló húzta s azokat ő maga hajtotta. A hátaslova a szekér után volt kötve. Körülötte meg vagy tíz magyar rab. A szekér telis-tele arannyal, ezüsttel, kincsekkel. Hát ez is megzavarodott ám, amikor megtudta, hogy csak egyedül mehet át a vizen. Egy darabig tépte a szakállát mérgében, majd hirtelen megfordította a szekerét és elvágtatott a dombok felé. A Lesvölgynél állott meg. Ott levette a rabokról a láncokat, majd nagy, mély gödröt, barlangot ásatott vei ük a domb oldalába, abba belehordatta a szekeréről a kincseket, a barlang száját pedig betömette. Volt a sze kéren egy kecskeformájú nagy kő, annak üres volt a belseje, az oldalán pedig kis titkos ajtó volt. Ebbe rakta az aga a legszebb, legdrágább kincseket, gyémántokat. Ennek a kőkecskének külön vermet ásatott. Amikor a munkával a rabok elkészültek, az aga elébük állt és kardjával mind egy szálig levágta őket. Ne legyen senki tudója annak, hol vannak a kincsek elásva. Aztán lovára ült és elvágtatott a Duna felé. Esztendő elmúlt száz is, vagy talán még több. Egy szép nyári napon finom török urak érkeztek a faluba. Akkorra már jóbarátságban voltunk a törökkel. A törökök egyenesen a Lesvölgy felé tartottak. Térkép is volt náluk. Csak amolyan rajzolt térkép. Azt erősen nézték, majd több helyen hosszú, hegyes vasakkal túrkálták a földet, a domboldalt. A falubeli parasztság, mivel hogy nyári dologidőben történt, javarészt a határban volt dolgozni, otthagyva a munkát, nagykíváncsian odasereglett és nézte, hogy a finom urak ugyancsak nekiestek a földtúrásnak. Nemigen sajnálták finom ruhájukat, amely a földtúrás közben bizony nem is kicsit bepiszkolódott. Egy idősebb ember is odaállt a kíváncsiskodók közé. Egy darabig csak nézte a nagy igyekezetét, aztán illem- tudóan megkérdezte: — Ugyan mit keresnek? (Folytatjuk) GYERMEKEKNEK MAHÁNYNÁL » 2. Ezért szaladt hát esze nélkül a szélrózsa minden irányába a sok mihaszna cseléd. A hoppmester éppen a Tisza felé iramodott s majd leütött a lábáról egy kucsmás, bundás legénykét, aki orrát lógatva, nagy bánatosan bújt elő a nádrengetegből. — Hó! — kiáltott a hoppmester, ahogy a legény mellett eliramodott. — Mögájj mán, te maskura! — szólította meg Ferke, mert ő volt az, szerette volna, ha a cifra udvari ember útbaigazítja. Rákiáltott menten: — Mért szalad olyan bolondul, mint akit kergetnek? — Te meg mért szántod az orroddal a földet? Azért szaladtam neked, mert nem ügyeltél! Ha tudni akarod! A hoppmestert Ferke addig unszolta, noszogatta, hogy hamarosan engedett, mindent apróra elmesélt, ami a királyi udvarban történt. Végül is a hosszúra nyújtott történetet így fejezte be: — Aki bagolykiáltásig megkeríti az aranyhalat, annak teletömi a király körmöci arannyal a tarisznyáját. De ha nem sikerül előkeríteni — s ekkor szomorúan sóhajtott — bizony hétszer rossz az életünknek. Ferke lopva a baljára pillantott. Egy csikós tarisznya volt átvetve a vállán, s ott verte a csípejét a bal oldalán. Ezt a tarisznyát vette szemügyre. Üres volt a tarisznya, bánatosan pillantott a gazdájára, mintha azt mondaná: mikor etetsz meg már, édes gazdám? Ferke a hoppmester felé fordult. — Aki mögfogja, annak teletömik a tarisznyáját? Jól értöttem? — Jól értetted. Erre Ferke kapta magát, se szó, se beszéd, hátba vágta az ámuló udvari embert, felkacagott s a másik pillanatban eltűnt a nádrengetegben. Meg sem is állt a kecsegés tanyáig, ott felragadta az elhajított tápliját. A Duna kiöntése akkorára már egészen a kecsegés tanya alá futott. Egyenesen elébe sietett s belemerítette hálóját. Az apja azt hitte, hogy megbolondult a fia. A reggel még a szavát is alig hallotta, elindult hetedhét világ ellen, s most meg szebben, vígab- ban fütyült, mint a nádifülemüle! Már harmadszorra merítette meg hálóját az öntés vizében, amikor a harmadszori kiemeléskor majdhogy ki nem esett a kezéből a tápli. A pirosszámyú keszegek, az aranypik. kelyes pontyok, a nagybajúszú harcsák között vergődött a hálóban az aranyhalacska. Nyomban vállára vette csikós tarisznyáját, kezébe kapta görcsös halászbotját s indult fel zsákmányával Budára, a király palotájába. Éppen jókor érkezett, mer a királylány már nagyon a végét járta. Menten elébe tették az aranyhalat s ahogy az rápillantott, egyszeriben visszatért belé az élet. Fürgén leugrott a nyoszolyáról. A király állta a szavát. Nyomban teletömte Ferke tarisznyáját körmöci arannyal s még egy nagypecsétes levelet is nyomott a kezébe. Jó tettéért egy falut ajándékozott a derék halászlegénynek. Ferke már indult volna ki a palotából, de a hoppmester, aki közben előkerült, nem állhatta meg, hogy ne szóljon valamit. — Még adós vagy nekem egy felelettel, halászlegény. — Mi lögyön az, ha szabad kérde- nöm? — Reggel a földet seperte az orrod, még válaszolni is elfeledtél. Miért eresztetted úgy búnak a fejedet, aztán meg miért kerekedett olyan jó kedved hirtelenében? — Hát, Etelka miatt keseregtem. — Ki az az Etelka, te halászlegény? — Hát az öreg Bódva Etelkája, akit nem akart hozzámadni, mert igen nagyralátó. Amikor mögkértem a lány kézit, azt mondta: Akkor adom néköd a lányomat, amikor a tarisznyád körmöci aranyat fiadzik. Se előbb, se hamarabb! Búbánatnak eresztettem hát a fejemet s világgá is mentem volna, ha nagy jó urammal nem találkozom, a többit mög már úgyis tudja — s nevetve csör- rentette meg az arannyal teli tarisznyát. Otthon hétvilágra szóló lagzit csaptak, még a király is a vendégük volt. Etelkával abban a faluban telepedtek meg, melyet a király nekik ajándékozott. Ezt a falut még ma is Halászfalunak nevezik a környékbeli halászok. Könnyen megtalálhatjátok, mert csak egy ugrásra van a kecsegés halásztanyától! Az arany- halacska pedig még a mai napig is ott úszkál a margitszigeti tavirózsás medencében. Asszonyoknak — lányoknak VASÁRNAPI EBÉD GULYÁSLEVES Hozzávalók: 30 dkg marha- vagy sertéshús (esetleg vegyesen),-15 dkg leves- zöldség, 50 dkg burgonya, hagyma, só, paprika, csövespaprika, köménymag, 3 dkg zsír. Pörköltnek való húst veszünk, legjobb hozzá a lábszár. Kétcentiméteres kockákra vágjuk. A hagymát apróra vágva, a zsírban megpirítjuk, beletesszük a pirospaprikát és hozzáadjuk a húst. Megsózzuk és vízzel felengedjük. A leves- zöldséget megtisztítva és kettéhasítva tesszük bele, ha a hús puhulni kezd. Amikor a hús majdnem kész van, hozzáadjuk a kockára vágott burgonyát és azzal csendesen puhára főzzük. Nyáron zöldpaprikával, télen száraz csövespaprikával, vagy lecsóval, és tetszés szerint könyménymaggal ízesítjük. PADLIZSÁN KIRÁNTVA Hozzávalók: 2 drb padlizsán, 1 tojás, 5 dkg liszt, 10 dkg morzsa, 10 dkg zsír. A padlizsánt külső héjától megtisztítjuk, hosszában félcentiméteres szeletekre vágjuk és gyengén megsózzuk. Lisztbe, felvert tojásba, morzsába mártjuk és zsírban mindkét oldalát pirosra sütjük. Ize a rántott halra emlékeztet. Készíthetjük sűrű palacsintatésztába mártva és úgy kisütve. RÁMÁSPOGÁCSA Hozzávalók: 28 dkg porcukor, 4 egész tojás, 25 dkg liszt. Az egész tojásokat a cukorral 40 percig kavarjuk. Beleszitáljuk a lisztet és azzal is kavarjuk 20 percig. Zsírozott, lisztezett sütőlemezekre egyforma féldió- nyi halmokat rakunk kávéskanállal és egy éjszakán át langyos helyen szárítjuk. Formálás után tehetünk egy-egy szem mazsolát a közepébe. A hosszas pihenés alatt a teteje megszárad. Jól előmelegített, egyenletes tűznél 8—10 percig sütjük. Ha jól sül, akkor a tészta fölemelkedik és cukor-ráma keletkezik a tetején, mintegy bevonat. Savanyúság tartósítása Vizesuborka. Igen sokféle eltevési módja van. Itt a legegyszerűbbet közöljük. Középnagyságú, egészen friss, egészséges uborkákat veszünk, jól megmossuk. Veszünk hozzá kaprot, hosszba vágott tormát bőségesen, zöld egrest, éretlen szőlőt. Az uborkás üveg aljára kaprot teszünk, az uborkát hosszába állítjuk, közéje rakjuk a tormát, legfelül éretlen szőlőt, vagy egrest. Egy liter vízre 3 deka sót számítva, a vizet felforraljuk, lehűtjük és az uborkára öntjük. Manhahólyaggal azonnal lekötözzük, tetejét bezsírozzuk, hogy a felduzzadás következtében meg ne repedjen és négyöt napon keresztül jó meleg, árnyékos helyen kiforrni hagyjuk, amíg a zavarosság letisztul. Felbontva, hidegen tartva, két-három hétig is élvezhető. Kis családnál kisebb üvegekbe rakjuk az uborkát. Ecetes uborka. Apró, 6—8 cm-es, frissen szedett egészséges uborkákat több vízben megmosunk és üvegbe helyezzük. Fűszereket rakhatunk közéje, kaprot, tormát, gyömbért, meggyfalevelet, hosszú csövespaprikát, ízlés szerint. Egy liter vízhez 3—4 deci ecetet és 2 deka sót és 4 deka cukrot számítva, az ecetes vizet felfőzzük és langyosra hűtve az uborkára öntjük. Pergamennel, vagy celofánnal kötjük le. Ha felbontva túl ecetesnek találjuk, használat előtt pár napig sós vízben tartjuk. Paradicsompaprika ecetben. Szeptember hónapban a szépen kifejlett húsos paprikákat rakjuk el ecetbe, de a paprika teljesen hibátlan legyen. Jól megmossuk, vízben azonban sokáig ne hagyjuk állni. Szárait rövidre vágjuk és egészbe hagyva, nagyobb üvegekbe tegyük. Minden liter vízhez 4—5 deci ecetet, 3 deka sót, 3 deka cukrot számítunk. Az ecetes vizet felforraljuk, lehűtjük, és a paprikára öntjük, hogy ne emelkedjenek fel a paprikák a vízben, két pálcikát keresztbe helyezünk az üveg hajlásába. Tetejére két cm vastagságban olajat öntünk. Ha kihűlt, lekötjük. Felbontás után nem szükséges egyszerre elfogyasztani, mert az ecetes vízben továbbra is megmarad. Hasonlóképpen készíthetjük a fehérhúsú zöldpaprikát, zöldparadicsomot és kis dinnyét. Jó ha tudjuk... A kellemetlen szagú, vagy avas zsírt megjavíthatjuk, ha kenyeret, vagy hagymát szenesedésig sütünk benne. Ha a leveshús kemény, tálalás előtt félórával szeleteljük fel és fedő alatt pároljuk . A túlcukrozott krémhez adjunk egy tojássárgát, vagy szükség szerint egy fél tojás fehérjét és jól keverjük el. Forralt tej föléből is lehet verni tejszínt, jól lehűtve. Tojás hiányában megkenhetjük a sütemények tetejét higított tejföllel, cukros tejjel, vagy feketekávéval is. Az újburgonyát hámozás előtt sósvízbe tegyük, így a héja könnyen lejön. A citromhéjat csak gyengén reszeljük, különben keserű lesz. Ha nagyon erős a hagyma, tisztítás után felvágásig hagyjuk hideg vízben. Száraz zsemlyét, vagy kiflit felfrissíthetünk, ha hideg vízbe mártjuk és forró sütőben pár percig sütjük. Mozaikok a XXI. századból Elgondolások, tervek, feltevések A Behring-szorosban atomerőművel hajtott óriásszivattyúkkal rendelkező gát épül. A szivattyúk a Csendes-óceán meleg vizét szivattyúzzák át az Északi Jegestengerbe és a Golfáramlattal azonos erejű új áramlatot létesítenek. A keletszibériai tengeren a murmanszkihoz hasonló jégmentes kikötők létesülnek. * A nagy sebességgel működő siklócsapágyak fő kenőanyaga a levegő lesz. * A jövő szárazföldi közlekedésében nem alkalmaznak kerekeket. A közlekedési eszközöket elektromágnesek segítségével a levegőben tartják a Föld felett. * A mai karórákat a rádióórák váltják fel, amelyek a külön rádióállomásról sugárzott pontos időjelzés szerint járnak majd. S A lokátorok lehetővé teszik, hogy a hajóról ugyanolyan pontosan lássuk az óceán fenekét, mint ahogy a pilóta derűit időben a Föld felületét látja. Az óceánfenék földrajza annyira ismeretessé válik, hogy a hajókormányosok ugyanúgy tájékozódnak majd, mint a pilóták a földi tájékozódási pontok szerint. A nagyvárosokat éjszakánkint az iono- szférában létesített gázfelhőkkel világítják majd. Ennek érdekében alkonyatkor az ionoszférába rakéták segítségével katalizátort lőnek fel, amely elősegíti az oxigénatomok molekulákká való egyesülését. Az atomok egyesülése közben keletkezik a fény. * A gyorsírók munkáját automatikus írógépek veszik át. Ezek a gépek közvetlenül diktálás után írnak. Olyan fordító-írógépek is lesznek, amelyek a diktált szöveget nyomban idegen nyelvre fordítják. * Az orvosok a beteg fogat kiveszik, megtisztítják, betömik, majd visszanövesztik a helyére. * A Gibraltári-szorost gáttal zárják el: a Földközi-tenger szintje 200 méterrel csökken s így 660 000 négyzetkilométernyi termékeny földet nyerünk. A gibral- tári vízierőművek teljesítőképessége megközelíti a 100 millió kilowattot. * Az Északi- és Déli-sark közelében a levegő melegítésére atomerőműveket létesítenek. Vége.
